A Dhamma nyugatra megy

Kérdés: Egy barátom egy Zen tanítóhoz ment gyakorolni. Megkérdezte a mestert: „Amikor a Buddha a Bodhi fa alatt ült, mit csinált?” A zen mester azt válaszolta: „Zazen-t gyakorolt.” A barátom nem hitt neki. A zen mester megkérdezte tőle: „Hogy érted azt, hogy nem hiszel nekem?” A barátom azt felelte: „Feltettem Goenka-nak ugyanezt a kérdést és azt válaszolta: „Mikor a Buddha a Bodhi fa alatt ült, a Vipassana-t gyakorolta.” Mindenki a saját maga gyakorlási módját tulajdonítja a Buddha-nak.

Válasz: Amikor a Buddha a szabadban ült, a Bodhi fa alatt ült. Így van? Ha másfajta fa alatt ült, akkor is a Bodhi fa alatt ült. Nincs semmi rossz ezekben az értelmezésekben. A „Bodhi” jelenti magát a Buddha-t, azt, aki tud. Rendben van az, ha arról beszélünk, hogy a Bodhi fa alatt ülünk, de madarak is ülnek a Bodhi fa alatt. Sok ember ül a Bodhi fa alatt, de ők messze vannak a tudástól és az igazságától. Igen, mondhatjuk azt, hogy a Bodhi fa alatt. A majmok játszanak a Bodhi fán. Az emberek a Bodhi fa alatt ülnek, de ez nem jelenti azt, hogy ők teljes belátással rendelkeznek. Azok, akiknek mélyebb belátásuk van, felismerik, hogy a Bodhi fa az maga a Dhamma.

Természetesen jó, ha a Bodhi fa alá ülünk. Akkor buddhává válhatunk. De erről a kérdésről nem kell másokkal vitáznunk. Valaki azt mondja, hogy a Buddha egy bizonyos gyakorlatot végzett a Bodhi fa alatt, valaki ezt vitatja. Nem kell belefolynunk a vitába. Végső szempontból kell vizsgálnunk, tehát fel kell ismernünk a valóságot. A Bodhi fának van egy bizonyos értelmezése, ahogy az emberek beszélnek róla. Ha kétfajta Bodhi fa van, akkor az emberek éles vitába keverednek és akkor azután semmilyen Bodhi fa nem lesz.

Ez olyan, mint amikor paramatthadhamma-ról, a végső igazságról beszélünk. Ekkor mi is megpróbálhatunk a Bodhi fa alá ülni. Ez jó módszer arra, hogy buddhává váljunk.

Nem kell vitatkoznunk. Amikor valaki azt mondja, hogy a Buddha egy bizonyos meditációt gyakorolt a Bodhi fa alatt, és valaki más azt mondja, hogy „Ez nem igaz”, ne vitatkozzunk vele. A célunk a paramatthadhamma, a teljes tudatosság. Ez a végső igazság áthat mindent. Nem fontos, hogy a Buddha a Bodhi fa alatt ült-e, vagy más testhelyzetben teljesen más tevékenységet végzett. Ne törődj vele! Ez csak az emberek által kifejlesztett intellektuális okoskodás. Az egyik személy így látja, a másik úgy. Nem kell erről vitatkoznunk.

A Buddha-nak Nibbana-ba való belépése azt jelenti, hogy kioltott magában mindent. A Nibbana-ba való belépés a tudásból ered, annak ismeretéből, ahogy a dolgok valójában vannak. Így érnek véget a dolgok, ez a paramatthadhamma. Ezek a magyarázatok a konvenció és a megszabadulás szintjei szerint érvényesek. Mindkettő igaz, de az igazságuk eltérő. Például azt mondjuk, hogy te egy ember vagy. De a Buddha azt mondja: „Ez nem így van”. Össze kell foglalnunk különböző beszédeit és magyarázatait hagyománnyá és megszabadulássá.

Így tudjuk ezt érthetővé tenni: Korábban gyerek voltál, most felnőtt vagy. Most ugyanaz az ember vagy, mint gyerekkorodban? Ha ugyanaz az ember vagy, akkor hogyan nőttél fel? Ha más ember vagy, akkor honnan jöttél? A régi és az új emberről való beszélgetés nem vezet sehova. Ez a példa jól szemlélteti a hagyományos nyelv és gondolkodás korlátait. Ha valamit nagynak nevezünk, akkor kell, hogy legyen kicsi is. Ha valami kicsi, akkor kell, hogy legyen nagy is. Beszélhetünk kicsiről és nagyról, fiatalról és idősről, de ezek a dolgok abszolút értelemben nem léteznek. Valójában nem tudod azt mondani valakire vagy valamire, hogy nagy. Egy bölcs ember nem tekinti valóságosnak az ilyen címkéket. Amikor egy hétköznapi ember arról hall, hogy a nagy valójában nem nagy és a kicsi az valójában nem kicsi, összezavarodik, mert ragaszkodik a nagy és a kicsi fogalmához.

