Egyenletes gyakorlás

Wat Wana Potiyahn¹ minden bizonnyal nagyon békés, de ez nem ér semmit, ha a tudatunk nem nyugodt. Minden hely békés. Néhány hely nyugtalanítónak tűnhet, de ez a tudatunk miatt van így. Ugyanakkor egy csendes hely segíthet, hogy megnyugodjunk. Lehetőséget adva a gyakorlásra, és összehangolja azt a nyugalommal.

Meg kell értened, hogy a gyakorlás nehéz! Más dolgokat képezni nem olyan nehéz, de az emberi tudatot nehéz tanítani. A Buddha képezte a tudatát. A tudat a fontos. A test-tudat rendszerben minden a tudatban összpontosul. A szem, a fül, az orr, a nyelv és a test fogadja az ingereket, és továbbítja őket a tudatba, amely az összes érzékszerv irányítója. Ezért fontos a tudat tanítása! Ha a tudat képzett, minden problémának vége. Ha még mindig vannak problémák, az azért van, mert kétségeid vannak. A tudat nincs összhangban a valósággal. Ezért vannak problémák.

Fogadjátok el, hogy mindannyian képesek vagytok a Dhamma gyakorlására! Akár álltok, sétáltok, ültök vagy fekszetek, akárhol vagytok, rendelkeztek a gyakorláshoz szükséges eszközökkel. Itt vannak, akárcsak a Dhamma. A Dhamma mindenhol jelen van. Itt is, a földön, a vízben, mindenhol; a Dhamma mindig jelen van. A Dhamma tökéletes és teljes, ám a gyakorlásunk nem az.

Az Úr, a teljesen megvilágosodott Buddha olyan módszereket tanított, amelyek segítségével mindannyian gyakorolhatjuk és megismerhetjük a Dhamma-t. Ez nem nagy dolog, csak apróság, de igaz. Például nézzük a hajat! Ha ismerünk egy hajszálat, akkor minden hajszálat ismerünk, a sajátunkat és a másokét is. Tudjuk, hogy mind egyszerűen csak haj. Ha egy hajszálat ismerünk, az összest ismerjük.

Nézzük meg az embereket! Ha meglátjuk magunkban a feltételek valódi természetét, akkor ismerünk minden embert a világban, mert minden ember egyforma. A Dhamma is ilyen. Egy kis dolog és mégis nagy. Azaz ha megértesz egy feltételt, mindegyiket megérted. Amikor megismerjük a valóságot, úgy ahogy van, minden problémánk elmúlik. Mindamellett a gyakorlás nehéz. Miért nehéz? Azért, mert vágyakozunk (tanha). De ha nem „akarunk”, akkor nem gyakorlunk. Azonban ha a vágyból gyakorolsz, nem érted a Dhamma-t. Ezt gondoljátok végig! Ha nem akartok gyakorolni, nem teszitek meg. Először akarnod kell a gyakorlást azért, hogy elkezdhesd. Akár előre lépsz, akár hátra, mindenhol a vággyal találkozol. Ezért mondták a régiek, hogy a gyakorlás nehéz.

A vágy miatt nem értitek a Dhamma-t. Néha a vágy nagyon erős, és azonnal meg akarjátok érteni a Dhamma-t. De a Dhamma nem a tudatotok - a tudatotok még nem Dhamma. A Dhamma az egyik dolog, a tudat pedig egy másik. Ez nem olyan, hogy ami tetszik az Dhamma, és ami nem tetszik, az nem Dhamma. Ez nem így van. Tulajdonképpen a tudatunk a természet egy feltétele, úgymint egy fa az erdőben. Ha deszkát vagy gerendát akarsz, azt egy fából készítheted el; de attól a fa, az még fa marad, az még nem gerenda vagy deszka. Mielőtt hasznosíthatnánk, fognunk kell a fát, és meg kell látni benne a gerendát vagy deszkát. Ugyanaz a fa, de valami mássá alakul át. Lényegében csak egy fa, a természet egy feltétele. De amikor még nyers állapotban van, nem sok hasznát veszik azok, akiknek gerendára van szükségük. A tudatunk is ilyen. A természet egy feltétele. Érzékeli a gondolatokat, megkülönbözteti őket, szépnek, csúnyának tartja őket....

