Meg lehet csinálni.

Arra kérlek, hallgasd a Dhamma-t figyelmesen! Ma a dhammasavana (holdünnep) van. Ez jó alkalom arra, hogy tanulmányozzuk a Dhamma-t, növeljük a tudatosságot és a bölcsességet. Régóta csináljuk a tanítások adását és befogadását ezen az ünnepen. Ezen a napon a Buddha előtt tisztelgünk. Megkapjuk az erkölcsi előírásokat, meditálunk és hallgatjuk a tanításokat, ezek a módszerek és alapelvek a spirituális fejlődésünkhöz.

Amikor az erkölcsi szabályokról van szó, egy szerzetes felsorolja a szabályokat és a világi emberek megfogadják, hogy betartják azokat. Ne értsd félre, ami történik ekkor! Az igazság az, hogy az erkölcs nem valami olyasmi, ami átadható. Nem lehet kérni vagy megkapni valakitől. Nem tudjuk átadni egy másik embernek. Itt nálunk az emberek azt mondják: „a tiszteletreméltó szerzetes szabályokat adott és mi megfogadtuk őket.” Ezen a vidéken így mondjuk és így is értelmezzük. Azt gondoljuk, hogy azért jövünk ide a holdünnepen, hogy erkölcsi előírásokat kapjunk a szerzetesektől, és ha a szerzetesek nem adnának, akkor nem lennénk erkölcsösek. Ez csupán egy hagyományos tévedés, amit az őseinktől örököltünk. Ha így gondolkodunk, akkor elhárítjuk a felelősséget, nem hiszünk, és nem bízunk magunkban. Azután ezt továbbadjuk a következő generációnak és ők is jönnek, hogy megkapják az előírásokat a szerzetesektől. A szerzetesek pedig az hiszik, hogy ők adják az előírásokat a világiaknak. Valójában az erkölcs és a tanok nem ilyen természetűek. Ezeket nem lehet átadni és megkapni, de az önmegtartóztatás napján ez a rituális formula a hagyomány szerint és ezeket a kifejezéseket használjuk ilyenkor.

Valójában az erkölcs az emberek döntésén múlik. Ha tudatosan elhatározod, hogy tartózkodni fogsz a káros és a rossz tettektől, mind beszédben, mind cselekedetben, erkölcsös leszel. Ismerd fel ezt magadban! Rendben van az, hogy fogadalmat teszel egy másik embernek. Ám felidézheted a szabályokat egyedül is. Ha nem tudod, hogy mik ezek, akkor megkérdezheted valaki mástól. Ez nem valami homályos vagy bonyolult dolog. Bármikor, ha erkölcsiséget vagy Dhamma-t akarunk kapni, akkor megkapjuk azt. Olyan ez, mint a levegő, ami körülvesz minket. Akármikor lélegzünk, beszívjuk. A jó és a rossz minden formája ilyen. Ha jó dolgot akarunk cselekedni, bárhol és bármikor megtehetjük. Ezt egyedül vagy akár másokkal együtt megtehetjük. Ugyanez a helyzet a rosszal. Megtehetjük azt kis vagy nagy csoportban, magányosan vagy közösségben. Ez ilyen.

Ezek a dolgok már léteznek. Az erkölcs az, amit az embernek magától értetődően gyakorolnia kellene. Az olyan ember, aki nem erkölcsös, nem különbözik az állattól. Ha úgy döntesz, hogy úgy élsz, mint egy állat, akkor természetesen nincs jó vagy rossz számodra, mert egy állat nincs tudatában az ilyen jellegű dolgoknak. A macska egeret fog, de erre nem mondjuk, hogy rossz, mert egy macskának nincs elképzelése vagy tudása a jóról vagy a rosszról, a helyesről vagy a helytelenről. Ez az állatvilág. A Buddha rámutatott arra, hogy ez a csoport az állatok világában él. Azok, akik megértik, hogy mi a helyes vagy helytelen, jó vagy rossz, azok emberek világában élnek. A Buddha a Dhamma-t tanította. Ha nincs tudásunk a jóról és a rosszról, akkor nem sokban különbözünk az állatoktól, így helyénvaló, hogy tanulmányozzuk és tanuljunk az erkölcsről és legyünk erkölcsösek. Ez az előnye az emberi létnek és ez adja az értékét.

A Dhamma azt tanítja, hogy légy erkölcsös. Az erkölcs az alap, amelyen a Dhamma fejlődhet. Az erkölcsösség azokat a szabályokat jelenti amelyek megmutatják, mi az, ami helyes és mi az, ami nem. A Dhamma foglalkozik a természettel és azzal, ahogyan az ember megismeri a dolgok természetét. A természetet nem mi alkotjuk meg. A saját feltételei szerint létezik. Jó példa erre az állatvilág. Bizonyos fajok, mint például a pávák, különböző mintázatokkal és színekkel születnek. Nem az emberek hozzák létre és nem az emberek változtatják meg őket. A természet szerint születnek így. Ez csak egy egyszerű példa arra, ahogy a dolgok vannak a természetben.

