Ma van a napja annak, hogy mi buddhisták összejöjjünk, hogy megtartsuk az uposatha-t (megtartás napját), elmondjuk a szabályokat, és meghallgassuk a Dhamma-t, ahogy szoktuk. A Dhamma hallgatásának célja először is az, hogy megértsük és tisztázzuk azokat a dolgokat, amelyeket nem értünk. Másodszor pedig az, hogy alaposabban megértsük azokat a dolgokat, amelyeket korábban már megértettünk. A Dhamma beszédekre kell támaszkodnunk, hogy fejlesszük a megértésünket; a Dhamma hallgatása döntő tényező.
A mai beszédre különösen figyeljetek! Először egyenesítsétek ki a tartásotokat, hogy megfelelő legyen a hallgatásra! Ne legyetek túl feszültek! Csak az marad hátra, hogy megalapozzátok, és megszilárdítsátok a tudatotokat a samadhi-ban. A tudat a fontos alkotóelem, ami érzékeli a jót és a rosszat, a helyeset és a helytelent. Ha csak egy percig is sati (éberség) nélkül vagyunk, akkor abban a percben őrültek vagyunk. Ha félórát vagyunk sati nélkül, akkor félóráig vagyunk őrültek. Amennyire hiányzik a sati (éberség) a tudatunkból, annyira vagyunk őrültek. Ezért különösen fontos odafigyelnünk a Dhamma beszédre.
Ezen a földön minden teremtményt gyötör a szenvedés. Csak a szenvedés nyugtalanítja a tudatot. A Dhamma hallgatásának a célja, hogy teljesen elpusztítsuk a szenvedést. Ha szenvedés keletkezik, az azért van, mert igazán nem ismerjük a szenvedést. Bármennyire akarjuk irányítani akaraterővel, vagyonnal vagy birtoklással, ez egyszerűen lehetetlen. Ha nem értjük meg teljesen a szenvedést és annak okát, akármennyire is próbáljuk „lecserélni” cselekedeteinkkel, gondolatainkkal, vagy világi gazdagságunkkal, nem tudunk megszabadulni tőle. Csak a tiszta tudás, tudatosság és az igazság ismerete szünteteti meg. Ez nem csak az otthontalanságba távozottakra: a szerzetesekre és a novíciusokra vonatkozik, hanem a világi emberekre is. Ha ismered a dolgok igazságát, a szenvedés automatikusan megszűnik.
A jó és a rossz állapotok folytonos valóságok. A Dhamma a folytonosságot és az önfenntartást jelenti. A zavar fenntartja a zavart, a békesség fenntartja a békességet. A jó és a rossz fenntartja saját állapotát, mint a forró víz, ami fenntartja a forróságot és nem változik senki számára. Akár fiatal, akár öreg ember issza, forró. Minden nemzetiségű ember számára forró. Tehát a Dhamma-t úgy határozzák meg, mint ami fenntartja az állapotát. A gyakorlásunk során meg kell ismernünk a meleget és a hideget, a helyest és a helytelent, a jót és a rosszat. A rosszat megismerve nem teremtjük meg a rossz okait, ezért nem jön létre a rossz.
A Dhamma-gyakorlóknak meg kell ismerniük a különböző dhamma-k eredetét. Ha elfojtjuk a hő okát, nem keletkezik hő. Ugyanez a helyzet a rosszal is: okkal keletkezik. Ha addig gyakoroljuk a Dhamma-t amíg megismerjük, megismerjük majd a dolgok eredetét, az okaikat. Ha kioltjuk a rossz okát, akkor a rossz is kialszik, nem kell rohannunk a rossz után, hogy kioltsuk.
Ez a Dhamma gyakorlás. Sokan tanulmányozzák a Dhamma-t, tanulják, sőt még gyakorolják is, de mégsem pusztították el a tudatukban a rossz és a zavar okát. Amíg a hő oka jelen van, nem tudjuk megakadályozni a hőséget. Hasonlóképpen; amíg a zavar oka a tudatunkban van, nem tudjuk megakadályozni a zavart, mert abból a forrásból táplálkozik. Amíg a forrást nem szüntetjük meg, a zavar újra feltámad.
Amikor jó cselekedeteket hozunk létre, a jóság megjelenik a tudatban, mert az is okkal keletkezik. Ezt kusala-nak nevezzük. Ha így megértjük az okokat, létrehozzuk ezeket és az eredmény természetesen követi majd.
De az emberek általában nem hoznak létre helyes okokat. Nagyon akarják a jót, de mégsem tesznek semmit érte. Rossz eredményeket érnek el, amelyek szenvedésbe sodorják a tudatot. Manapság az emberek nem akarnak mást csak pénzt. Azt gondolják, hogy ha elég pénzhez jutnak, akkor minden rendben lesz. Ezért sok időt fecsérelnek a pénz keresésére, nem a jóságot keresik. Ez olyan, mintha húst akarnának, de nem akarnak sót a tartósításhoz. Csak hagyják a húst megrothadni. Azoknak, akik pénzt akarnak, nem csak azt kell tudniuk, hogy hogyan találják meg azt, hanem azt is, hogy hogyan vigyázzanak rá. Ha húst akarsz, nem elégedhetsz meg azzal, hogy csak úgy megveszed és otthagyod a házban, mert megrothad. Ez a gondolkodásmód helytelen. A helytelen gondolkodás eredménye a zavar és a nyugtalanság. A Buddha azért tanította a Dhamma-t, hogy az emberek átültessék a gyakorlatba, hogy megismerjék és megértsék, hogy eggyé váljanak vele és Dhamma-tudatot hozzanak létre. Amikor a Dhamma-tudat létrejön, akkor a boldogság és az elégedettség jön létre. A samsara nyugtalansága ebben a világban van és ebben a világban történik a szenvedés megszüntetése is.
