Miért vagyunk itt?

Ezen az esősévszak-béli elvonuláson nincs sok erőm, nem vagyok jól, ezért feljöttem erre a hegyre, hogy friss levegőt szívjak. Emberek látogatnak meg, de nem tudom úgy fogadni őket, mint régen, mert alig van hangom és nehezen lélegzem. Áldásnak tekinthetitek, hogy még mindig itt ül ez a test, és láthatjátok. Ez önmagában áldás. Sokáig nem látjátok már, a lélegzet megszűnik, és a hang eltűnik. Változnak a feltételek függvényében ugyanúgy, mint minden összetett dolog. A Buddha ezt khaya-vayam-nak nevezte, ez a minden feltételhez kötött jelenség hanyatlása és felbomlása.

Hogyan hanyatlanak? Figyelj meg egy darab jeget. Eredetileg víz volt, az emberek megfagyasztották, és jéggé vált. De nem telik bele sok idő, és megint megolvad. Vegyünk egy nagydarab jeget, mondjuk olyan nagyot, mint ez a magnó, és hagyjuk kint a napon. Láthatod, hogyan fogy el, ugyanúgy, mint ez a test. Fokozatosan felbomlik. Néhány óra vagy perc múlva csak pocsolya marad belőle. Erre mondjuk, hogy khaya-vayam, minden összetett dolog hanyatlása és felbomlása. Az idők kezdete óta így van ez. Amikor megszületünk, magunkkal hozzuk a világra, nem tudjuk elkerülni. Születéskor magunkkal hozzuk az öregedést, a betegséget és a halált.

Ezért mondta a Buddha, hogy khaya-vayam, minden összetett dolog hanyatlik és felbomlik. Mindannyiunk teste hanyatlik, akik itt ülünk ebben a csarnokban, szerzetesek, novíciusok, világi férfiak és nők. A jelenlegi test még kemény, mint a jégtömb, ami vízként kezdi, jéggé válik, majd elolvad megint. Látod magadban ezt a hanyatlást? Figyeld a testet, minden egyes nappal öregebb lesz. A haj öregszik, a körmök öregebbek lesznek, minden öregszik.

Korábban nem ilyen voltál, ugye? Valószínűleg ennél sokkal kisebb voltál. Most már felnőttél, és érett ember vagy. Mostantól hanyatlani fogsz, követve a természet útját. A test ugyanúgy hanyatlik, mint a jégdarab. Minden test négy elemből épül fel: föld, víz, szél és tűz. Egy test föld, víz, szél és tűz elegye, amit embernek nevezünk. Igazán nehéz megmondani azt, hogy minek hívhatnánk azt, amit most embernek nevezünk. Azt mondjuk, hogy ez egy férfi, ez egy nő és nevet adunk nekik, uram, asszonyom és így tovább, azért, hogy könnyen meg tudjuk különböztetni egymást. De valójában nincs ott senki. Csak föld, víz, szél és tűz! Amikor ebben a formába összeállnak, az eredményt embernek nevezzük. Ezen most ne izgasd magad, ha tényleg megfigyeled, nincs ott senki. Ami szilárd a testben, a hús, a bőr, a csontok és így tovább, azt föld elemnek nevezzük. A test folyékony elemei a víz elem. A testi hő a tűz elem, a levegő áramlása a testben a szél elem.

Wat Pah Pong-ban van egy test, ami se nem férfi, se nem nő. Ez a csontváz, ami a főcsarnokban lóg. Mikor ránézel, nincs olyan érzésed, hogy nő vagy férfi. Az emberek azt kérdezik egymástól, hogy vajon férfi vagy nő, de azután csak üres tekintettel néznek egymásra. Ez csak egy csontváz, a bőr és a hús már elenyészett.

