A rendíthetetlen béke

 

A Dhamma, azaz a Buddha tanításának tanulmányozása célja, hogy megleljük a szenvedés meghaladásának módját, hogy elérjük a békét és a boldogságot. Akár testi, vagy mentális jelenségeket, akár a tudatot (citta) vagy a tudattartalmakat tanulmányozzuk, akkor járunk a helyes ösvényen, ha végső célunk a szenvedéstől való megszabadulás, semmi más. A szenvedésnek vannak okai és vannak feltételei.

Kérlek, értsétek meg, hogy amikor a tudat mozdulatlan, az a természetes, normális állapota. Amint a tudat megmozdul és elkezd vonzódni valamihez, feltételekhez kötötté válik. Ugyanígy amikor az ellenszenv felmerül, feltételekhez kötötté válik. Az ide-oda mozgás iránti vágy a tudat kondicionáltságából ered. Ha a tudatosságunk nem tart lépést ezekkel a mentális burjánzásokkal, meg akarja ragadni azokat, és függővé válik tőlük. Abban a pillanatban, ahogy a tudat megmozdul, konvencionális valósággá válik.

Ezért tanácsolta a Buddha a tudatállapotok szemlélését. Amikor a tudat megmozdul, bizonytalanná és mulandóvá (anicca) válik, nem kielégítő (dukkha), és nem lehet én-ként (alatta) tekinteni rá. Ez a három egyetemes tulajdonsága minden feltételhez kötött jelenségnek. A Buddha azt tanította, hogy figyeljük meg és vizsgáljuk meg ezeket a tudati mozgásokat. Ugyanígy van ez a függő keletkezés tanításával (paticca-samuppada): a nem-tudás (avijja) oka és feltétele a karmikus késztetések (sankhara) megjelenésének; ami oka és feltétele a tudatosság (vinnana) keletkezésének; ami oka és feltétele a test és tudat keletkezésének (Nama-rupa), úgy, ahogy a szövegekben olvashatjuk. A Buddha szétszálazta a lánc tagjait, hogy könnyebben tanulmányozhassuk azokat. Ez a valóság pontos leírása, de amikor ez a folyamat a való életben bekövetkezik, a tudósok nem tudnak lépést tartani azzal, ami történik. Olyan ez, mintha egy fa tetejéről a földre zuhannának. Fogalmuk sincs arról, hogy hány ágat hagynak el esés közben. Hasonlóképpen, amikor a tudatot hirtelen egy mentális benyomás éri és élvezi, akkor jó hangulatba kerül. Jónak tartja anélkül, hogy tudatában lenne a feltételek sorának, amely oda vezetett. A folyamat összhangban van azzal, amit az elmélet leír, de túl mutat azon.

Nincs semmi ami sorba venné: „Ez a nem-tudás, ezek kammikus késztetések és ez a tudatosság.” A folyamat nem ad lehetőséget a tudósoknak, hogy felsorolják a láncszemeket, történés közben. Bár a Buddha elemezte és megmagyarázta a tudati pillanatok sorozatát, de ezt én inkább úgy látom, mint leesni egy fáról. Amikor zuhanunk, nem tudjuk megszámolni hány métert és hány centit zuhanunk. Csak azt tudjuk, hogy nagy puffanással a földre érünk, és az fáj.

A tudat is így működik. Amikor belezuhan valamibe, tudatában van a fájdalomnak. Honnan jön a sok szenvedés, fájdalom, bánat és kétségbeesés? Nem egy könyvbéli elméletből. A szenvedésünk sehová sincs pontosan leírva. A fajdalmunk nem lesz összhangban az elmélettel, a tanítások nem képesek lépést tartani a valósággal. Ezért a Buddha arra tanított, hogy fejlesszük a tiszta tudatosságot. Akármi jelenik is meg, ebben a tudatosságban merül fel. Az, aki tud, a valósággal összhangban tud, és a tudatra és a tudattartalmakra már nem sajátjaként tekint. Végül ezeket a jelenségeket elveti és eldobja, mintha szemét lenne. Nem szabad ragaszkodni hozzájuk, vagy valamilyen jelentést adni nekik.

 

Elmélet és valóság

 

A Buddha nem tanított magáról a tudatról és annak tartalmairól azért, hogy ne ragaszkodjunk a fogalmakhoz. Egyedüli szándéka az volt, hogy ismerjük fel azokat, mint amik mulandók, nem kielégítők és én-nélküliek. Azután engedjük el, tegyük félre azokat! Legyünk éberek, ismerjük fel amikor keletkeznek! A tudat arra van kondicionálva, hogy elforduljon és kizökkenjen a tiszta tudatosság állapotából. Amint kizökken, feltételekhez kötött jelenségeket hoz létre, amelyek további hatással vannak a tudatra és a gondolatok burjánzására. A folyamat létrehozza a jót és a rosszat, és minden ami létrejön a nap alatt. A Buddha azt tanította, hogy engedjünk el mindent. Eleinte azonban meg kell ismerkednetek az elmélettel, hogy később képesek legyetek elengedni mindent. Ez egy természetes folyamat. A tudat ilyen. A tudattartalmak ilyenek.

Vegyük például a nemes nyolcas ösvényt. Amikor bölcsességgel (panna), helyes belátással szemléljük a dolgokat, ez a nézet helyes törekvéshez, helyes beszédhez, helyes cselekedethez vezet. Ez magába foglal minden tudatállapotot, amelyek a tisztán megismerő tudatosságból jönnek létre. Ez a tudás olyan, mint a lámpás, amely megvilágítja az ösvényt a sötét éjszakában. Ha a tudás helyes és összhangban van a valósággal, átjár és megvilágít előtted minden egyes lépést az ösvényen.

Bármit is tapasztalunk, az mind ebből a tudatból fakad. Ha a tudat nem létezne, a tudás sem létezne. Ezek mind tudati jelenségek. Ahogy a Buddha mondta: a tudat csupán tudat. Nem létező, nem valaki, nem én, nem ti, nem mi vagy nem ők. A Dhamma egyszerűen Dhamma. Egy természetes én-nélküli folyamat. Nem tartozik hozzánk vagy máshoz. Nem valami. Bármilyen személyes tapasztalás az öt halmazhoz tartozik (khandha): forma, érzés, észlelés, késztetés, tudatosság. A Buddha azt mondta, engedjük el mindet!

A meditáció olyan, mint egy egyszerű bot, az egyik vége a belátás (vipassana), a másik vége a nyugalom (samatha). Ha valaki felveszi a botot, csak az egyik vége emelkedik fel vagy mindkettő? Mindkét vége felemelkedik. Melyik része a vipassana, melyik a samatha? Hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik? Mindkettő a tudat. Amint a tudat lecsendesedik, eleinte a béke jelenik meg a samatha nyugalmából. Összpontosítunk és összeszedetté tesszük a tudatot a meditatív béke (samadhi) állapotában. Ha a samadhi nyugalma és csendje eltűnik, szenvedés jelenik meg. Miért van ez így? Mert a samatha meditáció békéje ragaszkodáson alapul. Ez a ragaszkodás a szenvedés oka. A nyugalom nem az ösvény vége. A Buddha a saját tapasztalatából látta, hogy az ilyen tudati nyugalom nem a végső. A létesülés mögött meghúzódó okok (bhava) még nem szűntek meg (nirodha). Az újratestesülés feltételei még mindig fennállnak. Spirituális munkája még nem érte el a tökéletességet. Miért? Mert még mindig szenvedett. Így a samatha nyugalmát megalapozva folytatta a valóság feltételekhez kötött természetén való elmélkedést, megvizsgálta és elemezte a valóság természetét, amíg meg nem szabadult minden ragaszkodástól, még a nyugalomhoz való ragaszkodástól is. A nyugalom még mindig része a feltételekhez kötött világnak, a konvencionális valóságnak. Ehhez a nyugalomhoz való ragaszkodás még mindig a konvencionális valósághoz való ragaszkodás, és amíg ragaszkodunk, addig vergődünk a keletkezésben és a születésben. A samatha nyugalmában való elmerülés további keletkezéshez és újratestesüléshez vezet. Amikor a tudat nyugtalansága és izgatottsága lecsillapodik, megragadja az ebből eredő békét.

A Buddha megvizsgálta a keletkezés és az újratestesülés mögött meghúzódó okokat és feltételeket. Amíg nem mélyült el a tudása és nem értette még a valóságot, tovább folytatta a kutatást azon elmélkedve, hogy a dolgok akár nyugodtak, akár nem, hogyan jelennek meg. Addig folytatta a vizsgálódást, amíg világos nem lett számára, hogy minden ami megjelenik olyan, mint egy izzó vasdarab. Az ember tapasztalatának öt halmazata (khandha) olyan, mint az izzó vasdarab. Amikor egy vasdarab izzik, meg tudod érinteni bárhol is anélkül, hogy megégetne? Van olyan része amelyik hideg? Próbáld megérinteni felül, oldalt, vagy alul! Van egyetlen hely is ahol hidegnek találod? Lehetetlen. Ez a perzselő vasdarab mindenhol forró. Még a nyugalomhoz sem ragaszkodhatunk; ha azonosulunk ezzel, akkor azt feltételezzük, hogy van valaki, aki nyugodt és higgadt. Ez megerősíti azt az érzést, hogy van független én vagy lélek. Ez az én érzet része a konvencionális valóságnak. Az gondoljuk: „Nyugodt vagyok, zaklatott vagyok, jó vagyok, rossz vagyok, boldog vagyok, boldogtalan vagyok.” Újabb keletkezésbe és születésbe ragadunk bele. Még több a szenvedés. Ha a boldogságunk eltűnik, boldogtalanok vagyunk. Amikor a bánatunk tűnik el, újra boldogok vagyunk. Ebbe a végtelen körforgásba ragadunk bele, körbe-körbe forgunk a mennyben és a pokolban.

A Buddha a megvilágosodása előtt felismerte ezt a viselkedésmintát. Tudta, hogy a keletkezés és az újratestesülés feltételei még nem szűntek meg. A gyakorlásának még nincs vége. Az élet feltételekhez kötöttségére összpontosított, a valósággal összhangban így gondolkodott: „Van születés, a születés következtében van halál és a jövés-menés.” A Buddha ezeken a témákon elmélkedett, azért, hogy megértse az öt khandha-t. Minden mentális és testi jelenség, minden fogalom és minden érzés kivétel nélkül feltételekhez kötött. Miután felismerte, arra tanított, hogy tegyük le és engedjük el ezeket. Arra bátorított, hogy a valósággal összhangban éljünk. Ha nem így teszünk, szenvedni fogunk. Nem tudjuk elengedni a dolgokat. Amint megértettük a dolgok igazságát, felismerjük hogyan tévesztenek meg minket. Ahogy a Buddha is tanította: „A tudatnak nincs önvalója, nem valami.”

A tudat nem úgy születik, hogy valakihez tartozik. A tudat nem úgy hal meg, mintha bárkié lenne. A tudat szabad, ragyogóan sugárzó, mentes a problémáktól és a kérdésektől. A problémák azért keletkeznek, mert a tudatot megtévesztik a feltételekhez kötött dolgok és az én tévképzete. Ezért a Buddha azt tanította, hogy figyeljük meg a tudatot. Kezdetben mi van ott? Valójában semmi. Nem keletkezik a feltételekhez kötött dolgokkal, és nem is szűnik meg velük. Amikor a tudat valami jóval találkozik, attól nem válik jóvá, amikor rosszal találkozik, nem válik rosszá. Így van ez amikor tiszta a látás. Ez a „tudása” egy eredendően én-nélküli állapotnak.

A Buddha „tudása” mindent mulandónak, nem kielégítőnek és én-nélkülinek látott. Azt szeretné, ugyanígy értsük ezt meg. A tudás összhangban van a valósággal. Amikor felismeri a boldogságot vagy a bánatot egykedvű marad. A boldogság-érzet a születés egy formája. Hajlam a szomorúságra a megsemmisülés egy formája. Ha van halál, akkor van születés, és ami megszületik, annak meg is kell halnia. Ami keletkezik és elmúlik az beleragad a létesülés szakadatlan körforgásába. Amint a gyakorló tudata eljut a megértés eme állapotába, nincs kétsége afelől, hogy lesz-e további létesülés vagy újratestesülés. Nem kell senkit sem kérdeznie.

A Buddha alaposan megvizsgálta a feltételekhez kötött jelenségeket és így el tudta engedni mindet. Elengedte az öt khandha-t, és csupán a folyamat egykedvű megfigyelőjévé vált. Ha valami kedvezőt tapasztalt, nem lett általa pozitív, csupán megfigyelte és éber maradt. Ha valami kedvezőtlent tapasztalt, nem vált negatívvá. Miért volt ez? Mert a tudata megszabadult az okoktól és feltételektől. Behatolt a valóságba. Az újratestesüléshez vezető feltételek már nem léteztek. Ez az a tudás, amely stabil és megbízható. Ez az a tudat, amely teljesen nyugodt, nem születik, nem öregszik, nem betegszik és nem hal meg. Nem ok, nem okozat és nem is függ ezektől. Nem érinti az ok-okozatiság. Az okok megszűnnek, egyetlen feltétel sem marad. A tudat túllép a születésen és a halálon, a boldogságon és a bánaton, a jón és a rosszon. Hogyan mondhatod ezt el? Ennek a leírása túl van a nyelvi korlátokon. Az összes támogató feltétel megszűnik, minden leírásra tett kísérlet csupán ragaszkodáshoz vezet. A szavak használata nézetek létrehozásához vezet.

A tudat és működésének elméleti leírása igaz, de a Buddha felismerte, hogy ez a tudás lényegében haszontalan. Megértünk valamit intellektuálisan, elhisszük, de ennek semmi haszna. Nem vezet a tudat békéjéhez. A Buddha tudása az elengedéshez és megvalósításhoz vezet. Ha okosok vagyunk helyes dolgokkal foglalkozunk, ha ostobák helytelenekkel. A tudat a világ, a Magasztos ennek a világnak a dolgait vette szemügyre, hogy megvizsgálja azt. Miután megismerte a világot olyannak amilyen, ő lett az „Aki tisztán ismerte a világot. Ő az aki ’tud’ ”.

