Azt szeretném megkérdezni tőletek: „Nincsenek kétségeitek a meditációs gyakorlásotokkal kapcsolatban?” Azért kérdezem, mert manapság sokan tanítanak meditációt, szerzetesek és világiak egyaránt, és attól tartok, hogy bizonytalanság és kétségek gyötörhetnek benneteket. Ha tisztán megértjük a gyakorlást, lecsendesedik a tudat és szilárd lesz.
A nyolcrétű ösvényt fogjátok fel úgy, mint az erkölcs, az összpontosítás és a bölcsesség útját. Az ösvény egyszerűen ezekből az összetevőkből áll. Azért gyakorolunk, hogy az ösvény megszülessen bennünk.
Amikor meditációban ülünk azt mondják nekünk, hogy csukjuk be a szemünket, ne nézzünk semmire, mert közvetlenül a tudatot fogjuk figyelni. Amikor becsukjuk a szemünket a figyelmünk befelé irányul. A légzésre irányítjuk a figyelmünket, éberen összpontosítunk az érzéseinkre. Amikor az ösvény összetevői harmóniában vannak egymással képesek leszünk arra, hogy a légzést, az érzéseket, a tudatot és a mentális tárgyakat úgy lássuk, ahogy azok vannak. Láthatjuk a „középpontot”, ahol a samadhi és az ösvény harmóniában egyesülnek.
Amikor meditációban ülünk és követjük a légzést, gondoljuk azt, hogy most egyedül ülünk. Senki nincs körülöttünk, egyáltalán nincs semmi. Újra és újra hívd elő ezt az érzést, hogy egyedül ülsz, amíg a tudat el nem engedi a külvilágot, és kizárólag a légzésre koncentrál. Ha arra gondolsz, hogy: „ez az ember itt ül, az pedig ott”, nem lesz nyugalom, a tudat nem figyel befelé. Csak dobj félre mindent, amíg azt nem érzed, hogy senki nem ül körülötted, egyáltalán nincs semmi! Ekkor már nem csapongsz, és nem érdekel a környezeted.
Engedd hogy a lélegzeted természetesen áramoljon, ne kényszerítsd hogy rövid vagy hosszú legyen, csak ülj és figyeld meg ahogy ki-és beáramlik. Amikor a tudat elenged minden külső hatást, az autók hangja és más zajok már nem zavarnak. Legyen az akár látvány vagy hang, semmi nem zavar, mert a tudat nem engedi be a külvilágot. A figyelmed a légzésre összpontosul.
Ha a tudat zavart és nem összpontosít a légzésre, vegyél egy mély lélegzetet, olyan mélyet amilyet csak tudsz, azután fújd ki addig, amíg egy csepp levegőd sem marad. Csináld meg ezt háromszor, azután újra rögzítsd a figyelmedet. Ekkor a tudat lecsendesedik.
Természetesen a tudat egy ideig nyugodt, azután nyugtalanság és zavar jelenik meg újra. Amikor ez történik összpontosíts, vegyél egy mély lélegzetet és újra vidd vissza a figyelmedet a légzésre. Folytasd így! Amikor ez már sokszor megtörtént, beépül a gyakorlásodba. A tudat elenged majd minden külső jelenséget. A külső hatások nem érik el a tudatot. A sati szilárdan megalapozottá válik.
Ahogy a tudat finommá válik, a légzés is egyre finomabb lesz. Az érzések egyre finomabbak lesznek, a test és a tudat könnyűvé válik. A figyelmünk kizárólag befelé irányul, tisztán látjuk a be- és kilégzést, és tisztán látunk minden érzést. Tisztán látjuk az erkölcs, a koncentráció és a bölcsesség együttműködését. Ezt nevezik a harmónia ösvényének. Amikor ez a harmónia megvalósul, a tudatunk megszabadul a zavartól, és egyhegyűvé válik. Ezt nevezik samadhi-nak.
Miután sokáig figyelted a légzést, az nagyon finom lesz. A légzés tudatossága fokozatosan megszűnik, és a puszta tudatosság marad. A légzés annyira finom lesz, hogy el is tűnhet. Lehet hogy csak „ülünk”, mintha nem is lélegeznénk. Valójában van légzés, de úgy tűnik, mintha teljesen megszűnne. Ez azért van, mert a tudat elérte a legfinomabb állapotát, a puszta tudatosság van. Túllépett a légzésen. Megerősödik az érzés, hogy a légzés eltűnt. Mi lesz akkor a meditációnk tárgya? Akkor ezt a tudást tesszük meg a meditációnk tárgyának, azaz annak tudatosságát, hogy nincs légzés.