Elültetsz egy facsemetét, és figyeled, ahogy növekszik. Egy év múlva már 1 méter magas lesz. Még egy év múlva már 2 méteres. Ez ugyanaz a fa, vagy egy másik fa? Ha ugyanaz a fa, akkor hogyan lett magasabb? Ha ez egy másik fa, akkor hogyan nőtt ki a kis fából? Ha valaki a Dhamma fényében szemléli a dolgokat, akkor meglátja, hogy nincs se új, se régi, se kicsi, se nagy fa. Az egyik ember ránéz a fára és azt mondja, hogy magas. Egy másik ember azt fogja mondani, hogy nem magas. De nincs olyan, hogy magas, ami önállóan létezik. Nem mondhatod azt, hogy valaki nagy, vagy valaki kicsi, vagy azt, hogy valaki felnőtt vagy valaki fiatal. A dolgoknak vége van itt és ezzel a problémáknak is. Ha nem ragadunk bele ezekbe a szokásos megkülönböztetésekbe, akkor nem fogunk kételkedni a gyakorlásban.

Hallottam olyan emberekről, akik úgy imádják az isteneiket, hogy állatokat áldoznak fel nekik. Kacsákat, csirkéket és teheneket ölnek, és így áldoznak az isteneiknek, azért, hogy örömöt szerezzenek nekik. Ez egy rossz felfogás. Azt gondolják, hogy ezzel érdemeket szereznek, de éppen ellenkezőleg: tulajdonképpen ezzel rossz kamma-t hoznak létre. Ha valaki ezt igazán megvizsgálja, nem fog így gondolkodni. Észrevetted? Attól félek, hogy a thaiföldi emberek ilyenné váltak. Nem vizsgálják meg alaposan a dolgokat.

Kérdés: Ez a vimamsa?

Válasz: Ez az ok-okozat megértését jelenti.

Kérdés: Akkor a tanítás a chanda-ról (szándék), a vágyakozásról, a viriya sdról (erőfeszítés), a citta-ról (tudatállapot és a tudat) és a vimamsa-ról (megfontolás) szól. Ezek közösen alkotják a négy iddhi-pada-t (a célhoz érés eszközét)?

Válasz: Amikor megelégedés van, az helyes? Az erőfeszítés helyes? A vimimsa-nak ezekkel a tényezőkkel együtt kell megjelennie.

Kérdés: A citta és a vimamsa különbözik?

Válasz: A vimamsa a vizsgálat. Ez ügyességet vagy bölcsességet jelent. Ez egy tudati minőség. Mondhatod azt, hogy a chanda tudat, a viriya tudat, a citta tudat, a vimamsa tudat. Ezek mind a tudat aspektusai, amelyeket összefoglalóan tudatnak nevezünk, de ugyanakkor meg is különböztetjük őket, hogy rámutassunk a tudat különböző elemeire. Ha elégedettek vagyunk, nem tudjuk, hogy ez jó vagy rossz. Ha erőfeszítéseket teszünk, azt nem tudjuk, hogy ez vajon jó vagy rossz. Ezt a tudatot nevezzük a valódi tudatnak? Vimamsa- nak kell észlelni ezeket a dolgokat. Mikor megfelelő ítélőképességgel megvizsgáljuk a többi tényezőt, a gyakorlásunk egyre jobb lesz és meg fogjuk érteni a Dhamma-t.

De a Dhamma-nak nem vesszük sok hasznát, ha nem meditálunk. Nem tudjuk, hogy valójában mi az értelme. Ezek a tényezők a valódi gyakorló tudatában mindig jelen vannak. Még akkor is, ha téves irányba mennek, képesek lesznek felismerni és kijavítani azt, tehát a gyakorlásuk folytonos.

Mikor rád néznek az emberek, úgy érzik, hogy az életmódodnak és a Dhamma iránti érdeklődésednek nincs semmi értelme. Mások azt mondják, ha gyakorolni akarod a Dhamma-t, akkor szerzetesnek kell állnod. A felszentelés nem elengedhetetlen. A lényeg a gyakorlás. Ahogy mondani szokták, légy a saját menedéked! Ne várd másoktól a menedéket! Ez azt jelenti, hogy tanulj meg bízni önmagadban. Akkor nem ér veszteség. Az emberek lehet, hogy azt gondolják, bolond vagy, de ez nem fontos. Nem tudnak semmit a Dhamma-ról.

