Az igazi otthonunk

Határozd el tudatosan, hogy tiszteletteljesen hallgatod a Dhamma-t! Amíg beszélek, légy annyira figyelmes a szavaimra, mintha maga a Buddha ülne előtted! Hunyd le a szemed, helyezd magad kényelembe, és összpontosítsd a tudatod egy pontra! Alázatosan engedd meg, hogy a bölcsesség, az igazság és a tisztaság három drágaköve időzzön a tudatodban, tiszteletet mutatva a Megvilágosodottnak.

Semmilyen tárgyat nem hoztam, amit felajánlhatnék nektek, csak a Dhamma-t, a Buddha tanítását. Meg kell értenetek, hogy még a Buddha a maga rengeteg erénye ellenére sem tudta elkerülni a fizikai halált. Amikor elérte az öregkort, átadta a testét, és elengedte a nehéz terhet. Neked is meg kell tanulnod megelégedni azzal a sok évvel, amit a testeddel töltöttél. Érezned kell, hogy ez elég!

Mint a háztartási eszközök (csésze, csészealj, tányérok, stb.), amikor először használtad őket, tiszták voltak és ragyogtak, de miután már régóta használod őket, megkoptak, néhány törött, néhány eltűnt, nem tartósak. A természetük ilyen. Ugyanez a helyzet a testtel, a születéstől kezdve folyamatosan változik, a gyerekkortól a fiatalságon át, a mostani öregkorig. El kell ezt fogadnod! A Buddha azt mondta, hogy a feltételek, akár belsők, testiek, vagy külsők, én-nélküliek, a természetük a változás. Elmélkedjetek ezen az igazságon!

Ez a húsdarab, ami itt fekszik a hanyatlásban, ez a valóság (sacca-dhamma). Ennek a testnek a tényei a valóság, ez a Buddha időtálló tanítása. A Buddha azt tanította, hogy elmélkedjünk ezen, és ismerjük meg a természetét. Békében kell lennünk ezzel a testtel, nem számít, hogy milyen állapotban van. A Buddha azt tanította, hogy csak a test van börtönbe zárva, a tudat nem. Most, amikor a tested a kor előrehaladtával kezd elfáradni és elhasználódni, ne állj ellent ennek, de ne hagyd, hogy a tudatod is leépüljön! Különítsd el a tudatot! Adj erőt a tudatodnak, azáltal, hogy felismered az igazságát annak, ahogy a dolgok vannak. A Buddha azt tanította, hogy ez a test természete, nem lehet másként. Ha megszületett, akkor megöregszik, megbetegszik, azután meghal. Ez egy nagy igazság, aminek tanúja vagy. Figyeld a testet bölcsességgel, és lásd meg az igazságot!

Ha a házadat elönti a víz, vagy porig ég, bármi más fenyegeti, az csak a házadat érinti. Ha árvíz van, ne engedd, hogy elárassza a tudatod! Ha tűz van, ne engedd, hogy megégesse a tudatod! Hagyd, hogy csak a házadat, ami rajtad kívül van, azt árassza el a víz, vagy égjen le! Itt az idő, hogy hagyd a tudatnak elengedni a ragaszkodásait.

Már régóta élsz. A szemed számos formát látott már, a füled sok hangot hallott, és sok mindent tapasztaltál. Ez minden, ezek csak tapasztalatok voltak. Finom ételeket ettél, és azok az ízek csak jó ízek voltak, semmi több. A rossz ízek csak rossz ízek voltak, ez minden. Ha a szem egy formát lát, akkor ez minden, egy szép forma. Egy csúnya forma csak egy csúnya forma. A fül egy elbűvölő, fülbemászó hangot hall, de ez nem több mint egy hang. Egy fülsértő, diszharmonikus hang is csak egy hang.

