Szenvedés az úton

A Buddha idejében élt egy szerzetes, aki arra vágyott, hogy megtalálja a megvilágosodáshoz vezető igaz utat. Biztosan akarta tudni, hogy mi a helyes és mi a helytelen módja annak, hogy tudatát a meditáció segítségével nevelje. Miután úgy érezte, hogy kolostorban élni szerzetesek népes csoportjával bosszantó és frusztráló, útra kelt, hogy csendes helyet keressen, ahol egyedül meditálhat. Egyedül élve folyamatosan gyakorolt, néha nyugodt időszakokat élt át, amikor tudata egyhegyűvé vált (samadhi), máskor viszont egyáltalán nem talált nyugalmat. Bizonytalan volt a meditációjával kapcsolatban. Néha nagyon szorgalmas volt és nagy erőfeszítéseket tett, néha pedig ellustult. Végül kétség hatalmasodott el benne, mivel sikertelenül próbálta megtalálni a gyakorlás helyes módját.

Abban az időben, Indiában sok meditációs tanító volt, és a szerzetes véletlenül hallott egy híres tanítóról, „Ajahn A”-ról, aki nagyon népszerű volt, és komoly hírneve volt a meditáció oktatása terén. A szerzetes átgondolta a dolgot, és úgy döntött, hogy ha ez a híres tanító valóban ismeri a megvilágosodáshoz vezető helyes utat, akkor megkeresi, és az ő vezetésével fog gyakorolni. Így is tett. Miután megkapta a tanításokat visszatért, hogy ismét egyedül meditáljon, és azt tapasztalta, hogy míg az új tanítások egy része összhangban volt a saját nézeteivel, addig voltak annak ellentmondóak is. A kétség és bizonytalanság állandósult a tudatában. Ekkor hallott egy másik híres szerzetesről, „Ajahn B”-ről, akiről szintén azt tartották, hogy teljesen megvilágosodott és képzett a meditáció tanításában; ez a hír csak további kétségeket és kérdéseket szított az elméjében. Végül kétségei arra késztették, hogy megkeresse az új tanítót. Újabb tanításokat kapott, majd a szerzetes visszament magányosan gyakorolni. Összehasonlította a két tanító tanításait, és rájött, hogy köszönő viszonyban sincsenek egymással. Összehasonlította a tanítók stílusát és jellemét, és úgy találta, hogy azok is nagyon különbözőek. Összehasonlította mindazt, amit tanult a saját, meditációról alkotott elképzeléseivel, és úgy találta, hogy azok nem illeszkednek ahhoz, amit tanítottak neki! Minél többet hasonlítgatott, annál több kétség gyötörte.

Nem sokkal ezután a szerzetes híreket hallott arról, hogy „Ajahn C” egy igazán bölcs tanító. Az emberek olyan sokat beszéltek az új tanítóról, hogy szükségét érezte felkeresni őt. A szerzetes készségesen meghallgatta és kipróbált mindent, amit az új tanító javasolt. Néhány dolog amit tanított ugyanaz volt mint más tanítóké, de a többi nem; a szerzetes egyre csak gondolkodott és összehasonlított, próbálta kitalálni, hogy az egyik tanító miért csinálja a dolgokat egy bizonyos módon, a másik pedig miért csinálja másképp. Az elméjében végigpörgette az összes információt, amit az egyes tanítók különböző nézeteiről és stílusáról összeszedett, és amikor mindezt összevetette a saját nézeteivel, amelyek teljesen mások voltak, végül nem jutott el a samadhihoz. Minél inkább próbálta megfejteni, hogy melyik tanító hol tart, annál nyugtalanabbá és izgatottabbá vált, és minden energiáját felemésztette, míg végül szellemileg és fizikailag is kimerült, és végletesen elborította a kétkedés és spekuláció.

Ekkor a szerzetes hallotta a futótűzként terjedő hírt, hogy egy Gotama nevű, teljesen megvilágosodott tanító jelent meg a világban. Azonnal felvillanyozódott, kíváncsiság ébredt benne, és találgatta milyen lehet az új tanító. Csakúgy, mint korábban, nem tudott ellenállni a késztetésnek, hogy saját szemével lássa a Buddhát, ezért elment, hogy tiszteletét tegye és meghallgassa őt. Gotama Buddha kifejtette a Dhammát, elmagyarázva, hogy lehetetlen valódi megértésre jutni és túllépni a kétségeken ha pusztán tanítást kapunk másoktól. Minél több tanítást hallgatsz, annál inkább kételkedsz, és végzetesen összezavarodsz. A Buddha hangsúlyozta, hogy mások bölcsessége nem képes áttörni helyetted a kételyek falát. Mások nem tudják elengedni a kétségeidet. Egy tanító csak annyit tehet, hogy elmagyarázza, hogyan keletkeznek a kétségek a tudatban, és hogyan vizsgáld meg azokat, de neked kell megfogadnod a szavait, és a gyakorlatba ültetned azokat, amíg belátást nem nyersz. A Buddha azt tanította, hogy a gyakorlás helye a saját testedben van. A forma, az érzés, az emlékek, a gondolatok és az érzéki tudatosság (az öt khandha) a tanítóid; ezek adják a belátás alapját. Ami még hiányzik, az a mentális kibontakoztatás (bhavana) és a bölcs elmélkedés. Ezek az alapok.

A Buddha azt tanította, hogy a kétségek valódi megszüntetésének egyetlen módja a saját testünk és tudatunk szemlélése - „csak ennyi.” Hagyd a múltat; hagyd a jövőt - gyakorold a megismerést és az elengedést! Teremtsd meg a tudást! Ha már megalapoztad a tudást, engedd el - de ne próbáld meg elengedni a tudás nélkül! A tudás jelenléte az, ami lehetővé teszi az elengedést. Engedj el mindent, amit a múltban tettél: a jót és a rosszat egyaránt! Bármit is tettél korábban, engedd el, mert semmi haszna a múltba való kapaszkodásnak! A jó, amit tettél, akkoriban jó volt, a rossz, amit tettél, akkoriban rossz volt. Ami helyes volt, az helyes volt. Most tehát mindent eldobhatsz, elengedheted. A jövőbeni események még arra várnak, hogy megtörténjenek. Minden keletkezés és megszűnés, ami a jövőben fog bekövetkezni, még nem történt meg, ezért ne ragaszkodj az elképzelésekhez, hogy mi fog történni vagy mi nem fog történni a jövőben! Légy tudatában önmagadnak és engedd el magad! Engedd el a múltat! Bármi is történt a múltban, eltűnt. Miért töltenénk sok időt azzal, hogy kérődzünk rajta? Ha valamire gondolsz, ami a múltban történt, engedd el ezt a gondolatot! Ez egy dhamma (jelenség) volt, ami a múltban keletkezett. Miután keletkezett meg is szűnt már a múltban. Semmi okunk arra, hogy a jelenben ezen rágódjunk. Amint tudatosítod, hogy mire gondolsz, engedd el! Gyakorold a megismerést és az elengedést!

Nem arról van szó, hogy egyáltalán nem szabad gondolatokat tapasztalni vagy ne legyenek nézeteid; tapasztaljátok meg a gondolatokat és a nézeteket, majd engedjétek el őket - mert ezek már befejeződtek! A jövő még előtted van: bármi, ami a jövőben keletkezik, a jövőben véget is ér majd. Légy tudatában a jövővel kapcsolatos gondolataidnak, majd engedd el! A múltra vonatkozó gondolataid és nézeteid bizonytalanok. A jövő teljesen bizonytalan. Légy tudatában, majd engedd el, mert bizonytalan! Legyetek tudatában a jelen pillanatnak, vizsgáljátok meg, hogy mit csináltok itt és most! Nincs szükség arra, hogy bármit is megvizsgálj magadon kívül.

A Buddha nem dicsérte azokat, akik hitét és meggyőződését az befolyásolja, amit mások mondanak; és nem dicsérte azokat sem, akiket jó illetve rossz hangulatba taszítanak a mások által mondott és tett dolgok. Az, hogy mások mit mondanak és tesznek, csakis az ő dolguk; tudatában lehetsz ennek, de aztán elengedheted. Még ha helyesen cselekszenek is, lásd, hogy ez számukra helyes; de ha a tudatod nem hozod összhangba a helyes szemlélettel, soha nem tudod igazán megtapasztalni azt, ami jó és helyes számodra, az mindig valami külsődleges marad. A tanítók a saját gyakorlásukat - akár helyesen, akár helytelenül - máshol, rajtad kívül, tőled elkülönülve végzik. Bárhogyan gyakorolnak, az valójában nem változtat meg téged; ha az helyes gyakorlat, az számukra helyes, nem neked. Ez azt jelenti, hogy a Buddha azt tanította, hogy azok, akik nem művelik a tudatukat és nem szereznek belátást az igazságba saját maguk számára, nem érdemelnek dicséretet.