Minden természeti dolog a világban létezik, ezek megértése világi szempontból lehetséges. A Buddha a Dhamma-t tanította, hogy ismerjük meg a természetet, engedjük el és hagyjuk létezni a saját törvényei szerint. A külső, anyagi világról beszélünk. Ami a namadhamma-t illeti, ami a tudat, nem hagyhatjuk, hogy a saját szennyeződéseit kövesse. A tudatot képezni kell! Azt mondhatjuk, hogy a tudat a test és a beszéd tanítója, fontos a képzése. Irányítani és képezni kell! Meg kell ismerni a tudat természetét, de nem szabad csupán követni azt.

Mindannyian ebbe a világba születünk és természetünknél fogva ki vagyunk téve a vágy, a harag és a káprázat szenvedésének. A vágy késztet arra, hogy különböző dolgok után sóvárogjunk, és ez okozza az tudatunkban a kiegyensúlyozatlanságot és a zűrzavart. Ilyen a természet. Ne hagyd, hogy a tudat a vágy ösztönzésének engedjen. Ez csak nyugtalansághoz és szorongáshoz vezet. Jobb, ha képezzük magunkat a Dhamma segítségével és megismerjük a valóságot.

Mikor kialakul bennünk az ellenszenv és haragszunk valakire, eljuthatunk odáig, hogy megtámadjuk vagy akár megöljük őt. Ne hagyjuk, hogy megtörténjen a természet szerint! Ismerjük a természetét ennek a jelenségnek és megtanítjuk erre a tudatot.

Így van ez a káprázattal is. Mikor megjelenik, összezavarodunk a dolgok miatt. Ha csak hagyjuk úgy ahogy van, tudatlanok maradunk. A Buddha azt mondta nekünk, hogy ismerjük meg a tudat természetét, tanítsuk, képezzük és alkalmazkodjunk hozzá, hogy pontosan megértsük.

Emberi testben és tudattal születünk. Először ezek megszületnek, a közepén megváltoznak, és a végén kialszanak. Ez így hétköznapi, ez a természetük. Nem tehetünk sokat azért, hogy ezeket a tényeket megváltoztassuk. Képezzük a tudatunkat, ahogy tudjuk, és amikor eljön az idő, mindent el kell engednünk! Az ember nem képes megváltoztatni ezt. A Dhamma-t, amit a Buddha tanított, addig alkalmazhatjuk, amíg itt vagyunk, azért, hogy megfelelően cselekedjünk, beszéljünk és gondolkodjunk. Az emberek tudatát tanította, így az nem tévesztette meg őket a természet, a látszólagos valóság és más vélekedéseket illetően. A tanító a világ megértésére tanított minket. A Dhamma a világi fölöttit tanítja, azt, ami túl van világon. A világban vagyunk. Erre a világra születtünk. A Buddha megtanította nekünk, hogy lépjünk túl a világon és ne legyünk foglyai a világi módszereknek és szokásoknak.

Ez olyan, mint egy gyémánt, ami beleesik egy sáros gödörbe. Nem számít, hogy mennyi piszok vagy mocsok fedi be, ettől nem veszti el a ragyogását, a színe és az értéke is megmarad. Akkor is, ha a sár hozzáragad, a gyémánt nem veszít el semmit, olyan marad, mint amilyen eredetileg volt. A sár és a gyémánt más és más dolog.

A Buddha azt tanította, hogy kerekedjünk felül a világon, ami a világ teljes megértését jelenti.”A világon” nem a földet, az eget és az elemeket értette, hanem a tudatot, a samsara kerekét. Ez a kerék a világ. Ez az a világ, amit a Buddha jól ismert. Mikor arról beszélünk, hogy teljes mértékben ismerjük meg a világot; ezekről a dolgokról beszélünk. Ha másként lenne, a Buddhának el kellett volna repülnie mindenhová, hogy teljesen megismerje a világot. Ez nem így van. Ez egy közös pont. Minden dhamma ebben a közös pontban találkozik, pl. az emberek: a nők és a férfiak. Ha megismerünk egy nőt és egy férfit, akkor minden embert megismerünk az univerzumban. Nem különböznek.

Egy másik példa, a hő megismerése. Ha csak ezt az egy pontot ismerjük, a meleg tulajdonságát, nem számít, hogy mi a forrása vagy az oka a hőnek. Ilyen a „forró”. Ha világosan ismerjük ezt a pontot, akkor bármikor is tapasztalunk hőséget az univerzumban, tudjuk, hogy ez ilyen. Mivel a Buddha ismert egy közös pontot, a tudása kiterjedt az egész világra. Ismerjük a hideget egy bizonyos módon. Amikor a világon bárhol a hideggel találkozott, már ismerte azt. Egyetlen közös pontot tanított, hogy megismerjük a világot, a világ természetét, az embereket és a lények létezésének a módját. Ilyen volt a tudása. Ha egy pontot ismersz, minden dolgot ismersz.

