Bevezetés

A Thai Erdei Hagyomány

A tiszteletreméltó Ajahn Chah gyakran emlékeztette tanítványait arra, hogy Buddha egy erdőben született, egy erdőben világosodott meg és egy erdőből távozott. Ajahn Chah majdnem egész felnőtt életét úgy élte, hogy egy buddhista gyakorlatot követett, amit manapság úgy ismernek, mint Thai Erdei Hagyomány. Ez a hagyomány szorosan követi azt a szellemi utat, amelyet a Buddha maga jelölt ki. A gyakorlás szabályai ugyanazok, amelyre a Buddha buzdított élete során. Ez a vonal a déli buddhista iskola egy ága, amelyet úgy ismernek, hogy Sthaviras (szanskrit) vagy Theras (pali) és később Theravada iskolának nevezik. A Theravada jelentése: „Az öregek útja”. Ennek a hagyománynak a szellemisége úgy jellemezhető, mint: „ Az az út, amelyet a Buddha lefektetett, és ez az út, amelyet mi is követni fogunk.” Ilyenformán ez mindig is különösen konzervatív hagyomány volt.

Eredetétől fogva és különösen mint Sri Lanka fő vallása, a Theravada Buddhizmust fenntartották és folyamatosan megújították az évek során, és végül elterjedt Délkelet-Ázsiában, és újabban a délkelet-ázsiai országoktól nyugatra is. Ahogy vallásként meghonosodott ezeken a vidékeken, az erdei tanítást tisztelet és megbecsülés övezi. Megmaradt a Buddha által megtestesített életmód és a Sangha * iránti tisztelet is. Így gyakoroltak régen és ezt a módszert a mai napig alkalmazzák.

*A kezdeti időkben erdőben tartózkodó szerzetesi közösség.

A Thereavada Buddhizmus története során voltak viszontagságok; fejlődött, gazdagodott, visszafejlődött és összeomlott a saját súlya alatt. Aztán egy töredékcsoport jelent meg és visszament az erdőbe, hogy a szerzetesi szabályokhoz visszatérjenek, gyakorolják a meditációt és tanulmányozzák az erdei tanításokat. Ez az a módszer, amit sok évszázada fenntartanak.

A XIX. század közepén, Thaiföldön a z ortodox tudósok véleménye az volt, hogy nem lehet megvalósítani a Nirvana-t vagy elérni a Djana-t* ebben az időben. Az erdei hagyomány újraélesztői ezt nem fogadták el. Ez volt az egyik oka annak, hogy a kor egyházi hierarchiája bajkeverőknek tartotta őket.

*Meditáció Ajahn Chah a Theravada vonal tanítványainak azt mondta, hogy a könyvekből nem lehet bölcsességet nyerni. Sokan ezeket a nézeteket önhittnek és gőgösnek találhatják, hacsak nem látják azt, hogy a tudósok magyarázatai a Buddhizmust fekete lyukba vezették. A thai szerzetesek inkább elszántan összpontosítottak az életmódjukra és a személyes tapasztalataikra, mint a könyvekre és a kommentárokra. Röviden, ez olyan helyzet volt, amely a szellemi életet elég éretté tette ahhoz, hogy megújuljon és ebből a termékeny talajból újjászülessen az Erdei Hagyomány.

Ajahn Mun

A Thai Erdei Hagyomány nem lenne olyan, amilyen ma, egy meghatározó mester, Ajahn Mun nélkül. A tiszteletreméltó Ajahn Mun Bhuridatta Ubon tartományban született 1870-ben. A pappá szentelése után, mint bhikkhu felkereste a tiszteletreméltó Ajahn Sao-t, aki egyike volt, a kiváló helyi szerzeteseknek és megkérte arra, hogy tanítsa meg meditálni. Felismerte azt is, hogy a szigorú kolostori fegyelem betartása nélkülözhetetlen a szellemi fejlődéshez.

Bár mindkét elem, a meditáció és a szigorú fegyelem, jelentéktelennek tűnhet mai szemmel, de akkoriban a kolostori fegyelem rendkívül laza volt az egész területen és a meditációt gyanakvással fogadták. Ebben az időben Ajahn Mun sikeresen magyarázta és mutatta be a meditáció hasznosságát és ez módszerévé vált, egy sokkal magasabb, követendő helyes viselkedésnek a szerzetesi közösségek számára.

Ajahn Mun lett a legmagasabb szinten is elismert spirituális tanító volt az országban. A XX. századi Thaiföld legkiválóbb és legtiszteletreméltóbb meditációs mesterei majdnem mind Ajahn Mun közvetlen tanítványai voltak, vagy közvetlen hatást gyakorolt rájuk. Az egyik ilyen tanítvány Ajahn Chah volt.

Ajahn Chah.

Ajahn Chah Ubon tartományban, egy kis faluban született, Thaiföld északkeleti részén. Kilencévesen novíciussá avatták és húsz éves korában szerzetessé szentelték. Tanulmányozta a Dhamma alapjait, az erkölcsi tanításokat és más iratokat. Később vándorló szerzetessé, tudong-gá vált. Számos évig vándorolt aszkéta szerzetesként, erdőkben, barlangokban és halotthamvasztó földeken aludt. Egy rövid, de megvilágosító időszakot töltött el Ajahn Mun-nal.

