Abban, ahogy a dolgok vannak, a valóság mutatkozik meg. Előítéleteink és vonzalmaink vannak azzal kapcsolatosan, hogy a dolgok hogyan létezzenek. Lokavidu a világ józan megismerését jelenti. A világ ezeknek a jelenségeknek (sabhava) az összessége, amelyeket úgy fogadunk el, ahogy vannak. Egyszerűen összegezve a világ arom1. Ha azt mondjuk, hogy „világ”, az tág fogalom, „arom a világ” így sokkal egyszerűbb. A világ arom. A világ által megtévesztettnek lenni, az az arom által megtévesztettnek lenni; az arom által megtévesztettnek lenni, az a világ által megtévesztettnek lenni. Lokavidu: világosan megismerni a világot, bármilyen a világ, azt ismernünk kell. A feltételek szerint létezik. Tehát teljesen jelenlevő tudatossággal kell elfogadnunk.
Hasonlóképpen; meg kell ismernünk a sankhara-t, mik ezek, fejlesztenünk kell a bölcsességet, ami ismeri a sankhara-t. Akármi is a sankhara valósága, akárhogy is van valójában, ez a valóság, amit meg kell ismernünk. Ezt nevezik bölcsességnek, amely elfogad, és akadályok nélkül megismer.
Olyan tudatot kell kifejlesztenünk, amely nyugodt, és bölcs a dolgok irányításában. A sila-ról, a samadhi-ról és a panna-ról beszélünk, valamint a samatha és a vipassana meditációról. De valójában mindegyik ugyanaz. Ugyanazok, de különböző fogalmakat társítunk hozzájuk, és ez összezavar minket. Gyakran hasonlítok össze olyan dolgokat, amelyek hasonlóak, megkönnyítendő a szemlélődést és a megértést.
Egy apró mangó később nagy és érett mangó lesz. A kicsi mangó ugyanaz a gyümölcs, mint a nagy? A kezdettől, amikor csak egy virágbimbó a fán, ugyanaz a mangó. Ahogy növekszik kis mangó lesz, azután egyre nagyobb és nagyobb, majd félérett, végül beérik, közben csupán megváltozik.
Így van ez a gyakorlás vonatkozásában is. A sila egyszerűen a helytelen cselekedetek elhagyását jelenti. A sila nélküli ember izgatott. Ha felhagy a helytelen és rossz cselekedetekkel, eléri a nyugalmat, így előzve meg a káros és rossz következményeket. A káros következményektől való megszabadulás, a nyugodt tudat: a samadhi. Amikor a tudat samadhi-ban van, világos és tiszta, akkor sok mindent megért. Olyan, mint a víz, nyugodt és háborítatlan. Láthatod az arcod benne. Megláthatod a távolabbi dolgok tükröződését, egy épület tetejét, és azt is, amikor egy madár száll rá.
Ezek a jelenségek valójában azonosak, ugyanúgy, mint a mangónál. Az apró gyümölcs, a növekvő gyümölcs, az érett gyümölcs is ugyanaz a mangó. Zöldtől a sárgáig ugyanaz a mangó. Folyamatos változáson megy keresztül, ezért látjuk különbözőnek.
Ha egyszerűen megértjük ezt, megnyugtat minket. A kétségek csökkennek. Ha a szövegekre támaszkodunk, és részletes magyarázatokat keresünk, végül valószínűleg összezavarodunk. A saját tudatunkat kell figyelni. „Bhikkhuk! A saját tudatotokat kell figyelnetek. Akik a tudatukat figyelik, megszabadulnak Mara csapdájából”. Mind Mara-tól, mind a csapdától; ez mind a saját megfigyelésünk függvénye.
Az én gyakorlásom kissé szokatlan volt. Miután szerzetessé avattak számos kétségem és kérdésem lett, de nem szerettem kérdéseket feltenni. Amikor Ajahn Mun-nal találkoztam, nem kérdeztem tőle sokat. Kérdezni akartam, de nem tettem. Ültem és hallgattam a tanítást. Voltak kérdéseim, de nem kérdeztem. Kérdezni valakitől olyan, mintha kölcsönkérnéd valakitől a kését, hogy elvágj vele valamit. Így soha sem lesz saját késed. Így éreztem. Nem tettem fel sok kérdést másoknak. Egy-két évig maradtam egy tanítóval, csak hallgattam a beszédeit, és magam próbáltam megoldásokat találni. A saját válaszaimat kerestem. Más voltam, mint a többi tanítvány, így voltam képes kifejleszteni a bölcsességet. Így lettem leleményes és okos. Figyelmesen addig szemléltem a dolgokat, amíg az elfogadásom növekedett és a kétségeim elmúltak.