Az emberek nem értik ezeket a dolgokat. Néhányan eljönnek Wat Pah Pong-ba, meglátják a csontvázat a főcsarnokban és elfutnak. Rá sem bírnak nézni. Félnek a csontváztól. Azt gondolom, hogy ők soha nem néztek önmagukba, mert félnek a csontvázaktól. Nem gondolnak a csontváz fontosságára. Ahhoz, hogy eljussanak a kolostorba, vagy autóba kellett ülniük, vagy sétálniuk kellett. Ha nem lennének csontjaik, hogyan tehetnék ezt meg? Képesek lennének járni? Autóval eljönnek Wat Pah Pong-ba, bemennek a főcsarnokba, meglátják a csontvázat és rögtön kirohannak. Soha nem láttak ilyet azelőtt. Ezzel születtek, de még soha nem látták. Szerencsére, most van lehetőségük megismerni ezt. Még az idősebb emberek is megijednek, mikor a csontvázra néznek. Mi ez a hűhó ekörül? Ez azt mutatja, hogy nincs kapcsolatuk önmagukkal, valójában az emberek nem ismerik magukat. Lehet, hogy hazamennek, és nem tudnak aludni 3-4 napig, pedig egy csontvázzal alszanak együtt. Azzal öltöznek fel, azzal esznek, mindent azzal csinálnak és mégis félnek tőle.

Ebből is látszik, hogy az emberek mennyire vannak kapcsolatban önmagukkal. Milyen szánalmas. Mindig kifelé figyelnek, fákra, más emberekre, külső tárgyakra és azt mondják: „Ez nagyon kicsi, ez rövid, ez hosszú.” Annyira lefoglalja őket más dolgok figyelése, hogy soha nem néznek magukba. Őszintén szólva az emberek eléggé szánalmasak, nincs menedékük.

A felszentelés során a felszentelendő szerzetesnek meg kell tanulnia öt alapvető meditációs témát: kesa (haj), loma (szőrzet), nakha (körmök), danta (fogak), taco (bőr). Néhány tanítvány és képzett ember csak kuncog magában, amikor meghallja a szertartás e részét. „Mit akar ezzel az Ajahn tanítani nekünk?” A hajról tanít minket, ami már régóta van nekünk. Nem kell arról tanítania minket, amit már amúgy is ismerünk. Miért fárad azzal, hogy valami olyan dologról tanít minket, amit már ismerünk? Ilyenek a tudatlan emberek, azt gondolják, hogy már látták a hajat. Azt felelem nekik, hogy amikor azt mondom, hogy nézd meg a hajat, azon azt értem, hogy úgy nézd meg, ahogy az valójában van. Nézd meg a szőrzetet, a körmöket, a fogakat és a bőrt, úgy, ahogy azok valójában vannak. Ezt nevezem látásnak, nem felületesen, hanem a valósággal összhangban látni. Nem süllyednénk el a dolgokban, ha valójában látnánk őket. Haj, köröm, fogak, bőr: milyenek valójában? Szépek? Tiszták? Van valódi lényegük? Stabilak? Nem, nincs semmijük. Nem szépek, csak mi képzeljük annak. Nincs valódi lényegük, csak mi képzeljük azt.

Haj, körmök, fogak, bőr, az emberek valóban függenek ezektől a dolgoktól. A Buddha ezeket a dolgokat sorolta fel meditációs témaként, azt tanította, hogy ismerjük meg ezeket. Átmenetiek, nem tökéletesek és én-nélküliek. Nincs olyan, hogy „én” vagy „ők”. Ezekkel születtünk, és ezek a dolgok tévesztenek meg minket. Tegyük fel, hogy nem fürdünk egy hétig. El tudnánk viselni egymás közelségét? Büdösek lennénk. Amikor az emberek izzadnak, pl. amikor sok ember dolgozik együtt, az őket körülvevő szag rettenetes. Hazamegyünk és szappannal megmossuk magunkat és megfürdünk, a bűz enyhül, a szappan illata helyettesíti. A szappanozás lehet, hogy illatossá teszi a testet, de a rossz szag még mindig ott van. A testszag ideiglenesen lett elnyomva. Amikor a szappanszag elillan, a bűz ismét visszajön.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a testek csinosak, elragadóak, időtállóak és erősek. Feltételezzük, hogy soha nem öregszünk meg, nem leszünk betegek, és nem halunk meg. Elbűvöl és becsap a testünk, így semmit sem tudunk a bennünk rejlő menedékről. Az igazi menedékhely az a tudat. A tudat az igazi menedékünk. Ez a csarnok meglehetősen nagy, de nem lehet valódi menedék. Galambok, gekkók és gyíkok találnak itt menedéket. Lehet, hogy azt gondoljuk, ez a csarnok hozzánk tartozik, pedig nem. Minden mással élünk itt együtt. Ez csak egy ideiglenes menedék, nemsokára el kell hagynunk. Az emberek próbálnak menedéket venni ezeken a helyeken.