1954-ben meghívták, hogy telepedjen le egy Bahn Gor-hoz, a szülőfalujához közeli erdőben. Az erdő lakatlan volt, és úgy ismerték mint kobrák, tigrisek és szellemek lakhelyét. Egyre több bhikkhu, apáca és világi ember érkezett meghallgatni a tanítását és ott maradt gyakorolni vele. Ahogy múlt az idő, egy nagy kolostor alakult, amely a Wat Pah Pong nevet kapta. Ma már több mint háromszáz hegyi és erdei kolostorban élnek az Ajahn Chah által alapított vonal tanítványai, ahol a meditációt gyakorolják. A szerzetesek tanítanak Thaiföldön és nyugaton.

Habár Ajahn Chah 1992-ben eltávozott,- a tanítást, amit megalapozott, még mindig folytatják Wat Pah Pong-ban és a többi kolostorban. Általában napi kétszer van csoportos meditáció és időnként beszélgetés egy idősebb tanítóval. A meditáció a központja ennek az életmódnak. A szerzetesek saját kezűleg végzik a munkát, festik és varrják a köntösüket, mindenről maguk gondoskodnak, amire szükségük van. A kolostor épületét és földjét maguk tarják rendben. Rendkívül egyszerűen élnek, az aszkéta étkezés szabályát követve. Naponta egyszer esznek szilkéjükből (alamizsnás tál). Nincs semmi személyes holmijuk a szilkén és a köntösükön kívül. Az erdőben, szétszórva egyszemélyes kunyhók helyezkednek el, ahol a bhikkhuk és az apácák magányban meditálnak. Az erdő ösvényein, a fák alatti nyugalomban pedig a sétálómeditációt tudják gyakorolni. Néhány kolostorban Nyugaton és Thaiföldön a központ földrajzi elhelyezkedése meghatároz kisebb változatosságot. Például a svájci kolostor egy régi fa hotel épületében van, egy hegyi falu határában. Az ilyen különbségektől függetlenül a hangsúly az egyszerűségen, a nyugalmon és a lelkiismeretességen van. Szigorúan betartják a szerzetesi fegyelmet, ami képessé teszi az embert, hogy egyszerű és tiszta életet éljen, egy harmonikus közösségben. Ezekben a közösségekben az erkölcsi tisztaságot, a meditációt és a bölcsesség kifejlesztését gyakorolják.

A kolostori élet mellett, amelyet a szerzetesek helyhez kötötten élnek, hozzátartozik a tudong gyakorlása is. A tudong vidéken való vándorlás, vagy egy csendes hely keresése a magányos visszavonuláshoz- ez központi részét képezi a gyakorlásnak. A múltban a szerzetesek a tudong ideje alatt gyakran találkozhattak az erdőben tigrisekkel és másfajta vadállatokkal, de mára a thaiföldi erdők jelentős részét kiirtották, és a vadállatok többsége kihalt.

Ajahn Chah tanítványai és más erdei szerzetesek nem csak Thaiföldön tartják fenn a tudong hagyományát, hanem a nyugati országokban is gyakorolják a vándorló életmódot. Szigorú viselkedési szabályokat kellett betartaniuk. Csak a helyi emberek által felajánlott alamizsnát ehették, azt is csak hajnaltól délig. Nem lehetett náluk és nem is használhattak pénzt, ott alhattak, ahol épp menedéket találtak. Ajahn Chah igyekezett megőrizni az egyszerű szerzetesi életmódot azért, hogy az emberek tanulmányozhassák és gyakorolhassák a Dhammát.

Ajahn Chah tanítása a nyugati embereknek

Ajahn Chah kezdetektől nem részesítette különleges bánásmódban a farang (nyugati) szerzeteseket, akik azért jöttek, hogy tanuljanak tőle. De segítette őket, hogy alkalmazkodjanak az éghajlathoz, az ételekhez és a kultúrához. Lehetővé tette nekik, hogy használják a kellemetlenség megtapasztalását a bölcsesség fejlesztésére és a türelmes kitartásra.

1975-ben megalapították Wat Pah Nanachat-ot (nemzetközi erdei kolostor) közel Wat Pah Pong-hoz, ahol a nyugati emberek is gyakorolhattak. Bung Wai falu emberei, akik már régóta Ajahn Chah tanítványai voltak, Ajahn Chah beleegyezését kérték, hogy a külföldi szerzetesek letelepedhessenek ott és alapíthassanak egy új kolostort. 1976-ban egy londoni csoport meghívta Ajahn Sumedho-t, hogy alapítson egy Theravada kolostort Angliában. Ajahn Chah a következő évben Londonba ment és megbízta Ajahn Sumedho-t és egy kis szerzetesi csoportot a Hampsteadi Buddhista kolostor megalapítására, ami egy városi házban volt Észak-London egy forgalmas utcájában. Néhány éven belül vidékre költöztek és számos kisebb kolostort alapítottak. Több kolostor jött létre Franciaországban, Kanadában és az USA-ban. Ajahn Chah 1977-ben és 1979- ben ellátogatott Európába és Észak-Amerikába.

