Az éberségről

A Buddha azt tanította, hogy lássuk a testet a testen belül. Mit jelent ez? Ismerjük a testrészeinket, úgymint haj, körmök, fogak és bőr. Szóval hogyan lássuk a testet a testen belül? Ha felismerjük, hogy ezek a dolgok mind mulandóak, nem kielégítőek és önvaló nélküliek, akkor mit értünk azon, hogy látjuk a testet a testen belül? Akkor nem kell részletekbe bocsátkozni és a kétféle testösszetevőn meditálni. Ez olyan, mint a gyümölcs egy kosárban. Ha megszámoltuk a gyümölcsöket, akkor ismerjük a mennyiséget, és amikor arra van szükségünk, felemelhetjük a kosarat és arrébb vihetjük. Tudjuk, hogy az összes gyümölcs ott van, nem kell újraszámolni őket.

Miután meditálunk a 32 testrészünkön és úgy ismerjük meg őket, mint valami, ami nem stabil és nem állandó, nincs szükségünk arra, hogy azzal fárasszuk magunkat, hogy szétválasszuk őket, ahogy nem kell kidobálni a gyümölcsöket a kosárból és újra megszámolni. Elvisszük a kosarat, ahová kell, éberen és óvatosan, nehogy megbotoljunk és elessünk.

Amikor látjuk a testet a testben, akkor látjuk a Dhamma-t a testben és tudjuk, hogy a saját és a mások teste is mulandó jelenség, akkor nincs szükségünk részletes magyarázatra. Itt ülünk a jelenben és megismerjük a dolgokat, ahogy vannak. A meditáció egyszerűvé válik. Amikor a Buddha-n meditálunk – ha megértjük, hogy mi a Buddha, nincs szükségünk arra, hogy a Buddha szót ismételgessük. Ez azt jelenti, hogy teljes a tudásunk és szilárd az éberségünk. Ez a meditáció.

Mégis, a meditációt sokan félreértik. Csoportban gyakorolunk, de gyakran nem is tudjuk, mi is ez. Néhányan azt gondolják, hogy meditálni nagyon nehéz. „ Eljöttem a kolostorba, de nem tudok ülő meditációt végezni. Nincs sok kitartásom. A lábam fáj, a hátam fáj, mindenem fáj.” Feladják, és nem jönnek többé vissza, mert azt gondolják, hogy nem képesek meditálni.

De valójában a samadhi nem az ülés. A samadhi nem a séta. A samadhi nem a lefekvés és nem az állás. Ülés, sétálás, a szem becsukása, a szem kinyitása csupán cselekedetek. Az, hogy be van csukva a szemed, nem jelenti azt, hogy a samadhi-t gyakorlod. Azt is jelentheti, hogy álmos vagy és unod. Ha csukott szemmel ülsz, de elalszol, a fejed elbillen, és a szád kinyílik, ez nem a samadhi-ban való ülés. Ez csak becsukott szemmel való ülés. A samadhi és a behunyt szem az két különálló dolog. A valódi samadhi-t lehet nyitott és csukott szemmel is gyakorolni. Ülhetsz, állhatsz, sétálhatsz vagy fekhetsz.

A samadhi azt jelenti, hogy a tudat szilárdan összpontosít mindenre kiterjedő éberséggel, visszafogottsággal és óvatossággal. Folyamatosan tudatában vagy a helyesnek és a helytelennek és folyamatosan figyelemmel kíséred a tudatban felmerülő jelenségeket. Mikor megjelenik egy gondolat és ellenszenvet vagy vágyat érzel, akkor annak tudatában vagy. Néhányan elkedvetlenednek: „Egyszerűen nem vagyok képes rá, amint leülök, az elmém az otthonra gondol. Ez így nem helyes (Thai:bahp).” Hé! Ha ez annyira rossz lenne, a Buddha soha nem vált volna a Buddhává. Öt éven át harcolt a tudatával, az otthonára és a családjára gondolt. Csak 6 év után ébredt fel.

Néhányan úgy érzik, hogy ezek a hirtelen megjelenő gondolatok rosszak vagy bűnösök. Talán meg szeretnél ölni valakit. De a következő pillanatban rájössz, hogy a gyilkosság az rossz, ezért megállsz és visszafogod magad. Ez káros? Mit gondolsz? Ha arra gondolsz, hogy ellopj valamit, és azután felvillan benned, hogy ez rossz, és nem teszed meg- az rossz kamma? Nem minden esetben halmozol fel rossz kamma-t, ha rossz a szándékod. Másképpen hogyan lehetne elérni a megszabadulást? A szándékok csupán szándékok. A gondolatok csupán gondolatok. Az első alkalommal még semmit sem hoztál létre. A második alkalommal, ha a testeddel, a beszédeddel vagy a tudatoddal cselekszel, létrehozol valamit. Az avijja irányít. Ha szeretnél ellopni valamit és éber vagy, tudod, hogy ez rossz, az a bölcsesség és a rossz helyett vijja van. A szándék nem teljesül.

Tudatosság és bölcsesség jön létre. Ha az első gondolatunk az, hogy ellopjunk valamit és azután meg is tesszük, ez az illúzió dhamma-ja, a test, a beszéd és a tudat cselekedetei követni fogják a késztetést és negatív következmények lesznek.