A Dhamma, amit a Buddha kifejtett, az, hogyan emelkedj felül a szenvedésen. Mit ért azon, hogy „emelkedj felül a szenvedésen?” Mit kell tennünk, hogy „megmeneküljünk a szenvedéstől?” Tanulmányozzuk a dolgokat! Vizsgáljuk meg a gondolatainkat és az érzéseinket a tudatunkban! Ezt kell tenni. Ez amit jelenleg képtelenek vagyunk megváltoztatni. Meg tudunk szabadulni minden szenvedésünktől és elégedetlenségünktől, ha ezt az egy pontot megváltoztatjuk, ahogyan a gondolkodásunkat és az érzéseinket látjuk. Ha új módon érzékeljük a dolgokat, túllépünk a régi érzékelésen és felfogáson.

A Buddha hiteles Dhamma-ja nem valami távoli dologra mutat. Az atta-ról tanít, az énről és arról, hogy a dolgok valójában éntelenek. Ez minden. Az összes tanítás lényege, amit a Buddha adott: „Ez nem én vagyok, ez nem az enyém, nincs olyan, hogy mi magunk vagy mások.” Most, mikor kapcsolatba kerülünk ezzel, nem tudjuk helyesen olvasni, nem értelmezzük a Dhamma-t pontosan. Azt gondoljuk, ez én vagyok, ez az enyém. Ragaszkodunk dolgokhoz és jelentéssel ruházzuk fel őket. Amikor ezt csináljuk, nem tudunk kiszabadulni ebből, egyre jobban belekeveredünk és a zavar egyre nagyobb lesz. Ha tudjuk, hogy nincs én, a test és a tudat az valójában anatta, ahogy a Buddha ezt tanította, akkor végül eljutunk az én-nélküliség állapotának a felismeréséhez. Ráébredünk arra, hogy nincs én és nincs másik. Az öröm pusztán öröm. Az érzés pusztán érzés. Az emlék pusztán emlék. A gondolat pusztán gondolat. Minden dolog pusztán ilyen. A boldogság pusztán boldogság, a szenvedés pusztán szenvedés. A jó pusztán jó, a rossz pusztán rossz. Minden így létezik. Nincs valóságos boldogság vagy valóságos szenvedés. Csupán állapotok vannak, csupán boldog, csupán szenvedő, csupán meleg, csupán hideg, csupán lény vagy egy ember. Csak föld, csak víz, csak tűz, csak szél. Tovább kell folytatnunk ezeknek a dolgoknak az olvasását és ennek a pontnak a vizsgálatát. Végül megváltozik az érzékelésünk, más érzéseink lesznek a dolgokról. Szilárd hitünk, hogy van az én, és hogy a dolgok ehhez az énhez tartoznak, fokozatosan leépül.

Mikor az anatta-t teljes mértékben felismerjük, úgy tudunk a világ dolgaihoz kapcsolódni (a legféltettebb tárgyainkhoz, a foglalatosságainkhoz, barátainkhoz, rokonainkhoz, gazdagságunkhoz, teljesítményünkhöz és a társadalmi helyzethez), ahogy a ruháinkhoz viszonyulunk. Mikor az ingünk és a nadrágunk új, viseljük, mikor piszkosak lesznek, kimossuk, egy idő után elkopnak és kidobjuk őket. Nincs ebben semmi különös. Folyamatosan megszabadulunk a régi ruháktól és újakat kezdünk használni.

Ilyen érzésünk lesz a létezésünkkel kapcsolatban is. Nem sírunk vagy kesergünk a dolgok miatt. A dolgok sem megterhelni, sem kínozni nem fognak minket. Ugyanazok maradnak, mint amik előtte voltak, de az érzésünk és a megértésünk velük kapcsolatban megváltozik. A tudásunk teljes lesz és látni fogjuk az igazságot. Elérjük a legfelső észlelést és elsajátítjuk a Dhamma igazi tudását, amit tudnunk és értenünk kell. Hol van a Dhamma, amit értenünk és tudnunk kell? Itt van bennünk, ebben a testben és tudatban. Már bennünk van, el kell jutnunk addig, hogy megértsük és felismerjük.