Ajahn Chah egyszer azt mondta, hogy a Buddhizmus Thaiföldön olyan, mint egy öreg fa, ami korábban erőteljes és bőkezű volt, de most már annyira öreg, hogy csak kevés gyümölcsöt tud teremni és azok is kicsik és keserűek. A nyugati Buddhizmus inkább egy fiatal csemetéhez hasonlít, tele van energiával és potenciával a növekedéshez, de szüksége van megfelelő gondoskodásra és támogatásra a fejlődéséhez.

A Négy Nemes Igazság

Azt lehet mondani, hogy a Buddhista tanítás kiindulópontja az „Igazság kerekének a beindítása” című sutta.

Ebben a rövid tanításában a Buddha a Közép Út természetéről és a Négy Nemes Igazságról beszél. Mindössze húsz percig tart recitálni ezt.

A szöveg szerkezete és formája ismerős volt az akkori emberek számára.

A Négy Nemes Igazság olyan, mint egy orvosi diagnózis az ayurvédában (hagyományos indiai orvostudomány)

A tünet

Az ok

A gyógyulás lehetősége

A gyógymód

Az első igazság a tünet (dukkha).

Van szenvedés (dukkha), megtapasztaljuk a világ tökéletlenségét, az elégedetlenséget vagy a szenvedést. Lehetnek kemény időszakok, vagy páratlan örömök, de akkor is ott van az elégedetlenség, amely változhat a szélsőséges gyötrelemtől egészen addig a halvány sejtésig, hogy az örömteli érzés, amit megtapasztalunk, nem tart örökké.

Ez mind a dukkha.

Az első igazságot gyakran tévesen így értelmezik: A világon minden dukkha. Nem így van. Ha ez így lenne, nem lenne senkinek sem reménye a megszabadulásra és az igazság felismerésére, és ez a felismerés nem vezetne maradandó békéhez és boldogsághoz.

Ezek a nemes igazságok relatív igazságok.

Ami nemessé teszi őket, az, hogy amikor megértjük őket, elvezetnek a végső megértéshez.

A második nemes igazság az ok (dukkha-samudaya).

Önző vágy vagy tanha, ami pali nyelven szomj-at jelent.

Ez a sóvárgás, ez a kapzsiság okozza a dukkha-t.

Ennek sok változata van: sóvárgás az érzéki örömökért, sóvárgás a valamivé váláshoz, sóvárgás, hogy valamiként azonosítsanak minket.

Sóvároghatunk azért is, hogy ne legyünk, hogy eltűnjünk, hogy megsemmisüljünk, és vágyhatunk a megszabadulásra is.

A harmadik igazság a gyógyulás lehetősége (dukkha-niroda).

A dukkha megtapasztalása, az elégedetlenség elhalványulhat, meghaladható, véget érhet.

A dukkha nem egy abszolút valóság, csak egy átmeneti tapasztalat, amelyből a szív felszabadítható.

A negyedik igazság a gyógymód (nirodha-gamini-patipada).

Ez az ösvény, ami megmutatja, hogy jutunk el a második igazságtól a harmadikig, a dukkha okától annak a végéig.

A gyógymód a Nemes Nyolcrétű Ösvény, az erkölcs (sila), a koncentráció (szamadhi) és a bölcsesség (pannya).

A kamma törvénye

A Buddha betekintett a valóság természetébe és látta, hogy ez egy morális világegyetem. A jó cselekedetek örömteli eredményt, a káros cselekedetek pedig fájdalmas eredményt okoznak.

Az eredmények a cselekedetek után hamarosan beérhetnek, vagy valamikor a távoli jövőben, de az okot követő hatás szükségszerűen bekövetkezik.

A kamma legfontosabb eleme a szándék.

Ahogy Buddha a Dhammapada nyitóbeszédében mondja:

„A szándék minden dolognak az indítéka, lényege.

Azt, aki gonosz szándékkal teszi tettét, szólja szavát,

nyomon követi szenvedés, mint igavonót a kerék.

A szándék minden dolognak az indítéka, lényege.

Azt, aki igaz szándékkal teszi tettét, szólja szavát, nyomon követi boldogság, mint árnyéka a lépkedőt.”

Dhammapada 1-2

Fordította: Vekerdi József

A megértés a tapasztalaton keresztül alakul ki. Hivatkozásokat erre a Dhamma beszélgetésekben találhatsz.

Amikor Ajahn Chah nyugati emberekkel találkozott, akik azt mondták, hogy nem hisznek a kamma-ban, Ajahn Chah megkérdezte őket, hogy tudják-e más módon látni a dolgokat, ahelyett hogy elutasította volna ezt mint helytelen nézetet.

Arra kérte a nyugati embereket, hogy írják le, hogyan látják a dolgok működését és innen kezdték a beszélgetést.

Egy történet széles körben elterjedt, amikor egy fiatal nyugati szerzetes azt mondta Ajahn Chah-nak, hogy nem tud mit kezdeni az újra testet-öltés tanításával.

Ajahn Chah azt válaszolta, hogy ez nem probléma, jöjjön vissza öt év múlva, hogy beszéljenek róla újra.