A Buddha azt mondta, hogy sem gazdag, sem szegény, sem fiatal, sem öreg, se ember, se állat, semmilyen lény nem képes fenntartani egyetlen állapotot sem hosszú ideig ezen a világon. Minden tapasztalat változik és megszűnik. Ez tény, amit nem tudunk orvosolni. A Buddha azt mondta, hogy elmélkedjünk a testen és a tudaton, hogy meglássuk a lényegnélküliségüket, azt, hogy egyik sem „én” vagy „enyém.” Csak ideiglenes a valóságuk. Ez olyan, mint ez a ház, ami csak névlegesen a tied. Nem tudod magaddal vinni. Ugyanez a helyzet a vagyonoddal, javaiddal és a családoddal. Csak nevükben a tieid, valójában nem tartoznak hozzád, a természethez tartoznak.

Ez az igazság nem csak rád vonatkozik, mindenki ugyanabban a csónakban evez, még a Buddha és a megvilágosodott tanítványai is. Csak egy szempontból különböznek tőlünk, abban, hogy elfogadták a dolgokat úgy, ahogy vannak. Látták, hogy nincs más út.

Ezért a Buddha azt tanította, hogy kutassuk és vizsgáljuk meg a testet, a talptól egészen a búbjáig, majd a fejtetőtől a talpig. Csak vess egy pillantást a testre! Milyen dolgokat látsz? Van itt valami, ami lényegében tiszta? Látsz valami maradandó lényeget? Az egész test folyamatosan elsatnyul. A Buddha megtanította nekünk, hogy megértsük, hogy a test nem a miénk. Természetes, hogy a test ilyen, mert minden feltételhez kötött jelenség változik. Hogyan lehetne másként? Valójában semmi gond nincs azzal, ahogy a test van. Nem a test az, ami szenvedést okoz, hanem a helytelen gondolkodás. Ha rosszul látod a dolgokat, biztosan összezavarodsz.

Ez olyan, mint egy folyó vize. Természetesen lefelé folyik, soha nem folyik fölfelé. Ez a természete. Ha egy ember a folyóparton állna, és azt akarná, hogy a folyó visszafelé folyjon, akkor bolond lenne. Ez az ember bárhová menne, a bolond gondolkodása nem engedné meg, hogy a tudata megbékéljen. A helytelen nézete miatt szenvedne, amiatt, hogy az áramlással szemben gondolkodik. Ha helyes nézete lenne, látná, hogy a víz szükségszerűen lefelé folyik, de amíg nem jön rá, nem fogadja el ezt a tényt, zavart és nyugtalan lesz.

A folyó, aminek lefelé kell folynia, olyan, mint a tested. Miután már nem fiatal, megöregszik, és a halál felé kanyarog. Ne várj arra, hogy másképp legyen, erre nincs gyógymód. A Buddha azt mondta, hogy lássuk a dolgokat úgy, ahogy vannak, és engedjük el a hozzájuk való ragaszkodásunkat. Végy menedéket az elengedés érzésében.

Folytasd a meditációt, még akkor is, ha fáradt és kimerült vagy. Engedd, hogy a tudatod eggyé váljon a légzéseddel! Vegyél néhány mély lélegzetet, és irányítsd a figyelmed a légzésre, miközben a „Bud-dho” mantrát használod! Gyakorolj folyamatosan! Minél kimerültebb, fáradtabb vagy, annál jobban kell összpontosítanod, hogy meg tudj birkózni bármilyen fájdalmas érzéssel. Amikor fáradni kezdesz, akkor tarts szünetet a gondolkodásban, hagyd, hogy a tudatod összeszedje magát, és kezdd el figyelni a légzést! Csak recitálj: Bud-dho, Bud-dho. Engedj el minden külsőt! Ne ragaszkodj a gyerekeidről és a rokonaidról való gondolataidhoz! Hagyd, hogy a tudatod egy pontban egyesüljön, és engedd az összetett tudatot a légzésen időzni! Engedd, hogy a légzés legyen a megismerés egyetlen tárgya! Koncentrálj addig, amíg a tudat egyre finomabb nem lesz, amíg az érzések jelentéktelenné válnak, és létrejön a belső világosság és éberség. Ekkor minden fájdalom megszűnik.