Mindannyian az emberek világába születtünk. Mindent, amit szerzünk, el fogunk veszíteni. Látunk embereket megszületni és meghalni. Látjuk ezt történni, de nem értjük igazából. Mikor valaki megszületik, örülünk. Amikor az emberek meghalnak, megsiratjuk őket. Soha nincs vége. Ez így megy és az ostobaságnak nincs vége. A születést és a halált látva nem gondolkodunk el. Ez véget nem érő ostobaság. Szemlélődjünk felette! Ezek természetes jelenségek. Elmélkedjünk a Dhamma-n! A Dhamma az, amit meg kell ismernünk és meg kell értenünk. A Dhamma a jelenben létezik. Kötelezd el magad a Dhamma mellett! Gyakorolj mérsékletet és önfegyelmet! Most az életünk kellős közepén vagyunk. Nem kell félnünk a haláltól! Az alsóbb világoktól kellene félnünk! Ne félj a meghalástól, inkább tarts a pokolba zuhanástól! Inkább az életben elkövetett rossz cselekedetek miatt kellene aggódnod! Ismert dolgok ezek, amikkel most foglalkozunk, nem újak. Néhány ember csak úgy él, semmit sem tud magáról. Azt gondoljuk: „Mi a gond azzal, amit most csinálok? Nem tudom, mi lesz a halálom után?” Nem gondolnak az új magokra, amelyek a jövőt hozzák létre. Csak a régi gyümölcsöt látják. Megrekednek a jelen tapasztalásában, nem veszik észre, hogy a gyümölcs a magból lesz, a jelenlegi gyümölcsből lesz a jövő. Ezek a magok csak arra várnak, hogy elültessék őket. A tudatlanságból eredő cselekedetek fűzik tovább a láncot, de amikor a gyümölcsöt eszed, ezt nem gondolod végig.

Amikor a tudat ragaszkodik valamihez, akkor intenzív szenvedést, bánatot tapasztal. Legtöbb problémát ott tapasztaljuk, ahol a ragaszkodás, vágy és aggodalom van. Próbáld megoldani ezt! Amíg élsz és lélegzel, addig, vizsgáld ezt, és figyeld, amíg megérted és megoldod a problémát.

Bármitől, amit az életünk részeként tapasztalunk, egy nap meg kell válnunk! Ne vesztegesd az idődet! Dolgozz a szellemi fejlődésen! Erről a jövőbeli elválásról és veszteségről elmélkedj most, amíg olyan okos és jártas nem vagy ebben a témában, hogy megérted, ez a hétköznapi és természetes. Ha szorongsz vagy sajnálkozol emiatt, bölcsen ismerd fel a szorongásnak és a sajnálatnak a korlátait, lásd meg azt, hogy ami történik, az a valóság. Ha így szemléled a dolgokat, akkor a bölcsesség megjelenik. Amikor a szenvedés megjelenik, a bölcsesség is meg tud jelenni, ha alaposan megvizsgáljuk. De az emberek rendszerint nem törődnek vele.

Akár kellemest, akár kellemetlent tapasztalsz, a bölcsesség meg tud jelenni. Ha ismerjük a boldogságot és a szenvedést úgy, ahogy azok valójában vannak, akkor ismerjük a Dhamma-t. Ha ismerjük a Dhamma-t, akkor tisztában vagyunk a világgal. Ha világosan megértjük a világot, ismerjük a Dhamma-t.

Többségünk a kellemetlen dolgokról nem akar tudomást venni. Beleragadunk az ellenszenvünkbe. Ha nem kedvelünk valakit, nem akarjuk látni és nem akarunk vele lenni. Ez egy ostoba, ügyetlen ember jellemzője, nem a jó ember útja. Ha kedvelünk valakit, természetesen közel akarunk lenni hozzá, mindent megteszünk, hogy vele legyünk és élvezzük a társaságát. Ez szintén ostobaság. Ezek ugyanolyanok, mint a tenyér és a kézfej. Amikor megfordítjuk a kezünket és látjuk a tenyerünket, a kézfej rejtve van számunkra. Ha ismét megfordítjuk, a tenyerünket nem látjuk. Az öröm elrejti a fájdalmat, a fájdalom elrejti az örömöt. A rossz elfedi a jót, a jó elfedi a rosszat. Ha csak az egyik oldalát látjuk, a tudásunk nem teljes. Tegyük teljessé a tudásunkat, addig, amíg élünk! Folytassuk a szemlélődést, válasszuk el az igazat a hamistól, figyeljük, ahogy a dolgok vannak, amíg véget nem érnek és elérjük a békét! Ha eljön az idő, képesek leszünk túljutni rajta és teljesen elengedni. Most meg kell próbálnunk határozottan szétválasztani a dolgokat és túljutni rajtuk!

A Buddha a hajról, a körmökről, a bőrről és a fogakról tanított. Azt tanította, hogy különítsük el őket. Aki semmit nem tud a különválasztásról, úgy gondolja, hogy hozzátartoznak. Ha még nem váltunk el ezektől a dolgoktól, meditáljunk rajtuk. Még nem hagytuk el ezt a világot, tehát óvatosnak kell lennünk! Sokat kell meditálnunk ezen, sok felajánlást kell tennünk, sokat recitáljuk a szent szövegeket és gyakoroljunk sokat. Fejlesztenünk kell a belátásunkat a mulandóságon, az elégedetlenségen és az én- nélküliségen! Akkor is, ha a tudat nem éber, folytatnunk kell a dolgok szétszedését és fel kell ismerni ezeket a jelenben! Ezt meg lehet tenni! Az ember megismerheti a világot felülmúló tudást. Beragadtunk ebbe a világba. Úgy tehetünk ellene, hogy „elpusztítjuk” a világot, elmélkedünk rajta és túllépünk azon. Még akkor is, ha ebben a világban élünk, a nézőpontunk meghaladhatja ezt a világot.