Ez így van. Az, hogy gondolataink vannak, az önmagában nem negatív kamma. Ha nincsenek gondolataink, hogy fog a bölcsesség kifejlődni? Van, aki csak üres tudattal akar ülni. Ez félreértés. A samadhi-ról beszélek, amit bölcsesség kísér. Valójában a Buddha nem vágyott egyáltalán a samadhi-ra. Nem akarta a jhana-t és a samapatti-t. A samadhi-t az ösvény részének látta. A sila, a samadhi és a panna összetevők, vagy alkotóelemek, mint a főzéshez használt hozzávalók. Fűszereket használunk a főzés során, hogy ízletes ételt készítsünk. A lényeg nem a fűszerek maguk, hanem az étel, amit megeszünk. Ugyanez a samadhi gyakorlása. A Buddha mesterei, Uddaka és Alara nagy hangsúlyt fektettek a jhana gyakorlására és arra, hogy különböző képességeket elérjenek, mint például a telepátiát. De ha ilyen messzire jutsz, azt nehéz feladni. Néhány helyen ezt a mély nyugalmat tanítják, és hogy élvezettel üljél a csendben. A meditálók megrészegülnek a samadhi-tól. Ha van sila-juk, megrészegülnek a sila-tól. Ha az ösvényen járnak, megrészegülnek az ösvénytől, elkápráztatja őket a szépség és a csodák, amit tapasztalnak, és azután nem érik el a valódi célt.

A Buddha azt mondta, hogy ez egy finom hiba. Egy bizonyos szintig ez rendben van. De valójában a Buddha azt akarta, hogy helyes samadhi-nk legyen, anélkül, hogy megragadnánk benne. Miután gyakoroljuk és kifejlesztjük a samadhi-t, a samadhi kifejleszti a bölcsességet.

A samadhi a samatha (nyugalom) szintjén olyan, mint a fűvel benőtt szikla. A samadhi-ban ez biztos és stabil, még akkor is, ha a szemek nyitva vannak, a bölcsesség jelen van. Amikor a bölcsesség megszületik, az körbeveszi és felismeri a dolgokat. Tehát a tanító ne akarja a koncentráció és a megszüntetés magas szintjeit, mert ezek elterelhetnek és megfeledkezünk az ösvényről.

Ezért ne ragaszkodjunk az üléshez vagy másfajta testhelyzetekhez. A samadhi-nak nem velejárója a csukott szem, a nyitott szem, az ülés, az állás, a sétálás vagy a fekvés. A samadhi áthat minden testhelyzetet és cselekedetet. Az idősebb emberek, akik gyakran nem tudnak jól ülni, különösen jól tudnak elmélkedni és könnyen gyakorolják a samadhi-t és ki tudják fejleszteni a bölcsességet

Hogyan tudják fejleszteni a bölcsességet? Minden tanítja őket. Amikor kinyitják a szemüket, nem látják a dolgokat olyan tisztán, mint régen. A fogaik gondot okoznak nekik és kiesnek. A testük gyakran fáj. De ez a tanulás lehetősége, így a meditáció tényleg könnyű az idős embereknek. A meditáció nehéz a fiataloknak. Fogaik erősek, így élvezik az ételeket. Mélyen alszanak. Rengeteg a lehetőségük, a világ egy szórakoztató és izgalmas hely nekik, így csak áltatják magukat. Amikor az idősek valami kemény dolgot rágnak, fájdalmat éreznek. Ott a devaduta beszél hozzájuk, minden nap tanítja őket. Mikor kinyitják a szemüket, a látásuk homályos, reggel fáj a hátuk, este fáj a lábuk. Ez van! Mindez kiváló tanítás. Néhány idősebb ember azt mondja, nem tud meditálni. Min akarsz meditálni? Kitől fogod a meditációt megtanulni?

Ez látja a testet a testben és az érzékelést az érzékelésben. Megtapasztalod vagy elfutsz előlük. Ha azt mondod, hogy nem tudsz gyakorolni, mert túl öreg vagy, az illúzió. A kérdés az, hogy ezek a dolgok világosak- e számodra? Az idősebb embereknek sok gondolatuk van, sok érzetük van, sok kényelmetlenségük és fájdalmuk van. Ha meditálnak, tudatosul nekik. Tehát azt mondom, hogy a meditáció könnyű az időseknek, megtehetik a tőlük telhető legtöbbet. Mindenki azt mondja: „Mikor megöregszem, kolostorba fogok menni!” Ha megérted ezt, ezzel az igazsággal minden rendben. Meg kell látnod ezt önmagadban. Amikor ülsz, az a valóság, amikor állsz, az a valóság, amikor sétálsz, az a valóság. Minden zűr, felmerülő akadály tanít téged. Nem így van? Könnyedén fel tudsz kelni és elsétálni most. Mikor felállsz, „jaj”. Vagy nem vetted észre? „Jaj”, mikor sétálsz, a fájdalom beléd hasít.

Amikor fiatal vagy, csak felállsz, sétálsz, mész az utadon. De valójában semmit nem tudsz. Amikor idős vagy, minden egyes alkalommal, mikor felállsz, „jaj”. Nem ezt szoktad mondani? „Jaj, jaj!” Minden egyes alkalommal, mikor megmozdulsz, tanulsz valamit. Hogy mondhatod azt, hogy nehéz meditálni? Hogy figyelhetnél másra? Minden rendben. A devaduta mond neked valamit. Ez teljesen világos. A sankhara azt mondja, hogy nem stabil, nem állandó, nem te vagy és nem a tied. Ezt mondja minden pillanatban.

De mi másképp gondolkodunk. Azt gondoljuk, hogy ez nem így van. Nem látjuk a valóságot. De az idős emberek értik a mulandóságot, a szenvedést és az én-nélküliséget és azt, ami szenvedéshez és a kiábránduláshoz vezet, mert a bizonyosság mindig ott van bennük. Azt gondolom, hogy ez jó.