Végül úgy figyelsz a légzésedre, mint amikor néhány rokon jön látogatóba hozzád. Amikor távoznak, kikíséred őket, és addig figyelsz, amíg eltűnnek a szemed elől, azután visszamész a házba. Ugyanígy figyeljük a légzésünket! Ha a légzés durva, tudatosítsuk, hogy durva! Ha a légzés finom, tudatosítsuk, hogy finom! Ahogy egyre finomabbá válik, tovább követjük, és felébresztjük a tudatot. Végül a légzés teljesen eltűnik, csak az éberség érzése marad. Ez az, amit a Buddha-val való találkozásnak nevezünk. Tiszta, éber a tudatunk, ezt az éber tudatot nevezzük Bud-dho-nak. Ez a Buddha-val való találkozás és időzés a tudásban és tisztaságban. Csak a történelmi Buddha távozott. Az igazi Buddha, az a Buddha, amelyik tiszta, sugárzó tudatú, aki mindig tapasztalható és elérhető. Ha elérjük, akkor a tudatunk eggyé válik vele.

Tehát engedd el, tegyél le mindent, kivéve a tudást! Ne zavarjon, ha képek vagy hangok jelennek meg a tudatodban a meditáció alatt! Tedd félre mindet! Ne ragadj meg semmit, csak maradj az egyhegyű tudatossággal! Ne aggódj a múlt, vagy a jövő miatt, csak érd el azt a helyet, ahol nincs előrelépés, ahol nincs visszavonulás, ahol nincs megragadás sem ragaszkodás! Miért? Mert nincs „én”, nincs „engem”, vagy „enyém”! Mind eltűnik. A Buddha azt tanította, hogy ürítsd ki önmagad, ne cipelj magaddal semmit! Megtanított minket a megismerésre és az elengedésre.

Annak felismerése, hogy a Dhamma, a születéstől és a haláltól való megszabadító ösvény, egy olyan feladat, amelyet mindenkinek egyedül kell megoldani. Gyakorold az elengedést, és értsd meg a tanítást! Elmélkedj, ne aggódj a családod miatt! Ebben a pillanatban olyanok amilyenek, a jövőben olyanok lesznek, mint te. A világban senki sem kerülheti el a véget. A Buddha azt tanította, hogy tegyük le azt, aminek nincs tartós lényege. Ha mindent leteszel, látni fogod a valódi igazságot, ha nem, akkor nem. Így van ez! Ez mindenkire vonatkozik a világon. Ne ragadj meg semmit!

Ha gondolkodsz az is rendben van, amíg bölcsen teszed. Ne gondolkodj bután! Ha a gyerekeidre gondolsz, tedd bölcsen, ne ostobán. Bármire is irányul a tudatod, gondolkodj bölcsen, ismerd meg a természetét. Bölcsességgel megismerni valamit, azt jelenti, hogy elengeded, és nem szenvedsz miatta. A tudat ragyog, örömteli és békés, elfordul a zavarodottságtól és a megosztástól. A légzésedhez fordulhatsz segítségért és támogatásért.

Ez a saját munkád, senki más nem végzi el. Engedd, hogy mások is tegyék a saját dolgukat! Van saját kötelességed és felelősséged, nem kell a családod felelősségét és dolgát átvállalnod! Ne vállalj semmi mást, engedj el mindent! Ez az elengedés megnyugtatja majd a tudatod. Az egyedüli kötelezettséged most az, hogy fókuszáld a tudatod, és megnyugtasd. Minden mást hagyj másokra! Formák, hangok, illatok és ízek, hagyd a többiekre. Hagyj mindent magad mögött, tedd a dolgod, és teljesítsd a saját kötelességed! Bármi is jelenjék meg a tudatodban, a fájdalomtól való félelem, a halálfélelem, másokért való aggódás, vagy bármi egyéb, csak mondd azt: „Ne háborgass! Már nem törődöm veletek!” Csak tartsd magad ehhez, amikor ezek a dhamma-k megjelennek!