A Dhamma-t azért gyakoroljuk, hogy átvezesse a szenvedésen túlra a tudatot. A test nem tud túllépni a szenvedésen. Megszülettünk, fájdalmat, betegséget, öregséget és halált kell megtapasztalnunk. Csak a tudat tud túllépni a ragaszkodáson és a megragadáson. A Buddha összes tanítása, amelyet paryatti-nak nevezünk, ügyes eszköz ennek megszüntetésére. Például, a Buddha tanított az upadinnakka-sankhara-ról és az anupadinnaka-sankhara-ról, a tudat által meghatározott körülményekről és a nem a tudat által meghatározott körülményekről. A nem a tudat által meghatározott körülmények olyanok, mint a fák, hegyek, folyók és így tovább: élettelen dolgok. A tudat által meghatározott körülmények az állatok, emberek és így tovább. A legtöbb Dhamma tanítvány magától értetődőnek tekinti ezt a meghatározást, de ha mélyebben megvizsgálod, hogy az emberi tudat hogyan merül el az észlelésekben, hangokban, szagokban, ízekben, érzésekben és tudatállapotokban, akkor megérted, hogy semmi olyan nincs, amit nem a tudat határozna meg. Amíg sóvárgás van a tudatban, mindent a tudat határoz meg.
Ha a Dhamma-t gyakorlás nélkül tanulmányozzuk, nem leszünk tisztában a mélyebb jelentésével. Például, ha azt gondoljuk, hogy ennek a meditációs-teremnek az oszlopai, az asztalok, a padok, és minden élettelen dolog nem a tudat által meghatározottak, akkor csak az egyik oldalát vizsgáljuk meg a dolgoknak. De csak fogjatok egy kalapácsot és próbáljatok meg összetörni néhány dolgot ezek közül, meglátjátok, hogy a tudat által meghatározottak - e vagy sem.
A saját tudatunk az, ami ragaszkodik az asztalokhoz, a székekhez és minden tárgyhoz, a saját tudatunk figyeli meg ezeket a dolgokat. Még akkor is, ha csak egy kis csésze törik el, az fáj, mert a tudatunk határozta meg ezt a csészét. Akármit is érzünk sajátunknak, legyenek azok fák, hegyek vagy akármi más, a tudat határozza meg azokat. Ha nem a sajátunk, akkor valaki másé. Minden a tudat által meghatározott körülmény, nincs nem a tudat által meghatározott.
Ugyanez a helyzet a testünkkel. Általában azt mondjuk, hogy a test a tudat által meghatározott. A tudat határozza meg a testet, ez nem más mint upadana (ragaszkodás). Megragadja a testet és úgy ragaszkodik hozzá, mint „én” vagy „enyém”.
Ugyanúgy, ahogy egy vak ember sem érti a színeket - nem számít hová néz nem lát színeket -, mert a tudatot akadályozza a ragaszkodás és az illúzió. Minden tapasztalt tárgy a tudat által meghatározott. Az illúzióktól és sóvárgásoktól szennyezett tudat számára minden a tudat által meghatározott: asztalok, székek, állatok és minden egyéb. Ha úgy fogjuk fel, hogy van egy valódi én, akkor a tudat mindenhez ragaszkodik. Az egész természet a tudattól függ. Mindenhol ragaszkodás lesz.
A Buddha beszélt sankhata-dhamma-ról és asankhata-dhamma-ról, a feltételekhez kötött és feltételekhez nem kötött dolgokról. A feltételekhez kötött dolgok megszámlálhatatlanok- anyagi természetűek, vagy nem anyagi természetűek, nagyok vagy kicsik. Ha tudatunk téveszmék hatása alatt van, akkor e dolgok körül kavarog, helyesnek vagy helytelennek, jónak vagy rossznak, rövidnek vagy hosszúnak, durvának vagy kifinomultnak tartja őket. Miért működik így a tudat? Mert nem ismeri a hétköznapi valóságot (samuti-sacca), nem érti a Dhamma-t. Ha nem értjük a Dhamma-t, a tudatunk tele lesz ragaszkodással. Amíg a tudat ragaszkodik, nincs kiút, zavar van, születés, öregség, betegség és halál, már a gondolat-folyamban is. Ezt a fajta tudatot sankhatta-dhamma-nak nevezik, feltételekhez kötött tudat.
Asakhata-dhamma, a feltétel nélküli, arra a tudatra utal, amely érti a Dhamma-t, látja az öt khandha valóságát, úgy ahogy az van: nem állandó, nem kielégítő és én-nélküli. Az „én” és az „ők” az „enyém” és az „övék” a hétköznapi valósághoz tartoznak. Valójában ezek mind körülmények. Amikor a körülmények igazságát, azt hogy nem tartoznak hozzánk, tisztán látjuk, elengedjük a körülményeket és a késztetést. Amikor elengedjük a körülményeket, elérjük a Dhamma-t, belátjuk azt. Amikor elérjük a Dhamma-t, tisztán tudunk. Tudjuk, hogy csupán körülmények és meghatározások vannak; nincs létező, nincs „én”, nincs „mi”, nincs „ők”. Annak tudása ez, ahogy a dolgok vannak.