Hangsúlyozom azt a tanítást, hogy a Dhamma „opanayiko” - önmagunkba kell fogadni -, hogy a tudat megismerje, megértse és megtapasztalja a gyakorlás eredményeit önmagában. Ha az emberek azt mondják, hogy helyesen meditálsz, ne higgy nekik, vagy ha azt mondják, hogy rosszul csinálod, ne fogadd el csak úgy, amit mondanak, amíg valóban nem gyakoroltál és nem jöttél rá te saját magad! Még ha a megvilágosodáshoz vezető helyes útra oktatnak is, akkor is csak mások szavai; neked kell megfogadnod a tanításaikat, és alkalmaznod őket, amíg nem tapasztalod meg magadon az eredményeket itt és most, a jelenben. Ez azt jelenti, hogy a tanúddá kell válnod, aki képes megerősíteni az eredményeket a saját tudatodban. Olyan ez, mint a savanyú gyümölcs. Képzeld el, hogy azt mondom neked, hogy egy bizonyos gyümölcs savanyú, és meghívlak, hogy kóstolj belőle! Egy harapás kellene csak, hogy megízleld a savanyúságot. Vannak akik szívesen hinnének a szavamnak, ha azt mondanám, hogy a gyümölcs savanyú, de ha egyszerűen csak elhinnék, hogy savanyú, anélkül, hogy valaha is megkóstolták volna, akkor ez a hit haszontalan (mogha) lenne, nem lenne igazi értéke és jelentősége. Ha azt mondanám, hogy a gyümölcs savanyú, az csupán az én érzékelésem. alapján történne. A Buddha nem tartotta értékesnek az ilyen hitet. Ám nem szabad csak úgy elvetni: meg kell vizsgálni. Magadnak kell megkóstolnod a gyümölcsöt, a savanyú íz tényleges megtapasztalásával a saját belső tanúddá válsz. Ha valaki azt mondja, hogy savanyú, akkor a kóstolással derítsd ki, hogy valóban savanyú-e vagy sem! Ez olyan, mintha kétszeresen is megbizonyosodnál róla - a saját tapasztalatodra támaszkodva, valamint arra, amit mások mondanak. Így valóban bízhatsz a savanyú íz hitelességében; van egy tanúd, aki megerősíti az igazságot.

Tiszteletreméltó Ajahn Mun ezt a belső tanút, ami a tudatban létezik, sakkhibhuto néven illette. Bármilyen tudás hitelessége, amelyet pusztán abból szerezhetünk meg, amit mások mondanak, megalapozatlan marad, ez csak egy valaki által állított igazság - csak valaki más szavára támaszkodunk azzal kapcsolatban, hogy a gyümölcs savanyú. Mondhatnánk, hogy ez egy féligazság, azaz ötven százalék. De ha megkóstolod a gyümölcsöt, és savanyúnak találod, az száz százalékos, teljes igazság: bizonyítékod van arra, amit mások mondanak, és a saját közvetlen tapasztalatod is alátámasztja. Ez egy teljesen, száz százalékosan megalapozott igazság. Ekkor a sakkhibhuto; a belső tanú feltámadt benned.

A gyakorlás módja tehát opanayiko. A figyelmedet befelé irányítod, amíg a belátásod és a megértésed paccattamá nem válik. A mások hallgatásából és megfigyeléséből szerzett megértés felszínes a mély megértéshez képest, ami paccattam; a paccattam kívül marad. Az ilyen tudás nem szemlélődésből ered; ez nem a te belátásod - ez mások belátása. Ez nem jelenti azt, hogy nem kellene figyelmesnek lenned és el kellene utasítanod minden olyan tanítást, amit más forrásokból kapsz; ezeknek is a tanulmányozás és a vizsgálat tárgyává kell válniuk. Amikor először találkozol a könyvekből származó tanítás valamely aspektusával és elkezded megérteni, akkor rendben van, ha egy szinten elhiszed, de ugyanakkor fel kell ismerned, hogy még nem képzett a tudatod, és nem fejlesztetted ki ezt a tudást saját tapasztalatod által. Emiatt nem tapasztaltad meg még a tanítás igazi hasznát. Olyan, mintha a megértésed valódi értéke még mindig csak félig lenne teljes. Ezért aztán addig kell művelned a tudatod, és hagynod, hogy a belátásod megérjen, amíg teljesen be nem hatolsz az igazságba! Így válik a tudásod teljessé. Ekkor lépsz túl a kétségen. Ha tudatodban mélyen belátod az igazságot, akkor a megvilágosodáshoz vezető útra vonatkozó minden bizonytalanság teljesen eltűnik.

Amikor a paccuppanna dhamma gyakorlásáról beszélünk, az azt jelenti, hogy bármilyen jelenség merül fel a tudatodban, azt azonnal meg kell vizsgálnod és foglalkoznod kell vele. A tudatosságodnak rögvest ott kell lennie. Mivel a paccuppanna dhamma a jelen pillanat megtapasztalására utal - magában foglalja mind az okot, mind a következményt. A jelen pillanat szilárdan az ok és okozat folyamatában gyökerezik; az, ahogyan a jelenben vagy, tükrözi a múltban rejlő okokat - a jelenlegi tapasztalatod az eredmény. Minden egyes élményed egészen a jelenig a múltbeli okokból keletkezett. Mondhatnád például, hogy a meditációs kunyhód elhagyása ok volt, és hogy itt ülsz, az az eredmény. Ez a dolgok igazsága, az okok és okozatok folytonos egymásutánja. Tehát amit a múltban tettél az volt az ok, a mostani tapasztalat az eredmény. Hasonlóképpen, a jelenlegi cselekedetek az okai annak, amit a jövőben tapasztalni fogsz. Amint most itt ülsz, máris okokat hozol létre. A múltbeli okok a jelenben válnak valóra, és ezek az eredmények olyan okokat alkotnak, amelyek a jövőben következményeket produkálnak.

A Buddha azt látta, hogy mind a múltat, mind a jövőt el kell engedni. Amikor azt mondjuk, hogy „elengedni”, az nem azt jelenti, hogy szó szerint megszabadulsz tőlük. Az elengedés azt jelenti, hogy az éberség és a belátás fókusza itt van, ebben az egy pontban - a jelen pillanatban. A múlt és a jövő itt kapcsolódik össze. A jelen egyszerre a múlt eredménye és az oka annak, ami a jövőben előttünk áll. Ezért teljesen el kell engedned mind az okot, mind az eredményt, és egyszerűen csak a jelen pillanatban kell maradnod. Azt mondjuk, hogy engedjük el őket, de ezek csak szavak, amelyeket a tudat képzésének módjára használunk. Még ha fel is hagysz a ragaszkodásoddal, és elengeded a múltat és a jövőt, az ok és okozat természetes folyamata megmarad. Valójában ezt nevezhetnénk félúton lévő pontnak; ez már az ok és eredmény folyamatának része. A Buddha azt tanította, hogy figyeljük a jelen pillanatot, ahol a keletkezés és elmúlás körkörös folyamatát láthatjuk, amelyet újabb keletkezés és elmúlás követ.

Bármi, ami a jelen pillanatban keletkezik, mulandó. Ezt gyakran mondom, de a legtöbb ember nem nagyon figyel oda. Nem szívesen fogadják be ezt az egyszerű kis tanítást. Minden, ami keletkezik, mulandó. Bizonytalan. Ez tényleg a legegyszerűbb, legkevésbé bonyolult módja annak, hogy elgondolkodjunk az igazságon. Ha nem meditálsz ezen a tanításon, amikor a dolgok valóban bizonytalannak és változékonynak mutatkoznak, akkor nem tudod, hogyan reagálj bölcsen, izgatottá és nyugtalanná válsz. Éppen ennek a mulandóságnak a vizsgálata hozza el számodra a belátást és a megértést arról, ami állandó. Azáltal, hogy szemlélitek azt, ami bizonytalan, meglátjátok azt, ami biztos. Így kell ezt elmagyarázni, hogy az emberek megértsék az igazságot - de nem értik, és tévelyegve, ide-oda rohangálva vesztegetik az idejüket. Ha meg akarod tapasztalni az igazi békét, el kell juttatnod a tudatod arra a pontra, ahol teljesen tudatában van a jelen pillanatnak. Bármilyen boldogság vagy szenvedés merül is fel, tanítsd meg magadnak, hogy az mulandó! A tudatod azon része, amely emlékszik rá, hogy a boldogság és a szenvedés mulandó, az a Buddha bölcsessége bennetek. Ami felismeri a jelenségek bizonytalanságát, az a bennetek lévő Dhamma.

Az, ami a Dhamma, az a Buddha, de a legtöbb ember ezt nem veszi észre. Ők a Dhammát valami külső dolognak látják, valahol odakint, a Buddhát pedig valami másnak, ami itt van. Ha a tudat szeme minden kondicionált dolgot bizonytalannak lát, akkor minden problémád, ami a dolgokhoz való ragaszkodásból és a dolgoknak való indokolatlan fontosság tulajdonításából ered, semmivé válik. Bárhogyan is nézzük, ez a belső igazság az egyetlen dolog, ami igazán biztos. Amikor ezt meglátod, a tudat a megragadás és ragaszkodás helyett elenged. A probléma oka, a ragaszkodás eltűnik, aminek következtében a tudat behatol a valóságba és egyesül a Dhammával. Nincs semmi magasabb vagy mélyebb, amit kereshetnénk, mint ennek az igazságnak a felismerése. Ily módon a Dhamma egyenlő a Buddhával, a Buddha egyenlő a Dhammával.

Ez a tanítás, miszerint minden feltételes dolog bizonytalan és változásnak van kitéve, a Dhamma. A Dhamma a Buddha lényege, nem más. A tudat művelésének célja a „Buddho”, a „Buddho” „ami tud”, folyamatos recitálásának célja az, hogy meglássuk ezt az igazságot. Amikor a tudat a „Buddho” recitálásával egyhegyűvé válik, ez támogatja a belátás fejlődését a mulandóság (anicca), a szenvedés (dukkha) és a nem-én (anatta) három jellemzőjébe; a tudatosság tisztasága arra késztet, hogy a dolgokat bizonytalannak és változónak tekintsük. Ha ezt tisztán és közvetlenül látod, a tudat elenged. Amikor tehát bármilyen boldogságot tapasztalsz, tudod, hogy bizonytalan; amikor bármilyen szenvedést tapasztalsz, ugyanúgy tudod, hogy bizonytalan. Ha elmész máshová élni, abban a reményben, hogy jobb lesz, mint ahol éppen vagy, ne feledd; nem biztos, hogy valóban megtalálod, amit keresel. Ha úgy gondolod, hogy itt maradni a legjobb, megint csak nem biztos. Éppen ez a lényeg! Ha belátod, hogy minden bizonytalan, akkor bárhová mész gyakorolni, nem kell szenvedned. Ha itt akarsz maradni, akkor maradj! Ha máshová akarsz menni, akkor elmész, és nem okozol magadnak problémát. Véget ér minden kétség és ingadozás abban a tekintetben, hogy mi a helyes, amit tenned kell. A kizárólag a jelen pillanatra koncentráló odafigyelés az, ami véget vet a kételkedésnek.

