Dhammapada vizsgálódások

2. kötet

Előszó

Ez a Dhammapada Vizsgálódások 2. című kötet a 2009-ben kiadott 1. kötet folytatása. Ismét 52 versből áll, kommentekkel ellátva. Ezeket a verseket és a hozzájuk fűzött megjegyzéseket korábban e-mail üzenetként küldték el minden új és teliholdkor a Dhammasakaccha on-line levelező közösségünk résztvevőinek, amelynek jelenleg mintegy 600 feliratkozója van. Ha meg szeretné kapni ezeket a leveleket, látogasson el ide:

www.ratanagiri.org.uk/dhammapada-reflections/

Újra csak köszönettel tartozom azok munkájáért, akik segítettek ennek az anyagnak az elkészítésében. A Dhammapada-versek esetében több mértékadó változatot tanulmányoztam. Elsősorban Ven Narada Thera (B.M.S. 1978), Ven. Ananda Maitreya Thera (Lotsawa 1988), Daw Mya Tin, valamint szerkesztőként a burmai Pitaka Egyesület (1987) és Ajahn Thanissaro munkáit használtam. A versekhez kapcsolódó lejegyzett történetekért a www.tipitaka.net oldalra is ellátogattam. Ron Lumsden és Jayasiri Lewis nagylelkűen fordította idejét és fektetett energiát a szövegek szerkesztésébe. Ezen összeállításból fakadó áldásokból részesüljenek mindazok, akik részt vettek a munkában és annak támogatásában. Találja meg mindenki az útját, és tapasztalja meg a szabadságot annak végén. Minden gyakorló törekedjen lankadatlan.

Bhikkhu Munindo

Az emberek közül csak kevesen

érik el a túlsó partot, a legtöbben

ezen a parton szaladgálnak fel-alá

anélkül, hogy bármit is találnának.

85. vers

Valami igazán újat elképzelni igen-igen nehéz. Gondolataink az esetek túlnyomó többségében a múltban már elménkben megfordult gondolatok variációi. Ha célunk „a túljutás”, a szenvedéstől való megszabadulás, akkor alapvetően új megközelítésre van szükségünk. A kiszámíthatóság, amikor ismerősnek találunk valamit, biztonságba ringathat még akkor is, ha esetleg unalmas. Ez a végtelen fel-alá szaladgálás. A ragaszkodás az életünk alapélménye. Milyen lenne ha nem ragaszkodnánk, és bizalommal fordulnánk az itt-most tudatosságához a Dharma-ra támaszkodva? Bátorság kell a megszokott elengedéséhez és az ismeretlen felé való nyitáshoz. Az előírások iránti elkötelezettségünk és az éberségben való jártasságunk nyújthatnak segítséget ebben. Ezekkel az eszközökkel merészkedhetünk az új útra.

Üdvös ha Buddha születik, üdvös ha hirdetik a Tant,

üdvös a szerzet egysége, üdvös a rendi fegyelem.

194. vers

A harmónia egy kellemes összhangzat, amely különböző formában mutatkozhat meg: hangszeren megszólaltatott hangok; festményen megjelenített színek; beszélgetés során egymással megosztott gondolatok. A sokféleség önmagában nem akadálya a harmóniának és az egyetértésnek. A kontraszt igazából gazdagságot és mélységet kölcsönözhet az élménynek. Ha éberek vagyunk, megtanulhatjuk hol rejlik a szépség lehetősége. Az egyensúlyhiány is lehet szép; ha a harmónia, a bölcsesség, az ügyesség és az érzékenység mind jelen vannak. Ekkor a szépség megnyilvánul. Ez egy ritka üdvös pillanat.

Nincs égőbb tűz, mint szenvedély, nincs nagyobb baj, mint gyűlölet,

a létnél fájóbb szenvedés, s békénél nincs nagyobb öröm.

202.vers

Hogyan tudunk az útra összpontosítani, amely a világossághoz és a rendíthetetlen békéhez vezet? A vágy, az ellenszenv és a téveszmék eltorzítják gondolkodásunkat. A vágy bár csábító lehet; örvénybe ránt bennünket. A gyűlölet elkerülhetetlennek tűnhet; ám arra késztet, hogy kárt okozzunk. A túlzott kötődés abban a hamis hitben ringat, hogy a ragaszkodás boldogabbá tesz. Az igazság az, hogy a vágy éget, a harag elveszi az eszed, a ragaszkodás elrontja azt, ami szép az életben. Akkor kezdhetjük meglátni ezt az igazságot, amikor gyakoroljuk a tudatosságot, és úgy látjuk a dolgokat, ahogy azok vannak. A három méreg mélyebb megértése arra késztet bennünket, hogy tartsuk vissza magunkat az ösztöneink követésétől. Ez a megértés vezet a felszabaduláshoz.