Fontos, hogy a samatha-t és a vipassana-t fejlesszük. Csak miután kifejlesztettük, akkor tudjuk, hogy valójában mik is azok. Tanulmányozhatjuk, hogy mit mondanak a könyvek a tudat mentális tényezőiről. De az intellektuális megértés nem segít a vágy, a harag, és az illúzió megszüntetésében. Csupán tanulmányozzuk a vágyról, a haragról és az illúzióról szóló elméleteket, ami csak leírása a különféle mentális szennyeződések jellegzetességeinek: „a vágy ezt jelenti, az illúziót így határozzuk meg”. Ha csak az elméleti sajátosságokat ismerjük, csak ezen a szinten tudunk róluk beszélni. Fogalmaink vannak, és nagyon intelligensek vagyunk, de amikor ezek a szennyeződések valóban megjelennek a tudatunkban, vajon megfelelnek-e az elméletnek vagy sem? Amikor például valami nem kívánatos dolgot tapasztalunk, reagálunk rá és rossz hangulatba kerülünk? Ragaszkodunk? El tudjuk engedni? Ha megjelenik az ellenszenv és felismerjük, ragaszkodunk még hozzá? Vagy ahogy felismerjük, rögtön elengedjük? Ha látunk valamit ami nem tetszik nekünk, és az ellenszenv ott marad a tudatunkban, jobb ha visszamegyünk gyakorolni. Ez még mindig nem helyes. A gyakorlás még nem tökéletes. Amikor elérjük a tökéletességet, megtörténik az elengedés.

Így szemlélődjetek!

Őszintén, mélyen kell belenéznünk a tudatunkba, ha meg akarjuk tapasztalni a gyakorlásunk gyümölcsét! A tudat pszichológiájának, tartalmainak és jellegzetességeinek leírása véleményem szerint a gyakorlás szempontjából haszontalan. Még sok a tennivaló. Ha tanulmányozzuk ezeket a dolgokat, akkor világos és mélyreható belátással kell ismernünk azokat! Tiszta belátás nélkül hogyan fogunk véget vetni nekik? Vég nélkül tartana. Soha nem fejezzük be a gyakorlásunkat.

Ezért különösen fontos a Dhamma gyakorlása. Amikor gyakoroltam és tanultam, nem tudtam semmit a tudattartalmakról és mentális tényezőkről. Csak megfigyeltem a megismerés tulajdonságait. Ha a gyűlölet érzése jelent meg, megkérdeztem: miért? Ha a szeretetet érzése jelent meg, akkor is megkérdeztem: miért? Ez az ösvény. Akár érzésnek vagy mentális tényezőnek hívjuk, mindegy. Csak hatolj le a belsejébe, amíg meg nem szűnik a szeretet és gyűlölet érzése, és teljesen eltűnnek a szívedből! Bármilyen körülmények között képes voltam ellenállni a szeretetnek és a gyűlöletnek és túlléptem a szenvedés határain. Ekkor már nem számít mi történik; a szív és a tudat felszabadul és megnyugszik.

Így gyakoroljatok! Ha az emberek fecsegni akarnak az elméletről, az ő dolguk. Nem számít, hogy mennyit vitatkozunk, a gyakorlás mindig a lényeghez tér vissza. Amikor valami felmerül, itt keletkezik. Akár sok, akár kevés, innen ered. Amikor megszűnik, itt szűnik meg. Hol máshol? A Buddha ezt a pontot tudásnak nevezte. Amikor pontosan ismerjük a valóságot, megértjük a tudat lényegét.

A dolgok szüntelenül megtévesztenek. Ahogy tanulmányozzátok azokat, egyidejűleg meg is tévesztenek. Hogy is mondjam ezt? Még ha ismeritek is őket, akkor is megtévesztenek, ott, ahol megismeritek őket. Ez a helyzet. A lényeg az szerintem, hogy a Buddha nem csak azt akarta, hogy tudjuk hogyan nevezzük ezeket a dolgokat. A Buddha tanításának a célja, hogy rájöjjünk arra, hogyan szabadulhatunk meg ezektől a dolgoktól a mögöttes okok felkutatásával.

 

Sila,samadhi, panna.

 

Gyakoroltam a Dhamma-t anélkül, hogy sokat tudtam volna az elméletről, csak azt tudtam, hogy a megszabadulás ösvénye az erénnyel (sila) kezdődik. Az erény az ösvény csodálatos kezdete, a samadhi nyugalma az ösvény csodás közepe és a bölcsesség (panna) a csodálatos vége. Bár szétválaszthatjuk őket, mint a gyakorlás három részét, minél mélyebben vizsgáljuk meg ezeket, a három sajátosság összeáll. Az erény fenntartásához bölcsnek kell lennetek! Először azt tanácsoljuk az embereknek, hogy az erkölcsi alapokat fejlesszék az öt szabály megtartásával, hogy az erény megszilárduljon. Az erkölcs tökéletesítéséhez sok bölcsesség kell. Meg kell fontolnunk a beszédünket és a cselekedetünket, és elemeznünk kell a következményeket! Ez mind a bölcsesség feladata. Meg kell bíznunk a bölcsességünkben, hogy kifejleszthessük az erkölcsöt.

Az elmélet szerint az erény valósul meg először, majd a samadhi és a bölcsesség, de amikor megvizsgáltam ezt, úgy találtam, hogy a bölcsesség minden szempontból a gyakorlás alapja. Azért, hogy teljesen megértsük a következményeit annak amit mondunk vagy teszünk - különösen a káros következményeket - bölcsen kell megvizsgálnunk az ok-okozati összefüggéseket. Ez megtisztítja majd a cselekedeteinket és a beszédünket. Miután megismertük az etikus és etikátlan viselkedést, megértjük a gyakorlás helyét az életünkben. Ekkor felhagyunk azzal ami rossz és helytelen, fejlesztjük a jót és a helyest. Ez az erkölcs. Ha így cselekszünk, tudatunk egyre szilárdabbá és rendíthetetlenebbé válik. A rendíthetetlen és megingathatatlan tudat cselekedeteinkkel és beszédünkkel kapcsolatban mentes az aggódástól, a bűntudattól és a zavarodottságtól. Ez a samadhi.

Ez a tudati formák stabil összeszedettsége, ami egy másodlagos és erőteljesebb erőforrás a Dhamma gyakorlásunkban, ami lehetővé teszi tapasztalataink mélyebb vizsgálatát. Ha a tudat szilárd és megingathatatlanul éber, folyamatosan vizsgálhatjuk a testet, az érzéseket, az érzeteket, az észlelést, a gondolatot, a tudatosságot, a látványt, a hangokat, az ízeket, az illatokat, a testi érzeteket és a tudat-tárgyakat. Ahogy megjelennek, őszinte eltökéltséggel megvizsgáljuk őket, azért, hogy ne veszítsük el éberségünket. Ekkor megtudjuk, hogy mik ezek a dolgok valójában. Saját természetük igazsága szerint jelennek meg. Ahogy a megértésünk nő, megszületik a bölcsesség. Amint megértjük, hogy a dolgok hogyan vannak valójában, a régi szemléletünk gyökeresen megváltozik, és fogalmakon alapuló tudásunk bölcsességgé alakul át. Így válik eggyé és így működik együtt az erény, a samadhi és a bölcsesség.

Ahogy a bölcsesség ereje és rendíthetetlensége nő, a samadhi egyre inkább megszilárdul. Minél rendíthetetlenebb a samadhi, annál rendíthetetlenebbé és mindenre kiterjedővé válik az erkölcs. Ahogy az erkölcs tökéletesedik, táplálja és erősíti a samadhi-t és ez a bölcsesség beéréséhez vezet. A gyakorlás e három része összefonódik. Együtt képezik a nemes nyolcrétű ösvényt, a Buddha útját. Amint az erkölcs, a samadhi és a bölcsesség kiteljesedik, ez az ösvény megszünteti azokat a dolgokat, amelyek beszennyezik (kliesa) a tudat tisztaságát. Ahol az érzéki vágy felbukkan, ahol a harag és az illúzió megmutatják az arcukat, ez az ösvény az egyetlen, ami képes felszámolni azokat.

A Dhamma gyakorlás váza a négy nemes igazság: a szenvedés (dukkha), a szenvedés oka (samdaya), a szenvedés megszüntetése (nirodha) és a szenvedés megszüntetéséhez vezető ösvény (magga). Az ösvény az erkölcsből, a samadhi-ból és a bölcsességből áll. Ezek az alapjai a tudat képzésének. Az igazi jelentésük nem a szavakban van, hanem a tudatunk mélyén lakozik. Ilyen az erkölcs, a samadhi és a bölcsesség. Folyamatosan körbe-körbe forognak. A nemes nyolcrétű ösvény minden látványt, hangot, illatot, ízt, testi érzetet vagy tudati tárgyat ami létrejön magába foglal. Ha a nyolcrétű ösvény tényezői gyengék és bizonytalanok, a szennyeződések megszállják a tudatot. Ha a nyolcrétű ösvény erős és stabil, legyőzi és elpusztítja a szennyeződéseket. Ha a szennyeződések erősek és stabilak, és ha az ösvény erőtlen és törékeny, a szennyeződések legyőzik. Legyőzik a tudatunkat. Ha a tudomás nem elég gyors és átható, az ahogy a formákat, érzéseket, érzékelést, és a gondolatokat megtapasztaljuk, hatalmukba kerítenek és elpusztítanak minket. Az ösvény és a szennyeződések kéz a kézben haladnak. Ahogy a Dhamma gyakorlás fejlődik a tudatban, a két erő egymással küzd. Mintha a tudaton belül két ember birkózna, de valójában a Dhamma ösvénye és a szennyeződések küzdenek a tudat feletti uralomért. Az ösvény irányít, és elősegíti a szemlélődés képességét. Amíg képesek vagyunk helyesen szemlélődni, a szennyeződések teret veszítenek. De ha ingatagok vagyunk, akkor a szennyeződések összegyűlnek és visszanyerik az erejüket. A két fél addig folytatja a küzdelmet, amíg valamelyik nem győz, és a harc elül.

Ha törekvésünket a Dhamma ösvényére összpontosítjuk, a szennyeződések fokozatosan és tartósan megszűnnek. Miután teljesen megértettük, a négy nemes igazság jelen lesz a tudatunkban. Bármilyen formában is jelenik meg a szenvedés, mindig ok miatt létezik. Ez a második nemes igazság. És mi az ok? Gyönge erkölcs. Gyönge samadhi. Gyönge bölcsesség. Amikor az Ösvény ingatag, a szennyeződések dominálnak a tudatban. Amikor ezek uralkodnak, a második nemes igazság lép színre és sokféle szenvedést okoz. Amikor szenvedünk, azok a feltételek amelyek képesek megszüntetni a szenvedést eltűnnek. Az ösvényhez vezető feltételek: az erény, a samadhi és a bölcsesség. Amikor elérték a tökéletes szilárdságot, a Dhamma ösvénye megállíthatatlan lesz és töretlenül halad előre, legyőzve a ragaszkodást és a megragadást, amik a gyötrelmeket okozták. A szenvedés nem tud létrejönni, mert az ösvény elpusztítja a szennyeződéseket. Ekkor következik be a szenvedés megszűnése. Miért tudja megszüntetni az ösvény a szenvedést? Mert az erény, a samadhi és a bölcsesség kiteljesedik, és az ösvény megállíthatatlanul lendületben van. Minden feltétel összeáll. Azt mondom annak, aki így gyakorol, hogy a tudatról alkotott nézetek itt nem számítanak. Ha a tudat megszabadul ezektől, teljesen megbízható és biztos lesz. Nem számít milyen úton jár, aggodalom nélkül egyenesben tudjuk tartani.

Gondoljunk egy mangófa leveleire! Milyenek a levelek? Egyetlen levél megvizsgálásával már tudjuk. Akkor is ha tízezer levél van, egy alapján tudjuk milyenek a levelek. Nézzetek meg egy levelet! Lényegében a többi is ugyanolyan. Ugyanez van a törzs esetében is. Csupán egy mangófa törzsét kell megnéznünk, hogy megismerjük a többi törzs tulajdonságait. Csak vizsgáljatok meg egy fát! Minden mangófa lényegében ugyanolyan. Még ha százezer is lenne, ha megismerünk egyet közülük, már mindet ismerjük. Ez az amit a Buddha tanított.

Az erény, a samadhi és a bölcsesség alkotja a Buddha ösvényét. Azonban nem az út a Dhamma lényege. Önmagában nem az ösvény a végső cél, nem ez a Magasztos végső célja. Az út befelé vezet. Ugyanúgy ahogy Bangkokból a kolostorba, Wat Nong Pah Pong-ba nem az út miatt jöttetek, hanem a kolostor volt a cél, de az út szükséges volt az utazáshoz. Az út nem a kolostor, csupán az amin idejöttetek. De ha meg akartok érkezni a kolostorba követnetek kell az utat. Ugyanez a helyzet az erénnyel, a samadhi-val és a bölcsességgel. Mondhatjuk, hogy azok nem a Dhamma lényege, de azok az odavezető út. Amikor az erény, a samadhi és a bölcsesség átveszi a hatalmat, a tudat mélységes mély nyugalomba kerül. Ez az út célja. Amikor elérkezünk ebbe a békébe, még ha zajt hallunk is, a tudat nyugodt marad. Amikor elérjük ezt a békét, nem marad semmilyen tennivalónk. A Buddha azt tanította, hogy adjunk fel mindent! Bármi is történik, nincs miért aggódnunk. Ekkor ismerünk igazán magunkra. Egyszerűen már nem érdekel amit mások mondanak.

A buddhizmus alapelve minden jelenség üressége. Nem függ spirituális erők természetfeletti megnyilvánulásától, paranormális képességektől, vagy bármi egyébtől ami misztikus vagy bizarr. A Buddha nem tulajdonított jelentőséget ezeknek a dolgoknak. Az ilyen erők egyébként léteznek és lehetséges a kifejlesztésük, de a Dhamma-nak ez az oldala káprázat, így a Buddha nem támogatta vagy bátorította ezeket. Csak azokat dicsérte, akik megszabadultak a szenvedéstől.

Ennek megvalósításához, gyakorlás, a munka elvégzéséhez ügyes eszközök és módszerek szükségesek, ami a bőkezűség, erény, samadhi és bölcsesség. El kell kezdenünk ezekkel gyakorolni. Ezek együtt alkotnak egy befelé vezető ösvényt és a bölcsesség az első lépés. Az ösvény nem tud beérni, ha a tudatot szennyeződések takarják, de ha erősek és kitartóak vagyunk, az ösvény eltávolítja ezeket a szennyeződéseket. Azonban, ha a szennyeződések erősek és kitartóak, akkor azok pusztítják el az ösvényt. A Dhamma gyakorlás a két szüntelenül viaskodó erő, addig amíg nem érünk az út végére. Végsőkig tart a harc.