Az életünk során jót és rosszat is létrehozunk. Most megpróbáljuk az erényt gyakorolni és feladni a rosszat. Amikor a jó eredmények megjelennek, akkor nem kell a jóba beleragadni, lépj túl rajta! Ha nem lépsz túl rajta, akkor az erényről és a jóról alkotott elképzelésed rabszolgája leszel. Ez akadályozni fog és a könnyeidnek nem lesz vége. Nem számít, hogy mennyi jót tettél, ha ragaszkodsz hozzájuk, akkor nem vagy szabad és a könnyeidnek sem lesz vége. De aki túllép a jó és a rossz dolgokon, nem ejt több könnyet. A könnyek felszáradnak, nyugvópontra jutsz. Meg kell tanulni, hogy hogyan használjuk az erényt, nem pedig azt, hogy az erény használjon minket.

Dióhéjban, a Buddha tanításának a lényege, hogy átalakítja a látásmódunkat. Ez lehetséges. Ehhez csak az kell, hogy vizsgáld meg a dolgokat és megtörténik. Miután megszülettünk, megtapasztaljuk az öregedést, betegséget, halált és elválást. Ezek a dolgok rendben vannak. Nincs szükségünk arra, hogy felnézzünk az égre vagy lenézzünk a földre. Lássuk a Dhamma-t önmagunkban, ismerjük fel és értsük meg! Mikor valaki megszületik, eltölt az öröm bennünket, mikor valaki meghal, gyászolunk. Így töltjük az életünket. Ezek azok a dolgok, amelyeket meg kell ismernünk, de amíg nem igazán vizsgáltuk meg őket, nem látjuk az igazságot. Mélyen beleragadunk a tudatlanságba. Azt kérdezzük: „ Mikor látjuk a Dhamma-t?- itt van, a jelen pillanatban látható.

Ez a Dhamma, amit tanulmányoznunk kell és meg kell értenünk! Ez az, amiről a Buddha tanított. Nem tanított istenekről, démonokról és naga-ról, a védelmező istenségekről, féltékeny félistenekről, természeti szellemekről és hasonlókról. Azt tanította, amit meg kell ismernünk és meg kell értenünk! Ez az igazság, amit fel kell ismernünk. A külső jelenségek ilyenek, megmutatják a három jellegzetességet.

Ha igazán érdekel mindez és komolyan gondolkodunk ezen, akkor valódi tudásra tehetünk szert. Ha ezt nem lehetne megtenni, a Buddha nem vette volna a fáradságot, hogy beszéljen róla. A követői közül hány tízezer vagy százezer ismerte fel ezt az igazságot? Ha valaki tényleg elkötelezett és megvizsgálja a dolgokat, megismerheti azokat. A Dhamma ilyen. Ebben a világban élünk. A Buddha azt mondta, hogy legyél lokavidu, az, aki teljes mértékben ismeri a világot. Ez azt jelenti, itt élünk, de nem ragadunk bele a világ dolgaiba, vonzódás és az ellenszenv között élünk, de nem tapadunk hozzájuk. Egyszerűen, szavakkal beszélhetünk erről.

Konvencionálisan az ata-ról (én) beszélünk, azaz magunkról, az enyémről, rólad és a tiedről, de a tudat zavartalan megmarad az anatta, az én-nélküliség felismerésében. Gondolkodj el ezen! Másképpen beszélünk a gyerekekhez és másképpen a felnőttekhez. Ha úgy beszélünk a felnőttekkel, mint a gyerekekkel vagy úgy beszélünk a gyerekekkel, mint a felnőttekkel, nem értik meg. Ismernünk kell a konvenciót, amikor a gyerekekkel beszélünk. Nem hiba, ha önmagamról és az enyémről beszélek, rólad és a tiedről beszélek, de belül a tudat Dhamma, amely az anatta felismerésében tartózkodik. Ezekkel az alapokkal kell rendelkezned!

A Buddha azt mondta, hogy tekints úgy a Dhamma-ra, mint alapra és gyakorlásra, amíg ebben a világban élsz. Az nem helyes, hogy az ötleteidet, a vágyaidat és a véleményed tekinted alapnak. A Dhamma legyen a mércéd! Ha magad veszed alapul, magaddal leszel elfoglalva. Ha valaki mást tekintesz alapnak, azzal az emberrel szemben leszel elfogult. Ha önmagad vagy valaki más bűvöl el, az nem a Dhamma útja. A Dhamma nem késztet arra, hogy egy embert vagy embereket kövess. A Dhamma a valóságot követi. Nem áll összhangban az emberek szeretetével vagy ellenszenvével, ezeknek a hétköznapi reakcióknak nincs köze az igazsághoz.