Ha így szemlélődünk, a tudat meghaladja a dolgokat. A test bár megöregszik, beteg lesz és meghal, de a tudat meghaladja ezt az állapotot. Amikor a tudat túllép a körülményeken, megismeri a feltétel nélkülit. A tudat feltétel nélkülivé válik, amely már nem tartalmaz kondicionáló tényezőket. A tudatot már nem a világi aggodalmak határozzák meg, többé már nem szennyezik a tudatot, öröm és bánat már nincsen hatással rá. Semmi sincs hatással a tudatra, a tudat biztonságban van, minden létesüléstől megmenekül. Látva a körülmények és a meghatározottság valódi természetét, a tudat megszabadul. A megszabadult tudatot „feltétel-nélkülinek” nevezzük, amely túl van a meghatározó befolyásokon.
Ha a tudat nem igazán ismeri a körülményeket és a meghatározásokat, akkor azok rángatják. Szembetalálja magát a jóval, a rosszal, az örömmel és a fájdalommal, és azok sokasodnak. Miért szaporodnak el? Mert még mindig ott van az ok. Mi az ok? Az ok az a vélekedés, hogy a testnek van én-je vagy, hogy az én-hez tartozik; az érzetek az én vagy az én-hez tartoznak; az érzékelés az én vagy az én-hez tartozik; ez a késztetés az én, vagy az én-hez tartozik; hogy a tudatosság az én vagy az én-hez tartozik. Az a vélekedés, amely az én szempontjából fogja fel a dolgokat, a forrása a boldogságnak, a szenvedésnek, a születésnek, az öregségnek, a betegségnek és a halálnak. Ez a világi tudat, ami körbe-körbe forog és változik a világi feltételek szerint. Ez a feltételekhez kötött tudat.
Ha valamilyen szerencse ér minket, tudatunkat ez határozza meg. Ez a dolog örömmel tölti el a tudatunkat, de amikor eltűnik, a tudatunk szenvedésbe fordul. A tudat a körülmények és a vágy rabszolgájává válik. Akármit tár elé a világ, a tudat ennek megfelelően mozog. Az ilyen tudatnak nincs menedéke. Ez a tudat még bizonytalan önmagában, nem szabad, hiányzik a szilárd alapja. Ez a tudat még nem ismeri a körülmények igazságát. Ilyen a feltételekhez kötött tudat.
Mindannyian, akik itt a Dhamma-t hallgatjátok, gondolkodjatok el ezen! Még egy gyerek is képes felidegesíteni titeket, ugye? Még egy gyerek is be tud csapni titeket. Képes megvezetni sírással, nevetéssel, mindenféle dologgal; még az idősebb embereket is becsapják. A megvezetett ember tudatának, aki nem ismeri a körülmények valóságát, különböző reakciói lesznek, mint például, szeretet, ellenszenv, élvezet és fájdalom. Formálják a tudatunkat, mert a rabszolgáik vagyunk. A tanha, a sóvárgás rabszolgái vagyunk. A sóvárgás adja a parancsokat és mi egyszerűen engedelmeskedünk.
Hallom az embereket panaszkodni: „Oh, olyan szerencsétlen vagyok. Éjjel, nappal a mezőre kell mennem, nincs időm otthon lenni. Napközben árnyék nélkül, a tűző napon kell dolgoznom. Nem számít milyen hideg van, nem maradhatok otthon, annyira le vagyok terhelve.”
Ha megkérdezem őket: „Miért nem hagyjátok el az otthonotokat, és miért nem lesztek szerzetesek?” Azt felelik: „Nem tudjuk elhagyni az otthonunkat, kötelességeink vannak.” A tanha visszahúzza őket. Néha, amikor szántasz, vizelned kell, meg sem állsz, úgy könnyítesz magadon, mint a bivalyok. Így ejt rabul a sóvárgás.
Amikor megkérdezem: „Hogy vagytok, nincs időtök eljönni a kolostorba?” Azt felelik: „Oh, nagyon elfoglalt vagyok.” Nem tudom, hogy mibe ragadtok bele ennyire! Ezek csupán körülmények, kitalációk. A Buddha azt tanította, hogy a jelenségeket és a körülményeket úgy lássuk, ahogy azok vannak. Ez a Dhamma megértése, úgy látni a dolgokat, ahogy azok vannak. Ha ezt megértitek, el kell engednetek és ki kell dobnotok. Bármit is kaptok, nincs igazi tartalma. Elsőre jónak tűnhet, de végül rosszra fordul. Szeretetre és ellenszenvre, nevetésre és sírásra késztet, arra mész amerre húz. Miért van ez így? Mert a tudat fejletlen. A körülmények a tudat meghatározó tényezőivé válnak, naggyá, kicsivé, boldoggá és szomorúvá teszik.
Az őseink idejében, ha valaki meghalt, hívtak egy szerzetest, hogy menjen és recitálja a mulandóságra való emlékeztetőt.
Anicca vata sankhara.
Minden feltételhez kötött dolog mulandó.
Uppada-vaya-dhammino
A keletkezés és az elmúlás természete az, hogy
Uppjjitva nirujjhanti
Aki megszületik, az meghal.
Tesam vupassamo sukho
A feltételek megszűnése az igazi boldogság.
Minden állapot mulandó. Mind a test, mind a tudat mulandó. Mulandóak, mert nem állandóak, folyton megváltoznak. Minden dolog ami születik, szükségképpen megváltozik, mulandó – így a testünk is. Mi az ami nem változik ebben a testben? A haj, a körmök, a fogak, a bőr, még mindig ugyanolyanok mint régen? A test állapota folyamatosan változik, mulandó. A test tartós? A tudat stabil? Gondolkodjatok el ezen! Hányszor keletkezik és szűnik meg egy nap alatt? A test és a tudat folyamatosan keletkezik és megszűnik; a körülmények állandóan kavarognak.