 

A ragaszkodás veszélyei

 

A gyakorlás módszereinek használata, nehézséggel és megerőltető munkával jár. Bízunk a türelemben, a kitartásban és a lemondásban. Magunknak kell megtennünk, magunknak kell megtapasztalnunk és magunknak kell megvalósítanunk. A tanítványok azonban sokszor összezavarodnak. Például amikor meditációban ülnek, ahogy a tudatuk egy kis nyugalmat tapasztal, rögtön gondolkodóba esnek: „Hahó, ez biztos az első jhana.” Így működik a tudatuk. Amint ezek a gondolatok felmerülnek, a nyugalom szertefoszlik. Hamarosan azt gondolják, hogy a második jhana-t érték el. Ne gondolkodjatok és ne találgassatok! Nincsenek jelzőtáblák amelyek jelölnék, hogy a samadhi melyik szintjét tapasztaljuk éppen. A valóság teljesen más. Nincsenek jelzések, mint például az útjelző táblák, amelyek megmondják: „Ez az út Wat Nong Pah Pong-ba vezet.”. Én nem így értelmezem a tudatot. A tudat nem hirdet semmit.

Bár számtalan nagyszerű bölcselkedő leírta az első, a második, a harmadik és a negyedik jhana-t, a leírtak csupán külső információk. Ha a tudat valóban belép a mélységes nyugalom állapotába, akkor nem tud semmit ezekről a meghatározásokról. Megismeri, de amit megismer az nem ugyanaz, mint amit az elmélet tanít. Ha a tanítványok megpróbálják megragadni az elméletet és használni a meditáció során, akkor csak ülnek és így töprengenek: „Hm, mi lehet ez? Ez már az első jhana?” És ez az! A nyugalom szertefoszlik, és semmilyen valódi értéket nem tapasztalsz. Miért van ez? Mert amikor vágy és sóvárgás van, akkor mi történik? A tudat kilép a meditációból. Ezért kell abbahagynunk a gondolkodást! Teljesen fel kell adni! Csupán a testtel, a beszéddel és a tudattal foglalkozzunk, és merüljünk el a gyakorlásba! Figyeljétek meg a tudat működését, de ne cipeljétek magatokkal a Dhamma könyveket! Különben minden káosszá válik, mert a könyvekben semmi sincs pontosan összhangban azzal, ahogy a dolgok valójában vannak.

Azok, akik sok elméletet tanulnak, általában nem sikeresek a Dhamma gyakorlásában. Elakadnak az információ szintjén. Az igazság az, hogy a tudatot nem lehet külső dolgokkal mérni. Ha a tudat lecsendesedik, hagyjátok nyugton! A nyugalom legmélyebb szintjei valóban léteznek. Én személy szerint nem sokat tudtam a gyakorlás elméletéről. Már három éve voltam szerzetes, de még mindig rengeteg kérdésem volt arról, hogy tulajdonképpen mi is a samadhi. Próbáltam ezen gondolkodni és rájönni meditáció közben, de a tudatom még nyugtalanabb és zavartabb lett mint korábban. Sokat gondolkodtam. Amikor nem meditáltam, sokkal nyugodtabb voltam. Elkeserítő és nehéz volt. Annak ellenére, hogy sok akadályba ütköztem, soha nem adtam fel, csak folytattam. Amikor nem próbáltam meg valamit csinálni, a tudatom viszonylag nyugodt volt. De amikor elhatároztam, hogy a tudatot a samadhi-ban fogom összpontosítani, elveszítettem az irányítást. Mi történik itt? Csodálkoztam. Miért történik ez?

Később ráébredtem, hogy a meditáció hasonlít a légzéshez. Ha elhatározzuk, hogy irányítjuk a légzést, hogy felszínes, mély vagy éppen megfelelő legyen, ezt nagyon nehéz megcsinálni. Ha azonban sétálunk, és még annak sem vagyunk tudatában, hogy mikor lélegzünk be és mikor ki, ez rendkívül pihentető. Tehát azt gondoltam: „Aha, talán így működik. Amikor valaki a nap folyamán csak úgy sétál, és nem összpontosít, nem fókuszál a légzésére, akkor okoz az szenvedést? Nem, csak nyugodtnak érzi magát. De amikor leülök azzal az elhatározással, hogy lecsendesítem a tudatom, vágyakozás és ragaszkodás indul el. Amikor megpróbáltam irányítani a légzést, hogy lassú vagy mély legyen, még több stresszt okozott mint korábban. Mert az erő amit használtam, vágyakozással és ragaszkodással volt szennyezett. Nem tudtam, hogy mi történik. Minden csalódottság és nehézség azért jött, mert vágyakozást vittem a meditációba.”

 

Rendíthetetlen béke.

Egyszer egy erdei kolostorban tartózkodtam, ami fél kilométerre volt egy falutól. Egyik este a falusiak hangosan ünnepeltek valamit, miközben én sétáló meditációt végeztem. 11 óra után lehetett, és már dél óta egy kicsit furcsán éreztem magam. A tudatom csendes volt, alig voltak gondolatok. Sétáló meditációt végeztem amíg el nem fáradtam, azután bementem és leültem a kunyhómban. Épp hogy keresztbe tettem a lábam, meglepő módon a tudatom rögtön a mélységes mély nyugalom állapotába akart merülni. Mindez magától történt. Ahogy leültem a tudatom igazán békés lett. Sziklaszilárd volt. Nem mintha nem hallottam volna az éneklő és táncoló vidéki emberek zaját, de teljesen ki tudtam zárni a hangokat.

Nagyon furcsa volt. Amikor nem figyeltem a hangokra, teljes csend volt, nem hallottam semmit. De ha hallani akartam, hallottam anélkül, hogy zavart volna. Olyan volt, mintha két dolog lenne a tudatomban és nem érintkeznének. Megértettem, hogy a tudat és a tudatosság tárgya különböző, mint a köpőcsésze és a vizeskanna. Akkor megértettem, hogy amikor a tudat összeszedetté válik a samadhi-ban, és a figyelmedet kifelé irányítod, hallhatsz, de ha hagyod, hogy az ürességben időzzön, akkor tökéletes csend lesz. Amikor a hangot érzékeltem, megértettem, hogy a felismerés és a hang határozottan különbözik. Ezt gondoltam: „Ha nem így lennének a dolgok, hogyan lehetnének másképpen?” Így volt. Ez a két dolog teljesen különbözött egymástól. Addig folytattam így a szemlélődést, amíg a megértésem elmélyült: „Ah, ez fontos. Amikor a jelenségek állandóságának illúziója megszakad, az eredmény a nyugalom.” Folytattam a meditációt. A tudat kizárólag csak a meditációra összpontosított, nem érintette semmi más. Ha ekkor megálltam volna a meditációban, az csak azért lett volna, mert befejeződött. Lazíthattam volna, de ez nem lustaság, fáradtság vagy nyugtalanság miatt lett volna. Egyáltalán nem. Ezek mind hiányoztak a tudatból. Csupán tökéletes egyensúly és kiegyensúlyozottság volt-éppen megfelelő.

Végül szünetet tartottam, de csak testtartást változtattam. A tudatom továbbra is szilárd, rendíthetetlen és rezzenéstelen maradt. Elővettem egy párnát, pihenni akartam. Ahogy lefeküdtem, a tudat ugyanolyan békés maradt mint korábban. Azután, mielőtt a fejem megérintette volna a párnát, a tudat tudatossága elkezdett befele áramlani. Nem tudtam merre tart, de egyre mélyebbre áramlott bennem. Olyan volt, mint az elektromos áram folyása egy kábelen keresztül a kapcsolóig. Amikor elérte a kapcsolót, a testem óriási durranással felrobbant. A tudatosság mindeközben rendkívül tiszta és finom volt. Amikor a tudat már túljutott ezen a ponton, felszabadult. Olyan mélyre ment, addig a pontig, ahol már nincs semmi. Abszolút semmi nem tudna kívülről bejutni ide. Semmi nem tudná elérni. A tudat itt időzött egy darabig, majd visszatért. Amikor azt mondom, hogy visszatért, nem azt értem rajta, hogy én késztettem a visszatérésre. Egyszerűen csak egy szemlélő voltam, csak tanúként figyeltem. A tudat egyre jobban előjött, míg végül visszatért a megszokott állapotába.

Amikor a szokásos tudatállapotom visszatért, azt kérdeztem: „Mi volt ez?” A válasz rögtön megérkezett: „Ezek a dolgok saját maguktól történnek. Nem kell megmagyaráznod ezeket.” Ez a válasz tökéletesen kielégített.

Egy idő után a tudatom ismét elkezdett befelé áramlani. Nem tettem semmilyen erőfeszítést, hogy irányítsam. Magától indult el. Amint egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt, újra megtörtént ugyanaz az átkapcsolás. Ezúttal a testem apró részekre és szilánkokra hullott szét. A tudat ismét felszabadult, hogy mélyebbre hatoljon önmagába. Teljes nyugalom. Mélyebbre ment mint először. Semmilyen külső hatás nem tudta elérni. A tudat annyi ideig időzött itt, ameddig csak akart, majd visszatért. Saját lendületét követte és magától történt meg. Egy pillanatig sem befolyásoltam és nem irányítottam, hogy befelé vagy kifelé áramoljon. Csupán tudtam és figyeltem.

A tudatom visszatért a normális tudatállapotba, és most nem spekuláltam azon, hogy mi is történt. Ahogy folytattam a meditációt, a tudatom ismét befelé fordult. Ezúttal az egész világegyetem hullott szét apró darabokra. A föld, a talaj, a hegyek, a mezők és az erdők - az egész világ - elemeire esett szét. Az emberek eltűntek. Minden eltűnt. Harmadszorra semmi nem maradt.

A tudat addig maradt odabent, amíg akart. Nem mondhatom, hogy pontosan értem mi történt. Nehéz leírni. Semmihez nem hasonlítható, nincs ehhez fogható. Ezúttal a tudat sokkal tovább maradt bent, és csak sokára jött ki ebből az állapotból. Amikor azt mondom, hogy kijött, nem azt mondom, hogy én hoztam ki, hogy én irányítottam azt, ami történt. A tudat magától tett mindent. Csupán megfigyelő voltam. Végül újra visszatért a normális állapotába. Ki tudja leírni, hogy mi történt ezen három alkalommal? Ki tudja? Milyen kifejezést használnál rá?

 

A samadhi ereje.

 

Minden amit elmondtam, a természetes útját követő tudatra vonatkozik. Ez nem a tudat vagy tudattartalmak elméleti leírása. Nincs szükség erre. Amikor van hit és bizalom, akkor mész és csinálod. Nem csak játszadozol, hanem az életedet teszed rá. Amikor a gyakorlásod eléri azt az állapotot amit leírtam, az egész világ a feje tetejére áll. A valóságról alkotott elképzelésed alapjaiban változik meg. A látásmódod teljesen átalakul. Ha valaki látna abban a pillanatban, azt gondolná, hogy teljesen elment az eszed. Ha olyan valakivel történne meg ez, akinek nincs alapos önismerete lehet, hogy megőrül, mert semmi sem olyan, mint korábban. Az emberek másmilyennek tűnnek mint előtte. De csak te látod így. Minden teljesen megváltozik. A gondolatatok átalakulnak. A többiek bizonyos módon gondolkodnak, míg te másképpen. Ők egy módon beszélnek a dolgokról, te másképp, ők lefelé tartanak az úton, míg te egy másikon kaptatsz fölfelé. Már nem vagy többé olyan, mint mások. Ez a tapasztalat nem romlik el. Fennáll és folytatódik. Próbáljátok ki! Ha tényleg úgy van ahogy mondom, nem mentek sehová, hogy keresgéljetek. Nézzetek a tudatotokba! Ez a tudat rezzenéstelen, eltökélt és stabil. Ez a tudat erejének és energiájának forrása. A tudat potenciális ereje. Ez a samadhi hatalma és ereje.

Ezen a ponton az erő és a tisztaság az, amit a tudat a samadhi-ból nyer. Ez a samadhi végső szintje. A tudat elérte a samadhi csúcspontját, ez nem csupán időszakos koncentráció. Ha ezen a ponton áttérnétek a vipassana meditációra, a vizsgálódás folyamatos és átható lenne. Vagy foghatjátok az összpontosított energiát és más módon is felhasználhatjátok. Ekkor kifejleszthettek pszichés erőt, természetfeletti mutatványokkal zsonglőrködhettek, vagy arra használhatjátok, amire csak akarjátok.

Az aszkéták és a remeték samadhi energiáit használták föl szentelt víz, talizmánok készítésére és mágikus tetteket hajtottak végre. Ezen a szinten a dolgok mind lehetségesek és a maguk módján akár hasznosak is lehetnek, de csak úgy, ahogy az alkohol hasznos. Megiszod és aztán lerészegedsz.

A samadhi e szintje egy megálló. A Buddha itt megállt és megpihent. Ez képezi a szemlélődés és a vipassana alapját. Ugyanakkor nincs szükség ilyen mély samadhi-ra ahhoz, hogy megfigyeljük a minket körülvevő körülményeket, hogy folytathassuk az ok-okozati folyamat megfigyelését. Hogy ezt tegyük, fókuszálnunk kell a tudatunk tisztaságára és nyugalmára, hogy megfigyeljük a tapasztalt látványt, hangokat, szagokat, ízeket, testi érzeteket, gondolatokat és a tudatállapotokat. Vizsgáljuk meg a hangulatokat és az érzéseket, akár pozitívak vagy negatívak, boldogok vagy boldogtalanok! Vizsgáljatok meg mindent! Olyan ez, mint amikor valaki felmászik egy mangófára, megrázza az ágakat, a gyümölcsök leesnek, és mi lent várakozunk, hogy összegyűjtsük azokat. A romlottakat nem szedjük fel. Csak a jó mangókat szedjük össze. Nem igazán fárasztó, mert nem kell felmásznunk a fára. Csupán lent várunk, hogy összeszedjük a gyümölcsöket.