Azt tanácsolom, hogy ne engedjétek magatokat kétségekbe és kérdésekbe gabalyodni. Engedjétek el őket és szemlélődjetek, bármit is tapasztaltok! Ne csinálj nagy ügyet semmilyen kellemes vagy fájdalmas testi tapasztalatból. Amikor meditációban ülsz és fáradtnak érzed magad vagy kényelmetlen a testhelyzet, változtass a testtartásodon! Viseld el ameddig csak tudod, és azután változtass! Ne vidd túlzásba! Fejlessz ki éberséget, ez a lényeg! Annyi sétáló és ülő meditációt végezz amennyit csak tudsz. A cél az, hogy annyira fejleszd az éberséget amennyire csak tudod; ismerd meg a dolgokat! Ennyi elég.
Kérlek, emlékezzetek szavaimra a szemlélődés közben. Bármilyen gyakorlási formát választotok, amikor a tudat tárgyai megjelennek, akár kívül, akár belül, ezeket arom-nak nevezzük. Ami tudatában van az arom-nak azt úgy hívják, hogy... nos, akárminek nevezed is, az rendben van; hívhatod „tudatnak” is. Az arom az egy dolog, aki ismeri az arom-ot, az egy másik. Olyan ez, mint a szem és a tárgyak amiket néz. A szem nem a tárgy és a tárgy nem a szem. A fül hangokat hall, de a fül nem hang, és a hang nem fül. Amikor létrejön a kapcsolat a kettő között, akkor történnek meg a dolgok.
Minden tudatállapotot, legyen az boldog vagy boldogtalan, arom-nak nevezünk. Bármi lehet, nem számít; folyamatosan emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy „bizonytalan”.
Az emberek nem igazán gondolják ezt: „ez bizonytalan”. Ez az alapvető tényező, amely bölcsességet teremt. Ez igazán fontos. Ahhoz, hogy megszüntessük a jövés-menést és megnyugodjunk, csak ezt kell mondanunk: „bizonytalan”. Néha annyira felzaklat valami, hogy a könnyeinket hullatjuk; de ez „bizonytalan”. Amikor a vágy vagy az ellenszenv megjelennek, csak emlékeztessük magunkat erre az egy dologra. Akár állunk, sétálunk, ülünk vagy fekszünk, bármi is bukkan fel, az „bizonytalan”. Ezt nem tudod megcsinálni? Folytasd, nem számít mi történik! Próbáld meg! Nem kell sok minden, csupán ez működik. Ez az ami bölcsességhez vezet.
Az én meditációs módszerem nem túl bonyolult, csak ez: „bizonytalan”. Minden ezen a ponton fut össze. Ne kövesd a mentális tapasztalat különböző formáit! Amikor ülsz, különféle tudati feltételek jelenhetnek meg, látsz és megismersz különböző dolgokat és különböző állapotokat. Ne tartsd számon azokat2 és ne gabalyodj beléjük! Csak arra emlékeztesd magad, hogy „bizonytalanok”! Ez elég. Könnyű ezt megtenni. Egyszerű. Azután megállhatsz. A tudás megjelenik, de ne tulajdoníts nagy jelentőséget neki és ne ragaszkodj hozzá!
Az igazi elmélyedés megfelelő módja az nem a gondolkodás. Amint valami kapcsolatba lép a szemmel, a füllel, orral, nyelvvel vagy a testtel, az magától történik meg. Nem kell semmit sem megragadnod, hogy megvizsgálhasd. A dolgok maguktól jelennek meg, és a tudatosítás csak úgy megtörténik. A vitakka-ról, a „kezdeti gondolatról” beszélünk. Ez azt jelenti, hogy felidézünk valamit. A vicara a „csapongó gondolkodás”. Ez olyan vizsgálódás, amely meglátja a megjelenő létsíkokat (bhumi).
Végső soron a Buddha módszere a mulandóságban jut tetőpontra. Ez mindig időszerű és lényeges, akár a Buddha idejében, akár a múltban, akár a jelenben, de a jövőben is. Minden időben a mulandóság irányít. Ez az amin meditálnod kell!
A bölcsek igaz és helyes tanításaiból soha nem hiányzik a mulandóság említése. Ez az igazság. Ha valaki nem említi a mulandóságot, akkor az nem bölcs. Az nem a Buddha vagy nemes tanítványainak (ariya) beszéde; olyan beszédnek nevezik, ami nem fogadja el a létezés igazságát.
Minden jelenséget el kell engedni. A szemlélődés nem a dolgok megtartása vagy azokhoz való ragaszkodás, hanem az elengedés. Az a tudat, amely képtelen elengedni a jelenségeket, zavarodott állapotban van. A gyakorlás során fontos, hogy ne legyünk zavarodottak. Amikor a gyakorlás jónak tűnik, ne mámorosodj meg tőle. Ha megmámorosodsz tőle, akkor ártalmassá válik, és gyakorlásod többé már nem helyes. Mindent megteszünk, de fontos, hogy ne részegüljünk meg az erőfeszítéseinktől, mert akkor nem vagyunk összhangban a Dhamma-val. Ez a Buddha tanácsa. Még a jótól sem szabad megrészegülnünk. Légy tudatában ennek amikor megtörténik!