Ha ezt mind megfontoljuk és megvizsgáljuk azért, hogy megismerjük az igazságot, akkor a helyes ösvényre lépünk. Az életfelfogásunk helyes lesz. A gondolkodásunk helyes lesz. A cselekedeteink és a beszédünk helyes lesz. Szóval ezt tényleg meg kell vizsgálnunk! Miért szenvedünk? A tudás hiánya miatt nem tudjuk, hogy a dolgok hol kezdődnek és hol végződnek, mert nem értjük az okokat. Ez a tudatlanság. Ahol tudatlanság van, ott számos vágy keletkezik, és általuk hajtva létrehozzuk a szenvedést. Az eredmény biztos, hogy szenvedés lesz. Mikor gallyakat hozol és meggyújtod, miért várod el, hogy ne legyen meleg, mik az esélyeid? Te raktál tüzet, ugye? Ez az oka.

Ha ezt megérted, az erkölcs létrejön. A Dhamma megszületik. Szóval készítsd fel magad erre! A Buddha azt tanácsolta, hogy készítsük fel magunkat. Nem kell aggódnod vagy szoronganod a dolgok miatt. Csak nézz ide! Nézd meg a teret, vágyak és veszély nélkül! A Buddha azt tanította: „Nibbana paccayo hotu”- legyen ez a Nibbana oka! Ez lesz az oka a Nibbana felismerésének, ez azt jelenti, hogy nézzük meg a helyet, ahol a dolgok üresek, megszűnnek, végződnek és kimerülnek! Nézd meg azt a helyet, ahol nincs több ok, ahol én-nélküliség van, nincs én vagy enyém. Ez a vizsgálódás válik okká vagy feltétellé, a Nibbana elérésének a feltételévé. Az erkölcs gyakorlása a Nibbana elérésének a feltétele. A tanítás hallgatása a Nibbana elérésének a feltétele. Ezért az összes Dhamm- tettünket a Nibbana okának szentelhetjük. De ha nem nézünk a Nibbana irányába, ha az énre és más kötődésekre nézünk, és ezeket próbáljuk megragadni, akkor az nem válik a Nibbana okává.

Amikor másokra figyelünk, és amikor ők az énről beszélnek, rólam vagy az enyémről, arról, hogy mi a mienk, rögtön egyetértünk ezzel a nézettel. Rögtön azt gondoljuk: „Igen, ez így van.” De ez nem igaz. Még akkor is, ha a tudatunk azt mondja, igaz, arra kell törekednünk, hogy megcáfoljuk ezt. Olyan ez, mint a gyerek, aki fél a szellemektől. Lehet, hogy a szülők is félnek. De az nem helyes, ha a szülők megmondják neki, mert a gyerek úgy fogja érezni, hogy senki sem védi meg, és nincs biztonságban. „ Nem, természetesen apu nem fél. Ne aggódj, apu itt van! Nincsenek szellemek, nincs miért aggódnod!” Nos, az apa valójában szintén félhet. Ha erről elkezd beszélni, annyira megijednek a szellemektől, hogy felugranak és elfutnak (apa, anya, gyerekek), és végül otthontalanná válnak.

Ez nem okos hozzáállás. Meg kell vizsgálnod a dolgokat és meg kell tanulnod kezelni azokat. Még akkor is, ha úgy érzed, hogy a megtévesztő látszatok valódiak, azt kell mondanod magadnak, nem azok. Menj így szembe velük! Amikor a tudat tapasztalja a világot az én szempontjából és azt mondja, hogy ez valóság, mondd azt, hogy nem az. A vízen kell lebegned és nem szabad elmerülnöd a világi szokások áradatában. A víz elárasztja a tudatunkat, ha a dolgok után rohanunk. Megvizsgáltuk valaha is, hogy mi történik valójában? Ha elmenekülsz, ki vigyáz majd a házadra?

Nibbana paccayo hotu- nincs szűkségünk semmire és nem vágyunk semmire. A Nibbana a célunk. A létesülés és a születés bármely formája, a világi érdem és az erény nem vezet a Nibbana-ba. Nem kell sok dolog után vágyódnunk, érdemre és jó kamma létrehozására, azt remélve, hogy ez jobb helyzetbe juttat minket, egyenesen a Nibbana-t célozzuk meg. Ha az erkölcsre és a nyugalomra vágyunk, ugyanarra a régi helyre fogunk visszatérni. Nem másra, csak a megszűnés helyére kell vágynunk.

