A Négy Nemes Igazság

Azért hívtak meg, hogy tanítást adjak ma, így arra kérlek titeket, hogy üljetek csendesen, és koncentráljatok. A nyelvi korlátok miatt tolmácsot kell alkalmaznunk, tehát, ha nem figyeltek, nem fogjátok megérteni, amit mondok.

Az itt tartózkodásom alatt kellemesen éreztem magam. Mind a Mester, mind ti, a követői, nagyon kedvesek, barátságosak és mosolygósak voltatok, mint ahogy az igazi Dhamma gyakorlókhoz illik. A birtokotok is nagyon inspiráló, és milyen nagy! Csodálom az elkötelezettségetek, hogy helyrehoztátok és megteremtettétek ezt a helyet a Dhamma gyakorlásra.

Régóta tanítóként dolgozom, sok nehézségen mentem keresztül. Jelenleg negyven testvérkolostora ¹ van Wat Nong Pah Pong apátságának, de még most is vannak olyan követőim, akiket nehéz tanítani. Néhányan ismerik a tanításokat, de nem gyakorolnak, mások nem ismerik, de nem is törekednek rá. Nem tudom, hogy mit csináljak velük. Miért ilyen az emberi tudat? A tudatlanság nem jó, hiába mondom nekik, nem figyelnek. Nem tudom, hogy mit tehetnék még. Az emberek tele vannak kétellyel a gyakorlással kapcsolatban. Mindenki a Nibbana-ba akar eljutni, de az ösvényen nem akarnak járni. Ez érthetetlen! Amikor azt mondom, meditáljanak, megijednek, ha nem ijednek meg, akkor egyszerűen csak álmosak. Többnyire olyan dolgokat szeretnek csinálni, ami ellenkezik a tanításommal. Amikor találkoztam itt a Tiszteletreméltó Apáttal, megkérdeztem tőle, milyenek a követői. Azt mondta, ugyanilyenek. Ezért fárasztó tanítónak lenni.

A tanítás, amivel megajándékozlak benneteket, egy módszer arra, hogy megoldjuk a problémákat ebben a pillanatban, illetve ebben az életben. Van, aki azt mondja, hogy sok munkája van, ezért nincs ideje a Dhamma-t gyakorolni. „Mit tehetünk?” Kérdik. Megkérdezem tőlük: „Nem lélegeztek, amikor dolgoztok?” „De igen, természetesen lélegzünk.” „Hogy lehet időtök lélegezni, amikor olyan elfoglaltak vagytok?” Nem tudják, mit mondjanak. ” Ha éber vagy munka közben, akkor lesz időd gyakorolni.”

A meditáció gyakorlása olyan, mint a légzés. Miközben dolgozunk, lélegzünk, alszunk, lélegzünk, ülünk, lélegzünk. Miért van időnk a légzésre? Értjük a légzés fontosságát, ezért mindig találunk időt a légzésre. Ugyanígy, ha megértjük a meditáció fontosságát, találunk majd alkalmat a meditáció gyakorlására is.

Szenvedett már valaki közületek? Voltatok valaha boldogok? Az igazság itt van, itt kell gyakorolnod a Dhamma-t! Ki az, aki boldog? A tudat boldog. Ki az, aki szenved? A tudat szenved. Ahol megjelennek a dolgok, ugyanott el is tűnnek. Tapasztaltál már boldogságot? Tapasztaltál már szenvedést? Ez a problémánk. Ha ismerjük a Dhamma-t, a szenvedés okát, a szenvedés végét, és a szenvedéshez vezető utat, meg tudjuk oldani a problémát.

Kétfajta szenvedés van: a hétköznapi szenvedés és a különös szenvedés. A hétköznapi szenvedés az, amely a feltételek nyomására keletkezik: az állás szenvedés, az ülés szenvedés, a lefekvés szenvedés. Ez az a szenvedés, amely minden feltételhez kötött jelenséghez hozzátartozik. A Buddha is tapasztalta ezeket a dolgokat, tapasztalta a kényelmet és a fájdalmat, felismerte a feltételekhez kötött természetüket. Tudta, hogyan küzdje le a kényelem és a fájdalom hétköznapi és természetes érzését az igazi természetük megismerése által. Mivel megértette a „természetes szenvedést”, ezek az érzések nem zaklatták fel többé.

