I. függelék

Dzogcsen

Egy szútra azt állítja, hogy minden jelenség feltételek által keletkezik. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy az öröm és a bánat minden jelensége is feltételek függvényében keletkezik. A „minden jelenség” kifejezésbe beleérthetjük az összes olyan tényezőt, amely a teljes felébredés eléréséhez vezet, valamint a létezés körforgásában minden más jelenséget is. A felébredéshez vezető összes jelenség a vágyakozástól, a hittől és a bizalomtól függ. Ez azt jelenti, hogy azt a kérdést, hogy egy cselekedet erkölcsös vagy nem, az azt mozgató motiváció határozza meg. Ha a motiváció üdvös, akkor az azt követő szóbeli vagy fizikai cselekedetek szükségszerűen üdvösek lesznek, ha pedig a motiváció nem üdvös, akkor a cselekedetek sem lesznek üdvösek.

Az, hogy valakinek a gyakorlata valóban mahájána gyakorlat-e vagy sem, a motivációtól függ, különösen attól, hogy a motiváció a felébredés szelleme-e, amelyet az együttérzés és az önzetlenség mozgat. Hasonlóképpen az, hogy valakinek a cselekedetei valóban a felszabaduláshoz vezetnek-e attól függ, hogy a törekvés szelleme mozgatja-e őket. Továbbá, ha valakinek a gyakorlata egy csekély képességű személy gyakorlata, akkor a motivációjának a saját jólétével kell foglalkoznia, kizárólag a jelenlegi életén túl. Ha valaki gyakorlásának motivációja kizárólag arra irányul, hogy megpróbáljon boldogságot találni és a szenvedését enyhíteni a jelenlegi életben, az az ember még csekély képességűnek sem mondható.

Ezért nagyon-nagyon fontos az ember motivációja.

Az ember szándéka döntő szerepet játszik abban, hogy bármilyen cselekvés megvalósul-e, és hogyan valósul meg. Azért, hogy az ember a jólétét a jövőbeli életekben megalapozza, a motivációjának üdvösnek kell lennie, még akkor is, ha ez nem mindig van így a világi tevékenységek esetében, amelyek csak a jelenlegi élettel kapcsolatosak. Ezért kérem, hogy a lehető legüdvösebb motivációt ápoljátok, amikor az itt következő témával foglalkoztok.

Minden buddhista Dharmának - beleértve a buddhista szentírásokban leírtakat és a belátás Dharmáját is - gyökere az együttérzés. Ezért a buddhizmusban nagy hangsúlyt kap a mások szenvedésének enyhítése és megóvásuk a szenvedéstől. A buddhista Dharma része a hinajána tanítás, amely a csekély és közepes képességű személyek gyakorlására vonatkozik; továbbá a buddhista Dharma része a mahajána tanítás.

Mindkét vonal nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ne okozzunk sérelmet másoknak. Ahogy a másoknak okozott sérelem elkerülésének motivációja felmerül, az együttérzéshez is vezet.

Az együttérzés ápolása igazán felbecsülhetetlen eszköz a valódi boldogság eléréséhez. Az együttérzés hiányában, még ha a cselekedetek az együttérzés látszatát keltik is, bármit is teszünk, minden bizonnyal bajt okozunk magunknak és másoknak. Nem tűnik úgy, hogy az együttérzés minden érző lény számára az igazi menedék? Ha együttérzést mutatunk mások felé, annak mi az eredménye? Boldogságot okoz másoknak, és megvédi őket a szenvedéstől. Hasonlóképpen, ha mások együttérzést mutatnak irántunk, mi az eredmény? Mi is boldogságot kapunk, és enyhül a szenvedésünk.

Ebben az életben emberi életet élhetünk, és lehetőségünk volt találkozni a Dharmával, így elérhetjük azt, amit teljes mértékben áldott emberi életnek nevezünk. Hogyan használhatjuk ki ezt a lehetőséget? Hogyan tehetjük ezt a drága emberi életet a legértelmesebbé? A leglényegesebb pont az együttérzés ápolása. Ha nem műveljük az együttérzést, akkor nagyon nehéz bármilyen hasznot hozni, vagy valódi szolgálatot tenni más érző lényeknek. Röviden; az együttérzés rendkívül fontos az egész emberiség számára. Ebben a viszályokkal teli világban az egyetlen kulcs az együttérzés. Ha nincs együttérzés, akkor egyszerűen nincs mód arra, hogy a problémákat enyhítsük.