Nem könnyű szeretni a világtól elvonult aszkéta életét,

bár az otthon leélt nehéz élet is csupa szenvedés,

miként a család nélkül leélt élet is.

A vándort mindenhová követi a szenvedés,

ezért szüntesse meg a vándorlást, hogy megszűnjön végre a szenvedés.

302.vers

A Buddha ezt a verset mondta el egy szerzetesnek, aki elmerült az önsajnálatba: "Bizonyára senkinek nincs olyan nehéz dolga, mint nekem." Szerencsére a szerzetes bölcs tanítást kapott, éppen a megfelelő módon, pont a megfelelő időben, ahhoz hogy lássa mit csinál, és így tudta elengedni az önsajnálatot. Amikor nem vagyunk tudatosak a jelen pillanatban, ha szerencsétlenül érezzük magunkat, hajlamosak vagyunk a külvilágban keresni az okot, vagy önmagunkat hibáztatjuk. Akárhogy is, csak növeljük a fájdalmat azzal, hogy elfelejtkezünk a tudatosságról, ahelyett hogy teljes mértékben elfogadnánk a szenvedést. A szenvedés természetes reakció az ellenállásunkra. Ha nem ragaszkodunk, nem szenvedünk. A szenvedés egy jelzés. Nincs vele semmi baj. Nem kell megszabadulnunk a szenvedéstől, csak meg kell figyelnünk azt.

Többet ér egyetlen elmélyült,

megismerést hozó nap is,

mintha száz éven át élnénk

szétszórt és tudatlan életet.

111.vers

A legjobb felajánlás amelyet Buddhának tehetünk, ha bölcsen élünk. Mindannyian ismerjük a feltételektől függő élet következményeit: megosztottnak érezzük magunkat, nem egésznek. Ha a feltételek kedvezővé válnak, beleveszünk a megszerzett boldogságba; amikor a körülmények kellemetlenek lesznek, elkeseredetten siratjuk amit elvesztettünk. A bölcsesség mind a nyereséget, mind a veszteséget „tudja” - a bölcsesség fenntartja a tudatosságot, és ez szabaddá tesz bennünket.

Aki folyton igyekszik a cél felé,

igaz úton járva, serény, szerény,

ura gondolatának, az ily nemes

törekedőnek a hírneve egyre nő.

24.vers

A Buddha megvilágosodáshoz vezető útja az elengedésről szól. Arra bátorítalak, hogy gondosan és következetesen szemlélődj a dolgokon, amíg meg nem látod azok valódi természetét; a bizonytalanságot, az instabilitást, az állandóság hiányát. A gyakorlás eredményeként a vizsgálódás szülte megértéssel engedjünk el a tapasztalt jelenségeket, nem pedig elutasítás vagy tagadás okán. Tévedés az az út, amely nem az elengedésről, hanem a nézetekhez való ragaszkodásról szól. A véleményekhez és a saját vélt igazunkhoz való ragaszkodás nagyfokú önteltséget eredményezhet. Lehet, hogy energiát ad, lelkesedést, meggyőződést, de ez az út megosztottsághoz és diszharmóniához vezet. Ha erőfeszítésünk a valóságra irányul, belső megelégedettség jelenik meg, amely nyugalommal tölt el.

Ha minden kettősségen túl, túlpartra jut a bráhmana,

akkor minden kötöttségtől megszabadítja a tudás.

384.vers

A kolostor egyik látogatója megkérdezte Ajahn Chah tiszteletre méltó meditációs mestert, hogyan gyakorolhatjuk az összeszedettség meditációt (samādhi), amikor a valóságban nincs „én”. A tanító elmagyarázta, hogy amikor koncentrációnkat fejlesztjük, akkor az „énnel” dolgozunk. Amikor a belátást (vipassanā) gyakoroljuk, a „nem-énnel” dolgozunk. Aztán amikor igazán megértjük hogyan vannak a dolgok, akkor túljutunk mind az énen, mind a nem-énen.

A győzelem gyűlölködést szül,

a legyőzöttek élete csupa szenvedés.

Boldogan él, aki lecsendesült,

aki hátrahagyott győzelmet és vereséget.