Jóval fontosabb a második fajta szenvedés, ami kívülről kúszik be - a „különös szenvedés.” Ha betegek vagyunk, lehet, hogy kapunk egy injekciót az orvostól. Amikor a tű átszúrja a bőrt, kicsit fájdalmas, de ez természetes. Amikor kihúzzák a tűt, a fájdalom eltűnik. Ez a szenvedés hétköznapi módja, nem probléma, mindenki tapasztalja ezt. A különös szenvedés az, amit úgy hívunk, hogy upadana, a dolgokhoz való ragaszkodás. Ez olyan, mint amikor egy méreggel teli injekciós tűvel szúrnak meg. Ez nem hétköznapi fájdalom, halállal ér véget. Hasonló ahhoz a szenvedéshez, amely a ragaszkodásból keletkezik.

Helytelen nézet, hogy nem ismerjük minden feltételhez kötött dolog mulandó természetét. Ez egy másik probléma. A feltételekhez kötött dolgok a samsara birodalmához tartoznak. Nem akarjuk, hogy a dolgok megváltozzanak-, ha így gondolkodunk, szenvedünk. Ha azt gondoljuk, hogy a testünk mi magunk vagyunk, vagy a mienk, megijedünk, mikor azt látjuk, hogy megváltozik. Figyeld a légzést, ha egyszer bejön, ki is kell mennie, miután kimegy, be is kell jönnie. Ez a természet rendje, így élünk. A dolgok így működnek. A feltételek így léteznek, de ezt nem ismerjük fel.

Azt feltételezzük, hogy elvesztettünk valamit. Ha azt gondoljuk, hogy az a tárgy valóban a miénk, boronghatnánk rajta. Ha nem úgy tekintetek rá, mint feltételhez kötött dologra, és ami a természet törvényei szerint elenyészik, akkor szenvedést tapasztaltok. De ha belélegzel, tudsz élni? A feltételekhez kötött dolgoknak természetesen így kell változniuk. Ha ezt megérted, megérted a Dhamma-t, megérted az aniccam-t, a változást. Ettől a változástól függve élünk. Ha felismerjük azt, hogyan vannak a dolgok, akkor elengedhetjük őket. A Dhamma gyakorlásának a célja, hogy megértsük, hogyan vannak a dolgok és így ne keletkezzen szenvedés. Ha helytelenül gondolkodunk, ellentmondásba kerülünk a világgal, a Dhamma-val, és a valósággal. Tegyük fel, hogy beteg vagy, és kórházba kell menned. A legtöbb ember úgy gondolkodik: „Kérem, ne hagyjon meghalni, meg akarok gyógyulni!” Ez a helytelen gondolkodás szenvedéshez vezet. Gondolkodj így: „Ha meggyógyulok, akkor meggyógyulok, ha meghalok, akkor meghalok.” Ez a helyes gondolkodás, mert igazából nem tudod irányítani a feltételeket. Ha így gondolkodsz, akár meghalsz, akár meggyógyulsz, nincs baj, nem kell aggódnod. A tudat minden áron jobban akar lenni, és fél a halál gondolatától. A tudat nem fogja fel a feltételeket. Gondold ezt: „Ha jobban leszek jó, ha nem leszek jobban, az is jó.” Így nem hibázhatunk, nem kell félnünk vagy sírnunk, csak ráhangolódunk arra, ahogy a dolgok vannak.

A Buddha világosan látta ezt. A tanítása, mindig helytálló. Napjainkban is ugyanúgy van, ahogy volt, nem változott. Ha megfogadjuk a tanítást, akkor elérjük a békét.