Minden bizonytalan

Azt mondják, hogy a belátás igazán akkor kezdődik el, mikor a három jellegzetességet látjuk és megismerjük, a közvetlen tapasztalatok révén. Ez a három tulajdonság: a mulandóság (anicca), önmagátlan (anatta) és a szenvedés (dukkha). Felismerjük, hogy minden változik, semmi nem lehet tartósan kielégítő vagy megbízható, és semmit sem mondhatunk igazán magunkénak, még azt sem, hogy valójában kik vagy mik vagyunk. Ajahn Chah hangsúlyozta, hogy az anicca-n való elmélkedés a kapu a bölcsességhez. Ahogy ezt bele is foglalta a „Csendes folyóvíz” beszédébe; bárki, aki látja a dolgok bizonytalanságát, látja azok változatlan valóságát is. Ha ismered az anicca-t , akkor elengeded a dolgokat és nem ragaszkodsz hozzájuk. Ajahn Chah tanításának az az egyik ismertetőjegye, hogy ő a kevésbé ismert bizonytalanság fogalmát használta az anicca-ra. Míg a mulandóságnak lehet egy elvontabb, technikai jelentésárnyalata, addig a bizonytalanság jobban leírja azt az érzést a szívben, mikor valaki szembenéz a változás természetével.

A kifejezés megválasztása: „igen vagy nem”

A Theravada tanítások egyik ismertetőjegye, hogy az igazságot és a hozzá vezető utat gyakran írják le úgy, hogy mi nem, nem pedig azzal, hogy mi az.

Az olvasók ezt gyakran összetévesztik a nihilista szemlélettel, ami egy olyan kultúrából jön, ami elkötelezett az életet megerősítő kifejezések mellett, így könnyű meglátni, hogy hol a hiba.

A Buddha felismerte, hogy az igazság kinyilatkoztatása nem szükségszerűen éleszti fel a hitet és lehet, hogy nem hatékony a másokkal való kommunikálásban sem, így egy elemző módszert alkalmazott (vibhajjavada) és megalkotta a Négy Nemes Igazság törvényét. Ez az analitikus módszer a tagadás révén leginkább a Buddha második beszédében (Anattalakkhana Sutta, SN22. 59) látható, amiben elhangzott, hogy az ént nem lehet megtalálni, sem a testtel, sem a tudattal kapcsolatos tényezőkben. Ezért a bölcs, a nemes tanítvány a test, az érzelmek, a szellemi alakzatok és a tudatosság iránt szenvtelenné válik. Így a szív felszabadul. Miután elengedtük azt, amik nem vagyunk, a valóság természete megnyilvánul. Mivel a valóság meghaladja a leírhatót, az a legmegfelelőbb és a legkevésbé félrevezető, ha nem is írjuk le. Ez a lényege a tagadás módszerének.

Ajahn Chah kerülte, hogy a teljesítmény és a meditatív elmélyedés szintjeiről beszéljen, azért, hogy szembehelyezkedjen a szellemi materializmussal (a nyereséget kereső tudattal, a versenyszellemmel és a féltékenységgel), azért, hogy a figyelmét az ösvény felé fordítsa. Ezután Ajahn Chah készen állt arra, hogy a végső valóságról beszéljen, ha arra szükség volt. Jó példák erre a feltételnélküliségről, a transzendenciáról és az állandótlanságról szóló beszédei. Ha valaki ragaszkodott ahhoz, hogy a transzcendens tulajdonságairól kérdezzen, amiből nyilvánvaló, hogy a megértése még nem alakult ki (ahogy a „Mi az elmélkedés” párbeszédben), Ajahn Chah úgy reagált erre, hogy ez nem semmi és mi nem hívjuk semminek. El kell mindent engedni (szó szerint: „Ha van ott valami, csak dobd oda a kutyáknak”).

Helyes szemlélet és erény

Ajahn Chah gyakran mondta, hogy a tapasztalata megmutatta neki, hogy a szellemi fejlődés a Helyes Nézet és magatartás tisztaságától függ. A Helyes Nézetről a Buddha egyszer azt mondta:” Épp úgy, ahogy a hajnal égboltja megjövendöli a napfelkeltét, ugyanúgy a Helyes Szemlélet az előfutára minden üdvös állapotnak”. A Helyes Szemlélet megismerése először azt jelenti, hogy az embernek van egy megbízható térképe az elméről és a világról – különösen, hogy megérti a kamma törvényét. Másodszor azt jelenti, hogy az ember a Négy Nemes Igazság fényében látja a tapasztalást és ily módon az észlelés, a gondolatok és hangulatok folyamát önmagában látja. A négy igazság lesz az iránytűnk, amivel a megértésünket, és ezáltal a cselekvésünket és szándékunkat irányítjuk.

Ajahn Chah a sila-t látta a szív védelmezőjének és ösztönözte a tanok iránti elkötelezettséget azok körében, akik komolyan gondolták a boldogság és a tudatos élet iránti keresésüket. Ez volt a világi ember 5 szabálya vagy a 8-10- 227 szabály a szerzetesi közösség különböző szintjein. Az erkölcsös cselekvés, a helyes beszéd, azaz sila, a szívet közvetlenül összhangba hozza a Dhamma-val és így alapja a koncentrálásnak, a belső látásnak és végül a megszabadulásnak.

