Maradunk vagy elmegyünk nem fontos, lényeg a gondolkodásunk. Kérlek dolgozzatok, működjetek, éljetek egyetértésben! Legyen ez a hagyománya annak, amit itt létrehoztok a Wat Pah Namachat Bung Wai, Bung Wai körzet nemzetközi erdei kolostorában. Ne engedjétek, hogy a Wat Pah Nanachat Won Wai a zűrzavar és a baj nemzetközi erdejévé váljon!1 Aki itt marad, annak segítenie kell, hogy létrehozzuk ezt a hagyományt.
A világiak biztosítják a köntösünk anyagát, az alamizsnát, a lakhelyet és a szükséges gyógyszereket. Igaz, hogy egyszerű vidéki emberek, de bíznak bennetek, és támogatnak amennyire csak tőlük telik. Ne gondoljátok ezt: „Oh, tanítani próbálom ezeket a világiakat, de annyira elkeserítenek. Ma a szertartás napja van, és azért jöttek, hogy megfogadják, betartják az előírásokat. Holnap aztán elmennek halászni, megisszák a whiskey-jüket,-bárki láthatja mit csinálnak. A következő szertartási napon aztán újra eljönnek. Fogadalmakat tesznek, meghallgatják a Dhamma beszédeket, másnap újra halásznak, állatokat gyilkolnak, és újra isznak.”
Ha így gondolkodsz, nyugtalan leszel. Azt gondolod, hogy a világi emberekkel való foglalkozásnak nincs semmi értelme. Az emberek ma fogadalmakat tesznek, holnap pedig újra halásznak. Egy olyan szerzetes aki nem túl bölcs, elkedvtelenedik, azt gondolja, hogy kudarcot vallott, és a munkája haszontalan. De ez nem jelenti azt, hogy az erőfeszítéseinek nincsenek eredményei; a világi embereknek nincsenek eredményeik. Természetesen az üdvös erőfeszítésnek vannak jó eredményei. Tehát, ha ez a helyzet és emiatt szenvedünk, mit kell tennünk?
Elmélkedjünk azon, hogy a helyes törekvésünk hasznos és van értelme! Arról van szó, hogy ezeknek az embereknek a spirituális képességei fejletlenek, nem elég erősek. Így van ez, ezért türelmesen folytatjuk a tanításukat. Ha abbahagyjuk ezeknek az embereknek a támogatását, valószínűleg rosszabbak lesznek. Ha tovább folytatjuk, egy nap elég érettek lesznek, és felismerik a káros viselkedésüket. Bűntudatot éreznek, elszégyellik magukat.
Most bíznak bennünk, támogatnak minket anyagi felajánlásokkal, megadják nekünk mindazt ami szükséges az életünkhöz. Ez elég nagy dolog. Az ételünk, a lakhelyünk és a gyógyszereink felajánlása, amelyekkel a betegségeinket kezelhetjük, nem kis dolog. A nibbana eléréséért gyakorolunk. Ha nincs elég ételünk, az meglehetősen nehéz. Hogyan meditáljunk akkor? Hogyan tudnánk felépíteni ezt a kolostort?
Fel kell ismernünk, amikor az emberek spirituális képességei még nem elég érettek. Mit kell tennünk? Olyanok vagyunk, mint aki gyógyszert árul. Valószínűleg, már láttál vagy hallottál olyat, amikor hangosbemondóval járják az utcákat, és gyógyszereket ajánlanak különböző betegségekre. Akinek kínzó fejfájása vagy rossz emésztése van, lehet, hogy vásárol.
Elfogadhatunk pénzt azoktól akik gyógyszert vásárolnak; nem veszünk el pénzt attól aki nem vásárol tőlünk semmit. Örüljünk annak, ha vásárolnak! Ha mások a házukban maradnak és nem jönnek vásárolni, nem kell haragudni rájuk. Ne kritizáljuk, hanem tanítsuk és vezessük őket! Amikor a képességeik beérnek, változtatni akarnak majd. Ugyanúgy, mint amikor gyógyszert adunk el; végezzük a dolgunkat. Amikor az emberek betegek megijednek, ezért vesznek gyógyszert. Akik nem látják szükségét a gyógyszervásárlásnak, valószínűleg nem szenvednek betegségektől. Ne törődj vele!
Ezzel a hozzáállással megoldhatod ezeket a problémákat. Már a Buddha idejében is voltak ilyen helyzetek.
Jól akarjuk csinálni, de valahogy mégsem sikerül; képességeink még nem elég érettek. A parami-nk (erény) nem teljes. Olyan, mint egy gyümölcs, ami még érik a fán. Nem erőltetheted, hogy édes legyen; még éretlen, kicsi és savanyú, egyszerűen azért, mert még nem nőtt meg. Nem kényszerítheted, hogy nagyobb, édesebb és érettebb legyen; hagynod kell, hogy a természete szerint érjen meg. Az idő múlásával és a dolgok változásával az emberek elérhetik a szellemi érettséget. Idővel a gyümölcs megnő, megérik, édes lesz a természete szerint. Ezzel a hozzáállással megnyugodhatsz. De ha türelmetlen és elégedetlen vagy folyton azt kérdezed: „Miért nem édes már ez a mangó? Miért savanyú?” Azért savanyú, mert nem érett. Ilyen a gyümölcs természete.