A gáton is kell készíteni egy zsilipet, hogy a víz ki tudjon folyni. Ugyanez a helyzet a gyakorlásunkkal. Az akaraterőnkkel és a tudatunk irányításával segíthetjük a haladásunkat, de nem szabad túlzásokba esnünk. Tanítani akarjuk a tudatot, nem csak irányítani. Legyünk tudatában ennek! Ha túlságosan erőlködsz, megőrülsz. Fontos, hogy folyamatosan növeld a tudatosságot és az érzékenységet. Ilyen az ösvényünk. Sok analógiát használhatunk. Hasonlíthatjuk például a tudat képzését az építkezési munkálatokhoz.
Sok haszon származik a meditációból, a tudat megfigyeléséből. Ez az első és a legfontosabb dolog. A tanításokat tanulmányozhatod a szent iratokban és a kommentárokban, ezek igazak és értékesek, de csak másodlagosak. Ezek csupán az emberek értelmezései az igazságról. De az igazság meghaladja a szavakat. Néha a magyarázatok nem következetesek, érthetetlenek, és idővel zavarossá válhatnak. De az igazság, amelyre ezek a magyarázatok épülnek, változatlan és nem függ attól, hogy valaki mit mond vagy csinál. Ez a dolgok eredeti és természetes állapota, amely nem változik és nem hanyatlik. Az emberek által összeállított magyarázatok másodlagosak vagy harmadlagosak, egy-két lépést előremozdíthatnak, és bár jók és hasznosak lehetnek, egy ideig virágozhatnak, ám ki vannak téve a hanyatlásnak.3
Olyan ez, mint a népesség; ahogy növekszik, a bajok is nőnek vele. Ez teljesen természetes. Minél több ember van, annál több problémával kell szembenézni. A vezetők és a tanítók próbálják megmutatni a helyes életmódot, a helyes cselekedeteket és a problémák megoldását. Ez lehet jó és szükséges, de ez még mindig nem az igazság, amelyre a jó eszmék épülnek. Az igazi Dhamma minden jónak a gyökere, nem hanyatlik és nem értéktelenedik el, állandó. Ez a forrás, a saccadhamma, ilyen. A Buddha összes követőjének, akik a Dhamma-t gyakorolják, ennek a belátására kell törekedniük. Különböző eszközöket találhatnak a leírására. Egy idő után a magyarázatok elveszítik a jelentőségüket.
A Buddha azt tanította, hogy összpontosítsuk a figyelmünket, és vizsgálódjunk. Gyakorlók, az igazság keresése közben ne ragaszkodjatok a nézeteitekhez és a tudásotokhoz! Ne ragaszkodj mások tudásához sem! Senki tudásához ne ragaszkodj! Inkább fejlessz ki speciális tudást, és engedd meg a saccadhamma-nak, hogy teljes egészében feltáruljon!
A tudat képzése során a saccadhamma-val együtt vizsgálhatjuk a saját tudatunkat. Amikor kétség merül fel, meg kell figyelnünk a gondolatainkat, az érzéseinket és más mentális folyamatainkat. Ez az amit tudnunk kell. Minden más csak felszínes tudás.
A Dhamma gyakorlása során sokféle tapasztalattal találkozunk: ilyen például a félelem. Mire támaszkodhatunk ekkor? Amikor a tudat a félelem csapdájába esik, semmire sem tud támaszkodni. A félelmen én is keresztülmentem. A zavart tudat beleragad a félelembe, és képtelen biztonságos helyet találni. Tehát hol lehet véget vetni a félelemnek? Pont ott, ahol megjelenik. Ahol megjelenik, ott fog megszűnni. Bárhol is jelenik meg a félelem, ott tud megszűnni is. Egyszerűen fogalmazva: amikor a tudat tele van félelemmel, nincs hova menni, csak ott tud megszűnni. A félelem nélküli hely a félelem helyén van. Nem számít, hogy a tudat milyen állapotokon megy keresztül, például megtapasztalhatja a nimitta-t, a látomásokat vagy a tudást a meditációban, az nem számít - megtanultunk a tudatosságra összpontosítani a jelenben. Ez az alap. Ne hajszoljuk a külső jelenségeket. Minden dolog amin szemlélődünk, a forrásnál tűnik el, azon a helyen, ahol felmerült. Itt vannak a kiváltó okok.