Értitek ennek a hasonlatnak a jelentését? Minden, amit a csendes tudattal tapasztalunk, nagyobb megértést eredményez. Többé nem hozunk létre burjánzó értelmezéseket a tapasztalatok köré. A vagyon, a hírnév, a hibáztatás, a dicséret, a boldogság és a boldogtalanság önmagukban keletkeznek. Mi békében vagyunk. Bölcsek vagyunk. Ez jó mulatság. Jó szórakozás lesz megvizsgálni és megoldani ezeket a dolgokat. Amit mások jónak, rossznak, gonosznak, ennek és annak, boldognak vagy boldogtalannak, vagy bármi egyébnek neveznek - mi ezt mind a hasznunkra fordítjuk. Valaki már felmászott a mangófára és megrázta az ágakat, hogy a mangók leessenek. Egyszerűen csak jól érezzük magunkat és aggodalom nélkül összeszedjük a gyümölcsöt. Miért aggódnánk? Valaki más rázza a mangót. Gazdagság, hírnév, dicséret, kritika, boldogság, boldogtalanság, nem több, mint a lehulló mangó, és ezeket nyugodt szívvel szemléljük. Ekkor tudjuk majd, hogy melyik a jó és melyik a rohadt.

 

A természettel összhangban cselekvés.

 

Amikor használni kezdjük a békét és nyugalmat amit a meditáció során fejlesztettünk ki, hogy szemlélődjünk ezeken a dolgokon, bölcsesség keletkezik. Ez az amit bölcsességnek nevezek. Ez a vipassana. Ez nem valami kitaláció. Ha bölcsek vagyunk, a vipassana magától megjelenik. Nem kell címkéznünk azt ami történik. Ha csak csekély tisztánlátásunk van, azt „kis vipassana-nak” nevezzük. Amikor a tiszta megértés egyre növekszik, azt „mérsékelt vipassana-nak” nevezzük. Ha a tudatunk teljes összhangban van a valósággal, azt „végső vipassana-nak” nevezzük. Magam részéről jobban szeretem használni a panna (bölcsesség) kifejezést mint a vipassana-t. Ha azt gondoljuk, hogy néha leülünk vipassana meditációt gyakorolni, akkor nehéz dolgunk lesz. A belátásnak a békéből és a nyugalomból kell kiindulnia. Az egész folyamat teljesen természetesen magától megtörténik. Hiába is erőltetnénk.

A Buddha azt tanította, hogy ez a folyamat a saját tempójában érik be. Ha elérjük a gyakorlásnak ezt a szintjét, hagyjuk fejlődni a velünk született képességünk, a spirituális adottságaink és az érdemeink szerint, amiket a múltban halmoztunk fel. De soha ne hagyjuk abba a törekvést! Akár gyors, akár lassú a folyamat, nem rajtunk múlik. Ez olyan, mint a faültetés. A fa tudja milyen gyorsan kell növekednie. Ha azt akarjuk, hogy sokkal gyorsabban növekedjen, az csupán káprázat. Ha azt akarjuk, hogy sokkal lassabban növekedjen, az is csupán illúzió. Ha elvégezzük a munkát, meglesz az eredménye - pont úgy, mint a faültetésnél. Például paprikát akarunk nevelni. A mi feladatunk az, hogy ássunk egy gödröt, ültessük el a palántát, öntözzük, trágyázzuk és védjük a rovaroktól. Ez a mi dolgunk, csupán ennyi. Ez az ahol a bizalom megjelenik. Akár nő a palánta, akár nem, rajta múlik, nem a mi dolgunk. A palántát nem lehet megnyújtani, és nem sarkallhatjuk gyorsabb növekedésre. A természet nem így működik. A mi dolgunk az öntözés és a trágyázás. A Dhamma gyakorlása ugyanígy nyugtatja meg a tudatunkat.

Ha jelenlegi életünkben érjük el a megvilágosodást, az rendben van. Ha a következő életünkig kell várni, az sem gond. Hiszünk és feltétel nélküli bizalmunk van a Dhamma-ban. Akár gyorsan, akár lassan haladunk, az a velünk született képességektől, a spirituális adottságainktól és a felhalmozott érdemeinktől függ. Az ilyen gyakorlás megnyugtatja a tudatot. Olyan ez, mintha egy lovas kocsin utaznánk. Nem a kocsit fogjuk a ló elé. Vagy olyan, mintha próbálnánk felszántani a rizsföldet, és közben a vízibivaly előtt járnánk, nem mögötte. Mintha a tudat megelőzné önmagát. Türelmetlen, gyorsan akar eredményeket elérni. Ez nem a helyes út! Ne járj a vízibivalyod előtt! A vízibivaly mögött kell menned!

Ha a paprikapalántát gondozzátok, öntözitek, trágyázzátok, ekkor elvégzi a dolgát: felszívja a tápanyagot, növekszik saját természete szerint. Amikor hangyák és termeszek támadják meg, elűzzük őket. Ha csak ennyit teszünk az elég, a paprika önmagában is szépen fejlődik. Ne próbáljuk virágzásra kényszeríteni, mert azt gondoljuk, hogy már virágoznia kellene! Ez nem a mi dolgunk. Ez csak felesleges szenvedést okoz. Engedjük magától virágozni! Amint a virágok kinyílnak, nem követelhetjük, hogy azonnal paprikák teremjenek. Ne kényszerítsd! Ez valóban szenvedést okoz? Amint erre rájövünk, megértjük, hogy mik a kötelességünk és mi nem. Mindenkinek megvan a saját feladata amit teljesítenie kell. A tudat tudja a dolgát, ha nem így lenne, akkor megpróbálná arra kényszeríteni a palántát, hogy termést hozzon azon a napon, amikor elültetik. A tudat ragaszkodna ahhoz, hogy a palánta egy nap alatt megnőjön, virágozzon és paprikát teremjen.

Ez nem más, mint a második nemes igazság: A sóvárgás a szenvedés megjelenését okozza. Ha tudatában vagyunk ennek az igazságnak és végiggondoljuk, akkor megértjük, hogy ha a Dhamma gyakorlás során az eredményeket erőltetjük, az csupán káprázat. Ez nem helyes. Ha megértjük, hogy a dolgok hogyan működnek, akkor elengedjük és hagyjuk, hogy velünk született képességeinknek, spirituális adottságainknak és felhalmozott érdemeinknek megfelelően érjenek be. Csak folytatjuk a gyakorlást. Ne aggódjatok, ez sokáig is eltarthat! Ha száz vagy ezer élet kell a megvilágosodáshoz, akkor is mi van? Bármennyi életet vesz is igénybe, nyugodt szívvel és a magunk kényelmes tempójával folytassuk a gyakorlást! Ha a tudatunk folyamba lépett, nincs mitől tartanunk, túllép minden gonosz cselekedeten. A Buddha azt mondta, hogy a sotapanna (folyamba lépett) tudat olyan, mintha valaki elérte volna a megvilágosodás első fázisát, belépett a Dhamma folyamba és a megszabadulás felé tart. Nekik már soha nem kell megtapasztalniuk az alacsonyabb létsíkokat, soha nem hullanak vissza a pokolba. Hogyan tudnának pokolra jutni, amikor tudatuk elengedte a gonoszt? Már meglátták a veszélyét annak, amikor rossz kamma-t hoznak létre. Még akkor is, ha megpróbálnád kényszeríteni őket, hogy tegyenek vagy mondjanak valami gonoszat, képtelenek lennének rá. Így nincs esély arra, hogy a pokolba vagy alacsonyabb rendű létsíkokba hulljanak vissza. A tudatban a Dhamma folyam áramlik.

Amint a folyamba lépsz, tudod mik a kötelezettségeid. Megérted az előtted álló feladatot. Megérted, hogy hogyan kell a Dhamma-t gyakorolni. Tudod, hogy mikor kell erőfeszítést tenni és mikor lazítani. Megérted a tested és a tudatod, ezt a fizikai és mentális folyamatot. Zokszó nélkül lemondasz azokról a dolgokról, amikről le kell mondanod.

 

A hozzáállásunk megváltoztatása

 

A Dhamma gyakorlói életemben nem próbáltam meg sok terület mestere lenni. Csupán egynek: a tudat megtisztításának. Mondjuk ránézünk egy testre. Ha úgy találjuk, hogy vonzódunk hozzá, elemezzük azt! Figyeljük meg: haj, szőr, köröm, fog és bőr.¹ A Buddha azt tanította, hogy alaposan, újra és újra szemlélődjünk ezen az öt testi összetevőn! Képzeljük el ezeket külön-külön, szedjük szét, bontsuk le és égessük el azokat! Így kell ezt csinálni. Maradj ennél a meditációnál addig, amíg megalapozott és megingathatatlan nem lesz! Mindenkit láss ugyanolyannak! Például amikor a szerzetesek és a novíciusok bemennek a faluba alamizsnáért, bárkit is látnak, akár egy szerzetest, akár egy falubélit, úgy képzeljék el őket mint egy holttestet, egy sétáló hullát, aki az úton tántorog előttük! Összpontosítsatok erre! Így törekedjetek! Ez érettséghez és fejlődéshez vezet. Amikor megláttok egy fiatal vonzó nőt, képzeljétek el, mint sétáló hullát, ahogy oszlik a teste és bűzlik a bomlástól. Így nézzetek mindenkire, ne engedjetek túl közel senkit se magatokhoz! Ne engedjétek, hogy a vonzalom jelen legyen a szívetekben! Ha rothadónak és büdösnek éreztek másokat, biztosíthatlak benneteket, hogy a vonzalmatok elmúlik. Szemlélődjetek addig, amíg biztosak nem lesztek abban, hogy mit kerestek, amíg a gyakorlásotok nem lesz szilárd, és amíg gyakorlottak nem lesztek! Akármilyen ösvényen jártok, nem tévedtek el. Tegyétek ezt teljes szívvel! Amikor megláttok valakit, nem különbözik majd egy hullától. Akár férfi, akár nő, úgy tekintsetek arra az emberre, mint egy halottra! Ne felejtsétek magatokat is halottnak látni! Végül is ez marad majd belőletek. Próbáljátok meg kialakítani ezt a látásmódot amennyire csak tudjátok! Gyakoroljatok addig, amíg egyre jobban a tudat részévé nem válik! Ígérem ez remek móka, ha tényleg így tesztek. De ha azzal lesztek elfoglalva, hogy könyvekben olvassatok erről, akkor nehéz idők várnak rátok. Ezt gyakorolni kell! A legnagyobb odaadással tegyétek! Addig csináljátok, amíg a meditáció a részetekké nem válik! A valóság megismerését tegyétek a célotokká! Ha az a vágy vezérel titeket, hogy túllépjetek a szenvedésen, akkor a helyes ösvényen jártok.

Manapság sokan tanítanak vipassana-t, és meditációs technikák széles skáláját. Azt mondom, hogy a vipassana-t nem egyszerű gyakorolni. Nem ugorhatunk csak úgy bele. Nem fog működni, ha nem szilárd erkölcsi alapról indulunk. Tapasztaljátok meg magatok! Az erkölcsi fegyelem és a gyakorlás szabályai szükségesek, mert ha a viselkedésünk, cselekedeteink és beszédünk nem helyes, soha nem leszünk képesek megállni a saját lábunkon. Az erkölcs nélküli meditáció olyan, mintha megpróbálnánk átugrani az ösvény egy lényeges szakaszát. Hasonlóan ehhez, olykor azt halljátok, hogy azt mondják: „Nem szükséges kifejlesztenetek a nyugalmat. Ugorjátok át, és rögtön a vipassana belátás-meditációját gyakoroljátok!”

Felületes emberek beszélnek így, akik szeretnek spórolni. Azt mondják, hogy nem kell törődnötök az erkölcsi fegyelemmel. Az erkölcsi fegyelem fenntartása és finomítása kihívás, nem játék. Ha át tudnánk ugrani az erkölcsről szóló tanításokat, sokkal könnyebb lenne, ugye? Amikor nehéz helyzettel találjuk szembe magunkat, egy ugrással túllendülhetünk. Természetesen mindannyian szeretnénk átugrani a nehéz szakaszokat.

Egyszer találkoztam egy szerzetessel, aki azt mondta, hogy ő egy igazi meditáló. Engedélyt kért, hogy velem maradhasson, és érdeklődött a szerzetesi napirendről és rendszabályokról. Elmagyaráztam neki, hogy ebben a kolostorban a vinaya szerint élünk, ami a Buddha szerzetesi fegyelmi szabályzata, és ha velem akar gyakorolni, le kell mondania a pénzéről és arról, hogy maga szerzi be a szükséges dolgokat. Azt mondta, hogy az ő gyakorlása az, hogy nem ragaszkodik semmilyen konvencióhoz. Azt mondtam neki, hogy nem értem miről beszélsz. Ezt kérdezte:”„Mi lenne, ha itt maradnék, és megtartanám minden pénzem, de nem ragaszkodnék hozzá? A pénz csupán konvenció”. Azt mondtam: „Persze semmi gond, ha sót eszel, és nem találod sósnak, akkor használhatod a pénzt és nem ragaszkodsz hozzá.” Csak össze-vissza beszélt. Valójában lusta volt követni a vinaya szabályait. Azt mondtam: „Amikor sót eszel, és tényleg meggyőzöl engem, hogy nem sós, akkor komolyan veszlek. Azt mondod nekem, hogy ez nem sós, akkor adok neked egy egész zsákkal, hogy edd meg. Csak próbáld ki! Valóban nem lesz sós? A konvenciókhoz való ragaszkodás nem csupán ravasz beszéd kérdése. Ha így beszélsz, nem maradhatsz velem.” Így hát elment.

Meg kell próbálnunk folytatni az erény gyakorlását! A szerzeteseknek aszketikus gyakorlással kell képezniük magukat (dhutanga), míg az világi embereknek az öt szabályt kell betartaniuk! Próbáljátok megkísérelni a kifogástalant mindenben amit mondotok és tesztek! A legjobb tudásunk szerint kell gyakorolni a nem ártást, és ezt folyamatosan csinálnunk kell!