Sok szempontból asila a külső következménye a Helyes Szemléletnek: kölcsönös kapcsolat van közöttük. Ha megértjük a függő keletkezést és látjuk a kapcsolatot a sóvárgás és a dukkha között, azután természetesen a mi cselekedeteink harmonikusabbak és mértéktartóbbak lesznek, ehhez hasonlóan a beszédünk tisztelettudó, őszinte és erőszakmentes, akkor létrehozzuk a belső békét és akkor sokkal könnyebb lesz számunkra, hogy lássuk azokat a törvényeket, amelyek irányítják a tudatot és annak működését és a Helyes Szemlélet könnyebben fejlődik ki.

Ennek a kapcsolatnak az egyik eredménye, amelyről Ajahn Chah beszélt a „Szabály és Felszabadulás” beszédében is, minden szabály valójában üres (pl.: pénz, szerzetesség vagy társadalmi szokások), de ugyanakkor ezek teljes tiszteletben tartására is felhívta a figyelmet. Ez, lehet, hogy paradoxonnak hangzik, de úgy láttuk, hogy a középút rokon értelmű ennek a rejtélynek a feloldásával. Ahogy mondta egyszer: „A Dhamma arról szól, hogy mindent el kell engedni; a szerzetesi fegyelem pedig arról, hogy ki kell tartani; amikor észreveszed, hogy ez a kettő hogy működik együtt, rendben leszel. Ha ragaszkodunk a szabályokhoz, túlterheltté és korlátozottá válunk tőlük, ha megpróbáljuk megtagadni azokat, azt fogjuk látni, hogy konfliktusaink lesznek, megzavarodunk és elveszítjük önmagunkat”. Ajahn Chah látta, hogy a megfelelő hozzáállással mindkét nézőpont tiszteletben tartható, amely természetes, szabad, nem kikényszerített vagy kompromisszumos.

Talán Ajahn Chah éleslátásának volt köszönhető, hogy egyszerre volt különösen ortodox és szigorúan buddhista szerzetes, ugyanakkor végtelenül laza és szabad minden szabálytól, amit betartott. Sokak számára Ajahn Chah tűnt a legboldogabb embernek a világon – ez a tény talán ironikus, valakiről, akinek soha nem volt szexuális kapcsolata, soha nem volt pénze, soha nem hallgatott zenét és rendszeresen elérhető volt az embereknek a nap 18-20 órájában. Vékony fűgyékényen aludt, cukorbeteg volt és a malária különböző formáin is átesett. Ajahn Chah el volt ragadtatva attól a ténytől, hogy Wat Pah Pong híres volt arról, hogy itt volt a világon a legrosszabb étel.

Képzési módszerek

Az itt bemutatott Ajahn Chah beszédeinek gyűjteményét többnyire magnószalagról jegyezték le és a tanítás eredete, valamint az, hogy kinek szól a tanítás, nagyon bizonytalan volt. Néhány ilyen beszélgetés spontán találkozókon történt, máskor formálisabb alkalmakkor, mint például a bhikkhu szabályok recitálása után, vagy a világiak és a szerzetesek egész gyülekezetének tartott beszéd, a heti holdszertartás alkalmakkor. Akár az előbbiek, akár az utóbbiak voltak jelen, Ajahn Chah soha nem tervezett semmit. A Dhamma tanítás egyetlen részét sem nyomtatták ki, mielőtt beszélni kezdett. Úgy érezte, ez egy fontos alapelv, a tanító feladata, hogy eltérjen a megszokottól és hagyja, hogy a Dhamma a pillanat hatására alakuljon. Ajahn Chah azt mondta, hogy ami nem a jelenben él, az nem Dhamma.

Ez a tanítási mód nem Ajahn Chah egyéni jellegzetessége volt, hanem mindenhol Thai Erdei Hagyományban ezt alkalmazták. Ajahn Chah sokféleképpen képezte tanítványait. A tanítás jobbára a szituációkon keresztül történt. Tudta, hogy ahhoz, hogy a szív valóban megtanulja a tanítás valamennyi aspektusát és átalakuljon általa, a leckét a tapasztalatok alapján kell megtanulni és nem csak intellektuálisan. Így a szerzetesi rutint, a közösségi életet és a tudong életet a tanítás részévé tette: közös munkavégzés, a szabályok recitálása, napi házimunka és véletlenszerű változások az ütemtervben. Mindezt lehetőségként használták, hogy megvizsgálják a Dukkha felbukkanását és a hozzá vezető utat. Arra ösztönözte tanítványait, hogy mindenből tanuljanak, ahogy ezt a „Dhamma természete” című beszédében is elmondta. Hangsúlyozta, hogy mi vagyunk a saját tanítónk. Ha bölcsek vagyunk, minden személyes probléma és esemény tanítani fog minket, ha bolondok, még ha Buddha személyesen magyaráz el nekünk mindent, az sem lesz ránk hatással.

Ez az éleslátás világosan látszott abból, ahogy válaszolt az emberek kérdéseire. Ahelyett, hogy magát a kérdést válaszolta volna meg, inkább megvilágította, hogy a kérdés honnan származik. Gyakran, mikor valaki kérdezett valamit, úgy tűnt, hogy Ajahn Chah kézbe vette a kérdést, azután, finoman darabjaira szedte és visszaadta a darabokat a kérdezőnek. Így ők meglátták, hogy a kérdés hogyan állt össze, meglepetésükre olyan módon vezette őket, hogy megválaszolták saját kérdésüket. Mikor megkérdezték, ő ezt hogyan tudja olyan gyakran megtenni, azt válaszolta:” Ha az ember nem tudta volna már a választ előre, fel se tette volna a kérdést”.