Tehát a Buddha azt mondta, hogy találd meg a menedéket. Ez azt jelenti, hogy fedezd fel a tudatod. A tudat nagyon fontos. Az emberek általában nem a fontos dolgokra, hanem a lényegtelenre figyelnek. Például, amikor takarítják a házat, a takarításra és a mosogatásra figyelnek, de a saját tudatukat nem veszik észre. A tudatuk lehet, hogy züllött, lehet mérges és szomorú arccal mossák az edényeket. Nem látják, hogy a tudatuk nem tiszta. Ez az, amit úgy nevezek, hogy ideiglenes menedékvétel. Szépítik a házukat és az otthonukat, de nem gondolnak a tudat megtisztítására. Nem vizsgálják meg a szenvedést. A tudat az, ami fontos. A Buddha azt tanította, hogy a saját tudatodban találj menedéket: Atta hi attano natho- légy a magad menedéke! Ki más lehetne a menedéked? Az igazi menedék a tudat, semmi más. Lehet, hogy megpróbálsz más dolgokba kapaszkodni, de azok mind bizonytalanok. Csak akkor tudsz más dolgoktól függeni, ha már menedéket találtál önmagadban. Találd meg önmagadban a menedéket, mielőtt bármi mástól függenél, legyen az tanító, családtag, barát vagy rokon.

Tehát mindannyian, a világi emberek és az otthontalanságba távozottak, akik ellátogattatok ide, kérlek, fontoljátok meg ezt a tanítást. Kérdezzétek meg magatoktól: „Ki vagyok én? Miért vagyok itt? Miért születtünk?” Vannak, akik nem tudják. Boldogok akarnak lenni, de a szenvedésnek soha nincs vége. Gazdag és szegény, fiatal és öreg, mind ugyanúgy szenvednek, minden szenvedés. És miért? Mert nem bölcsek. A szegények boldogtalanok, mert nincs vagyonuk, a gazdagok azért boldogtalanok, mert túl sok mindenük van, amire vigyázniuk kell.

Fiatal novíciusként Dhamma beszédet mondtam. A gazdagság és vagyon boldogságáról beszéltem, arról, hogy valakinek szolgái vannak, és így tovább... 100 férfi szolga, 100 női szolga, 100 elefánt, 100 tehén és 100 bivaly... mindenből 100. A világi embereknek nagyon tetszett ez. De el tudod képzelni, hogy 100 bivalyra, 100 tehénre, 100 férfi és női szolgára vigyázz? El tudod képzelni, hogy minderre felügyelj? Jó mulatság lenne? Az emberek nem veszik figyelembe a dolgoknak ezt az oldalát. Vágynak arra, hogy birtokoljanak, hogy legyenek teheneik, bivalyaik és több száz szolgájuk. De én azt mondom, hogy 50 bivaly is már túl sok. Már az istrángok sodrása is sok lenne. Az emberek nem gondolnak erre, csak a szerzés öröme jár a fejükben. Nem gondolnak az ezzel járó problémákra.