Mire utal a dhamma szó? Minden dhamma, nincs semmi, ami ne lenne dhamma. És mi van a „világgal?” A világ éppen az a tudatállapot, ami jelen pillanatban aggaszt. „Mit csinálnak majd? Amikor elmegyek, ki fog rájuk vigyázni? Hogyan boldogulnak?” Ez csak a „világ”. Még a haláltól és a fájdalomtól való félelem is csupán a világ. Dobd el a világot! A világ az olyan, amilyen. Ha megengeded, hogy a világ uralja a tudatod, homályos lesz, és nem fogja látni önmagát. Bármi is jelenik meg a tudatodban, csak mondd azt: „Ez nem az én dolgom. Ez átmeneti, nem kielégítő és én-nélküli.”

Ha azt gondolod, hogy sokáig szeretnél élni, az szenvedést okoz. De az sem jó, hogy most rögtön, vagy nagyon gyorsan meg akarsz halni. Ez is szenvedés, ugye? A feltételek nem tartoznak hozzánk, a saját természeti törvényeiket követik. Nem tehetsz semmit a testeddel. Kicsit szépítheted, vonzóvá teheted magad, tiszta lehetsz egy ideig, mint a fiatal lányok, akik festik az ajkukat, és megnövesztik a körmüket, de ha eljön az időskor, mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk. Ez a helyzet a testtel, ezen nem tudsz változtatni. Amit fejleszthetsz, és amit gyönyörűvé tehetsz, az a tudat.

Bárki tud házat építeni fából és téglából, de a Buddha arra tanított bennünket, hogy ez a fajta otthon nem az igazi otthonunk, csak névlegesen a miénk. Ez az otthonunk a világban, ami követi a világ szabályait. A belső béke a valódi otthonunk. Egy külső, anyagi otthon, lehet, hogy szép, de nem túl békés. Sokat aggódunk és szorongunk miatta. Ezért azt mondjuk, hogy ez nem a valódi otthonunk, ez csupán külszín. Előbb- utóbb fel kell adnunk. Ez nem az a hely, ahol állandóan élhetünk, mert igazából nem tartozik hozzánk, a világhoz tartozik. A testünkkel ugyanez a helyzet. Magunkénak tekintjük, azt mondjuk rá: „én”, vagy „enyém”, de valójában egy másik világi otthon. A tested a születésedtől fogva követi a természet rendjét, és most, hogy öreg és beteg, nem tilthatod meg, hogy ilyen legyen. Arra várni, hogy ez megváltozzon, akkora bolondság lenne, mintha egy kacsától azt várnánk el, hogy olyan legyen, mint egy csirke. Amikor megérted, hogy ez lehetetlen, - egy kacsának kacsának kell lennie, egy csirkének csirkének, a testnek meg kell öregednie és meg kell halnia - akkor bátor leszel és erős. Bármennyire is akarod, hogy a tested tartósan fennmaradjon, nem fog menni.

A Buddha azt mondta:

Anicca vata sankhara Minden feltétel mulandó

Uppada-vaya-dhammino Minden ki van téve a felemelkedésnek és az elmúlásnak.

Uppajajjitva nirujjhanti Ami megjelenik, az meg is szűnik

Tesam vupasamo sukho. Az elcsendesedés boldogság.

A sankhara szó a testre és a tudatra utal. A sankhara-k mulandóak és bizonytalanok. Miután megjelennek, eltűnnek, felmerülnek, elmúlnak, mégis mindenki azt akarja, hogy tartósak legyenek. Figyeld a légzést! Ahogy bejön, ki is megy, ez a természete. A belégzésnek és a kilégzésnek váltakoznia kell. A feltételek megváltoznak, ezt nem tudod megakadályozni. Csak gondolj bele! Tudsz kilélegezni belégzés nélkül? Jó lenne? Tudnál csak belélegezni? Azt akarjuk, hogy a dolgok tartósak legyenek, de ez lehetetlen. Ha a levegő beáramlik, távoznia is kell. Amikor távozik, ismét visszajön, mert ez a természete, nem? Ha megszületünk, megöregszünk, azután meghalunk. Ez teljesen természetes és normális. Ez azért van, mert a feltételek elvégezték a munkájukat, a belégzés és a kilégzés ilyen módon váltakozott, ezért van még mindig itt az emberi faj.

