Első fejezet

Az együttérzés és a belátás jelentősége

Az ürességmeditációval elvágható a ciklikus létezés gyökere. Ez azt jelenti, hogy ha valaki az ürességen a kilépés szellemével elmélkedik, akkor ki tudja irtani a szenvedést okozó zavarodottságot, és ha ezt a gyakorlást a felébredés szelleme motiválja, akkor az illúziókat teljesen felszámolhatja. Így el lehet érni a teljes felébredést, egy buddha megvilágosodását, amely ezután képessé tesz mások szenvedésének enyhítésére és tartós jóléthez való segítésére is. Ezért nagyon fontos a motiváció ápolása.

A kezdeti szándék elengedhetetlen minden elvégezni kívánt tevékenység esetében. Világi tevékenységeinkhez elég a hétköznapi szándék, de a mi magasabb rendű munkánkhoz világi motiváció nem elegendő. Fontos egy speciális motiváció kialakítása. Ápolnunk kell egy üdvös motivációt, és a legüdvösebb motiváció az, hogy képesek legyünk mások szenvedéseit eloszlatni, és jóléthez segíteni őket.

Valójában Buddha kinyilatkoztatásának, beleértve a szentírásokat és a belátást is, az együttérzés a gyökere. Az itt felajánlott tanításokat a mahajána Dharma tartalmazza. E szerint elengedhetetlen a nagy együttérzés. Az együttérzés olyan tudatállapot, amely mások védelmét szolgálja a szenvedéstől. A tudatosság felbecsülhetetlen minősége. Ha az együttérzés betölti a szíved, másokat a jólét állapotával ajándékozhatsz meg, és megvédheted őket a szenvedéstől. Sőt, ha más emberek könyörületet mutatnak irántunk, ez boldogabbá is teszi őket. Mondhatjuk, hogy az együttérzés az öröm és a boldogság gyökere.

Például, ha otthon együttérző ember vagy, ez boldogságot okoz a család többi tagjának. Ha a család minden tagjának kedves, együttérző a természete, akkor nehéz és jó időkben egyaránt a tudatosság minősége mindannyiuk számára boldogságot hoz. Tágabb értelemben, ha az egész világ együttérző emberekkel lenne tele, nem lenne kérdés, hogy boldogság uralkodna.

Az ember kizárólag a könyörület ápolásával és az együttérzés útjának követésével éri el a buddhaság teljes felébredését. Ez nem azt jelenti, hogy önmagában az együttérzés elegendő, inkább azt mondhatjuk, hogy az együttérzés előfeltétel, az együttérzés művelése nélkül nincs spirituális út. Ezért nagyon fontos fejleszteni az együttérzés motivációját: arra vágyni, hogy minden érző lény szabaduljon meg a szenvedéstől. Ezzel a motivációval kövesd az ürességről szóló tanításokat, és így vegyél részt a gyakorlásban.

A Nemes Rasztapála kérdései szútra (Arya-Rastapala-pariprccha-sutra) kijelenti, hogy az üresség, a nyugalom és a nem-született nem-tudása miatt vándorolnak az érző lények a létforgatagban. A mondat az ürességet hangsúlyozza, mert egyetlen jelenségnek, beleértve önmagát az ürességet is, nincs önmagában rejlő természete. Ebben az összefüggésben a „nyugalom” a fogalmi megformálástól való mentességet jelenti, amely elvezet a valódi létezés megértéséhez. Végül a nem-született azt jelenti, hogy a fogalmi megformálástól való mentesség területén nincs megjelenés, és mivel nincs megjelenés, nincs megszűnés sem. Ez minden jelenség végső létmódja, és ennek az igazságnak a nem-tudása miatt vándorolnak az élőlények a létforgatagban. A jelenségek létmódjának nem-tudása miatt nem csupán tudatlanok vagyunk, hanem a jelenségek létmódjának hamis felfogása tartja fenn a szamszára körforgását.