Most a nyugalom meditáció (tib. zhi gnas) gyakorlatával szeretnék foglalkozni, amely magára a tudatra összpontosít, és szeretném elmagyarázni a gyakorlás módszerét, amelyet dzogcsennek, vagy a nagy tökéletességnek neveznek.

A szútrák dísze (Sutralamkara) című szövegében Maitréja azt mondja, hogy az embernek meg kell ismerni a szenvedést. Ez egy metafora a betegről, az orvosról és a gyógyszerről, valamint a gyógyulás öröméről; arra utal, hogy nem szabad egyszerűen eltűrni a betegségeket. Ez a négy nemes igazsággal és a létezés körforgásának folyamatával hozható összefüggésbe. Az egész folyamatnak a lényege a szenvedés igazságai és a szenvedés eredete. Amikor Maitréja arról beszél, hogy ne tűrjük el a betegségünket, ez azt jelenti, hogy felismerjük a szenvedésünk eredetét, és nem tűrjük el azt. Amíg a tudatot mentális szennyeződések uralják, addig nincs igazán lehetőségünk a tartós jólét állapotára. Ezt kell felismerni. Amíg nem ábrándulunk ki ebből az állapotunkból, addig nem támad fel bennünk a vágy, hogy enyhülést találjunk és megszüntessük a szenvedés okát.

Ahhoz, hogy megszabaduljunk a betegségtől, meg kell szüntetni a betegség okát. Ez analóg a négy nemes igazság első kettőjével. Ha valaki boldogtalan a szenvedés jelenléte miatt, akkor meg kell szüntetnie a szenvedés okát, ami a második nemes igazság. A szenvedés okának két aspektusa van: a mentális szennyeződések és a cselekedetek, az úgynevezett karma, amelyeket a mentális szennyeződések idéznek elő. Amit mi keresünk, az az igazi végső boldogság, hogy megszabaduljunk ezektől a szennyeződésektől.

A gyakorlás célja, hogy megszabaduljunk a szenvedés tényétől és a szenvedést okozó homálytól - más szóval, hogy elérjük a nirvánát - és megszabaduljunk a legfinomabb gondolati homálytól is, ezáltal elérjük a tökéletes spirituális felébredést. A meditációt e homály ellenszereként kell gyakorolni. Ahogyan lehetetlen meggyógyulni egy súlyos betegségből gyógyszerek szedése nélkül, úgy nem lehet megszabadulni a szenvedés okától anélkül, hogy olyan gyakorlatokat végeznénk, amelyek a szenvedést ellensúlyozzák. Akár a szútrákban, akár a tantrákban tanított gyakorlatokat követjük, a gyakorlatok alapvető szerkezete a négy nemes igazságra vezethető vissza.

A szenvedés okának két aspektusa - a mentális szennyeződések és az e szennyeződések által kiváltott cselekedetek – közül a mentális szennyeződések az elsődlegesek, mert ezek hiányában a karmának nincsen kiváltó oka. Sokféle mentális szennyeződés létezik - köztük a büszkeség, a ragaszkodás, a harag, a versengés és a féltékenység - de mindegyiknek egyetlen gyökere van: a tudatlanság. Ha ezt a tudatlanságot meg tudjuk szüntetni, a többi mentális szennyeződés is eltűnik.

A tudatlanság, vagy „nem-tudás” gyökerénél való elvágása érdekében a három magasabb gyakorlást tanítják, nevezetesen az etikai fegyelmet, a meditatív koncentrációt és a bölcsességet. Ezeket tartalmazza az ösvény igazsága, a négy nemes igazság negyedik igazsága. A dzogcsen hagyomány szerint mi a módszer a tudatlanság gyökerének elvágására? Úgy nevezik, hogy tudatosság. A buddhizmuson belüli szútra tanítások szerint az ürességet belátó bölcsesség az, ami elvágja a tudatlanság gyökerét. Hogyan kapcsolódik ez a két kijelentés a három magasabb gyakorláshoz? Mindkettő a bölcsesség gyakorlására vonatkozik, amelyet meditatív koncentrációval kell támogatni.

A dzogcsen gyakorlásáról szóló tanításokban nincs kifejezett utalás a nyugalommeditációra, vagy koncentrációra, mint különálló gyakorlatokra, bár azt mondják, hogy folyamatosan figyelnünk kell saját tudatosságunk természetére. Ezt lehetetlen megtenni, hacsak nem értük el a figyelem bizonyos fokú stabilitását. A szútrák kifejezetten tárgyalják a koncentráció művelését, amelyet gyakran nyugalomként emlegetnek. A nyugalom kifejlesztését az etikai fegyelem gyakorlásával kell kezdeni, különben a meditatív koncentráció gyakorlása nem lesz sikeres. Az etikai fegyelem tehát az az alap, amelyen a nyugalmat gyakoroljuk.