A tudatunkat tanítani kell! Nem hagyhatjuk, hogy csak a természet feltétele legyen! Képezzétek, hogy felismerje, hogy a természetnek egy feltétele. Változtassuk meg a tulajdonságait, hogy megfeleljen a szükségleteinknek, ami a Dhamma. A Dhamma az, amit gyakorolni kell és belsővé kell tenni. Ha nem gyakorolsz, nem ismerheted meg a Dhammát. Őszintén szólva, ha csak olvassátok vagy tanulmányozzátok a Dhamma-t, nem ismeritek meg. Még akkor is, ha ismered a Dhamma-t, a tudásod akkor sem teljes. Például itt van ez a köpőcsésze. Mindenki tudja, hogy ez egy köpőcsésze, de teljes mértékben nem ismerik. Miért nem ismerik teljes mértékben? Ha ezt a köpőcsészét lábasnak hívnám, mit szólnátok hozzá? Tételezzük fel, hogy minden alkalommal, amikor azt kérem, hogy hozzátok ide, azt mondom: „Kérlek hozzátok ide azt a lábast”; ez összezavarna titeket. Miért? Azért, mert nem ismeritek teljes mértékben a köpőcsészét. Ha ismernétek, nem lenne probléma. Egyszerűen felemelnétek azt a tárgyat, és a kezembe adnátok, mert valójában nincs is köpőcsésze. Értitek? Ez a köpőcsésze a konvenció miatt köpőcsésze. Ez az egész országban elfogadott konvenció, tehát ez egy köpőcsésze. De valójában nincs semmilyen „köpőcsésze”. Ha valaki lábasnak akarja nevezni, akkor lehet egy lábas. Bárminek nevezheted. Ezt „fogalomnak” hívjuk. Ha teljes mértékben ismerjük a köpőcsészét, még akkor is, ha valaki lábasnak hívja, nem probléma. Bárminek nevezhetik mások, nem zavar minket, mert ismerjük a valódi természetét. Ilyen az, aki ismeri a Dhamma-t.

Most térjünk vissza magunkra! Tételezzük fel, hogy valaki azt mondja „őrült” vagy, „buta” vagy. Akkor is, ha tudod, hogy ez nem igaz, nem éreznéd túl jól magad. Minden nehézzé válik, mert ambíciónk az, hogy birtokoljunk és elérjünk valamit. Arra vágyunk, hogy szerezzünk, és valamivé váljunk, mert nem ismerjük a valóságot, nem vagyunk elégedettek. Ha ismerjük a Dhamma-t, ha a Dhamma megvilágosodik, a sóvárgás, az ellenszenv és a nem-tudás eltűnik. Amikor megértjük a dolgokat úgy, ahogy vannak, akkor már nem marad számukra más csak a nyugalom.

Miért bonyolult és nehéz a gyakorlás? A vágyak miatt. Amint leülünk meditálni békéssé akarunk válni. Ha nem akarnánk békére lelni, nem ülnénk le és nem gyakorolnánk. Amint leülünk, rögtön békét akarunk, de ha nyugodt tudatot akarunk, zavar keletkezik és nyugtalanná válunk. Így van ez. A Buddha azt mondja: „Ne beszélj vágyból, ne ülj vágyból, ne járj vágyból! Bármit is teszel, ne vágyból tedd!” A vágy az akarást jelenti. Ha valamit nem akarsz megtenni, nem teszed meg. Ha gyakorlásunk elér erre a pontra, akkor nagyon összezavarodhatunk. Hogyan tudunk így gyakorolni? Amint leülünk, vágy keletkezik a tudatban.

Emiatt a test és a tudat nehezen megismerhető. Ha ezek, nem „én” és nem is tartoznak az „én”-hez, akkor kihez tartoznak? Nehéz ezeket a dolgokat feloldanunk, ezért a bölcsességet kell segítségül hívnunk! A Buddha azt mondja, hogy „elengedéssel” kell gyakorolnunk. De ha elengedünk, akkor nem gyakorolunk, ugye? Mert elengedtük. Tegyük fel, hogy elmentünk a piacra kókuszdiót vásárolni. Hazafelé az úton valaki megkérdezi:

„Minek vásároltad a kókuszdiókat?”

„Azért, hogy megegyem.”

„A héját is megeszed?”

„Nem.”

„ Nem hiszek neked. Ha nem eszed meg a héját, akkor miért vetted meg azt is?”