A fenti mondatok pontosan szemléltetik az együttérzés és a bölcsesség kapcsolatát. A bódhiszattva nagy együttérzését és a Buddha elemzését a létezés természetéről. A bódhiszattvák és a buddhák miután felismerték, hogy az érző lények milyen zavarodottságban szenvednek, számos utat tártak fel az üresség belátásához. Ha valaki el tudja érni az üresség nem-fogalmi átélését, teljesen megszüntetheti nem csak az összes érzelmi szenvedést, hanem a gondolkodó elme összes kínját is.

Még ha az embernek nincs is ilyen fogalmakon túli átélése, elképzelhető az üresség fogalmi megértése, amikor az üresség tapasztalata keveredik az üresség általános fogalmával. Ez is nagyon hasznosnak mondható. Ha azonban hiányzik az üresség belátása vagy átélése, akkor minden erényét - beleértve az együttérzést, nagylelkűséget, erkölcsi fegyelmet, türelmet, buzgalmat vagy a meditációs összeszedettséget - vaknak mondanak.

Milyen értelemben tartják vaknak az erényeket? Mert nem mutatják meg a valódi célt, a követendő utat. Ahogy egy vak sem lehet vezető, még akkor sem, ha olyan erényekkel ruházzák fel, mint a nagy együttérzés vagy a felébredés szelleme. Ha hiányzik az üresség belátása, nem képes vezetője lenni másoknak, és nem tudja kivezetni őket a szenvedésből. Vagyis így nem lehet teljesen kiirtani mások szenvedését a gyökereivel együtt, és tartós jóléthez vezetni őket. Azonban, ha egy vaknak van vezetője, akkor elvezetheti a kívánt úti célhoz.

Az óriási együttérzéssel rendelkező embernek is szüksége van az üresség megértésére vagy átélésére. Ugyanez vonatkozik a hat tökéletesség másik öt összetevőjére, nevezetesen a nagylelkűségre, az etikai fegyelemre, a türelemre, a buzgalomra és a meditatív összeszedettségre. Ha valakinél hiányzik az üresség belátása, ezek még a tökéletesség nevet sem érdemlik. Csak akkor kaphatják ezt a nevet, ha összekapcsolódnak az üresség felismerésével. A tibeti tökéletesség (Tib. pha rol tu phyin pa) szó szerint azt jelenti, hogy túllép vagy meghalad. A bölcsesség tökéletességét azért hívják így, mert a létforgatagon túlra vezet, a felszabadulás transzcendens állapotába.

Milyen előnyei vannak a szamszára meghaladásának, ennek a létforgatagnak, amelyben az ember születésnek, öregedésnek, betegségnek és halálnak van kitéve? A létforgatagon túllépve olyan állapotot érsz el, amelyben semmi sem születik, és nem is szűnik meg. Ez olyan, mintha a Föld gravitációs mezőjéből kiszakadnánk egy űrhajóval. Röviden: a bölcsesség tökéletességének rendkívüli előnyei vannak.

Az üresség nem fogalmi belátása előtt, ha némi benyomást szerzel az üresség természetéről olyan, mintha lyukat ütnél a szamszára zsákján. Lehet, hogy nem szakad ki, de szivárogni kezd. Árjadéva, a nagy indiai filozófus kijelentette, hogy ha valaki akár csak kérdéseket tesz fel a létezés valódi természetével kapcsolatban, az megrendíti a szamszára alapjait. Azt mondják, hogy egyesek már az üresség szó hallatán komoly érdemeket szereznek, mivel megérzik ennek a szónak a nagy jelentését. Így az ürességről szóló tanítások hallgatása óriási jelentőséggel bírhat. Vagyis, ha lényegi jelentést keresel, megtalálhatod.