Ne aggódjatok tehát a múlt vagy a jövő miatt! A múlt már megszűnt. Bármi is történt a múltban, az már megtörtént, és már vége van; befejeződött. Bármi is fog bekövetkezni a jövőben, annak is vége lesz a jövőben - engedjétek el! Miért kellene aggódni miatta? Figyeljük meg a jelen pillanatban keletkező jelenségeket (dhamma), és vegyük észre, hogy azok változnak és bizonytalanok! Ahogy a „Buddho” (a tudás) érik, és egyre mélyebbre hatol, egyre mélyebb tudatosságra teszel szert az alapvető igazságról: minden feltételes jelenség mulandó természetű. Ez az a pont, ahol a belátás elmélyül, és lehetővé teszi, hogy a samadhi stabilitása és nyugalma megerősödjön és finommá váljon.

A samadhi azt jelenti, hogy a tudat szilárd, stabil és nyugodt. Kétféle nyugalom létezik. Az egyik fajta akkor jön létre, amikor egy csendes helyen gyakorolsz, ahol nincsenek látványok, hangok vagy más érzéki ingerek, amelyek megzavarnának. Az ilyen nyugalommal rendelkező tudat még nem mentes a szennyeződésektől (kilesa). A szennyeződések még takarják a tudatot, de az alatt az idő alatt, amíg a samadhiban nyugalomban van, lefojtva maradnak. Olyan ez, mint a tó vize, amely átmenetileg tiszta, mert az összes szennyeződés és porszemcse leülepedett az aljára; amíg az üledéket nem kavarják fel, a víz tiszta marad, de amint valami megzavarja, a szennyeződés felbugyog, és a víz ismét zavarossá válik. Ti is ugyanígy vagytok. Amikor egy hangot hallasz, egy formát látsz, vagy az elmédre hatással van egy mentális állapot, az ellenszenv reakciója elhomályosítja a tudatot. Ha nem gerjeszt ellenszenvet, akkor nyugodtnak érzed magad; de ez a nyugalom inkább a ragaszkodás és a szennyeződések jelenlétéből származik, mint a bölcsességből.

Tegyük fel, hogy például egy magnóhoz szeretnél hozzájutni. Amíg ez a vágyad nem teljesül, frusztrált leszel. Ha azonban elindultál volna keresni, és találtál volna egyet magadnak, akkor elégedettnek és kielégültnek éreznéd magad, nem igaz? Ha azonban ragaszkodnál az elégedettség érzéséhez, amely azért keletkezett, mert sikerült megszerezned a saját magnódat, akkor valójában megteremtenéd a jövőbeli szenvedés feltételét, anélkül, hogy ennek tudatában lennél. Ennek az az oka, hogy az elégedettség érzése attól függne, hogy szerzel-e magnót, tehát amíg még nincs meg, addig szenvedést tapasztalnál. Amint megszerezted a magnót, elégedettnek és kiegyensúlyozottnak éreznéd magad. Aztán, ha esetleg egy tolvaj ellopná, az elégedettség érzése vele együtt eltűnne, és újra a szenvedés állapotába esnél vissza. Ez így van. Magnó nélkül szenvedsz; magnóval boldog vagy, de ha valamiért elveszíted, ismét nyomorultul érzed magad. Ez így megy a végtelenségig. Ezt jelenti a samadhi, ami a nyugodt körülményektől függ, bizonytalan, mint az a boldogság, amit akkor tapasztalsz, amikor megkapod, amire vágysz. Amikor végre megkapod a magnót, amit már régóta kerestél, nagyszerűen érzed magad. De mi az igazi oka ennek a kellemes érzésnek? Azért keletkezik, mert a vágyad kielégült. Ennyi az egész. Ennél mélyebbre nem is érhet el ez a fajta boldogság. Ez a boldogság az elmédet irányító szennyeződések által kondicionált boldogság, aminek nem is vagy tudatában. Bármikor jöhet valaki, és ellophatja a magnót, aminek következtében újra szenvedésbe zuhansz.

Ez a fajta samadhi tehát csak a nyugalom átmeneti élményét nyújtja. A nyugalom természetét kell szemlélned, ami a nyugalommeditációból (samatha) fakad, hogy meglásd a dolog teljes igazságát. Az a magnó, amit megszerzel, vagy bármi más, amit birtokolsz, a végén bizonyosan elromlik, szétesik és eltűnik. Van vesztenivalód, mert szereztél egy magnót. Ha nincs magnód, akkor nincs vesztenivalód. A születés és a halál is ilyen. Mivel volt egy születés, meg kell tapasztalni a halált is. Ha semmi sem születik, akkor nincs minek meghalnia. Mindazoknak akik meghalnak, valamikor meg kellett születniük; akik nem születnek meg, azoknak nem kell meghalniuk. Így van ez. Az, hogy képes vagy így reflektálni, azt jelenti, hogy amint megszerzed azt a magnót, tudatában vagy annak mulandóságának - hogy egy nap elromlik vagy ellopják, és hogy végül elkerülhetetlenül szét kell esnie és teljesen szét kell bomlania. Bölcsességgel látod a valóságot, és megérted, hogy a magnó természete a mulandóság. Akár elromlik a magnó, akár ellopják, mindezek csak a mulandóság megnyilvánulásai. Ha a dolgokat helyesen tudod szemlélni, akkor képes leszel szenvedés nélkül használni a magnót.

Összehasonlíthatod ezt valamilyen vállalkozás létrehozásával a polgári életben. Ha először kölcsönt kellene felvenni a banktól az üzleti tevékenység beindításához, azonnal stresszt tapasztalnál. Szenvednél, mert valaki más pénzére vágytál. Pénzt keresni nehéz és fárasztó dolog, és amíg sikertelenül próbáltál pénzt szerezni, az szenvedést okozhatna neked. Persze azon a napon, amikor sikerült kölcsönt szerezned a banktól, boldognak éreznéd magad, de ez az elragadtatás nem tartana tovább néhány óránál, mert a hitel kamatai pillanatok alatt elkezdenék felemészteni az összes nyereségedet. Még az ujjadat sem kellene felemelned, és a pénzed máris a bankba folyna vissza kamatfizetés formájában. Elhiszed? Megint ott ülnél és szenvednél. Látjátok ezt? Miért van ez így? Amikor nem volt pénzed, akkor szenvedtél; amikor végre kaptál valamennyit, azt hitted, hogy a problémáidnak vége, de nemsokára a kamatfizetések elkezdenék felemészteni a pénzedet, ami csak még több szenvedéshez vezet. Így van ez.

A Buddha azt tanította, hogy a gyakorlás módszere a jelen pillanat megfigyelése, a test és a tudat mulandó természetének belátása; a Dhamma igazságának meglátása - hogy a feltételekhez kötött dolgok egyszerűen csak keletkeznek és elmúlnak, semmi több. A test és a tudat természete ilyen, ezért ne kapaszkodjunk beléjük, és ne ragaszkodjunk hozzájuk erősen. Ha belátod ezt, ennek eredményeképpen nyugalom keletkezik. A béke a szennyeződések elengedéséből fakad; a bölcsesség felbukkanásával együtt keletkezik.

Mi okozza a bölcsesség megjelenését? Az állandótlanság, a szenvedés és a nem-én három jellemzőjének szemléléséből ered, ami megvilágítja a dolgok igazságát. Világosan és félreérthetetlenül látnod kell az igazságot a tudatodban! Ez az egyetlen módja annak, hogy valóban bölcsességre tegyél szert. Folyamatos tiszta belátásodnak kell lennie! Magad látod, hogy minden mentális jelenség és hangulat (arammana), amely a tudatban felmerül, elmúlik, és e megszűnés után újabb keletkezés következik. Újabb keletkezés után újabb megszűnés jön. Ha még van megragadás és ragaszkodás, akkor a szenvedésnek pillanatról pillanatra létre kell jönnie; de ha elengeded, akkor nem fogsz szenvedést létrehozni. Amikor a tudat világosan látja a jelenségek mulandóságát, ez jelenti a sakkhibhuto-t- a belső tanút. A tudat olyan szilárdan elmerül a szemlélődésben, hogy a belátás fenntartja önmagát. Így végül is csak relatív igazságként fogadhatsz el minden tanítást és bölcsességet, amit másoktól kapsz.

Egyszer a Buddha tanítóbeszédet mondott egy szerzetescsoportnak, és utána megkérdezte a tiszteletreméltó Sáriputtát, aki hallgatta:

„Sáriputta, elhiszed azt, amit most tanítottam neked?”

„Még nem hiszem el, uram” válaszolta Sáriputta. A Buddha elégedett volt ezzel a válasszal, és így folytatta:

„Ez helyes Sáriputta. Nem szabad könnyen elfogadnod semmilyen tanítást, amit más ad neked. Egy bölcsnek alaposan át kell gondolnia mindent, amit hall, mielőtt teljesen elfogadná. Ezt a tanítást magaddal kellene vinned, és először is elmélkedj rajta!”

Annak ellenére, hogy magától a Buddhától kapott tanítást, a tiszteletreméltó Sáriputta nem hitte el azonnal minden egyes szavát. Figyelt arra, hogyan kell helyesen képezni a tudatát, és magával vitte a tanítást, hogy tovább tanulmányozza azt. Csak akkor fogadta el a tanítást, ha a Buddha igazságmagyarázatán való elmélkedés után úgy találta, hogy az a saját tudatában a bölcsesség keletkezését serkentette, ez a belátás megnyugtatta, és a Dhammával (Igazsággal) összhangba hozta a tudatát. A felmerült megértésnek oda kellett vezetnie, hogy a Dhamma rögzüljön a saját tudatában. Ennek összhangban kellett lennie a dolgok igazságával. A Buddha azt tanította tanítványainak, hogy csak akkor fogadják el a Dhamma tanítását, ha kétséget kizáróan úgy találják, hogy az összhangban van azzal, ahogy a dolgok a valóságban vannak - ahogyan azt mind a saját, mind mások tapasztalatai és megértése alapján látják.