Ebben a tanításban az én-nélküliségről beszél: „nem én vagyok”, ez „nem az enyém.” De az emberek nem szeretik ezt hallani, mert ragaszkodnak az én illúziójához. Ez a szenvedés oka. Ezt vedd tudomásul!

Ma egy nő megkérdezte, hogy hogyan kezelje a haragot. Azt mondtam neki, ha legközelebb ideges lesz, húzza fel az ébresztőóráját, és rakja le maga elé. Azután adjon magának két órát, hogy a harag eltűnjön. Ha valóban mérges lenne, akkor valószínűleg azt mondaná: „Két óra múlva menj el!” De a harag nem a mienk, nem parancsolhatunk neki. Néha két óra múlva is velünk marad, máskor egy óra elteltével már távozik. Ha úgy tekintesz a haragra, mint ami a tiéd, akkor szenvedést okoz. Ha tényleg a mienk lenne, engedelmeskedne nekünk. Ha nem engedelmeskedik, azt jelenti, hogy csupán illúzió. Ne dőlj be neki! Akár boldog, akár szomorú a tudat, ne dőlj be neki! Akár szeret, akár gyűlöl a tudat, ne dőlj be neki, ez csak illúzió!

Volt valaki közületek mérges? Amikor mérges vagy, az jó vagy rossz érzés? Ha rossz, miért nem dobjátok el? Miért tartjátok meg ezt az érzést? Hogy mondhatjátok azt, hogy bölcsek és intelligensek vagytok, amikor ilyen dolgokhoz ragaszkodtok? Mióta megszülettetek, hányszor csapott be a tudatotok, hogy haragra gerjedjetek? Néha a tudat egy egész családot kényszerít veszekedésre, vagy egy egész éjszakán át tartó sírásra. Ennek ellenére mérgesek leszünk és ragaszkodunk a jelenségekhez, és szenvedünk. Ha nem értitek meg a szenvedést, akkor végtelenségig tart, és esélyetek sincs megszabadulni. Ilyen a samsara birodalma. Ha tudjuk, hogyan vannak a dolgok, meg tudjuk oldani a problémát.

A Buddha tanítása azt mondja, hogy nincs jobb módszer a szenvedés leküzdésére, mint az, hogy megértjük, hogy nincs „én” és nincs „enyém”. Ez a legjobb módszer, de rendszerint nem figyelünk erre. Amikor felmerül a szenvedés, sírva fakadunk, ahelyett, hogy tanulnánk belőle. Miért van így? Alaposan meg kell vizsgálnunk ezeket a dolgokat, hogy kifejlesszük a Buddho-t, azt, aki tud.

Figyeljétek meg, hogy néhányan közületek még nem ébredtek rá, hogy ez egy Dhamma tanítás. Olyan Dhamma-t adok nektek, amely kívül esik a szent szövegeken. A legtöbben olvassák a tanításokat, de nem értik a Dhamma-t. Ma egy olyan tanítást adok nektek, ami kívül esik a szent szövegeken. Néhányan nem értik meg a lényeget.

Tegyük fel, hogy két ember sétál, és meglátnak egy kacsát és egy csirkét. Az egyikük azt kérdi: „A csirke miért nem olyan, mint a kacsa, és a kacsa miért nem olyan, mint a csirke?” Azt akarja, hogy a csirke kacsa legyen, és a kacsa csirke legyen. Ez lehetetlen. Ez még akkor is lehetetlen, ha az ember azt akarja egész életében, hogy a kacsa csirke legyen, és a csirke kacsa legyen. Ez soha nem fog megtörténni, mert a kacsa az kacsa, és a csirke az csirke. Mindaddig, amíg az ember így gondolkodik, szenvedni fog. A másik ember lehet, hogy meglátja, hogy a csirke az egy csirke, és a kacsa az egy kacsa, és ez minden. Ez nem gond. Helyesen látja. Ha azt akarod, hogy a kacsa csirke legyen, és a csirke kacsa legyen, akkor szenvedni fogsz.