Mások szavai nem minősíthetik a gyakorlásod. Nem fogod felismerni a Dhamma-t, csak azért, mert mások azt mondják. Úgy értem, hogy az igazi Dhamma-t. Mások tanításai mutathatják az ösvényt, de ez nem igazi tudás. Amikor az emberek a Dhamma-val találkoznak, csak magukban ismerhetik fel. Ahogy a Buddha mondta: „ A Tathagata az, aki csak megmutatja az utat”. Amikor valakit felszentelnek, azt mondom neki: „Nekünk, mint acariya-nak (felkészítő tanító) az a felelősségünk, hogy felszenteljünk. Átadom neked a felszentelő esküket. A munkánk ezzel véget ért. A többi rajtad múlik, úgy, hogy megfelelően gyakorolsz”.

A tanítás lehet nagyon mély és azok, akik hallgatják, lehet, hogy nem értik meg. De ez nem fontos. Ne zavarjon meg a mélység, vagy éppen annak a hiánya. Csak gyakorolj lelkesen, és így eljuthatsz a teljes megértésig. Ez elvisz téged arra a helyre, amiről a tanítások beszélnek. Ne hagyatkozz a hétköznapi emberek felfogására! Olvastad a történetet a vak emberekről és az elefántról? Ez egy jó illusztráció:

Tegyük fel, hogy van egy elefánt, amit több vak ember megpróbál leírni. Az egyik megérinti a lábát és azt mondja, ez olyan, mint egy oszlop. A másik a fülét érinti meg, és azt mondja, ez olyan, mint egy legyező. Egy másik a farkát fogja meg, és azt mondja, ez nem legyező, ez seprű. Egy másik a vállát érinti meg, és azt mondja, ez valami más, nem az, amit a többiek mondanak. Ez ilyen. Nincs megoldás, ennek nem lesz soha vége. Minden egyes vak embernek, aki megérintett egy részt az elefántból, teljesen más képe lesz arról, hogy mi is az. De ugyanarról az elefántról van szó.

Így van ez a gyakorlással is. Ha kevés a belátásod vagy tapasztalatod, akkor korlátozott fogalmaid lesznek. Járhatsz egyik tanítótól a másikig, magyarázatot és tanítást keresve, megpróbálhatsz rájönni arra, hogy a tanításuk helytálló vagy sem, és megpróbálhatod összehasonlítani őket. Néhány szerzetes folyton körbeutazik a csészéjével és az esernyőjével, hogy különböző tanítóktól tanuljon. Megpróbálják megítélni és mérlegelni a tanításokat. Így amikor leülnek meditálni, zavarodottak abban a tekintetben, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Az egyik tanító ezt mondta, a másik pedig azt. Az egyik tanító így tanít, a másik pedig más módszerrel. Úgy néz ki, hogy nem értenek egyet, ami zavart okozhat. Lehet, hogy azt hallod, hogy bizonyos tanítók nagyon jók, ezért felkeresed a thai ajahnokat, zen mestereket és másokat, hogy tanításokat kapj tőlük. Úgy tűnik, hogy elég tanítást hallottál már, de arra törekszel, hogy még többet hallj, hogy összehasonlíthasd őket, ennek eredményeképp kétségek közt maradsz. Az egymást követő tanítók egyre növelik benned a zűrzavart. A Buddha idejéből van egy történet egy vándorról, aki ilyen helyzetbe került. Tanítóról- tanítóra járt, meghallgatta a különböző magyarázataikat és megtanulta a módszereiket. Megtanult meditálni, de az még tovább növelte a zavarodottságát. Utazásai során végül eljutott Gautamához és leírta a nehéz helyzetét a Buddha-nak.

A Buddha azt mondta neki: „Ha úgy cselekszel, ahogy eddig cselekedtél, akkor nem tudod megszüntetni a kétségedet és a zavarodottságodat. Engedd el a múltat, bármit is csináltál vagy nem csináltál, akár helyes volt, akár helytelen, engedd el azt, most.

A jövő még nem jött el. Ne töprengj azon, hogy a dolgok hogyan alakulnak. Engedd el az összes zavaró gondolatot, azok csupán gondolatok!

Engedd el a múltat és a jövőt, nézz a jelenbe! Akkor megismered az igazi Dhamma-t. Lehet, hogy ismered a különböző tanítók szavait, de még nem ismered a saját tudatodat. A jelen pillanat üres, csak figyeld meg a sankhara keletkezését és eltűnését. Lásd azt, hogy a sankhara mulandó, nem kielégítő és önmagátlan. Lásd meg, hogy ez így van! Azután már nem aggódsz a múlt vagy a jövő miatt. Világos lesz számodra, hogy a múlt már megtörtént, a jövő pedig még nem jött el. Ha szemlélődsz, ráébredsz, hogy a jelen, az a múlt eredménye. A múlt cselekedeteinek az eredménye látható a jelenben. A jövő még nem jött el. Bármi is történik a jövőben, az a jövőben fog keletkezni és ott fog elmúlni. Nincs értelme aggódni miatta, mert még nem történt meg. Elmélkedj a jelenen. A jelen a jövő oka. Ha jó jövőt akarsz, alkoss jót a jelenben, fokozd a tudatosságát annak, amit a jelenben csinálsz. A jövő ennek az eredménye. A múlt az oka, a jövő pedig az eredménye a jelennek.

