A belátás tisztasága.

Meditáljatok recitálva a „Buddho, Buddho”-t addig, amíg behatol a tudatotok közepébe (citta)! A „Buddho” szó a Buddha tudatosságát és bölcsességét jelenti. A gyakorlásban jobban kell erre a szóra támaszkodni, mint bármi másra. Az ezzel járó tudatosság elvezet a tudatotok valóságához. Ez az igazi menedék; ekkor mind az éberség, mind a belátás jelen van.

A vadon élő állatoknak is van egyfajta tudatosságuk. Éberek amikor becserkészik a zsákmányukat, és felkészülnek a támadásra. A ragadozóknak is szükségük van a határozott éberségre, hogy fogva tartsák az elejtett zsákmányt, bármilyen elszántan is küzd az, hogy megmeneküljön a haláltól. Ez is egyfajta éberség. Ezért meg kell különböztetned az éberség fajtáit. A Buddha megtanította meditálva recitálni a „Buddho”-t, amit a tudat felszabadítására használunk. Ha tudatosan figyeltek meg egy tárgyat, akkor a tudat felébred. A tudatosság ébreszti fel. Amint a meditáció során létrejön ez a tudás, tisztán látjátok a tudatot. Amikor a tudat „Buddho” tudatosság nélkül van, bár a hétköznapi világi tudatosság jelen lehet, a tudat nem ébredt fel és nincs belátás. Nem vezet el ahhoz, ami igazán hasznos.

A sati vagy az éberség a „Buddho” tudás jelenlététől függ. Ennek tiszta tudásnak kell lennie, ami világosabbá és ragyogóbbá teszi a tudatot. Megvilágosító hatása van ennek a tiszta tudásnak, és ez ahhoz hasonlít, mint amikor egy lámpa bevilágítja a sötét szobát. Amíg a szoba koromsötét, a benne elhelyezett tárgyakat nehéz megkülönböztetni, csak homályosan láthatóak a fény hiánya miatt. De ahogy elkezded erősíteni a belső fény ragyogását, át fog hatolni az egész szobán, képessé tesz majd arra, hogy egyre tisztábban láss, és egyre több tárgy részletét ismerd fel.

A tudat képzése egy gyerek tanításához hasonlítható. Lehetetlen arra kényszeríteni a gyerekeket, akik még nem tudnak beszélni, hogy természetellenesen gyorsan halmozzák fel a tudást, ami meghaladja a képességeiket. Nem lehetsz nagyon kemény velük, vagy nem próbálhatsz egyszerre több nyelvet tanítani nekik, mint amennyit képesek befogadni, mert a gyerekek képtelenek rá, hogy hosszan figyeljenek arra, amit mondasz.

A tudatotok is ilyen. Néha helyes, ha dicséritek és bátorítjátok magatokat, néha helyén való, ha kritikusak vagytok. Épp így van ez a gyerekeknél is. Ha túl gyakran korholod őket vagy túl keményen bánsz velük, nem fejlődnek megfelelő módon, még akkor sem, ha elhatározzák, hogy mindent megtesznek. Ha kényszeríted őket, az árt a gyerekeknek, mert hiányzik a tudásuk és a tapasztalatuk. Ez azt eredményezi, hogy elvesztik a helyes ösvényen való járás lehetőségét. Ha ezt teszitek a tudatotokkal, az nem samma patipada vagyis a gyakorlás helyes módja, ami a megvilágosodáshoz vezet. A gyakorlás (patipada): a test, a beszéd és a tudat képzése és irányítása. Itt kifejezetten a tudat képzésére utalok.

A Buddha azt tanította, hogy a tudat képzésének része az a tudás, hogy hogyan tanítsátok magatokat, és hogyan menjetek szembe a vágyaitokkal. Különböző ügyes eszközöket kell használnotok, hogy képezzétek a tudatotokat, ami folyton beleragad a lehangoltság és az elragadtatottság kedélyállapotaiba. Ez a tudat olyan, mint a gyerek. A szülők azért tudják megtanítani a gyereküket beszélni, mert nagyobb a nyelvtudásuk. Ilyen a tudat képzése. Amikor „Buddho” tudatosságod van, akkor a tudat bölcsebb, és sokkal finomabb tudása van az átlagosnál. Ez a tudatosság lehetővé teszi, hogy megértsétek a tudatot magát, megértsétek a tudat állapotát minden jelenség közepette. Ezért természetszerűleg képesek lesztek ügyes technikákkal képezni a tudatot. Akár kétségekbe vagy más szennyeződésekbe ragadsz bele, ezt mentális jelenségként látod, amely megjelenik a tudatban, és amelyet vizsgálni és kezelni kell.

A tudatosság, amit „Buddho”-nak nevezünk, olyan, mint a gyermek szülei. A szülők a gyerekek tanítói, gondoskodnak a nevelésükről, így természetes, hogy amikor megengedik nekik, hogy szabadon kószáljanak, egyúttal szemmel is tartják őket és tudják, hogy a gyerekek mit csinálnak, hová futnak vagy hová másznak.

Néha lehet, hogy túl okos vagy és túl sok ötleted van. Talán túl sokat gondolkodsz azon, hogy mi a legjobb nekik, így azután eljuthatsz arra a pontra, hogy minél több módszert találsz ki a tanításukra, annál távolabb kerülnek a kitűzött céloktól. Minél inkább próbálod tanítani őket, annál távolabb kerülnek tőle, azután eltévednek, nem járnak sikerrel és nem fejlődnek a megfelelő módon.

A tudat képzése során elengedhetetlen a kétség legyőzése. A kétely és a bizonytalanság olyan erős akadályok, amivel foglalkozni kell. A három béklyóhoz- én-képzet (sakkaya-ditthi), vak ragaszkodás a szabályokhoz és a szertartásokhoz (silabatta- paramasa) és a kétely (vicikiccha)- való ragaszkodásból kivezető út, amit a nemesek gyakorolnak (ariyapuggala). Eleinte a könyvekből érted meg ezeket a szennyeződéseket, még nincs rálátásod arra, ahogy a dolgok vannak. Az én-érzet vizsgálata az a módszer, amely túllép azon az illúzión, ami a testet én-ként azonosítja. Ez magába foglalja azt, hogy én-ként ragaszkodunk a saját testünkhöz vagy más emberek testéhez. Sakkaya-ditthi vagy én-képzet, ami arra a dologra utal, amit önmagatoknak neveztek, az ahhoz az elképzeléshez való ragaszkodás, hogy a test maga az én. Addig kell vizsgálnotok ezeket a nézeteket, amíg nem juttok el egy új megértésig, és meglátjátok, hogy a testhez való ragaszkodás szennyeződés, ami gátolja a belátást a Dhamma-ba.

Ezért először a tanító minden új bhikkhu jelöltet arra tanít, hogy vizsgálják meg az öt meditációs tárgyat: haj, szőr, körmök, fogak, és bőr. A szemlélődéssel és a vizsgálódással fejlesztjük ki az én-képzet átlátását. Ezek a tárgyi formák a legközvetlenebb alapjai a ragaszkodásnak, amelyek az én-kép illúzióját létrehozzák. A rajtuk való elmélkedés elvezet a személyiség vizsgálatához és eszközöket nyújt a férfiak és nők egész generációjának, akik a közösségbe lépéskor elfogadták a tanító előírását, amellyel tulajdonképpen túllépnek az én-képzet határán. De kezdetben tévedtek, belátás nélkül vagytok, és ezért nem tudtok áthatolni az én-képzeten és úgy látni a dolgokat, ahogy azok vannak. Nem látjátok a valóságot, mert még mindig szilárdan és mereven ragaszkodtok. Ez a ragaszkodás tartja fenn az illúziót.