Ekkor váratlan dolgok történhetnek; van aki tapasztalja azokat, mások nem. Ha ezek felmerülnek, határozott és erős éberséggel kell rendelkeznünk. Vannak, akik ha azt érzékelik, hogy a légzés eltűnt, megrémülnek, és attól tartanak, hogy meghalhatnak. Úgy kell felfognunk a helyzetet, ahogy az van. Egyszerűen vegyük észre, hogy nincs légzés, és tegyük ezt a tudatosságunk tárgyává!
Azt mondhatjuk, hogy a legszilárdabb, legbiztosabb samadhi; csak egy szilárd, mozdulatlan tudatállapot. Lehet, hogy a test olyan könnyűvé válik, mintha egyáltalán nem is lenne. Úgy érezzük, mintha teljesen üres térben ülnénk. Bár ez nagyon különösnek tűnhet, értsd meg, nincs miért aggódnod! Így szilárdítsd meg a tudatod!
Amikor a tudat egyhegyű és az érzéki benyomások nem zavarják, akármeddig fenn tudjuk tartani ezt az állapotot. A fájdalmas érzések sem zavarnak. Amikor a samadhi elérte ezt a szintet elhagyhatjuk amikor csak akarjuk, és ha kijövünk a samadhi-ból nyugodtan tesszük, nem azért mert unjuk vagy fáradtak vagyunk. Azért jövünk ki belőle, mert már elég időt töltöttünk benne, nyugodtnak érezzük magunkat, és nincs semmilyen problémánk.
Ha ki tudjuk fejleszteni ezt a samadhi-t, akkor akár csak harminc percre vagy egy órára ülünk le, a tudat friss és nyugodt marad napokig. Amikor a tudat friss és nyugodt, akkor tiszta. Bármit is tapasztalunk, a tudat elfogadja és megvizsgálja azt. Ez a samadhi gyümölcse.
Az erkölcsnek, a koncentrációnak és a bölcsességnek más és más a feladata. Ezek a tényezők olyanok, mint egy kör. Megláthatjuk mindet a csendes tudatban. Amikor a tudat nyugodt, akkor összeszedett és egykedvű a bölcsesség és koncentráció ereje által. Ahogy egyre összeszedettebb lesz, egyre finomabbá válik, megerősíti az erkölcsöt a tisztaság növeléséhez, ami segít a koncentráció fejlesztésében. Amikor a koncentráció szilárd, segít a bölcsesség megjelenésében. Az erkölcs, a koncentráció és a bölcsesség egymást segítik, összekapcsolódnak egymással.
Végül az ösvény eggyé válik, és folyamatosan működik. Óvnunk kell az erőt, amely az ösvényből fakad, mert ez az erő belátáshoz és bölcsességhez vezet.
A samadhi veszélyeiről
A samadhi, egyaránt lehet káros és hasznos a meditáló számára. Nem mondhatjuk egyértelműen, hogy az egyik vagy a másik. Aki nem bölcs, annak káros, aki bölcs, annak igazi hasznot hoz és belátáshoz vezetheti. A károst magábazáró samadhi-nak (jhana) nevezzük, ez mély és hosszan tartó nyugalommal jár együtt. Ez a samadhi nagy békét eredményez. Ahol béke van, ott boldogság van. Amikor boldogság van, akkor ragaszkodás és a boldogságtól függés jelenik meg. A meditáló nem akar semmin szemlélődni, csak a kellemes érzetbe kíván elmerülni. Ha régóta gyakorolunk, jártasak leszünk abban, hogy gyorsan belépjünk ebbe a samadhi-ba. Amint figyelni kezdjük a meditációnk tárgyát, a tudat megnyugszik, és nem akarunk kijönni ebből az állapotból, hogy bármit is megvizsgáljunk. Beleragadunk a boldogságba. Ez veszélyt jelent arra, aki a meditációt gyakorolja.