Végül is a legfontosabb dolog egyszerűen az igazság felderítése. Nem kell messzire nézni, csak megfigyelni, hogy mi történik a jelen pillanatban. Figyeld meg, mi történik a tudatodban! Engedd el a múltat! Engedd el a jövőt! Csak figyelj a jelen pillanatra; a mulandóság, a szenvedés és a nem-én jellemzőinek vizsgálatából és azok világos belátásából bölcsesség fog fakadni! Ha sétálsz, lásd, hogy ez mulandó, ha ülsz, lásd, hogy ez mulandó, ha fekszel, lásd, hogy ez mulandó - bármit is csinálsz, ezek a jellemzők minden pillanatban megnyilvánulnak, azért mert a dolgok így vannak! Ami állandó, az a dolgok ezen működésmódjának az igazsága. Ez soha nem változik. Ha addig a pontig tökéletesíted a belátást, ahol a dolgok szemlélete teljesen és rendíthetetlenül összhangban van ezzel az igazsággal, akkor békében leszel a világgal.

Vajon tényleg békés egyedül élni valahol a hegyekben? Ez csak egy átmeneti nyugalom. Amint éhes leszel és a szervezeted nem kapja meg a megszokott táplálékot, megunod az egészet. A szervezet kiáltani fog a vitaminokért, de a hegyi törzsek lakói, akik az alamizsnát adják, nem sokat tudnak a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz szükséges vitaminszintről. A végén valószínűleg vissza fogsz jönni, és visszatérsz ide a kolostorba. Ha Bangkokban maradsz, valószínűleg panaszkodni fogsz, hogy az emberek túl sok ételt adnak, és hogy ez is csak teher és gondot okoz. Talán úgy döntesz, hogy jobb, ha elmész, és valahol messze kint, az erdőben élsz elvonulva. Igazság szerint elég ostoba vagy, ha úgy találod, hogy a magányos élet szenvedést okoz. Ha úgy találod, hogy egy közösségben, sok emberrel együtt élni sok szenvedéssel jár, akkor pont ugyanilyen ostoba vagy. Ez olyan, mint a tyúkszar. Ha egyedül járkálsz valahol csirkeszart cipelve, az büdös. Ha egy egész csoport ember sétál csirkeszart cipelve, az ugyanúgy bűzlik. Megszoktuk, hogy azt cipeljük magunkkal, ami rothad és büdös. Ez azért van, mert helytelenek a nézeteink. De akinek helyesek a nézetei, tökéletesen igaza van abban, hogy egy nagy közösségben élni nem túl nyugodt, mégis sok bölcsesség nyerhető a tapasztalatból.

Számomra a nagyszámú szerzetes, apáca és laikus tanítása a bölcsesség forrása volt. Régebben kevesebb szerzetes élt velem, de aztán ahogy egyre több világi jött hozzám, és a szerzetesek és apácák közössége egyre nagyobb lett, sokkal több mindennek voltam kitéve, mert mindenkinek más gondolatai, nézetei és tapasztalatai vannak. A türelmem, kitartásom és toleranciám érlelődött és erősödött, ahogy újra és újra próbára lettem téve. Ha meggondolod, minden ilyen tapasztalat a hasznodra válhat. Ha nem érted meg a dolgok igazságát, először azt gondolhatod, hogy egyedül élni a legjobb; aztán egy idő után megunhatod, így aztán azt gondolhatod, hogy egy nagy közösségben élni sokkal jobb. Talán úgy érzed, hogy egy olyan helyen élni, ahol csak kevés ételt adnak, az az ideális hely. Lehet, hogy úgy véled a bőséges ételkínálat a jobb, és a kevés étel egyáltalán nem jó, majd megint megváltozol, és arra a következtetésre jutsz, hogy a túl sok étel rossz. Végül a legtöbb ember örökre megmarad a nézetek és vélemények fogságában, mert nincs elég bölcsességük ahhoz, hogy maguk döntsenek.

Próbáljátok meg meglátni a dolgok bizonytalanságát! Ha egy nagy közösségben vagy, az bizonytalan. Ha csak egy kis csoporttal élsz, az sem biztos. Ne ragaszkodj a dolgok menetéről alkotott nézetekhez! Tegyél erőfeszítéseket a jelen pillanatra való odafigyelésre; vizsgáld a tested, egyre mélyebbre és mélyebbre hatolj befelé! A Buddha azt tanította a szerzeteseknek és apácáknak, hogy olyan helyet keressenek maguknak, ahol jól érzik magukat, ahol az étel megfelelő, a gyakorlótársak (kalyanamitta) társasága megfelelő, és a szállás kényelmes. De valójában nehéz olyan helyet találni, ahol mindezek a dolgok éppen megfelelőek és kielégítik az igényeidet; ezért azt is tanította, hogy bárhová mész élni, lehet, hogy kényelmetlenségekkel kell találkoznod, és el kell viselned olyan dolgokat, amelyeket nem szeretsz. Például mennyire kényelmes ez a kolostor? Ha a világiak igazán kényelmessé tennék számodra, az milyen lenne? Minden nap a rendelkezésedre állnának, hogy hideg és meleg italokat hozzanak neked, ahogyan csak kívánod, és minden édességet és finomságot, amit csak megehetsz. Udvariasak lennének, dicsérnének, és minden jót mondanának neked. Ilyen a jó világi támogatás, nem igaz? Néhány szerzetes és apáca így szereti: „Az itteni világi támogatók igazán nagyszerűek, minden nagyon kényelmes és kellemes”. Egy pillanat alatt az egész tudatosságra és belátásra való törekvés egyszerűen elhal. Így történik ez.

Az, hogy mi az igazán kényelmes és alkalmas a meditációra, minden embernek mást és mást jelenthet. Azonban ha egyszer tudod, hogyan tedd elégedetté a saját tudatod azzal amid van, akkor bárhová mész, mindenhol jól fogod érezni magad. Ha olyan helyen kell megszállnod, amit talán nem választanál elsőre, akkor is tudod, hogyan maradj elégedett, miközben ott gyakorolsz. Ha eljön az ideje, hogy továbbmenj, akkor is elégedett leszel. Nem aggódsz a külső dolgok miatt. Ha nem tudsz túl sokat, a dolgok nehezek lehetnek; ha túl sokat tudsz, az is sok szenvedéssel járhat - minden lehet kellemetlenség és szenvedés forrása. Amíg nincs belátásod, addig állandóan az elégedettség és elégedetlenség hangulataiban billegsz, amelyeket a körülötted lévő körülmények stimulálnak, és potenciálisan minden apró dolog szenvedést okozhat. Bárhová is mész, a Buddha tanítása helyes marad, de a saját tudatodban lévő Dhamma még nem helyes. Hová kell menned, hogy megtaláld a megfelelő feltételeket a gyakorláshoz? Lehet, hogy az egyik szerzetes jól csinálja, és tényleg keményen gyakorol. Amint befejezte az étkezést, siet meditálni. Minden erejével a samadhi fejlesztését gyakorolja. Odaadó és komolyan veszi a dolgát. Lehet, hogy nem is annyira elkötelezett, mert ezt nem igazán tudhatod. Ha valóban teljes szívvel gyakorolsz magadért, akkor biztosan el fogod érni a lelki békét. Ha mások igazán elkötelezettek és sokat gyakorolnak, akkor miért nem nyugodtak mindig? Végül is, ha nem békések, az azt mutatja, hogy mégsem veszik olyan komolyan a gyakorlást.

Amikor a samadhi gyakorlásáról elmélkedünk, fontos megérteni, hogy az erény (sila), az összpontosítás (samadhi) és a bölcsesség (panna) mindegyike alapvető. Kölcsönösen támogatják egymást, mindegyiknek megvan a maga nélkülözhetetlen szerepe. Mindegyik egy-egy szükséges eszközt biztosít a meditáció fejlesztéséhez, de az emberen múlik, hogy felfedezze, hogyan használja őket ügyesen. Aki bölcs, könnyen, aki kevésbé az, nehezen jut belátásra; aki egyáltalán nem rendelkezik bölcsességgel, az egyáltalán nem jut el oda. Két különböző ember követheti ugyanazt a gyakorlási módszert, de az, hogy valóban belátást nyernek-e a Dhammába, attól függ, hogy ki mennyi bölcsességgel rendelkezik. Ha elmész tájékozódni és gyakorolni különböző tanítókhoz, akkor bölcsességgel kell befogadnod a látottakat! Hogyan csinálja ezt ez az Ajahn? Milyen ennek az Ajahnnak a tanítási stílusa? Közelről megfigyeled őket, de ennél tovább nem jutsz. Ez csupán csak a külső szinten való megfigyelés és ítélkezés. Csak a viselkedésüket és a módszerüket látjuk, ahogyan a dolgokat a felszínen csinálják. Ha csak ezen a szinten figyeled a dolgokat, akkor soha nem fogod abbahagyni a kételkedést. Miért csinálja ezt az a tanító így? Miért csinálja azt ez a tanító másképp? Abban a kolostorban a tanító rengeteg beszédet mond, ebben a kolostorban a tanító miért tart olyan kevés beszédet? Abban a másik kolostorban egyáltalán nem tartanak beszédet. Egyszerűen őrület, amikor az elme vég nélkül burjánzik, összehasonlítva és spekulálva a különböző tanítókkal kapcsolatban. A végén egyszerűen csak káoszba fullad az egész. Befelé kell fordítanod a figyelmedet, és magadnak kell gyakorolnod! A helyes dolog, ha belülre, a saját gyakorlásodra összpontosítasz, mert így fejlődik ki a helyes gyakorlás (samma-patipada). Egyszerűen csak figyeled a különböző tanítókat, és tanulsz a példájukból, de aztán magadnak kell csinálnod! Ha ezen a mélyebb szinten szemlélődsz, minden kétséged megszűnik.