Nos, mit mondasz? Hogyan felelsz a kérdésre? Vágyakozva gyakorlunk. Ha nem lenne vágyunk, nem gyakorolnánk. A vággyal gyakorlás a tanha. Az ilyen elmélkedés bölcsességhez vezet, tudod? Például a kókuszdiók: megeszitek a héjukat is? Természetesen nem. Akkor miért viszed el azt is? Mert még nem jött el annak az ideje, hogy eldobd őket. Hasznosak a kókuszdió beburkolásához. Miután megetted a kókuszdiót, és eldobod a héját, az már nem probléma.

A gyakorlásunk is ilyen. A Buddha azt mondta: „Ne cselekedj vágyvezérelve, ne beszélj vágyból és ne egyél vággyal!” Állás, járás, ülés vagy fekvés, bármit is teszel, ne vággyal tedd! Ez azt jelenti, hogy szenvtelenül csináld! Ez csupán olyan, mint amikor kókuszdiót vásárolsz a piacon. Nem esszük meg a héját, de még nincs itt az ideje eldobni, addig megtartjuk. Ez az, ahogy gyakorlunk. A mindennapi (sammutti) és a megszabadulás (vimutti) együtt léteznek, csakúgy, mint egy kókuszdió. Tehát a gyümölcshús és a külső héj együtt van. Amikor kókuszdiót veszünk, az egészet megvesszük. Ha valaki megvádol azzal, hogy kókuszhéjat eszünk, az az ő dolga,. Mi tudjuk, hogy mit csinálunk.

A bölcsességet mindannyian elérhetjük. Belátásához nem kell se gyorsan, se lassan haladnunk! Mit kell tennünk? Se gyorsan, se lassan ne haladjunk! Sem a gyors, sem a lassú haladás nem a megfelelő módszer.

De türelmetlenek vagyunk és sietünk. Amint elkezdjük, már a végére akarunk érni, nem akarunk semmiről lemaradni. Sikerrel akarunk járni. Néhányan túl messzire mennek, amikor a tudatot meditációra akarják kényszeríteni. Meggyújtják a füstölőt, leborulnak, fogadalmat tesznek: „Amíg ez a füstölő le nem ég teljesen, nem állok fel az ülésből, akkor sem ha elájulok vagy meghalok, akármi is történik, ülve maradok.” A fogadalom megtétele után leülnek. Ekkor Mara hordái minden oldalról rájuk rontanak. Rövid ideje ülnek, de már úgy érzik, hogy a füstölő leégett. Kinyitják a szemüket: „Jaj, még rengeteg van belőle!”Összeszorítják a fogukat és tovább ülnek; melegük van, idegesek, zaklatottak és összezavarodnak. Elérik a fordulópontot és azt gondolják: „Most már be kell fejezni!” Kinyitják a szemüket. „Jaj, ne! Még félig se égett le!”

Kétszer-háromszor újra felpillantanak, de még mindig nincs vége. Ekkor feladják, abbahagyják, és csak ülnek, miközben megvetik magukat. „Buta és reménytelen vagyok!” Ott ülnek, és ostorozzák magukat, úgy érzik, ez egy reménytelen ügy. Ezzel csak feszültséget és akadályokat teremtenek. Ezt nevezzük a rossz-szándék akadálynak. Nem hibáztathatnak mást, ezért magukat hibáztatják. Miért van így? Minden a vágy miatt van.

Tulajdonképpen nem kell mindezen keresztülmenni. A koncentráció ragaszkodás nélküli koncentrációt jelent; ne a gubancokra összpontosíts! Talán a Buddha életéről szóló szentírásokban olvastuk arról, hogyan ült a Bódhi fa alatt, és hogyan határozta el: „Egészen addig, amíg nem érem el a teljes megvilágosodást, nem kelek fel erről a helyről, még akkor sem, ha a vérem kiszárad.”

Ezt olvasod a könyvekben és felötlik benned, hogy te is kipróbálhatnád. Utánozod a Buddhát. Azt azonban nem vetted figyelembe, hogy neked csak egy kis szekered van. A Buddha szekere nagy volt, mindent el tudott szállítani vele. Az aprócska szekereddel hogyan tudnál elvinni mindent egyszerre? A te eseted egy teljesen más történet.

Miért gondolkodunk így? Mert szélsőségesek vagyunk. Néha szárnyalunk, néha bukdácsolunk. Így nehéz megtalálni az egyensúlyt.

