Szokás és megszabadulás

Ennek a világnak a dolgai csupán a saját megállapodásainknak az eredményei. Miután létrehozzuk őket, elveszünk bennük és nem engedjük el őket, ami a személyes nézeteinkhez, és a véleményünkhöz való ragaszkodáshoz vezet. Ez a ragaszkodás vég nélküli, ez a Samsara, vég nélkül áramlik. Ha ismerjük a szokásokon alapuló valóságot, akkor megismerjük a megszabadulást. Ha tisztán megismerjük a megszabadulást, akkor megismerjük a szokást. Ez a Dhamma ismerete, ez a beteljesedés.

Vegyük például az embereket. Igazából az embereknek nincs nevük, meztelenül jönnek a világra. A nevük megállapodás révén jön létre. Elmélkedtem ezen és úgy tűnik, ha nem ismerjük a megegyezés igazságát, az tényleg káros lehet. Ez csak valami, amit a kényelem miatt használunk. E nélkül nem tudnánk kommunikálni, nem tudnánk mit mondani, nem lenne nyelv.

Láttam nyugati embereket, akik nyugaton meditáltak. Mikor az ülés után felkelnek, férfiak és nők, olykor odamennek egymáshoz és megérintik egymás fejét. Amikor ezt láttam, azt gondoltam, ha ragaszkodnak ehhez a szokáshoz ez szennyeződéshez vezet. Ha el tudjuk engedni a megegyezést, el tudjuk engedni a véleményeinket, akkor békében vagyunk.

Mint a tábornokok és az ezredesek, akik magas rangban és helyzetben vannak, eljönnek hozzám, azt mondják: „Oh, kérlek, érintsd meg a fejem.” De ha az utca közepén érintenéd meg a fejüket, az teljesen más történet lenne. Ez a ragaszkodás miatt van. Ezért úgy érzem, hogy az elengedés a valódi út a békéhez. A fej megérintése a mi szokásaink ellen van, de ez valójában semmi. Mikor megegyezünk a megérintésben, azzal nincs semmi baj, olyan, mint megérinteni egy káposztát vagy burgonyát.

Elfogadás, feladás, elengedés: ez a megvilágosodás útja. Bármikor, amikor ragaszkodsz, az keletkezéshez és születéshez vezet. Ez veszélyes. A Buddha tanított a megegyezésről, azt tanította, hogy mondjunk le a szokásokról a megfelelő módon, és így elérjük a megszabadulást.

Ez a valódi szabadság: nem ragaszkodás a társadalmi megállapodásokhoz. A világban minden dolognak relatív valósága van. Miután létrehoztuk őket, nem kellene megzavarodnunk tőlük, mert ha eltévedünk bennük, az valódi szenvedéshez vezet. Ez a pont a szabályok és a társadalmi megállapodások szempontjából a legfontosabb. Az, aki túl tud lépni rajtuk, az túllép a szenvedésen.

Mellesleg, ezek a mi világunk jellemzői. Vegyük például Mr. Boonmah-t, ő korábban csak egy volt a tömegből, de most kinevezték kerületi biztosnak. Ez csak egy társadalmi megállapodás, amit tiszteletben kell tartani. Ez az emberek világának a része. Ha azt gondolod, hogy: „ Oh, mi előtte barátok voltunk, együtt dolgoztunk a szabónál”, és azután odamész hozzá, és mások előtt megpaskolod a fejét, akkor mérges lesz. Ez így nem helyes, neheztelni fog. Ezért követnünk kell a társadalmi megállapodásokat, hogy elkerüljük a neheztelést. Hasznos, ha megértjük a társadalmi megállapodást; a világban való élet erről szól. Tudni a megfelelő időt és a helyet, ismerni a megfelelő személyt.

Miért rossz, ha szembemegyünk a társadalmi szabályokkal? Az emberek miatt rossz. Okosnak kell lenni ahhoz, hogy ismerd a társadalmi megállapodást és a szabadságot is. Mindkettőnek ismerni kell az idejét. Ha tudjuk kényelmesen alkalmazni a szabályokat és a társadalmi megállapodásokat, akkor okosak vagyunk. De ha megpróbálunk magasabb valóságszintnek megfelelően viselkedni a nem megfelelő helyzetben, az rossz. Miért rossz? Ez rosszat tesz az emberek szennyeződésének. Minden embernek vannak szennyeződései. Az egyik helyzetben mi így viselkedünk, egy másik helyzetben másképp kell viselkednünk. Ismernünk kell a társadalmi megállapodásokat, mert ezek között élünk. A problémák azért keletkeznek, mert elkezdünk ragaszkodni hozzájuk. Ha feltételezünk valamit, hogy az úgy van, az úgy van. Ott van, mert feltételezzük, hogy ott van. De ha közelről megnézed, abszolút értelemben, ezek a dolgok valójában nem léteznek.