Összehasonlításképpen; ha folyamatosan rossz úton haladsz, akkor teljes szívvel folytatod az utat, amíg nem látsz másikat. De ha azt hallod, hogy van egy másik út, akkor kétely merül fel benned, és fokozatosan csökken a kitartásod a rossz úton való haladás iránt. A kétely odáig fajul, hogy úgy gondolod, nem biztos, hogy az a jó út, amin jársz, és amikor egy kereszteződéshez érsz, egy másik utat keresel. Amint megtalálod, teljesen megváltoztathatod a haladási irányt. A hasonlatot e tanításra alkalmazva: a rossz út a nem-tudás útja, a helyes út pedig az üresség bölcsessége. Az üresség valósága az alapvető kritérium annak eldöntésére, hogy helyes vagy rossz-e az utad. Ezért mondják, hogy még némi bizonytalanság esetén is szakadozott lesz a szamszára.

Ha valaki erősen ápolja az ébredés szellemét, de hiányzik az üresség belátása, nem tudja elvágni a szamszára gyökerét. Amíg ez hiányzik, soha nem uralhatod az olyan dolgokat, mint a születés, az öregedés, a betegség és a halál. Ezért az üresség belátásának bölcsessége nagyon értékes dolog.

AZ ÜRESSÉG TANÍTÁSÁRA ALKALMAS TANÍTÓK ÉS TANÍTVÁNYOK

Kik a megfelelő befogadói ezeknek a tanításoknak? Ahhoz, hogy megfelelő befogadó lehessen valaki, sok feltételre van szüksége. Először is bízni kell az ilyen tanításokban, másodszor biztosnak kell lenni abban, hogy az üresség nem jelent teljes nemlétet. Harmadszor, a jelenségek létmódjának vizsgálatakor fel kell ismernünk, hogy a hatások, összefüggések és működések annak ellenére is felmerülnek, hogy a jelenségek üresek az önléttől.

Azt mondják, ha valaki rendelkezik ezekkel a feltételekkel, akkor helyénvaló az ürességről szóló tanításokat kapnia. Nem megfelelő befogadó lehet például az a személy, aki azt gondolja: „Ha én nem létezem, akkor nem halmozom fel a karmát, és mivel nem halmozom fel a karmát, nem kell megtapasztalnom a karma eredményeit". Éppen ellenkezőleg, hangsúlyozni kell a következő állítás érvényességét az ürességre vonatkozó tanításokkal kapcsolatban: bár a jelenségek üresek az öntermészettől, függő módon léteznek, ezért hatásuk és működésük tapasztalható.

Nágárdzsuna kijelentette, hogy bármi, ami üres az önvalótól, bármilyen tulajdonságot felvehet, míg ami nem üres, semmilyen tulajdonsággal nem rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy ha valami üres természetű, akkor a négy nemes igazság érvényes. Ha lenne valami, ami nem üres az önvaló léttől, akkor a négy nemes igazság nem lenne érvényes.

Azt tapasztaltam, hogy sok nyugati ember érdeklődik az üresség témája iránt, és mivel ez a helyzet, fontos hangsúlyozni, hogy az üresség nem jelent teljes nemlétet. Bár a dolgok üresek, relatív működésük továbbra is érvényes. Később elmagyarázom, hogy az önvaló léttől üres dolgok miként képesek működni és kapcsolatokat kialakítani, és hogy az önvalótól nem üres dolgoknak működésük, tulajdonságaik vagy kapcsolataik sem lehetnek.

Ha valaha is tanítasz az ürességről nagyon fontos, hogy meggyőződj arról, hogy az általad tanított emberek mentesek-e attól a téveszmétől, hogy a jelenségek üresek az önvalótól, ezért nem léteznek, és az ok-okozati összefüggések nem állnak fenn. Ha nem vigyázol erre és olyan embereket tanítasz, akik így reagálhatnak, akkor elbuksz, hogyha be kívánod tartani a bodhiszattva-előírásokat. Fontos hangsúlyozni ezt a szempontot, amikor az ürességről szóló tanításokat adjuk. Ez a kérdés azért jelentős, mert ha az emberek arra következtetnek, hogy mivel a jelenségek üresek, ezért nem léteznek, és ezért nincs karma, akkor ezek az emberek aláássák az üdvös művelése és a káros elkerülése szellemi gyakorlatának alapját.