A saját tapasztalataim alapján beszélek. Régen az én gyakorlásom is ilyen volt. Gyakoroljunk, hogy átlépjünk az akaráson! Ha nem akarunk, hogyan tudunk gyakorolni? Itt elakadtam. Az akarással való gyakorlás szenvedés. Nem tudtam mit tegyek, összezavarodtam. Azután ráébredtem, hogy az egyenletes gyakorlás a lényeg. Minden testhelyzetben ugyanúgy kell gyakorolni! Ezt „egyenletes gyakorlásnak” nevezik. Finomítsd a gyakorlást, ne engedd, hogy katasztrófává váljon! A gyakorlás egy dolog, a katasztrófa egy másik.² A legtöbb ember általában katasztrófát hoz létre. Amikor lustának érzik magukat, nem fáradoznak a gyakorlással, csak akkor gyakorolnak, amikor energikusnak érzik magukat. Én is így voltam ezzel.

Kérdezzétek meg magatoktól, hogy így van-e! Gyakoroltok, amikor van hozzá kedvetek, ha nincs, akkor nem gyakoroltok. Ez összeegyeztethető a Dhamma-val? Ez így tisztességes? Összhangban van a tanítással? Ez következetlen gyakorlás. Akár van hozzá kedvetek, akár nincs, gyakorolnotok kell; így tanította a Buddha. A legtöbb ember megvárja, amíg kedve lesz a gyakorláshoz. Amikor nincs hozzá kedvük, nem törődnek vele. Eddig jutnak el. Ezt „katasztrófának” nevezik, nem gyakorlásnak. Az igazi gyakorlás során akár boldog vagy, akár lehangolt, gyakorolsz. Akár könnyű, akár nehéz, gyakorolsz, akár meleg van, akár hideg, gyakorolsz. Ilyen egyszerű. A valódi gyakorlásban akár állsz, jársz, ülsz vagy fekszel, törekedned kell az egyenletes gyakorlásra,megszilárdítva az éberséged (sati) minden testhelyzetben!

Eleinte úgy tűnik majd, hogy állnod kellene amikor sétálsz, sétálnod amikor ülsz, és ülnöd kellene amikor fekszel! Megpróbáltam, de nem tudtam megcsinálni. Ha egy meditáló azonos időt áll, sétál, ül és fekszik, hány napig lesz képes fenntartani a meditációt? Öt perc állás, öt perc ülés, öt perc fekvés. Nem tudtam hosszan csinálni. Tehát leültem, és gondolkodtam rajta: „Mit jelent ez? Így nem lehet gyakorolni!”

Azután rájöttem: „Jaj, ez így nem helyes, mert lehetetlen véghezvinni. Állás, sétálás, ülés és fekvés... gyakorold őket egyenletesen! Úgy, ahogy a könyvekben magyarázzák, lehetetlen a testhelyzeteket váltogatni.”

De ez mégis lehetséges, ha csak a tudatot veszed figyelembe. Azért, hogy az éberség (sati), a tiszta tudás (sampajanna), és teljes körű bölcsesség (panna) legyen jelen, ez az amiért igazán érdemes gyakorolni. Ez azt jelenti, hogy amíg állunk, sétálunk, ülünk és fekszünk, folyton éberek vagyunk - egyenletesen. Ez lehetséges. Tudatosan állunk, sétálunk, ülünk és fekszünk, minden testhelyzetben tudatosak vagyunk.

Amikor a tudat képzett, folyamatosan visszaemlékezik, hogy Buddho, Buddho, Buddho...ami nem más, mint a tudás. Minek a tudása? Annak a tudása, hogy mi helyes és mi helytelen. Igen ez lehetséges. Ez a lényege az igazi gyakorlásnak. Azaz akár állunk, sétálunk, ülünk vagy fekszünk, az éberség folyamatos.

Ezután meg kell értened azokat a feltételeket, amiket fel kell adni, és azokat, amiket gyakorolni kell. Megérted a boldogságot és a boldogtalanságot. Ekkor a tudatod eljut arra a pontra, ahol már nincs boldogság és boldogtalanság. A boldogság a széles ösvény, kamasukhallikanuyogo. A boldogtalanság a keskeny ösvény, attakilamathanuyogo³. Ha ismerjük ezt a két végletet, akkor visszaveszünk belőle. Felismerjük, amikor a tudat a boldogság vagy a boldogtalanság irányába elhajlik, visszahúzzuk, nem engedjük, hogy elmerüljünk ezekbe az érzésekbe. Ha tudatosak vagyunk, kitartunk az Egy Útnál, az egyetlen Dhamma-nál. Kitartunk a tudatosságnál, nem engedjük a tudatnak, hogy elhajoljon.