Ahogy korábban gyakran mondtam, világi emberek voltunk és most szerzetesek vagyunk. A világi szokások keretein belül éltünk és most a szerzetesi szokások szerint élünk. Mi a társadalmi megegyezés által vagyunk szerzetesek, nem a megszabadulás által. Kezdetben létrehoztuk a megállapodást, de az, hogy valakit pappá szentelnek, az nem jelenti azt, hogy túljut a szennyeződéseken. Egy maréknyi homokot veszünk és megegyezünk abban, hogy sónak nevezzük. Ez sóvá teszi a homokot? Ez só, de csak az elnevezésében, nem a valóságban. Nem tudnál főzni vele. Ez csupán a megállapodás valósága, mert valójában nincs só, csak homok. Csak a feltételezésünk által vált sóvá.

A szabadság szó önmagában csak egy társadalmi megállapodás, de arra utal, ami túlmutat a társadalmi megállapodásokon. Miután elértük a szabadságot és a megszabadulást, még mindig használjuk a társadalmi megállapodást, hogy a megszabadulás szavát használhassuk. Ha nem lenne társadalmi megállapodásunk, nem tudnánk kommunikálni.

Például az embereknek különböző nevük van, de ugyanúgy emberek. Ha nem lenne nevünk, hogy megkülönböztessük egymást, és valakit hívni akarnánk a tömegben, azt mondanánk: „ Hé, ember, hé, ember”, és ez eredménytelen lenne. Nem tudnánk megmondani, hogy ki válaszol, mert mindenki ember. De ha úgy kiáltanál, hogy: „Hé, John!”, akkor John válaszolna és nem más. Erre valók a nevek. Általuk képesek vagyunk kommunikálni, biztosítják a társadalmi viselkedés alapjait.

Ezért mindkettőt ismerned kell, a társadalmi megállapodást és a megszabadulást is. A társadalmi megállapodás hasznos, de valójában nem is létezik. Még az emberek sem léteznek. Ők csupán elemek csoportjai, akik feltételek által születnek, növekedésük feltételektől függ, egy ideig léteznek, azután természetes módon eltűnnek. Senki nem tud ezzel a folyamattal szembemenni vagy irányítani. De a társadalmi megállapodás nélkül nem lenne mondanivalónk, nem lenne nevünk, nem gyakorolnánk és nem dolgoznánk. A szabályok és a társadalmi megállapodások azért jöttek létre, hogy egy nyelvet adjanak nekünk, hogy a dolgokat kényelmesebbé tegyék, ez minden.

Vegyük a pénzt példaként. Régen nem voltak sem pénzérmék, sem bankkártyák, nem volt értékük. Az emberek cserekereskedelmet folytattak, de a dolgokat nehéz volt észben tartani, ezért létrehozták a pénzt, használni kezdték a pénzérméket és a bankjegyeket. Talán a jövőben lesz egy új királyi rendelet arról, hogy nem kell papírpénzt használnunk, helyette viaszt fogunk használni, amit megolvasztunk és csomókba nyomunk. Azt fogjuk mondani, hogy ez pénz és ezt fogjuk használni az egész országban. De hagyjuk a viaszt, lehet, hogy úgy határozunk, hogy csirketrágya legyen az új fizetőeszköz– semmi más nem lehet pénz, csak a csirketrágya. Ezután az emberek a csirketrágya miatt fognak harcolni, és a trágya miatt fogják megölni egymást.

Ez így működik. Sok példát felhozhatsz a társadalmi megállapodás szemléltetésére. Az, hogy mit használunk pénzként, egyszerűen egy társadalmi megállapodás. A társadalmi megegyezés keretein belül használjuk azt. Miután megszületett a határozat, hogy valami pénz legyen, pénzzé válik. De valójában mi a pénz? Senki nem tudja megmondani. Amikor megszületik egy egyezség valamiről, akkor társadalmi megállapodás jön létre a szükségletek kielégítése miatt. Ilyen a világ.