Azért nem látod ezeket a dolgokat az igazsággal összhangban, mert a valótlanban hiszel. Olyan, mintha egy vak ember vezetne. Hogyan tudnál így biztonságban utazni? Egy vak ember csupán az erdőbe és a bozótba vezet téged. Hogyan tudna biztonságos helyre vezetni, ha nem lát? Hasonlóképpen vezetik félre a tudatunkat a körülmények. Szenvedést hoznak létre a boldogság keresése közben, nehézséget teremtenek a könnyedség keresésében. Az ilyen tudat csak nehézséget és szenvedést szül. Meg akarunk szabadulni a szenvedéstől és a nehézségektől, de ehelyett épp ezeket hozzuk létre. Csak panaszkodni tudunk. Rossz okokat teremtünk és ezt azért tesszük, mert nem ismerjük a jelenségek és körülmények igazságát.
A körülmények mulandóak, mind a tudat által meghatározottak, mind a nem a tudat által meghatározottak. Gyakorlatilag a nem a tudat által meghatározott körülmények nem léteznek. Mi az, ami nem a tudat által meghatározott? Még a wc-d is, amiről azt gondolnád, hogy nem a tudat által meghatározott, hagyd, hogy valaki széttörje egy kalapáccsal. Valószínűleg a „hatóságnak” kellene magyarázkodnia. Még az ürülék és a vizelet is a tudat által meghatározott. Kivéve azt az embert, aki világosan látja a dolgokat, ahogy azok valójában vannak, ott nincsenek a tudat által meghatározott körülmények.
A jelenségek a meghatározás által léteznek. Miért kell meghatároznunk? Mert valójában nem léteznek. Tegyük fel, hogy valaki egy jelzést akar készíteni. Fog egy darab fát vagy követ és a földre helyezi. Azután jelzésnek nevezi el. Tulajdonképpen ez nem jelzés. Nincs semmilyen jelzés, ezért neked kell létrehoznod. Ugyanígy határozzuk meg a városokat, az embereket, a lábasjószágot- mindent. Mert eredendően nem léteznek.
Az olyan fogalmak, mint „szerzetes”, „világi ember”, szintén „meghatározások”. Létrehozzuk ezeket a dolgokat, mert valójában nem léteznek. Olyan, mint egy üres tál - bármit belerakhatsz amit kedvelsz, mert üres. Ez a meghatározott valóság természete. Férfiak és nők is csupán meghatározott fogalmak, mint minden ami körülvesz minket.
Ha világosan látjuk a meghatározás igazságát, tudjuk, hogy nincsenek lények, mert a „lények” meghatározott dolgok. Ha megértitek, hogy a dolgok csupán meghatározások, megbékéltek. De ha azt hiszitek, hogy az ember, az élőlény az „enyém”, az „övék” és így tovább, valódi létezők, akkor nevetnetek és sírnotok kell miattuk. Ezek csupán a kondicionáló tényezők kavargásai. Ha ezeket a dolgokat a sajátunknak tekintjük, szenvedni fogunk. Ez a micchaditthi, helytelen nézet. A név sem velünk született, nem végső valóság. Csupán a születésünk után kapunk nevet, ugye? Vagy ti már eleve névvel születtetek? Az elnevezés csupán a születés után történik, ugye? Miért kell neveket adnunk? Mert eredendően semmi sem létezik.
Világosan meg kell értenünk a meghatározásokat. Jó, rossz, magas, alacsony, fekete, fehér, mind-mind meghatározás. Mindannyian beleveszünk a meghatározásokba. Ezért kántálják a szerzetesek a temetési szertartásokon, hogy „anicca vata sankhara…”. Az állapotok mulandóak, megjelennek és eltűnnek. Ez az igazság. Van valami ami keletkezik, és nem szűnik meg? A jó hangulat is keletkezik, azután megszűnik. Láttál már valakit, aki 3-4 évig sírt? Legtöbbször az emberek egész este sírnak és azután felszáradnak a könnyek. Keletkeznek, megszűnnek.
„Tesam vupasamu sukho”: ha megérted a sankhara-kat (sokasodás) és ezáltal megzabolázod őket, az a legnagyobb boldogság. Nyugodtnak lenni a sokasodástól, nyugodtnak lenni a „létesüléstől”, nyugodtnak lenni az önvalótól, az én-től, ez az igazi jutalom. Túllépve ezeken a dolgokon meglátható a feltétel nélküli. Ez azt jelenti, hogy bármi történik, a tudat nem kering körülötte. Nem képes semmi sem kimozdítani a tudatot a természetes egyensúlyából. Mi mást akarhatnánk? Ez a vége, ennyi.
A Buddha azt tanította, hogy a dolgok úgy vannak, ahogy vannak. Az, hogy felajánlásokat teszünk, Dhamma-t hallgatunk és így tovább, az azért van, hogy felkutassuk és belássuk a valóságot. Ha felismerjük ezt, nem kell a vipassana-t gyakorolni, magától megtörténik. Mind a samatha, mind a vipassana függő módon jön létre ugyanúgy, mint más meghatározottságok. Az a tudat amely tud és túl van ezeken a dolgokon, eljutott a gyakorlás legmagasabb szintjére. A gyakorlásunk során azért vizsgálódunk, hogy túllépjünk a szenvedésen. Amikor a ragaszkodás megszűnik, akkor ezzel a különböző létállapotok is megszűnnek. Amikor a létállapotok megszűnnek, nem lesz több születés és halál. Amikor a dolgok jól mennek, a tudat nem örvendezik, amikor a dolgok rosszra fordulnak, a tudat nem bánkódik. A tudatot nem ragadják magukkal a világi kínok, ekkor a gyakorlás véget ér. A Buddha által adott tanításnak ez az alapja.