Aki ismeri a jelent, az ismeri a múltat és a jövőt. Engedd el a múltat és a jövőt, tudva azt, hogy ezek a jelen pillanatban sűrűsödnek össze.

Megértve ezt, a vándor elhatározta, hogy úgy gyakorol, ahogy azt a Buddha tanácsolta, és leteszi a dolgokat. Egyre világosabban látott és ráébredt arra, hogy többféle tudás létezik, és saját bölcsességével meglátta a dolgok természetes rendjét. A kétségei szertefoszlottak. Letette a múltját és a jövőjét és minden a jelenben összpontosult. Ez volt az eko dhammo, az egyetlen Dhamma. Ezután már nem volt szüksége arra, hogy az alamizsnás táljával hegyekbe és az erdőbe menjen a megértést keresve. Bárhová is ment, a dolgok természetes útján ment, nem a vágy vezérelte. Ha valahol ottmaradt, azt természetes módon tette, nem pedig a vágytól hajtva.

Így gyakorolt és megszabadult a kétségektől. Semmit nem adott a gyakorláshoz és semmit nem távolított el. Békében időzött a múlt vagy a jövő miatt érzett szorongás nélkül. Ez volt a Buddha tanítása.

De ez nem csak egy történet, ami valamikor megtörtént. Ha helyesen gyakorlunk, elérhetjük ezt az állapotot. Megismerhetjük a múltat és a jövőt, mert egy pontban összpontosulnak, a jelen pillanatban. Ha a múltba nézünk, nem fogjuk megérteni az igazságot, mert nem ott van, hanem a jelen pillanatban.

Ezért a Buddha azt mondta: „A saját erőfeszítésemmel, tanító nélkül világosodtam meg”: Olvastad már ezt a történetet? Egy vallási csoporthoz tartozó vándor azt kérdezte tőle: „Ki a te tanítód?” A Buddha azt válaszolta: „Nincs tanítóm, egyedül értem el a megvilágosodást.” A vándor csak hitetlenkedve rázta meg a fejét és továbbállt. Úgy gondolta, hogy a tanító segítsége nélkül nem lehet semmit elérni.

Ez olyan, mint mikor egy spirituális tanítóval tanulsz, és azt mondja, hogy hagyj fel a kapzsisággal és a haraggal. Azt mondja, a harag és a kapzsiság káros, és meg kell szabadulnod tőlük. Ha gyakorolsz, akkor lehet, hogy úgy lesz. A kapzsiságtól és a haragtól nem azért szabadulsz meg, mert a tanító azt tanította neked. Gyakoroltál és megszabadultál. A gyakorláson keresztül felismertél valamit. Meglátod a kapzsiságot a tudatodban, és elengeded. Meglátod a haragot a tudatodban, és elengeded. A tanító nem szabadít meg ezektől. Azt mondja, „Szabadulj meg tőlük”, de ez nem azért történik meg, mert ezt mondja neked. Gyakorolsz és megvalósul. Mindezt megérted.

Ez olyan, mintha a Buddha megragadna téged, és elvinne az ösvény elejére. Azt mondaná neked, hogy: „Itt ez az ösvény, menj rajta.” Nem segít végigmenni az úton, azt egyedül teszed meg. Mikor az ösvényen mész és a Dhamma-t gyakorlod, a valódi Dhamma-val találkozol, ami túlmutat azon, ami megmagyarázható lenne. Tehát az ember egyedül világosodik meg, megértve a múltat, a jövőt és a jelent, megértve az okot és az okozatot. Ekkor a kétségeid megszűnnek.

A feladásról, a fejlődésről, a lemondásról és a gyakorlásról beszélünk. De amikor a gyakorlás gyümölcse beérik, nincs mit hozzátenni vagy elvenni belőle. A Buddha azt tanította, hogy ehhez a ponthoz akarunk elérni, de itt az emberek nem tudnak megállni. A kétségeik és a ragaszkodásuk tovább viszi őket és megakadályozza, hogy megálljanak, nem tudják értelmezni, amit a Beérkezett mond. Lehet, hogy intellektuálisan megértik a szavakat, de ez nem az igazság megértése vagy annak valódi megismerése.