Amikor elkezditek gyakorolni a samatha meditációt, ne kövessétek el azt a hibát, hogy egyszer vagy kétszer megpróbáljátok, azután feladjátok, mert a tudat nem csendesedett le! Ez nem helyes. A meditációt hosszú ideig kell gyakorolnotok! Miért kell olyan sokáig csinálni? Gondold meg: hány évig hagytuk a tudatunkat tévelyegni? Hány évig nem végeztünk samatha meditációt? Amikor a tudatunk azt kívánta, hogy kövessünk egy bizonyos ösvényt, mi futottunk arra. A csapongó tudat megnyugtatására, megállítására, lecsendesítésére nem lesz elég néhány hónapos meditáció. Fontoljátok ezt meg! Amikor azt vállaljuk, hogy azért képezzük a tudatot, hogy minden helyzetben nyugodt maradjon, kérlek értsétek meg azt, hogy kezdetekben, amikor szennyezett érzelmek jelennek meg, a tudat nem lesz nyugodt. Miért? Mert ott van a sóvárgás. Nem akarjuk, hogy a tudatunk gondolkodjon. Nem akarjuk a nyugtalanító kedélyállapotokat és érzelmeket tapasztalni. A nem-akarás is sóvárgás, sóvárgás a nemlét után. Minél jobban vágyunk arra, hogy ne tapasztaljunk bizonyos dolgokat, annál jobban megidézzük és engedjük azokat megjelenni. „Nem akarom ezeket a dolgokat, akkor miért jönnek folyton hozzám? Ha azt kívánom, hogy ne így legyen, akkor miért van mégis így?” Arra vágyunk, hogy a dolgok egy bizonyos módon legyenek, mert nem értjük a saját tudatunkat. Hihetetlenül hosszú időbe is beletelhet mire ráébredünk, hogy hiba ezekkel a dolgokkal játszadozni. Végül, amikor tisztán átgondoljuk, megértjük: „Oh, ezek a dolgok azért jönnek, mert én hívom őket.”

A vágy arra, hogy ne tapasztaljunk valamit, a vágy arra, hogy nyugodtak legyünk, a vágy arra, hogy semmi ne zavarjon és ne kavarjon fel minket, ez mind-mind vágy. Mint egy izzó vasdarab. De ne törődjetek vele! Csak folytassátok a gyakorlást! Amikor valamilyen hangulatot vagy érzelmet tapasztalunk, a mulandóságuk, a nem-kielégítő voltuk, és az én-nélküliségük szempontjából vizsgáljuk meg őket, és soroljuk be az egyikbe a három közül! Azután szemlélődjünk és vizsgáljuk meg a szennyezett érzéseket; szinte mindig gondolkodás kíséri ezeket! Bármerre is sodor a hangulat, a gondolkodás ott ólálkodik mögötte. A gondolkodás és a bölcsesség két teljesen különböző dolog. A gondolkodás csupán reakció az általunk követett hangulatokra, és a gondolatok folytatódnak vég nélkül. De ha a bölcsesség működik, lecsendesíti majd a tudatot. A tudat megáll és nem megy sehová. Egyszerűen csak felismeri és elfogadja azt, amit tapasztal. Amikor az érzés megjelenik, a tudat ilyen. Amikor a hangulat jön, akkor meg olyan. Fenntartjuk a „tudást.” Végül felmerül bennünk: „Hé, minden gondolkodás csak céltalan mentális fecsegés, az aggodalom és az ítélkezés csak lényegtelen ostobaság. Mindez állandótlan, nem kielégítő, nem én, nem az enyém.” Soroljátok be a három jellegzetesség egyikébe, és fojtsátok el a lázadást! Vágjátok el a forrásnál őket! Később, amikor ismét leülünk meditálni, újra megjelennek majd. Figyeljétek majd meg! Kémkedjetek!

Olyan ez, mint a vizibivalyok idomítása. Ott van a gazda, a rizspalánta és a vizibivaly. A vizibivaly meg akarja enni a rizspalántákat. A vizibivalyok szeretik a rizspalántát, ugye? A tudatod egy vizibivaly. A szennyezett érzelmek olyanok, mint a rizspalánták. A tudás a gazda. Pontosan ilyen a Dhamma gyakorlás. Nincs különbség. Hasonlítsátok össze magatok! Amikor egy vizibivalyra vigyáztok, mit tesztek? Elengeditek őket, hagyjátok szabadon kószálni, de szemmel is tartjátok. Ha túl közel mennek a rizspalántákhoz, rájuk kiáltotok. Amikor a bivaly meghallja ezt, visszahőköl. Ne legyetek hanyagok, ne hagyjátok figyelmen kívül, hogy mit csinál a bivaly! Ha egy konok vízibivallyal van dolgotok, amelyik nem törődik a figyelmeztetéssel, fogjatok egy botot és üssetek egy nagyot a hátára! Akkor nem mer majd a rizspalánták közelébe menni. Ne lazítsatok! Ha lefekszetek és szunyókáltok egy kicsit, a rizspalántáknak annyi. Ugyanez a helyzet a Dhamma gyakorlással, ha figyeltek a tudatotokra, akkor a tudás felügyeli a tudatot.

A Buddha azt mondta: „Azok, akik szorosan figyelik a tudatukat, megszabadulnak Mára csapdájából.” A megismerő tudat is tudat, tehát ki az, aki a tudatot szemléli? Ezek a gondolatok szerfelett összezavarhatnak. A tudat az egyik, a megismerés a másik dolog, és mégis, a tudás ugyanabból a tudatból ered. Mit jelent az, hogy megismerni a tudatot? Milyen hangulatokkal és érzésekkel szembetalálkozni? Milyen bármilyen szennyezett érzés nélkül létezni? A tudás éberen követi a tudatot és ebből a tudásból születik a bölcsesség. A tudat az ami gondolkodik, és egymás után belebonyolódik az érzelmekbe. Pontosan úgy, mint a vízibivaly. Akármerre kóborol, tartsátok fenn az éberséget! Hogyan tudna így elszökni? Ha a rizspalánták felé megy, kiálts rá! Ha nem figyel, fogj egy botot és menj oda hozzá! Üsd meg! Így gátoljátok meg a sóvárgást!

A tudat tanítása is hasonlít ehhez. Amikor a tudat tapasztal egy érzelmet, azonnal megragadja; ekkor a tudás feladata a tanítás. Vizsgáljátok meg a hangulatot, hogy megértsétek jó vagy rossz! Magyarázzátok meg a tudatnak, hogy hogyan működik az ok-okozatiság! És amikor újra megragad valamit, amiről azt gondolja, hogy vonzó, a tudásnak ismét tanítania kell. Ismét magyarázni kell az ok-okozatiságot addig, amíg a tudat nem lesz képes elengedni a dolgot. Ez vezet a nyugodt tudathoz. Miután rájön, hogy bármit is ragad meg, az természeténél fogva nem kívánatos, a tudat egyszerűen leáll. Többé már nem bajlódik ezekkel a dolgokkal, mert állandó dorgálást és feddést kap. Tartsd kordában a tudatod! Felügyeljétek és világosítsátok fel, amíg a tanítás át nem hatja a tudatot! Így kell képezni a tudatot.

Amióta visszavonultam az erdőbe, azóta így gyakorlok. A tanítványaimnak azt mondom, hogy gyakoroljanak így, mert azt szeretném, hogy megismerjék a valóságot ahelyett, hogy csak könyvekben olvasnának róla. Lássák meg, hogy a tudatuk megszabadult-e a fogalmi gondolkodásból. Amikor a megszabadulás bekövetkezik, „tudtok”. Amikor a megszabadulás még nem történt meg, akkor szemlélődjetek azon, hogy az egyik dolog hogyan okozza a másikat! Addig vizsgálódjatok, amíg megismeritek és megértitek lépésről-lépésre! Amint a belátás áthatja a fogalmi gondolkodást, magától eltűnik az. Amikor valami az utadba kerül és beleragadsz, vizsgáld meg! Ne add fel, amíg ki nem enged a szorításából! Újra és újra vizsgáld meg! Ezzel a szemlélettel közelítem meg a dolgokat, mert a Buddha azt tanította, hogy magadnak kell megismerni azokat. Minden bölcs önmaga ismerte meg a valóságot. A saját tudatod mélyén kell azt felfedezni. Lásd önmagad!

Ha bízol abban amit tudsz, és hiszel magadban, akár hibáztatnak akár dicsérnek, nyugodt leszel. Bármit mondanak is mások, nyugodt maradsz. Miért? Mert ismered magad. Ha valaki megdicsér, de te tudod, hogy nem érdemled meg, hiszel neki? Természetesen nem. Csak folytatod a Dhamma gyakorlást. Azok akik nem biztosak abban amit tudnak és dicséretet kapnak elhiszik, és így torzul az ítélőképességük. Hasonlóképpen, ha valaki hibáztat, figyeld meg és vizsgáld meg magad! „Nem, amit mondanak nem igaz. Azzal vádolnak, hogy hibáztam, de valójában nem így volt. Vádjaik nem megalapozottak.” Ha ez az igazság, mi értelme haragudni rájuk, hiszen tévednek. Ha azonban tényleg hibáztunk, akkor a kritikájuk helytálló. Ha így van, mi értelme haragudni rájuk? Ha így gondolkodsz, valóban zavartalan és nyugodt lesz az életed. Akkor minden Dhamma. Én is így gyakoroltam.

 

A középút követése.

 

Ez a legrövidebb és az egyenes út. Vitatkozhatsz velem a Dhamma különböző téziseiről, de nem fogsz lépre csalni. Vita helyett ajánlok néhány gondolatot, hogy elmélkedj rajtuk. Kérlek értsd meg amit a Buddha tanított: engedj el mindent! Bölcsességgel és tudatossággal engedd el! A bölcsesség és tudatosság nélküli elengedés nem különbözik a tehenek és a vizibivalyok elengedésétől. Anélkül, hogy tudatosan tennéd, az elengedés nem helyes. A helyes elengedés az, amikor megérted a konvencionális valóságot. Ez a nem ragaszkodás. A Buddha azt tanította, hogy a Dhamma gyakorlás kezdeti szakaszában keményen kell dolgozni, ki kell fejlesztened dolgokat, és és el kell köteleződni irántuk. Köteleződj el a Buddha iránt! Köteleződj el a Dhamma iránt! Köteleződj el a sangha iránt Köteleződj el rendíthetetlenül és meggyőződéssel! Ez az amit a Buddha tanított. Köteleződj el őszintén, kitartóan, és fogd a gyeplőt szorosan!

A saját útkeresésem során majdnem minden kontemplációs módszert kipróbáltam. Az életemet a Dhamma-nak szenteltem, mert hittem a megvilágosodásban és az odavezető ösvényben. Ezek valóban léteznek, pont úgy, ahogy a Buddha mondta. De a megvalósításukhoz gyakorolni kell, helyes gyakorlással. A határig kell elmenned. Elszántság kell a gyakorláshoz, az elmélkedéshez és az alapvető változáshoz. És ezt hogyan csinálod? Tanítod a tudatot. A gondolatok azt sugallják, hogy menjünk az egyik irányba, de a Buddha azt mondta, hogy menjünk másfelé. Miért kell a tudatot tanítani? Mert a tudatot elhomályosítják a szennyeződések. Ez az a tudat amit még nem alakított át a gyakorlás. Megbízhatatlan, szóval ne higgy neki! Nem erényes. Hogyan bízhatunk abban a tudatban, ami még nem tiszta és nem világos? Ezért figyelmeztetett a Buddha arra, hogy ne bízzunk a szennyezett tudatban! Eleinte a tudat csupán a szennyeződések szállásadója, de ha hosszabb ideig összekapcsolódnak, eltorzulva azonosul a szennyeződésekkel. Ezért tanította a Buddha, hogy ne bízzunk a tudatunkban!

Ha tüzetesen megfigyeljük a szerzetesi képzés rendjét, láthatjuk, hogy az egész a tudat tanításáról szól. És amikor képezzük a tudatot, idegesnek és gondterheltnek érezzük magunkat, és elkezdünk panaszkodni: „Ember, ez a gyakorlás nagyon nehéz. Lehetetlen.” De a Buddha nem így gondolkodott. Úgy gondolta, hogy ha a gyakorlás indulatokat és feszültséget okoz, akkor a helyes úton járunk. Mi nem így gondolkodunk. Azt gondoljuk, hogy ezek annak a jele, hogy valamit rosszul csinálunk. E félreértés miatt tűnik a gyakorlás fárasztónak. Kezdetben ingerültnek és feszültnek érezzük magunkat, ezért úgy véljük, hogy letértünk az ösvényről. Mindenki jól akarja érezni magát, ezért kevéssé törődünk azzal, hogy ez helyes vagy sem. Amikor szembemegyünk a szennyeződésekkel és ellenszegülünk a sóvárgásnak, természetesen szenvedünk. Ingerültek és feszültek leszünk, és ekkor abbahagyjuk a gyakorlást. Azt gondoljuk, hogy rossz úton járunk. A Buddha azonban azt mondaná, éppen jól csináljuk. Szembesülünk a szennyeződéseinkkel, és azok idegesítenek és zavaróak. Mi azonban azt gondoljuk, hogy magunk vagyunk ingerültek és zaklatottak. A Buddha azt tanította, hogy a szennyeződések kavarnak fel és zaklatnak fel bennünket. Ez mindenkinél pontosan ugyanígy van.

A Dhamma gyakorlás ezért fárasztó. Az emberek nem vizsgálják meg a dolgokat behatóan. Elvétik az ösvényt, gyötrelemben vagy vágyakban merülnek. Beleragadnak a két szélsőségbe. Egyrészt szeretnének engedni a szívük vágyainak. Bármihez is van kedvük, azt megteszik. Szeretnek kényelmesen ülni, feküdni és elnyújtózni. Bármit is csinálnak, próbálják kényelmesen megtenni. Ez szerintem a vágyakban való elmerülés: ragaszkodni a jó érzésekhez. Ilyen vágyakkal, hogyan lehetne haladni a Dhamma gyakorlásban?

Ha nem élvezhetjük a kényelmet, az érzékiséget és a jó közérzetet, akkor ingerültté válunk. Idegesek és dühösek leszünk, és emiatt szenvedünk. Így átesünk az ösvény gyötrődés oldalára. Ez nem egy békés bölcs ösvénye, nem egy nyugodt ember útja. A Buddha figyelmeztetett minket, hogy ne tévelyegjünk a vágy és a gyötrődés két mellékútjára. Amikor örömöt tapasztalunk, tegyük azt tudatossággal. Amikor haragot, rosszindulatot vagy ingerültséget tapasztalunk, értsük meg, hogy nem a Buddha nyomában járunk. Ezek nem a békét keresők ösvényei, hanem a közönséges emberek útjai. Egy békés szerzetes nem jár ezeken az utakon. Egyenesen halad középen a vágy és a gyötrelem között. Ez a helyes Dhamma gyakorlás.

Ha elkezded a szerzetesi gyakorlást, akkor a középúton kell járnod: ne aggódj a boldogság és a boldogtalanság miatt! Tedd le azokat! Olyan ez mintha rugdosnának. Először az egyik oldalról rúgnak meg, „Jaj”, aztán a másik oldalról, „Jaj!” Úgy érezzük magunkat, mint a harangnyelv a harangban, ide-oda ütődünk egyik oldalról a másikra. A középút az, amikor elengedjük mind a boldogságot, mind a boldogtalanságot; a középút a helyes gyakorlás. Amikor eluralkodik rajtunk a boldogság iránti vágy és nem elégítjük ki, fájdalmat érzünk.