A félelem érzése jó példa erre, mivel könnyű megtapasztalni. Ha addig figyeljük, amíg már nincs hova menekülni, akkor megszűnik a félelem, mert kiürül. Elveszti az erejét, így többé már nem félünk. Ha már nem érzünk félelmet, akkor az azt jelenti, hogy kiürült. Elfogadjuk, bármi is jöjjön velünk szembe és így az érzés elveszti hatalmát felettünk.
A Buddha azt akarta, hogy bízzunk ebben, ne ragaszkodjunk a nézeteinkhez, és mások nézeteihez sem. Ez igazán fontos. A célunk az a tudás, amely az igazság belátásából fakad, tehát nem akarunk hozzátapadni a saját és más emberek nézeteihez és véleményéhez való ragaszkodásba. De amikor gondolataink vannak vagy kapcsolatba lépünk másokkal és megfigyeljük, ahogy megjelennek a tudatban, az megvilágosító erejű lehet. A tudás megszülethet olyan dolgokban, amelyeket tapasztaltunk.
A tudat megfigyelése és a meditáció fejlesztése során többféle helytelen megértés vagy eltévelyedés jöhet létre. Van aki a tudattartalmakra összpontosít, és részletesen elemezni akarja ezeket, így a tudata folyton izeg-mozog. Az is lehet, hogy az öt khandha-t vagy a harminckét testrészt akarjuk vizsgálni. Sok ilyen osztályozás létezik, amelyek szemlélődésre valók. Tehát elmélkedünk és elemzünk. Ha az öt khandha-n való szemlélődés nem vezet semmilyen következtetésre, a harminckét testrésszel folytathatjuk, folyamatosan elemezve és vizsgálódva. De ahogy én látom, a hozzáállásunk ehhez az öt khandha-hoz, a halmazokhoz amelyeket tapasztalunk, az egykedvűség, a kiábrándultság kell legyen, mert azok nem követik a kívánságainkat. Úgy gondolom ez valószínűleg elég. Ha a halmazok életben maradnak, ne legyünk túlzottan boldogok, ne feledkezzünk meg magunkról! Ha felbomlanak, ne legyünk túlzottan levertek miattuk! Ennek felismerése elegendő. Ne tépd darabokra a bőrt, a húst és a csontokat!
Sokszor beszéltem már erről. Van akinek muszáj így elemezni még akkor is, ha egy fára néz. A tanítványok meg akarják részletesen ismerni, hogy mi az érdem és mi az érdemtelen, milyen a formájuk, hogyan néznek ki. Elmagyarázom nekik: ezeknek a dolgoknak nincsen formájuk. Az érdem nem más mint a helyes megértés és a helyes hozzáállás. Mindent világosan és részletesen akarnak tudni.
Ezért a fa példáját használtam. A tanítványok nézik a fát, és mindent tudni akarnak a fa alkotóelemeiről. Nos, a fának vannak gyökerei és vannak levelei. A gyökerei által él. Tudni kell, hogy hány gyökere van? Főgyökér, kisebb gyökerek, ágak, levelek, minden részletet és számot tudni akarnak. Akkor érzik úgy, hogy világos ismeretük van a fáról. De a Buddha azt mondta, hogy aki ilyen tudásra vágyik az meglehetősen ostoba. Ezeket a dolgokat szükségtelen tudni. Elég azt tudni, hogy vannak gyökerek és levelek. Minden levelet megszámolnál a fán? Ha megnézel egy levelet, akkor már teljes képed lehet.
Így van ez az emberekkel is. Ha ismerjük magunkat, akkor minden embert megértünk a világegyetemben, anélkül hogy meg kellene vizsgálnunk őket. A Buddha azt akarta, hogy vizsgáljuk meg önmagunkat. Amilyenek mi vagyunk, olyanok a többiek is. Mindannyian samannalakkhana vagyunk, ugyanazok a jellegzetességeink. Minden sankhara ilyen.
Gyakoroljuk a samadhi-t, hogy képesek legyünk elengedni a szennyeződéseket, hogy meg tudjon születni a tudás és a helyes szemlélet, és hogy elengedhessük az öt khandha-t. Néha az emberek a samatha-ról, néha a vipassana-ról beszélnek. Ez megzavarhat. Azok, akik a samadhi-t gyakorolják, a samadhi-t dicsérik. De ez csak arra való, hogy lecsendesítsük a tudatot, így megismerhesse azokat a dolgokat, amiről beszélünk.
Vannak akik azt mondják: „Nincs szükségem túl sok samadhi gyakorlásra. Ez a tányér egy nap össze fog törni. Ez nem elég? Ez működik, nem? Nem vagyok nagyon képzett a samadhi-ban, de azt tudom, hogy egy napon ennek a tányérnak össze kell törnie. Igen, vigyázok rá, óvom az eltöréstől, de tudom, hogy az vár rá a jövőben, és amikor eltörik, nem okoz majd szenvedést. Helyes ez a felfogás, igaz? Nincs szükségem sok samadhi gyakorlásra, mert már megértettem ezt. Csupán azért gyakorlod a samadhi-t, hogy fejleszd a megértést. Miután az ülés során képezted a tudatot, eljutsz eddig a nézetig. Nem ülök sokat, de biztos vagyok abban, hogy ez a jelenségek sorsa.”