Ha nem vagyunk bölcsek, minden, ami körülvesz minket, a szenvedés forrása lesz Ha bölcsen kezeljük a dolgokat (szemek, fülek, orr, nyelv, test és tudat), kivezetnek minket a szenvedésből. A szem az nem feltétlen jó dolog, ugye tudod? Ha rossz hangulatban vagy, elég, ha más emberre nézel, már az is feldühít, és nem tudsz aludni. Vagy szerelmes leszel valakibe. A szerelem is szenvedés, ha nem kapod meg azt, amit akarsz. A szeretet és a gyűlölet is szenvedés a vágy miatt. Az akarás szenvedés. Ha azt akarjuk, hogy valami ne legyen, az is szenvedés. Ha arra vágysz, hogy birtokolj dolgokat, még ha megszerzed is, akkor is szenvedsz, mert attól félsz, hogy elvesznek. Ez mind szenvedés. Hogyan tudsz ezzel együtt élni? Lehet, hogy van egy nagy luxusházad, de ha a tudatod nem tiszta, a dolgok nem úgy történnek, ahogy azt várod.

Ezért nézzetek magatokba! Miért születtünk? Valaha is szereztünk valamit ebben az életben? Vidéken az emberek már gyerekkoruktól kezdve rizst ültetnek. Amikor 17-18 évesek lesznek, rohannak megházasodni, attól félve, hogy nem lesz idejük megcsinálni a szerencséjüket. Fiatal korban elkezdenek dolgozni, és meg is gazdagodnak. Rizst ültetnek 70, 80, 90 éves korukig. Azt kérdezem tőlük: „Születésetek napjától dolgoztok, most már lassan itt az idő a távozásra, mit fogtok magatokkal vinni?” Nem tudják, hogy mit mondjanak, csak azt tudják mondani, hogy „most megfogtál”! Ezen a vidéken van egy mondás: „Igyekezz leszedni a bogyókat, mert közeleg az éj!” És emiatt:”most megfogtál!” Ez nem fontos nekik, azzal megelégednek, hogy „most megfogtál”, ülnek a fa ágai között, tömik magukba a bogyókat „most megfogtál, most megfogtál!”

Amikor fiatal vagy, azt gondolod, hogy nem jó egyedülállónak lenni, magányosnak érzed magad. Így azután keresel magadnak egy társat, akivel együtt élsz. Összeköltöztök, és máris súrlódás van. Egyedül élni túl csendes, de ha mással élsz, akkor már problémák vannak.

Amíg a gyerekek kicsik, a szülők úgy gondolják: „Ha nagyobbak lesznek, jobb lesz nekünk.” Felnevelnek 3,4,5 gyereket, azt gondolva, hogy amikor azok felnőnek, kevesebb terhük lesz. De ha a gyerekek felnőnek, még nehezebb lesz az életük. Olyan, mint két faág, egy nagy és egy kicsi. Eldobsz egy kicsit és felveszed a nagyobbat, azt gondolod, hogy könnyebb lesz, de nem lesz az. Amikor a gyerekek kicsik, nincs velük sok baj, adsz nekik banánt és egy tál rizst. Megnőnek, egy motort akarnak vagy autó kell nekik. Szereted a gyerekeidet, nem tudsz nekik nemet mondani. Szóval megpróbálsz mindent megadni nekik, amit akarnak. Néha a szülők vitatkoznak emiatt: „Ne vegyél neki autót, nincs rá pénzünk!” De ha szereted a gyerekeidet, kölcsönkérsz valahonnan pénzt. Talán a szülőknek nem kellene mindent megadni, amit a gyerek akar. Azután ott van a tanulás: „Ha befejezik a tanulmányaikat, minden rendben lesz.” Nincs vége a tanulásnak. Mit fognak befejezni? Csak a buddhizmus tudományában van végpont, a többi tudomány csak körbe-körbe jár. A végén csak fejfájás van. Ha egy házban 4-5 gyerek van, a szülők egész nap csak veszekednek.