Volt egy idősebb szerzetes, aki nem töltött sok időt gondolkodással és spekulációval. Nem tulajdonított nagy jelentőséget a múltról vagy a jövőről szóló gondolatoknak, mert nem engedte, hogy a figyelme eltávolodjon magától a tudattól. Éberen figyelte, hogy mi merül fel a tudatban a jelen pillanatban. Megfigyelve a tudat változó viselkedését és különböző reakcióit, ahogyan megtapasztalta a dolgokat, nem tulajdonított jelentőséget egyiknek sem, ismételgetve magának a tanítást: „Bizonytalan.” A tudat bizonytalan. „Ez nem biztos dolog.” Ha meg tudod magad tanítani arra, hogy így lásd a mulandóságot, hamarosan belátást nyersz a Dhammába.

Nem kell a burjánzó elme után futni. Valójában csak zárt pályáján forog; körbe-körbe pörög. Így működik az elmétek. Ez a samsara vatta - a születés és halál végtelen körforgása. Ez teljesen behálózza az elmét. Ha megpróbálnád üldözni az elmét, miközben körbe-körbe forog, el tudnád kapni? Olyan gyorsan mozog, lépést tudnál tartani vele? Próbáljátok meg üldözni, és meglátjátok mi történik! Amit tenned kell az az, hogy megállsz egy ponton és hagyod, hogy az elme magától körbeforduljon a pályáján. Képzeld el, hogy az elme egy robot, amely képes körbe-körbe futni! Ha elkezdene egyre gyorsabban és gyorsabban futni, és amikor már teljes sebességgel futna, nem lennél elég gyors ahhoz, hogy lépést tarts vele. Pedig valójában nem is kellene sehova sem futnod. Egyszerűen csak állhatnál egy helyben, és hagyhatnád, hogy a robot fusson körülötted. Ha mozdulatlanul állnál a körpálya közepén anélkül, hogy üldöznéd, akkor minden alkalommal láthatnád a robotot amikor elhalad melletted, miközben megtesz egy kört. Sőt, ha megpróbálnál utána futni, minél inkább üldöznéd és igyekeznél elkapni, annál inkább el tudna tűnni előled.

Ami a tudongra járást illeti, egyszerre bátorítalak és lebeszéllek róla. Ha a szerzetes már valamennyire bölcs a gyakorlás terén, akkor nem lehet probléma. Volt azonban egy szerzetes, akit ismertem, aki nem tartotta szükségesnek, hogy tudongra menjen az erdőbe; nem úgy tekintett a tudongra, mint egy egyszerű utazásra. Miután elgondolkodott rajta, úgy döntött, hogy a kolostorban marad és gyakorol, megfogadta, hogy három dhutanga gyakorlatot vállal, és szigorúan betartja őket anélkül, hogy bárhová is elmenne. Úgy érezte, nem szükséges, hogy elfáradjon, és hosszú távolságokat bejárjon a vállán lógó szerzetesi alamizsnástál, a köntös és egyéb kellékek nehéz súlyával. Az ő útja is érvényes volt. De ha valaki valóban erős vágyat érzett arra, hogy tudongra menjen az erdőkön és a hegyeken át, nem tartotta volna helyesnek az otthon maradást. Végül is, ha világosan megérted a dolgok igazságát, csupán egyetlen szó elég a tanításból, és az mély és átható belátást hoz létre.

Egy másik példa, amit említhetnék, hogy egy fiatal novícius, akivel egyszer találkoztam, teljesen egyedül akarta gyakorolni a temetőben való életet. Mivel még többé-kevésbé gyerek volt, alig múlt tizenéves, aggódtam érte, és folyamatosan szemmel tartottam, hogy lássam, hogy van. Reggelente alamizsnagyűjtő-körútra ment a faluba, utána visszavitte az ételét a hamvasztóhelyre, ahol egyedül fogyasztotta el az ételt, körülvéve a gödrökkel, ahová a nem elégetett holttesteket temették. Minden éjjel egyedül aludt a halottak maradványai mellett. Miután körülbelül egy hétig a közelben laktam, elmentem hozzá, hogy megnézzem, hogy van. Mivel úgy tűnt, hogy jól érzi magát, ezért megkérdeztem:

„Nem félsz attól, hogy itt maradsz?”

„Nem, nem félek” - válaszolta.

„Hogyhogy nem félsz?”

„Nem gondolom, hogy bármi olyan történhetne, amitől félnem kellene.”

Mindössze erre az egyetlen egyszerű gondolatra volt szükség ahhoz, hogy az elme abbahagyja a burjánzást. Az a novícius nem gondolkodott mindenféle dolgon, amik csak bonyolítanák a helyzetet. Azonnal „meggyógyult”. A félelme eltűnt. Ki kellene próbálnotok az ilyen meditációt!

Azt mondom, hogy bármit is csinálsz - akár állsz, akár sétálsz, jössz vagy mész - ha fenntartod az éberséget anélkül, hogy egy pillanatra is feladnád, a samadhi nem romlik el. Nem hanyatlik. Van aki azt mondja, a túl sok étel szenvedés és csak problémát okoz. Mi ez a nagy felhajtás? Ha sok van, csak egy kicsit egyél belőle, a többit pedig hagyd meg a többieknek! Miért aggódnál emiatt? Miért áldoznád fel a nyugalmadat? Csak szedj ki egy kis adagot, a többit pedig add másoknak! De ha ragaszkodsz az ételhez, és rosszul érzed magad ha másoknak adsz belőle, akkor természetesen nehéz dolgod lesz. Ha ínyenckedsz, és ebből is, abból is akarsz kóstolni, akkor azt tapasztalod, hogy annyi ételt szedtél, annyira megtöltötted a tálat, hogy megcsömörlesz. Így ragaszkodsz majd ahhoz az elképzelésedhez, hogy a sok étel csak zavaró és terhet jelent. Miért vagy ennyire frusztrált? Te vagy az, aki hagyod, hogy az étel felzaklasson. Maga az étel valaha is zavart és felzaklatott? Ez nevetséges. A semmin izgatod fel magad.

Amikor sok ember látogatja meg a kolostort, azt mondjátok, hogy ez idegesítő. Mi a zavaró tényező? Valójában a napi rutin és a gyakorlás követése meglehetősen egyszerű. Nem kell nagy ügyet csinálni belőle: elmész alamizsnát gyűjteni, visszajössz, megeszed az ételt, elvégzed a szükséges teendőket és házimunkát, amikben magadat edzed az éberséggel, csak végzed a dolgodat. Ügyelsz arra, hogy ne hanyagold el a szerzetesi rutin teendőit. Amikor az esti kántálást végzed, megszűnik az éberséged? Ha a reggeli és az esti éneklés okozza a meditációd összeomlását, azt bizonyítja, hogy nem tanultál meg igazán meditálni. A napi összejöveteleken a meghajlás, a Buddhát, a Dhammát, a Sanghát dicsérő éneklés és minden más, amit csinálsz, üdvös tevékenységek; tehát valóban ezek okozhatják a samadhi-d elfajulását? Ha azt gondolod, hogy zavaró az összejövetelekre járás, vizsgáld meg az okát! Nem az együttlétek zavaróak és kellemetlenek, hanem te magad vagy az. Ha hagyod, hogy a képzetlen gondolkodás felkavarjon, akkor minden zavaróvá és kellemetlenné válik - ha nem is mész el a találkozókra, a végén ugyanolyan zavart és nyugtalan leszel.

Meg kell tanulnod, hogyan gondolkodj bölcsen, és hogyan tartsd a tudatod nyugodt állapotban! Mindenki megéli a zavarodottság és az izgatottság állapotát, különösen azok, akik még kezdők a gyakorlásban. Valójában az történik, hogy megengeded a tudatodnak, hogy kimozduljon és belebonyolódjék a dolgokba, és felhergelje magát. Amikor egy szerzetesi közösségbe jössz gyakorolni, határozd el, hogy egyszerűen csak maradsz, és folytatod a gyakorlást! Hogy mások helyes vagy helytelen módon gyakorolnak, az az ő dolguk. Tegyetek továbbra is erőfeszítést a gyakorlásra, kövessétek a szerzetesi szabályokat, és segítsétek egymást hasznos tanácsokkal, amennyire csak meg tudjátok tenni! Bárki, akinek nem tetszik, hogy itt gyakorol, szabadon elmehet máshová. Ha maradni akarsz, akkor csak folytasd a gyakorlást.

Rendkívül jótékony hatással van a közösségre, ha van a csoportban egy olyan szerzetes, aki önállóan és szilárdan gyakorol. A többiek a környezetében kezdik észrevenni és példát vesznek róla. Megfigyelik, és megkérdezik maguktól, hogyan képes megőrizni a könnyedség és a nyugalom érzését, miközben az éberséget gyakorolja. A jó példa, amit ez a szerzetes mutat, az egyik leghasznosabb dolog, amit a társaiért tehet. Ha egy szerzetesi közösség ifjabb tagja vagy, aki napi rutinnal gyakorol és betartja a szabályokat, akkor követned kell az idősebb szerzetesek példáját, és folyamatosan erőfeszítéseket kell tenned a mindennapokban! Bármi legyen is a tevékenység, csináld, és amikor eljött az ideje, hagyd abba! Azt mondod, ami igaz és hasznos, és arra neveled magad, hogy tartózkodj a helytelen és káros beszédtől. Ne engedd, hogy az ilyen beszéd elhagyja a szádat! Az étkezéskor nem kell sok ételt szedni - csak keveset vegyél ki, a többit pedig hagyd ott másnak! Amikor azt látod, hogy sok az étel, elragadhat a mohóság, és elkezdesz ebből egy kicsit szedni, abból egy kicsit kóstolni, és így végül mindent megeszel, amit felajánlanak. Amikor meghallod a kínálást: „Kérem, vegyen ebből, Ajahn!”, „Kérem, vegyen abból, Tiszteletreméltó!”, ha nem vagy óvatos, az csak felzaklatja a tudatod. Engedd el! Miért kellene belebonyolódni? Azt hiszed, hogy az étel kavar fel, de a probléma valódi gyökere az, hogy hagyod, hogy a tudatod kilépjen és belefeledkezzen az ételbe. Ha elmélkedhetsz erről, és ezt belátod, akkor könnyebb lesz az életed. A probléma az, hogy nem vagy elég bölcs. Nincs elég belátásod ahhoz, hogy lásd, hogyan működik az ok és okozat folyamata.