Azt a belső érzékenységet, amely mindig tisztában van azzal, hogy mi a helyes és mi a helytelen, a Buddhonak hívjuk. Nem kell folyamatosan azt ismételgetni, hogy Buddho. A gyümölcsöket már megszámoltad a kosaradban. Amikor leülsz, nem kell azon fáradoznod, hogy kiöntöd a gyümölcsöket és újra megszámolnod. A kosárban hagyhatod őket. De aki ragaszkodik, számolni fog. Megáll egy fa alatt, kiönti a gyümölcsöket, megszámolja őket és visszarakja a kosárba. Tovább megy, megáll, és újra megszámolja a gyümölcsöket. De ugyanazokat a gyümölcsöket számolja meg. Ez maga a vágy. Attól fél, ha nem számolja meg, akkor hibázik. Attól félünk, ha nem ismételgetjük, hogy Buddho, akkor hibázunk. Hogyan hibázunk? Csak annak kell megszámolni a gyümölcsöket, aki nem tudja, hogy hány darab van a kosárban. Ha már tudod, akkor megnyugodhatsz, és a kosárban hagyhatod azokat. Mikor ülsz, akkor csak ülsz. Mikor lefekszel, akkor csak lefekszel, a gyümölcseid mindig veled vannak.

Az erény gyakorlásával és az érdemek megteremtésével mondjuk Nibbana paccayo hotu” (a Nibbana létrejöttének feltételei valósuljanak meg). A Nibbana megvalósulásáért felajánlásokat érdemes tenni. A szabályok betartása jó. A meditáció gyakorlása jó. A Dhamma hallgatása jó. Ezek lehetnek a Nibbana megvalósulásának a feltételei.

De mi is a Nibbana valójában? A Nibbana azt jelenti, hogy nem vagy telhetetlen. A Nibbana azt jelenti, hogy nem adunk jelentést a dolgoknak. A Nibbana az elengedést jelenti. Felajánlások és jó szándékú cselekedetek megtétele, figyelni az erkölcsi tanításokra és meditálni a szerető kedvességen: ezek mind segítenek abban, hogy megszabaduljunk a szennyeződésektől és a vágytól, hogy megszabaduljunk attól, hogy vágyjunk valamire, vagy azt akarjuk, hogy valami ne történjen meg, vagy arra vágyunk, hogy valamivé váljunk, vagy arra vágyjunk, hogy üres legyen az elménk- mentes legyen az öndicsérettől, mentes legyen az éntől és a másiktól.

Nibbana paccayo hotu: a Nibbana feltételének a megvalósulása. A nagylelkűség gyakorlása, a feladás és az elengedés. A tanítás meghallgatásának a célja, annak a tudásnak a megszerzése, hogy feladunk és elengedünk, gyökerestül kitépjük a ragaszkodást hogy milyen a jó és milyen a rossz. Először azon meditálunk, hogy mi a helytelen és mi a rossz. Miután ezt felismertük, abbahagyjuk a rosszat és a jót gyakoroljuk. De ha valami jót érünk el, ne ragaszkodjunk hozzá. Maradj félúton a jóban vagy a jó fölött, ne tartózkodj a jóban. Ha a jó alatt vagyunk, akkor a jó körbevesz, és a rabszolgái leszünk, ami arra kényszerít minket, hogy mindenféle kamma-t és vétséget hozzunk létre. Ez bárhova vezethet, az eredmény ugyanaz a fajta boldogtalanság és szerencsétlen körülmények lesznek, mint azelőtt.

Hagyd abba a negatív tevékenységet és fejleszd azt, ami pozitív. Fejleszd ki a jóságot és maradj a jóság fölött. Maradj a jóság és az érdemtelenség fölött, juss túl a rossz és a jó dolgokon. Gyakorolj olyan tudattal, amely felad, elenged és felszabadul. Nem számít, mit csinálsz, ha ezt egy olyan tudattal teszed, ami elenged, akkor eléred a Nibbana-t. Amit cselekszel, az mentes lesz a vágytól, a szennyeződésektől és a sóvárgástól, akkor minden egyesül az úttal, ami a nemes igazságot, azaz saccadhamma-t jelenti. A Négy Nemes Igazság bölcsen ismeri a tanha-t, ami a dukkha forrása. Kamatanha, bhavatanha és a vibhavatanha: ez az eredet és a forrás. Ha valamire vágysz, vagy valamivé akarsz válni, akkor a dukkha-t táplálod, létrehozod a dukkha-t, mert ez a dukkha létrejöttének a feltétele. Ezek az okok, ha létrehozzuk a feltételeket, a dukkha létrejön. Az ok a vibhavatanha: a nyugtalanság, a szorongás és a vágy. Az ember a vágy rabszolgájává válik, mindenféle kamma-t és rossz cselekedetet hoz létre, ami szenvedéshez vezet. Leegyszerűsítve a dukkha a vágy gyermeke, a vágy a dukkha szülője. Amikor nincsenek szülők, a dukkha nem tud létrejönni, nem lesz utód.

Legyen ez a meditációd központja! Meg kell látnunk a tanha minden formáját és azt, ami a vágyainkat okozza. A vágy fogalma zavart okozhat. Néhányan azt gondolják, hogy bármilyen fajta vágy, úgymint az étel vagy az életszükségletek iránti vágy, az tanha. Ez a fajta vágy szokásos és természetes. Mikor éhes vagy és ételre vágysz, akkor eszel valamit. Ez teljesen rendben van. Ez a vágy nem lépi át a határokat és nincsenek káros hatásai. Ez nem érzéki vágy. Ha érzéki, akkor több lesz puszta vágynál. Létrejön a ragaszkodás, hogy egyre több dolgot fogyasszunk el, keressük az ízeket, keressük az élvezetet úgy, hogy az aggodalmat és bajt okoz, mint például a pálinka vagy a sörivás.

Turisták mesélték, hogy van egy hely, ahol az emberek élő majom agyát eszik. Az asztal közepére teszik a majmot és felvágják a koponyáját, azután kikanalazzák az agyát, hogy megegyék. Úgy esznek, mint a démonok, vagy mint az éhes szellemek. Ez az evésnek nem a természetes, rendes módja. Ha így teszel, az evés tanha-vá válik. Azt mondják, hogy a majom vére erősíti őket. Tehát megpróbálják fogságba ejteni ezeket az állatokat, és amikor megeszik őket, pálinkát és sört isznak. Ez nem átlagos étkezés. Ez az a mód, ahogy a szellemek és a démonok elmerülnek az érzéki vágyban. Ez a szénevés, tűzevés és mértéktelen evés. Ez a fajta vágy a tanha. Nincs mérték, ezek az emberek mindenben túlzásba esnek: beszédben, gondolkodásban és az öltözködésben. Ha az étkezésünket, az alvásunkat és más szükséges tevékenységünket mérsékelten tesszük, az nem árt. Tehát tudatában kell lenned ezeknek a dolgoknak. Ha tudjuk, hogyan legyünk mérsékletesek és takarékosak, akkor nyugalomban élhetünk.