De a gyakorlásod nem ilyen szokott lenni, igaz? Követed a késztetéseidet. Ez könnyű, ugye? De ez a könnyedség szenvedést okoz, pont úgy, mint aki nem törődik a munkájával. Könnyedén veszi, ám amikor eljön az evés ideje, nincs semmije. Így van ez.

Régebben a Buddha tanításának sok részletével vitatkoztam, de nem tudtam megcáfolni egyiket sem. Ma már elfogadom mindet. Elfogadom, hogy a Buddha tanításai egyenesek és világosak, ezért ezeket felhasználom saját magam és mások képzésében.

A fontos gyakorlat a patipada. Mi az a patipada? Ez egyszerűen az összes tevékenységünk: állás, sétálás, ülés, fekvés és minden más. Ez a test patipada-ja. Nézzük a tudat patipada-ját: ma hányszor érezted magad lehangoltnak? Hányszor éreztél emelkedettséget? Voltak figyelemre méltó érzéseid? Így kell megismernünk magunkat! Látva ezeket az érzéseket, el tudjuk engedni őket? Amit még nem tudunk elengedni, azon még dolgoznunk kell. Amikor azt látjuk, hogy bizonyos érzéseket nem tudunk elengedni, bölcsen meg kell vizsgálnunk azokat! Fel kell ismerni, és dolgoznunk kell velük! Ez a gyakorlás. Például amikor buzgónak érzed magad, gyakorolj, amikor lustának, csak folytasd! Ha nem tudod „teljes sebességgel” folytatni, akkor legalább a felével tedd meg! Ne pazaroljátok el a napot a lustaságotokkal, és azzal, hogy nem gyakoroltok. Ez katasztrófához vezet, ez nem a gyakorló útja.

Hallom, hogy valamelyik ember azt mondta: „Oh, ebben az évben rosszul éreztem magam!”„Hogy lehet az?”„Egész évben betegeskedtem. Egyáltalán nem tudtam gyakorolni.”

Oh! Ha a halál közelében nem gyakorolnak, akkor mikor teszik meg? Ha jól vannak, mit gondoltok, gyakorolnak majd? Nem, csak a boldogságukban tévelyegnek. Akkor sem gyakorolnak, amikor szenvednek, csak tévelyegnek. Nem tudom, hogy az emberek mikor gondolják úgy, hogy gyakorolni kellene. Azt látják, hogy betegek, fájdalmaik vannak, és majdnem meghalnak a láztól. Gyerünk, itt kezdődik a gyakorlás! Amikor az emberek boldogok, a fejükbe száll a dicsőség, hiúak és önteltek lesznek.

Fejlesztenünk kell a gyakorlásunkat! Ez azt jelenti, akár boldog vagy, akár boldogtalan, ugyanúgy kell gyakorolnod! Ha jól érzed magad, gyakorolnod kell, ha beteg vagy, gyakorolnod kell! Vannak, akik azt gondolják: „Egyáltalán nem tudtam gyakorolni ebben az évben, mert egész évben beteg voltam.” Ha ezek az emberek jól érzik magukat, csak fütyörészve sétálgatnak. Ez nem helyes gondolkodás. A múlt gyakorlói fenntartották a tudat folyamatos képzését. Ha a dolgok a rossz irányba mennek, csak hagyd a testre, ne érintse meg a tudatod!

Öt év gyakorlás után jött egy időszak amikor úgy éreztem, hogy a másokkal való együttélés akadályoz. A kunyhómban ültem, és próbáltam gyakorolni, de az emberek folyton jöttek, hogy beszélgessenek, és zavartak. Elmenekültem, hogy egyedül élhessek. Úgy gondoltam, hogy nem tudok gyakorolni, ha az emberek folyton zavarnak. Elegem lett, így elmentem egy elhagyatott erdei kolostorba, egy kis falu közelében. Egyedül éltem, nem beszéltem senkivel, mert nem volt kívülem ott senki más.