Amikor régen úton voltam, gyakran előfordult, hogy valamelyik falusi vagy városi kolostorban szálltam meg¹. Utazásaid során, amikor egyedül vagy, és különböző szerzetesi közösségeket ismersz meg, amelyekben a képzés és a fegyelem más-más színvonalon működik, mondogasd magadban a verset: „suddhi asuddhi paccattam” (az erény tisztaságát vagy tisztátalanságát az ember magától tudja)! Tégy így mind védekezésként, mind útmutatásként az elmélkedéshez! Lehet, hogy így a saját feddhetetlenségedre kell hagyatkoznod.

Ha ismeretlen területen jársz, előfordulhat, hogy választanod kell, hogy hol éjszakázz. A Buddha azt tanította, hogy a szerzeteseknek és apácáknak békés helyeken kell élniük. Tehát attól függően, hogy mi áll rendelkezésre, meg kell próbálnod békés helyet találni, ahol megszállhatsz és meditálhatsz. Ha nem találsz igazán nyugodt helyet, akkor a második legjobb megoldásként legalább egy olyan helyet találj, ahol belsőleg békében tudsz maradni. Ha tehát valamiért szükséges egy bizonyos helyen tartózkodni, meg kell tanulnod, hogyan élj ott békésen - anélkül, hogy hagynád, hogy a sóvárgás (tanha) legyőzze a tudatod! Ha aztán úgy döntesz, hogy elhagyod azt a kolostort vagy erdőt, ne a sóvárgás miatt menj el! Hasonlóképpen, ha valahol tartózkodsz, ne a sóvárgás miatt maradj ott! Értsd meg, mi motiválja a gondolkodásodat és a cselekedeteidet! Igaz, a Buddha azt tanácsolta a szerzeteseknek, hogy olyan életmódot folytassanak, és olyan életkörülményeket találjanak, amelyek elősegítik a nyugalmat és alkalmasak a meditációra. De hogyan fogsz megbirkózni azokkal az alkalmakkal, amikor nem találsz békés helyet? A végén az egész az őrületbe kergethet. Hová fogsz legközelebb menni? Maradj ott, ahol vagy; maradj a helyeden, és tanulj meg ott békében élni! Képezd magad, amíg képes nem leszel helyben maradni és ott meditálni ahol éppen vagy! A Buddha azt tanította, hogy a körülményeknek megfelelően kell ismerned és értened a megfelelő időt és helyet; nem bátorította a szerzeteseket és apácákat arra, hogy mindenfelé bolyongjanak, cél nélkül. Természetesen azt ajánlotta, hogy keressünk egy megfelelő csendes helyet, de ha ez nem lehetséges, akkor lehet, hogy néhány hetet vagy hónapot el kell tölteni egy olyan helyen, amely nem annyira nyugalmas vagy nem igazán alkalmas a gyakorlásra. Mit tennél akkor? Valószínűleg egyszerűen belehalnál a sokkba!

Tanuljátok meg tehát megismerni saját tudatotokat, és ismerjétek meg szándékaitokat! Amikor továbbmész valahova máshova, jó eséllyel még több problémát találsz annál, mint amit magad mögött hagytál, és mindig bizonytalan, hogy mi vár rád a következő helyen. Aztán, mielőtt észbe kapnál, malária vagy más kellemetlen betegséged lesz, és keresned kell egy orvost, hogy kezeljen, gyógyszereket és injekciókat adjon. Rövid időn belül a tudatod izgatottabb és zavartabb lesz, mint valaha!

Valójában a sikeres meditáció titka az, hogy a dolgok szemléletmódját összhangba hozzuk a Dhammával; legfontosabb a helyes szemlélet (samma-ditthi) kialakítása a tudatban. Ennél semmi sem bonyolultabb. De folyamatosan erőfeszítéseket kell tenned, hogy megvizsgáld és megkeresd magadnak a helyes utat! Természetesen ez komoly nehézséggel jár, mert még hiányzik a bölcsesség és a belátás érettsége.

Szóval, mit gondolsz, mit fogsz csinálni? Próbáld ki a tudongot, és nézd meg, mi történik! Lehet, hogy eleged lesz a bolyongásból; ezt nem lehet tudni. Vagy talán arra gondolsz, hogy ha igazán belemerülsz a meditációba, nem akarsz majd tudongozni, mert az egész érdektelennek tűnik; de ez a vélekedés is bizonytalan. Lehet, hogy unalmasnak érzed a tudongra járás gondolatát, de ez bármikor megváltozhat, és lehet, hogy nem telik el sok idő, mire újra vándorolni akarsz. Vagy lehet, hogy a végtelenségig kint maradsz a tudongon, és tovább vándorolsz egyik helyről a másikra, időkorlát vagy meghatározott cél nélkül - ez is pont olyan bizonytalan. Ez az, amit meditáció közben át kell gondolnod! Menj a vágyaid áramlása ellen! Ragaszkodhatsz ahhoz a nézethez, hogy biztosan tudongra mész, vagy ragaszkodhatsz ahhoz a nézethez, hogy biztosan a kolostorban maradsz, de mindkettő tévképzet. Helytelenül ragaszkodsz a rögzült nézeteidhez. Menj és vizsgáld meg ezt! Ez már saját tapasztalatom, és igyekszem a lehető legegyszerűbben és legvilágosabban elmagyarázni, hogyan is van ez. Hallgassátok meg, amit mondok, majd figyeljétek meg és szemlélődjetek rajta! A dolgok valóban így vannak. A végén képes leszel magad is belátni ennek az egész dolognak az igazságát. Aztán, ha egyszer belátod az igazságot, bármilyen döntést is hozol, azt helyes szemlélet követi majd, és összhangban lesz a Dhammával.

Bárhogy is döntesz, hogy tudongra mész vagy a kolostorban maradsz, előbb bölcsen gondolkodj el! Nincs arról szó, hogy megtiltom neked, hogy elmenj az erdőbe vándorolni, vagy hogy csendes helyeket keress, ahol meditálhatsz. Ha mégis elmentek vándorolni, akkor tényleg adjatok bele mindent, és addig gyalogoljatok, amíg ki nem merültök, és eljuttok oda, hogy feladjátok - tegyétek próbára magatokat fizikai és szellemi kitartásotok határáig! Régen, amint megpillantottam a hegyeket, feldobódtam, és erős késztetést éreztem arra, hogy elinduljak. Manapság, amikor meglátom a hegyeket, a testem már a látványuktól nyögni kezd, és minden vágyam az, hogy megforduljak és visszamenjek a kolostorba. Már elfogyott a lelkesedésem. Korábban mérhetetlenül boldog voltam, hogy a hegyekben élhetek - azt is gondoltam, hogy egész életemet ott fogom tölteni!

A Buddha azt tanította, hogy éberen figyeljük, ami a jelen pillanatban felmerül! Ismerjük meg a dolgok jelen pillanatban való igazságát! Ezeket a tanításokat hagyta ránk, és ezek helyesek, de a saját gondolataid és nézeteid még nincsenek összhangban a Dhammával, és ezért szenvedsz tovább. Tehát próbáld ki a tudongot, ha ez tűnik helyesnek! Nézd meg, milyen érzés egyik helyről a másikra vándorolni, és ez milyen hatással van a tudatodra!

Nem akarom megtiltani neked, hogy tudongra menj, de nem is akarok engedélyt adni rá. Érted, amit mondok? Nem akarom sem megakadályozni, sem megengedni, hogy elmenjetek, de megosztom veletek néhány tapasztalatomat. Ha elmész tudongra, használd ki az időt a meditációd érdekében! Ne csak úgy menj, mint egy turista, aki szórakozva utazgat! Manapság úgy tűnik, hogy egyre több szerzetes és apáca megy tudongra, hogy egy kis érzéki élvezetet és kalandot keressen, ahelyett, hogy a saját spirituális képzését segítené elő. Ha elmész, akkor tényleg tegyél őszinte erőfeszítést, hogy a dhutanga gyakorlatokat használd a szennyeződések eltávolítására! Ha a kolostorban maradsz, akkor is elkezdheted a dhutanga gyakorlatokat. Manapság, amit „tudong”-nak neveznek, inkább az izgalom és az ösztönzés keresésének módja, nem a tizenhárom dhutanga-gyakorlat végzése. Ha így mész el, akkor csak hazudsz magadnak, amikor „tudong”-nak nevezed. Ez egy látszat-tudong. A tudong támogatja és elmélyíti a meditációdat. Amikor elmész, akkor tedd teljes erődből! Gondold végig mi a tudongra járás valódi célja és értelme! Ha elmész, arra bátorítalak, hogy használd fel az élményt, mint lehetőséget a tanulásra és a meditációd fejlesztésére, ne pocsékold az idődet! Nem engedem el a szerzeteseket, ha még nem állnak készen rá, de ha valaki őszinte és komolyan érdeklődik e gyakorlat iránt, nem fogom megállítani.