A Buddha arra tanított, hogy alkalmazzuk a Dhamma-t az egész életünkben. Amikor meghalunk akkor is ott van a tanítás: Tesam vupasamu sukha. De nem uraljuk ezeket az állapotokat, csak hordozzuk, mintha a szerzetesek mondanák, hogy tegyünk így. Magunkkal cipeljük ezeket és siránkozunk miattuk. Ez az, amikor elveszünk a körülményekben. A menny, a pokol és a Nibbana ezen a ponton található.
Azért gyakoroljuk a Dhamma-t, hogy túllépjünk a tudatunk szenvedésén. Ha látjuk a dolgok igazságát, ahogyan ezt itt elmagyaráztam, akkor automatikusan megértjük a négy nemes igazságot - a szenvedést, a szenvedés okát, a szenvedés megszüntethetőségét és a szenvedés megszüntetéséhez vezető utat.
Az emberek általában tudatlanok a jelenségeket illetően, mert azt gondolják, hogy mind önmagukban léteznek. Amikor a könyvek azt mondják, hogy a fák, a hegyek és a folyók nem a tudat által meghatározott körülmények, leegyszerűsítik a dolgokat. Ez csak a felszíni tanítás, nem utal a szenvedésre, mintha nem lenne szenvedés a világban. Ez csupán a Dhamma héja. Ha megértenénk a dolgokat, a végső igazság fényében látnánk azt, hogy az emberek kötik meg a dolgokat a ragaszkodásukkal. Hogyan mondhatjátok azt, hogy a dolgoknak nincs hatalma az események alakításában, hogy azok nem a tudat által meghatározottak, amikor az emberek egy kis semmiség miatt is megütik a gyermekeiket? Minden ugyanígy képes befolyásolni minket. A dolgok ismerete a mi gyakorlásunk, megvizsgáljuk azokat a dolgokat amelyek feltételhez kötöttek, feltétel nélküliek, a tudat által meghatározottak és nem a tudat által meghatározottak.
Ez része a „felületi tanításnak”, ahogy a Buddha nevezte. Egyszer a Buddha az erdőben tartózkodott. Fogott egy maréknyi levelet és megkérdezte a szerzeteseket: „Bhikkhuk, melyik a több levél, az amit a kezembe tartok vagy az ami az erdő talaján hever?”
A bhikkhuk azt válaszolták: „ A levelek, amelyek a Magasztos kezében vannak kevesebbek, az erdőben szétszóródott levelek száma sokkal több.”
„Hasonlóképpen bhikkhuk, a Buddha tanítása nagyszámú, de nem ez a dolgok lényege, nem állnak közvetlen kapcsolatban a szenvedésből kivezető úttal. A tanításnak sok aspektusa van, de az amit a Tathagatha valójában akar tőletek, hogy lépjetek túl a szenvedésen, vizsgáljátok meg a dolgokat, hagyjatok fel a formához való ragaszkodással, ne ragaszkodjatok az érzetekhez, az észleléshez, a késztetéshez és a tudatossághoz.1 Ne ragaszkodjatok ezekhez, és akkor túlléptek a szenvedésen. Ezek a tanítások olyanok, mint a Buddha kezében lévő levelek. Nincs szükségetek sokra, a kevés is elegendő. Ami a tanítás többi részét illeti, ne aggódjatok miatta. Az ugyanolyan, mint a hatalmas Föld, ami fűvel, termőfölddel, hegyekkel és erdőkkel bővelkedik. Nincs hiány kövekből és kavicsokból, de egyik sem olyan értékes, mint egy drágakő. A Buddha Dhamma is ilyen; nincs szükséged sok mindenre.”
Tehát akár beszéltek a Dhamma-ról, akár hallgatjátok, látnotok kell a Dhamma-t! Nem kell azon tanakodnotok, hogy hol van a Dhamma: itt van. Nem számít hová mentek a Dhamma-t tanulmányozni, a Dhamma a tudatban van. A tudat az, amelyik ragaszkodik, a tudat az, ami spekulál, a tudat az, ami túllép, ami elenged. Mindez ideiglenes tanítás, valójában a tudatról szól. Nem számít, hogy Tipitaka-t, Abhidhamma-t vagy bármi egyebet tanulmányoztok, ne feledjétek el azt honnan ered!
Amikor elérkezik a gyakorlás ideje, akkor csak őszinteségre és becsületességre van szükségetek, nincs szükség arra, hogy gondot okozzatok magatoknak. Közületek, egyik világi ember sem tanulmányozta a Tipitaka-t, de attól még hajlamosak vagytok a sóvárgásra, az ellenszenvre és az illúzióra. Hol tanultatok ezekről a dolgokról? El kellett olvasnotok a Tipitaka-t vagy az Abhidhamma-t, hogy megtapasztaljátok a sóvárgást az ellenszenvet vagy az illúziót? Ezek a dolgok már eleve a tudatotokban vannak, nem kell könyveket tanulmányoznotok az elengedésükhöz. A tanítások ezeknek a dolgoknak a vizsgálatáról és elengedéséről szólnak.