A Buddha középútján járni fárasztó és komoly feladat. Csak a jónak és a rossznak a két szélsősége van. Ha elhisszük amit mások mondanak, követnünk kell az elvárásaikat. Amikor valaki feldühít, rögtön keresünk egy botot, hogy rátámadjuk. Nincs türelmünk és kitartásunk. Ha szeretünk valakit, tetőtől talpig simogatni akarjuk. Igazam van? Ez a két mellékút teljesen elkerüli a középutat. A Buddha nem ezt tanácsolta. Azt tanította, hogy tegyük le ezeket a dolgokat! A születésből és az újratestesülésből kivezető ösvényt tanította - a keletkezéstől, a születéstől, a boldogságtól és a boldogtalanságtól, a jótól és a rossztól mentes ösvény.

Azok, akik a létezésre vágynak, vakok arra, hogy mi van középen. Letérnek az ösvényről a boldogság oldalára, majd átsiklanak középen és az elégedetlenség és az ingerültség oldalán kötnek ki. Folyton átugorják a közepet. Ez az áldott hely láthatatlan számukra, miközben ide-oda rohangálnak. Nem maradnak ott, ahol nincs létesülés és születés. Nem kedvelik, ezért nem maradnak ott. Vagy lefelé mennek és egy kutya megharapja őket, vagy felfelé szárnyalnak és egy keselyű csípi meg őket. Ez a létezés.

Az emberek vakok arra ami megszabadítja őket az újratestesülés nélküli létezéstől. A tudat vak erre, tehát újra és újra elmegy mellette és átugorja. A Buddha által járt középút a helyes gyakorlás ösvénye, túllép a születésen és az újratestesülésen. A tudat ami túljutott az üdvösön és a nem üdvösön, megszabadul. Ez a békés bölcs ösvénye. Ha nem járunk rajta, soha nem leszünk békés bölcsek. Soha nem lesz esélye a békének kivirágozni. Miért? A létezés és az újratestesülés miatt. Mert van születés és halál. A Buddha ösvénye születés és halál nélküli. Nincs lent és nincs fent. Nincs boldogság és nincs szenvedés. Nincs jó és nincs rossz. Ez az egyenes ösvény. Ez a béke és nyugalom ösvénye. Mentes az örömtől és a fájdalomtól, a boldogságtól és a szomorúságtól. Így kell gyakorolni a Dhamma-t! Ezt tapasztalva a tudat képes megállni. Nem kérdezősködik többé. Nincs többé szüksége válaszok keresésre. Megáll. Ezért mondta azt a Buddha, hogy a Dhamma olyan valami, amit a bölcsek közvetlenül maguk „tudnak”. Senkit sem kell megkérdezni. Kétség nélkül megértjük, hogy a dolgok pontosan úgy vannak, ahogy a Buddha mondta.

 

A gyakorlás iránti elkötelezettség.

 

Már mesélten néhány történetet arról, hogy hogyan gyakoroltam. Nem voltam nagy tudós. Nem sokat tanultam. Amit tanulmányoztam az a szívem és a tudatom volt. Kísérletezéssel, természetes úton tanultam, próbálgatva és téves döntéseket hozva. Amikor tetszett valami megvizsgáltam, hogy mi történik, és hogy hová vezet. Szükségszerűen valamilyen halvány szenvedésbe vezetett. Az volt a gyakorlásom, hogy figyeljem magam. Ahogy a megértés és a belátás fokozatosan elmélyült, megismertem magam.

Gyakorolj rendíthetetlen odaadással! Ha Dhamma-t akarsz gyakorolni, kérlek próbálj meg minél kevesebbet gondolkodni! Ha meditálsz és megpróbálsz valamilyen különleges eredményt elérni, akkor jobb ha abbahagyod. Amikor a tudatod lecsendesedik és békéssé válik, akkor azt gondolod: „Ez az, ugye?” Fogd az összes elemző és elméleti tudásodat, csomagold be, tedd egy ládába, és ne vedd elő ezt a tudást egy vitáért vagy azért, hogy taníts! Ez nem az a tudás ami teljes. Ezek csak különböző tapasztalatok.

Amikor látjuk valaminek a valóságát, az nem olyan, mint amikor olvasunk róla. Például amikor leírjuk az „érzéki vágy” szót. Amikor az érzéki vágy valóban elárasztja a tudatot, lehetetlen, hogy az írott szó ugyanazt jelentse mint a valóság. Ugyanez a helyzet a haraggal. Leírhatjuk a betűket egy táblára, de amikor tényleg mérgesek vagyunk, az érzés nem ugyanaz. Nem tudjuk elég gyorsan elolvasni azokat a betűket és a szívünk megtelik haraggal.

Ez egy rendkívül lényeges pont. Az elméleti oktatás pontos, de lényeges, hogy tudatosítsuk. Magunkévá kell tennünk! Ha a Dhamma-t nem tudatosítjuk, nem ismerjük meg igazán. Akkor nem lesz látható. Én sem voltam különb. Nem tanultam nagyon sokat, csak annyit, hogy letehessem a buddhista vizsgáimat. Egy nap lehetőségem nyílt meghallgatni egy meditációs mester Dhamma-beszédét. Ahogy hallgattam, néhány tiszteletlen gondolat merült fel bennem. Nem tudtam, hogyan kell hallgatni egy Dhamma beszédet. Nem tudtam rájönni, hogy miről beszél ez a vándor meditációs szerzetes. Úgy tanított, mintha a saját közvetlen tapasztalatából jönne, mintha az igazságot keresné.

Később első kézből szereztem tapasztalatot a gyakorlás során. Felfogtam a szerzetes tanításának az igazságát. Ezt követte a belátás. A Dhamma gyökeret vert a szívemben és a tudatomban. Hosszú, hosszú idő telt el mielőtt ráébredtem, hogy amit a vándorszerzetes tanított abból eredt, amit saját maga értett meg. A tanítása saját közvetlen tapasztalatából eredt, nem egy könyvből. A saját megértése és belátása segítségével beszélt. Amikor jártam az ösvényt, szembetalálkoztam minden részlettel amit leírt, el kellett ismernem, hogy igaza volt. Így hát folytattam tovább.

Próbálj megragadni minden lehetőséget, amivel erőfeszítést tudsz tenni a Dhamma gyakorlásban! Akár békés, akár nem, ne aggódj! A legfőbb feladat a gyakorlás kerekének mozgásba hozása, a jövőbeli megszabadulás feltételeinek a létrehozása. Ha végeztél a munkával, nem kell aggódnod az eredmények miatt. Ne szorongj amiatt, hogy nem érsz el eredményt! A szorongás nem a nyugalom. Ha azonban nem dolgozol, hogyan várhatsz eredmény? Hogyan remélheted, hogy valaha is megérted? Aki keres, az talál. Körülöttünk minden megtéveszt minket. Még ha csak minden tizedikre ismeritek fel, már az is elég jó. De ugyanaz az öreg bohóc ugyanazokat a régi hazugságokat és történeteket mondja nekünk. Ha tudjuk, hogy hazudik, az jó. De rendkívül hosszú időbe is telhet mire rájövünk erre. Jön az öreg, és újra és újra megpróbál fortéllyal rászedni minket.

A Dhamma gyakorlása az erény fenntartását, a samadhi megvalósítását és a bölcsesség kifejlesztését jelenti a tudatunkban. Emlékezz és szemlélődj a három drágakövön: a Buddha, Dhamma és Sangha! Kivétel nélkül engedj el mindent! A saját tetteink, az okok és a feltételek amelyek beérnek ebben az életben. Tehát törekedj rendületlenül!

Még ha egy székben kell ülnünk a meditáláshoz, akkor is lehetséges a figyelmünket összpontosítani. Az elején még nem kell sok dologra figyelni, csak a légzésünkre. Ha az jobban megfelel, ismételhetjük gondolatban a Buddha, Dhamma, Sangha szavakat minden lélegzetnél. Míg összpontosítunk, határozzuk el, hogy nem kontroláljuk a légzést! Ha a légzés nehézkesnek és kényelmetlennek tűnik, az azt jelenti, hogy a megközelítésünk nem helyes. Amíg a légzésünk nem lesz nyugodt, túl felszínesnek, túl mélynek, túl finomnak vagy túl durvának tűnik majd. Ugyanakkor, amikor nyugodtan lélegzünk, örömtelinek és kényelmesnek találjuk; világosan tudatában vagyunk minden be és kilégzésnek, akkor már jól csináljuk. Ha nem, elveszítjük az éberséget. Ha ez megtörténik, akkor az a legjobb, ha leállunk egy pillanatra és újra az éberségre összpontosítunk.

Ha meditáció alatt látomásod van, ha a tudat világossá és ragyogóvá válik, vagy mennyei palotákról vannak vízióid, egyszerűen légy mindennek tudatában, és folytasd a meditációt. Néha úgy tűnhet, hogy a légzés lelassul, sőt le is áll. Olyan mintha eltűnne a légzés, és ettől megriadsz. Ne aggódj, nincs mitől félned! Csak úgy gondolod, hogy a légzésed leállt. Azonban még mindig ott a légzés, csak sokkal finomabban működik a megszokottnál. Idővel a légzés magától normalizálódik.

Kezdetben csak arra összpontosíts, hogy a tudat nyugodt és békés legyen! Akár egy fotelben ülve, egy autóban utazva, csónakázás közben, akármi is történik veled, elég gyakorlottnak kell lenned a meditációban, hogy bármikor beléphess a béke állapotába! Amikor vonatra szállsz és leülsz, gyorsan hozd a tudatod a nyugalom állapotába! Akárhol vagy, mindenhol végezhetsz meditációt. A jártasságnak ez a szintje jelzi, hogy jó úton jársz. Azután vizsgáld meg! Használd a csendes tudat erejét, hogy szemlélődj azon amit tapasztalsz!

Akármilyen érzékszervi tapasztalat jelentkezik - akár kedveled, akár nem - szemlélődj felette. Egyszerűen ismerd meg! Ne adj jelentést vagy értelmet neki! Ha jó, csak tudd, hogy jó! Ha rossz, csak tudd, hogy rossz! Ez a konvencionális valóság. Jó és rossz mindkettő állandótlan, nem kielégítő és én-nélküli, mindkettő bizonytalan. Egyik sem méltó arra, hogy megragadjuk és ragaszkodjunk hozzá.

Ha fenn tudod tartani a nyugalom és a vizsgálódás gyakorlatát, a bölcsesség automatikusan létrejön. Minden amit érzékelsz és tapasztalsz, beleesik az állandótlanság, a nem kielégítőség és az én-nélküliség hármas gödrébe. Ez a vipassana meditáció. A tudat már önmagában nyugodt, és amikor a szennyezett tudatállapotok a felszínre jönnek, dobd azokat a három szemétgödör valamelyikébe! Ez a vipassana lényege, mindent beledobni az állandótlanság, az elégtelenségbe és én-nélküliségbe. Jó, rossz, félelmetes vagy bármi más, dobd bele! Rövid időn belül a megértés és a belátás, vagy a gyenge belátás, a három univerzális tulajdonság közepette fog virágozni.

Ebben a kezdeti szakaszban a bölcsesség még gyenge és erőtlen, de próbáld meg következetesen fenntartani így a gyakorlást! Ezt nehéz szavakba önteni, de olyan ez, mintha valaki meg akarna ismerni engem, ahhoz ide kellene jönnie és itt kellene élnie velünk. A napi érintkezés során megismerhetnénk egymást.

 

A hagyomány tisztelete

 

Itt a legfőbb ideje, hogy elkezdj meditálni. Meditálj, hogy megértsd, hogy elhagyd, hogy lemondj, és, hogy békében légy! Korábban vándor szerzetes voltam. Gyalog mentem a tanítókhoz és a magányt kerestem. Nem jártam Dhamma beszédeket tartani. Hallgattam a korabeli nagy buddhista mesterek beszédeit. Nem azért mentem, hogy tanítsam őket. Meghallgattam, bármilyen tanácsot is adtak. Még akkor is, amikor egy fiatal vagy kezdő szerzetes mondta el, hogy mi a Dhamma, türelmesen végighallgattam. Ugyanakkor, ritkán vitatkoztam a Dhamma-ról. Nem láttam értelmét, hogy hosszú vitákba bonyolódjak. Azokat a tanításokat átvettem és beépítettem a gyakorlásomba, amelyek a lemondásra és az elengedésre utaltak. Mindent a lemondásért és az elengedés érdekében tettem. Nem kell járatosnak lennünk a szent iratokban. Minden nappal, ahogy öregebbek leszünk valamilyen káprázatba ragadunk bele, elsiklunk a valóság fölött. A Dhamma gyakorlása egészen más mint a Dhamma tanulmányozása.

Nem minősítem a meditációs stílusok és technikák széles tárházát. Amíg értjük igazi szándékukat, jelentésüket, nem helytelenek. Ha azonban buddhista meditálónak nevezzük magunkat, de nem tartjuk be szigorúan a szerzetesi fegyelmi kódexet (vinaya), szerintem soha nem járunk sikerrel. Miért? Mert megpróbáljuk megkerülni egy lényeges területet. Az erkölcsöt átugorva a samadhi és a bölcsesség nem működik. Néhányan azt mondhatják, hogy ne ragaszkodj a samatha meditáció nyugalmához: „Ne törődj a samatha-val, menj egyenesen előre a vipassana bölcsességének és belátásának gyakorlásába.” Ahogy én látom, ha megpróbálunk kerülő úton, egyenesen a vipassana-ra rátérni, lehetetlen lesz sikeresen befejezzük az utat.