Most, hogy végigvettük az ürességről szóló tanítások alkalmas befogadójának képességeit, a következő kérdés az, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik az ürességről szóló tanítások teljesen képzett befogadója? Ezeket a Csandrakírti Belépés a középútba avagy segédlet a középúthoz (Madhyamakavatara) című szövegében tárgyalja. Ott azt mondja, hogy a teljesen képzett befogadó egyik jellemzője az, hogy gyakran elragadtatottá válik az ilyen tanítások miatt, és könnyei patakzanak az örömtől. Vannak, akik úgy sírnak az örömtől, mintha szerencsejátékon nyertek volna. Vannak, akik úgy sírnak az örömtől, mintha arany kupát nyertek volna. Csandrakírti azt mondja, hogy az öröm könnyei spontán potyognak, sőt a haja is égnek állhat valakinek, ha meghallja az ürességről szóló tanításokat. Ez azt jelzi, hogy vannak olyan magok vagy potenciálok, amelyek felkeltik az emberben lakó buddha-természet tudatosságát, ami azt jelenti, hogy alkalmas vagy az üresség átélésére. Csandrakírti azt mondja, hogy az ilyen befogadóknak az ürességről szóló tanításokat végül fel kell ajánlani.

Csandrakírti azt mondja, hogy az ürességmeditációhoz ebben és a jövőbeni életben szükség van bizonyos támogató körülmények kialakítására, amelyek megkönnyítik a gyakorlást. Például fontos, hogy ne szenvedj a szegénységtől. Nehéz meditálni, ha nincs elég ennivaló. A szegénység elkerülése érdekében gyakorold a nagylelkűséget, mert a nagylelkűség karmikus eredménye a szegénység hiánya. Annak érdekében, hogy a jövőben is folytathassuk a gyakorlást, fontos az újjászületés egy szerencsés létbirodalomban. Ehhez az etikai fegyelmet kell művelni. Ahhoz, hogy egy szellemi mentor vezessen, aki irányítja az ember gyakorlását, ápolni kell a türelmet. Továbbá annak érdekében, hogy megfelelő ösztönzést kapjunk a jövőben, ki kell fejlesztenünk a lelkesedést. Ugyanez vonatkozik a meditatív összeszedettség művelésére. Ezeket mind úgy foghatjuk fel, hogy elvetjük a magokat, hogy kedvező körülményeket teremtsünk azért, hogy tudjuk folytatni a gyakorlást a következő életünkben. Azért, hogy a gyakorlás egy buddha teljes felébredését elérő csúcspontjához segítsen, elengedhetetlen ezeknek a gyakorlatoknak a végzése. A nagylelkűség és a többi művelésével az ember utat nyit a jövőbeli élethez, amelyben folytathatja ezeket a gyakorlatokat. Sőt, így javul az ember gyakorlása a jelenlegi életben is.

ÁTMENETI ÉS VÉGLEGES TANÍTÁSOK A BUDDHIZMUSBAN

A klasszikus indiai buddhizmusban különböző átadási vonalak és hagyományok léteznek az ürességről szóló tanítások tekintetében. Ezen kívül Tibetben az elmúlt évezredben sokféleképpen tanították az ürességet. A Buddha szútrái között sok átmenetinek tekinthető, míg más szútrák véglegesek. Az átmeneti és a végleges szútrák megkülönböztetésének kritériuma a Prasangika-rendszer szerint az, hogy azokat a szútrákat, amelyeknek legfőbb és kifejezett témája az üresség, végleges szútráknak tekintik, míg azokat a szútrákat, amelyek kifejezett témája a konvencionális igazság, átmenetinek tekintik. Ezért maga az üresség az, amit végső jelentésnek neveznek, a konvencionális igazságot pedig ideiglenesnek.