Engedjétek, hogy a tudás szétáradjon bennetek és akkor helyesen gyakoroltok! Ha vonatot akartok látni, menjetek el a központi pályaudvarra, nem kell végigmennetek az északi, a déli, a keleti és a nyugati vonalon! Ha vonatot akarsz látni, ha az összest látni akarod, jobban teszed, ha a nagy központi pályaudvaron vársz, mert mindegyik megérkezik.
Ezért a Dhamma gyakorlás nem tesz különbséget osztályok és fajok között, csupán azt kéri, hogy vizsgáljuk meg, lássuk és értsük meg a dolgokat. Először tegyük a testet szennyeződésmentessé a sila (erkölcs) által. Néhányan azt gondolják, hogy a sila betartásához csupán memorizálni kell a páli kifejezéseket és éjjel nappal recitálni azokat, de valójában a testet és a beszédet kell megtisztítani, és ez a sila. Nem nehéz megérteni, olyan, mint a főzés. Ebből is rakunk belőle egy keveset, abból is, amíg finom nem lesz. Nem kell semmi mást hozzáadnotok, hogy ízletes legyen, már önmagában finom, ha a megfelelő hozzávalókat teszitek bele. Ehhez hasonlóan, ha ügyelünk arra, hogy helyesen cselekedjünk és helyesen beszéljünk, akkor sila-hoz fogunk jutni.
A Dhamma-t bárhol lehet gyakorolni. Régen sokat utaztam, hogy tanítót keressek, mert nem tudtam, hogyan kell gyakorolni. Mindig attól tartottam, hogy rosszul gyakorolok. Folyamatosan egyik helyről a másikra vándoroltam, amíg meg nem álltam és elgondolkodtam ezen. Most már értem. A múltban meglehetősen ostoba voltam, hogy folyamatosan újabb és újabb helyet kerestem a meditációhoz, nem tudtam, hogy az már ott van a tudatomban. Minden meditáció, amit akarsz, ott van benned, legbelül. Benned van a születés, az öregség, a betegség és a halál. Ezért mondta a Buddha azt, hogy Paccatam veditabbo vinnuhi, a bölcsnek meg kell ismerni önmagát. Már azelőtt mondogattam ezeket a szavakat, mielőtt tudtam volna, hogy mit jelentenek. Utaztam és addig kerestem, amíg majd meghaltam a kimerültségtől, azután megálltam és megtaláltam amit kerestem, magamban. Szóval most már tudok erről beszélni.
Tehát a sila-t gyakoroljátok úgy, ahogy magyaráztam! Ne kételkedjetek a gyakorlásban! Még akkor sem, ha néhányan azt mondják, hogy nem tudtok otthon gyakorolni, mert túl sok az akadály. Ha ez így van, akkor az evés és az ivás is akadály lehet. Ha ezek a dolgok akadályoznak a gyakorlásban, akkor ne egyetek! Ha egy tüskés bokorban állsz, az jó? Nem jobb az, ha nem álltok tüskés bokorban? A Dhamma gyakorlása mindenkinek hasznos, osztálytól függetlenül. Amennyit gyakoroltok, annyit tudtok meg az igazságról.
Vannak akik azt mondják, hogy nem tudnak világi emberként gyakorolni, mert túl zsúfolt a környezetük. Ha túl zsúfolt a környezetetek, akkor ismerjétek meg a zsúfoltságot és tegyétek nyitottá és tágassá! A különböző dolgok megtévesztik a tudatot, képezzétek, hogy meglássa az igazságot! Minél inkább elhanyagoljátok a gyakorlást, a kolostorba járást és a tanítások hallgatását, a tudatotok annál inkább a mocsárba süllyed, mint egy béka, ami bebújik egy lyukba. Valaki jön egy kampóval, és a békának annyi, nincs esélye. Csak azt teheti, hogy kinyújtja a nyakát és megadja magát. Tehát vigyázz, hogy ne egy kis zugban végezd, jön valaki egy kampóval és elkap! Otthon a gyerekeid és az unokáid zaklatnak, rosszabb helyzetben vagy mint a béka. Nem tudod, hogy hogyan szakadj el ezektől a dolgoktól. Amikor eljön az öregedés, a betegség és a halál, mit csináltok majd? A kampó el fog kapni titeket is.
Ebben a nehéz helyzetben van a tudatunk. Elmerültök a gyerekekben, a rokonokban, a javakban, és nem tudjátok, hogyan engedjétek el őket. Erkölcs és a dolgoktól való megszabadulás megértése nélkül nincs kiút. Amikor az érzet, az észlelés, a késztetés és a tudatosság szenvedést okoz, belemerültök. Miért van ez a szenvedés? Ha nem vizsgáljátok meg, nem értitek. Ha a boldogság felmerül, egyszerűen elmerültök és lubickoltok benne. Nem kérdezitek meg magatoktól: „Honnan jön ez a boldogság?”
Változtassatok a hozzáállásotokon! Bárhol tudtok gyakorolni, mert a tudatotok mindig veletek van. Ha jó gondolataitok vannak amíg ültök, tudatában lehettek azoknak, ha rossz gondolataitok vannak, azoknak is legyetek tudatában. Ezek a dolgok veletek vannak. Ha lefekszel, nem számít, hogy jó vagy rossz gondolataid vannak, mindegyiket megismerheted, mert az a hely ahol gyakorolsz, a tudatban van. Vannak akik azt gondolják, hogy minden egyes nap el kell menniük a kolostorba. Ez nem szükséges, csak figyeljétek meg a saját tudatotokat! Ha tudjátok, hogy hol gyakoroljatok, biztosak lehettek.