Nem látjuk a jövőben ránk váró szenvedést, ezért azt gondoljuk, nem ér el minket. Amikor megtörténik, akkor ismerjük meg. Azt a szenvedést, ami a testünkön belül gyökerezik, nehéz előre látni. Gyerekként bivalyokra vigyáztam és faszénnel dörzsöltem a fogamat, hogy fehér legyen. Hazamentem, belenéztem a tükörbe és nagyon szépnek és fehérnek láttam a fogaimat. Megbolondítottak a saját csontjaim, ez minden. Amikor 50-60 éves lettem, kezdtem elveszíteni a fogaimat. Amikor a fogak kezdenek kihullani, az nagyon fáj. Mikor eszel, az olyan, mintha szájba rúgtak volna. Az tényleg fáj. Ezen én már átmentem. Így elmentem a fogorvoshoz és kihúzattam őket. Most protézisem van. Az igazi fogaim komoly gondot okoztak, így inkább kihúzattam őket. 16-ot egyszerre. A fogorvos vonakodott mind a 16-ot kihúzni egyszerre, de én azt mondtam: "Húzza ki nyugodtan őket, vállalom a következményeket." Így egyszerre mind a 16-ot kihúzta. Tényleg könnyen ment. Miután kihúzta őket, nem tudtam enni 2-3 napig. 

Mikor kisgyerekként a bivalyokra vigyáztam, azt gondoltam, hogy a fog fényesítése jó dolog. Szeretem a fogaimat, azt gondoltam, hogy jó dolgok. De végül kihullottak. Majdnem belehaltam a fájdalomba. Hónapokig, évekig szenvedtem a fogfájástól. Néha mindkét ínyem megduzzadt.

Néhányatoknak esélyetek lesz megtapasztalni ezt. Ha még jók a fogaitok és minden nap mossátok szépen, hogy fehéren tartsátok őket, vigyázzatok! Lehet, hogy később becsapnak benneteket.

Megismertetem veletek ezeket a dolgokat: a szenvedés, amely belülről fakad, az a szenvedés, amely a saját testünkben keletkezik. Nincs semmi a testen belül, amitől függhetsz. Ez nem rossz, amikor fiatal vagy, de a dolgok kezdenek elromlani. Minden kezd széthullani. A feltételek a természet rendjét követik. Akár nevetsz, akár sírsz ezen, a természet a törvényt követi. Mindegy, hogyan élünk vagy halunk, a természet rendje nem függ ettől. Nincs olyan tudás vagy tudomány, amely megakadályozhatja a dolgok természetes folyását. Felkereshetsz egy fogorvost, hogy nézze meg a fogaidat, de ha rendbe teszi is őket, természetesen ki fognak hullani. Végül még a fogorvosnak is ugyanez a problémája. A végén minden széthullik.

Addig kell elmélkednünk ezeken a dolgokon, amíg van életerőnk. Addig kell gyakorolnunk, amíg fiatalok vagyunk. Ha érdemet akarsz szerezni, akkor siess és tedd meg, ne hagyd az öregkorodra. A legtöbb ember vár, amíg megöregszik, akkor megy el a kolostorba és megpróbálja gyakorolni a Dhamma-t. Nők és a férfiak ugyanazt mondják: „Megvárom, amíg megöregszem.” Nem tudom, hogy miért mondják. Egy öregembernek sok életereje van? Hagyd őket versenyezni fiatalokkal, és meglátod, mi a különbség. Miért hagyják a Dhamma gyakorlását az öregkorukra? Mintha soha nem halnának meg. Amikor 50-60 évesek, vagy még idősebbek lesznek: „Hé, nagyi, menjünk a kolostorba!” „Menj előre, az én hallásom már nem túl jó!” Érted, hogy mire gondolok? Amikor jó volt a hallása, mit hallgatott? „Most megfogtál!”, elfecsérelte az időt a bogyókkal. Végül, amikor elromlik a hallása, elmegy a kolostorba. Reménytelen! Hallgatja a beszédeket, de fogalma sincs, hogy miről szólnak. Az emberek megöregszenek, és akkor akarják gyakorolni a Dhamma-t.