A Buddha megtanította, hogyan lépjünk túl az illúziókon. A túllépés útja, hogy tisztán látjuk a testet úgy, ahogy az van. Átható belátással megértitek, hogy mind a saját testetek, mind mások testének valódi természete lényegében ugyanaz. Nincs különbség az emberek teste között. A test az csak test, nem élőlény, nem én, nem a miénk és nem az övék. Ezt a tiszta belátást a test valódi természetének, kayamumupassana-nak nevezzük. A test létezik, felcímkézitek és nevet adtok neki. Azután megragadjátok és ragaszkodtok hozzá, hogy ez a te tested vagy az ő teste. Ragaszkodtok ahhoz az elképzeléshez, hogy a test állandó. Tiszta és kellemes. Ez a ragaszkodás behatol a tudat mélyére. Így ragaszkodik a tudat a testhez.

Az én-képzet azt jelenti, hogy még mindig kétségeitek vannak és bizonytalanok vagytok a testetekkel kapcsolatban. A belátásotok nem teljesen hatol át az illúzión, ami én-ként látja a testet. Amíg az illúzió fennáll, hogy a testet én-nek vagy atta-nak nevezitek, addig abból a szempontból értelmezitek a tapasztalatokat, hogy létezik egy szilárd, erős entitás, amit én-nek nevezünk. Görcsösen ragaszkodsz ahhoz a konvencionális nézethez, hogy a testet én-ként látod, és nem tudsz túllépni rajta. De, ha a valóságot meglátjátok, úgy ahogy a dolgok vannak, belátjátok majd, hogy a test nem több mint test. Tisztán látjátok, hogy a test csak ennyi, a bölcsesség ellensúlyozza az én-érzet illúzióját. Ez a belátás, ami csupán ennyinek látja a testet, elvezet a ragaszkodás megsemmisítéséhez (upadana), az illúzió fokozatos kiirtása és elengedése révén.

Gyakoroljátok a testen való szemlélődést, amíg azt nem gondoljátok magatokban, „A test csupán test. Csak ennyi.” Amint megalapoztuk ezt a szemléletet, amint azt mondod magadnak, hogy csak ennyi, a tudat elenged. Elengedjük a testhez való ragaszkodást. Ez a belátása annak, hogy a test az csupán test. Ahogy folyamatosan fenntartjuk a testtől való leválást, minden kétely és bizonytalanság fokozatosan elveszti a gyökerét. Amint megvizsgáljátok a testet, egyre világosabban látjátok majd, hogy a test csupán test, nem személy, lény, én vagy ők, egyre nagyobb lesz a hatása a tudatra, eltávolítva a kételyt és a bizonytalanságot. A szabályokhoz és a szertartásokhoz való vak ragaszkodás (silabbatta-paramasa), amely a tudatban tapogatózásként és zavarodottságként nyilvánul meg, azért van, mert nem tisztázott a gyakorlás valódi célja. Mivel az én-nézettel együtt merült fel, egyidejűleg szűnnek meg.

Azt mondhatnánk, hogy a három béklyó - a kétség, a szertartásokhoz és a szabályokhoz való ragaszkodás és az én-képzet - elválaszthatatlanok és egymáshoz hasonlóak. Tisztán látjátok ezt a kapcsolatot, amikor a három béklyó közül az egyik, például a kétely eltűnik a belátás hatására, képesek vagytok automatikusan elhagyni a másik két béklyót. Együtt kialszanak. Egyidejűleg elengeded az én-képzetet és a vak ragaszkodást, ami a különböző gyakorlatokkal kapcsolatos tapogatózás és a szándék homályosságának oka. Úgy tekinthettek minden részt mint az én-képzethez való ragaszkodást, amit el tudtok engedni. Újra meg kell vizsgálnotok a testet, alkotóelemeire bontva. Ahogy minden összetevőt úgy láttok, ahogy az valójában van, a test vagy az én szilárd valóságként való érzékelése fokozatosan eltűnik. Folyamatosan törekednetek kell a valóság vizsgálatára, nem adhatjátok fel.

A mentális fejlődés további aspektusa, amely világosabb és mélyebb belátáshoz vezet, egy olyan tárgyon való meditálás, ami lecsendesíti a tudatot. A nyugodt tudat az, ami stabil és szilárd a samadhi-ban. Lehet khanika samadhi (pillanatnyi összeszedettség), upacara-samadhi (közelítő összeszedettség), vagy appana samadhi (teljes összpontosítás). A koncentráció szintjét a tudat finomsága pillanatról pillanatra határozza meg, ahogy képzitek a tudatot, hogy fenntartsa a tudatosságot a meditáció tárgyán.

Khanika samadhi-ban (pillanatnyi koncentráció) a tudat csak egy rövid időre egyhegyű. Megnyugszik a samadhi-ban, egy pillanatra összpontosít, de azonnal kibillen a békés állapotból. Ahogy a meditáció során egyre finomabb lesz az összpontosítás, a nyugodt tudat megnyilvánulása tapasztalható minden szinten, így minden egyes szint samadhi-ként jellemezhető, akár khanika, upacara vagy appana. A tudat minden szinten csendes, de a samadhi mélysége változik és a tapasztalt békés mentális állapot természete különbözik. Az egyik szinten a tudat még mozgásban van és elkalandozik, de a koncentráció határain belül mozog. Nem ragad bele olyan tevékenységekbe amely nyugtalansághoz és zavarodottsághoz vezet. Lehet, hogy a tudatosságotok, egy üdvös mentális tárgyat követ egy ideig, mielőtt visszatérne egy nyugodt pontra ahol megmarad.

A khankika samadhi összehasonlítható olyan testi tevékenységgel, mint amikor egy ideig sétálsz valahol, megállsz pihenni, azután tovább sétálsz, és megint megpihensz. Ha időnként félbeszakítjátok a sétát, hogy megálljatok pihenni, ez csupán időszakos mozdulatlansága a testnek. Egy rövid idő elteltével újra elkezdtek mozogni, hogy folytassátok a sétát. Ez zajlik a tudatban, amikor az ilyen szintű koncentrációt tapasztal.

Ha egy tárgyra összpontosítva meditáltok, és lecsendesítitek a tudatot, eléritek azt a tudati szintet, amikor a tudat egyhegyű a samadhi-ban, ám ekkor is előfordul némi mentális mozgás: ez az uapacara-samadhi. Az upacara-samadhi-ban a tudat még mindig mozog. Ez a mozgás bizonyos korlátokon belül zajlik, a tudat nem lépi túl. A tudat határán belüli mozgást a koncentráció szilárdsága és stabilitása határozza meg. Ez olyan tapasztalás, mintha a nyugalmi állapot és bizonyos szintű mentális mozgás között ingáznál. A tudat egy ideig nyugodt, később aktív. A tevékenységen belül még mindig fennáll egy bizonyos koncentrációs szint, de a tudat nem teljesen mozdulatlan vagy mozdíthatatlan. Még mindig gondolkodik egy kicsit és csapong. Ez olyan, mintha a saját otthonodban járkálnál. A koncentrációtok határain belül csapongtok anélkül, hogy elvesztenétek a tudatosságotokat vagy a meditációtok tárgyát. A tudat működése az üdvös mentális állapotok határain belül mozog. Nem kapaszkodik bele semmilyen gondolati burjánzásba, ami nem üdvös mentális állapoton alapszik. Minden gondolkodás üdvös marad. Ha a tudat nyugodt, pillanatról pillanatra üdvös mentális állapotokat tapasztal. Ez alatt az idő alatt az egyhegyű tudat csak üdvös mentális állapotokat tapasztal, időnként lecsendesedik, teljesen nyugodt és egy tárgyra összpontosít.