A meditáció gyakorlása, a jóság és az erény megteremtése nem olyan bonyolult dolog, feltéve, ha megértjük őket. Mi a rossz cselekedet? Mi az érdem? Az érdem, ami jó és szép, nem ártunk magunknak vagy másoknak, sem gondolattal, sem beszéddel, sem cselekedettel. Ha így cselekszünk, az boldogság, és negatívum nem jön létre. Ez a jóság, ez a gyakorlás.

Ez a helyzet a felajánlásokkal és a jótékonykodással. Mikor adunk, mi az, amit megpróbálunk odaadni? Az adás az önzőség lerombolásának a szándéka, hit egy olyan énben, ami önzetlen. Az önzés erőteljes, szélsőséges szenvedés. Az önző emberek mindig jobbak akarnak lenni másoknál és többet akarnak másoknál. Egy egyszerű példa: Miután esznek, nem akarják elmosni az edényeket, hagyják, hogy valaki más csinálja meg helyettük. Ha csoportban esznek, a csoportra hagyják a mosogatást. Miután esznek, elmennek. Ez önzőség, nem vállalnak felelősséget és terhet tesznek másokra. Nem törődnek másokkal, nem segítenek másnak és valójában nem szeretnek senkit. A nagyvonalúság gyakorlásával megpróbáljuk megtisztítani a szívünket ettől a hozzáállástól. Ezt úgy nevezzük, hogy a jóság gyakorlása az adás által. Azért, hogy együttérző és gondoskodó legyen a tudatunk, minden érző lény iránt, kivétel nélkül.

Ha meg tudunk szabadulni az önzéstől, akkor olyanok lehetünk, mint a Buddha. Nem önző módon cselekedett, hanem mindenki javára kereste a jót. Ha az ösvényt járjuk és a szívünkben így érik meg a gyümölcs, akkor biztosan előre jutunk. Az önzéssel leszámolva és az erényes cselekedetek gyakorlásával a nagylelkűség és a meditáció a megszabaduláshoz vezet. Bárki, aki így gyakorol, az szabad lesz és minden konvención és látszaton felülemelkedik.

A gyakorlás alapelvei könnyen érthetőek. Például, ha a nagylelkűséget bölcsesség nélkül gyakoroljuk, az nem vezet jóhoz. Megértés nélkül, azt gondoljuk, hogy a nagylelkűség azt jelenti, hogy dolgokat ajándékozunk oda.” Amikor ahhoz van kedvem, hogy adjak, adok, amikor ahhoz van kedvem, hogy ellopjak valamit, lopok. Ha a nagylelkűséghez van kedvem, adok valamit”. Ez olyan, mint egy vízzel teli hordó. Kimersz belőle egy vödörrel és azután visszaöntesz egy vödörrel. Újra kimersz, majd újra visszaöntöd, kimersz, visszaöntesz, így tovább. Mikor ürül ki a hordó? Látod a végét? Látod, hogy ez a gyakorlat nem vezet a Nibbana -hoz? Kiürül a hordó? Egy kifelé merítés, egy befelé öntés, látod, hogy ennek mikor lesz vége?

Visszalépni, majd előre lépni, ez a vatta, a kör maga. Ha valódi elengedésről beszélünk, akkor abbahagyjuk a jó és a rossz gyakorlását és akkor csupán kimerítés van. Még akkor is, ha csak kevés van, öntsd ki. Nem teszel bele többet, csak kimersz. Még akkor is, ha csak egy kis merőkanalad van, tedd meg, amit tudsz, és a hordó kiürül. Ha kimersz egy vödörrel, azután visszaöntesz egy vödörrel, kimersz, visszaöntesz, gondolj csak bele. Mikor fogod üresnek látni a hordót? Ez a Dhamma, nem valami távoli dolog. Itt van a hordóban. Ezt otthon is meg tudod csinálni. Próbáld ki. Ki tudsz így üríteni egy vizeshordót? Holnap csináld ezt egész nap és nézd meg, mi történik.

Felhagyni minden rosszal, gyakorolni a jót és megtisztítani a tudatot. Először abbahagyjuk a helytelen cselekedetet és azután azt tesszük, ami helyes. Mi a jó és mi a jó szándék? Hol van? Ez olyan, mint hal a vízben. Ha minden vizet kimerítünk, megfogjuk a halat. Ez egy módja. Ha kimertük a vizet és visszaöntjük, a hal a hordóban marad. Ha nem szüntetjük meg a rossz cselekedetek minden formáját, nem látjuk a jót és nem látjuk, hogy mi az igaz és mi a helyes. Kimerítjük-visszaöntjük, kimerítjük-visszaöntjük és azok maradunk, akik vagyunk. Ha így megyünk oda-vissza, csak vesztegetjük az időnket és bármit is csinálunk, az értelmetlen. A tanítások hallgatása értelmetlen. A felajánlások tétele értelmetlen. Minden gyakorlásra való törekvésünk hiábavaló. Nem értjük a Buddha útjának az alapelveit, cselekedeteink nem hozzák meg a várt gyümölcsöket.