A mai beszéd hasznos lehet azoknak, akik megértik. Ezeket a dolgokat el kell kezdenünk megvizsgálni, mert ezek a mi örökségünk. Fokozatosan egyre nehezebbek és nehezebbek lesznek, teher lesz számunkra. Régen erősek voltak a lábaim, tudtam futni, most már séta közben is nehéznek érzem őket. Korábban a lábaim vittek engem, most én viszem őket. Amikor gyerek voltam, idős embereket láttam a székükből felkelni: „Jaj”, felálltak és nyögtek, „jaj”. Mindig „jaj”, de nem tudják, hogy mi az, ami miatt így nyögnek. Még akkor sem, amikor bekövetkezik, az emberek nem látják a testben rejlő veszélyt. Soha nem tudod, mikor fogsz megválni tőle. Ami a fájdalmat okozza, az, hogy a feltételek a maguk természetes módján haladnak. Az emberek ezt sokízületi gyulladásnak, reumának, köszvénynek nevezik. Az orvos gyógyszert ír rá, de soha nem gyógyul meg teljesen. A végén minden felbomlik, még a doktor is. Ezek a feltételek a maguk természetes útját követik. Ez az útja és a természete.

Most lássuk ezt meg! Ha előre látod, akkor jobb lesz, ha távol maradsz, úgy, mint amikor meglátsz egy mérges kígyót előtted az ösvényen. Ha meglátod, kitérsz az útjából és nem mar meg. Ha nem veszed észre, lehet, hogy továbbsétálsz, rálépsz, és megmar.

Ha a szenvedés megjelenik, az emberek nem tudnak mit kezdeni vele. Hol kezeltessem? El akarják kerülni a szenvedést, meg akarnak szabadulni tőle, de nem tudják, hogyan kezeljék, mikor megjelenik. Így élnek, amíg megöregszenek, betegek lesznek és meghalnak.

Régen azt mondták, hogy ha valaki halálosan beteg, az egyik rokonának a fülébe kell suttognia: „Bud-dho, Bud-dho”. Mit tudnak csinálni a Bud-dho- val? Mit ér a Buddho, amikor a halotti máglyához közeledünk? Miért nem tanultak Buddho-t, amikor fiatalok és egészségesek voltak? Most, amikor már az édesanyád nehezen lélegzik, azt mondod: „anya, Buddho, Buddho.” Miért pazarolod az idődet? Csak összezavarod, engedd békében elmenni!

Az emberek nem tudják, hogyan oldják meg a problémákat a saját tudatukban, mert nincs menedékük. Könnyen méregbe gurulnak, és sok vágyuk van. Miért van ez így? Mert nincs menedékük.

Amikor az emberek friss házasok, jól kijönnek egymással. De 50 év múlva már nem értik meg egymást. Bármit mond a feleség, a férj nem fogadja el. Bármit mond a férj, a feleség nem fog rá hallgatni. Hátat fordítanak egymásnak.

Nos, én csak úgy beszélek, mert soha nem volt családom. Miért nem volt családom? Csak ránéztem erre a szóra, hogy „háztartás” és tudtam miről szól.¹ Mi az a háztartás? „Tartás”: Hogy hívnád azt, ha valaki megkötözne minket, amíg itt ülünk? Azt úgy hívják, hogy:” fogvatartottnak lenni”. Bármilyen is fogvatartottnak lenni, az ilyen. Ez a korlátozás köre. A férfi és a nő a korlátok között él.

Amikor azt a szót olvasom, hogy „háztartás”, az kemény. Ez a szó nem jelentéktelen dolog, egy igazi gyilkos. A „tartás” szó a szenvedés szimbóluma. Nem tudsz sehová sem menni, a saját korlátaidon belül kell maradnod.