A tudat még mindig tapasztal némi mozgást a tárgya körül keringve. Még mindig csapong. A koncentráció meghatározott szintjén belül mozog, de ez nem igazán baj, mert a samadhi-ban nyugszik. Így fejlődik a tudat a gyakorlás során.

Az appana samadhiban a tudat eljut egy olyan szintre, ahol a legfinomabb és legügyesebb. Akkor is, ha kívülről érzéki hatást tapasztaltok, hangok vagy testi érzetek formájában, az sem zavarja meg. Lehet, hogy hallotok egy hangot, de az nem vonja el a figyelmeteket. Halljátok a hangot, de olyan, mintha nem is hallottatok volna semmit. Tudatosítjátok, de olyan mintha nem lennétek a tudatában. Ez azért van, mert elengeditek. A tudat automatikusan elenged. A koncentráció annyira stabil és szilárd, hogy teljesen természetes módon elengeditek az érzéki hatásokhoz való ragaszkodást. A tudat képes hosszú ideig elmerülni ebben az állapotban. Miután megfelelő időt tartózkodott itt, visszavonul. Néha, amikor kilépsz egy ilyen mély koncentrációs szintről, a saját tested mentális képe jelenhet meg. Lehet, hogy egy olyan kép jelenik meg, amely a test nem vonzó oldalát mutatja, amely a tudatodban jön létre. Amint a tudat visszatér a finom állapotból, a testkép megjelenik és kitágul a tudatban. A test bármelyik aspektusa megjelenhet mint mentális kép, és betöltheti a tudatot.

Az így megjelenő képek tiszták és félreismerhetetlenek. Valódi mély nyugalmat kell átélned ahhoz, hogy megjelenjenek. Teljesen tisztán látjátok őket, még akkor is, ha csukva van a szemetek. Ha kinyitjátok a szemeteket nem látjátok, de csukott szemmel, mély samadhi-ban olyan tisztán látjátok a képeket, mintha nyitott szemmel néznétek a tárgyat. Tapasztalhatjátok a tudat folyamát, amely pillanatról pillanatra olyan képeken rögzül, amelyek megmutatják a test nem vonzó természetét. Az ilyen képek nyugodt tudatban való megjelenése lehet az alapja annak, hogy meglássuk a test mulandó természetét, mint ahogy megláthatjuk a test taszító, tisztátalan és kellemetlen természetét csak úgy, mint a valódi én vagy az önvaló hiányát.

Amikor ez a tudás keletkezik, megalapozhatja az ügyes vizsgálódást, és fejleszti a belátást. Ezt a belátást a szívetekben hordozzátok. Minél többet csináljátok, annál inkább lehetővé válik, hogy a belátás tudása önmagától megjelenjen. Néha, amikor a figyelmeteket asubha témáján való elmélkedésre fordítjátok, a test különböző taszító képzetei automatikusan megjelennek a tudatban. Ezek a képek világosabbak, mint bármilyen képzet amit fel tudtok idézni, és elvezetnek egy sokkal áthatóbb belátáshoz, mint amit egy megkülönböztető gondolkodással nyerhetünk. Az ilyen tiszta belátásnak olyan lenyűgöző hatása van, hogy a tudat aktivitása megáll, amit az egykedvűség tapasztalata követ. Azért olyan tiszta és átható, mert a teljesen csendes tudatból ered. A nyugodt állapotban való vizsgálódás egyre tisztább és tisztább belátáshoz vezet. A tudat csendesebbé válik, egyre jobban elmerül a szemlélődésben. Minél világosabb és meggyőzőbb a belátás, annál mélyebben hatol a tudat a vizsgálódásba, amelyet a samadhi nyugalma támogat. Ez a kammatthama meditáció. Az így folytatott vizsgálódás segít elengedni és végül megsemmisíteni az én-képzethez való ragaszkodást. Véget vet minden fennmaradó kétségnek és bizonytalanságnak erről a halom húsról, amit testnek nevezünk, és elengedjük a szabályokhoz és szertartásokhoz való vak ragaszkodást.

Még a súlyos betegség, trópusi láz vagy más egészségügyi problémák esetén is, amelyeknek erős a fizikai hatása felkavarja a testet, a samadhi-d és a belátásod szilárd és rendíthetetlen marad. A megértésetek és a belátásotok ekkor lehetővé teszi, hogy tisztán különbséget tudjatok tenni tudat és test között: a tudat is egy jelenség, és a test is. Amikor a testet és a tudatot teljesen elkülönülve látjátok, az azt jelenti, hogy eljutottatok arra a pontra, ahol a tudatotok biztosan látja a test valódi természetét.

Ha úgy látjuk a testet, ahogy az valóban van, akkor minden kétséget kizárva a test a samadhi nyugalmán belül van, s ez ahhoz vezet, hogy a tudat teljesen elfásul és elfordul (nibbida). Ez az elfordulás a kiábrándultságból és az egykedvűségből keletkezik, ami természetes következménye annak, hogy úgy látjuk a dolgokat, ahogy azok vannak. Ez nem olyan elfordulás, amely a közönséges világi hangulatokból ered, mint amilyen például a félelem, az undor és más nem üdvös érzelem, mint például a sóvárgás vagy az ellenszenv. Nem ugyanúgy a ragaszkodás gyökeréből ered, mint a szennyezett mentális állapotok. Ennek az elfordulásnak spirituális jelentése van, amelynek más hatásai vannak a tudatra, mint az unalom vagy a fásultság, amelyeket a hétköznapi, nem megvilágosodott emberek tapasztalnak (puthujjana). Általában, amikor a hétköznapi, nem megvilágosodott emberi lények fásultak és elegük van, akkor beleragadnak az irtózás, az elutasítás és elkerülés állapotaiba. A belátás tapasztalata nem ilyen.

A közöny érzete, ami a belátással növekszik, ugyanakkor elfogulatlansághoz, elforduláshoz és távolságtartáshoz vezet, ami a dolgok megvizsgálásából és megértéséből természetesen ered. Mentes az én-képzettől, amely megpróbálja irányítani és rákényszeríteni a dolgokat, hogy azok a vágyaink szerint történjenek. Inkább engeded, hogy a dolgok úgy legyenek, ahogy vannak. A belátás tisztasága annyira erős, hogy nem tapasztalsz többé én érzetet, amelynek küzdenie kell a vágyak ellen vagy ki kell tartania a ragaszkodással szemben. Az én-képzet három béklyója, a kétség, a vak ragaszkodás a szabályokhoz és szertartásokhoz, amelyek jelen vannak és befolyásolják azt a szemléletmódot, ahogy a világot látod, már nem tévesztenek meg többé, és nem okoznak problémát/képeznek akadályt a gyakorlásban. Ez az ösvény kezdete, az első tiszta belátás a végső valóságba, mely kikövezi az utat a további belátás előtt.

.

Úgy jellemezhetnénk ezt, mint a behatolást a négy nemes igazságba. A négy nemes igazság olyan dolog, amit a belátáson keresztül élhetünk át. Minden szerzetes és apáca, aki valaha is átélte, megtapasztalta a belátást azzal kapcsolatban, ahogy a dolgok vannak. Ismeri a szenvedést, ismeri a szenvedés okát, ismeri a szenvedés megszűnését és a szenvedés megszűnéséhez vezető ösvényt. Minden egyes nemes igazság megértése a tudatnak ugyanarról a helyéről bukkan fel. Egyesülnek és összehangolódnak, mint a nemes nyolcrétű ösvény tényezői. A Buddha azt tanította, hogy tudatban éljük át ezt. Amint az ösvény tényezői összegyűlnek a tudatban, elvágnak minden kétséget és bizonytalanságot a gyakorlásotokat illetően.