Amikor a Buddha a gyakorlásról tanított, nem csak a felszentelt emberekhez szólt. A helyes és a jó gyakorlásáról beszélt. Supatipanno-k azok, akik jól gyakorolnak. Ujupatipanno-k azok, akik nem halogatják a gyakorlást. Nayapatipanno-k azok, akik az ösvény felismeréséért, a megvalósulásáért és a Nibbana-ért gyakorolnak. Samicipatipanno-k azok, akik az igazság felé törekszenek. Ez akárki lehet. Ez a Sangha, ők a Buddha igazi tanítványai (savaka). Az otthonukban élő világi nők is lehetnek savaka-k. A világi férfiak is lehetnek savaka-k. Ezek a savaka igazi jellemzői. Bárki lehet a Buddha igaz tanítványa és bárhol elérheti a megvilágosodást.

A Buddhisták többségének ez nem világos. A tudásuk nem éri el ezt a szintet. Teszünk dolgokat, mert azt gondoljuk, hogy valami jó származik belőlük. Azt gondoljuk, hogyha a tanításokat hallgatjuk és felajánlásokat teszünk, az üdvözítő. Ezt mondják nekünk. De aki felajánlásokat azért tesz, hogy érdemeket szerezzen, az rossz kammat hoz létre.

Ezt nem könnyű megérteni. Aki azért ad, hogy érdemeket szerezzen, rossz kammat teremt. Ha elengedve, a tudat felszabadításáért adsz, az jó kamma. Ha azért cselekszel, hogy kapj valamit, az rossz kamma.

Nehéz a tanításokat úgy hallgatni, hogy ténylegesen megértsük a Buddha útját. Nem értik a Dhamma-t, akik a gyakorlásért (szabályok betartása, ülő meditáció, adakozás), viszonzást várnak. Jutalmat akarunk, valamit akarunk. Ha valami megszerezhető, ki szerzi meg? Mi kapjuk meg. Mikor elveszítünk valamit, kinek a dolga veszik el? Akinek nincs semmije, nem veszít semmit. Amikor elveszett, ki szenved miatta?

Nem gondolod, hogyha így élsz, az szenvedéshez vezet? Úgy folytatod, mint ezelőtt, megpróbálsz mindent megszerezni. Ha a tudatot kiüresítjük, megszerzünk mindent. Magasabb létsíkok, Nibbana és ezek eredményeit nyerjük el. Ha felajánlásokat teszünk, nincs bennünk ragaszkodás vagy elvárás, a tudat üres és nyugodt. Elengedtük és lerakjuk a terhet. Ez olyan, mintha egy nagy farönköt cipelnénk, és emiatt panaszkodnánk. Ha valaki azt mondja, hogy tedd le, így felelsz: ha leteszem, nem lesz semmim. Nos, most tényleg van valamid, nehézségeid vannak. De nincs benned könnyedség. Szóval, könnyedséget akarsz, vagy tovább akarod cipelni? Az egyik azt mondja, tedd le, a másik azt mondja, hogy attól fél, hogy nem lesz semmije. Elbeszélnek egymás mellett.

Boldogságot, kényelmet, nyugalmat és békét akarunk. Azaz könnyedséget akarunk. A farönköt cipeljük, valaki meglátja, azt mondja, dobjuk el. Azt mondjuk, nem tehetjük, mert mi marad nekünk akkor. A másik azt mondja, valami jobbat kapunk helyette. Ez a két ember nem érti egymást.

Ha a felajánlásokat és a jó cselekedeteket azért tesszük, hogy kapjunk valamit, az nem működik. Amit kapunk, az a létesülés és születés. Ez nem segít a Nibbana elérésében. A Nibbana az a feladás és az elengedés. Próbáljuk megszerezni, megtartani és felcímkézni a dolgokat, ezek nem segítik a Nibbana elérését. A Buddha azt mondta, hogy lássuk meg az elengedés ürességét. Ez az erény. Ez a helyes módszer.

Miután gyakoroltunk (bármilyen fajta jóságot vagy erényt), érezzük azt, megtettük azt, ami tőlünk telik! Nem kell tovább vinnünk. Így lemondunk a szennyeződéseinkről és a sóvárgásról. Nem azért csináljuk, hogy szennyeződéseket, vágyakat és ragaszkodást hozzunk létre. Így a gyakorlásunk helyes és igaz.

A Buddhisták többsége, bár követi a buddhista tanítást és gyakorol, nem érti ezt a fajta beszédet. Azért van, mert elborítja a tudatot Mara (ami tudatlanságot és vágyat jelent, vágyat arra, hogy kapjunk, hogy birtokoljunk, vagy valamivé váljunk). Csak átmeneti boldogságot találunk. Például, amikor valakit gyűlölünk, az átveszi az uralmat a tudatunk fölött és békétlenséget hoz. Folyton rá gondolunk, és teljes erővel megütnénk. Ez a gondolatfolyam nem áll meg. Egy nap esélyünk van rá, hogy elmenjünk hozzá, leszidjuk és csúnyán beszéljünk vele. Ez némi megkönnyebbülést okoz. Ez megszünteti a szennyeződéseinket? A gőzt kiengedjük, de nem szabadulunk meg a szenvedéstől, ugye? Van némi boldogság a szennyeződésekben és a vágyban. Bennünk marad a szennyeződés, ha a feltételek megfelelőek hozzá, újra fellángol, még erősebben, mint előtte. Azután újra keressük a megkönnyebbülés egy ideiglenes módját. Így megszűnnek valaha is a szennyeződések?

Olyan ez, mint mikor valakinek a házastársa vagy a gyereke meghal, vagy amikor valakit nagy pénzügyi veszteség ér. Iszik, hogy enyhítsen a bánatán. Azért megy moziba, hogy megszabaduljon a bánatától. Ez tényleg enyhít a bánaton? A bánat tulajdonképpen növekszik. Idővel megfeledkezik róla, hogy mi történt, így ezt a nyomorúsága gyógyításához vezető útnak hívja. Ez olyan, mint amikor megvágod a talpad és fájdalmas a sétálás. Bármi, amivel érintkezik a seb, fájdalmat okoz és sántikálva panaszkodsz. De ha egy tigris szembe jön veled az úton, felugrasz és futásnak eredsz, anélkül, hogy a talpadon lévő vágásra gondolnál. A tigristől való félelmed sokkal nagyobb, mint a fájdalom a talpadban. Olyan, mintha a fájdalom eltűnne. A félelem kisebbé tette számodra.