Amikor gyakorlásról beszélünk, a belépésről és a távozásról, a pozitívum erősítéséről és a negatívum eltávolításáról beszélünk. De a végeredmény az, hogy mindezekkel végezzél. A sekha puggala (gyakorló ember) az az ember, akinek szüksége van arra, hogy képezze magát ezekben a dolgokban, és az asekha puggala az az ember, akinek már semmiben sem kell képeznie magát. Ez az, amikor a tudatról beszélünk, amikor a tudat elérte a teljes felismerés szintjét, és nincs mit gyakorolni többé. Miért van ez? Mert egy ilyen embernek már nem kell alkalmaznia a tanítást és a gyakorlás konvencióit. Ez az ember mentes a szennyeződésektől.

A sekha embernek lépcsőzetesen kell képeznie magát az ösvényen a kezdetektől egészen a legmagasabb szintig. Miután mindent tökéletesített, asekha-nak nevezzük, nem kell tovább képeznie magát, mert végzett mindennel. Azok a dolgok, amikben fejlődnie kellett, véget értek. A kétségek elmúltak. Nincsenek fejlesztendő tulajdonságok. Nincsenek eltávolítandó szennyeződések. Ez az ember békében lakozik. Bármi is legyen jó vagy rossz, nem lesz rá hatással. A történésektől függetlenül szilárdan áll. Ez az, amikor üres tudatról beszélünk. Most aztán tényleg összezavarodtál, ugye?

Ezt egyáltalán nem érted. „ Ha a tudatom üres, hogyan vagyok képes járni?” Pontosan azért, mert a tudat üres. „ Ha a tudatom üres, hogyan tudok enni? Vágyakozni fogok az evésre, ha a tudatom üres?” Nincs haszna az ürességről beszélni, ha az emberek nincsenek rá kellőképpen felkészülve. Képtelenek lesznek megérteni.

Azok, akik ilyen kifejezéseket használnak, módszert keresnek arra, hogy valamilyen érzésünk alakuljon ki, amely elvezet minket az igazság megértéséhez. Például a Buddha azt mondta, hogy az igazságban azok a sankhara-k, melyeket felhalmoztunk és magunkkal hordozunk a születésünk pillanatától kezdve, azok nem mi vagyunk, és nem tartoznak hozzánk. Miért mondta ezt? Mert nincs más módszer az igazság kifejezésére. Így beszélt azokkal az emberekkel, akik tisztán láttak, és így el tudták érni a bölcsességet. De ezt óvatosan kell kezelni.

Van, aki, amikor azt hallja: „Semmi nem az enyém”, az ötlik fel benne, hogy el kell dobnia minden vagyonát. Ha csak felületesen értjük meg ezt, akkor azon fogunk vitatkozni, hogy ez mit jelent, és hogyan kell alkalmazni. „Ez nem én vagyok”, ez nem azt jelenti, hogy véget kell vetned az életednek, vagy el kell dobnod a vagyonodat. Ez azt jelenti, hogy hagyj fel a ragaszkodással. A konvencionális valóságnak és a végső valóságnak is más és más a szintje- az általánosítás és a megszabadulás. A konvenció szintjén beszélünk A úrról, B asszonyról és így tovább. Ezeket az általánosításokat használjuk, hogy megkönnyítsük a kommunikációnkat és a világban való működésünket. A Buddha nem azt tanította, hogy ne használjuk ezeket a kifejezéseket, hanem azt, hogy ne ragaszkodjunk hozzájuk. Látnunk kell, hogy ezek üresek. Nehéz erről beszélni. A gyakorláson múlik és a gyakorláson keresztül kell megszereznünk a megértést. Ha a tudást és a megértést tanulással akarod megszerezni és azáltal, hogy másokat kérdezel, nem fogod megérteni az igazságot. Ez olyasmi, amit neked kell meglátnod és megismerni a gyakorlás által. Fordulj befelé, hogy megismerd önmagad! Ne figyelj mindig kifele! De amikor a gyakorlásról beszélünk, az emberek hajlamosak vitázni. Az elméjük felkészült a vitára, mert a gyakorlásnak ezt vagy azt a megközelítését tanulták, és ragaszkodnak ahhoz, amit megtanultak. Nem ismerték fel az igazságot a gyakorlás által.

Hallottad a thai embereket, akikkel nemrég találkoztunk? Olyan jelentéktelen kérdéseket tettek fel, mint például: „ Miért eszel alamizsnás tálból”? Rájöttem, hogy messze vannak a Dhamma-tól. Modern oktatásban részesültek, így nem tudtam sokat mondani nekik. Hagytam, hogy az amerikai szerzetes beszéljen velük. Talán hajlandóak figyelni rá. Manapság a thaiföldi emberek nem nagyon érdeklődnek a Dhamma iránt, és nem is értik meg. Miért mondom ezt? Ha valaki valamit nem tanult meg, azt nem is tudja. Tanultak más dolgokat, de a Dhamma-ról nem tudnak semmit. Elismerem, hogy semmit sem tudok azokról a dolgokról, amit ők tanultak. A nyugati szerzetes tanulmányozta a Dhamma-t, ezért tud mondani róla valamit.