Hasonlóképpen az aniccam törvénye kimondja, hogy minden dolog mulandó. Ha azt akarod, hogy a dolgok állandóak legyenek, szenvedni fogsz. Bármikor, amikor a mulandóság megjelenik, csalódott leszel. Az, aki látja, hogy a dolgok természetük szerint mulandóak, nyugodt lesz, és nem lesz konfliktusa. Aki azt akarja, hogy a dolgok állandóak legyenek, annak konfliktusai lesznek, és aludni sem tud majd. Ez az, amikor valaki nincs tudatában az aniccam-nak, a mulandóságnak, és a Buddha tanításának.

Ha meg akarjátok ismerni a Dhamma-t, hol kell keresnetek? A testetekben és a tudatotokban kell keresnetek! Nem a könyvekben találjátok. Ha valóban meg akarjátok ismerni a Dhamma-t, azt a testetekben és a tudatotokban találjátok meg. Csak ez a két dolog van. A tudat nem látható fizikai szemmel, csak a „tudat szemével” látható. A Dhamma megvalósítása előtt meg kell tudnotok, hogy hol kell azt keresnetek. A Dhamma a testben van, a testen belül kell meglátni! Mivel figyeljük a testet? A tudattal figyeljük a testet. Ha máshol keresitek, nem találjátok meg a Dhamma-t, mert a boldogság és a szenvedés a tudatban jelenik meg. Láttatok már felmerülni boldogságot a fában? Vagy a folyókban vagy az időjárásban? A boldogság és a szenvedés olyan érzés, amely a testben és a tudatban keletkezik.

Ezért a Buddha azt mondja nekünk, hogy a Dhamma-t itt ismerhetjük meg. A Dhamma itt van, itt kell keresni! A Mester talán azt mondja, hogy a könyvekben keressétek a Dhamma-t, de ha valóban ezt gondoljátok, soha nem fogjátok megérteni. Miután megvizsgáltátok a könyveket, elmélkedjetek ezeken a tanításokon! Azután megértitek a Dhamma-t. Hol van az igazi Dhamma? Éppen itt, ebben a testben és ebben a tudatban. Ez a lényege az elmélkedés gyakorlatának.

Amikor így cselekszünk, bölcsesség jelenik meg a tudatunkban. Amikor bölcsesség van a tudatunkban, bárhova is tekintünk, a Dhamma ott van. Mindig láthatjuk az aniccam-ot, a dukkham-ot és az anatta-t. Az aniccam mulandóságot jelent. Ha ragaszkodunk a mulandó dolgokhoz, biztos, hogy szenvedni fogunk (dukkham), mert azok nem mi vagyunk, nem a miénk (anatta). De nem értjük ezt, mindig énként vagy hozzánk tartozóként látjuk őket.

Ez azt jelenti, hogy nem értitek meg a konvenció igazságát. Meg kell értenetek a konvenciókat! Például: Mindannyiunknak, akik itt ülünk, van nevünk. Névvel születtünk, vagy később kapjuk a nevünket? Értitek? Ez a konvenció. Hasznos a konvenció? Természetesen hasznos. Például van négy ember, A, B, C és D. Mindannyiuknak kell, hogy legyen neve, a kommunikáció és az együttműködés miatt. Ha A úrral akarunk beszélni, akkor az A urat hívjuk fel, és ő jön a telefonhoz, nem más. Ez a konvenció előnye. De ha mélyebben megvizsgáljuk a valóságot, meglátjuk, hogy nincs is ott senki. Csak föld, víz, szél és tűz, a négy elem van ott. Ebből áll a testünk.

De nem érjük meg az attavadupadana² .ereje miatt. Ha világosan megvizsgálnánk, megértenénk, hogy nem sok minden az, amit embernek nevezünk. A szilárd rész a föld elem, a folyékony rész a víz elem, és az a rész, amely a hőt szolgáltatja, a tűz elem. Amikor az alkotó elemeire bontjuk a dolgokat, meglátjuk, hogy csak föld, víz, szél és tűz van. Hol találjuk az embert? Nincs ott senki.