Ilyenek az emberek is a világban. Ez eszembe juttatja a Buddha tanítását a négyféle lótuszról. Néhány az iszapban van, a másik kiemelkedett az iszapból de még víz alatt van, néhány a víz felszínén úszik, és van amelyik a víz fölé emelkedik és kivirágzik. A Buddha képes volt arra, hogy a tanításait különböző lényeknek átadja, mert megértette, hogy a szellemi fejlődés különböző szintjein állnak. Erre kell gondolnunk, és nem kellene elkeserednünk attól, ami itt történik. Gondolj úgy magadra, mint aki gyógyszert árul. A te felelősséged, hogy hirdesd és elérhetővé tedd a gyógyszert. Ha valaki megbetegszik, eljön hozzád és vásárol. Ehhez hasonlóan; ha az emberek szellemi szintje elég érett, egy nap megjelenik a bizalom. Nem kényszeríthetjük őket. Ha így nézzük a dolgokat, minden rendben lesz.
Annak, hogy kolostorban élünk, természetesen van értelme, nem haszontalan. Kérlek gyakoroljatok együttműködően és békésen. Amikor akadályokat és szenvedést tapasztaltok, emlékezzetek a Buddha erkölcsi tisztaságára. Mire ébredt rá és mit tanított a Buddha? Mire mutat a Dhamma? Hogyan gyakorol a Szangha? A Három Ékesség felidézése sok előnnyel jár.
Akár thai vagy, akár más országból jöttél, nem fontos. Az a fontos, hogy együttműködve végezzük a munkánkat. Sok helyről érkeznek ebbe a kolostorba. Amikor idejönnek az emberek Wat Pah Pong-ba arra bátorítom őket, hogy jöjjenek, nézzék meg a kolostort, és gyakoroljanak itt. Ez egy olyan hagyomány, amit ti hoztok létre. Úgy tűnik, hogy az emberek bíznak, és örömüket lelik ebben. Tehát ne feledkezz meg magadról! Inkább te vezesd az embereket, mintsem ők irányítsanak téged! Tegyetek meg mindent, ami tőletek telik, hogy helyesen gyakoroljatok, és szilárd alapokat hozzatok létre; a jó eredmények megjelennek!
Vannak kétségeitek a gyakorlásotokkal kapcsolatban, amit most megbeszéljünk?
Kérdések és válaszok.
Kérdés: Amikor a tudat már nem gondolkodik sokat, de egyfajta sötét és tompult állapotban van, hogyan tegyük világosabbá? Csak üljünk tovább?
Válasz: Mindig ez van, vagy csak amikor meditációban ülsz? Milyen pontosan ez a sötétség? Ez a bölcsesség hiánya?
K: Amikor ülök és meditálok, nem leszek álmos, de a tudatomban sűrű, sötét sötétséget érzek.
V: Tehát a tudatodat bölccsé szeretnéd tenni, ugye? Változtass a testtartásodon, és végezz sok sétáló meditációt. Ez az egyik dolog, amit megtehetsz. Sétálhatsz három órán át, amíg el nem fáradsz.
K: Sétáló meditációt végzek jó néhány órát naponta, de rendszerint sokat gondolkodom közben. Ami igazán aggaszt, az a sötét állapot amikor leülök. Próbáljak meg csak tudatában lenni ennek és elengedni, vagy van esetleg valamilyen eszköz amit használhatok és ami segít megbirkózni ezzel?
V: Azt hiszem, hogy a testtartásod nem kiegyensúlyozott. Amikor sétálsz, sokat gondolkodsz. Engedd a tudatodat kalandozni, a tudatod majd visszavonul a gondolkodástól. Nem tapad meg sehol. Ne törődj ezzel, csak sétálj többet! Összpontosíts! Amikor a tudat vándorol, rántsd ki, elmélkedj egy kicsit úgy, mint amikor a testet vizsgálod! Csináltál már ilyet folyamatosan, nem csak alkalmanként? Amikor tapasztalod a sötét állapotot, szenvedsz miatta?
K: Csalódott vagyok a tudatállapotom miatt. Nem fejlesztem sem a samadhi-t, sem a bölcsességet.
V: Amikor ebben a tudatállapotban vagy, a nem-tudás miatt jelenik meg a szenvedés. Azt kérdezed, miért ilyen a tudat? Fontos alapelv a meditációban, hogy bármi is történik, ne utasítsd el! Az elutasítás csupán hozzájárul a szenvedéshez. Ha a tudat ragyog és felébredett, ne utasítsd el! Ez egy tudatállapot. Ha a tudat sötét és tompa, ne utasítsd el! Csak folytasd szorgalmasan a gyakorlást anélkül, hogy beleragadnál a tudatállapotba! Figyeld meg, és légy tudatában a tudatállapotodnak! Ne utasíts el semmit! Így van ez. Amikor táplálod a kétségeket, megragadod őket és jelentést adsz nekik, akkor az sötétség.