Nem mondj le a kiemelkedő erdei mesterek gyakorlási stílusáról és meditációs technikájáról! Ilyen mester volt például a tiszteletreméltó Ajahn Sao, Mun, Taungrut és Upali. Az ösvény, amit tanítottak, teljes mértékben megbízható és igaz, ha úgy csináljuk, ahogy ők is tették. Ha nyomukban haladunk, akkor valódi belátást nyerünk önmagunkba. Ajahn Sao megkérdőjelezhetetlenül hangsúlyozta az erkölcs jelentőségét. Nem mondta azt, hogy más utat kellene választanunk. Ha az erdei hagyomány nagymesterei a meditáció és az erkölcs gyakorlását egy bizonyos módon javasolták, akkor az irántuk való tiszteletből követnünk kell azt amit tanítottak. Ha azt mondták, hogy tedd meg, akkor tedd meg! Ha azt mondták, hogy állj meg, mert ez helytelen, akkor állj meg! Bizalomból tegyük meg ezt! Kitartó nyíltsággal és szándékkal tegyük meg! Addig tegyük, amíg nem látjuk meg a szívünkben a Dhamma-t, amíg a Dhamma-vá nem válunk! Ezt tanították az erdei mesterek. A tanítványaik ezért áhítattal, tisztelettel és figyelemmel adóztak nekik, mert a mesterek követése révén tapasztalhatták meg ugyanazt, amit a tanítóik.

Próbáld meg! Csináld úgy, ahogy mondom! Ha valóban így csinálod, megérted a Dhamma-t, te leszel maga a Dhamma. Ha valóban belefognál a keresésbe, mi tudna megakadályozni? A tudati szennyeződések eltűnnek, ha helyes módszerrel közelítjük meg azokat. Legyél az, aki nem ragaszkodik, aki nem beszél sokat, aki kevéssel beéri, és aki felhagy minden nézettel és véleménnyel, ami az önbecsülésből és az önteltségből fakad! Így tudsz türelmesen végighallgatni bárkit, még akkor is, ha az amit mond nem helyes. Akkor is türelmesen tudsz hallgatni majd, amikor az embereknek igazuk van. Így figyeld önmagad! Biztosítlhatlak, hogy lehetséges, ha megpróbálod. A tudósok egyébként ritkán jönnek és ritkán alkalmazzák a Dhamma-t a gyakorlásban. Vannak néhányan, de kevesen. Ez nagy kár. Az a tény azonban, hogy ilyen messzire eljöttél és meglátogattál, az önmagában dicséretes. Ez mutatja a belső erőt. Néhány kolostor csak a tanulást ösztönzi. A szerzetesek csak tanulnak és tanulnak, tovább és tovább vég nélkül, és soha nem mellőzik azt, amit mellőzni kell. Csupán a „béke” szót tanulmányozzák. Ha csendben tudsz maradni, akkor igazi értéket fedezhetsz fel. Így vizsgálódj! Ez a keresés, igazán értékes és teljesen stabil. Egyenesen oda vezet, amiről már olvastál. Ha a tudósok nem gyakorolják a meditációt, a tudásuk kevés a megértéshez. Amint a gyakorlásba teszik át azt amit tanultak, amit tanulmányoztak, élénkké és tisztává válnak.

Kezdj el gyakorolni! Fejleszd ki ezt a típusú megértést! Próbálj meg az erdőben élni, gyere, és szállj meg egy kicsi kunyhóban! A gyakorlás kipróbálása és az, hogy ezt saját magadon próbálod ki, sokkal nagyobb érték, mintha könyvből olvasnál róla. Azután ezt megvitathatod magaddal. Amíg figyeled a tudatot az olyan, mintha elengedne és a természetes állapotában pihenne. Amikor kibillen ebből a természetes állapotból, gondolatok és fogalmak formájában a sankhara késztetései mozgásban jönnek. Légy nagyon óvatos, és tartsd a vigyázó szemed ezen a késztetési folyamaton! Amint a tudat elindul és eltávolodik a természetes állapottól, a Dhamma gyakorlás már letér a helyes ösvényről. Élvezetbe, vagy az önkínzásba téved. Pontosan oda. Ez okozza a mentális késztetések hálójának erősödését. Ha a tudatállapot jó, pozitív körülményeket hoz létre. Ha rossz, akkor a feltételek negatívak. Ezek a saját tudatodban jönnek létre.

Azt mondom, nagyszerű szórakozás közelről figyelni azt, ahogy a tudat működik. Napokig tudnék erről az egy témáról beszélni. Amikor megismered a tudat útjait meglátod, hogyan működik ez a folyamat, és hogyan megy keresztül a tudat a szennyeződések által az agymosáson. Egyetlen pontként látom csupán csak a tudatot. A mentális állapotok vendégek, akik eljönnek meglátogatni ezt a helyet. Néha egy ember felhív, néha másik meglátogat. Eljönnek a látogató központba. Képezd a tudatot, hogy éber tudatos szemmel figyelje és ismerje meg őket! Így gondoskodj a szívedről és a tudatodról! Amikor egy látogató közeledik, küldd el! Ha megengeded, hogy belépjen, hová tud leülni? Csupán egy szék van és azon te ülsz. Az egész napot töltsd ezen az egy helyen!

Ez a Buddha szilárd és rendíthetetlen tudatossága, ami őrzi és védi a tudatot. Most épp itt ülsz. Attól a pillanattól fogva, ahogy kijöttél az anyaméhből, minden látogató, aki érezte a hívást, ide érkezett. Nem számít milyen gyakran jönnek, mindig ugyanarra a helyre jönnek, pont ide. Mindegyiket ismered. A buddha tudatosság egyedül ül, határozottan és rendíthetetlenül. Azok a látogatók, akik ide utaznak, megpróbálják befolyásolni, regulázni és különböző módokon kibillenteni a tudatot. Amikor sikerül a tudatot a problémáikkal összezavarniuk, mentális állapotok merülnek fel. Bármi is legyen a probléma, bárhová is vezet, csak felejtsd el, nem számít! Csupán ismerd fel a látogatókat, amint megérkeznek! Ha egyszer odakeverednek, azt látják, hogy csak egy szék van, és amíg azt te foglalod el, nem tudnak sehová se leülni. Azért jönnek, hogy pletykákkal tömjék tele a fejed. De ezúttal nincs hely a számukra. Ha legközelebb jönnek, akkor sem lesz szabad szék. Nem számít hányszor jönnek a fecsegő látogatók, mindig ugyanazzal az emberrel, ugyanazon a helyen találkoznak. Nem mozdultál ki a székből. Mit gondolsz, meddig próbálkoznak még? Csak úgy ismerheted meg őket, ha beszélsz velük. Ez az, ahogy a Dhamma-ról beszélni kell! Nem tudom, hogyan kell másról beszélni. Folytathatom vég nélkül a beszédet, de ez akkor sem lesz más mint beszéd és általatok való hallgatás. Azt javaslom, inkább menjetek és gyakoroljatok!

 

A meditáció mesterfokon

 

Ha magadba nézel, bizonyos dolgokat megtapasztalsz. Van egy ösvény, amely vezet és irányt mutat. Ahogy haladsz előre, a dolgok megváltoznak és alkalmazkodni kell a megközelítéseddel, hogy orvosold a felmerülő problémákat! Hosszú időbe is beletelhet, mire tisztán meglátod az útjelzőt. Ha ugyanazon az ösvényen jársz majd mint én, az utazásnak mindenképpen a saját tudatodban kell megtörténnie! Ha nem, számos akadállyal találkozol.

Olyan ez, mintha egy hangot hallanál. A hallás az egy dolog, a hang maga egy másik, és mindkettőnek tudatosan tisztába vagyunk anélkül, hogy összemosnánk a kettőt. A természetre hagyatkozunk, hogy az igazság keresése közbeni vizsgálódáshoz nyersanyagot biztosít! Végül a tudat elemez és szétválasztja a jelenségeket. Egyszerűen fogalmazva a tudat nem bonyolódik beléjük. Amikor a fül felfog egy hangot, figyeljük meg mi történik a szívben és a tudatban! Megköti, belegabalyodik és elragadja-e a hang? Felbosszantja? Legalább ezt vedd észre! Amikor a fül hall egy hangot, akkor az nem zavarja meg a tudatot. Itt vagyunk, és ezért inkább a közeli dolgokkal foglalkozunk és nem a távoliakkal.

Ha el is akarunk menekülni a hangoktól, nincs menekvés. Az egyetlen lehetséges menekülés a tudat képzése, hogy rendíthetetlen legyen. Tedd le a hangot! Halljuk, de elengedjük a hangot, mert már letettük. Ez nem azt jelenti, hogy erőszakosan szétválasztjuk a hallást és a hangot. Automatikusan szétválik elhagyás és elengedés miatt. Még akkor is, ha a tudat szeretne egy hanghoz ragaszkodni, a tudat tudja megtenni. Mert amint megértettük a látás, a hallás, a szaglás, az ízlelés és a többi természetét, és valamint minden más természetét, és a tudat tiszta belátással tudja, hogy minden érzékelhető dolog, kivétel nélkül állandótlan, nem kielégítő és én-nélküli.

Bármikor, amikor egy hangot hallunk, azt egyetemes jellegzetességek kapcsolatában értjük meg. Amikor érzékelünk valamit a fülünkkel, akkor hallunk, de olyan mintha nem hallanánk. Ez nem azt jelenti, hogy a tudat már nem működik. Az éberség és a tudat egybefonódik és egyesül, hogy folyamatosan figyeljék egymást. Amikor a tudat képzése erre a szintre ér, nem számít milyen ösvényt választunk, tovább kutatunk. A jelenségek vizsgálatát folytatjuk, ami a megvilágosodás egyik legfontosabb tényezőjét, amelyet saját lendülete visz tovább.

Vitasd meg a Dhamma-t önmagaddal! Fejtsd meg és engedd el az érzést, az emlékezetet, az érzékelést, a gondolkodást, a szándékot és a tudatosságot! Semmi sem fogja megérinteni őket, miközben teljesítik a maguk funkcióját. Azoknál akik uralják a tudatukat, az elmélkedés és a vizsgálódás folyamata automatikusan áramlik. Nem kell szándékosan irányítani. Bármilyen irányba hajlik a tudat, a szemlélődés azonnal eligazodik.

Ha a Dhamma gyakorlás eléri ezt a szintet, annak van egy érdekes velejárója. Amíg alszol, a horkolás, az alvás közbeni beszéd, a fogcsikorgatás és a hánykolódás megszűnik. Még ha mély álomból ébredünk is, nem leszünk álmosak. Energikusnak és ébernek érezzük magunkat, mintha egész idő alatt ébren lettünk volna. Korábban horkoltam, de amint a tudatom folyamatosan ébren maradt, a horkolás megszűnt. Hogy tudsz horkolni, amikor ébren vagy? Csupán a test áll le és alszik. A tudat folyamatosan éber, egész nap és egész éjjel. Ez a Buddha tiszta és magasztos tudatossága. Az, aki tud, az, aki felébredett, aki örömteli és ragyogóan sugárzó. Ez a tiszta tudatosság soha nem alszik. Az energiája önfenntartó, soha nem unatkozik vagy álmos. Ebben az állapotban két-három napot is fenn lehetünk pihenés nélkül. Amikor a test a kimerültség jeleit mutatja, leülünk meditálni és azonnal belépünk a mély samadhi-ba öt-tíz percre. Amikor kijövünk ebből az állapotból, frissességet és élénkséget érzünk, mintha egy teljes éjszakát átaludtunk volna. Ha túljutunk a test miatti aggódáson, az alvásnak minimális jelentőséggel bír. Gondoskodunk a testünkről, azonban nem aggódunk a fizikai állapota miatt. Hadd kövesse a természet törvényeit! Nem kell megmondanunk a testnek, hogy mit tegyen és mit ne. Magától tudja. Mintha valaki ösztökélne, sürgetne minket, hogy törekedjünk. Még ha lustának is érezzük magunkat, van egy belső hang, ami folyamatosan serkenti az igyekezetünket. Ennél a pontnál lehetetlen a stagnálás. Mert az erőfeszítés és a haladás megállíthatatlan lendületet kapott. Kérlek magad vizsgáld meg ezt! Hosszú ideje tanulmányozod a Dhamma-t és tanulsz. Itt az ideje, hogy önmagad tanulmányozd és önmagadról tanulj!

A Dhamma gyakorlás kezdeti szakaszában a testi elkülönülés létfontosságú. Amikor magányosan élsz, felelevenítheted a tiszteletreméltó Sariputta szavait: „A fizikai elkülönülés oka és feltétele a mentális elkülönülésnek, a mély samadhi állapota megszabadít a külső érzékszervi érintkezéstől. A tudatnak ez az elkülönülése viszont az oka és feltétele a tudati szennyeződésektől való elkülönülésnek, azaz a megvilágosodásnak.” Néhányan mégis azt mondják, hogy az elkülönülés nem fontos: „Ha tudatod csendes, nem számít, hogy hol vagy.” Ez igaz, de kezdetben emlékeznünk kell arra, hogy a fizikai elkülönülés egy megfelelő környezetben meghatározó! Még ma, vagy valamikor később, keress egy elhagyatott hamvasztó helyet a távoli erdőben, messze minden emberi lakóhelytől! Kíséreld meg a magányos életet! Esetleg keress egy félelmet keltő hegycsúcsot! Menj ki és élj egyedül, rendben? Egész éjjel nagyon jól fogsz szórakozni. Szóval azután tudod magad is. Én is azt gondoltam valamikor, hogy a fizikai elkülönülés nem igazán fontos. Én is így gondoltam, de egyszer kimentem, és azon gondolkodtam, amit a Buddha tanított: a Magasztos arra biztatta tanítványait, hogy az emberektől távol gyakoroljanak. Kezdetben ez megalapozza a tudat belső elkülönülését, amely aztán támogatja a rendíthetetlen elkülönülést a szennyeződésektől.

Mondjuk például, hogy te egy átlagember vagy, otthonnal és családdal. Milyen magányban lehet részed? Amikor hazaérsz, és amint belépsz az ajtón, átcsap a fejed fölött a káosz és a bonyodalom. Nincs fizikai elkülönülés. Úgyhogy elszöksz, hogy elvonulj egy távoli vidékre és a légkör teljesen más lesz. Meg kell érteni a fizikai elkülönülés és a magány fontosságát a Dhamma gyakorlás kezdeti időszakában! Azután egy meditációs mestert keress fel útmutatásért! Ő majd vezet és tanáccsal lát el azokon a területeken, ahol a megértésed helytelen. Mert pontosan ott tévedsz, ahol azt hiszed, hogy igazad van. Ahol tévedsz, ott vagy a legbiztosabb abban, hogy igazad van. Amikor a tanító elmagyarázza, megérted, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Ahol a tanító azt mondja, hogy tévedsz, pontosan ott van az, ahol azt gondolod, hogy igazad van.