A nyugalommeditáció gyakorlása során a tárgyak széles választékának bármelyikére összpontosíthatunk. A módszer, amelyet most szeretnék megvitatni, magára a tudatra összpontosítja a figyelmet. A dzogcsen tanításokban tanított módszereknek sok közös vonásuk van a nyugalomgyakorlattal, amely magára a tudatra való odafigyelést jelenti. A szútrák szerint ahhoz, hogy a tudat stabilizálódjon azáltal, hogy a figyelmet magára a tudatra irányítjuk, hat előfeltételnek kell teljesülnie. Ha valaki teljes szívvel a valódi nyugalom elérésére szánja rá magát, akkor feltétlenül meg kell felelnie ennek a hat feltételnek. Ezeket korábbi, a Tudat megnyugtatása (Ithaca: Snow Lion Publications, 1995) című könyvemben tárgyaltam.

Elengedhetetlen, hogy tudjuk, hogyan keletkeznek a mentális szennyeződések, és hogyan lehet ellenük fellépni. E gyakorlás során tisztázni kell a tudat alapvető jellemzőit, majd a figyelmet a tudatra kell összpontosítani. Kezdetben azonban meglehetősen nehéz helyesen felismerni a tudat alapvető jellemzőit. A siker általában csak a gyakorlás elkezdésével és annak folytatása során megtörténő tapasztalatszerzéssel érhető el.

Ahhoz, hogy megértsük, mit jelentenek a „tudat”, „megismerés” és „tudatosság” kifejezések, először is tudnunk kell, hogy nekünk, mint emberi lényeknek öt összetevőnk van.

Ezen összetevők között van a jelenségek érzékelésének képessége, valamint a jelenségek megismerésének képessége. A szútrákban mind a két képességet a „tudatosság” névvel illetik.

Mi ennek a tudatosságnak a valódi természete? Ez a világosság és a megismerés. Nézzük először is a világosság e minőségét. A világosságnak két fajtája van. Van a másra irányuló világosság, és van az önálló, vagy belső világosság. Egy külső jelenség, mint például egy lámpa, rendelkezik a másra irányuló világosság képességével, de nem rendelkezik az önálló világossággal. Külső példa valamire, ami belső világossággal rendelkezik: a tükör, amelynek világosság-minősége lehetővé teszi a tükröződések vagy képek megjelenését. Most nézzétek meg a saját tapasztalatotokat, ahogy különböző képek vagy tárgyak jelennek meg a tudatotokban! Kell, hogy legyen valami alapja ezeknek a látszatoknak. Hasonlóképpen, a tükörben megjelenő képeknek is kell, hogy legyen valami alapja.

Miután a meditációban a tudat világos, fénylő minőségére összpontosítottunk, amikor befejezzük az ezzel való foglalkozást, a figyelmet vissza kell irányítanunk a korábbi meditatív állapotunkba, ami lehetővé teheti, hogy fenntartsuk a tudatosság világos, fénylő minőségének tudatosságát. A nyugalom ápolásával, az elmére való összpontosítással, egy idő után az ember képes lesz megállapítani magának a tudatnak a tudatosság elsődleges minőségeit, nevezetesen a fényességet és a megismerést, ami betekintést nyújt a tudat hagyományos természetébe. Ezzel szemben a dzogcsen gyakorlata során az ember megtapasztalja a tudat végső természetét. Dodrubcsen, egy nagy XIX. századi dzogcsen mester azt állítja, hogy az eredendő tiszta fény, amelyet az olyan tantrikus rendszerekben, mint a Csakraszamvara és a Guhjaszamadzsa valósítanak meg, azonos azzal a tudatossággal, amelyet a dzogcsen gyakorlásában valósítanak meg. A gyakorlás tényleges módszerei különböznek, de ugyanahhoz az eredményhez vezetnek.