A másik kulcsfontosságú hozzáállása az volt, hogy kiemelte, ami a tanításokban megtalálható: elsősorban a meditációs gyakorlatot szükséges fejleszteni, másodsorban a gyakorlást és a környezetet használta fel, hogy fejlessze a türelmes kitartást. Ez az utóbbi tulajdonság látható az erdei életben, ami majdnem rokon értelmű a spirituális gyakorlással, de mégsem kapott akkora figyelmet a „gyorsan tegyünk mindet helyre” nyugati kultúrájú spirituális körökben.

Amikor a Buddha az első tanítását adta a szerzetesi fegyelemről, a tisztán látó 1250 fős, spontán összegyűlt tanítványának a bambuszligetben, az első szavai ezek voltak: „ A türelmes kitartás a legfontosabb gyakorlat annak érdekében, hogy felszabadítsuk a szívet az ártalmas állapotokból”. (Dhp 183-85). Így amikor valaki eljött Ajahn Chah -hoz, egy szomorú történettel, hogy a férje iszik és az idei rizstermés rosszul néz ki, az első válasza gyakran az volt. „ El tudod viselni?” Ez nem egyfajta macsó kihívás volt részéről, hanem inkább egy eszköz, hogy rámutasson a tényre, hogy az út a szenvedéstől való megszabaduláshoz nem az, hogy elfutunk előle, nem az, hogy dagonyázunk benne, sem nem az, hogy valaki egyedül, fogcsikorgatva véghezviszi az akaratát. Fontos a türelmes kitartás, azazhogy kitartsunk a nehézség közben, igazán felfogjuk és feldolgozzuk a szenvedés tapasztalását, megértsük annak okait és elengedjük azokat.

A világi emberek és a szerzetesek oktatása

Számos alkalommal Ajahn Chah tanítása ugyanúgy szólt a világi embereknek, mint a szerzeteseknek, de sokszor ez nem így volt. Például a „Jó szív megteremtése” a világiaknak szól - olyan embereknek, akik ellátogattak Waat Pah Pong -ba, hogy felajánlásokat tegyenek a kolostornak és támogassák az itteni közösséget, és hogy jó kamma-t teremtsenek maguknak. Másrészről egy olyan beszéd, mint a „Szexualitás folyama”, csak a szerzeteseknek szól, a férfi novíciusoknak.

Ez a megkülönböztetés nem azért volt, mert bizonyos tanítások titkosak vagy magasabb rendűek, hanem olyan beszédre volt szükség, ami megfelelő és hasznos a hallgatóság részére. A szerzetesektől eltérően a világi embereknek más gondjaik vannak, és más hatások érik őket a mindennapi életben; például egyszerre próbálnak időt szakítani a rendszeres meditáció gyakorlására, a megélhetés biztosítására valamint törődniük kell a házastársukkal is. A világiak nem tették le a lemondó élet fogadalmát - egy világi tanítvány 5 szabályt tart meg, míg a szerzetesnek 8-10 illetve 227 szabályt kell betartani, a rend különböző szintjeinek megfelelően.

Amikor csak a szerzeteseket tanított Ajahn Chah, inkább az önmegtartóztató életmódra összpontosított, ami a képzés kulcsfontosságú eszköze volt. Az útmutatás azokra az akadályokra és csapdákra vonatkozott, amit ez az életmód hozhat. Thaiföldön egy kolostorban a szerzetesek átlagos életkora 25-30 év között van, és a cölibátus szigorú szabályai szerint élnek. Természetesen szükség volt Ajahn Chah-ra, hogy irányítsa a nyughatatlan szexuális energiákat, amiket a szerzetesek gyakran tapasztaltak. Ha ezt jól irányítják, az emberek képesek megtartani és felhasználni ezt az energiát, hogy átalakítsák azért, hogy segítsen a koncentrációban és az éleslátásban. Néhány, a szerzeteseknek szóló beszéd hangvétele feltűnően konfrontatívabb, mint azok, amelyeket a világi emberek számára mondott; ilyen például a „Harcos Dhamma” című beszéd. Ez a kifejezésmód jellemzője a „ne ejts foglyokat” stílus, mely a Thai Erdei Hagyomány tanítóira jellemző. Ez a fajta beszédmód felébreszti a harcos szívet, a spiritualitás egy olyan megközelítése, amely képessé tesz valakit, hogy elviseljen minden nehézséget és bölcs, türelmes, hűséges legyen a nehézségek ellenére.

Időnként ez a fajta tanítási mód túlzottan agresszívnek és harcias hangvételűnek tűnhet; az olvasónak szem előtt kell tartania, hogy e mögött a nyelvezet mögött egy olyan szellemiség húzódik meg, amely arra törekszik, hogy ösztönözze a gyakorlót, megörvendeztesse a szívet és támogató erőt nyújtson, amikor a gyakorlónak szembe kell nézni a kihívásokkal, hogy szembenézhessen a kapzsisággal, gyűlölettel és az illúziókkal. Ahogy ezt Ajahn Chah mondta egyszer: „Mindenki, aki komolyan végzi a spirituális gyakorlást, sok nehézség és bonyodalom megtapasztalására kell, hogy számítson”. A szív megedződik, hogy megbirkózzon az én-központú szokásokkal.