201.vers

Azokat, akik győzelmen és vereségen túl élnek „békésnek” nevezik, de nem azért, mintha nem lennének érzéseik. Nem azért vannak „túl”, mert megúszták a fájdalom és a veszteség összes érzését, hanem azért, mert nem estek az önteltség csapdájába. Az „én” olyan, mint a szivárvány. Távolról valóságosnak és szubsztanciával bírónak látszik; ám amint közelebb kerülünk hozzá, már kevésbé tűnik szilárdnak. Ha túlzottan ragaszkodunk az „én-érzetünkhöz”, elveszünk abban az illúziónkban, hogy mi tesz boldoggá. Hisszük, hogy csak a győzelem számít, és nem látjuk, hogy közben szenvedést okozunk másoknak. Ha túl lazán kötődünk az „én-érzetünkhöz”, elveszünk - ezúttal a határok hiánya miatt -, túlságosan érzékenyek leszünk és nem lesz önbizalmunk. Az önbecsülés és az önbizalom a középúton haladó, bölcsességgel élt élet természetes következményei.

A dolgoknak nincs ön-létük. Aki ezt látja, elfordul

a szenvedés világától. A megtisztulás útja ez.

279.vers

Amikor lehangoltak vagyunk keresnünk valamit, amivel összeszedhetjük magunkat: fagylalt, film, emlék, könyv. A Dhamma megtanít ellenkező irányba haladni: ahhoz, hogy valóban boldogok legyünk, kevesebbre van szükségünk, nem pedig többre. El kell engednünk az „ént” és „enyémet”. Az „én” felsőbbrendűségében való hittel ellentétben a Dhamma azt mondja, hogy semmi sem adhatja meg az „én” elégedettségét. Hamis feltételezés, hogy az „én” és vágyai valaha is kielégülhetnek. Melyik „énem” bizonyult megbízhatónak és tartósnak: a boldog én, a reménytelen én, a komoly én, a hanyag, a bölcs, az ostoba? A tanítás azt mondja, hogy az „én” természetének meglátása segít elengedni a hamis hitet, eloszlatja az én fontosságának mítoszát és megtisztuláshoz vezet.

Az az ostoba, aki tisztában van ostobaságával

– legalább ebben az egy vonatkozásban – bölcs.

De aki annyira ostoba, hogy még bölcsnek is hiszi magát,

az valóban rászolgált az ostoba névre.

63.vers

Igazán felszabadító, ha őszintén tudomásul vesszük hibáinkat. Amikor felhagyunk a színleléssel abbahagyhatjuk a rejtőzködést önmagunk elől. A bölcsesség ezt felismeri. A bölcsesség a fény - ha nyitottak és őszinték vagyunk, átvilágíthat bennünket, és átláthatóvá válunk önmagunk és mások számára. A fény nem tud áthatolni ha túl komolyan vesszük magunkat, és a sötétség félelmet kelt. A szív összehúzódik amikor félelmet érzünk, és magunkévá tesszük a megosztó „én” érzését: „én egy tartós valaki vagyok”. Egy darabig az önérzet még jól is érezheti így magát. De ha ez a „valaki” nekiütközik más „valakiknek”, az ütközés bánatot és sebeket hagy maga után. Ha ezt megérted, megszülethet az igazi alázat.

A Gótama valóban-felébredett

tanítványai szüntelenül éberek,

szívük éjjel és nappal

a nem-ártásban örvendezik.

300.vers

Lehet, hogy az erőszakmentesség állapotát nem tartjuk túl nagy teljesítménynek. Azonban képzeld el milyen lenne a világunk, ha mindenki erőszakmentes lenne. Képzeld el milyen lenne a tudatunk, ha minden késztetésünket áthatná a nem-ártás szelleme. A Buddha megvilágosodott tanítványai már teljesen felébredtek. Természetes szándékuk olyan állapotban maradni, ahol csak az erőszakmentesség gondolatai merülnek fel - szenvedés okozására irányuló szándék soha nem jelenik meg. Az utat keresők nemes küzdelme a rosszakarat, a neheztelés vagy a keserűség teljes, őszinte elfogadását jelenti, valahányszor azok megjelennek. Elutasításuk csak fokozza a küzdelmet. Gyakorlásunk lépésről lépésre felkészít bennünket arra a képességre, hogy nem-ártással kezeljük az ilyen késztetéseinket. A nem-ártás egyben együttérzés is.

Ismerje meg a Tant, amit a tökéletesen

megvilágosodott Buddha tanított,

tisztelje a Törvényt, ahogyan a bráhmana

tiszteli az áldozat tüzét!