A mai tudósok azt mondják, hogy a jelenségekre való odafigyelés az agytól függően keletkezik, de nehéz megmondaniuk, hogy pontosan mi is a tudat és a tudatosság. Ha például felidézünk egy személyt, akivel valamikor a múltban találkoztunk, és az illetőnek valamilyen képe jelenik meg a tudatunkban, akkor lennie kell egy alapnak ahhoz, hogy a kép létrejöjjön, és ezt az alapot nevezzük tudatosságnak. A tükör példáját tekintve a tükör biztosítja az alapot ahhoz, hogy ezek a képek megjelenjenek, de ami a tükörből hiányzik, az a megismerés. Így a tükörnek van egy világosság tulajdonsága, de a tudattal ellentétben hiányzik belőle a megismerés. A tudat rendelkezik mind a világossággal mind a megismeréssel. A gyakorlatban tapasztalati úton fel kell ismerned a tudat ezen alapvető tulajdonságait - a világosságot és a megismerést - és figyelmedet ezekre a tulajdonságokra kell irányítanod.

Mivel a tudat nem fizikai jelenség, úgy tűnik, nincsenek határai. Például, bár most egy meglehetősen kis szobában ülök, tudatosságomat a galaxisunkra irányíthatom, és a galaxis valamiféle általános elképzelése megjelenik még akkor is, ha ebben a szobában ülök. Amikor egyszerűen csak itt ülök, mentálisan az összes égtáj felé, felfelé és lefelé irányítom a figyelmemet, mentálisan kiterjesztem a tudatosságomat a tér minden irányába, akkor valóban úgy tűnik, hogy maga a tudatosság együtt létezik a térrel. Azt mondják, hogy ez a valóságban is így van.

A tudatosság és a fogalomalkotás közötti különbség megértést igényel. Azt mondják, hogy a fogalomalkotás hatóköre nagyon korlátozott, míg a tudatosság mindent áthat, ami létezik. Ez igaz minden érző lény tudatosságára; mindegyik áthatja mindazt, ami létezik. Ennek a meditációs gyakorlatnak az a lényege, hogy megismerjük a tudat természetét, majd egyszerűen csak tartsuk fenn a figyelmünket ebben a belátásban. De a gyakorlatban nehéz belátni a tudat természetét.

Sok buddhista értekezésben azt mondják, hogy a tudatosság a testünkben lakozik. Hogyan kapcsolódik ez a fenti állításhoz, miszerint a tudatosság áthat mindent, ami létezik? Dodrubcsen különbséget tesz a tudatosság helye és megnyilvánulása között. Szintén különbséget tesz a tudatosságnak a minden létezőt átható volta és megnyilvánulása között. A dzogcsen gyakorlat csúcspontján, amikor a tudatosság megnyilvánul, minden jelenség kiürül, és a tudat (tib. sern) is eltűnik. Amikor a tudatosság megnyilvánul, nincs mit befogadni és nincs mit elhagyni. Azonban mielőtt a tudatosság megnyilvánulna, vagyis amíg a fogalomalkotás még létezik, ha valaki nem követi a karma törvényét, nem hagyja el a nem-üdvös dolgokat és nem fogadja el az üdvöseket, soha nem fogja felismerni a tudatosság valódi természetét és megtapasztalni annak megnyilvánulását.

Célravezető a meditációt a légzés egyszerű tudatosításával kezdeni. Ez különösen akkor hasznos, ha a fogalmi tudat rendkívül nyugtalan, ami megnehezíti magának a tudatnak a megfigyelését. A fogalmi vihar lecsillapítása érdekében ajánlott a légzés tudatosítása. Nagyon fontos, hogy ebben a meditációs időszakban elhatározzuk, hogy fenntartjuk ezt a tudatos jelenlététet, és ne hagyjuk, hogy a tudat elvonja a figyelmünket. A meditációs ülés alatt, amikor különböző gondolatok és jelenségek merülnek fel, nagyon fontos, hogy ne azonosuljunk velük és ne ragaszkodjunk hozzájuk. El kell engedni őket, majd ebben az állapotban kell időzni. A szútrák szerint ezt a gyakorlatot a tudatra összpontosított nyugalom művelésének nevezik.

A dzogcsen gyakorlatot a tantrikus gyakorlat részének tekinthetjük, amelyet természetesen csak a képzetteknek szabad tanítani. Úgy érzem azonban, hogy semmit sem kell titokban tartani amit itt tárgyalok, és szabadon elmagyarázhatom a nagyközönségnek. A dzogcsen tanítások szerint a tudatosság természete teljesen áthat minden fogalomalkotást és a fogalomalkotás minden tárgyát. A dzogcsen tanítások egyes vonalainak tanítói azt mondják, hogy az egyik gondolat és a következő között a tudatosság megnyilvánul. A szútrák szerinti tudatosság természetét már tárgyaltam, és eltekintve a tudatosságnak a dzogcsen hagyományban tárgyalt finomságától, a tudatosság természete olyan, ahogyan azt korábban leírtam.