A gyakorlás során természetes, hogy különböző tudatállapotokat tapasztaltok. Folyamatosan vágyakat tapasztaltok, hogy ezt vagy azt tegyétek, hogy különböző helyekre menjetek, különböző hangulatok mentális fájdalmát, frusztrációt vagy az élvezetekben való elmerülést keressétek. Mindezek a múltbéli kamma-nk gyümölcsei. A kamma felszaporodik a tudatban, majd kifújódik. Mindezek a múltbéli cselekedetek eredményei. Felismerve, hogy ezek a dolgok a múltból jönnek fel, nem engeded meg magadnak, hogy bármi újat vagy pluszt csinálj belőlük. Megfigyelitek és szemlélődtök a feltételek keletkezésén és megszűnésén. Ami még nem keletkezett, az még nem jött létre. A „keletkezés” szó az upadana-ra, a tudat szilárd megragadására és a ragaszkodásra utal. Hosszú időn keresztül tudatotok a vágyaknak és a szennyeződéseknek volt kitéve, és vágyak és szennyeződések általi feltételekhez kötött. A mentális állapotaitok és jellegzetességeitek ezt tükrözik. Miután kifejlesztettétek a belátást, a tudatotok már nem követi a régi szokásaitokat, amelyeket a szennyeződéseitek teremtettek. Bekövetkezik a szétválás, a tudat és a szennyezett gondolkodásmód, valamint a reakciók között. A tudat elválik a szennyeződésektől.

Hasonló ez ahhoz, mint amikor olajat és vizet öntünk egy üvegbe. A folyadékoknak eltérő a sűrűsége, így nem számít, hogy ugyanabban az üvegben vagy különböző üvegekben tároltátok őket, mert a különböző sűrűségük megakadályozza, hogy a folyadékok összekeveredjenek vagy átjárják egymást. Az olaj nem keveredik a vízzel és ez fordítva is igaz. Az üveg különböző részeiben maradnak. Az üveget a világhoz hasonlíthatjátok. A két különböző folyadék az üvegben kénytelen a határokon belül maradni, hasonlóan ahhoz, ahogy belátással éltek a világban, amely elválasztja a tudatotokat a szennyeződésektől. Azt mondhatjátok, hogy a világban éltek, követitek a világ konvencióit anélkül, hogy ragaszkodnátok hozzájuk. Amikor valahová el kell mennetek, azt mondjátok, hogy mentek, amikor jönnötök kell akkor jöttök. Bármit is csináltok, a konvenciókat és a világ nyelvét használjátok, de ez olyan, mint a két folyadék az üvegben - ugyanabban az üvegben vannak, de nem keverednek össze. A világban élsz, de ugyanakkor elkülönülsz tőle. A Buddha maga is tudta az igazságot. Lokhavidu volt, a világ ismerője.

Mik az érzékelési alapok (ayatana)? Ezek a szem, fül, orr, nyelv, test és a tudat. A fül hangokat hall, az orrnak az a funkciója, hogy érezze a különböző illatokat, akár jó az illat, akár csípős. A nyelvnek az a szerepe, hogy érezze az ízeket, nem számít, hogy édes, savanyú, gazdag vagy sós. A test érzékeli a hideget, a meleget, a puhaságot és a keménységet. A tudat befogadja a tudati tárgyakat, amelyek mindig ugyanúgy keletkeznek. Az érzékelés alapjai ugyanúgy működnek mint korábban. Folyton tapasztaljátok az érzékszervi érintkezéseket. Az nem igaz, hogy a belátás átélése után az orrotok nem érez szagokat vagy a nyelvetek, amely korábban képes volt érzékelni, most nem érez, vagy a test nem érez többé semmit.

A képességetek, hogy az érzékszerveiteken keresztül tapasztaljátok a világot sértetlenül marad, ugyanolyan mint mielőtt elkezdtétek gyakorolni a belátást, de a tudat reakciója az érzéki hatásokra nem több mint „csak ennyi”. A tudat már nem ragaszkodik a berögződött érzékelésekhez, nem hoz létre semmit az érzékelt tárgyak tapasztalatából. Elenged. A tudat megismeri és elengedi. Ahogy beleláttok a Dhamma valódi természetébe, az természetszerűleg elengedést eredményez. A tudatosságot követi a ragaszkodás feladása. A megértés után jön az elengedés. A belátással leteszitek a dolgokat. A belátás bölcsessége nem vezet megragadáshoz és ragaszkodáshoz, nem növeli a szenvedéseteket. Nem ez történik.

Az igazi belátás a Dhamma-ba elengedést eredményez. Tudjátok, hogy a ragaszkodás a szenvedés oka, így abbahagyjátok azt. Ahogy rendelkeztek a belátással, a tudat elenged. Leteszi amihez korábban ragaszkodott.

Másképpen azt mondhatjuk, hogy többé már nem tépelődtök vagy tapogatóztok a gyakorlásotokkal kapcsolatban. Már nem tapogatóztok vakon és nem ragaszkodtok a formákhoz, a hangokhoz, az illatokhoz, az ízekhez, a testi érzetekhez vagy a tudat tárgyaihoz. Az érzéki tárgyak tapasztalása a szemen, a fülön, az orron, a nyelven, a testen és a tudaton keresztül már többé nem késztet régi tudati mozgásokra vagy gondolat-burjánzásokra. A tudat már nem hoz létre dolgokat érzékelési érintkezéssel. Amint bekövetkezik az érintkezés, automatikusan elengeditek. A tudat elveti a tapasztalást. Ez azt jelenti, hogy ha vonzódtok valamihez, tapasztaljátok a vonzódást a tudatban, de nem ragaszkodtok hozzá. Ha ellenszenvvel reagáltok, a tudatban az ellenszenv tapasztalata lesz/csupán, semmi egyéb. Nem keletkezik az én érzete, amely kötődne az ellenszenvhez, ezért nem tulajdonít értelemet és fontosságot neki. Más szóval a tudat tudja, hogyan engedjen el és hogyan tegyen félre a dolgokat. Miért képes arra, hogy elengedje és letegye a dolgokat? Mert a belátás jelenléte nem más, mint, hogy látjátok a mentális állapotokhoz való ragaszkodás káros következményét.

Amikor formákat láttok, vagy hangokat hallotok, a tudat nyugodt marad. A tudat nem foglal állást a tapasztalt érzéki tárgyak mellett vagy ellen. Ugyanez a helyzet minden érzékelési érintkezéssel, akár a szemen, fülön, orron, nyelven, testen vagy tudaton keresztül érkezik. Bármilyen gondolat keletkezik a tudatotokban, nem zavar meg titeket. El tudjátok engedni. Talán érzékeltek valami kívánatosat, de nem ragadjátok meg az érzékelést, és nem tartjátok különösen fontosnak - egyszerűen csak egy tudatállapottá válik, amin ragaszkodás nélkül szemlélődtök. Ezt a Buddha érzékelési tárgyak tapasztalataként írta le: ”csak ennyi”. Az érzékelési alapok még mindig működnek és érzékelési tárgyakat tapasztalnak, de ragaszkodási folyamat nélkül, amely ide-oda rángatná a tudatot. Nincs felbukkanó tudati berögződés abban az értelemben, hogy az én egyik helyről a másikra ide-oda mozog. Az érintkezés a hat érzékszerven keresztül történik, de a tudat nem áll egyik oldalra sem, nem bonyolódik bele sem a vonzódásba sem az ellenszenvbe. Tudjátok, hogyan engedjetek el. Tudatosítjátok az érintkezést, amelyet elengedés követ. Tudatosan elengedtek, fenntartjátok a tudatosságot. Így működik a belátás folyamata. A tudat minden szempontja, nézőpontja és tapasztalata természetszerűleg a gyakorlás részévé válik.