Miért mondják az ürességet véglegesnek? Ennek az az oka, hogy a tudat számára, amely nem fogalmilag éli át az ürességet, az üresség megjelenési módja és a létezés módja összhangban van. Azonban minden konvencionális igazság esetében a dolgok létezése és megjelenése nem egyeztethető össze. Hogy hogy? Egy értelmes lény, vagyis bárki számára, aki nem buddha, a dolgok úgy látszanak, mintha valóban léteznének, míg igazi létezési módjuk az, hogy valójában nem léteznek. Ezért az ilyen jelenségeket ideiglenesnek nevezik, mivel nem fogadhatók el szó szerint.

E TANÍTÁSOK ÁTADÁSI VONALA

A Buddha sok tanítást adott a végső és a konvencionális igazságokról, így ez a sok, különböző tanítás könnyen félreértelmezhető. Ennek a veszélynek a tudatában Buddha megjövendölte, hogy 400 évvel parinirvánája után India déli részén megjelenik egy szerzetes, akinek neve a Nága szóval kezdődik. Ez az ember pontosan megkülönbözteti majd a Buddha végleges és átmeneti tanításait.

Ácsárja Nágárdzsuna megjelenése beteljesítette a próféciát. Számos értekezést és szöveget írt, amelyek közül a legfontosabb A középút alapversei (Mulamadhymakakarika), amelynek tárgya az üresség. Utána jött az indiai pandit Buddhapálita, aki kommentárt írt ehhez a tanulmányhoz. Utána egy másik indiai pandit, Bhávavivéka arra a következtetésre jutott, hogy tévesen értelmezte Nágárdzsuna értekezését, ezért saját kommentárt állított össze, ezzel megalapozva a szvatantrika madhjamaka iskolát. Bhávavivéka tézise az, hogy a jelenségek nem léteznek saját természetüknél fogva, de saját jellegzetességeiknél fogva igen.

Ezt követően Csandrakírti Ácsárja arra a következtetésre jutott, hogy Buddhapálita kommentárja a helytálló és Bhávavivéka volt az, aki rosszul értelmezte Nágárdzsuna tanításait. Csandrakírti elkészítette saját kommentárját, és ezzel megalapozta a praszangika madhjamaka iskolát. Csandrakírti azt állítja, hogy ha a jelenségek saját jellegzetességeik alapján léteznének, akkor képtelenek lennének működni.

Évszázadokkal később az indiai Atísa pandit megerősítette, hogy Csandrakírti mutatta be Nágárdzsuna szándékának egyetlen megfelelő értelmezését, ezzel egyetértett Congkapa a tibeti bölcs mondván, hogy Nágárdzsuna megmutatta a kiutat a tudatlanságból, és Csandrakírti megmutatta Bhávavivéka téves értelmezését, miközben feltárta Nágárdzsuna tanításainak igazi jelentését. Congkapa közvetlen belátásra tett szert Mandzsusríról, és sokszor beszélgetett Mandzsusríval, hogy az ürességgel kapcsolatos kérdéseket tisztázza vele. Végül Congkapa belátta az ürességet; ez szerinte a gurujai kedvességéből fakadt.

Azt mondják, hogy a bódhiszattva-alapok és utak teljes megvilágosodáshoz vezető átélésének többsége a guru áldásaitól való közvetlen függésben merül fel. Amikor Congkapa a guruk kedvességéről beszél, főleg saját fő szellemi mentorára, Rendavára utal. Az ilyen kijelentések a guru kedvességéről nagyon gyakoriak a buddhizmusban, és az a céljuk, hogy ellensúlyozzák az önteltség maradványait. Hasonló módon beszél Santidéva az A bódhiszattva ösvény című traktátusában (Bodhicaryávatára 1: 2):

„Nincs itt semmi, amit korábban nem mondtak volna el, és a fogalmazásban sincs semmi jártasságom. Így nem aggódom mások boldogulása miatt, és ezt kizárólag a saját tudatom művelésére állítottam össze.”