Ahogy megszületünk, meg is halunk. A születésünk és a halálunk ugyanaz a dolog. Olyan, mint egy fa. Ha van gyökér, vannak ágak, ha vannak ágak, kell, hogy legyen gyökér. Az egyik nem lehet a másik nélkül. Kicsit vicces látni, hogy a halál idején, milyen bánattal lesújtottak és zavartak az emberek, és a születésnél milyen boldogok és elragadtatottak. Ez káprázat, senki nem látja tisztán. Azt gondolom, hogy ha valóban sírni akarsz, jobb, ha akkor teszed, mikor valaki megszületik. A születés halál, a halál születés, az ág a gyökér, a gyökér az ág. Ha sírhatnékod van, sírj a gyökérnél, sírj a születésnél. Figyeld meg! Ha nincs születés, nincs halál. Érted ezt?

Ne aggódj, lásd be, ahogy a dolgok vannak! Ez a te munkád, ez a te kötelességed. Most senki nem tud segíteni rajtad, sem a családod, sem a vagyonod nem tehet semmit érted. Egyedül a tiszta tudatosság tud segíteni rajtad.

Tehát ne habozz! Engedd el! Dobj el mindent!

Akkor is, ha nem engedsz el mindent, minden el fog hagyni. Látod, hogy a tested minden része hogyan próbál eltávozni? Nézzük például a hajad. Amikor fiatal voltál, dús és fekete volt. Most már hullik. Kezd távozni. A szemed jó volt és erős, de most már gyenge és a látásod sem tiszta. Amikor a szerveidnek már elég, távoznak, ez nem az otthonuk. Amikor gyerek voltál, a fogaid egészségesek és erősek voltak, most már gyengék, vagy műfogsorod van. A szemed, a füled, az orrod és a nyelved, minden megpróbál távozni, mert nem ez az ő otthonuk. Nem tudsz feltételekhez kötött, állandó otthont létesíteni, csak rövid ideig maradhatsz, és azután menned kell. A fogai már nem olyan jók, a szemei sem jók, a teste már nem egészséges, minden elhagyja.

Nem kell aggódnod semmiért, mert ez nem a valódi otthonod, csak átmeneti menedék. Miután a világra jöttél, elmélkedj a világnak természetén. Itt minden készül eltűnni. Figyeld meg a tested! Van, ami az eredeti formájában maradt? A bőröd olyan, mint régen? És a hajad? Nem ugyanolyan, ugye? Hová távozott minden? Ez a természet, ez a természet rendje. Amikor lejár az idejük, a feltételek a saját útjukat követik. Ebben a világban nincs mire támaszkodni. Ez zavar és gond, öröm és fájdalom köre. Nincs béke.

Ha nincs igazi otthonunk, olyanok vagyunk, mint a céltalan utazók az úton. Ide-oda járkálunk, megállunk egy időre, majd újra elindulunk. Amíg vissza nem térünk a valódi otthonunkba, nyugtalanok vagyunk, mint egy falusi ember, aki elhagyta a faluját. Csak mikor hazatér, akkor tud igazán pihenni és megbékélni.

Sehol a világon nem lehet igazi békét találni. Se a szegénynek, se a gazdagnak, se a felnőtteknek, se a magasan képzetteknek nincs valódi békéjük. Sehol nincs béke, ez a világ természete. Azok is szenvednek, akiknek kevés vagyonuk van, és azok is, akiknek sok. Gyerekek, felnőttek, idősek és fiatalok... mindenki szenved. Az idős, a fiatal, a gazdag és a szegény egyaránt szenved. Minden csak szenvedés.

Amikor majd így látod a dolgokat, megérted az anicca-t (mulandóság) és a dukkha-t (elégtelenség). Miért mulandóak és nem kielégítőek? Mert anatta, én-nélüliek.