Ilyen a képzés hatása a tudatodra. Nyilvánvalóvá válik, hogy a tudat megváltozott, nem olyan, mint azelőtt. Nem úgy viselkedik, mint ahogy eddig megszoktátok. Nem hoztok létre én-t a tapasztalataitokból. Például amikor tapasztaljátok anyátok, apátok vagy egy hozzátok közel álló személy halálát, ha a tudatotok szilárd marad a nyugalom és belátás gyakorlásában, képesek vagytok ügyesen reagálni arra ami történt, így nem hoztok létre szenvedést. Ahelyett, hogy pánikba esnétek vagy megdöbbennétek a személy halálhírétől, csupán szomorúság és egykedvűség fakad a bölcs szemlélődésből. Tapasztaltok és azután elengedtek. Először megismeritek, azután félreteszitek. Elengedtek anélkül, hogy további szenvedést hoznátok létre. Ez azért van, mert világosan ismeritek a szenvedés keletkezésének az okát. Amikor szenvedéssel találkoztok, tudatában vagytok annak. Amint szenvedést tapasztaltok, felteszitek magatoknak a kérdést: honnan ered? A szenvedésnek megvan az oka, és ez a tudatban még mindig jelenlévő megragadás és ragaszkodás. Tehát el kell engednetek a ragaszkodást. Minden szenvedésnek van oka. Miután létrehoztátok az okot, engedjétek el! Engedjétek el bölcsességgel! A belátás, azaz a bölcsesség által engedjétek el! Az illúzió által nem lehet elengedni. Így van ez.

A Dhamma vizsgálata, és a belátás fejlesztése mély tudati békét hoz létre. Amikor ilyen tiszta és átható belátást értetek el, az mindig fennmarad, akár csukott szemmel meditáltok, akár nyitott szemmel mást csináltok. Bármilyen helyzetben találjátok magatokat, legyen az formális meditáció vagy más, a belátás tisztasága fennmarad. Amikor rendíthetetlen éberség van a tudatotokban, nem feledkeztek meg önmagatokról. Akár álltok, sétáltok, ültök vagy fekszetek, a tudatosság lehetetlenné teszi az éberség elvesztését. Ez az a tudatos állapot ami megakadályozza, hogy megfeledkezzetek magatokról. Az éberség ezen a ponton megerősödik, önfenntartóvá válik, és a tudat számára már természetes. Ezek a tudat képzésének és művelésének az eredményei, ez az a pont ahol túljuttok a kétségeken. Nincsenek kétségeitek a jövővel kapcsolatban, nincsenek kétségeitek a múlttal kapcsolatban, és ennek megfelelően nem kételkedtek a jelen pillanattal kapcsolatban sem. Mindig tudatában vagytok, hogy konvencionálisan van múlt, jelen és jövő. Tudatában vagytok a konvencionális idő létezésének. Konvencionálisan létezik a múlt, a jelen és a jövő, de nem nyugtalanít titeket, nem aggódtok miatta.

Miért nem aggódtok már? Minden dolog ami a múltban zajlott már megtörtént. A múlt már elmúlt. Minden ami a jelenben keletkezik, az a múltbéli okok eredménye. Egy kézenfekvő példa: ha most nem vagytok éhesek az azért van, mert a múltban már ettetek. Az éhség hiánya a jelenben, az a múltbéli cselekedetek eredménye. Ha ismeritek a jelen tapasztalatait, ismeritek a múltat. A múltbeli étkezés az oka, hogy a jelenben könnyebbnek vagy energetikusabbnak érzitek magatokat, és ez okot ad arra, hogy a jövőben aktívabbak legyetek és dolgozhassatok. A jelen okokat szolgáltat, amelyek a jövőben eredményt hoznak. A múltat, a jelent és a jövőt egynek és ugyanannak lehet tekinteni. A Buddha eko-dhamma-nak nevezte: a Dhamma egysége. Nem sokféle dolog, csak ennyi, nem több. Ha látjátok a jelent, látjátok a jövőt. A jelen megértésével megértitek a múltat. A múlt, a jelen és a jövő alkotja az ok-okozati lánc folytonosságát, ezért folyamatosan áramlik egyikből a másikba. Vannak olyan okok a múltból, amelyek a jelenben hoznak létre eredményeket, és ezek már a jövőre nézve teremtenek okokat. Ez az ok és az okozat folyamata, ami ugyanúgy vonatkozik a gyakorlásra is. Tapasztaljátok a tudat képzésének a gyümölcsét a samadhi-ban és a belátásban, és ezek szükségszerűen bölcsebbé és ügyesebbé teszik a tudatot.

A tudat túllép a kétségen. Már nem vagytok bizonytalanok és nem töprengtek. A kétség hiánya azt jelenti, hogy többé már nem keresgéltek és nem kell keresnetek az ösvényt a gyakorlás során. A természettel összhangban éltek és cselekedtek, békésen éltek a világban. Még a békétlen körülmények közepette is megtaláljátok a békét. Teljes életet éltek. Úgy éltek, hogy nem hoztok létre problémákat. A Buddha a világban élt, és képes volt megtalálni a tudat valódi békéjét. Mint Dhamma gyakorlóknak, nektek is meg kell tanulnotok hasonlóan cselekedni! Ne merüljetek el, és ne ragaszkodjatok ahhoz a felfogáshoz, hogy a dolgok így vagy úgy vannak! Ne ragaszkodjatok, és ne tulajdonítsatok túl nagy jelentőséget azoknak az érzeteknek, amelyek megtévesztenek! Amikor a tudat zavarodott, vizsgálódjatok és szemlélődjetek az okon! Amikor nem hoztok létre magatoknak szenvedést a dolgok miatt, nyugodtak vagytok. Amikor nincsenek mentális izgatottságot okozó problémák, nyugodtak maradtok. Azaz folytatjátok a gyakorlást az éberség fenntartásával, a mindenre kiterjedő tudatossággal és tudatos jelenléttel. Fenntartjátok az önuralmat és egyensúlyt. Ha bármilyen dolog felmerül és eluralkodik a tudatban, rögtön megvizsgáljátok és szemlélődtök felette. Az adott pillanatban tiszta belátásotok van, bölcsességgel áthatoltok a problémákon és megakadályozzátok, hogy szenvedést hozzanak létre. Ha még nincs tiszta belátás, akkor a samatha meditáció gyakorlatával átmenetileg elengeded az ügyet, és megakadályozod, hogy a tudat ragaszkodjon hozzá. Egy bizonyos ponton a belátásotok már elég erős lesz ahhoz, hogy áthatoljon rajta. Mert előbb vagy utóbb erős belátást fejlesztetek ki, ami felismeri mi az, ami ragaszkodást és szenvedést okoz.