A Buddha tanítása azt mondja, hogy figyeljünk magunkra, ne rohanjunk a hóbortok és a babonák után. Ezért azt mondta:
Silena sugatim yanti
Az erkölcsi feddhetetlenség jóléthez vezet
Silena bhogasampada
Az erkölcsi feddhetelenség gazdagsághoz vezet
Silena nibbutim yanti
Az erkölcsi feddhetetlenség a Nibbana-ba vezet
Tasma silam visodhaye
Ezért tartsátok meg tisztán az előírásokat.
A sila meghatározza a cselekedeteinket. A jó cselekedet jó eredményhez vezet, a rossz cselekedet rosszhoz. Ne várd meg, hogy az istenek tegyenek meg érted dolgokat, hogy az angyalok és az őrző istenek megvédjenek, hogy szerencsés napok megsegítenek! Ezek a dolgok nem igazak, ne higgyetek bennük! Ha hisztek bennük, szenvedni fogtok. Mindig várni fogjátok a megfelelő napot, a megfelelő hónapot, a megfelelő évet, az angyalokat és az isteneket...és szenvedtek. Vizsgáljátok meg a cselekedeteiteket, a beszédeteket és a kammatokat. Ha jó dolgokat cselekedtek, akkor jót kaptok, ha rosszat, akkor rosszat.
Ha megértitek, hogy a jó és a rossz, a helyes és a helytelen bennetek van, nem kell máshol keresnetek. Csak nézzétek meg, hogy hol keletkeznek ezek a dolgok! Ahol elvesztettétek a dolgot, ott kell keresnetek. Még ha rögtön nem is találjátok meg, folytassátok a keresést ott, ahol elejtettétek! Általában valahol elveszítjük a dolgot és máshol keressük. Valaha is megtaláljátok? A jó és a rossz bennetek van. Egy napon biztos megtaláljátok, csak keressétek!
Minden lény a kamma-ja szerint él. Mi a kamma? Az emberek túlságosan naivak. Ha rosszat cselekedsz, azt mondják, hogy Yama, az alvilág királya mindet beleírja egy könyvbe. Amikor odamész, előveszi a könyvét és utánad néz. Mindannyian féltek Yama-tól a túlvilágon, de nem ismeritek fel Yama-t a saját tudatotokban. Ha rosszat cselekszel, még akkor is, ha más nem is látja, Yama mindent leír. Valószínűleg sokan vannak itt közöttetek, akik titokban rossz dolgokat tettek és nem vette észre más. De ti látjátok, ugye? Yama mindent lát. Értitek ezt? Mindannyian azt gondoljátok, hogy Yama mindent leírt, ugye? Nem tudtok elmenekülni előle. Akár egyedül csináljátok, akár csoportban, akár a mezőn vagy bárhol.
Van itt valaki, aki már lopott valaha? Valószínűleg vannak közöttünk ex-tolvajok. Talán a múltban tettetek rossz dolgokat és senkinek nem beszéltetek róla. Ám ti tudtok róla. Ez a Yama, aki figyel és mindent lejegyez. Akárhová mész, mindent lejegyez a könyvébe. Ismerjük a saját szándékunkat. Amikor rosszat cselekszel, a rossz van jelen, ha jót cselekszel, ott van a jóság. Sehová nem tudtok elbújni, akkor is, ha mások nem látnak titeket, ti látjátok magatokat. Olyan nincs, hogy valami rosszat tesztek és megússzátok. Ugyanakkor miért nem látjátok meg a saját tisztaságotokat? Lássatok meg mindent: a békességet, a zaklatottságot, a megszabadulást és a rabságot, lássatok meg mindent magatokban!
A buddhista vallásban minden cselekedeteknek tudatában kell lennetek. Nem úgy cselekszünk, mint a brahminok, akik bemennek a házba és azt mondják: ”Legyél jó és erős, élj sokáig!” A Buddha nem ezt mondja. A Buddha úgy kezelte a betegséget, hogy azt kérdezte: „Mi történt a betegséged előtt, mi vezetett a betegségedhez?” Azután elmondod, hogy miből eredt: „Oh, így van ez, nem? Vedd be ezt a gyógyszert és próbáld ki!” Ha a gyógyszer nem megfelelő, kipróbál egy másikat. Ha jó a betegségre, akkor az a megfelelő. Ez a módszer tudományosan megalapozott. A brahminok egy zsinórt kötnek a csuklódra és azt mondják: „Rendben, legyél jól, legyél erős, amikor elmegyek erről a helyről, kelj fel, egyél tápláló ételt és jól leszel”. Nem számít mennyit fizetsz nekik, a betegséged nem tűnik el, mert a módszerüknek nincs tudományos alapja. De az emberek szeretnek hinni ilyesmiben.
A Buddha nem akarta, hogy túl nagy jelentőséget tulajdoníts ezeknek a dolgoknak, azt akarta, hogy ésszel gyakorolj. A buddhizmus már évezredek óta létezik, és a legtöbb ember úgy gyakorol, ahogy a tanítói tanították, függetlenül attól, hogy az helyes vagy helytelen. Csupán az elődeik példáját követik.
A Buddha nem bátorította ezt a dolgot, azt akarta, hogy ésszel tegyünk dolgokat. Például egy alkalommal, amikor tanított, megkérdezte a tiszteletreméltó Sariputta-t: „Sariputta elhiszed ezt a tanítást?” A tiszteletreméltó Sariputta azt válaszolta: „Még nem hiszem el.” A Buddha megdicsérte válaszát: „Nagyon jó Sariputta. Egy bölcs ember nem hisz el mindent. Megvizsgálja a dolgokat, az okokat és a körülményeket, és megérti az igazi természetüket, mielőtt hinne, vagy nem hinne bennük.”