Ha elutazást tervezel, érdemes először tanulmányoznod ezeket a kérdéseket, és elgondolkodnod rajtuk. A hegyekben való tartózkodás hasznos tapasztalat lehet; én a múltban magam is gyakran jártam a hegyeket. Akkoriban nagyon korán kellett kelnem reggel, mert a házak, ahová alamizsnáért mentem, nagyon messze voltak. Előfordulhatott, hogy egy egész hegyet kellett megmásznom, és néha olyan hosszú és fáradságos volt a gyaloglás, hogy nem értem oda és vissza időben, hogy dél előtt elfogyasszam a szálláshelyemen az ételt. Ha összehasonlítjuk ezt a mai viszonyokkal, akkor láthatjuk, hogy talán valójában nem is kell ilyen hosszú utat megtenni és ennyi megpróbáltatásnak kitenni magunkat. Talán hasznosabb lenne, ha alamizsnakörútra mennénk az egyik, az itteni kolostorhoz közeli faluba, visszatérve elfogyasztanánk az ételt, és sok energiánk maradna arra, hogy a formális gyakorlásra fordítsunk erőnket. Ez csak akkor van így, ha őszintén gyakorolsz, de ha csak a lazaságra vágysz, és szeretsz az étkezés után rögtön visszamenni a kunyhódba aludni, akkor nem ez a helyes út. Azokban az időkben, amikor tudongon voltam, előfordulhatott, hogy hajnalban kellett elhagynom a szálláshelyemet, és az energiám nagy részét a hegyeken való átkelésre kellett felhasználnom – még így is előfordulhatott, hogy annyira szorított az idő, hogy valahol az erdő közepén kellett megennem az ételt, mielőtt visszaértem volna. Most, hogy belegondolok, azon tűnődöm, vajon megéri-e ennyi fáradtságot vállalni. Talán jobb olyan helyet találni a gyakorláshoz, ahol az alamizsnagyűjtő út a legközelebbi faluba nem túl hosszú vagy nehéz, és így az energiát a formális meditációra tartalékolhatjuk. Mire megtisztálkodsz, és visszatérsz a kunyhódba, hogy folytasd a meditációt, az a szerzetes odafent a hegyekben még mindig az erdőben kóborolna, és még csak el sem kezdett enni.

A gyakorlás legjobb módjáról eltérőek lehetnek a vélemények. Néha valóban meg kell tapasztalnunk némi szenvedést, mielőtt belátásunk lesz a szenvedéssel kapcsolatban, és megismerjük, hogy mi is az. A tudongnak lehetnek előnyei, és én nem török pálcát sem azok fölött, akik a kolostorban maradnak, sem azok fölött, akik tudongra mennek - ha a céljuk az, hogy fejlesszék a gyakorlásukat. Nem dicsérem a szerzeteseket csak azért, mert a kolostorban maradnak, és azokat sem akik tudongra mennek. Azok érdemelnek igazán dicséretet, akik helyes szemlélettel rendelkeznek. Ha a kolostorban maradsz, annak a tudat művelése miatt kell történnie. Ha elmész, akkor is ez lebegjen a szemed előtt! A meditáció és a gyakorlás helytelen irányba megy, ha elmész egy baráti társasággal, amelyhez aztán ragaszkodsz, és csak az érdekel, hogy jól érezzétek magatokat együtt, és ostobaságokat csináljatok.

 

 

Kérdések és válaszok

 

Mit tudsz mondani a képzés módjáról? Mit gondolsz arról, amit mondtam? Mit gondolsz, hogyan döntesz majd a jövőben?

Egy bhikkhu: Szeretnék tanítást kérni arról, melyik meditációs tárgyat milyen habitusú gyakorlónak ajánlasz. Már régóta próbálom megnyugtatni a tudatom azzal, hogy a Buddho szó recitálásával egybekötött légzésre összpontosítom a figyelmemet, de soha nem lettem igazán nyugodt. Próbáltam a halálról elmélkedni, de ez sem segített. Az öt halmazon (khandha) való elmélkedés sem vált be. Így kimerítettem az összes tudásom.

Ajahn Chah: Csak engedd el! Ha kimerítetted az összes tudásod, el kell engedned.

Egy bhikkhu: Amint megjelenik egy kis nyugalom ülőmeditáció közben, emlékek és gondolatok sokasága tör elő azonnal, és megzavarják a tudatom.

Ajahn Chah: Éppen ez a lényeg. Ez bizonytalan. Tanítsd meg magad, hogy nem biztos! Tartsd fenn ezt az elmélkedést a mulandóságról, miközben meditálsz! Minden egyes érzékszervi tárgy és mentális állapot, amit megtapasztalsz, kivétel nélkül mulandó. Tartsd ezt az elmélkedést folyamatosan jelen a tudatban! Meditáció közben elmélkedj arról, hogy a zavaros tudat bizonytalan! Amikor a tudat a samadhi során megnyugszik, akkor is bizonytalan. A mulandóságról való elmélkedés az, amibe igazán bele kell kapaszkodnod! Nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítanod semmi másnak! Ne foglalkozz a tudatban felmerülő dolgokkal! Engedd el őket! Ha békés vagy, nem kell túl sokat gondolkodnod rajta! Ne vedd túl komolyan! Akkor se vedd túl komolyan, ha nem vagy nyugodt! Vinnánam aniccam - olvastad ezt már valahol? Azt jelenti, hogy az érzékelő tudat mulandó. Hallottátok már ezt valaha? Hogyan kellene gyakorolnod ezen igazság fényében? Hogyan kellene szemlélődnöd, amikor azt tapasztalod, hogy mind a nyugodt, mind a zaklatott tudatállapotok mulandóak? Fontos, hogy fenntartsd a tudatosságot a dolgok jelenlegi állapotáról! Más szóval; tudd, hogy mind a nyugodt tudat, mind a zaklatott tudat bizonytalan. Ha ezt egyszer megérted, hogyan fogod szemlélni a dolgokat? Amint ez a megértés beivódott az elmébe, amikor nyugodt állapotokat tapasztalsz tudod, hogy azok mulandók, és amikor zaklatott állapotokat tapasztalsz tudod, hogy azok is mulandók. Tudod, hogyan kell meditálni ezzel a fajta tudatossággal és belátással?

Egy bhikkhu: Nem tudom.

Ajahn Chah: Vizsgáljuk meg a mulandóságot! Hány napig tarthatnak valójában ezek a nyugodt mentális állapotok? Az ülőmeditáció zavart tudattal bizonytalan. Amikor a meditáció jó eredményeket hoz, és a tudat nyugodt állapotba kerül, ám az is bizonytalan. Itt jön a belátás. Mihez ragaszkodhatsz még? Folyamatosan kövessük, mi történik a tudatban! Ahogy vizsgálódsz, kérdezz és kutass tovább, egyre mélyebbre és mélyebbre hatolva a mulandóság természetébe! Tartsd fenn az éberségedet ezen a ponton - nem kell máshová menned! A tudat pillanatokon belül megnyugszik pont úgy, ahogyan szeretnéd.

Az ok, amiért a „Buddho” meditációs szóval való gyakorlás nem teszi a tudatot nyugodttá, és a légzésre való odafigyelés gyakorlása sem, mert ragaszkodsz a zavart tudathoz. Amikor a „Buddho”-t recitáljuk, vagy a légzésre koncentrálunk, és a tudat nem nyugszik meg, gondolkodjunk el a bizonytalanságon, ne foglalkozzunk túlságosan azzal, hogy a tudat békés-e vagy sem! Ha nyugodt állapotba kerülsz is, ne foglalkozz vele, mert ez megtéveszthet, és arra késztethet, hogy túl nagy jelentőséget és fontosságot tulajdoníts ennek az állapotnak! Némi bölcsességet kell használnod, amikor a tévelygő tudattal foglalkozol. Amikor megnyugszik, egyszerűen vedd tudomásul a tényt, és tekintsd annak jeleként, hogy a meditáció jó irányba halad! Ha a tudat nyugtalan, egyszerűen tudomásul veszed, hogy a tudat zavart és szétszórt, de semmit sem nyersz azzal, ha nem fogadod el az igazságot, és megpróbálsz küzdeni ellene. Amikor a tudat békés, tudatosítsd, de emlékeztesd magad arra, hogy minden nyugodt állapot bizonytalan! Amikor a tudat nyugtalan, megfigyelheted a béke hiányát, de tudatosítsd, hogy a nyugtalan tudatállapot ugyanúgy ki van téve a változásnak, mint a békés!

Ha már megalapoztad ezt a fajta belátást, az én-érzéshez való ragaszkodás összeomlik, amint elkezdesz szembesülni vele és vizsgálódni! Amikor a tudat nyugtalan, abban a pillanatban, amikor elkezdesz elmélkedni ennek az állapotnak a bizonytalanságáról, a ragaszkodás által felfújt én-érzet kezd leereszteni. Oldalra dől, mint egy felfújható gumicsónak, amit kilyukasztottak. Ahogy a levegő kiszökik a csónakból, elkezd süllyedni, hasonlóképpen az én-érzet is összeroskad. Próbáld ki magad! A baj az, hogy általában nem sikerül elég gyorsan megragadni a megtévesztő gondolkodásodat. Ahogy felmerül, az én-érzet azonnal kialakul a mentális nyugtalanság körül, de amint elgondolkodsz annak változó természetén, a ragaszkodás elpárolog.

