Kérdés: Amikor a szemlélődés értékéről tanítasz, arról beszélsz, hogy ülsz és gondolkodsz bizonyos témákon... – ilyen például a harminckét testrész?
Válasz: Nem kell így tenned, ha a tudat valóban nyugodt.
Ha a nyugalom megfelelően kialakul, a szemlélődés helyes témája nyilvánvalóvá válik. Amikor a szemlélődés „igaz”, nincs megkülönböztetés „helyes” és „helytelen”, „jó” és „rossz” között, nincs semmi ilyesmi. Nem ülsz ott azt gondolván, hogy „ó, ez ilyen, az meg olyan” stb. Ez a szemlélődés durva formája. A meditatív szemlélődés nem pusztán gondolkodás - inkább az, amit mi úgy hívunk, hogy „kontempláció a csendben”. Miközben a mindennapi rutinunkat végezzük a tudatunkban, a létezés valódi természetét összehasonlításokon keresztül vizsgáljuk. Ez durva módszer, nem vezet el a valóság megismeréséhez.
K: Amikor a testről és a tudatról való szemlélődésről tanítasz, azt mondod, hogy használnunk kell a gondolkodást? Az elmélkedés elvezethet a valódi belátáshoz? Ez a vipassana?
V: Kezdetben a gondolkodással kell dolgoznunk, ám később túllépünk rajta. Amikor a szemlélődés igazi, minden dualista gondolkodás megszűnik; azonban először dualista módon kell gondolkodnunk. Végül minden gondolkodás és elmélkedés véget ér.
K: Azt mondod, hogy bizonyos mértékű nyugalom (samadhi) kell a szemlélődéshez. Mennyire kell nyugodtnak lenni?
V: Elég nyugodtnak ahhoz, hogy a tudat éber maradjon.
K: Úgy érted, hogy az itt és mostban maradni, nem gondolkodni a múltról és a jövőről?
V: A múltra és a jövőre gondolni rendben van, ha megérted mik ezek a dolgok valójában, ám nem szabad, hogy beléjük ragadj. Ugyanúgy kezeld őket, mint bármi mást - ne ragaszkodj hozzájuk! Amikor a gondolkodást úgy látod, mint csupán gondolkodás, ez a bölcsesség. Ne kapaszkodj semmibe sem! Ismerd fel, hogy minden jelenség csak valami olyan, ami felmerült és megszűnik! Egyszerűen csak lássatok mindent úgy, ahogy van – ez, az ami - a tudat csak tudat - önmagában semmi és senki.
A boldogság az csak boldogság, a szenvedés csak szenvedés – ez az, ami. Ha ezt meglátod, minden kétséged elmúlik.
K: Még mindig nem értem. Az igaz szemlélődés ugyanaz, mint a gondolkodás?
V: A gondolkodást eszközként használjuk, de a tudás, ami felmerül, mert a használata meghaladja a folyamatot, és túlmutat a gondolkodáson, ahhoz vezet, hogy nem téveszt meg minket a gondolkodás. Felismered, hogy minden gondolkodás csupán a tudat mozgása, és azt is, hogy maga a tudás nem születik és nem hal meg. Mit gondolsz, mi ez a „tudat” nevű mozgás? Amiről beszélünk, mint a tudat - az összes tevékenysége - csak a hétköznapi tudat. Ez nem a valóságos tudat.
Ami valóságos, az egyszerűen VAN, nem keletkezik és nem múlik el.
Megpróbálhatjuk megérteni ezeket a dolgokat úgy, hogy beszélünk róluk, azonban nem fog működni. Elmélkednünk kell a mulandóságon, a dolgok nem-kielégítő voltán és az én-nélküliségen (anicca, dukkha, anatta); vagyis a gondolkodást kell használnunk, hogy szemlélődjünk a hétköznapi valóság természetén.
Ami e tevékenység során létrejön, az a bölcsesség, és ha ez igazi bölcsesség, akkor minden befejeződött, vége mindennek, mert felismerjük az ürességet. Még ha továbbra is van gondolkodás, az üres, nem hat rád.
K: Hogyan juthatunk el a valódi tudat ezen állapotába?
V: Természetesen azzal a tudattal dolgozol, amivel már rendelkezel! Lásd meg hogy minden ami keletkezik bizonytalan, hogy nincs semmi stabil vagy szilárd! Láss tisztán, és értsd meg, hogy tényleg nincs mire támaszkodni - minden üres!
Amikor a dolgokat, amelyek a tudatban felmerülnek, olyannak látod amilyenek valójában, nem kell többé a gondolkodással dolgoznod. Nem lesz többé semmilyen kétséged ezekben a kérdésekben.
Beszélhetünk a „valódi tudatról” és így tovább, ekkor lehet, hogy egyfajta relatív megértéshez eljutsz. Neveket találhatunk ki, hogy tanulmányozhassuk a dolgokat, de valójában a természet csak olyan, amilyen. Olyan ez, mint ülni itt lent a földszinten, a kőpadlón. A padló az alap - ez nem mozdul, nem megy sehova. Az emeleten, felettünk van az, ami már ebből keletkezett. Az emelet olyan, mint minden, ami a tudatunkban megjelenik: forma, érzés, emlékezet, gondolkodás. Valójában nem úgy léteznek, ahogyan azt feltételezzük. Ezek a jelenségek csupán a közönséges tudat. Amint felbukkannak, el is múlnak; önmagukban valójában nem léteznek.