A legtöbb tanító manapság azt mondja: „Micsoda?! Nem hiszel nekem? Tűnj el a szemem elől!” Az emberek félnek a tanítóiktól. Bármit is csinál a tanítójuk, vakon követik. A Buddha azt tanította, hogy tartsuk magunkat az igazsághoz! Hallgassuk meg a tanítást, figyeljünk rá és folyamatosan vizsgáljuk meg! Ugyanez a helyzet az én Dhamma beszédemmel is; menjetek és elmélkedjetek rajta! Amit mondok az helyes? Vizsgáljátok meg és nézzetek magatokba!
Ezért mondják, hogy őrködjetek a tudatotok felett! Aki oltalmazza a tudatát, megszabadul Mara bilincseitől. Csak a tudat fog meg, ragad meg, ismer meg, ért meg dolgokat. Ami megtapasztalja a boldogságot és a szenvedést, az csak a tudat. Amikor teljesen megismerjük a meghatározottságok és a feltételek igazságát, akkor természetes módon megszabadulunk a szenvedéstől.
Minden dolog úgy van, ahogy van. Önmagukban nem okoznak szenvedést, mint egy tövis, egy nagyon hegyes tövis. Szenvedsz tőle? Ez csak egy tövis, nem zavar senkit. De ha arra mész és belelépsz, akkor szenvedsz. Miért van ez a szenvedés? Mert beleléptél a tövisbe. A tövis elvan magában, nem árt senkinek. Csak ha belelépsz a tövisbe, akkor szenvedsz. Magunk miatt van a fájdalom. Forma, érzet, érzékelés, késztetés, tudatosság, minden dolog a világban csupán úgy van, ahogy van. Mi vesszük velük fel a harcot. Ha megütjük őket, visszaütnek. Ha magukra hagyjuk őket, nem zavarnak senkit csak a kötekedő részeg okoz gondot. Minden feltétel a természete szerint alakul. A Buddha ezért mondta: Tesam vupassamo sukha. Ha megszelídítjük a körülményeket és úgy látjuk a meghatározásokat, ahogy azok vannak, sem nem „én” sem nem „enyém”, sem nem „ők”, akkor megértjük, hogy ezek csupán hiedelmek, sakkaya-dithi, azok a körülmények, amelyek megszabadítanak az én- képzet illúziójától.
Ha azt gondolod, „én jó vagyok, én rossz vagyok, én nagyszerű vagyok, én vagyok a legjobb”, akkor helytelenül gondolkodsz. Ha ezeket a gondolatokat csupán meghatározásként és állapotként látod, amikor mások azt mondják, hogy „jó” vagy „rossz”, rájuk hagyod. Amíg úgy látod őket, mint „én” vagy „te”, az olyan, mintha három darázsfészked lenne; amint mondasz valamit, a darazsak körül dongnak, hogy megcsípjenek. A három darázsfészek sakkaya-ditthi, vicikiccha, silabbata-paramasa.2
Ahogy megvizsgáljátok a meghatározások és a feltételek valódi természetét, az önteltség nem tud érvényesülni. Mások apja olyan, mint a mi apánk, az anyjuk olyan, mint a mi anyánk, a gyermekeik olyanok, mint a mi gyermekeink. Úgy látjuk mások boldogságát és szenvedését mint a sajátunkat.
Ha így nézünk, szembetaláljuk magunkat az eljövendő Buddha-val, ez nem olyan nehéz. Egy csónakban evezünk. Akkor a világ olyan sima lesz, mint a dobon kifeszített bőr. Ha arra vársz, hogy találkozz Pra Sri Arya Metteyya, az eljövendő Buddha-val, akkor ne gyakorolj, valószínűleg elég sokáig itt leszel, hogy megláthasd. De ő nem olyan őrült, hogy ilyen embereket a tanítványának fogadjon. A legtöbb ember kételkedik. Ha nem kételkedtek önmagatokban, nem számít mit mondanak rólatok az emberek, nem kavar fel titeket, a tudatotok elengedi, mert békében van. A körülmények megszelídülnek. Futkosva a gyakorlási formák után, a következő gondolatok jönnek: ez rossz tanító, az a hely nem jó, ez a helyes, az helytelen. Ezek a dolgok nem léteznek, minden ilyen fajta gondolkodás elsimul. Szembe kerülsz az eljövendő Buddhával. Azok, akik összeteszik a kezüket és imádkoznak, soha nem jutnak el oda.
Szóval ez a gyakorlás. Ha tovább beszélnék, csak ismételném önmagam. Egy újabb beszéd is csak ugyanilyen lenne. Elvezettelek benneteket az ösvény elejére, bárki el akar indulni, itt van nektek. Akik nem mennek, maradhatnak. A Buddha csak az ösvény elejéhez visz titeket. Akkhataro Tathagata- a Tathagata csak megmutatja az utat. A saját gyakorlásomhoz is csupán ennyit tanított. A többi rajtam múlt. Most, hogy én tanítalak titeket, csak ezt mondhatom. Csak az ösvény elejére vezethetlek el titeket; aki vissza akar fordulni, visszamehet, aki elindulna, továbbmehet. Most már csak rajtatok múlik.
1Az öt khandha
22Én-
képzet, kétség, a szertatásokhoz és a rítusokhoz való ragaszkodás.
12