Ez kérdés a gyakorlók számára. A tanítók különböző meditációs módszereket támogatnak. Ez megzavarhat. A lényeg az, hogy képesek legyünk megismerni a valóságot, úgy lássuk a dolgokat, ahogy vannak, és megszabaduljunk a kétségtől.
Úgy látom, hogy amint a helyes tudás birtokába jutunk, a tudat az irányításunk alá kerül. Mi ez az irányítás? Az irányítás az anicca-ban rejlik, annak felismerésében, hogy minden mulandó. Minden ide fut ki, és amikor ezt teljesen megértjük az arra késztet minket, hogy elengedjünk. Azután hagyjuk, hogy a dolgok a természetük szerint létezzenek. Ha semmi sem történik, egykedvűek maradunk, ha történik valami, akkor megvizsgáljuk, hogy okoz-e szenvedést. Ragaszkodunk hozzá mohó megragadással? Van ott egyáltalán valami? Ez segíti és fenntartja a gyakorlásunkat. Ha gyakorlunk és eljutunk erre a pontra, megvalósíthatjuk az igazi békét.
Akár a vipassana meditációt, akár a samatha meditációt gyakoroljuk, valójában erről van szó. De manapság úgy tűnik nekem, hogy amikor a buddhisták a hagyományos magyarázatok szerint beszélnek ezekről a dolgokról, akkor megjelenik a homály és a zavar. De az igazság (saccadhama) nem homályos és nem zavaros. Olyan, amilyen.
Úgy érzem jobb megkeresni a forrást, megvizsgálni azt a módot, ahogy a dolgok keletkeznek a tudatban. Nem kell sok ehhez.
Születés, öregség, betegség és halál; röviden ennyi, ez egy egyetemes igazság. Világosan megértve elfogadjuk ezeket a tényeket. Ha elfogadjátok ezeket, akkor képesek lesztek elengedni. Nyereség, rang, dicséret, boldogság és az ellenkezőjük - elengedhetjük mindegyiket, mert ismerjük őket annak, amik.
Ha elérjük az „igazság ismerésének” helyét, egyszerű, szerény emberek lehetünk, akik megelégszenek az egyszerű étellel, lakhellyel és más élethez szükséges dolgokkal; akikkel fesztelenül lehet beszélgetni, és akik a cselekedeteikben is szerények. Nehézségek vagy gondok nélkül nyugodtan élünk. Ilyen aki meditál és megvalósítja a nyugodt tudatot.
Megpróbálunk úgy gyakorolni, mint a Buddha és a tanítványai. Ezek a lények elérték a felébredést, mégis amíg éltek, gyakoroltak. Saját és mások javára cselekedtek még akkor is, miután megvalósítottak mindent amit tudtak, akkor is folytatták a gyakorlást, különböző módokon keresve a saját és mások jólétét. Azt gondolom, hogy példaként kell tekintenünk rájuk a gyakorlásunk során. Ez azt jelenti, hogy ne legyünk önelégültek - ugyanúgy, mint a nemes tanítványok. Soha nem lazítottak az erőfeszítéseiken. Az erőfeszítés volt a módszerük, a természetes szokásuk. Ez a bölcs emberek, az igazi gyakorlók jellemzője.
Hasonló ehhez a gazdag ember és a szegény ember. A gazdagok sokkal szorgalmasabban dolgoznak, mint a szegények. Minél kevesebb erőfeszítést tesznek a szegény emberek, annál kevesebb az esélyük a meggazdagodásra. A gazdagoknak széleskörű a tudásuk és tapasztalatuk. Ezért minden cselekedetükben megjelenik a szorgalom.
Ha szünetet akarunk tartani vagy pihenni akarunk, megtaláljuk a pihenést a gyakorlásban. Miután gyakoroltunk, hogy elérjük és megismerjük a célt, és hogy mi magunk legyünk a cél, amikor újra aktívak vagyunk, nem érhet minket veszteség vagy bántódás. Amikor elcsendesedve ülünk, semmilyen bajunk nem eshet. Nincs olyan helyzet amiben bajunk eshet. A gyakorlás beérett és elértük a célt. Lehet, hogy ma nincs lehetőségünk ülni és a samadhi-t gyakorolni, de így is rendben vagyunk. A samadhi nem csak ülés. A samadhi bármely testhelyzetben elérhető. Akármilyen testhelyzetben gyakoroljuk, örömöt okoz. Semmi sem akadályoz. Az olyan mondat, mint „nem tiszta a tudatállapotom, ezért nem tudok gyakorolni”, nem hangzik el. Nem lesznek ilyen gondolataink, soha nem fogunk így érezni. A gyakorlásunk jól kidolgozott és teljes lesz; ilyennek kell lennie. Amikor megszabadulunk a kétségtől és a zavarodottságtól, megállunk ezen a ponton és szemlélődünk.