Manapság a thai emberek körében egyre kisebb az érdeklődés a felszentelés, a tanulás és a gyakorlás iránt. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert a munkával vannak elfoglalva- az ország anyagilag fejlődik- vagy hogy ennek más az oka.

Régebben, ha valakit szerzetessé szenteltek, néhány évig maradt a kolostorban, legalább 4-5 esős évszakot. Manapság ez 1-2 hét. Néhány embert felszentelnek reggel, és este már távozik. Ez most a tendencia. Egy barátom azt mondta nekem: „ Hogyha mindenki szerzetes lenne 1-2 esős évre, a világban nem lenne fejlődés. A családok nem fejlődnének, senki nem építene semmit.”

Azt mondtam neki: „A gondolkodásod egy földigiliszta gondolkodása. Egy földigiliszta a földben él. A földigiliszta földet eszik. Eszik és eszik és elkezd amiatt aggódni, hogy elfogy a mocsok, amit eszik. Mocsokkal van körülvéve, a feje teljes egészében el van fedve a földdel, de amiatt aggódik, hogy elfogy a mocsok.”

Ez a földigiliszta gondolkodása. Az emberek azon aggódnak, hogy a föld nem fog fejlődni és vége lesz. Ez egy földigiliszta gondolkodása. Az emberek nem földigiliszták, de úgy gondolkodnak. Ez az állatok birodalmához tartozó helytelen felfogás. Tényleg tudatlanok.

Van egy történet, amit gyakran elmondok a teknősről és a kígyóról. Az erdő lángokban állt és az állatok megpróbáltak elmenekülni. A teknős nehézkesen baktatott és meglátta a kígyót siklani. Megsajnálta a kígyót. Miért? A kígyónak nem volt lába, és a teknős azt gondolta, hogy nem tud kimenekülni a tűzből. De ahogy a tűz terjedt, a kígyó könnyedén elmenekült, a teknős nem tudott elmenekülni, hiába volt négy lába, és meghalt.

Ez a teknősbéka tudatlansága volt. Azt gondolta, hogyha van lábad, képes vagy mozogni. Ha nincs lábad, nem tudsz sehová menni. Ezért aggódott a kígyó miatt. Azt gondolta, hogy a kígyó meg fog halni, mert nincs lába. De a kígyó nem aggódott, mert tudta, hogy könnyedén el tud menekülni a veszély elől.

Ez az egyik módja, hogy beszéljünk azokkal az emberekkel, akiknek zavaros gondolataik vannak. Sajnálnak, ha nem vagy ugyanolyan, mint ők, nem osztod a nézeteiket és másfajta tudással rendelkezel. Tehát ki a tudatlan? Én a magam módján tudatlan vagyok, vannak olyan dolgok, amelyekről semmit sem tudok, így tudatlan vagyok a szemükben.

A különböző helyzetekkel való találkozás megnyugtat. Nem értettem meg, hogy milyen bolond voltam és milyen sokat hibáztam. Amikor valami megzavarta a tudatomat, megpróbáltam elmenekülni előle. Amit csináltam, az nem volt más, mint menekülés a béke elől. Folyamatosan futottam a béke elől. Nem akartam látni ezt, vagy tudni azt. Nem akartam gondolkodni vagy tapasztalni különböző dolgokat. Nem vettem észre, hogy ez szennyeződés volt, csak arra gondoltam, hogy el kell menekülnöm az emberektől és a helyzetekből. Így nem találkozom semmi zavaróval, és nem hallok semmi bántó beszédet. Minél távolabb voltam, annál jobb volt.

Sok év múlva, az események természetes sodrásának hatása alatt, arra kényszerültem, hogy megváltoztassam az utam. Felszentelésem után egyre több tanítvány érkezett, egyre több ember keresett meg. Az, hogy erdőben éltem és gyakoroltam, egyre több embert vonzott, hogy eljöjjenek hozzám és tiszteletüket tegyék. Ahogy a követők száma növekedett, arra kényszerültem, hogy szembenézzek dolgokkal. Már nem tudtam elmenekülni. A fülemnek hangokat kellett hallania, a szememnek pedig látnia kellett a jelenségeket. Ez volt az, amikor ajahn-ként egyre nagyobb tudásom lett. Ez bölcsességhez és elengedéshez vezetett. Sok minden történt, és így megtanultam, hogy ne ragadjam meg a dolgokat, és ne ragaszkodjak hozzájuk, hanem engedjem el őket. Ez jóval gyakorlottabbá tett. Amikor szenvedés jelent meg, az rendben volt. Nem tetéztem azzal, hogy megpróbáltam elmenekülni előle. Korábban a meditációmban csak nyugalmat kerestem. Azt gondoltam, hogy a külső környezet csak akkor hasznos, amennyiben segít a nyugalom fenntartásában. Nem tudtam, hogy a helyes nézet az oka a nyugalom megjelenésének.