Végső soron a tudatnak nagy erőfeszítést kell tennie, hogy leküzdje és túljusson az ingerekre adott reakciókon, amelyeket tapasztal minden fajta érzéki tárgy és mentális állapot kapcsán. Keményen kell dolgoznia minden egyes tárggyal, amellyel kapcsolatba kerül. Mind a hat érzékelési alap és a külső tárgyak is a tudatban futnak össze. Ha a tudatosságot a tudatra összpontosítjátok, megértést és belátást nyertek a szembe, a fülbe, az orrba, a nyelvbe, a testbe, a tudatba és minden tárgyukba. A tudat már jelen van, ezért olyan fontos, hogy a tudat központjában vizsgálódjunk. Minél tovább vizsgáljátok magát a tudatot, annál tisztább és mélyebb belátás jelenik meg. Ez olyasmi, amit hangsúlyozni szoktam a tanítás során, mert ezt fontos megérteni a gyakorláshoz. Rendszerint, amikor érzékeltek valamit és valamilyen tárgy hatással van rátok, a tudat csak arra vár, hogy vonzódással vagy ellenszenvvel reagáljon. Ez történik a nem megvilágosodott tudattal. Készen áll arra, hogy egyfajta inger hatására jó hangulatba kerüljön, és rosszba egy másikéra.

Itt szilárd és rendíthetetlen figyelemmel vizsgáljátok a tudatot. Amint az érzékszerveken keresztül különböző mentális tárgyakat tapasztaltok, nem engeditek, hogy ez gondolat-burjánzássá váljon. Nem ragadtok bele szennyezett gondolatokba, már gyakoroljátok a vipassana-t, és a belátás bölcsességével megvizsgáltok minden érzékelési tárgyat. A vipassana fejleszti a bölcsességet. A gyakorlás, a samatha különböző tárgyain való meditáció - legyen az a Buddho, Dhammo, Sangho szó recitálása vagy a légzés-figyelése - azt eredményezi, hogy a tudat megtapasztalja a samadhi nyugalmát és szilárdságát. A samatha meditációban a tudatosságot egyetlen tárgyra összpontosítjátok és átmenetileg elengedtek minden mást.

A vipassana meditáció ehhez hasonló, mert a „ne hidd el!” elmélkedést használjátok, amikor kapcsolatba léptek az érzékelés tárgyával. Amikor a vipassana-t gyakoroljátok, nem engeditek az érzékelés tárgyának, hogy becsapjon titeket. Tudatában vagytok minden egyes tárgynak amint megjelenik a tudatban, akár szemmel, füllel, orral, nyelvvel, testtel vagy tudattal tapasztaljátok, ismételjétek el újra és újra a „ne hidd el” szóbeli meditációs tárgyat. Minden tárgy rögtön a belátás forrásává válik. A samadhi-ban a szilárd tudatot használjátok, minden egyes tárgy mulandó természetének a vizsgálatához. Az érzékelés minden pillanatában felidézitek a gondolatot: „Nem biztos” vagy „Ez mulandó.” Ha megragadtok az illúzióban és hisztek a megtapasztalt tárgyban, szenvedtek, mert minden dhamma (jelenség) és önvaló nélküli (anatta). Ha megragadtok valamit ami önvaló nélküli, és tévesen én-ként fogjátok fel, automatikusan fájdalom és szorongás okává válik. Ez azért van, mert ragaszkodtok a helytelen észleléshez.

Ismételten vizsgáljátok a valóságot, újra és újra, amíg világosan megértitek, hogy az érzékelés tárgyainak nincs önvalójuk. Nem tartoznak semmilyen valódi én-hez. Akkor miért értitek félre? Miért ragaszkodtok hozzájuk én-ként vagy én-hez tartozóként. Ez az, ahol erőfeszítést kell tennetek, hogy folyamatosan elmélkedjetek a valóságon. Ők valójában nem ti vagytok. Nem tartoznak hozzátok. Miért értelmezitek őket én-ként? Semmilyen érzékelhető tárgyat nem lehet végső értelemben én-nek tekinteni. Akkor miért tévesztenek meg titeket, hogy én-ként lássátok őket? Valójában nem lehet én-nek tekinteni. Minden érzékelhető tárgy mulandó, akkor miért látjátok őket állandónak? Hihetetlen, hogy mennyire megtévesztenek titeket. A test a természeténél fogva taszító, tehát hogyan tudtok ahhoz a nézethez ragaszkodni, hogy valami vonzó? Ezek a végső igazságok- a test visszataszítósága, a mulandóság és az én-nélküliség minden formában- vizsgálódással nyilvánvalóvá válnak és megértitek, hogy az a dolog amit világnak nevezünk, az valójában csak illúzió, melyet a helytelen nézetekből hoztunk létre.

Amikor a belátás-meditációt gyakoroljátok a három jellegzetesség vizsgálata során és behatoltok a jelenségek valódi természetbe, nem kell semmi különlegeset tennetek. Nem kell elmennetek a végletekig. Ne nehezítsétek meg a saját dolgotokat! Fókuszáljátok a tudatosságotokat, mintha ülve fogadnátok a szobába belépő látogatókat! A fogadószobában csak egy szék van, így a látogatók nem tudnak leülni mert te ülsz azon az egy széken. Ha egy látogató belép a szobába, rögtön tudod, hogy ki az. Ha egy vagy két látogató együtt jön a szobába, rögtön tudod, hogy kik ők, mert nincs hová leülniük. Te foglalod el az egyetlen rendelkezésre álló széket, tehát teljesen egyértelmű, hogy a látogatók nem tudnak sokáig maradni.

Nyugodtan megfigyelhetsz minden látogatót, mert nincs hová leülniük. A tudatosságot a mulandóság, a szenvedés és az én-nélküliség három tulajdonságára irányítjátok megvizsgáljátok azokat, és a figyelmetek csak ezen a szemlélődésen tartjátok. A belátás minden jelenség mulandóságába, nem kielégítő és én-nélküli természetébe folyamatosan nő, egyre világosabbá és teljesebbé válik. A megértésetek egyre mélyebb lesz. A belátás ilyen tisztasága nyugalomhoz vezet és mélyebbre hatol a tudatotokban, mint bármi amit tapasztalhattatok a nyugalom meditáció (samatha) során. Ez a belátás tisztasága és tökéletessége, ahogy a dolgok vannak, és ennek tisztító hatása van a tudatra. A mély és kristálytiszta belátás eredményeként létrejövő bölcsesség a megtisztulás eszközeként működik.

Az igazság ismételt vizsgálata és a szemlélődés során a véleményetek idővel megváltozik, és amit régebben tévesen vonzónak érzékeltetek, fokozatosan veszít vonzerejéből, amint a nem vonzó természete megnyilvánul. Megvizsgáljátok a jelenségeket, hogy kiderítsétek állandó vagy mulandó természetüket. Először recitáljátok magatokban azt a tanítást, hogy minden állapot mulandó! De egy idő után már ti magatok is látjátok a valóságot. Az igazság arra vár, hogy megtalálják a vizsgálat helyén. Ezen a helyen fogadod a látogatókat. Nincs más hely ahol fejlesztheted a belátást. Csak ezen az egy széken kell maradnod, mert csak ez az egy szék van a szobában. Amint a látogatók belépnek a szobába, könnyű megfigyelni a megjelenésüket, azt ahogy viselkednek, mert nem tudnak leülni, így szükségszerűen mindent megtudsz róluk. Más szavakkal, elérkeztek minden jelenség mulandó, nem kielégítő és én-nélküli természetéhez, és ez a belátás olyan megkérdőjelezhetetlenné és szilárddá válik a tudatotokban, hogy véget vet minden bizonytalanságnak a dolgok valódi természetével kapcsolatban. Biztosan tudjátok, hogy nincsen más lehetőség a tapasztalat szemlélésére. Ez a Dhamma átélésének a legmélyebb szintje. Végül a meditációtok tartalmazza a tudás fenntartását, ezt követi a folyamatos elengedés, ahogy a szemed, a füled, az orrod, a nyelved a tested és a tudatod tapasztalja az érzékelhető tárgyakat. Ez csak ennyi, és nem kell nagyobb ügyet csinálnotok belőle.