392.vers

Amikor tiszteletet tanúsítunk a méltók iránt, akkor az erősödik meg bennünk, ami méltó. Amikor elkötelezettségünket fejezzük ki a tanítók előtt, akik utat mutattak nekünk, az elkötelezettségünk mélyül el. A kapzsiság és az ellenszenv által sugallt hazugság, hogy az adakozás veszteséget okoz. Igazából amit elveszítünk az csak az „én” és az „én utam” szorongatása. Ezzel szemben, amit el lehet nyerni, az öröm és a szív megerősödése.

Énnek én a menedéke,

mi más lehetne menedék?

Aki magát megfékezte,

az biztos menedékre lel.

160.vers

A Buddha megmutatta nekünk, hogy mi magunk vagyunk az egyetlen igazi menedékhelyünk, és a befelé mutató irány az amelyet vizsgálnunk kell, ha valódi biztonságot akarunk. Megfelelő figyelmet fordítunk a külvilágra, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsük magunkat benne. Ahhoz, hogy megszabaduljunk az örökös csalódástól, alaposan meg kell ismernünk önmagunkat. Amikor már igazán ismerjük magunkat, elfelejthetjük önmagunkat. Miután szívünk kiszabadult az „én” fájdalmas börtönéből és felszabadult, a tudatunk minden pillanatban készen áll a valóság tisztánlátására. A nagylelkűség, a kedvesség és az együttérzés természetes módon megjelenik, amint lényünk eggyé válik a valósággal.

Ne hajszold tovább hiába,

hisz kín a távozó gyönyör!

Hagyj hátra gyönyört, gyötrelmet,

s lehull rólad minden bilincs!

211.vers

Lehet, hogy szerelmesek leszünk, de mennyire vagyunk szabadok az ilyen érzéskel kapcsolatban? Azok akik felismerték Dhammát, csak érzik amit éreznek, és tudják; valójában az érzések nem tartanak örökké, nem olyan állapotok, amikbe érdemes beleveszni. Amikor az érzelmekhez kötődünk, eltorzítjuk őket. Az öröm megragadásának pillanatában felfokozott boldogságot tapasztalunk, de nem tudhatjuk, hogy nem vár-e ránk később csalódás. A feltételek változnak; a boldogság elhalványul, így az „én” boldogságának érzése is. Ekkor ragaszkodni kezdünk a csalódáshoz, és ez kellemetlen állapot. Kellemes vagy kellemetlen, az érzés az érzés – elég lenne egy is, de mi mindkettőhöz ragaszkodunk. Ezen a versen elmélkedve beláthatjuk, hogy az érzelmek tudatos megengedése nem csökkenti azokat. Valójában a szabadság nem más, mint bármit érezni anélkül, hogy belekapaszkodnánk; ez a rabságból kivezető út.

Annak, aki világra jött,

legalább annyi jót kell cselekednie,

ahány virágfüzér csak készíthető

egy hatalmas virág-halomból.

53.vers

Ahogy a füzérkészítők a virág-halom mögött ülnek, mi meditációban ülünk életünk lehetőségeivel magunk előtt. Minden pillanatban módunk van valami jót tenni; újat, szépet létrehozni. Így van ez a nem-cselekvéssel is; a haszontalan késztetések visszafogásával szépséget hozunk létre a világunkban. Bármit is teszünk, bárhogy is cselekszünk, a jó cselekvés lehetősége mindig itt van - minden pillanatban.

Éljünk boldogan, mohóság nélkül

a kapzsi emberek között!

Igen, éljünk mohó vágyak nélkül

a kapzsi emberek között!

199. vers

Üdvösnek tartjuk az olyan értékeket mint az őszinteség, az önzetlenség és a nagylelkűség. Azonban nem könnyű életünket ezekhez az értékekhez igazítani, amikor a körülöttünk élők többsége az ellenkező irányba halad. A Buddha tudta, hogy ez nehéz, de azt mondta, hogy így élni a boldogság forrása. Ha elveszítjük az éberségünket, akkor álljunk meg, és gondolkodjunk el a következményekről. Ne menekülj! Aztán képzeld el mi van akkor, ha az ellenkezőjét teszed, ha hűséges vagy a feddhetetlenséghez. Majd vedd fontolóra, milyen érzés a hála érzésére összpontosítani a hiányérzet helyett. Semmit sem hozzáadva ehhez a pillanathoz, semmit nem véve el belőle, felemelkedünk a belső béke és az elégedettség felé. Ebben a tudatosságban időzve kevésbé valószínű, hogy mások eltéríthetnek bennünket.