Congkapa arról az álmáról ír, amelyben Nágárdzsuna és szellemi fiai jelentek meg, köztük Árjadéva, Buddhapálita, Bhávavivéka és Csandrakírti. Az öt pandit az ürességről és a jelenségek függő jellegéről beszélt. Tanításuk után Buddhapálita fogott egy szöveget, amelyet Congkapa fejére tett, miközben megáldotta. Amikor Congkapa reggel felébredt, az összes ürességgel kapcsolatos kételye és bizonytalansága szertefoszlott. Buddhapálita kommentárjának olvasása közben minden teljesen világossá vált, és az üresség közvetlen átélésére tett szert.

Látva a különböző iskolák vitáit, felmerül a kérdés: Van-e haszna több vonal tanulmányozásának, mivel Csandrakírti, Atísa és Congkapa mind elfogadták a praszangika nézőpontot? Candrakirti megjegyezte, hogy az ember nem pusztán a tanulással, hanem csak az ürességgel való foglalkozáshoz történő hozzászokás által nyeri el a belátást. Ha valaki rendkívül nagy tudású, ez nem elég. Ez a helyzet, ha valaki tanulmányozza a buddhista gondolkodás különböző iskoláit, beleértve a vaibhásikát, a szautrántikát, a jógácsárát, a szvátantrika mádhjamakát és a prászangika mádhjamakát, és látja, hogy az egyes rendszerek hogyan birkóznak a valósággal. Ezután sorban megvizsgálhatja az egyes iskolák korlátait és tévedéseit. Ez a módszer nagyon hatékony eszköz a prászangika értelmezésben feltárt felismerés megközelítéséhez. Azáltal, hogy egyértelműen megkülönböztetjük az egyik iskolát a többitől, a megértésünk tisztul, és a megértés sok hibája kerülhető el. Tanítóm, Nyima Gen elmondta, hogy ha az ember jelentős érdemekre támaszkodhat, akkor az üresség megvalósítása könnyű, máskülönben rendkívül nehéz. Ezért arra biztatlak, hogy ha lehet, nagyon széles körben tanulj, mert ez nagy fokú megértést eredményez. Ez a komoly tudás előnye.

Ilyen tudás nélkül is nyerhetsz belátást az ürességbe, alapvetően az előző életekben szerzett ismeretek ereje által, de ha valaki megpróbálja ezt megtanítani másoknak, könnyen félrevezetheti őket. Ha azonban az ember az ürességet saját átélésből és megalapozott elméleti megértéséből tanítja, akkor nem keveri össze e tanítások különböző értelmezéseit. Így a magyarázatok világosak és zavarmentesek lehetnek.

Például, ha belátást szereztél az ürességbe, de nem vagy túl művelt, felfedezhetsz egy szútrát, amely a jógócsára rendszerrel összhangban egy végső alap-tudat létezését állítja. Annak ellenére, hogy beláttad az ürességet arra a következtetésre juthatsz, hogy létezik ilyen tudat, mert most olvastad. Később olvashatsz egy prászangika szöveget, amely cáfolja egy végső alap-tudat létezését. A nagy pandit Aszanga véleménye alapján arra a következtetésre jutnál, hogy ilyen tudat létezik, de Csandrakírti tekintélyére hagyatkozva tagadnád, mert szerinte sok abszurd következménye lenne annak, ha ilyen tudat létezne. Ennek a látszólagos ellentmondásnak a teljes megértéséhez fontos a tanulás.