Megvizsgálhatod ezeket: én-érzet, kétség, babonás ragaszkodás a szertartásokhoz és rítusokhoz. A tudatnak az összes megszerzett tudástól meg kell szabadulnia. Milyen most? Mennyire tudjuk lecsendesíteni a tudatot? Csak mi tudunk ezekre a kérdésekre válaszolni, nekünk, magunknak kell ezt tudnunk. Ki más tudhatná ezt jobban? Ha beleragadunk az én-képhez való ragaszkodásba, a kételybe, a babonába, kétségeink vannak, és csak tapogatózunk, akkor az én-érzet jelen van. Ilyenkor kérdés merül fel: ha nincs én, akkor ki az aki figyel és ki az aki gyakorol.
Ezek a dolgok mind együtt járnak. Ha gyakorlás során felismerjük ezeket a dolgokat, és végzünk velük, akkor hétköznapi módon élhetünk. Úgy mint a Buddha és a nemes tanítványok. Úgy éltek, mint a világi lények (puthujjana). Ugyanazon a nyelven beszéltek, a mindennapi létük nem különbözött. Ugyanazokat a konvenciókat használták. Abban különböztek, hogy nem hoztak létre szenvedést a tudatukkal. Nem szenvedtek. Ez a döntő pont: túlléptek a szenvedésen, kioltották a szenvedést. Nibbana „kioltást” jelent. Kioltani a szenvedést, a dühöt, kínt, a kételyt és a szorongást.
Nem kell kételkedned a gyakorlásban. Amikor kétségeid támadnak valamivel kapcsolatban, ne kételkedj kétségeidben; nézz egyenesen szembe velük és zúzd össze azokat.
Kezdetben a lecsendesedésre tanítjuk a tudatot. Ezt nehéz lehet megtenni. Olyan meditációt kell találnod, amely megfelel a természetednek. Így könnyebb a nyugalmat elérned. Valójában a Buddha azt akarta, hogy térjünk vissza önmagunkhoz, vállaljunk felelősséget és nézzünk magunkba.
A harag forró. Az öröm, a szélsőséges élvezet túlzottan hűvös. A szélsőséges önsanyargatás forró. Nem akarjuk sem a forrót, sem a hideget! Ismerjük meg a forrót és a hideget! Ismerjünk meg minden dolgot ami megjelenik! Szenvedést okoznak nekünk? Ragaszkodunk hozzájuk? A szenvedés tanítása nem csupán a halálra és az újraszületésre vonatkozik. Az annyira messze van még. A születés szenvedése épp most történik. Azt mondja a tanítás, hogy a létesülés a születés oka. Mi az ami létesül? Bármi, amihez kapcsolódunk, és megnevezzük. Bármikor, amikor úgy látunk valamit, mint „én” vagy valami, ami hozzánk tartozik - bölcs tisztánlátás nélkül - úgy tapasztaljuk, mint egy konvenció, mint ami éppen létrejön. Amikor valamihez ragaszkodunk ami „mi” vagy a „miénk” és megváltozik, a tudat összezavarodik. Pozitív vagy negatív reakciót tapasztalunk. A boldogságot vagy a boldogtalanságot tapasztaló én-érzet a születés. Ha a születés megtörténik, az szenvedést okoz. Az öregedés szenvedés, a betegség szenvedés, a halál szenvedés.
Éppen most létesülünk? Tudatában vagyunk ennek a létesülésnek? Vegyük például a kolostor fáit. A kolostor apátja hernyóként születhet meg bármelyik fán a kolostorban, ha nincs tudatában önmagának, ha úgy érzi: „ez az én kolostorom". A ragaszkodás az „én” kolostoromhoz, az „én” gyümölcseimhez és az „én” fáimhoz; ezek a fán élő hernyó gondolatai. Ha fák ezrei vannak, akkor több ezer hernyó lesz. Ez a létesülés. Ha kivágják a fákat vagy valami kárt tesznek bennük, az a hernyókra is hatással lesz. A tudat kizökken és mindezzel a szorongással születik újra. Azután jön a születés szenvedése, az öregedés szenvedése és így tovább. Tudatában vagytok annak, ahogy ez történik?