Nágárdzuna megjegyzi, hogy a teljes üresség vagy egyetemes üresség a konvencionális valóság minden megjelenésének teljes megszűnésekor marad meg. Minden konvencionális megjelenés hiányában ezt az ürességet „a negyedik alap tiszta fényének” nevezhetjük. A buddhista tudós, Szangye Jeszhe azt állítja, hogy ez a tiszta fényű tudat áthatja az egész teret. Ez a tudatosság lényegi természetét, vagy létmódját jelzi.

Az egyik módszer az ilyen tudatosság felébresztésére, ha nagyon élesen kimondjuk a PHAT szótagot. Azt mondják, hogy ezáltal a gondolatok egy pillanatra felfüggesztődnek, és némi üresség látszódhat. Ilyenkor, még ha maga a tudatosság nem is jelenik meg nyilvánvalóan, annak egy mása feltűnhet. Bár kezdetben ez csak a tudatosság egy hasonmása, a gyakorlás folytatásával és a gyakorlás megismerésével végül maga a tudatosság megnyilvánul.

A meditatív koncentráció művelése nem különül el az éberség gyakorlásától. Az éberség gyakorlás úgy történik, hogy nem felejtjük el a meditációs tárgyunkat, miután megtaláltuk azt. A középpont és a szélsőségek elemzése (Madhyânta-vibhanga-kârikâ) című értekezésében Maitréja öt hibát és nyolc gyógymódot tárgyal a meditatív koncentráció gyakorlása során. Ez a szöveg nagyon világosan leírja, hogyan kell az éberséget gyakorolni. Ezekről A tudat megnyugtatása című könyvemben részletesen írtam.

Miközben a figyelem fő ereje a meditációs tárgyra összpontosul, az éberség mellett egy másik mentális tényező is elengedhetetlen. A tudatosság egy kis részét magára a meditáló tudatra kell irányítani, hogy lássuk, nem válik-e izgatottá vagy fegyelmezetlenné. Ezt a mentális tényezőt önvizsgálatnak nevezzük. Ha valaki azt tapasztalja, hogy a figyelme elkalandozott, akkor az önvizsgálat feladata, hogy ezt észrevegye, és visszahozza a koncentrációt.

A meditatív koncentráció művelése során két tulajdonságot kell fejleszteni. Az egyik a figyelem stabilitása, amely nem fogalmi, nem csapongó természetű. A második a figyelem élénksége. Ezt a kettőt kell gyakorolni és integrálni. Ha ezt nem sikerül megtenni, akkor bármilyen koncentrációt is gyakorolunk ezek nélkül, az nem fog magasabb és magasabb megvalósításokhoz vezetni.

Mi a jele annak, hogy a nem-csapongó, nem-fogalmi, figyelmi stabilitás gyakorlásában némi előrehaladást értünk el? Amikor úgy tűnik, mintha a tudatosságunk beleolvadna a meditáció tárgyába. Hogy egy analógiát említsek: amikor valaki valami rendkívül szép zenét hallgat, és el van bűvölve ettől a zenétől, olyan, mintha a tudatossága feloldódna a zenében. Ekkor az ember más érzékszervei, például a látás, alig működnek. Meditációban, ha valaki azt tapasztalja, hogy a tudata mintha elmerülne a tárgyban, az a figyelem viszonylag nagyfokú stabilitását jelzi.

Az ilyen stabilitás elérésének két fő akadálya van. Az egyiket nyugtalanságnak, a másikat izgalomnak nevezik. A nyugtalanság a figyelem bármilyen szétszóródása, ami lehet egy üdvös vagy egy nem üdvös tárgy miatt egyaránt. Az izgalom pedig egyfajta vonzódást jelent valamilyen kívánatos tárgy iránt. A nyugtalanság és az izgatottság leküzdésével érhető el a figyelem stabilitása.

Ami a figyelem élénkségét illeti, ez nem a tárgy megjelenésének élénkségére vonatkozik, hanem arra az élénkségre, amellyel a tárgyat észleljük. Hogy analógiát vonjak: ha nagyon erős vágy vagy ellenszenv támad, függetlenül attól, hogy a tárgy mennyire élénken jelenik meg, a tudat élénken figyelmes, és erősen kötődik a tárgyához. A figyelmi élénkség a figyelemnek erre a fajtájára utal.