Ez ilyen. Amíg létesülünk és születünk, sok minden miatt szörnyen aggódunk. Amikor elválunk valakitől vagy valaki meghal, sírunk és panaszkodunk. Azt gondolom, hogy ez teljes esztelenség. Miért sírunk? Szerinted hova mennek az emberek? Ha még mindig a létesülés és születés kötelékében vannak, akkor valójában nem mennek el. Mikor a gyerekek felnőnek és Bangkokba költöznek, még mindig gondolnak a szüleikre. Nem másnak a szülei hiányoznak nekik, hanem a sajátjuk. Mikor hazatérnek, nem máshoz, hanem a saját szüleikhez mennek. Amikor újra elmennek, még mindig az uboni otthonukra gondolnak. Más hely után vágyakoznak? Mit gondolsz? Amikor leáll a lélegzetünk és meghalunk, nem számít, hogy mennyi életen mentünk keresztül, a létesülés és a születés okai léteznek, akkor a tudat megpróbál megszületni egy olyan helyre, amit jól ismer. Mindannyian félünk a haláltól. Kérlek, emiatt ne sírj! Gondolj erre! Kammam satte vibhajati -a kamma újabb születésekbe ösztönzi a lényeket, de nem mennek túl messzire. A születés körében való oda-vissza forgás csak a megjelenések változatai, legközelebb más lesz az arcunk, de ezt nem tudjuk. Jövünk és megyünk, megyünk és visszatérünk a Samsara körforgásában, de valójában nem megyünk sehova. Itt maradunk. Mint a mangó, amelyet leráztok a fáról, nem megy sehova, ott marad. A Buddha azt mondta: „Nibbana paccayo hotu”- az egyetlen célod a Nibbana legyen! Törekedj arra, hogy megvalósítsd a Nibbana-t, ne végezd úgy, mint a mangó, amely leesett a földre és ottmarad!

Alakítsd át azt, ahogy a dolgokat látod! Ha meg tudod tenni, megismered a valódi békét. Változtasd meg, kérlek, nézd meg és ismerd meg! Ezek olyan dolgok, amiket meg kell látnod és meg kell ismerned. Ha megnézed és megismered, hova máshová kellene menned? Az erény létrejön. A Dhamma megvalósul. Nincs messze, kérlek, vizsgáld meg ezt!

Amikor átalakítod a nézőpontod, észre fogod venni, hogy olyan ez, mint amikor a fáról lehulló leveleket nézed. Megöregednek, kiszáradnak és lehullanak a fáról, és amikor itt az ideje, a rügyek ismét előbújnak. Megsiratja valaki a hulló leveleket, vagy nevet, mikor a fák kirügyeznek? Ilyet egy bolond csinál, ugye? Ez túlzás lenne. Ha így látjuk a dolgokat, akkor rendben leszünk. Tudjuk, hogy ez a dolgok természetes rendje. Nem számít, hogy hány születésen megyünk keresztül, ez mindig így lesz. Amikor valaki a Dhamma-t tanulmányozza, világos tudásra tesz szert, és megváltozik az ahogy a világot látja, megvalósítja a békét, és megszabadul a jelenségek zűrzavarától.

A jelenben élünk. Éppen most tapasztaljuk meg a múltbéli cselekedeteink eredményét. Mikor valaki világra jön, az a múlt cselekedeteinek a következménye. Bármilyen boldogságot vagy szenvedést tapasztalnak meg a lények, az a korábbi tetteiknek a gyümölcse. Azok a múltban születtek és a jelenben tapasztalhatók meg. Azután ez a jelenlegi tapasztalat válik a jövő alapjává és további okokat hozunk létre, így a jövő tapasztalata válik eredménnyé. Ez történik az egyik születéstől a másik születésig. Ezt meg kell értened!

A Dhamma hallgatása megszünteti a kétségeket, megtisztítja a látásod és megváltoztatja az életed. Amikor a kétségek eltűnnek, a szenvedés megszűnik. Bármit is tapasztalsz, még akkor is, ha az kellemetlen, nem szenvedsz, mert megérted változást. Ha valami tetszik, nem ragadtatod el magad és nem részegedsz meg tőle, csak engedd el! Látásmódod kiegyensúlyozott lesz, megérted a mulandóságot, és tudod, hogyan oldd meg a dolgokat a Dhamma szerint. Tudod, hogy a jó és a rossz állapotok mindig változnak. Megismered a belső jelenségeket, megérted a külsőket is. Ha nem ragaszkodsz a külső jelenségekhez, nem ragaszkodsz a belsőhöz sem. Ha megfigyeled, belül vagy kívül a dolgok azonosak.

