Időtlen tanítások

Mindenki ismeri a szenvedést, de nem igazán érti. Ha valóban értenénk, akkor az a végét jelentené a szenvedésnek.

A nyugati emberek általában sietnek, ezért nagyobb boldogságot és erősebb szenvedést élnek át. Az a tény, hogy több a kliesa-juk (szennyeződés), később a bölcsesség forrásává válhat.

Ahhoz, hogy világi életet éljünk és közben a Dhamma-t gyakoroljuk, a világban kell maradnunk, de egyúttal fölötte is. A sila az öt alapvető előírással kezdődik, amely minden jó dolog forrása. Az a célja, hogy eltávolítson minden rosszat a tudatból, ami szorongást és nyugtalanságot okoz. Amikor ezek a dolgok eltűnnek, a tudat folyton a samadhi állapotában időzik.

Kezdetben, alapvető dolog a sila igazi megszilárdítása. Gyakorold a formális meditációt, amikor lehetőséged van rá. Néha jó lesz, néha nem. Ne aggódj miatta, csak folytasd! Ha kétségek merülnek fel, vedd észre, hogy ez ugyanolyan, mint minden más a tudatodban, azaz mulandó.

A sila talaján megjelenik a samadhi, de ez még nem a bölcsesség. Figyeld meg a tudatod működését, vedd észre, ahogy a tetszés és a nem tetszés keletkezik az érzéki érintkezésből, és ne ragaszkodj hozzájuk.

Ne sóvárogj az eredmények vagy a gyors haladás után. Egy csecsemő először mászik, azután meg tanul járni, majd futni, és amikor teljesen felnő, képes lesz arra, hogy beutazza a fél világot azért, hogy Thaiföldre jöjjön.

Dana, ha jó szándékkal adsz, az boldogságot okoz neked és másoknak. De amíg a sila nem teljes az adományozás sem tiszta, mert lehet, hogy az egyik embertől ellopjuk, amit a másiknak adunk.

Az öröm és a jókedv keresése nem ér véget, soha nem vagyunk elégedettek. Olyan, mint egy lyukas vizeskorsó. Megpróbáljuk feltölteni, de a víz folyamatosan kifolyik. A vallásos élet békéje ennek határozottan véget vet, megszakítja a végtelen kutatás körét. Olyan, mintha befoltoznád a vizeskancsót.

A világban élve a meditációt gyakorolva, mások úgy tekintenek majd rád, mint egy gongra, amit nem ütnek meg, és az nem ad ki hangot. Hasznavehetetlennek, őrültnek és vesztesnek gondolnak, de valójában épp az ellenkezője igaz.

Ami engem illet, soha nem kérdeztem a tanítókat, mindig csak hallgattam őket. Meghallgattam mit mondanak, akár helyes volt, akár nem, csak gyakoroltam. Ugyanúgy mint te, aki itt ülsz. Nem kellene olyan sok kérdést feltenned. Ha valaki éber, és folyamatosan vizsgálja tudatállapotait, nincs szüksége valaki másra, hogy elmagyarázza neki a hangulatait.

Egyszer, amikor az egyik Ajahn-nál jártam, köpenyt kellett varrnom magamnak. Azokban az időkben nem voltak varrógépek, az embernek kézzel kellett varrni és ez nagyon fárasztó volt. A szövet nagyon vastag volt, a tű pedig tompa. Az ember folyton megszúrta magát, fájt a keze és a vér a ruhára csöpögött. Mivel a feladat nagyon nehéz volt, igyekeztem, hogy minél előbb elkészüljek. Belemerültem a munkába, észre sem vettem, hogy az égető napon ülök, és csöpög rólam a veríték.

Az Ajahn odajött és megkérdezte, hogy miért ülök a napon, és miért nem a hűvös árnyékban. Azt feleltem, hogy sietek, hogy kész legyek a munkával. „Hová rohansz?” - kérdezte. „Szeretném befejezni a munkát, hogy tudjam folytatni az ülő és a sétáló meditációmat.” - mondtam neki. „Mikor lesz a munkánk valaha is befejezve?”- kérdezte. „Ohh...” Ez felébresztett.

„A világi munkánk soha nem ér véget.”- magyarázta. „Az ilyen alkalmakat arra kell használnod, hogy gyakorold az éberséget, és amikor eleget dolgoztál, hagyd abba. Tedd félre és folytasd az ülő és sétáló meditációt!” Ekkor megértettem a tanítását. Korábban, amikor varrtam, a tudatom is varrt, amikor félretettem a varrást, a tudatom tovább varrt.

Miután megértettem az Ajahn tanítását, már félre tudtam tenni a varrást. Amikor varrtam, a tudatom is varrt, aztán mikor leraktam a varrást a tudatom is lerakta. Megismerheted a jót és a rosszat, akár utazol, akár ki sem mozdulsz otthonról, lehet, hogy egy hegyen vagy barlangban sem találsz békét. Elutazhatsz oda, ahol a Buddha megvilágosodott, és ott sem kerülsz közelebb a megvilágosodáshoz. A fontos az, hogy tisztában légy önmagaddal, bárhol vagy, bármit is teszel. Viriya (Tetterő) az erőfeszítés nem azért fontos, amit külsőleg csinálsz, hanem a folyamatos belső tudatosság és önuralom fenntartása miatt.