Vizsgáld meg te magad! Kérdezősködjetek és vizsgálódjatok egyre mélyebben és mélyebben a ragaszkodás természetén! Általában nem sikerül megállni és megvizsgálni a tudatban lévő nyugtalanságot. De türelmesnek kell lenned és rá kell érezned az utadra! Hagyd, hogy az izgatott burjánzás megtörténjen, majd lassan folytasd az utad keresését! Nem szoktál hozzá, hogy vizsgálódj, ezért elszántnak kell lenned a keresésben; légy határozott, ne adj teret a nyugtalanságnak, ne hagyd, hogy a tudatodban maradjon! De amikor előadásokat tartok, általában csalódott vagy és panaszkodásban törsz ki: „Ez az öreg Ajahn mindig csak a mulandóságról és a dolgok változó természetéről beszél.” Az első pillanattól kezdve frusztráltan hallgatod, és el akarsz menekülni valahová. „Luang Pornak csak egy tanítása van, hogy minden bizonytalan.” Ha valóban eleged van ebből a tanításból, akkor menj el, és folytasd a meditációt, amíg elég belátást nem fejlesztesz ahhoz, hogy valódi magabiztosságot és bizonyosságot teremts a tudatodban! Menj és próbáld meg! Kisvártatva újra itt leszel! Tehát próbáld meg ezeket a tanításokat megjegyezni és a szívedbe elrakni! Aztán menj tovább, és próbáld ki a tudongon való vándorlást! Ha nem érted meg és nem látod meg az igazságot az általam elmagyarázott módon, akkor kevés nyugalmat fogsz találni. Bárhol is vagy, nem leszel békés. Nem találsz olyan helyet, ahol igazán meditálhatsz.

Egyetértek azzal, hogy a sok formális meditáció a samadhi fejlesztése érdekében jó dolog. Ismered a ceto-vimutti és a panna-vimutti kifejezéseket? Érted a jelentésüket? A vimutti a mentális szennyeződésektől (ásavá) való megszabadulást jelenti. A tudat kétféleképpen nyerheti el a felszabadulást: a ceto-vimutti arra a felszabadulásra utal, amely azután következik be, hogy a samadhi a legerősebb és legfinomabb szintre fejlődött és tökéletesedett. A gyakorló először a samadhi ereje által fejleszti ki a képességet, hogy a szennyeződéseket teljesen elpusztítsa, majd a belátás fejlesztéséhez fordul, hogy végül elnyerje a felszabadulást. A panna-vimutti az áradásoktól (ogha) való megszabadulást jelenti, ahol a gyakorló a samadhit olyan szintre fejleszti, ahol a tudat teljesen egyhegyű és elég szilárd, támogatja és fenntartja a belátást, ami aztán átveszi a vezetést a szennyeződések megsemmisítésében.

A felszabadulás e két fajtája a különböző fákhoz hasonlítható. Egyes fafajok gyakori öntözéssel nőnek és virágoznak, mások viszont elpusztulhatnak, ha túl sok vizet adunk nekik. Ezeknek a fáknak csak kevés vizet kell adni, éppen csak annyit, hogy életben tartsuk őket. Egyes fenyőfafajok ilyenek: ha túlöntözzük őket, elpusztulnak. Csak ritkán kell egy kis vizet adni nekik. Furcsa, nem igaz? Nézd meg ezt a fenyőt! Száraznak és fonnyadtnak tűnik, az ember csodálkozik, hogy mégis növekszik. Gondoljatok bele! Honnan kapja a vizet, amire szüksége van a túléléshez, és azokhoz a nagy, életerős ágakhoz? Más fafajtáknak sokkal több vízre lenne szükségük ahhoz, hogy hasonló méretűre nőjenek. Aztán ott vannak azok a növények, amelyeket cserépbe ültetnek és felakasztanak, a gyökereik pedig a levegőben csüngenek. Azt gondolnánk, hogy biztosan elpusztulnak, de a levelek nagyon gyorsan egyre nagyobbra és nagyobbra nőnek, pedig alig kapnak vizet. Ha a szokásos, földben növő növények lennének, valószínűleg nagyon hamar elszáradnának. Ugyanez a helyzet a kétféle felszabadulással. Látjátok ezt? Természetüknél fogva különböznek egymástól.

Vimutti felszabadulást jelent. A ceto-vimutti az a felszabadulás, amely a samadhi-ban maximális szintre fejlesztett tudat erejéből származik. Olyan ez, mint azok a fák, amelyeknek sok vízre van szükségük a gyarapodáshoz. Másfajta fáknak csak kevés vízre van szükségük. Túl sok víztől elpusztulnak. Olyan a természetük, hogy csak kevés víz kell nekik, hogy növekedjenek és gyarapodjanak. A Buddha tehát azt tanította, hogy kétféle megszabadulás létezik a szennyeződésektől, a ceto-vimutti és a panna-vimutti. A felszabaduláshoz bölcsességre és a samadhi erejére egyaránt szükség van. Van különbség a samadhi és a bölcsesség között?

Egy bhikkhu: Nincs.

Ajahn Chah: Miért adnak nekik különböző neveket? Miért van ez a különbség a ceto-vimutti és a panna-vimutti között?

Egy bhikkhu: Ez csak egy szóbeli megkülönböztetés.

Ajahn Chah: Így van. Látod? Ha ezt nem látod, akkor nagyon könnyen beleszaladhatsz a címkézésbe és megkülönböztetésekkel élsz, még annyira is elragadtathatod magad, hogy elveszíted szem elől a valóságot. Azonban a kétféle felszabadulásnak más és más a hangsúlya. Nem lenne helyes azt mondani, hogy pontosan ugyanazok, de nem is két különböző dologról van szó. Helyes, ha így válaszolok? Azt mondom, hogy ez a két dolog sem nem pontosan ugyanaz, sem nem különbözők. Így válaszolok a kérdésre. Magaddal kell vinned amit mondtam, és el kell gondolkodnod rajta!

Ha a tudatosság gyorsaságáról és könnyedségéről beszélünk, eszembe jut az az idő, amikor egyedül vándoroltam, és útjaim során egy régi, elhagyatott kolostorra bukkantam. Felállítottam az esernyőmet és a szúnyoghálót, hogy ott táborozzak, és néhány napig meditációt gyakoroljak. A kolostor területén sok gyümölcsfa állt, amelyek ágai tele voltak érett gyümölcsökkel. Nagyon szerettem volna enni belőlük, de nem mertem, mert féltem, hogy a fák a kolostor tulajdonát képezik, és nem kaptam engedélyt, hogy egyek belőlük. Később egy falubeli jött egy kosárral, és látva, hogy ott tartózkodom, engedélyt kért tőlem, hogy leszedhesse a gyümölcsöt. Talán azért kérte tőlem, mert azt hitte, hogy én vagyok a fák tulajdonosa. Ezen elgondolkodva beláttam, hogy valójában nincs felhatalmazásom arra, hogy engedélyt adjak nekik a gyümölcs leszedésére, de ha megtiltanám neki, akkor azt gondolná, hogy fösvény és fukar vagyok - így vagy úgy, de káros következmények lennének. Ezért azt válaszoltam az embernek: „Bár ebben a kolostorban lakom, nem én vagyok a fák tulajdonosa. Megértem, hogy szeretnél a gyümölcsből. Nem fogom megtiltani, hogy szedj belőle, de nem is adhatok rá engedélyt. Szóval rajtad múlik.” Csak ennyi kellett: nem szedett le semmit! Az ilyen beszéd tulajdonképpen nagyon hasznos volt; nem tiltottam meg semmit, de nem is adtam engedélyt, így nem volt az az érzése, hogy terhet raktam rá. Így lehet legbölcsebben kezelni az ilyen helyzetet. Az ilyen beszéd üdvös eredményt hozott, és ez a mai napig hasznos beszédmód. Néha, ha az emberekkel ilyen szokatlan módon beszélsz, az elég ahhoz, hogy visszatartsa őket, hogy valami nem üdvöset tegyenek.

Mit értenek temperamentum (carita) alatt?

Egy bhikkhu: Temperamentum? Nem tudom, hogyan válaszolhatnék erre.

Ajahn Chah: A tudat egy dolog, a temperamentum egy másik, a bölcsesség pedig egy harmadik. Hogyan lehet tehát ezzel gyakorolni? Szemlélődj ezekről! Hogyan beszélnek róluk? Van a vágyakozó temperamentum, a gyűlölködő temperamentum, a megtévesztett temperamentum, az intelligens temperamentum és így tovább. A temperamentumot azok a mentális állapotok határozzák meg, amelyeken belül a tudat leggyakrabban rögzül és rejtőzik. Egyeseknél ez a vágy, másoknál az ellenszenv. Valójában ezek mind csak szóbeli leírásai a tudat jellemzőinek, de világosan megkülönböztethetőek egymástól.

Tehát már hat éve szerzetes vagy. Valószínűleg elég régóta futsz a gondolataid és a hangulataid után - már évek óta üldözöd őket. Elég sok szerzetes van, aki egyedül akar élni, és nekem semmi bajom ezzel. Ha egyedül akarsz élni, akkor próbáld meg! Ha közösségben élsz, akkor maradj amellett! Egyik sem rossz - ha nem gondolkodsz helytelenül. Ha egyedül élsz, és téves a gondolkodásod, az megakadályozza, hogy hasznot húzz a tapasztalatból. A meditáció gyakorlásához a legmegfelelőbb hely egy csendes és nyugodt hely. De ha nem áll rendelkezésre megfelelően békés hely, és nem vigyázol, a meditációs gyakorlatod egyszerűen elsorvad. Bajban leszel. Ezért vigyázz, hogy ne fecséreld el az energiádat és a tudatosságodat azzal, hogy túl sok tanítót, különböző módszereket vagy meditációs helyet keresel! Gyűjtsd össze a gondolataidat és összpontosítsd az energiádat! Fordítsd befelé a figyelmedet, és tartsd fenn a tudatosságot magán a tudaton! Használd ezeket a tanításokat arra, hogy hosszú időn keresztül megfigyeld és vizsgáld a tudatot! Ne dobd el; tartsd őket magadnál, mint az elmélkedés tárgyát! Nézd meg, mit mondtam arról, hogy minden kondicionált dolog változásnak van kitéve! A mulandóság olyasmi, amit meg kell vizsgálni. Nem fog sok időbe telni, és tiszta belátást nyersz. Az egyik tanítás, amit egy idősebb szerzetes adott nekem, amikor még új voltam a meditációban, és ami belém égett az az, hogy egyszerűen menj előre, és képezd a tudatod! Fontos az, hogy ne merülj el a kételyekbe! Nos mára ennyi elég is lesz.