Csak az a cselekedet lehet jó,

amellyel nem jár

lelkiismeret-furdalás,

amelynek jutalma öröm és boldogság.

68.vers

Amint az éberség megerősödik és a bizalom kialakul, egyre inkább érezzük, hogy önmagunk urai vagyunk. Félünk a képzeletbeli külső bírótól, aki ítéletet mond ránk, és ekkor kezdjük látni azt, ami van: az egész csupán képzelgés. A saját tökéletes tudatunk tudja mi egészséges és mi nem. A bölcs elmélkedés létrehozza a tudatosság fényét, megvilágítva az utat. Amikor megtévedt tudatunkban meghalljuk az ítélet hangját, felengedjük, elengedjük és hagyjuk, hogy elhalványuljon. Az öröm megmarad.

Nem lehet jó az a

cselekedet, amellyel

lelkiismeret-furdalás,

sírás és könny jár.

67.vers

Miközben életünk belső tájain utazunk, a bölcs reflexió megértéshez vezet. Megtanuljuk hogyan kell helyesen élni. A szomorúság és a megbánás völgyei tanítanak minket. A tudatosság és a bölcs reflexió segít abban, hogy mire van szükségünk az úton való haladás értelmessé tételéhez. A kipróbált és megvizsgált tudatosság megmutatja, hogy a múlt tettei hogyan hagytak nyomokat a szívünkben. Ezek azok az útjelzők, amelyek a helyes irányt mutatják nekünk: itt és most az elégedettség útján.

Nincs semmi előtte, nincs semmi utána,

nincs semmi középütt.

Semmije sincs, minden vágya megszűnt,

őt hívom én bráhmanának.

421.vers

A „semmihez való ragaszkodás” nem arról szól, hogy nincsen semmi. Arról van szó, ahogy a dolgaink vannak. Ha a kormányt szorongatva vezetjük az autót, elfáradunk, és nem haladunk biztonságosan. Ha túl lazán tartjuk, akkor balesetveszélyesek lehetünk. Ez a vers azt mondja, hogy a múlt, a jelen és a jövő úgy tartható meg, hogy ne vezessenek szenvedéshez. Ezzel a világos belátással gyakoroljuk az elengedést, nem egyszerűen egy ideál alapján, ami szerint nem szabad ragaszkodnunk.

Nem jár rosszul az a bráhmana,

aki visszatartja magát a gyönyöröktől;

minél inkább hiányzik belőle az ártás szándéka,

annál inkább csillapul a szenvedése.

390.vers

Ha feldühödünk, érezhetjük a saját fontosságunkat, de ez a fontosság szenvedésekkel teli. Miután a tűz és a füst alábbhagyott, látjuk a féktelen beszéd és cselekvés okozta károkat. Mások megsérülnek, és mi egyedül maradunk, hogy elviseljük a sajnálatot és a lelkiismeret-furdalást. A napon fekve kellemesen érezheted magad; az édes italok és a snack csábítóak; de külső megjelenésük meghazudtolja lényegüket. Jó érzést okoznak, de nem tesznek jót az egészségünknek. A düh energetizál, de az ilyen energiának komoly költsége van, jelentős adósságot halmozunk fel. Úgy érezhetjük, hogy igazunk van egy bizonyos álláspontot hangoztatva, de tévedünk, ha belemerülünk. Ha komolyan gondoljuk, hogy szeretnénk megszabadulni a szenvedéstől, akkor tudatosan kell figyelnünk a legkisebb ártó szándékra is.

Lehull rólam minden sértés,

ahogyan az elefántról

csatában a kilőtt nyilak;

ó a többség milyen gonosz!

320.vers

Amikor az élet nehézzé válik, szabadon dönthetünk úgy, hogy elviseljük ha akarjuk. Dönthetünk úgy is, hogy ellenállunk. Magunkon kívül senkinek nincs hatalma, hogy bármelyik irányba kényszerítsen bennünket. Olykor amikor képzetlen, ellenálló szokásaink fellángolnak, olyan érzés lehet, mintha valaki vagy valami más lenne a felelős: „valami átvette a hatalmat felettem”, ami azt jelenti, hogy „elvesztettem a rálátást a dolgokra”. A Buddha soha nem vesztette el a rálátását. Ez nem jelenti azt, hogy nem kellett komoly kellemetlenségekkel megküzdenie. Amikor a kellemetlen helyzet előállt úgy döntött, hogy inkább kibírja, mintsem ellenálljon neki. Teljesen tudatos volt – ébren látta a valóságot - és tudta, hogy rendelkezik a választás lehetőségével. Ez segít abban, hogy fontolóra vegyük: lehetőségünk van ugyanígy viselkedni nekünk is.