Tizenöt napja voltam ott, amikor felmerült bennem a gondolat: „Hm! Jó lenne, ha lenne itt velem egy novícius. Segíthetne a kisebb munkákban.” Tudtam, hogy ez a gondolat fel fog merülni, és persze meg is jelent. „Hé, te aztán jó kis firma vagy! Azt mondod, hogy eleged van a barátaidból, eleged van a szerzetesekből és novíciusokból, és most egy novíciust szeretnél magad mellé. Hát ez mi?” „Egy jó novíciust akarok!”

„Na, tessék! Hol vannak a jó emberek? Találsz ilyeneket? Hol találsz jó embert? Szerinted az egész kolostorban csupán rossz emberek voltak. Te voltál az egyedül jó, te pedig elmenekültél.”

Figyelned kell a gondolataidat, amíg meg nem érted azokat.

Hm! Ez fontos. Hol találok jó embert? Nincsenek jó emberek, magadban kell megtalálnod a jó embert! Ha jó vagy önmagadban, akárhová mész is, jó leszel. Akár kritizálnak, akár dicsérnek, jó vagy. Ha nem vagy jó, akkor amikor mások kritizálnak dühbe gurulsz, amikor dicsérnek örülsz.

Annak idején erre jutottam, és a mai napig igaznak tartom. A jóságot magadban kell megtalálni! Amint ezt megértettem, eltűnt a menekülési vágy érzése. Később valahányszor ez a vágy megjelent, elengedtem. Valahányszor felmerült felismertem, és éberen megfigyeltem. A tudatom megszilárdult. Akárhol is éltem, ha elítéltek az emberek vagy bármit is mondtak nekem, azt gondoltam nem lényeges, hogy ők vajon jók vagy rosszak. A jót vagy a rosszat önmagunkban kell felismernünk! Az ő dolguk az, hogy ők milyenek.

Ne gondold ezt: „Oh, ma túl meleg van” vagy „ma túl hideg van.” Akármilyen is legyen az időjárás, csak olyan, amilyen. Valójában az időjárást okolod a saját lustaságod miatt. Fel kell ismerni a Dhamma-t magunkban, és akkor békések leszünk.

Bennetek, akik idejöttetek gyakorolni - bár csak néhány napról van szó - sok dolog fog felmerülni. Sok olyan dolog, aminek még nem vagytok tudatában. Van ami helyes gondolat, van ami helytelen; sok-sok dolog. Ezért mondom azt, hogy a gyakorlás nehéz.

Akkor is, ha néhányan közületek némi békét tapasztalnak a meditáció során, ne siessetek gratulálni magatoknak! Hasonlóképpen, ha valami zavart éreztek, ne hibáztassátok magatokat! Ha a dolgok jónak látszanak, ne merüljetek el bennük, és ha nem jók, ne idegenkedjetek azoktól! Csak vizsgáljátok meg, nézzétek meg mitek van! Csak nézd meg, de ne ítélkezz! Ha jó, ne tartsd szorosan, ha rossz, akkor ne ragaszkodj! A jó és a rossz is megmarhat, szóval ne szorongasd azokat!

A gyakorlás egyszerű; csak ülj és figyelj meg mindent! A jó és rossz hangulatok jönnek-mennek, természetük szerint. Ne csak dicsérd vagy kárhoztasd a tudatod, hanem tudd, hogy mikor van itt az ideje ezeknek a dolgoknak! Amikor itt a gratuláció ideje, gratulálj, ám ne vidd túlzásba! Csak úgy, ahogy egy gyereket tanítasz, néha nyomsz egy barackot a fejére, de csak egy kicsit. A gyakorlásunk során néha talán figyelmeztetnünk kell magunkat, de nem egyfolytában! Ha állandóan ezt teszed, egy idő után feladod a gyakorlást. De az sem lehet, hogy csak jól szórakozol, és lazán veszed a dolgokat. Ez nem a gyakorlás útja! A Középút szerint gyakorlunk. Mi a Középút? A Középutat nehéz követni, nem hagyatkozhatsz a hangulataidra vagy a vágyaidra. Ne gondold, hogy a gyakorlás az, hogy ülsz csukott szemmel. Ha mégis ezt gondolod, akkor gyorsan változtass a gondolkodásmódodon. Az egyenletes gyakorlás az, hogy helyes a hozzáállásod a gyakorláshoz,- akár állsz, sétálsz, ülsz vagy fekszel. Amikor felállsz az ülő meditációból gondold azt, hogy csupán testhelyzetet változtattál. Ha így gondolkodsz, békére lelsz. Bárhol is vagy, helyes lesz a hozzáállásod, állandóan tudatos leszel.