Kétfajta nyugalom létezik. A bölcs kettéválasztja ezt, a bölcsesség általi békére és a samatha általi békére. A samatha általi békében a szemnek távol kell lennie a látványtól, a fülnek a hangoktól, az orrnak az illatoktól és így tovább... Ha nem hallunk, nem tudunk, megnyugodhatunk. A maga módján ez is jó békesség. Ennek van értelme? Igen van, de nem a legfelsőbb. Ez csak rövid életű. Nincs szilárd alapja. Amikor az érzékszerveknek kellemetlen dolgokkal találkozunk, a tudat megváltozik, mert nem akarja, hogy ezek a dolgok jelen legyenek. Így a tudatnak harcolnia kell ezekkel a jelenségekkel, és a bölcsesség nem születik meg, mivel az ember még mindig úgy érzi, hogy a külső tényezők miatt nincs békében.

Másrészről, ha elhatározod, hogy nem menekülsz, hanem közvetlenül szemléled a dolgokat, felismered, hogy a nyugalom hiánya nem a külső tárgyak vagy helyzetek miatt van, hanem a helytelen nézeted miatt. Gyakran tanítom ezt a tanítványaimnak. Azt mondom nekik, hogy amikor szándékosan keresed a nyugalmat a meditációdban, megkeresheted a legcsendesebb, legelhagyatottabb helyet, ahol nem fogsz találkozni látvánnyal vagy hangokkal, ahol semmi sem fog háborgatni. Ott a tudat képes megnyugodni és lecsendesedni, mert nincs semmi, ami provokálná. Azután amikor ezt megtapasztalod, megvizsgálod, hogy vajon mennyi ereje van ennek. Amikor kijössz erről a helyről, és elkezdesz megint érzékelni, észreveszed, hogy elégedett vagy elégedetlen leszel, örömteli vagy bús, és hogy a tudat hogyan veszíti el a nyugalmát. Akkor megérted, hogy ez nem az igazi nyugalom.

Bármi is történik a tapasztalatok szintjén, az csupán az, ami. Valami örömöt okoz nekünk, úgy döntünk, hogy ez jó, ha valami bosszant minket, azt mondjuk, hogy ez nem jó. Ez csak a saját elkülönítő tudatunk, amely jelentést ad a tárgyaknak. Amikor megértjük ezt, megvan az alapunk arra, hogy megvizsgáljuk ezeket a dolgokat, és úgy lássuk őket, ahogy valójában vannak. Amikor a meditációban nyugalom van, nem kell sokat gondolkodnunk. Ennek az érzékenységnek van egy bizonyos minőségi tudása, amely a nyugodt tudatból ered. Ez nem a gondolkodás, ez a dhammavicaya a Dhamma vizsgálatának része.

Ezt a fajta nyugalmat nem lehet megzavarni, sem érzékeléssel, sem tapasztalással. De akkor felmerül a kérdés: „Ha ez nyugalom, miért történik itt még mindig valami?” Valami zajlik a nyugalmon belül. Ez nem hétköznapi, szenvedést okozó módon történik, ahol nagyobb problémát kreálunk valamiből, mint ami valójában van. Azt tanítják, hogy a bölcsesség a nyugalomból ered. A tudás az a tudatlanságból származik. A tudat megismeri a tudatlanság állapotát, és megtanulja megvizsgálni azt. Létrejön a nyugalom és a bölcsesség. Ezután bárhol vagyunk, bármit is csinálunk, meglátjuk a dolgok igazságát. Megértjük, hogy a keletkezés és megszűnés tapasztalása is ilyen a tudatban. Akkor nincs semmi tennivaló, nincs semmi, amit ki kell javítani, vagy meg kell oldani. Nincs több töprengés. Nincs hová menni, nincs több menekülés. Csak a bölcsességen keresztül tudunk menekülni azáltal, hogy megismerjük a dolgokat, ahogy azok vannak, és túllépünk azokon.

Régen, amikor Wat Pah Pong-ot megalapítottam, és az emberek elkezdtek hozzám járni, néhány tanítvány azt mondta: „Luang Por mindig beszélget az emberekkel. Nem maradok itt.” De én nem az emberek társaságát kerestem. Alapítottunk egy kolostort és az emberek azért jöttek, hogy leróják a tiszteletüket az életmódunk iránt. Nos, nem tudtam megcáfolni a szerzeteseket, de valójában nagyon sok bölcsességet szereztem és sok mindent megismertem a látogatóktól. De a tanítványoknak erről fogalmuk sem volt. Csak rám néztek és azt gondolták, hogy a gyakorlásom elkorcsosult, sok ember jött, sokan lármáztak. Sehogy sem tudtam meggyőzni őket, csak az idő múlásával jutottam túl az akadályokon még végül eljutottam a meggyőződéshez, hogy a valódi nyugalom a helyes nézetből ered. Ha nincs helyes nézetünk, nem leszünk békében, és a bölcsesség nem fog megjelenni.