Úgy hallottam, számos buddhista tudós van, akik az írások segítségével keresnek és kutatnak. Nincs ok amiért ne kellene kísérleteznünk. Amikor eljön az ideje, hogy kinyissuk a könyvet és tanuljunk, ebben a stílusban tanulunk. De amikor elérkezik az ideje annak, hogy fegyvert fogjunk és harcoljunk, könnyen lehet, hogy olyan stílusban kell küzdenünk, ami az elmélettel nincs összhangban. Ha egy harcos harcba száll, és aszerint küzd, amit olvasott, valószínűleg nem lesz méltó ellenfél. Ha a harcos nyílt és a harc valódi, akkor úgy kell küzdenie, ami túlmutat az elméleten. Így van ez. A Buddha szavai a tanításokban csupán útmutatások és követendő példák, és a puszta tanulmányozásuk néha meggondolatlansághoz vezet.

Az erdei mesterek útja a lemondás útja. Ezen az ösvényen csak lemondás van. Gyökerestül kitépjük az önhittségből eredő nézeteket. Gyökerestül kitépjük az önmagunkról alkotott képet. Biztosíthatlak titeket, hogy ez a gyakorlás óriási kihívást jelent majd számotokra, de nem számít mennyire nehéz, ne hagyjatok fel az erdei mesterek tanításának követésével! Megfelelő útmutatás nélkül, a tudat és a samadhi nagyon félrevezető lehet. Csodás dolgok történhetnek. Mindig óvatosan és elővigyázattal közelítettem meg az ilyen jelenségeket. Amikor fiatal szerzetes voltam, épp hogy csak elkezdtem gyakorolni az első néhány évben, még nem bíztam a tudatomban. Ugyanakkor, miután jelentős tapasztalatra tettem szert, teljes mértékben megbíztam a tudatom működésében, már semmi nem okozott problémát. Még ha szokatlan jelenségek nyilvánultak is meg, csak hagytam. Ha csak figyeljük, ahogy ezek a dolgok működnek, önmaguktól eltűnnek. Az egész a bölcsesség üzemanyaga. Az idő múlásával egyre nyugodtabbnak érezzük majd magunkat.

A meditációban azok a dolgok, amiket általában nem tartunk rossznak, lehetnek helytelenek. Például eltökélten leülünk, keresztbe tesszük a lábunkat és azt mondjuk: „Minden rendben! Nem vacakolok többé, a tudatra fogok összpontosítani. Majd meglátod!” Biztos, hogy ez az elhatározás nem fog működni! Minden alkalommal, amikor megpróbáltam így gyakorolni, a meditációm nem vezetett sehová. De szeretjük verni a mellünket. Azt figyeltem meg, hogy a meditáció saját tempójában fejlődik. Esténként, amikor leültem meditálni ezt gondoltam: ”Minden rendben! Ma este hajnal egyig nem mozdulok el erről a helyről.” Ezzel a gondolattal rossz kamma-t teremtettem, mert nemsokára fájdalom hatolt a testembe, ami letaglózott, úgy éreztem, hogy mindjárt meghalok. Ám amikor nem szabtam időkorlátot az ülés hosszára, jól ment a meditáció. Nem tűztem ki célt, 7, 8, 9 óra vagy bármi mást, egyszerűen csak ültem, rendületlenül folytattam és egykedvűen időztem. Ne erőltesd a meditációt! Ne próbáld megmagyarázni azt ami történik! Ne kényszerítsd a tudatod irreális követelésekkel a samadhi állapotába, máskülönben azt tapasztalod, hogy a tudatod még zaklatottabb és kiszámíthatatlanabb lesz a megszokottnál Csak hagyd a szívedet és a tudatodat ellazulni, érezzék magukat kényelemesen és nyugodtan!

Engedd, hogy a légzés természetes tempójában áramoljon, ne legyen se túl rövid, se túl hosszú! Ne próbáld megváltoztatni a ritmust! Hagyd, hogy tested ellazuljon, kényelemben és nyugalomban tartózkodjon! Azután csináld tovább! Az elméd majd megkérdi: „Meddig meditálunk ma? Mikor hagyjuk abba?” Folyton nyaggat. Tehát rendre kell utasítanod: „Figyelj pajtás, hagyj békén!” Ezt a fontoskodó kérdezősködőt rendszeresen helyre kell tenni, mert ez nem más, mint szennyeződés, ami azért jön, hogy megzavarjon. Ne törődj vele, ne figyelj rá! Légy vele kemény! „Akár korán hagyom abba, akár késő éjjel, nem a te dolgod! Ha egész éjjel akarok ülni az sem gond, akkor miért ütöd bele az orrodat a meditációmba?” Így kell félbeszakítani a kíváncsiskodást! Ezután addig meditálhatsz ameddig akarsz úgy, ahogy helyesnek érzed.

Amint hagyod, hogy a tudat ellazuljon és megnyugodjon, békéssé válik. Ezt tapasztalva megismered és helyesen ítéled meg a ragaszkodás hatalmát. Amikor már hosszú ideje ülsz, ellazulva és kényelmesen, már éjfél is elmúlt, megérted majd, hogy a megragadás és a ragaszkodás tényleg beszennyezi a tudatot.

Amikor az emberek leülnek meditálni, meggyújtanak egy füstölőt és így fogadkoznak: „Addig nem kelek fel, míg a füstölő le nem ég.” Azután leülnek. Miután úgy tűnik nekik, hogy egy óra eltelt, kinyitják a szemüket és rájönnek, hogy csupán öt perc telt el. Ránéznek a füstölőre és csalódást éreznek, hogy milyen hosszú még a pálca. Becsukják a szemüket és folytatják. Hamarosan újra kinyitják a szemüket, hogy ellenőrizzék a füstölőt. Ezek az emberek nem jutnak sehova a meditációban. Ne csináld így! Csak ülsz és a füstölőről álmodozol: „Vajon leéget-e már a füstölő?” Ez a meditáció nem vezet sehová. Ne tulajdoníts jelentőséget az ilyen dolgoknak! A tudatnak nem kell semmi különöset tennie.

Ha elkezdenétek a tudat meditáció általi fejlesztését, ne engedjétek, hogy a sóvárgás szennyeződése megismerje a módszert vagy a célt! „Tiszteletreméltó, hogyan fogsz meditálni?”, kíváncsiskodik a szennyeződés. „Meddig csinálod, mikor hagyod abba?” A sóvárgás addig zaklat, amíg meg nem állapodunk vele. Ahogy kijelentjük, hogy éjfélig fogunk ülni, a szennyeződés azonnal piszkálni kezd. Még egy óra sem telik el, máris annyira nyugtalanok és türelmetlenek leszünk, hogy nem tudjuk folytatni. Azután még több akadály jelenik meg, ahogy ostorozzuk magunkat: „Reménytelen vagy! Mi van, talán az ülés megöl? Azt mondtad, hogy a samadhi.-ban rendíthetetlenné teszed a tudatot, de még mindig megbízhatatlan és össze-vissza csapong. Fogadkoztál, de nem tartottad be.” Az önostorozás és a levertség gondolatai megtámadják a tudatunkat és önutálatba süllyedünk. Nincs senki más akit hibáztatni lehetne, vagy haragudni lehetne rá, és ez még rosszabbá tesz mindent. Egyre korholjuk magunkat: ha egyszer fogadalmat tettünk, azt meg kell tartani! Vagy elvégezzük, vagy meghalunk. Ha megfogadjuk, hogy egy bizonyos ideig ülünk, nem szabadna megszegnünk ezt a fogadalmat. Nem szabadna abbahagynunk. Ne gondolkodj így! Csak fokozatosan gyakorolj és a fejlesztd a tudatot! Nem kell látványos fogadalmakat tenned. Próbáld meg szilárdan és kitartóan tanítani a tudatot! Alkalmanként a meditáció békés lesz, és minden fájdalom és kényelmetlenség eltűnik a testből. A boka és a térdfájdalom magától megszűnik.

Amikor először próbálunk meditálni, és különös képek, látomások vagy érzékszervi észlelések jelennek meg, az első dolog amit megteszünk, hogy ellenőrizzük a tudatunk állapotát. Ne hagyjuk figyelmen kívül ezt a szabályt! Ahhoz, hogy ilyen képek megjelenjenek, a tudatnak viszonylag nyugodtnak kell lennie! Ne vágyj arra, hogy megjelenjenek sem arra, hogy eltűnjenek! Ha megjelennek, vizsgáld meg azokat, de ne hagyd, hogy megtévesszenek! Csupán emlékezz arra, hogy azok nem a mieink! Ugyanúgy mint minden más, nem állandók, nem kielégítőek és én-nélküliek. Még akkor is ha valódinak tűnnek, ne merülj el bennük és ne szentelj nekik sok figyelmet! Ha makacsul maradnak, akkor fokozott erővel összpontosíts a tudatos légzésre! Végy legalább három mély lélegzetet, és minden alkalommal fújd ki teljesen! Lehet, hogy ez segít. Folyamatosan összpontosítsd a figyelmed!

Ne azonosulj az ilyen jelenségekkel! Nem többek annál, mint amik, és potenciálisan megtévesztenek. Vagy megkedveljük és megszeretjük azokat, vagy a tudatot megmérgezi a félelem. Megbízhatatlanok: lehet, hogy nem igaziak, vagy nem azok amiknek látszanak. Ha megtapasztalod ezeket, ne próbáld megmagyarázni, vagy ne próbáld jelentéssel felruházni azokat! Ne felejtsd el, hogy ezek nem a mieink, tehát ne fuss e látogatók vagy érzetek után! Ehelyett azonnal térj vissza és ellenőrizd a jelenlegi tudatállapotot! Ez a mi aranyszabályunk. Ha feladjuk ezt az alapelvet, akkor azonosulunk azzal amit látunk. Ekkor megfeledkezünk magunkról és elkezdünk össze vissza hablatyolni vagy megőrülhetünk. Lehet, hogy annyira belebonyolódunk, hogy már nem tudunk normálisan kapcsolatot teremteni az emberekkel. Bízz a tudatodba! Bármi is történik, egyszerűen folytasd csak a szív és a tudat megfigyelését! A különös meditációs tapasztalatok hasznosak lehetnek a bölcs ember számára, de veszélyesek azoknak, akik nem bölcsek. Bármi is történik, ne légy elragadtatva vagy ijedt Ha megtörténik az élmény, hát megtörténik.

Egy másik módja a Dhamma gyakorlásnak a szemlélődés, és megvizsgálása mindannak, amit tapasztalunk. Amikor néhány ember befejezi az ülő vagy sétáló meditációt, úgy gondolják, hogy eljött a pihenés ideje. Leállnak, már nem koncentrálnak a meditációs tárgyra vagy a szemlélődésük témájára. Teljesen elengedik azokat. Ne így gyakorolj! Akármit is látsz, vizsgáld meg mi is az valójában! Szemlélődj a világban élő jó emberekről! Szemlélődj a gonoszokon is! Vess egy átható pillantást a gazdagokra és a hatalmasokra, a nélkülözőkre és a szegényekre! Ha látsz egy gyereket, egy korosodó személyt, illetve egy fiatal férfit vagy nőt, vizsgáld meg a kor jelentőségét! Bármi lehet a vizsgálódás táplálója. Így fejlesztheted a tudatot!

Az elmélkedés, ami a Dhamma-hoz vezet, az a feltételeken, az ok-okozatiság folyamatán, és annak minden megnyilvánulásán való szemlélődés: nagy és kicsi, fekete és fehér, jó és rossz. Röviden minden. Amikor gondolkodsz, ismerd fel ezt, mint gondolatot, elmélkedj úgy, hogy ez csupán annyi és semmi több! Mindezek a dolgok az állandótlanság, a nem kielégítő lét és az én-nélküliség temetőjében végzik. Tehát ne vágyj ezeknek a birtoklására! Ez minden jelenség hamvasztóhelye. Temesd el és hamvaszd el ezeket, annak érdekében, hogy megtapasztald az igazságot!

A mulandóság belátása azt jelenti, hogy nem engedjük magunkat szenvedni. Bölcsességgel vizsgálódunk. Például megszerzünk valamit, amit jónak és örömtelinek találunk, és így boldogok vagyunk. Alaposan és hosszan vizsgáld meg ezt a jót és élvezetet! Néha, miután jó ideje birtokoltuk, megunjuk. El akarjuk ajándékozni vagy szeretnénk eladni. Ha nincs senki aki meg akarja venni, akkor készek vagyunk kidobni. Miért? Mi az oka ennek a folyamatnak? Az, hogy minden mulandó és változó. Ha nem tudjuk eladni vagy kidobni, elkezdünk szenvedni. Ez az egész probléma már csak ilyen, és ha egyszer már teljesen megértettük ezt, nem számít, hogy hány hasonló helyzetbe kerülünk, mindegyiket ugyanígy megértjük. Egyszerűen így vannak a dolgok. Ahogy a mondás tartja: „Ha egyet láttál, láttad mindet.”

A lkalmakként olyan dolgokat látunk, amiket nem kedvelünk. Időnként hallunk valamit, vagy kellemetlen zajokat hallunk és ezek irritálnak minket. Vizsgáljuk meg és emlékezzünk rájuk, mert a jövőben megtörténhet, hogy megkedveljük azokat a zajokat! Talán olyan dolgokban leljük örömünket, amelyeket egyszer elutasítottunk. Ez nagyon is lehetséges. Ekkor belátással és világosan belénk hasít: „Aha! Minden dolog állandótlan, nem kielégítő és én-nélküli.” Dobd be azokat az egyetemes tulajdonságok tömegsírjába! A ragaszkodás azokhoz a szerethető dolgokhoz, amiket kapunk, birtoklunk vagy átélünk, meg fog szűnni. Mindent lényegében ugyanolyannak fogunk látni. Minden amit tapasztalunk a Dhamma belátását hozza létre.

Amit idáig mondtam csak azért történt, hogy hallgasd meg és gondolkodj rajta! Ez csupán beszéd, ez minden. Amikor az emberek eljönnek hozzám, akkor beszélek. Ezek a témák nem olyan dolgok, amikért órákig kellene ülnünk és beszélnünk. Csak csináld! Vágj bele és csináld! Olyan ez, mint amikor felhívunk egy barátot, hogy menjünk el valahová. Meghívjuk. Kapunk egy választ. Azután felhajtás nélkül elindulunk. Csak annyit beszélünk, amennyit szükséges, és azután abbahagyjuk. Mondhatok még néhány dolgot a meditációról, mert én elvégeztem a munkát, de tudd lehetséges, hogy tévedek. A te feladatod az, hogy utánanézz és eldöntsd, hogy igaz-e amit mondok.

 

33