Ahogy gyakorolsz, ezek olyan jelenségek és állapotok, amelyekkel találkozol a fejlődésed során. Nem kell elutasítani semmit. Figyeld meg tudatosan, és engedd el! Mi a helyzet az álmossággal? A meditációs ülésed közben inkább álmos vagy éber vagy?
(Nincs válasz)
Lehet, hogy nehéz visszaemlékezned arra, ha álmos voltál. Ha ez történik, meditálj nyitott szemmel! Ne csukd be a szemed, ehelyett fókuszálj egy pontra, úgy figyeld a pontot, mint egy gyertya fényét! Ne csukd be a szemed! Ez egy lehetséges módszer, hogy eltüntessük az álmosságot, mint akadályt!
Amikor ülsz, időnként becsukhatod a szemed, és ha a tudatod tiszta és nem vagy álmos, folytathatod az ülést csukott szemmel. Ha a tudatod tompa és álmos vagy, akkor nyisd ki a szemed és fókuszálj egy pontra! Ez a kasina meditációra hasonlít. Ha ezt csinálod, éber leszel és nyugodt. A tompa tudat nyugtalan; elhomályosítják az akadályok, és sötétségben van.
Az alvásról is beszélnünk kell. Az alvás létszükséglet. Ilyen a test természete. Ha meditálsz és elviselhetetlenül álmos leszel, aludj! Ez egy lehetséges mód, hogy lecsillapítsd a gátló körülményt, amely elhatalmasodik feletted. Majd folytasd a gyakorlást, és tartsd nyitva a szemed, ha álmos vagy! Egy idő után csukd be a szemed, és vizsgáld meg a tudatállapotod! Ha tiszta, akkor csukott szemmel is tudsz gyakorolni, majd egy idő után pihenj! Néhányan folyamatosan küzdenek az alvással. Arra kényszerítik magukat, hogy ébren maradjanak. Ezért amikor leülnek, elkalandoznak és elalszanak, előrebuknak és öntudatlan állapotban ülnek.
K: Fókuszálhatunk az orrhegyre?
V: Igen, az rendben van. Bármire, ami megfelelő neked, bármi, amitől nyugodtnak érzed magad, és segít megerősíteni a tudatod, fókuszálj rá!
Ha ragaszkodunk a tökéleteshez, és az iránymutatást - amelyeket a tanítónktól kapunk- szó szerint vesszük, akkor azt nehéz megérteni. Amikor egy alapmeditációt végzünk, mint például a légzés tudatos megfigyelését, először el kell határoznunk, hogy ezt a gyakorlatot végezzük, és a légzés tudatosság lesz az alap. Három pontra fókuszálunk a légzésnél: ahogy áthalad az orrlyukon, a mellkason és a hason. Amikor a levegő belép, először elhagyja az orrot, majd átmegy a mellkason és végül a hasba érkezik. Ahogy elhagyja a testet, a kezdet a has, a középső rész a mellkas és a vége az orr. Jegyezzük ezt meg! Ez a módja annak, hogy elkezdjük irányítani a tudatot. Próbáljuk meg tudatosítani ezeket a pontokat, a belégzés és a kilégzés kezdetét, közepét és a végét!
Mielőtt elkezdünk meditálni üljünk le és hagyjuk, hogy a tudat ellazuljon! Ez hasonlít ahhoz, mint amikor a köntöst varrjuk a varrógépen. Amikor tanuljuk a varrógép használatát, először csak a varrógép előtt ülünk, hogy megismerkedjünk vele. Nyugodtnak érezzük magunkat. A meditáció során csak ülünk és lélegzünk. Nem fókuszálunk semmire, csak megfigyeljük a légzést. Megfigyeljük, hogy a légzés nyugodt vagy sem, milyen hosszan tart. Ha ezt megfigyeltük, elkezdünk fókuszálni a ki és belégzés három pontjára. Addig gyakoroljuk ezt, amíg jártasak nem leszünk, és egyenletesen tudjuk folytatni. A következő lépés az, hogy összpontosítunk a légzés érzetére az orrhegyen és a felső ajkakon. Ekkor nem foglalkozunk azzal, hogy a légzés hosszú vagy rövid, csupán az érzettel, ahogy ki és belép.