Csandrakírtinek nem volt mélyebb belátása, mint Aszangának vagy Maitréjának, de azt állította, hogy a végső alap-tudatról szóló tanítások csak ideiglenesek. Az ilyen tanítások hasznosak lehetnek bizonyos emberek számára a spirituális fejlődésük egy bizonyos szakaszában, de valójában nincsenek összhangban a valósággal. A Sákjamuni Buddha időnként állította, a személyiség létezését, míg máskor tagadta azt. Azon alkalmakkor amikor azt mondta, hogy létezik személyiség, különleges céllal tette ezt, mert bizonyos esetekben ez a tanítás volt a leghatékonyabb mások téveszmékből való kivezetésére. Mindazonáltal az ilyen állítások végül nem felelnek meg a valóságnak, vagyis nem végsők.

Az itt kifejtett tanítás átadási vonala Atísa, Congkapa és tanítványaik egész sora. Úgy gondolom, hogy Congkapa és az őt követő tanítók teljes sora, egészen azokig a lámákig akiktől én tanultam az ürességről, mind átélte az ürességet. Tanítóm, Shako Khen Rinpocse más néven Gen Nyima, az üresség legkiválóbb tanítójának számított a Ganden, Drepung és Sera nagy szerzetesi egyetemein. Debokhyil Rinpocse (Tib. De bo 'khyil rin po che), a nagy tudós és gondolkodó, valamint Őszentsége a Dalai Láma is az üresség tanítóinak legkiválóbbikának nevezte őt. Gen Nyima tanítója, akinek Tongpon Rinpocse volt a neve, nagy tudós volt, akárcsak az ő tanítója. Azt mondták, hogy a Buddha teljes összegyűjtött tanításainak mind a 108 kötetét megjegyezte, míg az én tanárom Congkapa és nagy követői, Khedrub Dzse és Gyalcab Dzse tanításainak mind a 36 kötetét memorizálta. Látható, hogy ebben az átadási láncban óriási áldás rejlik. Ennek a vonalnak a tanítási módszere is rendkívül jó. Tanítóm Nágárdzsuna, Csandrakírti és Congkapa tanításaihoz hűen, szigorúan ragaszkodva az ő módszereikhez tanított. Eddig nagy áldás rejlik ebben a vonalban, bár én magam nagyon keveset tudok hozzátenni. Mindenesetre nagyjából húsz éve nagy buzgalommal elmélkedem és meditálok az ürességen.

E TANÍTÁSOK ÍRÁSOS FORRÁSAI

Sántidéva A bódhiszattva ösvény című művében kijelenti, hogy az örömnek kevés oka van, míg az elégedetlenségnek és a szenvedésnek sok. Valóban, a boldogság és az öröm okai nagyon ritkák, míg a szenvedésnek természetesen számtalan oka van. Azt is mondják, hogy meg kell tanulni különbséget tenni az erény és az erénytelenség között, mert ezt nem lehet ösztönösen tudni. Fontos megtanulni ezt a megkülönböztetést, mert az erény a jó közérzet oka, míg az erénytelenség a boldogtalanságé. Az erényes és nem erényes cselekedetek és azok következményei közötti összes kapcsolatot csak egy buddha látja és tanítja. Azt is mondják, hogy a tettek és eredményeik kapcsolata, azaz a karma törvénye nagyon finom és nehezen belátható, nehezebben, mint az üresség. Csak egy teljesen felébredt lény képes megismerni és tévedhetetlenül részletesen feltárni a tettek és következmények közötti kapcsolatokat. Sajnos egy teljesen felébredt lény megjelenése a világban nagyon ritka, ráadásul elképzelhetetlenül nagy szerencse kell ahhoz, hogy olyan időszakban szüless meg, amikor egy buddha él. Ezért szinte lehetetlennek tűnik az erény iránt való elköteleződés; vagyis a véletlen erkölcsi tisztaság rendkívül ritka.