Fontos, hogy ne azt figyeljük, milyen hibái vannak másoknak. Ha valami rosszat tesznek, attól neked még nem kell szenvedned. Ha elmondod mi az ami helyes, de ők nem úgy viselkednek, hagyd rájuk. Amikor a Buddha különböző tanítóknál tanult, észrevette a hiányosságaikat, de nem becsmérelte őket. Alázattal és tisztelettel tanult a tanítóktól, komolyan gyakorolt és rájött, hogy a módszerük nem volt tökéletes, de mivel még nem világosodott meg, nem kritizálta, és nem próbálta tanítani őket. Miután megvilágosodott, nem feledkezett meg azokról, akiktől tanult és akikkel gyakorolt. Meg akarta osztani velük az újonnan szerzett tudását.

Azért gyakorolunk, hogy megszabaduljunk a szenvedéstől. Ez a megszabadulás nem azt jelenti, hogy mindenünk megvan, amit szeretnénk, mindenki úgy viselkedik, ahogy elvárjuk, és azt mondják, ami örömet szerez nekünk. Ne higgy a saját gondolkodásodnak. Általában az igazság egy dolog, a gondolkodásunk pedig egy másik. A bölcsességnek meg kell haladnia a gondolkodást és akkor nincs gond. Ha a gondolkodás haladja meg a bölcsességet, bajban vagyunk.

Tanha (Szomj) a gyakorlásban lehet barát vagy ellenség. Először arra ösztönöz, hogy jöjjünk és gyakoroljunk; azt akarjuk, hogy a dolgok változzanak és legyen vége a szenvedésnek. De ha olyan dolgok után vágyakozunk, ami még nem jelent meg, ha azt akarjuk, hogy a dolgok másként legyenek, mint ahogy vannak, az további szenvedést okoz.

Néha erőszakosan próbáljuk lecsendesíteni a tudatot, de ez még több zavarhoz vezet. Aztán abbahagyjuk az erőlködést, és a samadhi megjelenik. Aztán a nyugalom és csend állapotában megkérdezzük magunktól, mi folyik itt? Mi értelme van ennek? …. és újra nyugtalanok leszünk.

Egy nappal az első Sanghayana,¹ előtt a Buddha egyik tanítványa odament Anada-hoz. „Holnap lesz a Sangha tanácskozás; csak a megvilágosodottak vehetnek részt rajta.” Anada ekkor még nem volt megvilágosodott. Tehát ezt gondolta: „Ma megvilágosodom”. Egész éjjel fáradhatatlanul meditált a megvilágosodásra törekedve. De csak kifárasztotta magát. Úgy döntött, hogy lepihen egy kicsit, mivel nem jutott sehová. Ahogy elengedte a törekvést és lefeküdt, amint a feje hozzáért a párnához, megvilágosodott.

A külső körülmények nem okoznak szenvedést, a szenvedés a helytelen megértésből fakad. Az öröm és a fájdalom érzete, a tetszés és a nem tetszés az érzékelésből keletkezik- el kell kapnod őket, amikor létrejönnek, hogy elkerüld a sóvárgást és a ragaszkodást, ami mentális születést és létesülést eredményez. Ha hallod, hogy az emberek beszélgetnek, esetleg felkavar téged, azt gondolod, hogy megzavarja a nyugalmadat és a meditációdat, ám ha például madárdalt hallasz, nem gondolsz semmit erről, csak elengeded a hangot anélkül, hogy valamilyen jelentést vagy fontosságot tulajdonítanál neki.

Nem kell sietned, vagy kapkodnod a gyakorlással, hosszútávra tervezz! Minden helyzetben gyakorolhatunk, akár kántálunk, dolgozunk, vagy ülünk a kunyhónkban. Nem kell különleges helyet keresnünk a gyakorláshoz. Ha egyedül akarsz gyakorolni, az helyes is meg nem is. Ez nem azt jelenti, hogy nem támogatom a formális meditációt (samadhi), de az embernek tudnia kell, hogy mikor hagyja azt abba. Hét nap, két hét, egy hónap, két hónap, és azután vissza kell térni az emberi kapcsolatokhoz, és az emberi helyzetekhez. Itt érheted el a bölcsességet. A túl sok samadhi gyakorlásnak nincs igazán előnye, még végül beleőrül az ember. Sok szerzetes, aki egyedül akart lenni, elment és egyedül is halt meg.

Az a vélemény, hogy csak a formális gyakorlás elegendő, és csak ez a gyakorlás útja - ezt nevezzük meditációs mámornak -, figyelmen kívül hagyja a közönséges élethelyzeteket.

A meditáció bölcsességet teremt az elmében. Meditálhatunk bárhol, bármikor és bármilyen testtartásban.