A figyelmi élénkség gyakorlásának két akadálya van; mindkettő nehézkessé és bizonyos fokig működésképtelenné teszi a tudatot és a testet. Ez a két akadály a szellemi tompaság és a csapongás. A tompaság olyan, mint egy homály vagy sötétség, amely a tudatra ereszkedik, míg a csapongás egyfajta figyelmi „elhalványulás”, amelyben az élénkség ereje elvész. A szútrák szerint, ha valaki nem képes teljesen kiirtani ezt a kettőt, akkor nem tudja elérni a valódi nyugalmat.

A dzogcsen gyakorlatban a hangsúly azon van, hogy ne ragaszkodjunk a múltra vonatkozó gondolatokhoz, ne ragadjunk beléjük, és ne azonosuljunk a jövőre vonatkozó gondolatokkal. Ami a jelenre vonatkozó gondolatokat illeti, bármilyen fogalomalkotás is merül fel, ne azonosuljunk vele, ne ragaszkodjunk hozzá. Ha lenne egy üres házad, nem kellene aggódnod amiatt, hogy tolvajok jutnak be. Hasonlóképpen, ha nem vagy hajlandó azonosulni, vagy ragaszkodni semmilyen fogalmi képzethez, az elméd olyan lesz, mint egy üres ház. A lényeg egyszerűen az, hogy fenntartsuk a tudatosság folytonosságát. Hogy egy analógiát mondjak: A tér maga mentes a megragadástól és a ragaszkodástól: felhők keletkezhetnek és felhők tűnhetnek el, de az égbolt nem ragaszkodik hozzájuk. Ugyanígy, ami a tudatosság áramlását illeti, ha nincs beleragadás a fogalmakhoz való ragaszkodásba, a gondolatok felmerülhetnek, és a gondolatok elmúlhatnak, de nem lépnek be a tudat természetébe.

Mivel a csapongás és a tompaság nem gondolatok formájában keletkezik, a fenti technika önmagában nem biztos, hogy hatékony lesz az eloszlatásukra, ezért fontos, hogy olyan módszereket alkalmazzunk, amelyek a figyelem élénkségét létrehozzák. Azt mondják, hogy ha valaki csak az éberséget gyakorolja, a figyelem élénksége nem alakul ki. Időnként a tudat lehangolttá válhat, a csapongás következtében befelé húzódhat; az élénkség hiányzik. Ilyenkor jó, ha felélénkítjük az elmét azzal, hogy elgondolkodunk a gyakorlás előnyeiről, a teljes mértékben áldott emberi élet nagyszerű lehetőségéről és a felébredés szellemének ápolásából származó előnyökről. A tudat felélénkítésével a figyelem élénkségét ébresztjük fel. A csapongás ellen egyszerűen úgy is tehetünk, hogy nagyon vigyázunk az egészségünkre, például elkerüljük a zsíros ételeket, könnyű ruhát viselünk, és világos térben meditálunk. Ez a meditáció gyakorlásának módja.

Milarepa a mahamudra nagy tibeti mestere volt; a mahamudra a dzogcsenhez hasonló. Egyszer egyik tanítványa elmondta, hogy örömét leli abban, hogy a dharmakaja, vagyis a megvilágosodott tudatosság felett meditál, de nem leli örömét abban, hogy a gondolatokon meditáljon, ahogyan az óceánon meditál, de nem meditál a hullámokon. Ez azt jelentette, hogy élvezte a tudatosságra való összpontosítást, de a fogalmi tudat ingadozásai megzavarták. Milarepa arra bíztatta, hogy a csapongó gondolatokat a dharmakaja megjelenésének vagy kifejeződéseinek tekintse. A dharmakaja kifejeződései ugyanolyan természetűek, mint a dharmakaja, ahogy a hullámok is ugyanolyan természetűek, mint az óceán.

A tibeti buddhizmus mind a négy nagy vonala, nevezetesen a nyingma, a szakja, a kagyü és a gelug ugyanahhoz a végső megvalósításhoz vezet, még ha némileg eltérő terminológiát is használnak. A nyingmapák a tudatosságot hangsúlyozzák, a szakjapák a szamszára és a nirvána elválaszthatatlanságának nézetét, a kagyüpák a mahamudrát, a gelugpák pedig az eredendő tiszta fényt. Mindezek a nézetek ugyanarra a végső valóságra mutatnak.

Szeretném az ebből az előadásból származó érdemet minden olyan lény szenvedésének enyhítésére felajánlani, akiknek nincs védelmezőjük.

10