Az upacara-samadhi-t (megközelítő-samadhi) kell alkalmaznunk: belépünk a nyugalomba, és amikor a tudat kellően nyugodt, kijövünk, és a külső jelenségeket figyeljük meg1. A külvilág nyugodt tudattal szemlélése módot ad a bölcsesség megjelenésére. Nehéz megérteni ezt, mert szinte olyan, mint a szokásos gondolkodás és fantáziálás. Amikor gondolkodás van, azt gondolhatjuk, hogy a tudat nem békés, de valójában a gondolkodás a nyugalmon belül történik. Szemlélődés van, de ez nem zavarja a nyugalmat. Úgy is dönthetünk, hogy a gondolkodáson szemlélődünk. Megvizsgáljuk a gondolkodást, ami nem azt jelenti, hogy céltalanul gondolkodunk vagy találgatunk; ez valami olyasmi, ami a békés tudatból ered. Azt mondjuk: „Tudatosság a nyugalmon belül és nyugalom a tudatosságon belül”. Ha ez csupán szokásos gondolkodás vagy képzelődés, a tudat nem nyugodt, zavart lesz. De nem a hétköznapi gondolkodásról beszélek; ez egy olyan tevékenység, mely a nyugodt tudatból keletkezik. Ezt „szemlélődésnek” nevezik; a bölcsesség így születik.
Tehát van helyes és helytelen samadhi. A helytelen samadhi az, ahol a tudat belép a nyugalomba és egyáltalán nincs tudatosság. Valaki ülhet két órát vagy akár egy egész napot, de a tudata nem tudja, hogy hol volt és mi történt. Nem tud semmit. Nyugalom van, de ez minden. Ez olyan, mint egy jól élezett kés, és nem vesszük a fáradságot, hogy bármire is használjuk. Megtévesztő nyugalom, mert nincs benne tudatosság. A meditáló lehet hogy azt gondolja, hogy már elérte a legmagasabb fokot, ezért nem veszi a fáradságot, hogy tovább keressen. Ezen a szinten a samadhi ellenséggé válik. A bölcsesség nem tud megjelenni, mert nem vagyunk tudatában a helyesnek vagy a helytelennek.
A helyes samadhi során nem számít, hogy milyen nyugalmi szintet érünk el, tudatosság van. Teljes éberség és világos megértés van. Ez az a samadhi, amely bölcsességet eredményezhet, nem lehet elveszni benne. A gyakorlóknak jól meg kell érteniük ezt. A tudatosság nélkül nem ér semmit az egész, a tudatosságnak elejétől a végéig jelen kell lennie. Az ilyen samadhi veszélytelen.
Lehet hogy azon tűnődsz, hogy hol keletkezik a gyümölcs, hogyan keletkezik a bölcsesség a samadhi-ból? Amikor a helyes samadhi kifejlődött, a bölcsesség bármikor megjelenhet. Amikor a szem formát lát, a fül hangot hall, az orr illatokat érez, a nyelv ízeket, a test érintést vagy a tudat mentális benyomásokat tapasztal - minden testtartásban - a tudat teljes tudással rendelkezik ezekről az érzéki benyomásokról, de nem hódol be azoknak.
Amikor a tudat bölcs, nem választ és nem válogat. Bármely testtartásban teljesen tudatában vagyunk a boldogságnak és a boldogtalanságnak. Mindkét érzést elengedjük, nem ragaszkodunk hozzájuk. Ezt nevezik helyes gyakorlásnak, amely minden testtartásban végezhető. Az a kifejezés, hogy „minden testtartás” nem csak a testi testtartásokra utal, hanem a tudatra is, amely éber és felismeri a mindenkori valóságot. Amikor a samadhi-t helyesen fejlesztjük ki, bölcsesség keletkezik. Ezt „belátásnak”, a valóság ismeretének nevezik.
Kétféle nyugalom van: a durva és a finom. A samadhi-ból eredő nyugalom a durva. Amikor a tudat nyugodt, boldogság van. A tudat ezt a boldogságot békeként érzékeli. De a boldogság és boldogtalanság létesülés és születés. Nincs menekvés a samsara-ból, mert ragaszkodunk hozzá. Tehát a boldogság nem béke, a béke nem boldogság.
A másik nyugalom az, amely a bölcsességből ered. Ekkor nem tévesztjük össze a békét a boldogsággal. Úgy tapasztaljuk a tudatot, mint ami szemléli a boldogságot és a boldogtalanságot, és nyugalomként ismeri fel azokat. A bölcsességből eredő nyugalom nem boldogság, hanem az, ami érti a boldogság és boldogtalanság igazságát. Nem merül fel ezekhez az állapotokhoz való ragaszkodás, a tudat föléjük emelkedik. Ez az igazi célja az összes buddhista gyakorlatnak.
11„Külső
tevékenység” az érzéki benyomások minden fajtáját jelenti. Ezt szembe állítjuk
a „belső tevékenységnélküliséggel” az elmélyüléses samadhi-val
(jhana), amikor a tudat nem „megy ki”, a külső érzéki
benyomásokhoz.