Lehet, hogy munkahelyi vagy otthoni problémáid vannak, amelyek nagyon nagynak tűnnek. Lerészegedsz és részeg állapotban, a bódulat hatása alatt ezek a gondok már nem gyötörnek annyira. Azt gondolod, hogy ez megoldotta a problémáidat és a boldogtalanságod enyhült. De miután kijózanodsz, a régi bajok visszatérnek. Szóval, mi van a megoldással? Alkohollal elnyomod a gondjaidat, de azok folyamatosan visszatérnek. Végül májzsugorod lesz, de a problémáktól nem szabadulsz meg és azután egy nap meghalsz.

Van így is némi vigasz és boldogság. De ez a bolondok boldogsága, így a bolondok állítják meg a szenvedéseiket. Ebben nincs bölcsesség. Ezek a zavaros állapotok összekeverednek a szívben, amely a jólét érzését idézheti elő. Ha a tudat szabadon követheti ezeket a hangulatokat és hajlamokat, akkor némi boldogságot érezhet. De ez a boldogság mindig tartalmaz boldogtalanságot is. Minden alkalommal, amikor ez előtör, a szenvedésünk és a kétségbeesésünk rosszabb lesz. Olyan ez, mint amikor van egy sebünk. Ha csak külsőleg kezeljük, belül az még mindig fertőzött marad, és nem gyógyul meg. Egy ideig úgy tűnik, rendben van, de amikor a fertőzés elterjed, műteni kell. Ha a belső fertőzés sohasem gyógyul meg, újra és újra operálhatjuk a felszínt, soha nem lesz vége. Ami külsőleg látható, egy ideig úgy tűnik, rendben van, de belül ugyanolyan, mint volt.

Ilyen a világ. A világ problémáinak soha nincs vége. A világ törvénye a különböző társadalmakban, hogy folyamatosan megoldjuk a gondokat. Új törvényeket hoznak a különböző helyzetek megoldására. Valami rendeződik egy időre, de azután újabb törvényekre és megoldásokra van szükség. Csak felületi a kezelés. A fertőzés még mindig ott van belül, így újabb és újabb beavatkozásra van szükség. Az emberek csak a felszínen jók és a szavaikban. A szavaik és az arcuk kedvesnek tűnik, de a tudatuk szennyezett.

Mikor a vonaton találkozunk egy ismerőssel, azt mondjuk: „oh, olyan jó látni téged, annyit gondoltam rád mostanában! Már egy ideje tervezem, hogy meglátogatlak.” De ezek csak szavak, valójában nem így gondoljuk. A felszínen kedvesek vagyunk, de valójában legbelül nem vagyunk ilyen jók. Miután rágyújtottunk és megittunk velük egy csésze kávét, elválunk. Mikor újra találkozunk, ugyanazt mondjuk: „De jó újra látni téged! Hogy vagy? Már egy ideje tervezem, hogy meglátogatlak téged, de nem volt rá időm!” Ez így van, az emberek látszólag jók, de rendszerint nem olyan jók belül.

A Buddha a Dhamma-t és a Vinaya-t tanította. Ez a tanítás teljes és átfogó, semmi nem haladja meg és semmit sem kell megváltoztatni benne, vagy igazítani rajta, mert ez a végső. Ez a teljes, megállhatunk. Semmit sem kell hozzáadnunk, vagy elvenni belőle, mert ezt a természetéből adódóan nem lehet növelni vagy csökkenteni. Ez így van jól. Ez így igaz.

Mi, buddhisták, eljövünk, hogy meghallgassuk a Dhamma-t és megtanuljuk, hogy hogyan ismerjük meg ezeket az igazságokat. Ha megismerjük, a tudatunk belép a Dhamma-ba, a Dhamma belép a tudatunkba. Amikor valakinek a tudata belép a Dhamma-ba, annak békés lesz tudata. A tudatnak módszere lesz a nehézségek megoldására, de nem tud elfajulni. Mikor fájdalom vagy betegség gyötri a testet, a tudatnak számos lehetősége van, hogy leküzdje a szenvedést. Természetes módon meg tudja oldani ezt, mert megérti, hogy ez a természet rendje és nem zuhan depresszióba vagy félelembe emiatt. Elérünk valamit, de nem veszünk el benne. Ha bármit elveszítünk, nem leszünk zaklatottak, mert megértjük, hogy minden dolog természete az, hogy megjelenik, hanyatlik, azután eltűnik. Ezzel a szemlélettel kiismerjük magunkat a világban. Lokavidu-k vagyunk, mert teljes egészében ismerjük a világot. A samudaya, a szenvedés oka nem jön létre és a tanha nem születik meg. Ez a vijja, a dolgok tényleges ismerete és ez megmagyarázza a világot. Ez megmagyarázza a dicséretet és a szemrehányást. Ez megmagyarázza a nyereséget és a veszteséget. Ez megmagyarázza a rangot és a rossz hírnevet. Ez világosan megmagyarázza a születést, az öregedést, a betegséget és a halált.

Akik elérték a Dhamma-t, többé nem küzdenek az élettel és nem keresik folyton a megoldásokat. Megoldják azt, amit meg lehet oldani és megfelelően cselekszenek. Így tanított a Buddha is: azokat tanította, akiket tanítani tudott. Azokat, akiket nem lehetett tanítani, elutasította és elengedte. Ha nem utasította el őket, maguktól távoztak. Lehet, hogy azt gondolod, hogy a Buddha-ból hiányzott a metta, hogy elküldte az embereket. Hé! Ha kidobsz egy rothadó mangót, akkor hiányzik belőled a metta? Nem tudod hasznát venni, ez minden. Nem tudott eljutni az ilyen emberekhez. A Buddha-t a legnagyobb bölcsnek tartjuk. Nem csak összegyűjtött mindenkit és mindent egy zavaros rendetlenségben. Bölcs szemmel, világosan látta a dolgokat, ahogy vannak. A világ ismerője volt.