Akik elmerülnek a hangulataikban és egész nap engedik, hogy a tudatuk csapongjon össze-vissza, az esti ülőmeditáció során a napi céltalan agyalás hatását érzékelik majd. Nincs alapja a nyugalomnak, mert nem alapoztad meg napközben. Ha így gyakorolsz, a tudatod egyre távolabbra kerül a gyakorlástól. Amikor megkérdezem néhány tanítványomtól: „Hogy megy a meditáció?” Azt mondják: „Oh, teljesen reménytelen.” Értitek? Fenn tudják tartani így néhány hónapig a gyakorlást, ám egy-két év múlva befejezik.

Miért van ez? Azért, mert nem építik be ezt a lényeges pontot a gyakorlásukba. Amikor befejezik az ülést, elengedik a samadhi-t. Egyre rövidebb és rövidebb ideig ülnek, amíg elérnek arra a pontra, hogy elkezdik az ülést, és már be is akarják fejezni. Végül már le se ülnek. Ugyanez a helyzet a Buddha szobor felé való tiszteletadással. Először arra törekednek, hogy esténként lefekvés előtt végezzenek leborulást, de idővel a tudatuk elkalandozik. Hamarosan már a leborulással sem törődnek, csak bólintanak, míg végül ez is elmarad. Végleg abbahagyják a gyakorlást.

Értsd meg az éberség fontosságát, gyakorold állandóan! A helyes gyakorlás az egyenletes gyakorlás. Akár állsz, sétálsz, ülsz vagy fekszel, a gyakorlásnak folyamatosnak kell lennie! Ez azt jelenti, hogy a gyakorlás a tudatban történik, nem a testben. Ha a tudatunk lelkiismeretes és lelkes, akkor tudatos leszel. A tudat fontos, az irányít mindent amit csinálunk.

Amikor ezt megértjük, helyesen gyakorolunk. Amikor helyesen gyakorolunk, nem tévedünk el. Még akkor is, ha csak egy keveset gyakorolunk, az is rendben van. Például amikor befejezed a meditációban való ülést, emlékeztesd magad arra, hogy valójában nem fejezted be, csupán csak megváltoztattad a testhelyzetedet. A tudatod továbbra is nyugodt marad. Akár állsz, sétálsz, ülsz vagy fekszel, a sati veled van. Ha tudatos vagy, fenn tudod tartani a gyakorlásod. Este, amikor újra leülsz, a gyakorlás zavartalanul folytatódik. Az erőfeszítésed töretlen, ami lehetővé teszi a tudatnak, hogy elérje a nyugalmat.

Ezt egyenletes gyakorlásnak hívják. Akár beszélünk, vagy mást csinálunk, meg kell próbálni a gyakorlást folyamatossá tenni! Ha a tudatunk folyamatosan tudatos, a gyakorlásunk természetesen fejlődik majd, a tudat fokozatosan egyhegyűvé válik. A tudat megnyugszik, mert tudja, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Megérti, hogy mi zajlik bennünk, és eléri a békét. Ha a sila-t vagy a samadhi-t akarjuk fejleszteni, ahhoz először a panna-nak kell létrejönnie! Néhány ember azt gondolja, hogy egy év alatt kifejleszti az erkölcsöt, a következő évben a samadhi-t, és azt követően a bölcsességet. Azt gondolják, hogy ez a három dolog különálló. Azt gondolják, hogy ebben az évben a sila-t fejlesztik ki, de ha a tudat nem elég szilárd (samadhi), hogyan tudnák ezt megtenni? Ha nincs megértés (panna), hogyan tudnák megtenni? Samadhi és panna nélkül a sila felületes lesz.

Valójában ez a három egy ponton találkozik. Amikor van sila-nk, van samadhi-nk, amikor van samadhi-nk, van panna-nk. Ezek egyek, mint a mangó. Akár éretlen vagy teljesen kifejlett, attól még egy mangó. Amikor megérik, még mindig ugyanaz a mangó. Ha ilyen egyszerű példákban gondolkodunk, könnyebben megérthetjük a dolgot. Nem kell sok mindent megtanulnunk, csupán ezeket; értenünk kell a gyakorlásunkat.