Mind a testedet, ami betegen és fájdalmak közt fekszik, mind a tudatodat, amely tudatában van a betegségnek és a fájdalomnak, dhamma-nak nevezzük. Azt, ami forma nélküli, a gondolatokat, az érzeteket és az érzékelést namadhamma-nak nevezzük. Azt, ami fájdalommal és gyötrelemmel teli, azt rupadhamma-nak nevezzük. Az anyag is dhamma, az anyagtalan is dhamma. Tehát a dhamma-val élünk, és mi vagyunk a dhamma. Valójában nincs én, csupán dhamma-k vannak, amelyek folyamatosan keletkeznek és elmúlnak a természetüknél fogva. Minden egyes pillanatban a születésnek és a halálnak vagyunk kitéve. Ez az, ahogy a dolgok vannak.

Amikor arra gondolunk, hogy Buddha mennyire igazat beszélt, becsüljük és tiszteljük őt. Bármikor, amikor látjuk valaminek az igazságát, megértjük a tanítását, még akkor is, ha valójában még soha nem gyakoroltuk a Dhamma-t. Akkor is, ha ismerjük a tanításokat, akkor is, ha tanulmányoztuk és gyakoroltuk őket, és nem látjuk meg az igazságot, otthontalanok vagyunk.

Értsd meg ezt! Minden ember, minden teremtmény a távozásra készül. Amikor a lények már eleget éltek, tovább kell menniük. Gazdagnak, szegénynek, fiatalnak, öregnek egyaránt meg kell tapasztalnia ezt a változást.

Amikor ráébredsz arra, hogy ilyen a világ, úgy érzed majd, hogy ez egy fárasztó hely. Amikor megérted azt, hogy nem támaszkodhatsz semmi valóságosra, vagy lényeggel rendelkezőre, fáradtnak és kiábrándultnak érzed magad. Kiábrándultnak lenni nem azt jelenti, hogy idegenkedsz, a tudatod tiszta. Látod, hogy semmit sem lehet tenni ennek helyrehozásáért, ilyen a világ. Ezt tudván, elengeded a ragaszkodást, a tudat se nem boldog, se nem szomorú, békében van a feltételekkel, mert látja a változó természetüket. Anicca vata sankhara- minden feltétel mulandó.

Egyszerűen szólva a mulandóság a Buddha. Ha megértünk egy mulandó feltételt, látjuk majd, hogy állandó. Abban az értelemben állandó, hogy a változás soha sem változik. Ez az állandóság, amit minden élőlény birtokol. Folyamatos átalakulás van a gyerekkortól az idős korig, a változás állandó. A változásra való hajlam állandó és változatlan. Ha így vizsgálod meg a tudatod, megnyugszik. Nem csak neked, mindenkinek át kell esnie ezen.

Ha így szemléled a dolgokat, fárasztónak fogod látni őket, és kiábrándulsz. Az érzéki világbeli örömök eltűnnek. Megérted majd, hogy ha sok vagyonod van, sokat kell magad mögött hagynod. Ha kevesed van, keveset hagysz magad után. A vagyon az csak vagyon, a hosszú élet az csak hosszú élet, nincs bennük semmi különös.

Fontos, hogy azt tegyük, amit a Buddha tanított, és építsük meg a saját otthonunkat úgy, ahogy magyarázom nektek. Építsétek fel a saját otthonotokat! Engedjétek el! Engedjétek el, ekkor a tudat eléri a békét, amely mentes az előrehaladástól, a visszavonulástól és a megállástól. A gyönyör nem az otthonod, a fájdalom nem az otthonod. Mind a gyönyör, mind a fájdalom változik és elmúlik.

A nagy tanító látta, hogy minden feltétel mulandó, ezért azt tanította, hogy engedjük el a hozzájuk való ragaszkodást. Amikor életünk végéhez érünk, nincs más választásunk, nem tudunk magunkkal vinni semmit. Nem járunk jobban, ha mindent leteszünk előtte? Ezek csak nehéz terhek, amiket magunkkal cipelünk, miért nem dobjuk el őket most rögtön? Miért cipelitek ezeket a dolgokat? Engedjétek el, lazítsatok, és hagyjátok, hogy a családotok gondoskodjon rólatok!