Végső megjegyzésként: Ajahn Chah tanításának része volt, hogy nem rekesztette ki a világi embereket azokból a tanításaiból, amelyek magasabb vagy transzcendens témájúak. Ha úgy érezte, hogy az emberek csoportja készen áll a legmagasabb szintű tanítás befogadására, akkor azt szabadon és nyíltan átadta nekik, akár világi emberek voltak, akár szerzetesek. „A feltétel nélküliség” vagy „A csendesen áramló víz” című beszédben Ajahn Chah kijelenti: „Az emberek napjainkban tanulnak és teszik a jót és a gonoszt. De ami a jón és a gonoszon túl van, arról nem tudnak semmit.” Pont úgy mint a Buddha, soha nem alkalmazta a „tanító zárt öklét” és úgy döntött, hogy azt tanítja, ami hasznos a hallgatóságnak és nem elveket vagy a vallási meggyőződéseket, vagy annak hiányát.

A babona elleni küzdelem

Ajahn Chah jól ismert volt az éleslátásáról, arra törekedett, hogy eltávolítsa a babonákat a Buddhista gyakorlásból Thaiföldön. Bírálta a mágikus szerencsetárgyakat, az amuletteket vagy a jóslást. Ritkán beszélt a múlt vagy jövőbeli életekről, más birodalmakról, látomásokról vagy túlvilági tapasztalatokról. Bárkit, aki azért jött hozzá, hogy megkérdezze a nyertes lottószámokat (gyakori ok, amiért meglátogatták a híres Ajahn-t) röviden elutasította. Látta, hogy maga a Dhamma a legértékesebb gyémánt, amely valódi biztonságot és védelmet tud nyújtani az életben és mégis folyamatosan figyelmen kívül hagyják egy kis javulás ígéretéért a Samsara-ban.

Hangsúlyozta a Buddhista gyakorlás hasznosságát és a gyakorlatiasságát, azzal a hiedelemmel szemben, hogy a Dhamma túl magas szintű, vagy nehezen érthető egy hétköznapi ember számára. Kritikájának nem csak az volt a célja, hogy megsemmisítse a gyerekes függőségeket a jószerencsétől és a mágikus talizmánoktól; inkább azt akarta, hogy az emberek olyan dolgokra figyeljenek, amik valóban hasznosak az életükben.

Ennek az élethosszig tartó erőfeszítésnek fényében volt egy ironikus körülmény a temetésén 1993-ban. 1992.január 16-án hunyt el és pontosan egy év múlva tartották meg a temetését. A temetési stúpának 16 pillére volt, 32m magas volt és az alap 16m mély volt. Ennek következtében Ubon tartományban nagyon sok ember vásárolt lottószelvényeket az egyes és a hatos számokkal. A következő nap, azzal a főcímmel jelent meg a helyi újság: LUANG POR CHAHN-NAK AZ UTOLSÓ AJÁNDÉKA A TANÍTVÁNYAINAK. A 16-os szelvényeket felvásárolták, és néhány bukméker tönkrement.

Kedélyállapot

Az utolsó történet Ajahn Chah tanítási stílusának a legjellemzőbb tulajdonságát mutatja meg. Ajahn Chah egy hihetetlenül éles eszű és természetes előadó volt. Bár tudott nagyon hűvös és elutasító is lenni, tudott gyengéd és érzékeny kifejezésmódot is használni. Tanítását magas szintű humor járta át. Távol állt tőle, hogy a szellemességet arra használja fel, hogy a hallgató szívéhez férkőzzön, mert nem csak a szórakoztatás volt a célja, hanem olyan igazságot akart közvetíteni, amelyet máskülönben nem lett volna könnyű befogadni.

Humorérzéke és éleslátása segítette az embereket, hogy meglássák az élet komikus abszurditását, így az emberek nevetni tudtak magukon és helyzetükön, bölcsebben láttak rá a saját életükre. Egyszer bemutatta többféleképpen, hogy a szerzetes hogyan ne vigye a táskáját a hátán hátra vetve, a nyaka köré hurkolva, az ölébe szorítva vagy a földön húzva maga után. Egy nap egy fiatal bhikkhu nagyon lehangoltan jött hozzá. Látta a világ szomorúságát és látta a lények borzalmát a születés és a halál szorításában, és rájött, hogy soha nem fog nevetni, mert minden olyan szomorú és fájdalmas. 45 perc múlva egy mesén, egy fiatal mókusról, aki megpróbált fára mászni, a szerzetes úgy nevetett, hogy az oldalán gurult a padlón és az arcán könnyek gurultak a nevetéstől, amiről azt gondolta, hogy soha nem fog visszatérni hozzá.

Az utolsó évek

Az 1981-ben az esős évszakban tartott elvonuláskor Ajahn Chah súlyosan megbetegedett, agyvérzést kapott. Az azt megelőző években az egészsége ingatag volt, szédült és cukorproblémái voltak, ami az egészségének az összeomlásához vezetett. A következő néhány hónapban különböző kezelésekben részesült, beleértve néhány műtétet is, de egyik sem segített. Az egészségügyi romlás addig folytatódott, amíg a következő év közepén lebénult, de az egyik kezét képes volt még mozgatni. Már nem volt elég ereje a beszédhez, csak pislogni tudott.