Most eljutottunk a „ház” szóhoz. Ez azt jelenti, hogy veszekedés. Pirítottál már chilli-t? Az egész ház fuldoklik és tüsszög. Ez a szó „háztartás” azt jelenti, hogy zűrzavar. Nem érdemes foglalkozni ezzel. Emiatt a szó miatt én képes voltam szerzetesnek állni, és kolostorban maradni. A „háztartás” félelmetes. Ott ragadsz, és nem tudsz sehová sem menni. Problémák vannak a gyerekekkel, a pénzzel és a többivel. De hová tudsz menni? Le vagy kötözve. Ott vannak a fiaid, a lányaid, viták és zűrzavar a halálod napjáig. Bármennyire is szenvedsz, nem tudsz hová menni. A könnyek folyamatosan ömlenek, soha nem fejeződnek be a „háztartásban”, ugye tudod? Ha nincs „háztartás”, lehet, hogy képes leszel abbahagyni a sírást, de máskülönben nem.

Fontold meg ezt a dolgot! Ha még nem találkoztál vele, lehet, hogy később fogsz. Néhány ember bizonyos mértékig már tapasztalta ezt. Néhányan már a póráz végén vannak. „ Menjek vagy maradjak?” Wat Pah Pong-ba 70 vagy 80 kuti (kunyhó) van. Amikor már majdnem mindegyik megtelt, azt mondom a kunyhókért felelős szerzetesnek, hogy tartson néhányat üresen arra az esetre, ha valakinek vitája lenne a házastársával. Egészen biztosan, hamarosan meg fog jelenni egy hölgy csomagjával a kezében: „ Elegem van a világból Luang Por.” „Hú, ne mondd ezt! Ezek a szavak nagyon súlyosak!” Kisvártatva a férj is megjelenik, és azt mondja, hogy neki is elege van. A kolostorban eltöltött 2-3 nap után a világ-utálatuk eltűnik.

Azt mondják, hogy elegük van, de becsapják magukat. Amikor a kuti-ba mennek és csendben ülnek, egy idő után megjelennek ezek a gondolatok: „Mikor jön a feleségem, és kér meg, hogy menjek haza?” Igazából nem tudják, hogy mi folyik itt. Mi ez a mindenből elegem van dolog? Feldühödnek valami miatt, és rohannak a kolostorba. Otthon minden rossznak tűnt. A férj a hibás, a feleség a hibás. De 3 nap csendes gondolkodás után „a feleségemnek végül is igaza volt, én tévedtem.” „ A férjemnek igaza volt, nem kellett volna annyira dühösnek lenni.” Így vannak a dolgok, ezért nem veszem a világot komolyan. Már ismerem a csínját-bínját, ezért élek szerzetesként.

A mai beszédet házi feladatnak szánom. Akár a mezőn, akár a városban dolgozol, hallgasd ezeket a szavakat és gondolkodj el rajtuk! „Miért születtem? Mit tudok magammal vinni?” Kérdezzétek meg magatoktól újra és újra! Ha gyakran felteszitek magatoknak a kérdéseket, bölcsek lesztek. Ha nem elmélkedsz ezeken a dolgokon, tudatlan maradsz. A mai beszédet hallgatva, megértésre tehetsz szert, ha nem most, talán akkor, mikor hazaérsz. Amikor hallgatod ezt a beszédet, lehet, hogy halkan jut el hozzád, de lehetnek dolgok, amik az autóban várnak rád. Mikor beülsz az autóba, az veled együtt beszáll. Mikor hazaérsz, lehet, hogy minden világossá válik. „Oh, erről beszélt Luang Por, nem értettem korábban!”

Azt gondolom, hogy ennyi elég mára. Ha sokáig beszélek, ez az öreg test elfárad.

1Van egy szójáték a thai nyelvben, amely a család szón alapul, krop krua, ami szó szerint azt jelenti, hogy „konyha keret” vagy „roston sütő lap”. Az angol fordításhoz a megfelelő angol szót használtuk, inkább nem kíséreltük meg a thai szó szó szerinti fordítását.

7