A lényeg az, hogy tegyünk erőfeszítést a belátás fejlesztésére a három jellegzetesség vizsgálatán keresztül. Minden a bölcsesség forrásává válhat, és ez az ami teljesen elpusztítja a szennyeződés és a ragaszkodás minden formáját. Ez a vipassana meditáció gyümölcse. De ne higgyétek, hogy minden amit tesztek a belátásból fakad! Néha a saját vágyaitokat követve tesztek dolgokat. Ha még mindig a vágyaitokat követitek, akkor csak akkor gyakoroltok, amikor energikusnak és inspiráltnak érzitek magatokat. Amikor lustának érzitek magatokat, nem meditáltok. Ezt a szennyeződések hatására való gyakorlásnak nevezik. Ez azt jelenti, hogy nincs valódi befolyásotok a tudatotok felett, és csak a vágyaitokat követitek.

Amikor a tudatotok összhangban van a Dhamma-val, akkor senki sem szorgalmas és nem is lusta. Ez attól függ, hogy a tudat hogyan kondicionált. A belátás gyakorlása automatikusan, lustaság és szorgalom nélkül folyik. Ez egy önfenntartó állapot, amely saját energiájából táplálkozik. Amint a tudat rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal már nem kell a gyakorlásban cselekvőnek lenned. Mondhatjátok azt, hogy ez olyan, mintha minden munkát elvégeztetek volna, csupán annyi marad, hogy magukra hagyjátok a dolgokat és vigyáztok a tudatra. Többé már nem kell olyan valakinek lennetek, aki valamit csinál. Még mindig folyik mentális aktivitás- kellemes és kellemetlen érzeteket tapasztaltok a kammi-kus halmozódás szerint- de úgy tekintetek rá, hogy „csak ennyi”, és elengeditek az én-érzethez való ragaszkodást.

Ezen a ponton már nem hoztok létre én-t, és így szenvedést sem. Minden érzékelt tárgy és kedélyállapot pontosan ugyanolyan értékkel bír számotokra. Akármilyen mentális vagy fizikai jelenséget vizsgáltok meg, ugyanolyannak tűnik, mint bármi más, ugyanazokat a jellegzetességeket hordozza. Minden jelenség egyformává és ugyanolyanná válik. A bölcsességeteknek addig kell fejlődnie, amíg minden bizonytalanság megszűnik a tudatban.

Amikor először kezdtek meditálni csak annyit tudtok, hogy hogyan kételkedjetek és töprengjetek a dolgokról. A tudat folyton csapong és ingadozik. Az egész időtöket azzal töltitek, hogy nyugtalanul gondolkodtok a dolgokról. Kétségeitek vannak mindennel kapcsolatban. Miért? A türelmetlenség miatt. Rögtön tudni akarjátok mindenre a választ. Gyorsan akartok belátást anélkül, hogy tennétek is valamit érte. Tudni akarjátok az igazságot arról, ahogy a dolgok vannak, de ez az akarás nagyon erős a tudatban, erősebb, mint a belátás iránti késztetés. Ezért a gyakorlásnak szakaszosan kell fejlődnie. Egyszerre csak egy lépést kell megtennetek. Először folyamatos erőfeszítésre van szükség. Továbbá szükséges a múltbéli jó cselekedetek folyamatos támogatása, és a tíz tökéletesség (parami) fejlesztése.

Folyamatosan tegyetek erőfeszítést a tudat képzésére! Ne essetek bele abba a csapdába, hogy gyors eredményekre vágytok! Csak kiábránduláshoz és csalódáshoz vezet, mert a belátás lassan jelenik meg. Az ilyen gondolkodás nem fog segíteni. Helyes elvárás az, hogy hirtelen megtapasztaljatok valamilyen tartós állapotot ott, ahol semmilyen örömöt vagy fájdalmat nem tapasztaltok meg? Nem számít, hogy mi jelenik meg a tudatban. Akkor, amikor a tudatot elárasztja különböző tudati és tárgyi érzékelés általi öröm és fájdalom, valójában fogalmatok sincs arról, hogy milyen szintet értetek el a gyakorlásban. De rövid időn belül az ilyen kedélyállapotok elveszítik hatalmukat a tudattal szemben. Valójában az ilyen hatás hasznos is lehet, mert emlékeztet titeket arra, hogy vizsgáljátok meg a tapasztalataitokat. Rá fogtok jönni, hogy milyen reakciókat tapasztaltok meg a tudatban, minden érzékelési tárgyra, gondolatra és érzésre adott válaszként. Megismeritek azokat az eseteket, amikor a tudatot a nyugtalanság és a szenvedés felé vezetik, és azokat is, amik alig mozdítják meg a tudatot. Néhány meditáló csak abba szeretne belátást, hogy az örömteli tárgyak milyen hatással vannak a tudatra, csak a jó kedélyállapotokat szeretné vizsgálni. De így soha nem szereztek valódi belátást. Nem lesztek nagyon okosak. Valójában azt is meg kell tapasztalnotok, amikor kellemetlen dolgokat érzékeltek. Meg kell tudnotok, hogy az mit tesz a tudattal. Végül is így kell képeznetek magatokat.

Fontos megérteni, hogy amikor itt az ideje a gyakorlásnak, nem kell múltbéli tapasztalatokat és felgyülemlett emlékeket külső forrásokból keresni, mert csak a saját tapasztalat számít. Csak egy módja van véget vetni a kétségeiteknek és a vívódásaitoknak és ez nem más mint a gyakorlás, amikor már tisztán látjátok az eredményeket. Minden dolog közül ez a legfontosabb. A gyakorlás előfeltétele a különböző tanítóktól való tanulás. Ez értékes támogatás, ahogy haladtok a tanítások meghallgatásától a saját tapasztalatból való tanulás felé. Elmélkednetek kell a tanításokon, a saját gyakorlásotok fényében, amíg meg nem szerzitek a saját megértést. Ha már rendelkeztek némi spirituális adottsággal és a múltból felhalmozott erényekkel, a gyakorlásotok sokkal könnyebb lesz. Amikor mások tanácsokat adnak, ezekkel általában időt nyertek, mert így elkerülhetitek a hibákat, és rögtön a gyakorlás lényegéhez juttok. Ha mások tanácsai nélkül próbáltok gyakorolni, az ösvényen való haladás sokkal lassabb lesz, több kerülővel jár. Ha megpróbáljátok magatok felfedezni a helyes gyakorlás módját, hajlamosak lesztek arra, hogy elvesztegessétek az időt és hosszú utat járjatok be. Ez az igazság. Végül a Dhamma gyakorlása a legbiztosabb módja minden kételyt és csapongást elsorvasztani és eltűntetni. Ahogy kitartotok és képzitek magatokat, hogy szembeszálljatok a szennyeződéseitekkel, a kétségeitek elsorvadnak és elhalnak. Ha belegondoltok, már eddig is sokat nyertetek a gyakorlatba fektetett erőfeszítésből. Haladást értetek el, de ez még mindig nem elég ahhoz, hogy teljesen elégedettek legyetek. Ha gondosan megfigyelitek és elmélkedtek az életeteken, megláthatjátok, hogy a tudatotok mennyi tapasztalatot szerzett a világból azóta mióta megszülettetek, a gyerekkorotoktól a jelen pillanatig. A múltban nem képeztétek magatokat erényben, összpontosításban és bölcsességben. Könnyű meglátni milyen messzire vittek benneteket a szennyeződések. Amikor visszatekintetek mindarra, amit az érzékszerveiteken keresztül tapasztaltatok, egyértelmű lesz, hogy számtalanszor megtapasztalhattátok volna annak az igazságát, ahogy a dolgok vannak. Ahogy elmélkedtek azokon a dolgokon amelyek megtörténtek az életetekben, segít megvilágosítani a tudatot, amikor látjátok, hogy a szennyeződések már nem takarják el annyira, mint előtte.