Így természetes állapotban maradunk, ami a béke és a nyugalom. Ha kritizálnak minket, nyugodtak maradunk. Ha dicsérnek minket, nyugodtak maradunk. Hagyd, hogy a dolgok úgy legyenek, ahogy vannak, mások véleménye ne befolyásoljon! Ez a szabadság. Ha ismered a két szélsőséget, megtapasztalod a boldogságot. Nem állsz egyik oldalra sem. Ez a valódi boldogság és béke, ami minden világi dolgot meghalad, túllépsz a jón és a rosszon. Felülemelkedsz az okon és az okozaton, a születésen és a halálon. Ami ebbe a világba születik, az túl tud lépni a világon. Meghaladni a világot, ismerni a világot, ez a Buddha tanításának célja! Az volt a célja, hogy az emberek ne szenvedjenek. Azt akarta, hogy az emberek elérjék a békét, megismerjék a dolgok igazságát és a bölcsességet. Ez a Dhamma, a dolgok természetének az ismerete. Bármilyen létformának ilyen a természete. Nem legyenek kétségeid! Akárhol vagy, ugyanazok a törvények érvényesek.

A lényeg az, amíg élünk, úgy kell képeznünk a tudatot, hogy az kiegyensúlyozott maradjon bármilyen dologgal kapcsolatban. Amikor eljön az idő, adnunk kell egy részt a vagyonunkból a rászorulóknak, ugyanúgy, ahogy a gyerekeinknek adunk. Ha megosztjuk a dolgokat, boldogok leszünk, és ha elajándékozzuk a vagyonunkat, bármikor is áll meg a lélegzetünk, nem ragaszkodunk semmihez és nem szorongunk, mert minden elment. A Buddha azt tanította, hogy haljunk meg, mielőtt meghalunk, fejezd be a dolgokat, mielőtt azok befejeződnek! Azután megnyugodhatsz. Hagyd, hogy a dolgok eltörjenek, mielőtt azok maguktól eltörnének, hagyd, hogy befejeződjenek, mielőtt befejeződnek! Ez a Buddha célja a Dhamma tanításával. Ha 100 vagy 1000 korszakon át hallgatod a tanításokat, de nem érted meg a lényegét, nem szabadulsz meg a szenvedéstől és nem lelsz békére. Nem fogod megérteni a Dhamma-t! De ha megérted ezeket a dolgokat a Buddha szándéka szerint, képes leszel, hogy megoldd őket, ezt a Dhamma látásának nevezünk. Ez a nézet véget vet a szenvedésnek. Enyhíti a haragot és szorongást. Bárki, aki őszintén törekszik és szorgalmasan gyakorol, aki kitartóan képzi és fejleszti magát, az eléri a békét és a megszűnést. Bárhol is tartózkodsz, nem fogsz szenvedni. Akár fiatalok, akár idősek, megszabadulnak a szenvedéstől. Bármilyen helyzetben vannak, bármilyen munkát végeznek, nem fognak szenvedni, mert a tudatuk elérte azt a helyet, ahol a szenvedés megszűnt, ahol béke van. Ez ilyen! Ez a természet rendje!

A Buddha azt mondta, hogy változtass a felfogásodon és ott lesz a Dhamma. Amikor a tudat harmóniában van a Dhamma-val, akkor a Dhamma belép a tudatba. A tudat és a Dhamma nem különbözik többé. A nézőpontot megváltoztatni és a dolgokat megtapasztalni csak gyakorlással lehet. A teljes Dhamma a paccattam , magunknak kell megismernünk. Senki nem adhatja át, ez egyszerűen lehetetlen. Ha bonyolultnak tartjuk, akkor bonyolult lesz. Ha könnyűnek tartjuk, könnyű lesz. Bárki, aki ezen elmélkedik és látja a lényeget, nem kell sok dolgot tudnia. Ha látjuk a lényeget, a születést és a halált, a jelenségek megjelenését és elmúlását, mindent tudunk. Ez az igazság.

Ez a Buddha útja. A Buddha a tanításával minden lény javát akarta. Azt kívánta, hogy lépjünk túl a szenvedésen és valósítsuk meg a békét. Nem kell meghalnunk ahhoz, hogy túljussunk a szenvedésen! Net gondold azt, hogy a halál után fogjuk elérni ezt. Túl lehet lépni a szenvedésen itt és most, a jelenben. Túllépünk a dogokról való felfogásunkon és a tudatunkban felmerülő nézeteken. Amikor leülünk, boldogok vagyunk, amikor lefekszünk, boldogok vagyunk, bárhol vagyunk, boldogok vagyunk. Tévedhetetlenek vagyunk, nem tapasztalunk meg rossz eredményeket, szabadok vagyunk. A tudat tiszta, ragyogó és nyugodt. Nincs több homály vagy szennyeződés. Ez a valaki elérte a Buddha útjának a legmagasabb boldogságát. Kérlek, vizsgáld meg ezt te magad! Kérek minden világi követőt, hogy elmélkedjen ezen, hogy elérje a bölcsességet. Ha szenvedsz, a gyakorlás enyhíti a szenvedésed. Ha a szenvedésed nagy, tedd kisebbé, ha kicsi, akkor vess véget neki! Mindenkinek magának kell ezt megtennie, szóval igyekezz átgondolni ezeket a szavakat! Azt kívánom, hogy boldogulj és fejlődj!