Ez az, amiért a Buddha azt tanította, hogy nincs magasabb gyakorlat, mint megérteni azt, hogy” ez nem az én énem, nem az enyém.” Ezek egyszerűen konvenciók. Ha mindezt világosan megértjük, megbékélünk. Ha felismerjük a mulandóság igazságát a jelen pillanatban, azt, hogy a dolgok nem mi vagyunk, és nem tartoznak hozzánk, akkor, amikor szétesnek, békések maradunk, mert a dolgok nem tartoznak senkihez. Csupán föld, víz, szél és tűz elemek. Nehéz megérteni az embereknek ezt, pedig nem haladja meg a képességeinket. Ha megértjük, elégedettek leszünk, nem leszünk mérgesek vagy kapzsik, és megszabadulunk az illúzióktól. Mindig a Dhamma lesz a tudatunkban. Nem lesz több féltékenység vagy rosszakarat, mert mindenki egyszerűen föld, víz, szél és tűz. Senki sem több ennél. Amikor elfogadjátok ezt, megértitek a Buddha tanításának igazságát.

Ha értenénk a Buddha tanításának az igazságát, nem lenne szükség olyan sok tanítóra. Nem kellene mindennap tanítást hallgatnunk. Amikor megérjük ezt, azt tesszük, ami szükséges. Az teszi nehézzé a tanítást, hogy az emberek nem fogadják el a tanítást, vitatkoznak a tanítókkal és a tanításokkal. A tanító előtt jobban viselkednek, de a háta mögött ismét tolvajok lesznek. Nagyon nehéz az embereket tanítani. Nehéz a thaiföldi embereket tanítani, ezért kell olyan sok tanító.

Legyél óvatos, mert ha nem vigyázol, nem érted meg a Dhamma-t. Muszáj körültekintőnek lenned, hogy megértsd és átgondold a tanítást. Szép ez a virág? Látod a csúfságot ebben a virágban? Hány napig lesz szép? Milyen lesz később? Miért változik meg? Három, négy nap múlva megfogod és kidobod, ugye? Elveszti minden szépségét. Az emberek ragaszkodnak a széphez, ragaszkodnak a jóhoz. Ha valami jó, teljesen elvesznek benne. A Buddha azt mondja nekünk, hogy a szép dolgokat tekintsünk csak szép dolgoknak, és ne ragaszkodjunk hozzájuk! Ha kellemes az érzés, ne dőljünk be neki. A jóság és a szépség bizonytalan. Semmi sem biztos. Nincs semmi a világon, ami biztos. Ez az igazság. Azok a dolgok, amik változnak, önvaló-nélküliek, mint például a szépség. Az állandó változás az egyetlen igazság. Ha elhisszük azt, hogy a dolgok gyönyörűek, miután elhalványul a szépségük, a tudatunk is veszít a szépségéből. Amikor a dolgok már nem jók, a tudatunk is veszít a jóságából. Amikor megsérülnek vagy megsemmisülnek, szenvedünk, mert úgy ragaszkodunk hozzájuk, mintha mienk lenne. A Buddha azt mondja, lássuk úgy ezeket a dolgokat, mint amik függő módon keletkeznek. A szépség megjelenik és gyorsan el is tűnik. Bölcsnek kell lenned, hogy megértsd ezt.

Ezért meg kell értenünk a mulandóságot! Ha valami szép, mondd azt, hogy nem az, ha valamit csúnyának találunk, mondd azt, hogy nem az! Próbáld így látni a dolgokat, folyamatosan elmélkedj rajtuk! Akkor meglátjuk az igazságot a függő dolgokban, és meglátjuk a bizonyosságot a bizonytalanban.

Ma elmagyarázom nektek a szenvedéshez vezető utat, a szenvedés okát, a szenvedés végét, és az utat, amely a szenvedés végéhez vezet. Amikor felismered a szenvedést, dobd el! A szenvedés okát megismerve, el kell dobnod. Gyakorolj, hogy megismerd a szenvedés megszűnését! Az aniccam, dukkham és az anatta megismerése megszünteti a szenvedést.