Sokan nincsenek tudatában annak,

hogy egyszer mindenki meghal.

Akik ráébrednek erre,

azonnal abbahagyják az ellenségeskedést.

6. vers

A felébredés pillanatában felismerjük milyen szerencsések vagyunk, és mennyire könnyen vesszük mindezt természetesnek. Ha elveszítjük egészségünket, arra vágyunk, hogy visszakapjuk, megígérve magunknak, hogy a jövőben jobban értékeljük majd. Ha egy értékes barátságban megrendül a bizalom, elhatározzuk, hogy ha rendbe jönnek a dolgok, a jövőben mindent megteszünk, hogy ez még egyszer ne ismétlődjön meg. Ha rendszeresen elmélkedünk arról, hogy mit veszíthetünk el az éberség hiánya miatt, a bölcsesség megjelenik.

Énnek én a menedéke

mindig magához érkezik;

szabadulj meg végre tőle,

mint lován túladó kupec!

380.vers

Hogyan figyelhetünk „kellő gondossággal” önmagunkra anélkül, hogy önzővé válnánk? A „kellő gondosság” más szavakkal a „helyes éberség”. Gyakorolunk, hogy gondosan tudjunk figyelni. Amikor a gondosság ragaszkodássá válik, a szív kihűl; „én” és „az enyém” veszi át az irányítást, amint a kedvesség és a belátás elmúlik. Bízhatunk az éberség azon képességében ami felfedi a folyamatot, ahogy és amikor megtörténik. Fokozatosan megtanulunk olvasni a szívünkben: megtapasztaljuk milyen érzés az egész testben és a tudatban az, amikor a tudat nyitott, befogadó és érdeklődő. Valamint azt, milyen amikor a tudat zárt, haragos, keserű és fél. Ahogy befelé figyelünk és tanulmányozzuk az érzéseinket, miközben újra és újra akadályokkal találkozunk, az élet megtanít minket arra, hogyan engedjük el a dolgokat. A tanítónk azt mondja nekünk, hogy ha mindent el tudnánk engedni, akkor teljes mértékben biztonságban éreznénk magunkat.

Aki csak a mások hibáit kutatja,

mindig a szemrehányáson jár az esze,

mindenért zúgolódik s mindig sértve érzi magát,

attól messze van a szenvedélyek kihunyta,

sőt egyre nagyobbra nőnek szenvedélyei.

253.vers

Messze vagyunk a szabadságtól, mert eltávolodtunk a szabadság honától, ami nem más mint a tiszta tudat. Ha a víz szennyezetté válik, lényegi, tiszta természete megmarad; tiszta víz, csak belekeveredett valami. Ez segíthet annak belátásában, hogy a félelem, a kapzsiság és a harag zavarodottsága mögött ott van a tiszta, békés tudat. Azt gondolhatnánk, hogy a béke eléréséhez meg kell szereznünk valamit ami hiányzik. Valójában túl sok mindenünk van. Amikor például felmerül a kritizálás késztetése, mi történne, ha egyszerűen csak figyelnénk? Ne mozdulj! Ha nem követjük az elme csapongását, ott maradunk, ahol a legnyugodtabbak vagyunk; otthon, a tudatosságban időzve.

Ahogyan a pásztor legelőre hajtja

botjával a teheneket, úgy űzi a lények életét

az öregkor és a halál.

135.vers

A Buddha soha nem mondott semmit azzal a szándékkal, hogy lehangoltnak érezzük magunkat. Mi értelme van ennek a versnek, ami az öregedés és a haldoklás elkerülhetetlenségéről szól? A lényeg a valóság, a Dhamma. Amíg elbújunk a valóság elől, erőfeszítéseink a téveszmék szokásait táplálják – kiszívják szívünk életerejét. Születésünk óta haladunk a halál felé. A szívünk és a tudatunk megnyitása a valóság ezen igazsága felé nem feltétlenül kell, hogy lehangoló legyen. Bár elsőre nem ezt várnánk, mégis megszabadulunk attól, hogy hazudnunk kelljen önmagunknak. Tudjuk mi vár ránk, és ennek megtagadása energiába kerül. A Buddha azt mondja, hogy az illúziók fátylai mögött a halál-nélküli áll. Ha ezt tudod, nincs tovább ellenállás.

Halál leselkedik a vágy virágait

gyűjtőre, akinek elméjét

megzavarta a világ, mintha árvíz

leselkedne az alvó városra.