Különböző jelenségek érintkezhetnek az érzékszervekkel, vagy gondolatok keletkezhetnek; ezt nevezik kezdeti gondolatnak (vitakka). A tudatban megjelenik néhány ötlet, bármi lehet az összetett jelenségek (sankhara) világából. Ahogy a tudatban megjelenik egy gondolat, a tudat be akarja kebelezni, azonosulni akar vele. Ha ez üdvös tárgy hagyd, hogy a tudat megragadja! Ha káros, azonnal engedd el! Ha üdvös, engedd, hogy a tudat szemlélje; öröm, elégedettség és boldogság jön ekkor létre. A tudat ragyogó és tiszta lesz, ahogy a lélegzet be és kilép, és a tudat folytatja a kezdeti gondolatokat. A kezdeti gondolat vándorló gondolattá válik (vicara). A tudat megismeri a tárgyát, gyakorol és összeolvad vele. Ekkor nem tud megjelenni álmosság.
Vidd vissza a figyelmedet a légzésre! Ahogy folytatod, lesz kezdeti gondolat és vándorló gondolat, majd újra és újra lesz kezdeti gondolat és vándorló gondolat. Ha egy olyan tárgyon elmélkedsz, mint például a sankhara természete, a tudat mélyebb nyugalmat tapasztal és elragadtatás jelenik meg. A vitakka és a vicara elvezet a boldog tudathoz. Ekkor nem jön létre tompaság vagy álmosság. Ha így gyakorolunk, a tudat nem lesz sötét. Megjelenik az öröm és az elragadtatás.
Az elragadtatás csökken, és egy idő után el is tűnik; visszatérhetsz a kezdeti gondolathoz. A tudat szilárd, biztos és zavartalan. Azután újra folytatod a vándorló gondolkodást, a tudat eggyé válik a tárgyával. Amikor azt a meditációt folytatod ami megfelel a mentalitásodnak, egy tárgyra koncentrálva elragadtatás jön létre. Libabőrös leszel, a tudatod elragadtatott és elégedett lesz.
Ilyenkor nem jöhet létre tompaság vagy álmosság. Nem lesznek kétségeid. Kezdeti és vándorló gondolatok, kezdeti és vándorló gondolatok, újra és újra, majd jön az elragadtatás és a sukha (boldogság).
Ez történik az ülő meditáció alatt. Miután ültél egy keveset, felkelhetsz és végezhetsz sétáló meditációt. A tudat ugyanilyen lesz sétálás közben is. Nem álmos, van vitakka-ja és vicara-ja, vitakka és vicara, majd megjelenik az elragadtatottság. Nincs semmilyen nivarana (akadály), és a tudat tiszta. Bármi is történjen, ne törődj vele! Ne utasítsd el a tapasztalatidat, legyen az fény, boldogság vagy bármi egyéb! Ne kételkedj a tudatnak e feltételeiben! A tudat akár sötét, akár fényes, ne ragadj bele ezekbe a feltételekbe, engedd el őket! Engedd el, dobd el! Sétálj, folyamatosan legyél tudatában a történéseknek anélkül, hogy kötődnél vagy elfogult lennél velük! Ne szenvedj e tudati feltételek miatt! Ne utasíts el semmit! Ezek csak azok, amik - követik a tudati jelenségek útját. Néha a tudat örül, néha bánatos; lehet boldogság vagy szenvedés, lehetnek akadályok. Az elutasítás helyett értsd meg, hogy a tudati feltételek ilyenek, bármi is jelenik meg, az azért van, mert az okok beértek! Ebben a pillanatban ez a feltétel nyilvánul meg. Ez az, amit fel kell ismerned! Még akkor is ha a tudat sötét, nem kell miatta zaklatottnak lenned! Ha ragyogóvá válik, ne vidd túlzásba az örömöt! Ne legyenek kétségeid a tudatnak e feltételeivel vagy a reakcióiddal kapcsolatban!
Végezz sétáló meditációt addig amíg elfáradsz, majd végezz ülő meditációt! Amikor ülsz, tudatosítsd azt, hogy ülsz! Ha elálmosodsz, nyisd ki a szemed és fókuszálj valamilyen tárgyra! Sétálj addig, amíg a tudat elválasztja önmagát a gondolatoktól és nyugodt lesz, azután ülj le megint! Ha a tudatod világos és éber, becsukhatod a szemed. Ha ismét elálmosodsz, nyisd ki a szemed és figyelj egy tárgyra!
Ne erőltesd ezt egész nap és éjjel! Amikor alvásra van szükséged, aludj. Ugyanúgy van ez, mint az étkezéssel. Egy nap egyszer eszünk. Amikor itt az ideje, táplálékot adunk a testnek. Ugyanez a helyzet az alvással; amikor eljön az ideje, pihenj le! Amikor kipihented magad, kelj fel! Ne hagyd a tudatod tompaságban kókadozni! Kelj fel és dolgozz; kezdj el gyakorolni! Végezz sok sétáló meditációt! Ha lassan sétálsz és a tudat eltompul, akkor sétálj gyorsan! Tanuld meg felismerni a számodra megfelelő tempót!
K: A vitakka és a vicara ugyanaz?