Az emberek itt nyugaton megpróbálnak meditálni, senkit sem szeretnék kritizálni, de ahogy én látom, itt a sila nem túl fejlett. Nos, ez konvenció. A samadhi gyakorlásával kezdheted. Ez olyan, mint mikor sétálsz és hirtelen megjelenik előtted egy hosszú farönk. Az egyik ember megfogja az egyik végét, egy másik ember felemeli a másik végét, de ez ugyanaz a farönk, és bármelyik végét fogod is meg, meg tudod mozdítani. A samadhi gyakorlásánál megjelenik a nyugalom, akkor a tudat világosan lát dolgokat, és bölcsességet fejleszt ki, meglátja, hogy bizonyos viselkedésekből jó származik, és ezért az ember önuralmat fog gyakorolni, és óvatos lesz. Mozgathatod a farönköt bármelyik végénél, a lényeg az, hogy szilárd legyen az elhatározásod a gyakorlást illetően. Kezdheted a sila-val, az önuralom nyugalmat eredményez. Ez a samadhi, és ez el fog vezetni a bölcsességhez. Amikor bölcsesség van, az segít továbbfejleszteni a samadhi-t. A samadhi tovább finomítja a sila-t. Ezek tulajdonképpen szinonimák és együtt fejlődnek. Végül is ezek ugyanazok és szétválaszthatatlanok.

Nem tudjuk elkülöníteni a samadhi-t, a bölcsességet és a sila-t. Először egymástól megkülönböztetjük őket. Van a konvenció szintje és van a megszabadulás szintje. A megszabadulás szintjén nem ragaszkodunk sem a jóhoz, sem a rosszhoz. A konvencióra építve megkülönböztetjük a jót és a rosszat és a gyakorlás különböző szempontjait. Megtesszük, de nem ez a legfelsőbb szint. Ha megértjük a konvenció gyakorlatát, eljuthatunk a megszabadulás megértéséhez. Akkor megértjük a különböző utakat, amelyeken különböző szavakat használnak, hogy ugyanahhoz a dologhoz juttassák el az embereket.

Akkoriban megtanultam kezelni különböző embereket és mindenfajta helyzetet. Amikor kapcsolatba kerültem a dolgokkal, meg kellett erősítenem a tudatomat. A bölcsességre támaszkodva képes voltam arra, hogy megőrizzem a tisztánlátásomat, anélkül, hogy hatással lett volna rám az, amivel találkoztam. Bármit is mondtak mások, engem nem kavart fel, mert erős volt a meggyőződésem. Azoknak, akik tanítók lesznek, erős meggyőződére lesz szükségük abban, amit csinálnak, hogy más emberek szavai ne befolyásolják őket. Ehhez némi bölcsességre van szükség, és a bölcsesség képes a növekedésre. Áttekintjük az összes régi módszerüket és megtisztítjuk őket.

Valóban meg kell erősítened a tudatod. Néha nem tudsz lazítani sem a testen, sem a tudaton. Ez történik, amikor együtt élünk. Ez természetes. Néha betegséggel kell szembenéznünk. Sok betegségen átestem már. Hogyan kezeld ezt? Nos, mindenki szeretne könnyebben élni, jó ételt enni és sokat pihenni. De ezt nem tudjuk mindig megtenni. Nem tudjuk a kívánságainkat mindig kielégíteni. De az erényes erőfeszítések révén jótéteményeket hozhatunk létre ebben a világban. Jót tehetünk magunknak és másoknak ebben az életünkben és a következőben is. Ez az eredménye annak, ha békéssé tesszük a tudatot.

Ugyanolyan volt Angliába vagy az USA-ba jönni. Ez egy rövid látogatás, de megpróbálok segíteni, amennyire lehet, tanítást és útmutatást kínálok. Ajahn-ok és tanítók vannak itt, így megpróbálok segíteni nekik. Bár szerzetesek még nem jöttek ide, hogy itt éljenek, ez nagyon jó. Ez a látogatás előkészíti, hogy szerzetesek legyenek itt. Ha túl korán jönnek, az nehéz lesz. Az emberek apránként megismerkedhetnek a gyakorlással és a bikkhusangha útjaival. Akkor a sasana felvirágozhat itt. Szóval, most gondját kell viselned a tudatodnak és meg kell tisztítanod azt.

10