47.vers

A Buddha kedvelte a nyugodt bambuszligeteket, az inspiráló hegycsúcsokat, és ilyen helyeket ajánlott a meditáció gyakorlására. Mahākassapa, egyik nagy tanítványa, pompás versekben írta le a természetben tapasztalt örömeit. A felébredettek előnyben részesítették a különleges körülményeket, de nem panaszkodtak, amikor kevésbé kellemes környezetbe kerültek. Belső útjukat nem akadályozta, ha vonzalmaik nem teljesültek. A Buddha halál nélküli állapotnak nevezi azt az állapotot, amikor világosan tapasztaljuk érzékeink természetét - látunk, hallunk, szagolunk, kóstolunk, megérintünk és megismerünk. Az érzéki élvezetek éveken át tartó kérlelhetetlen tagadása után felfedezte a középutat az élvezetekbe való merülés és az elutasításuk között. A helyes tudatosság mindig tökéletesen tudja, mikor jelentkezik az érzéki öröm, és tanul az érzéki fájdalomból is. Nincs egyszer és mindenkorra meghatározott helyzet.

A szél nem rendíti meg

a kősziklát, éppígy a bölcsek

sem inognak meg szidalmak

vagy dicsérő szavak hallatán.

81.vers

Mindannyian ki vagyunk téve a dicséret és a hibáztatás hatalmának függetlenül attól, hogy kik vagyunk, vagy mi a hivatásunk az életben. Tehát hogyan élhetünk ebben a világban anélkül, hogy áldozatává válnánk ezeknek az erőknek? A Buddha azt mondja, hogy a válasz a bölcsesség. Bármilyen legyen is a külső körülmény, amikor szilárdan megalapozott a bölcsesség, szívünk rendületlen marad. A bölcsek érzik a világ erőinek hatását, de nem veszítik el egyensúlyukat. A bölcsesség eléréséhez először meg kell értenünk az egyensúly elvesztésének fájdalmát. Ne felejtsük el, hogy a szenvedéstől való megszabadulás az éberségből fakad. A kritika sértő érzése nem azt jelenti, hogy megbuktunk; rámutat arra, hogy hol és mikor kell ébernek lennünk.

Akinek elméjét nem gyengíti érzékiség,

akit nem zavart meg a világ,

aki nem gondol többé jutalomra vagy büntetésre,

aki ébren van, annak nincs mitől félnie.

39.vers

Megvilágosodása után nem sokkal Buddhától megkérdezték, hogy ő isten vagy ember. Azt válaszolta, hogy egyszerűen ébren van. Ébren van, tökéletesen ébren van, látja és érti a valóságban megjelenő összes feltételt és azok következményeit. Tudata megszabadult a vágy és az ellenszenv torzulásaitól, és szíve tökéletesen nyugodt volt. A sóvárgás és a rosszakarat szennyeződése megszűnt, és a tisztánlátás természetes állapota megnyilvánult. A félelem már nem jelenhetett meg. Az összes félelem eloszlatásával csak a bölcsesség és az együttérzés marad.

Miként a hal, melyet kiragadtak

vízi otthonából és a szárazföldre dobtak,

éppúgy ficánkol kétségbeesve az elme,

hogy kiszabaduljon a Kísértő uralmából.

34.vers

Valószínűleg mindannyiunknak ismerős az itt szereplő kép. Leírja milyen érzés amikor megpróbáljuk elengedni szokásainkat. A Māra sodrása - az illúziók megnyilvánulásának buddhista kifejezése - a zavarodottság ereje. Évekig tartó gyakorlás után is visszatérhet a zavarodottságtól való függés, néha finoman, néha erőteljesen. Minél erősebb az elhatározásunk, hogy elengedjük, annál meggyőzőbben jelenhetnek meg az akadályok. Ez nem feltétlenül baj, inkább természetes jelenség. Mindannyian átélhetjük ezt, és emlékeztethet arra, hogy szükségünk van egymás támogatására ezen a kihívásokkal teli úton.

Mindenki fél a büntetéstől,

mindenki szereti az életet.

Aki úgy tesz másokkal, ahogyan önmagával tenne,

az nem öl, és másokat sem késztet ölni.