V: Ülsz, és hirtelen egy gondolat valakiről megjelenik a tudatban - ez a vitakka, a kezdeti gondolat. Azután fogod a gondolatot erről az emberről, és elkezdesz gondolkodni róla. A vitakka kijelöli a gondolatot, a vicara pedig megvizsgálja azt. Például kiválasztjuk a halál gondolatát és elkezdünk elmélkedni rajta: „Meghalok, mások is meghalnak, minden élőlény meghal. Miután meghalnak, hová kerülnek?” Azután állj meg! Hagyd abba, majd térj vissza újra! Amikor ez már működik, hagyd abba és térj vissza a tudatos légzéshez. Néha a vándorló gondolat elkószál és nem tér vissza, így neked kell megállítanod. Folytasd amíg a tudat világos és tiszta nem lesz!
Ha a vicara-t egy olyan tárggyal gyakorolod ami neked való, lehet, hogy ezt tapasztalod: libabőrös leszel, könnyek patakzanak a szemedből, kitörő örömöt érzel. Különböző dolgok történhetnek amikor az elragadtatás megjelenik.
K: Bármilyen gondolkodásnál megtörténhet ez, vagy csak nyugalmi állapotban?
V: Ez csak akkor történik, amikor a tudat nyugodt. Ez nem mindennapi gondolatburjánzás. Nyugodt tudattal ülsz, és akkor jön a kezdő gondolat. Például, a bátyámra gondolok, aki nemrég hunyt el. De az is lehet, hogy más rokonokra gondolok. Ez akkor van, amikor a tudat nyugodt; a nyugalom nem túl stabil, de ebben a pillanatban a tudat nyugodt. A kezdő gondolat után jönnek a vándorló gondolatok.
Ha ez a gondolatsor megfelelő és üdvös, elvezethet a tudat nyugalmához és a boldogsághoz, az elragadtatáshoz, és a vele kapcsolatos tapasztalatokhoz. Ez az elragadtatás a kezdő és vándorló gondolatokból jött, amely a nyugalmi állapotban merült fel. Nem kell nevet adni ennek, mint például első jhana, második jhana és így tovább. Nevezzük csak nyugalomnak!
A következő állapot a boldogság (sukha). A nyugalom erősödésével elhagyjuk a kezdő és vándorló gondolkodást. Miért? A tudatállapot egyre csiszoltabbá és finomabbá válik. A vitakka és a vicara meglehetősen durvák, és eltűnnek. Csak az elragadtatás marad meg, amelyet a gyönyör és az egyhegyű tudat kísér. Amikor eléri a teljességet, nem lesz semmi, a tudat üres lesz. Ez összeszedettség.
Nem kell megrekednünk vagy hosszan időznünk ezeknél a tapasztalatoknál. Természetesen fejlődik az egyik a másikba. Először van a kezdő és vándorló gondolat, azután az elragadtatás, a gyönyör és az egyhegyűség. Azután a kezdő és vándorló gondolkodás elmúlik, marad az elragadtatás, a gyönyör és az egyhegyűség. Az elragadtatást is el kell dobni2, azután a gyönyört, végül csak az egyhegyűség és az egykedvűség marad. Ez azt jelenti, hogy a tudat egyre jobban megnyugszik, amíg nem marad más, csak egyhegyűség és egykedvűség.
Amikor a tudat nyugodt és összeszedett, ez megtörténhet. Ez a tudat ereje, az a tudat amely elérte a nyugalmat. Amikor ez így van, álmosság nem jelentkezik. Nem tud a tudatba belépni, eltűnik. Egyéb akadályok: érzéki vágy, ellenszenv, kétely, nyugtalanság és izgatottság sem jelentkezik. Bár még mindig lappanghatnak a meditáló tudatában, de ekkor nem bukkanhatnak fel.
K: Be kell csuknunk a szemünket, hogy a külső környezetet kizárjuk, vagy csak foglalkozzunk úgy a dolgokkal, ahogy látjuk azokat? Fontos, hogy becsukjuk vagy kinyitjuk a szemünket?
V: Amikor kezdők vagyunk a gyakorlásban fontos, hogy becsukjuk a szemünket, és így elkerüljük a túl sok külső ingert. Ha nem látjuk azokat a tárgyakat amelyek elvonhatják a figyelmünket és hatással lehetnek ránk, így teremtjük meg a tudat szilárdságát. Amikor a tudat szilárd, kinyithatjuk a szemünket, és bármit is látunk, nem térít el. Nem számít, hogy kinyitod vagy becsukod a szemed. Amikor pihensz, rendszerint becsukod a szemed. A csukott szemmel való ülés a gyakorló otthona. Elégedettséget találunk itt, és ebben pihenünk. Ez egy fontos alap. Csukott szemmel ülünk és ez a hasznunkra válik. Miután kinyitjuk a szemünket és abbahagyjuk a formális meditációt, bármivel is találkozunk, tudjuk kezelni. A dolgok nem csúsznak ki a kezeink közül, nem leszünk elveszve, csak kezeljük a dolgokat. Amikor visszatérünk az üléshez, igazán akkor fejlesztjük a bölcsességünket.