Azok, akik betegeket ápolnak, jóságban és erényekben növekednek. Az a beteg, aki másoknak lehetőséget teremt, ne nehezítse meg a dolgukat! Ha fájdalom, vagy valami más probléma merül fel, tudasd velük, tartsd fenn az üdvös állapotot a tudatodban. Azoknak, akik a szüleiket ápolják, meg kell tölteniük a tudatukat melegséggel és kedvességgel, nem szabad irtózniuk! Ez az egyetlen alkalom, hogy visszafizethetitek nekik az adósságotokat. A születésedtől fogva, a gyerekkorod alatt a szüleidtől függtél. Azért lehetsz most itt, mert az édesanyád és az édesapád sok mindenben segített neked. Hihetetlen hálával tartozol nekik.

Most az összes gyereketek és rokonotok azért gyűlt össze, hogy megfigyelje, hogy az édesanyátok hogyan lett a gyerek. Korábban ti voltatok az ő gyerekei, most ő lett a tiétek. Egyre idősebb és idősebb lett, míg végül újra gyerekké vált. Az emlékezete megromlott, a látása sem jó és a hallása sem a régi. Néha összekeveri a szavakat. Ne engedd, hogy ez felzaklasson! Neked, aki a beteget ápolod, tudnod kell, hogyan engedd ezt el! Ne ragaszkodj semmihez, engedd őt a saját útján! Amikor a gyerek engedetlen, néha a szülők hagyják, hogy az legyen, amit ő akar a béke érdekében, csak hogy boldoggá tegyék. Most az édesanyád olyan, mint egy gyerek. Memóriája és a felfogása összezavarodott. Néha összekeveri a neveket, vagy arra kér, hogy hozz neki egy csészét, amikor tányért akar. Ez normális, ne zaklasson fel!

Ne feledd, hogy a beteg kedves azoknak, akik ápolják, tehát viseld el türelmesen a fájdalmas érzést. Erősítsd meg a szellemedet, ne engedd a tudatodat szétszóródni és összezavarodni, és ne nehezítsd meg azok munkáját, akik a gondodat viselik. Engedd meg, hogy azok, akik ápolnak téged, erénnyel és kedvességgel töltsék meg a tudatukat! Ne irtózz a munka taszító oldalától, a nyálka, a váladék, a vizelet és az ürülék feltakarításától! Hozd ki magadból a legjobbat, a családban mindenki segíteni fog.

Ő az egyetlen édesanyád, ő adott neked életet, ő volt a tanítód, a doktorod, ápolód, ő minden számodra. Ő nevelt fel, megosztotta a gazdagságát veled, az örökösévé tett, ez a szülői jóság. Ezért tanította a Buddha a katanna és a katavedi előnyeit, hogy hálával tartozunk, és próbáljunk meg hálásnak lenni. Ezek a tisztelettel kapcsolatos dhamma-k. Ha szüleidnek szükségük van valamire, nincsenek jól, vagy nehéz helyzetben vannak, mindent megteszünk, hogy segítsünk nekik. Ez a katanna-kavedi, az erény, ami fenntartja a világot, megakadályozza a családok széthullását, stabillá és harmonikussá teszi őket.

Ma elhoztam nektek a Dhamma ajándékát, a betegség idején. Nincsenek anyagi javaim, amit felajánlhatnék, de úgy tűnik, hogy már sok ilyen van ebben a házban. Ezért a Dhamma-t adom nektek, amely tartós értékű, öröké érvényes marad. Miután megkaptátok, átadhatjátok másoknak, annyi embernek, amennyinek csak akarjátok, nem csökken az értéke. Ez az igazság természete. Boldog vagyok, hogy át tudtam adni nektek ezt a Dhamma ajándékot, remélem ez majd erőt ad a fájdalom elviselésében.

7