A tárgyak az otthonainkban vagy a gyümölcsös kertben távol vannak. Inkább nézzünk magunkba, ahogy itt ülünk. Öt halmazból és négy elemből állunk. Ezeket a sankhara-kat nevezzük „énnek”. Úgy látod ezeket a sankhara-kat és vélekedéseket, ahogy vannak? Ha nem látod ezek valóságát, megjelenik a létesülés, örömet vagy lehangoltságot érzel az öt khandha miatt, megszületünk, és ez szenvedést eredményez. Ez az újraszületés most történik a jelen pillanatban. Itt ez a pohár most nem törött és emiatt boldogok vagyunk. De ha a pohár összetörik, zaklatottá válunk. Így történik ez, zaklatottak vagy boldogok vagyunk, ha nem a bölcsesség irányít minket. Nem kell messzire tekinteni, hogy megértsétek ezt. Amikor összpontosítasz, megtudhatod, hogy vajon létesülés történik-e? Amikor ez megtörténik, tudatában vagy? Tudatában a konvenciónak és a vélekedésnek? Megérted ezt? A ragaszkodó kötődés a lényeges pont, akár hiszünk, akár nem az én vagy az enyém megnevezésében. Ez a megragadás a hernyó, ami a születést okozza.
A forma, az érzés, az érzékelés, a gondolatok és a tudatosság megragadása, ragaszkodunk a boldogsághoz és a boldogtalansághoz, összezavarodunk és megszületünk. Ez akkor történik, amikor az érzékszerveinkkel kapcsolódunk. A szem formákat lát és ez a jelen pillanatban történik. A Buddha azt akarta, hogy figyeljük meg ezt, vegyük észre a létesülést és a születést, ahogy ez az érzékszerveinken keresztül megtörténik. Ha megismerjük a belső érzékeket, a külső tárgyakat, el tudjuk engedni őket belül és kívül. Ez a jelenben tapasztalható. Nem akkor történik, amikor meghalunk és távozunk ebből az életből. A szem formákat lát most, a fül hangokat hall most, az orr illatokat érez most, a nyelv pedig ízlel. Általuk születünk? Legyetek ennek tudatában; ismerjétek fel a születést éppen akkor, amikor az történik. Ez jobb így.
Ahhoz, hogy így tegyünk, szükségünk van bölcsességre, arra, hogy folyamatosan éberek maradjunk, és fenntartsuk a tiszta megértést. Azután tudatában leszel önmagadnak, és felismered amikor létesülésen vagy születésen mész keresztül. Nem kell jósnőt kérdezned erről.
Van egy szerzetes barátom Thaiföld középső vidékéről. Régen együtt gyakoroltunk, de aztán különváltunk. Nemrég újra találkoztunk. Az éberség alapjait gyakorolja, a sutta-t recitálja és tanításokat ad belőle. De még nem oszlatta el a kétségeit. Leborult előttem és azt mondta: „Oh, Ajahn, nagyon örülök, hogy látlak!” Kérdeztem miért. Azt mondta, hogy egy szent helyen járt, ahová az emberek a jövendölés miatt mennek. A Buddha szobrot tartva azt mondta a jós: „Ha eléred a tisztaság állapotát, talán képes leszel ezt a szobrot felemelni. Ha nem valósítod meg ezt az állapotot, akkor nem leszel képes.” Azután felemelte a barátom a szobrot, ami nagyon boldoggá tette. Ez a kis tett, aminek semmilyen jelentősége nincs, sokat jelentett neki, és azt gondolta, hogy teljesen tiszta. Ezért belevésette egy kőbe: „Felemeltem a Buddha szobrot, ezzel elértem a tisztaság állapotát.”
Egy igazi Dhamma gyakorló nem lehet ilyen. Nem ismerte saját magát. Csupán kívülre figyelt, és csak a kőből és cementből készült külső tárgyakat látta. Nem látta a jelenben zajló törekvéseket és a mozgásokat a tudatában. Ha a meditációban befelé figyelsz, nem lesznek kétségeid. Amennyire látom, gyakorlásunk lehet jó, de nincs senki aki annak minősíthetné. Úgy mint ez a terem amiben ülünk. Olyan valaki építette, aki csak négy osztályt végzett. Nagyszerű munkát végzett, de nem tudjuk a nevét. Nem tud garanciát vállalni, vagy kezeskedni a munkájáért, nem tud olyan képzettséget felmutatni, mint egy építész, akinek felsőfokú a végzettsége; de azért ez az ember is jó munkát végzett. A saccadhamma is ilyen. Ha nem is tanultunk sokat, és nem ismerjük a részletes magyarázatokat, megértjük a szenvedést, és a szenvedés okát, képesek vagyunk elengedni azt. Nincs szükségünk a magyarázatok ismeretére vagy valami más egyébre, csupán megfigyeljük a tudatunkat, és ami abban zajlik.