Így fejlesztjük a gyakorlást. Amikor elérjük a megvalósítást nem számít, hogy nyitva vagy csukva van a szemünk. A tudat nem változik meg, és nem térül el. Egész nap (reggel, délben és este) a tudatállapot ugyanolyan lesz. Ebben időzünk. Semmi sem ingathatja meg a tudatot. Amikor boldogság jelenik meg, belátjuk: bizonytalan és elmúlik. Amikor boldogtalanság jelenik meg, felismerjük: bizonytalan és ez minden. Azután olyan gondolatod támad, hogy ki akarsz lépni a rendből. Ez is bizonytalan. De azt gondolod, hogy ez biztos. Korábban szerzetes akartál lenni, és teljesen biztos voltál benne. Most pedig biztos vagy abban, hogy ki akarsz lépni a rendből. Minden bizonytalan, de nem látod a tudatod sötétsége miatt. A tudatod hazudik: „Az hogy itt vagyok, csak időpazarlás.” Ha kilépsz a rendből és világi életet kezdesz élni, nem pazarolod el az időt? Erre nem gondolsz. A mezőkön vagy a kertben dolgozni, babot termeszteni vagy disznókat és kecskét tenyészteni, az nem időpocsékolás?
Volt egyszer egy halakkal teli tó. Nem esett elég eső, és a tó sekély lett. Az egyik nap egy madár jelent meg a tó partján. Azt mondta a halaknak: „Nagyon sajnállak benneteket, itt ahhoz is kevés víz van, hogy a hátatokat nedvesen tartsátok. Tudjátok, hogy nem messze innen van egy nagy tó, több méter mély, ahol a halak boldogan úszkálnak”?
Amikor a halak meghallották ezt, izgatottá váltak. Azt mondták a madárnak: „Ez jól hangzik, de hogyan tudunk odajutni?”
A madár azt mondta: „Semmi gond. A csőrömben átvihetlek titeket egyenként.”
A halak megbeszélték ezt maguk között: „Tényleg nem jó itt. Lassan a fejünk is kilóg a vízből. Mennünk kell”. Így sorba álltak, hogy a madár elvigye őket. A madár egyszerre csak egy halat vitt. Amint messzebb repült, leszállt és megette a halat. Amikor visszatért a tóhoz, azt mondta nekik: „Jól van a barátotok, már boldogan úszkál a tóban és azt kérdezi, mikor csatlakoztok hozzá!”
Ez csodálatosan hangzott a halaknak. Alig várták, hogy mehessenek, lökdösődni kezdtek, hogy a sor elejére kerüljenek. A madár így végzett az összes hallal. Visszatért a tóhoz, hogy megnézze van-e még hal benne. Már csak egy rák volt ott. Így a madár felajánlotta neki is a tavat.
A rák bizalmatlan volt. Kérdezte a madarat, hogyan tudna odajutni. A madár azt mondta, oda tudja vinni a csőrében. Ennek a ráknak volt némi bölcsessége. Azt mondta a madárnak: „Csináljuk úgy, hogy a hátadra ülök, és az ollómmal megfogom a nyakad. Ha valamilyen trükkel próbálkozol, megfojtalak.” A madár csalódott volt, de megpróbált rájönni, hogyan tudná megenni a rákot. A rák felült a hátára és elindultak.
A madár körberepült, hogy egy alkalmas helyet találjon a leszálláshoz. De amint megpróbált leereszkedni, a rák fojtogatni kezdte az ollójával. A madár képtelen volt rikácsolni. Csak száraz és krákogó hangot tudott kiadni. Így a végén fel kellett adnia, és visszavitte a rákot a tóhoz.
Remélem, vagytok olyan bölcsek, mint a rák. Ha olyanok vagytok, mint a halak, azokat a hangokat halljátok meg, amelyek azt mondják, hogy minden csodálatos lesz ha visszatértek a világi életbe. Ezzel az akadállyal találkoznak a szerzetesek. Kérlek legyetek óvatosak!
K: Miért van az, hogy a kellemetlen tudatállapotokat nehéz tisztán látni, míg a kellemes tudatállapotokat könnyebb. Amikor boldogságot vagy örömöt tapasztalok megértem, hogy mulandó. De amikor boldogtalan vagyok, nehéz belátni a mulandóságot?
V: A vonzódás és az ellenszenv körében gondolkodtok és ott keresitek a megoldást, de igazából az illúzió az uralkodó gyökér-ok. Az ellenszenvet nehéz elengedni, ugye? Ez egy erős érzés. Azt mondjátok, hogy a boldogságot könnyű elengedni; valójában nem könnyű, csak túl erős érzés. Az örömöt és a boldogságot kedvelik az emberek, és jól érzik magukat benne. Nem engedik el könnyen. Az ellenszenv fájdalmas, de az emberek nem tudják, hogyan kell elengedni. Az az igazság, hogy egyformák. Amikor elgondolkodsz és eljutsz egy bizonyos pontig, akkor gyorsan felismered, hogy ugyanolyanok. Ha lenne egy mérleged megmérni őket, a súlyuk ugyanannyi lenne. De mi az élvezet irányába hajlunk.