Van egy történet az írásokban a tiszteletreméltó Sáriputtáról, aki vizsgáztatott egy bhikkhut, mielőtt megengedte volna neki, hogy vándorútra induljon (dhutanga vatta). Megkérdezte tőle, mit válaszolna, ha megkérdezik: „Mi történik a Buddhával, miután meghal?”
A bhikkhu így válaszolt: „Amikor a forma, az érzés, az észlelés, a gondolkodás és tudatosság keletkezik, el is múlik.” Tiszteletreméltó Sáriputta engedélyezte a vándorutat.
A gyakorlás azonban nem csak a felmerülésről és az elmúlásról való beszélgetésről szól. A saját szemeddel kell meglátnod. Amikor ülsz, egyszerűen figyeld meg, mi történik valójában! Ne ragaszkodj semmihez! A szemlélődés nem azt jelenti, hogy beleragadsz a gondolkodásba. Az úton levő ember szemlélődő gondolkodása nem ugyanaz, mint a világ gondolkodása. Ha nem érted igazán mit értünk szemlélődés alatt, hiába gondolkodsz egyre többet, annál jobban összezavarodsz.
Azért fektetünk nagy hangsúlyt az éberségre, mert tisztán kell látnunk, hogy mi történik. Meg kell értenünk tudatunk folyamatait. Amikor az éberség és megértés jelen van, akkor már mindenről gondoskodtunk. Mit gondolsz, aki ismeri az utat, miért nem cselekszik soha haragból vagy téveszméből? Egyszerűen nincsenek okai annak, hogy ezek az érzelmek felmerüljenek. Honnan erednének? Az éberség mindent elintéz.
K: Ezt a tudatot, amiről beszélsz, hívják úgy, hogy „eredendő tudat”?
V: Hogy érted ezt?
K: Úgy tűnik, mintha azt mondanád, hogy van valami más is a szokásos test-tudaton (az öt khandhán) kívül. Van még valami más is? Hogy hívják?
V: Nincs semmi, és nem hívjuk semminek - ez minden ami van! Fejezd ezt be! Még a tudatosság sem tartozik senkihez, úgyhogy ezt is fejezd be! A tudatosság nem egyén, nem lény, nem én, nem más. Tehát fejezd be! Nincs semmi, amit érdemes lenne megszerezni. Az egész csak egy rakás baj. Amikor tisztán látod ezt, akkor van mindennek vége.
K: Nem nevezhetnénk ezt az „Eredeti Elmének”?
V: Ha ragaszkodsz hozzá, hívhatod így is. Hívhatod bárhogyan a hétköznapi valóság kedvéért. Ám muszáj ezt a pontot tökéletesen megérteni. Ez nagyon fontos. Ha nem használnánk a hétköznapi valóságot, nem lennének szavak vagy fogalmak, amelyekkel a végső valóságot - a Dhammát – is vizsgálhatnánk. Nagyon fontos ezt megérteni.
K: A nyugalom milyen fokáról beszélsz ebben a szakaszban? Milyen mértékű éberségre van szükség?
V: Nem kell ezen gondolkodnod! Ha nem lenne a megfelelő mértékű nyugalmad, nem tudnál foglalkozni ezekkel a kérdésekkel. Elég stabilitásra és koncentrációra van szükséged, hogy tudd, mi történik - elég a tisztánlátáshoz, és a megértés létrejön.
Az ilyen kérdések feltevése azt mutatja, hogy még mindig kétségeid vannak. Elég nyugalomra van szükséged ahhoz, hogy többé ne ragadj bele a kétségbe azzal kapcsolatba, amit csinálsz. Ha gyakorolsz, megérted ezeket a dolgokat. Minél tovább folytatod a kérdezősködést, annál zavarodottabb leszel. Beszélgethetünk, ha ez segíti a szemlélődést, de nem mutatja meg, hogy a dolgok valójában hogyan is állnak. A Dhammát nem értheted meg úgy, hogy valaki mesél róla, magadnak kell megtapasztalnod - paccattam.
Ha olyan minőségű megértéssel rendelkezel, mint amiről beszélünk, akkor azt mondjuk, hogy nincs több feladatod, nem kell semmit se tenned. Ha még van valami tennivalód, akkor tedd meg!
Egyszerűen csak tégy le mindent, és tudd, hogy ez az amit teszel. Nem kell mindig ellenőrizned magad aggódva olyan dolgok miatt, mint „Mekkora a samadhi?” - mindig a megfelelő nagyságú lesz. Bármi merül fel a gyakorlás során, engedd el; tudd, hogy minden bizonytalan, mulandó!
Ezt soha ne feledd! Minden
bizonytalan. Hagyj abba mindent! Ez az út, amely elvezet a forráshoz - a
„valódi tudathoz”.
4