Időnként így kell biztatnotok magatokat. Ez megszabadít némi nehézségtől. Mindamellett nem bölcs dolog, ha csak dicséritek és bátorítjátok magatokat. A tudat képzése során hébe-hóba kritikusnak kell lennetek magatokkal. Néha kényszerítenetek kell magatokat olyan dolgok megtételére, amit nem akartok megtenni. De nem kényszeríthetitek mindig végletekig a tudatot. Miközben meditációban képzitek magatokat természetes, hogy a test, ami egy feltételektől függő jelenség, stressznek, fájdalomnak és mindenféle problémának van kitéve, ahogy a körülmények hatással vannak rá. Ez teljesen rendben van, mert ilyen a test. Ha többet képzitek magatokat ülőmeditációban, jártasabbak lesztek benne, és természetszerűleg hosszabb ideig lesztek képesek ülni. Először csak öt percet tudtok ülni, mielőtt fel kell álljatok. De ahogy egyre többet gyakoroltok, a kényelmes ülés ideje tíz percről húsz percre növekszik, azután félórára, míg végül egy órát is tudtok ülni anélkül, hogy fel kellene állnotok. Mások megdicsérnek, hogy milyen hosszú ideig tudtok ülni, azonban ti úgy érzitek, hogy még mindig nem elég hosszú ideig ültök. A meditáció során keletkezett eredmények iránti vágyódás így hat rátok.

A képzés másik fontos összetevője az éber gyakorlás fenntartása mind a négy testhelyzetben, állva, sétálva, ülve és fekve. Legyetek óvatosak: nehogy tévesen azt gondoljátok, hogy csak akkor gyakoroltok igazán, amikor formálisan ülve meditáltok! Ne tekintsétek az éberség fejlesztése egyetlen testhelyzetének! Ez tévedés. Lehet, hogy a formális meditáció alatt sem keletkezik nyugalom és belátás. Lehet több órát is ülni egy nap, de folyamatosan képeznetek kell az éberséget, ahogy az egyik testhelyzetből a másikba váltotok, és közben folyamatosan fejlesztitek a tudatosságot. Amikor kizökkentek a tudatosságból, próbáljátok meg minél hamarabb visszaállítani azt, és minél hosszabban tartsátok fenn. Így tudtok gyorsan fejlődni. Ez a bölcsesség megszerzésének módszere. Ez azt jelenti, hogy bölcsen megértitek az érzékelhető tárgyakat, valamint azt, hogy azok milyen hatással vannak a tudatotokra. Ezt a bölcsességet arra használjátok, hogy megismerjétek a kedélyállapotaitokat, arra képezzétek a tudatot, hogy elengedjen. Így megismeritek a tudat fejlesztésének módszerét. Amikor lefekszetek, figyeljetek a ki és belégzésre addig a pillanatig amíg elalszotok, és amint felébredtetek, folytassátok ahol abbahagytátok. Így csak egy rövid időszakban, a mély álomban nem gyakoroljátok a tudatosságot. Minden energiátokkal képeznetek kell magatokat!

Ha már kifejlesztettétek a tudatosságot, minél tovább képzitek magatokat, a tudat annál stabilabb éberséget fejleszt ki, amíg el nem éritek azt a pontot, hogy már úgy tűnik, hogy egyáltalán nem is alszotok. Csak a test alszik, a tudat éber marad. A tudat tudatos és éber marad, még akkor is, amikor a test alszik. Végig tudatosak maradtok. Amint felébredtek, az éberség ott van az első pillanattól, amint a tudat elhagyja az alvó állapotot, és rögtön megragad egy új tárgyat. Figyelmesek és éberek vagytok. Az alvás valójában testi tevékenység. A test pihenését jelenti. A test annyit pihen amennyire szüksége van, de az éber jelenlét ott van és figyeli a tudatot. A tudatosság fennmarad egész nap és egész éjszaka.

Akkor is, amikor lefekszetek és elalszotok, olyan, mintha a tudat nem aludna. De nem érzitek magatokat fáradtnak, és nem vágytok több alvásra. Megmaradtok ébernek és figyelmesnek. Ezért van az, hogy alig álmodtok, amikor kitartóan gyakoroltok. Ha álmodtok, ez a supina nimitta formája, egy szokatlanul tiszta és éber álom, aminek különleges jelentősége van. Általában nagyon kevés álmot láttok. Ahogy figyelitek a tudatot olyan, mintha nem maradtak volna okok a gondolat-burjánzásra, amik serkentik az álmokat. Egy olyan állapotban maradtok, ahol nem ragadtok bele a téveszmékbe. Fenntartjátok a jelenlétet olyan tudatossággal, amely mélyen jelen van a tudatban. A tudat éber állapotban van, éles és fogékony. A töretlen éberség jelenléte lehetővé teszi a tudatnak, hogy zavartalanul és megerőltetés nélkül szemlélődjön, hogy lépést tartson bármivel, ami pillanatról pillanatra felmerül.

Addig kell fejlesztenetek a tudatot, amíg teljesen fogékony és gyakorlott nem lesz az éberség fenntartásában és a jelenségek vizsgálatában. Amikor a tudat eléri a nyugalmi állapotot, gyakoroljátok a saját és mások testének vizsgálatát, amíg olyan mély belátásotok nem lesz, hogy meglássátok a közös jellemzőket. Folytassátok a vizsgálódást addig, amíg megértitek, hogy minden testnek ugyanolyan az alapvető természete és ugyanazokból az anyagi elemekből áll! Folytatnotok kell a megfigyelést és a szemlélődést. Mielőtt aludni mentek, használjátok a tudatosságot, hogy végigsöpörjétek vele az egész testet, és folytassátok a szemlélődést rögtön mikor felébredtek! Így nem lesznek rémálmaitok, nem beszéltek alvás közben és nem ragadtok bele az álmaitokba. Nyugodtan alszotok és békésen keltek fel anélkül, hogy bármi is nyugtalanítana titeket. Fenntartjátok a tudás állapotát mind az alvásban, mind az ébrenlétben. Amikor éberen ébredtek fel, a tudat ragyogó, tiszta és zavartalan, nem zavarja az álmosság. Amint felébredtek a tudat ragyogó lesz, mentes lesz a tompaságtól és a hangulatoktól, amelyet a szennyeződések kondicionálnak.

Itt részletesen bemutattam a tudat fejlődését a gyakorlás során. Általában nem gondoljátok azt, hogy a tudat tud békés lenni alvás közben, vagy amikor felébredtek, illetve más helyzetekben, amikor az éberség gyenge. Például csurom vizesen leültök gyakorolni miután bejöttetek egy viharból, de mivel kifejlesztettétek a samadhi-t és megtanultatok szemlélődni, a tudat érintetlen marad a hangulati szennyeződésektől, még ekkor is képes tapasztalni a belátás békéjét és tisztaságát, úgy, ahogy én azt bemutattam.

Az utolsó tanítás amit a Buddha a szerzetesi közösségnek adott az egy figyelmeztetés volt, hogy ne ragadjanak bele a figyelmetlenségbe. Azt mondta, hogy a figyelmetlenség az út, ami a halálba vezet. Kérlek értsétek ezt meg, és véssétek ezt a szívetekbe teljes mértékben, olyan őszintén, amennyire csak tudjátok! Képezzétek magatokat a bölcsességben! Használjátok a bölcsességet, hogy a beszédeteket vezérelje! Bármit csináltok, a bölcsesség vezessen titeket!

16