Azt mondjátok, hogy a boldogságot könnyedén el tudjátok engedni, míg a boldogtalanságot nehezebben. Úgy vélitek, hogy azokat a dolgokat amelyeket kedvelünk könnyű elengedni, és azokat amelyeket nem kedvelünk jóval nehezebb. De ha ezek a dolgok nem jók, miért engedjük el nehezen őket? Ez nem ilyen egyszerű. Gondoljátok újra! Teljesen egyformák. Az a helyzet, hogy nem jól közelítjük meg őket. Ha boldogtalanság van nyugtalanok vagyunk, azt akarjuk, hogy gyorsan elmúljon, és úgy érezzük, hogy nehéz megszabadulni tőle. A boldogság általában nem zavar, könnyen megbarátkozunk vele, és úgy érezzük, hogy könnyen el is tudjuk engedni. De ez nem így van. A boldogság nem nyomja vagy facsarja a szívünket, ez minden. A boldogtalanság sanyargat. Azt gondoljuk, hogy az egyiknek nagyobb súlya van mint a másiknak, de valójában egyformák. Olyan mint a meleg és a hideg. A tűz halálra égethet, a hideg csonttá fagyaszthat, és ugyanúgy meghalunk. Az egyik olyan mint a másik. A boldogság és a szenvedés is ugyanilyen, de a gondolkodásunk másként értékeli.
Nézzük például a dicséretet és a kritikát! Úgy érzitek, hogy a dicséretet könnyebben el tudjátok engedni mint a kritikát? Valójában egyformák. Amikor dicsérnek az nem zavar, elégedettek vagyunk. Ez nem egy erős érzés. A kritika fájdalmas, így azt érezzük, hogy nehezen engedjük el. Az örömöt is nehéz elengedni; elfogultak vagyunk vele, így nem vágyunk arra, hogy megszabaduljunk tőle. Az öröm, amit akkor érzünk amikor dicsérnek, és a maró kritika egyformák. De amikor a tudatunk találkozik ezekkel a jelenségekkel, nem azonos módon reagálunk. Az egyiket közelebb érezzük magunkhoz.
Kérlek, értsétek meg ezt! A meditációnkban sok mentális megpróbáltatással találkozunk. A helyes szemlélet az, hogy elengedjük mindet, legyen akár kellemes vagy fájdalmas. Még akkor is ha a boldogságra vágyunk és a szenvedésre nem, felismerjük, hogy egyformák. Csak tapasztalatok.
Az emberek az egész világon boldogságra vágynak. A szenvedés nem kívánatos. A nibbana a kívánatoson és a nem kívánatoson túl van. Értitek? A nibbana-ban nincs sóvárgás. A boldogság akarása, a szenvedés-nélküliség akarása, a vágy, hogy meghaladjuk a boldogságot és a boldogtalanságot - a nibbana-ban nincsenek ilyen késztetések. Béke van.
Szerintem a valóság megismerése nem lehetséges másokra támaszkodva. Meg kell értenetek, hogy minden kétséget a folyamatos és erőteljes gyakorlás szüntet meg. Másokat kérdezgetve nem szabadulunk meg a kérdéseinktől. Csak elszánt törekvéssel vethetünk véget a kétségeknek.
Emlékezzetek erre! Ez a gyakorlás fontos alapelve. Amit éppen csinálsz, az tanít téged. Meglátod majd, hogy mi helyes és mi helytelen. „A brahmin eléri a kétség meghaladását a szakadatlan erőfeszítés által.” De nem ragaszkodhatunk hozzá. Nem tudjuk elviselni a nehézségeket, amelyekkel találkozunk; nehezen nézünk szembe a szenvedéssel, és nehezünkre esik nem elfutni előle. Ha szembenézünk vele és elviseljük, akkor tudásra teszünk szert. Ez a gyakorlat tanítani kezd, mert megmutatja, hogy mi a helyes és mi a helytelen, és azt, ahogy a dolgok valójában vannak. Gyakorlásunk megmutatja majd a helytelen gondolkodás hibáit és rossz következményeit. Ez tényleg így történik. De nehéz olyan embereket találni, akik átlátják ezt. Mindenki azonnal fel akar ébredni. Ha ide-oda szaladgáltok és követitek az indulataitokat az azt eredményezi, hogy a legrosszabbat hozzátok ki mindenből. Legyetek óvatosak!
Gyakran tanítom, hogy a nyugalom az mozdulatlanság, a bölcsesség az áramlás. Azért meditálunk, hogy megnyugtassuk és lecsendesítsük a tudatot; akkor tud áramlani. Megtanultuk milyen az állóvíz és milyen a folyóvíz. Ha már egy ideje gyakorlunk, megértjük a kettő hogyan segíti egymást. Meg kell nyugtatnunk a tudatot, hogy olyan legyen, mint az állóvíz. Azután áramlik. Az egyszerre mozdulatlant és áramlót nehéz elgondolni.