Mint a világ ismerője, látta a veszélyt a samsara forgatagában. Nekünk, követőknek is lehetséges ez. Megismerve a dolgokat, ahogy azok vannak, eljutunk a nyugalomhoz. Hol vannak azok a dolgok, amik boldogságot, vagy szenvedést okoznak. Jól gondold meg! Ezek csak dolgok, amiket magunknak hozunk létre. Amikor létrehozzuk azt az elképzelést, hogy valakik vagyunk vagy valami a miénk, szenvedünk. A dolgok a megjelenésüktől függően veszteséget vagy hasznot hozhatnak. A Buddha arra tanított, hogy figyeljük meg a saját cselekedeteinket és a tudat által létrehozott jelenségeket. Amikor szeretetünket vagy az ellenszenvünket túlzásba visszük, szorongunk, ami szenvedéshez vezet. Ez fontos, tehát vizsgáljuk meg jól. Vizsgáld meg az erős szeretet, vagy ellenszenv érzését és ezután lépj egy lépést hátra. Ha túl közel kerülsz, megharapnak. Hallod ezt? Ha megragadod és dédelgeted ezeket a dolgokat, megharapnak. Mikor fűvel eteted a bivalyodat, óvatosnak kell lenned. Ha óvatos vagy, a bivaly nem fog megrúgni. Etesd, de vigyázz arra, hogy elég okosan csináld, hogy ne harapjon meg. A gyerekek, a rokonok, a vagyon iránti szeretet, meg fog harapni. Érted ezt? Mikor táplálod, ne menj túl közel hozzá. Mikor vizet adsz neki, ne menj túl közel hozzá. Ha kell, húzd meg a kötelet. Ez a Dhamma útja, ami felismeri a mulandóságot, az elégedetlenséget és az én-nélküliséget. A veszélyt felismerve, az óvatosságot és a visszafogottságot gyakoroljuk tudatos módon.

Ajahn Tongrat egyszerűen tanított, mindig azt mondta nekünk: „Legyél óvatos! Legyél nagyon óvatos!” Így tanított: „legyél nagyon óvatos, ha nem vagy elég óvatos, kaphatsz egyet.” Ez tényleg így van. Még akkor is, ha nem mondaná, tényleg így van. Ha nem vagy igazán óvatos, kaphatsz egyet. Kérlek, értsd ezt meg. Ez nem más problémája. Az nem probléma, hogy más emberek szeretnek vagy gyűlölnek minket. Nem más emberek hozzák létre a kamma-t és a szenvedést. A javaink, az otthonunk és a családunk az, amire figyelnünk kell. Te mit gondolsz? Manapság hol tapasztalod a szenvedést? Hol tapasztalod a szeretetet, a gyűlöletet és a félelmet? Fékezzétek magatokat és vigyázzatok magatokra! Vigyázzatok, hogy ne harapjanak meg titeket! Ha nem harapnak, lehet, hogy megrúgnak. Ne gondold azt, hogy ezek a dolgok nem fognak megharapni vagy megrúgni. Ha megharapnak, értsd meg, hogy ez csak egy kis harapás. Ne hagyd, hogy megharapjon vagy megrúgjon. Ne mondd azt, hogy nincs veszély! Vagyon, gazdagság, hírnév és a szeretett személyek, mind képesek megrúgni és megharapni, ha nem vagy éber. Ha éber vagy, nyugodt maradsz. Legyél óvatos és visszafogott! Amikor a tudat megragad dolgokat és nagy ügyet csinál belőlük, le kell állítanod! Vitatkozni fog veled, de a sarkadra kell állnod. Maradj középen, ahogy a tudat jön és megy. Az érzéki örömökben való elmerülést tedd az egyik oldalra, az önkínzást pedig a másik oldalra. Tedd a szeretetet az egyik oldalra, a gyűlöletet a másik oldalra. Tedd a boldogságot az egyik oldalra, a szenvedést a másik oldalra. Maradj középen, anélkül, hogy a tudatod bármely irányba elengednéd.

Itt ez a test (föld, víz, tűz és szél), hol az ember? Ez nem egy személy. Néhány dolog, amit összerakunk, és ezt hívják embernek. Ez illúzió. Ez nem valóság, ez csak egy társadalmi konvenció. Amikor eljön az idő, ezek az elemek visszatérnek eredeti állapotukba. Csak egy ideig maradunk velük, vissza kell engednünk őket. Azt a részét, ami a föld, küldd vissza a földbe! Azt a részét, ami a víz, küldd vissza a vízbe! Azt a részét, ami a tűz, küldd vissza a tűzbe! Azt a részét, ami a szél, küldd vissza a szélbe! Vagy megpróbálsz velük menni és megtartani valamit? Egy ideig támaszkodunk rájuk, de mikor eljön az ideje a távozásuknak, engedjük el őket. Mikor jönnek, hadd jöjjenek. Minden jelenség sabhava, megjelenik, azután eltűnik. Ez minden. Megértjük, hogy e dolgok folyamatosan áramlanak, megjelennek és eltűnnek.