Még ritkább az a lehetőség, hogy olyan tanításokat halljunk, amik lehetővé teszik az üresség átélését, amely közvetlen módszer a szenvedés gyökerének elvágásához. Így nagyon szerencsések vagyunk, hogy lehetőségünk van az ürességről szóló tanításokat hallgatni, és fontos megbecsülni ezt. Ez azt jelenti, hogy hallgatunk a tanításokra, elmélkedünk és meditálunk rajtuk. De nem elegendő pusztán az ürességről szóló tanításokat hallgatni; még ahhoz sem elegendő, hogy egyszer ráébredjünk az ürességre. Belátást kell nyerni, majd egyre jobban hozzá kell szokni ehhez a belátáshoz annak érdekében, hogy végképp elvághassuk a szenvedés gyökerét.

Nagy általánosságban csak a jelenlegi életünkkel kapcsolatos ügyekkel foglalkozhatunk; azonban az ürességmeditáció olyasmi, amit több életre tervezünk. Az ürességről szóló tanítások hallgatása ebben az életben, és az ezekre való reflektálás érleli elménk folyamatait, ami megkönnyíti az ilyen felismeréseket a jövőbeni életekben. Nagyon fontos, hogy folyamatosan végezzük az üresség vizsgálatát. Az ember meglehetősen gyorsan megértheti miről van szó, de fontos, hogy ezzel ne elégedjen meg. Folytassuk az egyre mélyebb vizsgálatot, mert a mély átélést nem könnyű elérni.

Az ürességnek ez a megközelítése Congkapa szövegén alapul, amelynek címe: Magyarázat a középút jelentéséről (Tib. dBu ma dgongs pa rab gsal). Ebben a szövegben Congkapa kommentálja Csandrakírti Belépés a középútba avagy útmutató a középúthoz című munkáját, ami Csandrakírti egyik kommentárja Nágárdzsuna A középút alapversei-hez.

A középút kifejezés vagy az ürességre utalhat, mint szó szerinti jelentés, vagy utalhat a valóságról szóló tanításokra. A Belépés a középútba avagy útmutató a középúthoz címben ez a kifejezés az ürességre vonatkozó tanításokra utal, és ez igaz Congkapa A középút jelentésének tisztázása című művére is. Amikor viszont ez a szó megjelenik Nágárdzsuna A középút alapversei címében, a középút valóságára utal. Csandrakírti Belépés a középútba című szövegét azért hívják így, mert tiszteleg Nágárdzsuna értekezésének jelentősége előtt, mind alapos, mind felbecsülhetetlen meglátásai tekintetében.

Congkapa A középút jelentésének tisztázása szövege a megcáfolni kívánt tárgyat tárgyalja, miközben az üresség megértésére törekszik. Idézi Santidéva A bódhiszattva ösvény (IX: 139) Bölcsesség című fejezetét, amelyben ez áll: „Anélkül, hogy egy elképzelt dolgot észlelnénk, nem fogjuk fel annak nemlétét." Más szóval, ha valaki nem ismeri fel a jelenségek félrevezető megjelenési módját - félrevezető abban az értelemben, hogy a dolgok úgy látszanak, mintha valóban léteznének -, akkor nem lehet felismerni az igazi létezés hiányát. Ahhoz, hogy megállapítsuk a cáfolat tárgyát, meg kell határoznunk azt a módot, ahogyan megragadjuk a valódi létezést. Így kell meghatározni a cáfolat tárgyát.

A középút jelentésének tisztázása azt állítja, hogy a jelenségek pusztán fogalmi megnevezésekként léteznek. Meg kell érteni, hogy a jelenségek a fogalmi megjelölések ereje által léteznek. A jelenségek valódi létezésének cáfolata az, hogy függő és egymással kapcsolatban álló módon léteznek. Mi a legfőbb módja annak, ahogy a jelenségek függnek más jelenségektől? A fő függés a fogalmi megjelölés. Azzal, hogy felismerjük, hogy a jelenségek a fogalmi megjelölés ereje által léteznek, könnyű felismerni a valódi létezés illúziójához való ragaszkodás természetét.

A következő előadásnak két része van: 1), a jelenségek fogalmilag megjelölt létezőkként történő megjelenése, és 2) a valódi létezéshez való ragaszkodás szokása.