A következő 10 évben ebben az állapotban maradt, a teste fölötti irányítókészség lassan csökkent, míg végül teljes elvesztette mozgási képességét. Ekkor azt mondták, hogy még mindig tanítást ad a tanítványainak, hiszen ő folyton azt ismételgette, hogy a test természete az, hogy megbetegszik és elmúlik, és ezt a folyamatot az ember nem képes irányítani. Ahogy ezt prófétai módon kérdezte, az egyik beszédében, amit az egészsége megromlása előtt tartott: „Miért vagyunk itt”, az emberek meglátogatnak engem, de nem tudom úgy fogadni őket, mint régen, alig van hangom, és épphogy csak lélegzem. Az ülő test látványát is egy áldásnak lehet felfogni. Hamarosan már nem fogjátok látni. A légzés a végéhez fog érni, a hang el fog majd tűnni.”

Ez volt a legfontosabb tanítása, minden tanítványa számára, hogy még egy olyan nagy mester, mint Ajahn Chah, sőt még maga a Buddha sem tudott elmenekülni a természet kérlelhetetlen törvényei elől. A feladat, mint mindig, a szabadság megtalálása, anélkül, hogy a változó formákkal azonosulnánk.

Ez idő alatt, a súlyos korlátai ellenére, alkalmanként, más módon is sikerült tanítani és nem csak úgy, hogy az élet bizonytalan folyamatainak a példájává vált és azzal, hogy a szerzeteseknek és a novíciusoknak lehetőséget adott, hogy ápolják őt. A bhikkhuk 3 vagy 4 műszakban dolgoztak, hogy gondoskodjanak Ajahn Chah testi szükségleteiről a nap 24 órájában. Az egyik műszakban 2 szerzetes vitába keveredett, megfeledkezve (ami gyakran megtörténik bénult vagy kómás emberek körül) arról, hogy a szoba másik lakója teljesen tudatában van a szobában zajló eseményeknek. Mikor Ajahn Chah teljesen aktív volt, elképzelhetetlen volt, hogy ilyen vita történjen meg a jelenlétében. Ahogy a vita egyre hevesebb lett, izgatott mozgás kezdődött meg az ágyban a szoba másik felében. Hirtelen heves köhögés tört Ajahn Chah-ra, váladék szakadt fel belőle, amely a két vitázó között a falnak csapódott. A tanítást megértették, és a vitát hirtelen és zavartan abbahagyták.

A betegsége alatt, a kolostorban az élet ugyanúgy folytatódott, mint korábban. Úgy, hogy a mester félig ott volt, félig nem, furcsa módon segítette a közösséget a döntéshozatalban, anélkül, hogy a szeretett tanáruk a középpontban lett volna.

Miután egy öreg mester eltávozik, nem ritka, hogy a dolgok gyorsan szétesnek, és a tanítványok elkezdik a saját útjukat járni. A tanító öröksége 1-2 generáción belül eltűnik. Ebbe az esetben nem így történt, és ez bizonyíték arra, hogy Ajahn Chah mennyire jól tanította az embereket, hogy magabiztosak legyenek. Betegsége alatt, kb. 75 ágazati kolostor volt, ez több mint 100-ra emelkedett Ajahn Chah halálának idején, és most már több mint 300 van Thaiföldön és szerte a világon.

Távozása után a szerzetesi közössége megszervezte a temetését, összhangban az élete és a tanítása szellemiségével; a temetés nem csak szertartás volt, hanem alkalom a Dhamma hallgatására és gyakorlására. A szertartás 10 napig tartott, minden nap csoportos meditációk és tanítások voltak, amelyeket az ország kiváló Dhamma tanítói tartottak. 6 ezer szerzetes, ezer apáca és valamivel több mint 10 ezer világi ember táborozott az erdőben. Becslések szerint közel 1 millió ember látogatta meg a kolostort a gyakorlás idején, beleértve azt a 400 ezer embert, aki a hamvasztásra érkezett, köztük volt Thaiföld királya, királynője és a miniszterelnök is.

Ajahn Chah szellemisége, amit az egész tanítói hivatása alatt képviselt, jelen volt az egész búcsúztatás alatt. Nem kértek pénzt semmiért, 42 kolostori konyha főzött és szállította az ételt mindenki számára. Palackozott vizet egy helyi cég hozott és a helyi buszvállalat és más, a közelben lakó teherautó sofőrök szállították a szerzetesek ezreit minden reggel a falvakon és városokon keresztül. Több mint 120 ezer font értékű Dhamma könyvet ajándékoztak el. A bőkezűség nagyszerű ünnepe volt és a megfelelő módja egy nagy ember búcsúztatásának. Ez a kiadvány az adományozás szellemének megfelelően Ajahn Chah összegyűjtött dhamma-beszédeinek nagy részét tartalmazza, amelyeket korábban már publikáltak, ingyenes angol nyelvű terjesztés céljából. Ezek segítséget nyújtanak az útkeresők számára és segítenek felébreszteni a szívben a tisztaságot és a békességet.

Jahn Amaro, Február 2011