Ez a társadalmi megállapodás, de nehéz megértetni a hétköznapi emberekkel, hogy mi a megszabadulás. A pénzünk, a házunk, a családunk, a gyerekeink és a rokonaink egyszerűen társadalmi megállapodások, amiket mi hoztunk létre, de ha megnézzük őket a Dhamma fényében, akkor nem tartoznak hozzánk. Ha ezt halljuk, talán nem érezzük túl jól magunkat, de ez a valóság. Ezeknek a dolgoknak csak a társadalmi megállapodáson keresztül van értékük. Ha abban állapodunk meg, hogy ennek nincs értéke, akkor nincs értéke. Ha abban állapodunk meg, hogy van értéke, akkor van értéke. Ez így van. Társadalmi megállapodást hozunk létre, hogy kielégítsük a szükségleteinket.

Még a testünk sem a miénk, csak feltételezzük, hogy így van. Ez csak feltételezés a részünkről. Ha megpróbálod megtalálni benne a valódi, tényleges önmagad, nem tudod. Ezek csupán elemek, amelyek létrejönnek, egy ideig megmaradnak, azután meghalnak. Mindennel ez van. Nincs valódi, igazi anyag, de az rendben van, hogy használjuk. Olyan, mint egy csésze. A csészének valamikor el kell törnie, de amíg van, addig használnod kell, és jól kell rá vigyáznod. Ez egy eszköz, amit használhatsz. Ha eltörik, az baj, így, habár biztos, hogy el fog törni, meg kell próbálni a lehető legvégsőkig megőrizni.

Nekünk, szerzeteseknek négy támaszunk van (köntös, ételadomány, lakhely és gyógyszer), a Buddha azt tanította, hogy újra és újra elmélkedjünk rajtuk. Ameddig élsz, függsz tőlük, de meg kell értened őket, ne ragaszkodj hozzájuk, mert erős vágyat keltenek az elmédben.

A konvenciók és a megszabadulás folyamatosan így kapcsolódnak össze. Még akkor is, ha a konvenciót használjuk, ne bízzatok abban, ne gondoljátok azt, hogy ez az igazság. Ha ragaszkodsz hozzá, szenvedés keletkezik. A jó és a rossz ügye, az jó példa erre. Néhány ember a rosszat jónak látja, a jót pedig rossznak, de végül ki tudja valójában, hogy mi a jó és mi a rossz. Nem tudjuk. Különböző emberek különböző konvenciót állapítottak meg arról, hogy mi a helyes és mi a helytelen. De Buddha a szenvedést emelte ki mint a legfőbb irányelvet. Ha vitatkozni akarsz róla, akkor nincs vége. Az egyik azt mondja: „helyes”, a másik azt mondja: „helytelen”. Valaki azt mondja: „helytelen”, míg más azt mondja: „helyes”. Igazából egyáltalán nem tudjuk, hogy mi a helyes és mi a helytelen. De egy hasznos gyakorlati szinten azt mondhatjuk, hogy az a helyes, ha nem ártunk sem magunknak, sem másoknak. Ez egy használható elv számunkra. Végül is, a szabályok, a konvenciók és a megszabadulás csak dhammak. Az egyik magasabb rendű, mint a másik, mégis kéz a kézben járnak. Nem kényszeríthetjük ki, hogy valami határozottan ilyen vagy olyan legyen. Így a Buddha azt mondta, hogy legyen olyan, amilyen. Hagyd, hogy bizonytalan legyen, bármennyire tetszik vagy nem tetszik, meg kell értened, hogy ez bizonytalan.

Az időtől és a helytől függetlenül, az egész Dhamma gyakorlás végpontján, nincs semmi. Ez az abbahagyás, az üresség és a teher letevésének a helye. Ez a befejezés. Ez olyan, mint amikor valaki azt kérdezi: „Miért lobog a zászló a szélben?” Én azt mondom: „Ez a szél miatt van.” A másik ember azt mondja: „ A zászló miatt van.”Mások megint azt ismétlik: „ A szél miatt van.” Ennek így nincs vége. Ez ugyanolyan, mint a régi rejtvény. „Mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás.” Nem tudunk konklúzióra jutni, ilyen a természet.

Minden dolog, amit mondunk, csak konvenció, mi magunk hozzuk létre. Ha bölcsességgel ismered meg ezeket, akkor felismered a mulandóságot, a szenvedést és az én-nélküliséget. Ez az a szemlélet, ami a megvilágosodáshoz vezet.