Amikor a szenvedés megszűnik, hová megyünk? Mit fogunk gyakorolni? A lemondást gyakoroljuk majd, nem a ragaszkodást. Ma délután egy nő azt mondta, hogy szenved. Megkérdeztem tőle, hogy mi akar lenni. Azt mondta, hogy megvilágosodott ember. Azt mondtam: „Amíg megvilágosodott akarsz lenni, soha nem fogsz megvilágosodni. Ne akarj semmit!”

Amikor megismerjük a szenvedés igazságát, eldobjuk a szenvedést. Amikor megismerjük a szenvedés okát, nem hozunk létre több okot; azt gyakoroljuk, hogy hogyan szüntessük meg a szenvedést. A szenvedés megszüntetéséhez vezető gyakorlat annak a megértése, hogy „nincs én, sem ők.” Ez a szemlélet lehetővé teszi a szenvedés megszűnését. Olyan, mintha elérnénk a végállomáshoz és megállnánk. Ez a megszűnés. Így kerülünk közel a Nibbana-hoz. Másképpen a haladás szenvedés, a visszafordulás és a megállás szenvedés. Ne haladj előre, ne fordulj vissza, ne állj meg! Mi marad akkor? Itt a test és a tudat megszűnik. Ez a szenvedés megszűnése. Nehéz megérteni, ugye? Ha szorgalmasan és következetesen gyakoroljuk a tanítást, akkor elérjük a transzcendenciát, és elérünk a megértéshez, ez lesz a megszűnés. A Buddha tanítása a teljes lemondással ér véget.

Ezt a tanítást nektek, és a Tiszteletreméltó Mesternek ajánlom fel. Ha valami helytelen benne, kérlek, hogy bocsássatok meg nekem. De ne ítéljetek előre, akár helyes, akár helytelen, először hallgassátok meg! Ha adnék nektek egy gyümölcsöt, és azt mondanám, hogy finom, figyelnetek kellene a szavaimra, de nem kellene elhinni, amit mondok, mert még nem kóstoltátok meg. A tanítás, amit ma adok nektek, ugyanilyen. Ha meg akarod tudni, hogy a gyümölcs édes vagy savanyú, le kell vágnod egy kis darabot belőle, és meg kell kóstolnod. Akkor megtudod, hogy édes vagy savanyú. Akkor már hihetsz nekem, mert te is megtapasztaltad. Tehát kérlek, ne dobd el a „gyümölcsöt”, tartsd meg, és kóstold meg, ismerd meg az ízét!

Tudjátok, a Buddha-nak nem volt tanítója. Egy aszkéta egyszer megkérdezte tőle, hogy ki a tanítója, a Buddha azt felelte, hogy senki³ Az aszkéta a fejét csóválva ment tovább. A Buddha túl őszinte volt. Egy olyan emberhez beszélt, aki nem ismerte fel, és nem fogadta el az igazságot. Ezért mondom, hogy ne higgyetek nekem! A Buddha azt mondta, hogy csupán másoknak hinni ostobaság, mert nincs belső felismerés. Ezért mondta a Buddha, hogy nincs tanítóm. Ez az igazság, de ezt helyes módon kell látnotok! Ha ezt félreértitek, nem fogjátok tisztelni a tanítótokat. Ne mondd azt, hogy nincs tanítóm! Bíznod kell a tanítódban, hogy meg tudja mondani, mi a helyes és mi a helytelen, és úgy kell gyakorolnod!

A mai nap az egy szerencsés nap mindannyiunk számára. Lehetőségem volt veletek és a Tiszteletreméltó Mesterrel találkozni. Nem gondoltátok volna, hogy valaha is találkozunk, mert olyan távol élünk egymástól. Úgy gondolom, különös oka van annak, hogy tudtunk találkozni. A Buddha azt tanította, hogy mindennek, ami keletkezik, oka van. Ezt ne felejtsétek el! Biztos, hogy van oka. Talán az előző életünkben testvérek voltunk. Ez lehetséges. Nem egy másik tanító jött, én jöttem. Miért van így? Talán azért, mert a jelen pillanatban hozzuk létre az okokat. Ez is lehetséges.