Ne zavard össze a gyakorlásod! Ne kételkedj! Amikor kétségeid vannak, fékezd meg úgy, hogy csak annak látod ami, és engedd el. Valójában nincs ott semmi. Mi hozzuk létre az érzést, hogy van ott valami, de igazából nincs ott semmi - ez az anatta. A kételkedő tudatunk azt gondolja, hogy van ott valami; ez az atta. A meditáció ekkor nehézzé válik, mert azt gondoljuk, hogy szereznünk kell valamit, vagy valamivé kell válnunk. Ezért meditálunk? Ez a helyes út? Ez csupán tanha, ami összefügg a birtoklással és a létesüléssel. Ha így gyakorolsz, akkor soha nem lesz vége.
A megszüntetésről és a kioltásról beszélünk. Minden kioltásáról és megszüntetéséről beszélünk; a bölcsesség által, nem pedig a közömbös tudatlanság miatt. Ha így gyakorolunk és elengedjük a tapasztalatainkat, akkor nem kell törődnünk azzal, mit mondanak mások.
Ne legyenek kétségeid a gyakorlással kapcsolatban! Ne ragaszkodj a nézeteidhez! Ne ragaszkodj mások nézeteihez! Ha középen maradsz, létrejön a tökéletes bölcsesség. Gyakran használok egy egyszerű hasonlatot a lakóhelyről, mint a ragaszkodás magyarázatáról. Például a házon van tető, van padló, földszint és emelet. Ha valaki felmegy az emeletre, tudja, hogy fent van. Ha valaki lejön, tudja, hogy a földszinten van. Ez minden amit tudnunk kell. Érzékeljük, hogy az emeleten vagy a földszinten vagyunk. De nem ismerjük a középen lévő teret, mert azt sem azonosítani sem felmérni nem tudjuk - az csupán tér. Nem tudjuk felfogni a köztes teret. De a tér akkor is olyan marad, akár lejön valaki az emeletről akár nem. A saccadhamma is ilyen, nem mozdul, nem változik. Amikor azt mondjuk, hogy a középső tér „nem keletkezik”, nem jelöljük meg, nem azonosítjuk semmivel; leírhatatlan.
Manapság, a fiatalok, akik érdeklődnek a Dhamma iránt, mindent tudni akarnak a nibbánáról. Milyen az? De ha a keletkezés nélküli térről beszélünk, nem akarnak eljutni oda. Hátrahőkölnek. Azt mondjuk nekik, hogy ez a megszűnés helye, ez a béke, de inkább az érdekli őket, hogyan élnek majd, mit esznek és vajon élvezik-e? Ennek nincs vége. Akik meg akarják ismerni az igazságot, azoknak az a kérdés, hogyan gyakoroljanak.
Volt egy vándor (ajivaka), aki találkozott a Buddhával. Megkérdezte: „Ki a tanítód?” A Buddha azt válaszolta: „A saját törekvésem segítségével világosodtam meg. Nincs tanítóm.” A válasz felfoghatatlan volt a vándornak. A tudatuk eltérő tartományokban mozgott. Akár egész álló nap és éjjel kérdezősködhetett volna a vándor, semmit sem értett volna meg. A megvilágosodott tudat mozdulatlan, és ezért nem felismerhető. Csak a gyakorlás által tudjuk fejleszteni a bölcsességünket és eltávolítani a kétségeinket, sehogy máshogy.
Ne hallgassuk tehát a Dhamma-t? De igen, ám azután a megszerzett tudást a gyakorlásunkba kell átültetni. Ez nem azt jelenti, hogy követünk valakit, aki tanít minket. A tapasztalatot követjük és a megjelenő tudatosságot, amint a tanítást a gyakorlásunkban hasznosítjuk. Például, amikor azt érezzük: „Kedvelem ezt a dolgot. Ezt így szeretem csinálni!” A Dhamma ellentétes a kötődéssel és a ragaszkodással. Ha valóban elkötelezettek vagyunk a Dhamma iránt, akkor elengedjük a vonzódásunk tárgyát amikor meglátjuk, hogy az ellentétes a Dhamma-val. Erre való a bölcsesség.
Sokat beszéltem, valószínűleg már elfáradtatok. Van kérdésetek? Valószínűleg van. Legyetek tudatában az elengedésnek. A dolgok áramlanak, és engedjétek el azokat, de nem tudatlan, közömbös módon, anélkül hogy megértenétek mi történik. Legyetek tudatosak! Minden dolog, amiről beszéltem az éberségre van kihegyezve; ez mindig megvéd benneteket. Gyakoroljatok bölcsességgel és ne illúzióval. Akkor szerzünk igazi tudást, amikor a bölcsesség erősödik és folyamatosan növekszik.
1Arom (Thai): minden tudati jelenség, akár boldogság, akár boldogtalanság, belső vagy külső. :
22Szó szerint „számol”
33Mert még
mindig a fogalmi valóság részei.
10