A különböző tudatállapotú emberek képzése és tanítása nagyon nehéz. Néhány embernek sajátos a mentalitása, mondasz nekik valamit, de nem hisznek neked. Elmondod nekik az igazságot, de azt mondják: „Nem igaz. Nekem igazam van, neked ” nincs.” Ennek így soha nincs vége.

Ha nem engeded el a dolgokat, szenvedés keletkezik. Már korábban meséltem nektek arról, mikor négy férfi bement az erdőbe. Kukorékolást hallottak: Kukurikúúúúúúúúúúú Közülük az egyik kíváncsian megkérdezte: „Ez most kakas vagy tyúk?” A másik három erre azt válaszolta: „Ez egy tyúk.” De a negyedik nem értett velük egyet, ragaszkodott hozzá, hogy ez egy kakas. Megkérdezte a többieket: „Hogyan lenne képes egy tyúk kukorékolni?” „Nos, van szája, nemde?” Válaszolták a többiek. Vitatkoztak és vitatkoztak, már a könnyük is kicsordult, teljesen feldúlta őket, de végtére is egyiküknek se volt igaza. Akár tyúk, akár kakas, ezek csak nevek, mi hoztuk létre ezeket a konvenciókat. Azt mondjuk, ez egy ilyen hangot ad, azt mondjuk ez egy kakas és ilyen hangot ad, így ragad meg ez a világban. Emlékezz erre. Valójában, ha azt mondod, hogy sem a tyúk, sem a kakas nem létezik, akkor van vége ennek.

A konvencionális valóságban az egyiknek igaza van, a másiknak nem. Soha nem lesz teljes egyetértés. A sírásig való vitatkozás nem használ. A Buddha azt tanította, hogy ne ragaszkodjunk. Hogy gyakoroljuk a nem ragaszkodást? Egyszerűen gyakoroljuk a ragaszkodás feladását. De a nem ragaszkodást, nagyon nehéz megérteni. Mély bölcsességre kell szert tennünk ahhoz, hogy behatóan szemlélődjünk efölött, hogy elérjük a nem ragaszkodás állapotát. Amikor elgondolkodsz azon, hogy az emberek vajon boldogok vagy szomorúak, elégedettek vagy elégedetlenek, és hogy ez nem függ attól, hogy kevés dolgot birtokolnak vagy sokat – ez a bölcsességtől függ. Minden szorongáson csak a bölcsesség segítségével lehet túllépni. Úgy, hogy meglátjuk a dolgok valódi természetét. A Buddha arra tanított, hogy vizsgáljuk meg és elmélkedjünk ezen. Ez az elmélkedés egyszerűen azt jelenti, hogy a megfelelő módon próbáljuk megoldani a problémáinkat. Ez a mi gyakorlásunk. Születés, öregség, betegség és halál- ezek a legtermészetesebb és legáltalánosabb jelenségek. A Buddha azt tanította, hogy szemlélődjünk a születésen, az öregedésen, a betegségen és a halálon, de az emberek ezt nem értik meg. „Mit szemlélődjem ezen?” kérdezik. Megszületnek, de nem ismerik a születést, meg fognak halni, de nem ismerik a halált. Aki ezeket a dolgokat többször megvizsgálja, látni fogja. Miután látja, fokozatosan meg fogja oldani a problémáit. Még akkor is, ha van benne ragaszkodás, ha van benne bölcsesség és látja az öregséget, a betegséget és a halált mint természetes folyamatot, képes lesz arra, hogy megszabaduljon a szenvedéstől. Azért tanulmányozzuk a Dhamma-t, hogy meggyógyítsuk a szenvedést.

A buddhizmus alapja nem más, mint a születés és a halál szenvedése, ezt a Buddha igazságnak nevezte. A születés szenvedés, a halál szenvedés. Az emberek nem ismerik fel igazságként ezt a szenvedést. Ha ismerjük az igazságot, ismerjük a szenvedést is.

A személyes véleményeknek és az abból fakadó vitáknak soha nem lesz vége. Annak érdekében, hogy a tudatunk megnyugodjon és megtalálja a békét, elmélkednünk kell a múltunkon, a jelenünkön és azokon a dolgokon, amik bennünk vannak, mint a születés, az öregség, a betegség és a halál. Mit tehetünk, hogy elkerüljük, hogy ezek a dolgok meggyötörjenek minket? Még akkor is, ha mi még mindig aggódunk egy kicsit, és addig vizsgáljuk ezeket a dolgokat, amíg megismerjük az igazságot, minden szenvedés véget ér, mert már nem ragaszkodunk hozzájuk.