Ezzel a tanítással hagylak itt titeket. Legyetek szorgalmasak és fáradhatatlanok a gyakorlásban! Semmi nem jobb a Dhamma gyakorlásánál. A Dhamma az egész világ támasza. Manapság az emberek zavarodottak, mert nem ismerik a Dhamma-t. Ha a Dhamma velünk van, elégedettek vagyunk. Örülök, hogy lehetőségem volt segíteni nektek, és a Tiszteletreméltó Mesternek a Dhamma gyakorlásának az előmozdításában. Szívbéli jókívánságaimmal hagylak itt titeket. Holnap elindulok, de még nem tudom, hová. Ez természetes. Ha valami jön, akkor mennie is kell, ha valami megy, akkor jönnie is kell. Ilyen a világ. Nem kellene örülnünk, vagy idegeskedni a világ változásai miatt. Van boldogság, és azután van szenvedés. Van szenvedés, és azután van boldogság. Van nyereség, és van veszteség. Van veszteség, azután van nyereség. Így van ez.

A Buddha idejében voltak tanítványok, akik nem kedvelték őt. A Buddha arra ösztönözte őket, hogy legyenek kitartóak és éberek. Akik lusták voltak, féltek a Buddha-tól, és nehezteltek rá. Amikor a Buddha meghalt, a tanítványai egy csoportja sírt és szorongott, hogy a Buddha nem ad többé útmutatást. Ők nem voltak bölcsek. A tanítványok egy másik csoportja elégedett és megkönnyebbült volt, hogy nincs ott a Buddha, hogy megmondja, mit tegyenek. A tanítványok harmadik csoportja egykedvű maradt. Azon elmélkedtek, hogy ami keletkezik, az természetesen el is múlik. Ez a három csoport volt. Melyik csoporthoz tartoznátok szívesen? Elégedetlenek akartok lenni? A tanítványok csoportja, aki sírt, mikor a Buddha meghalt, nem értette meg a Dhamma-t. A második csoport neheztelt a Buddha-ra, mert megtiltotta azokat a dolgokat, amiket ők kedveltek. Tartottak a Buddha megvetésétől és a megrovásától, így, mikor távozott, megkönnyebbültek.

A dolgok manapság sem különböznek. Lehetséges, hogy az itteni tanítónak is vannak olyan tanítványai, akik neheztelnek rá. Lehet, hogy nem mutatják ki, de ez van a tudatukban. Ez normális az olyan embereknél, akiknek szennyezett a tudatuk. Még a Buddha idejében is voltak emberek, akik gyűlölték őt. Nekem is vannak olyan követőim, akik neheztelnek rám. Azt mondom nekik, hogy hagyjanak fel a gonosz cselekedeteikkel, de ragaszkodnak azokhoz. Nem szeretnek. Sok ilyen van. Ti itt mindannyian intelligensek vagytok, szilárdítsátok meg magatokat a Dhamma gyakorlásában.

1A könyv nyomtatása idején (2011) Wat Nong Pah Pong-nak több mint háromszáz kisebb-nagyobb testvérkolostora volt.

2 A ragaszkodás négy alapja: Kamupadana: ragaszkodás az érzéki dolgokhoz, silabbatupadana: a ritusokhoz és a szertartásokhoz való ragaszkodás, ditthupadana: a nézetekhez való ragaszkodás, és az attavadupadana: az énhez való ragaszkodás.

3. A megvilágosodás után a Buddha a benáreszi úton sétált és találkozott egy vándor aszkétával, aki azt mondta: „Tiszták a jellemvonásaid, nyugalmat sugárzol. Ki a te tanítód?” A Buddha azt felelte, hogy ezen a világon nincs tanítója, önmagától érte el a megvilágosodást. Az aszkéta nem értette a választ és elsétált, miközben azt mormogta: „Jó neked barátom, jó neked.”

7