Felajánlások tétele, a tanítások hallgatása és a meditáció gyakorlása, bármi is az, amit teszünk, a bölcsesség fejlesztéséért kell tennünk. A bölcsesség fejlesztése a megszabadulást szolgálja, a feltételektől és a jelenségektől való megszabadulást. Amikor szabadok vagyunk, nem számít, hogy milyen a helyzetünk, nem szenvedünk. Ha gyerekeink vannak, nem kell szenvednünk. Ha dolgozunk, nem kell szenvednünk. Ha házunk van, nem kell szenvednünk. Ez olyan, mint a Lótusz a vízben. A vízben növekszem, de nem szenvedek a víztől. Nem fulladok bele és nem égek le, mert a vízben élek. Mikor a víz apad vagy dagad, az nincs hatással a lótuszra. A víz és a lótusz képes viszály nélkül együtt lenni. Együtt vannak, mégis külön. Bármi, ami a vízben van, táplálja a lótuszt és segíti, hogy gyönyörűvé fejlődjön.

Velünk is így van. Gazdagság, otthon, család és a tudat összes szennyeződése többé már nem szennyez minket, hanem segít kifejleszteni a parami-t, a spirituális tökéletességet. A bambuszligetben a levelek felhalmozódnak a fa körül, és amikor esik az eső, lebomlanak és trágyává válnak. A hajtások nőnek, a fák fejlődnek a trágyának köszönhetően. Van élelmünk. De ez korábban nem nézett ki ilyen jól. Tehát legyél óvatos a száraz évszakban. Ha tüzet gyújtasz az erdőben, az elégeti az összes jövőbeli trágyát, a trágyából tűz lesz és elégeti a bambuszt. Azután nem lesz bambuszrügyed, amit megehetsz. Tehát, ha leégeted az erdőt, elégeted a bambusztrágyát. Ha elégeted a bambusztrágyát, akkor elégeted a fákat és a bambuszliget elpusztul.

Érted? Te és a családod boldogságban és harmóniában élhettek az otthonotokban a vagyonotokkal, áradások és tűzveszély nélkül. Ha egy családot elárasztanak vagy megégetnek, ez csak a családban lévő embereknek köszönhető. Ez olyan, mint a bambusztrágya. A liget leéghet miatta, de gyönyörűen fejlődhet is általa. A dolgok szépen fejlődnek, azután visszafejlődnek, azután újra szépek lesznek. Növekedés és elkorcsosulás, azután növekedés és újra elkorcsosulás- ezek világi jelenségek. Ha tudjuk, hogy mi a növekedés és az elkorcsosulás, egykedvűen nézünk rájuk. A dolgok nőnek, azután elérik a korlátaikat. A dolgok elkorcsosulnak, azután elérik a határaikat. De mi kitartóak maradunk. Ez olyan, mint amikor tűz volt Ubon városában. Az emberek megsiratták a pusztulást és sok könnyet ejtettek. A házakat újjáépítették a tűzvész után, és az új épületek nagyobbak és sokkal jobbak lettek, mint előtte és az emberek még jobban élvezik a várost.

Így van ez a hanyatlással és a fejlődési ciklusokkal. Mindennek megvan a korlátja. A Buddha azt kérte, mindig legyünk éberek. Amíg élünk, gondolkodjunk a halálról. Ne gondoljuk nagyon távolinak. Ha szegény vagy, ne próbálj megkárosítani vagy kihasználni másokat. Nézz szembe a helyzettel és dolgozz keményen, így segíts magadon. Ha jómódú vagy, ne feledkezz bele a vagyonodba és a kényelmedbe. Nem nehéz elveszíteni mindent. Egy gazdag ember pár nap leforgása alatt nincstelenné válhat. Egy szegény meggazdagodhat. Azért, mert ezek az állapotok mulandóak és nem stabilak. A Buddha azt mondta: „Pamado maccuno padam” (a figyelmetlenség a halálba vezető út). A figyelmetlenség olyan, mint a halál. Ne légy figyelmetlen! Minden lény és minden sankhara instabil és mulandó. Ne ragaszkodj hozzájuk. Boldog vagy szomorú, fejlődő vagy széteső, a végén minden ugyanoda jut. Kérlek, értsd meg ezt.

Ha ez a szemléletünk, akkor nem vagyunk veszélyben. Bármit is nyerünk, vagy érünk el a világban a jó kammank miatt, a világ így is veszteségnek és felbomlásnak van kitéve. Szóval ne vessz el benne. Ez olyan, mint egy bogár lábnyoma a földön. A bogár képes egy a méreténél nagyobb halmot összehozni, de ez akkor is csak egy halom kosz. Ha egy bogár kemény munkával mély lyukat váj a földbe, az csak egy lyuk a trágyában. Ha egy bivaly egy csomó trágyát ejt oda, az nagyobb lesz, mint a bogár felhalmozott földje, de ez még akkor sem éri el az eget. Ez mind mocsok. Ilyenek a világi teljesítmények. Nem számít, milyen keményen dolgoznak a bogarak, csak a mocsokban élnek, lyukakat és halmokat készítenek.

Az emberek, akiknek jó kamma-juk van, elég okosak ahhoz, hogy jót cselekedjenek. De nem számít, mennyi jó cselekedetük van, még mindig ebben a világban élnek. Bármilyen dolgot is csinálnak, ebben a világban teszik, és megvannak a határaik, mint a bogárnak, amelyik a földön mászik. A gödör lehet, hogy mély, de a földön van. A halom lehet, hogy magas, de ez akkor is csak egy koszhalom. Jót cselekszünk, sokat nyerhetünk, de akkor is ebben a világban cselekszünk jót és szerzünk sokat.

Kérlek, értsd meg ezt és próbáld kifejleszteni a nem-ragaszkodást. Ha nem nyersz sokat, akkor is legyél elégedett. Értsd meg, ezek csupán világi dolgok. Ha sokat nyersz, értsd meg, ezek csupán világi dolgok. Elmélkedj ezeken az igazságokon és ne légy figyelmetlen. Lásd a dolgok mindkét oldalát, és ne ragadj le egyik szélen sem. Mikor valami örömmel tölt el, fogd vissza magad, mert ez az öröm el fog múlni. Mikor boldog vagy, ne sokat időzz itt, mert hamarosan visszatér a másik oldal a boldogtalansággal.