Tudjuk azt, hogy az állóvíz nem áramlik, és az áramló víz nem mozdulatlan. De amikor gyakorlunk mindkettőt egyszerre tapasztalhatjuk. Egy igazi gyakorló tudata olyan, mint az állóvíz amelyik áramlik, vagy az áramló víz amelyik mozdulatlan. Bármi is történik egy Dhamma gyakorló tudatában az olyan, mint az áramló víz, amely mozdulatlan. Azt állítani, hogy csak áramlik, nem helyes. Azt állítani, hogy csak mozdulatlan, az sem helyes. Általában az állóvíz mozdulatlan, a folyóvíz áramló. De ha rendszeresen gyakorlunk, akkor a tudatunk olyan lesz, mint az áramló víz, amely mozdulatlan.
Ilyet régebben még soha sem láttunk. Amikor folyóvizet láttunk, az csak áramlott. Amikor állóvizet láttunk, az nem folyt. De a tudatunk tényleg olyan lesz, mint az áramló víz amely mozdulatlan. Gyakorlásunkban a samadhi, a nyugalom és a bölcsesség keveredik. Van erkölcsünk, meditációnk és bölcsességünk. Ezután bárhol is ülünk, a tudatunk mozdulatlan és áramló lesz. Mozdulatlanul áramló víz. Meditatív szilárdsággal és bölcsességgel a nyugalom és a belátás ilyen. A Dhamma is ilyen. Ha megértetted a Dhamma-t, akkor bármikor megtapasztalhatod ezt. Nyugodtnak és bölcsnek lenni: áramló és mégis mozdulatlan. Mozdulatlan, de azért áramlik.
Amikor ez zajlik egy gyakorló tudatában, az rendkívül ismeretlen és furcsa. Eltér a hétköznapi tudattól, amelyet jól ismerünk. Korábban, amikor áramló volt, áramlott. Amikor mozdulatlan volt nem áramlott, csak mozdulatlan volt- a tudatot így lehet összehasonlítani a vízzel. Most egy olyan állapotba lépett, amikor az áramló víz mozdulatlan. Akár állunk, sétálunk, ülünk vagy fekszünk olyan, mint az áramló víz, amely mozdulatlan. Ha így alakítjuk a tudatunkat, nyugodt és bölcs lesz.
Mi a nyugalom célja? Miért van szükségünk a bölcsességre? Azért, hogy megszabaduljunk a szenvedéstől. Most szenvedünk, a dukkha-val élünk, nem értjük a dukkha-t és ezért ragaszkodunk hozzá. De ha a tudat olyan mint amiről az előbb beszéltem, a tudás megjelenik. Megérted a szenvedést, a szenvedés okát, hogy meg tudod szüntetni a szenvedést és ismered a gyakorlás módszerét, amivel eléred a szenvedés végét. Ez a négy nemes igazság. Maguktól jelennek meg, amikor mozdulatlan áramló víz van.
Amikor a tudat ilyen, nem számít, hogy mit csinálunk; éberek leszünk, a figyelmetlenség szokása gyengül, majd eltűnik. Bármit is tapasztalunk éberek leszünk, mert a tudat szilárdan gyakorol. Ahogy folyamatosan gyakorlunk és tanulunk a tapasztalatokból, egyre inkább magunkba fogadjuk a Dhamma-t és a bizalmunk egyre nő.
Aki gyakorol, ilyennek kell lennie. Ne légy olyan, aki másokat követ. Ha a barátaink nem gyakorolnak, mi sem gyakorlunk, mert kellemetlenül éreznénk magunkat. Ha megállnak, mi is megállunk. Ha cselekszenek, mi is cselekszünk. Ha a tanító azt mondja, hogy csináljunk valamit, megtesszük. Ha megáll, megállunk. Ez nem túl gyors útja a megvalósításnak.
A képzésünk lényege az, hogy amikor egyedül vagyunk, akkor is képesek legyünk folytatni a gyakorlást. Szóval most amíg együtt vagyunk itt, amikor összejövünk, hogy reggel és este gyakoroljunk, ekkor másokkal közösen gyakorolunk. Meghonosítjuk a szokást, így a gyakorlás beépül a szívünkbe, és azután bárhol is élünk, képesek leszünk ugyanígy gyakorolni.
Olyan ez, mintha garancialevelünk lenne. Ha a király idejön, olyan tökéletesen készítettünk elő mindent, ahogy csak tudtunk. Egy rövid ideig itt marad, aztán tovább megy, de ráüti a királyi pecsétet amellyel elismeri, hogy itt minden rendben folyik. Sokan együtt gyakorlunk, és itt az ideje megtanulni helyesen gyakorolni, megértve és elsajátítva azt, így mindannyian önmagunk őrei lehetünk. Olyan ez, mint amikor a gyerek nagykorúvá válik.
11Ez Ajahn Chah-nak az egyik kedvenc mondása.
22A tanítás rendszerint azt mondja: „Az elragadtatás elhalványodása.”