Amikor a meditációra kerül sor, néhány ember nem azt kapja, amire vágyik, ezért feladják azt, mondván érdemtelenek a meditálásra. Tehetségük van rosszat tenni, de a jóhoz nincs. Feladják a meditációt, mondván, hogy nincs alapjuk hozzá. Ilyenek az emberek, kérkednek a szennyeződéseikkel.

Most lehetőséged és időd van a gyakorlásra, kérlek értsd meg, hogy akár nehéznek, akár könnyűnek tartod a samadhi elérését, ez csupán tőled függ és nem a samadhi-tól. Ha nehéz, azért van, mert helytelenül gyakorolsz. A gyakorlásunkhoz kell a „helyes nézet” (samma-dithi). Ha a nézetünk helyes, minden más helyes lesz: helyes nézet, helyes törekvés, helyes beszéd, helyes cselekedet, helyes megélhetési mód, helyes erőfeszítés, helyes éberség és helyes összpontosítás; ez a Nemes Nyolcrétű ösvény. Amikor a nézet helyes, minden más összetevő helyes lesz.

Bármi is történjen, ne engedd, hogy a tudatod letérjen az ösvényről! Nézz magadba és világosan látni fogod! Én úgy látom, hogy a gyakorláshoz nem kell sok könyvet olvasni. Fogd meg az összes könyvet, és zárd el azokat! Csak a saját tudatodat olvasd! Mindannyian könyvekbe temetkeztek, mióta beléptetek az első iskolába. Azt gondolom, most itt az idő, hogy fogjátok a könyveket, berakjátok egy szekrénybe, és bezárjátok az ajtót. Csak a tudatotokat olvassátok! Amikor a tudatban felmerül valami, akár tetszik, akár nem, akár helyesnek tűnik, akár helytelenek, csak vágd el: „Ez bizonytalan dolog”! Akármi keletkezik, szüntesd meg! „Bizonytalan, bizonytalan.” Ezzel az egyszerű fejszével ki tudod vágni az összeset. Semmi sem biztos.

A következő hónapban, amíg ebben az erdei kolostorban tartózkodsz, sokat kell fejlődnöd! Megérted majd a valóságot. A „bizonytalan” igazán fontos. Ez fejleszti a bölcsességet. Minél többet vizsgálod, annál inkább megérted a bizonytalant. Miután megszüntettél valamit azzal hogy „bizonytalan”, az újra és újra megjelenik. Igen, ez tényleg „bizonytalan”. Akármi is bukkan fel, csak azt a címkét ragaszd rá: „bizonytalan”! Megjelölöd, hogy „bizonytalan” Aztán egyszer csak, amikor eljön az ideje, ismét felbukkan. „Oh, bizonytalan”. Bizonytalan. Látod majd ugyanazt a régit, ami hónapról-hónapra, évről-évre bolondít a születésed napjától kezdve, folyamatosan megtéveszt. Vedd észre és legyél tudatában annak, ahogy a dolgok vannak.

Amikor a gyakorlásodban eléred ezt a pontot, már nem ragaszkodsz az érzetekhez, mert ezek mind bizonytalanok. Megfigyelted már? Láttál egy órát és azt gondoltad: „Oh, de szép”. Megvetted, nézegetted, aztán néhány nap múlva meguntad. „Ez a toll igazán gyönyörű”, tehát veszel egyet. Néhány hónap múlva megunod. Így van ez. Hol a bizonyosság?

Ha a dolgokat bizonytalannak látjuk, az értékük elhalványul. Minden dolog elveszíti jelentőségét. Miért kellene olyan dolgokhoz ragaszkodnunk, amelyek értéktelenek? Úgy tartjuk meg őket, mint egy régi rongyot, amivel megtörölhetjük a lábunkat. Minden érzetet egyformának látunk, mert ugyanaz a természetük.

Ha megértjük az érzeteket, megértjük a világot. A világ az érzetek, és az érzetek a világ. Ha az érzetek nem tévesztenek meg minket, akkor a világ sem. Ha a világ nem téveszt meg minket, akkor az érzetek sem fognak megtéveszteni.

A tudat, amely megérti ezt, szilárd alapja lesz a bölcsességnek. Egy ilyen tudatnak nincs sok problémája. Bármilyen gondja akad, meg tudja oldani. Amikor nincs több probléma, nincs több kétely sem. A helyükbe béke lép. Ezt nevezik „gyakorlásnak”. Ha valóban gyakorolunk, az ilyen.

10