130.vers

Ez a vers elutasít mindenfajta erőszakot. Arról szól, hogy felismerjük azt, ami valóban érdemteli. Amikor az „én” hősnek tartja magát, problémák merülhetnek fel. A Dhamma azt mondja, hogy az „én” egyik teljesítménye sem különösebben értékes. Az igazán fontos feladat az, hogy eldobjuk a személyiség-szerkezethez való ragaszkodásunkat és azonosulásunkat. Ha azt gondoljuk, hogy spirituálisak vagyunk, és az ego-t démonizáljuk, akkor még nehezebbé tesszük a dolgunkat. Az „én” uralásának elsajátítása nem csupán a korlátozott lét boldogtalan tapasztalatainak megítélésére szolgál. Vizsgálatról van szó, amíg meg nem látjuk a valóságos helyzetet. Az ego-nak megvan a maga helye. Ez egy szokás vagy érzékelési mód, amelynek természetes funkciója van. Az általunk elkövetett hiba az, hogy helytelenül tételezzük fel, hogy ki és mi vagyunk.

A tudatlan, balga emberek

nemtörődöm módon élnek,

a bölcs viszont úgy őrzi éberségét,

mint a legnagyobb kincset.

26.vers

Mindannyian időről időre elfelejtkezünk magunkról és elveszünk a zavarodottságban. Döntő az, hogy milyen hamar sikerül visszatérnünk az éberséghez. Nem tudjuk megszabadítani magunkat a zavarodottságtól, csupán mert nem tetszik nekünk. Ám a meditáció segíthet. Amikor a formális gyakorlás során arra törekszünk, hogy újra és újra visszatérjünk a fókuszpont tárgyához, akkor egyfajta erőt teremtünk. Ha azonnal nem is látjuk meg, akkor is növekszik az értékes energia. A meditáció lehet unalmas, és akár értelmetlennek is tűnhet. De az energia soha nem tűnik el. Az a komoly erőfeszítés, amellyel emlékeztetjük magunkat arra, hogy visszaforduljunk a meditációs tárgyunkhoz, megjelenhet a mindennapi életünkben is, mint spontán itt és most tudatosság. Ahol korábban megfeledkezhettünk magunkról és eltévedtünk, hirtelen újra magunkra találunk; éberek és figyelmesek vagyunk a történésekre. Az ilyen tudatosság valódi kincs.

A hattyú a Nap útján száll; légbe röpít varázserő;

a bölcs a Létből távozik, legyőzve Mára seregét.

175.vers

A spirituális úton haladva elkerülhetetlenül hallani fogunk a spirituális mesterek által végrehajtott mágikus cselekedetekről. Még akkor is, ha egyesek mély elmélyedés-állapotokat tapasztalnak és hatalmas pszichés képességekkel rendelkeznek, az ilyen élményekre való törekvés akadályozhatja a fejlődést. Bölcsen emlékezzünk arra, hogy Māra bármilyen köntösben megjelenhet. Megalapozott, összpontosított tudatosság nélkül könnyen nagyobb értéket tulajdonítunk a különleges tapasztalatoknak, mint amennyit azok megérdemelnek. A Buddha szerint az igazi mágikus tett nem más, mint a téveszmék meghaladása.

Fel nem fogott versek közül

hiába hall meg ezret is,

ezer haszontalan versnél

több egy, ha az lecsendesít.

101.vers

A vers azt mondja, hogy a minőség többet számít, mint a mennyiség. Ha ezt az elvet alkalmazzuk a gyakorlatban tett erőfeszítéseinkre, akkor nem fogunk azon aggódni, hogy mennyi ideig ültünk, hány szöveget tanulmányoztunk, vagy hány dhamma-beszédet hallgattunk meg. Értékesebb, ha teljes odafordulással csak egy percig hallgatunk egy dhamma-beszédet, mint ha figyelmetlenül hallgatnánk sok órán keresztül. A teljes odafordulás azt jelenti, hogy nemcsak a fülünkkel, hanem a szívünkkel is hallgatunk. Ezután elengedjük, hogy megérthessük. Továbbá el kell engednünk minden cinizmust. Az egészséges szkepticizmus szövetségesünk a gyakorlásban, de a cinizmus maró hatású. Az igazi hallgatáshoz bizalomra van szükség.

Nem a sok beszéd tesz valakit bölccsé.

Aki boldog-csendességben,

gyűlölet és félelem nélkül él,

azt hívják bölcsnek az emberek.

258.vers

A Buddha gyakran beszélt a „bölcsekről” és a bölcsekkel való együttlét előnyeiről. De hogyan lehetünk biztosak abban, hogy valaki bölcs? Az egyik módszer megfigyelni, hogy mennyire mentes a rosszakarattól. Ezt megérezhetjük, ha szívvel hallgatjuk. Ugyanez vonatkozik a félelemre is. Ez a személy békét sugároz vagy viszályt szít? Ha csak a fejünkkel hallgatunk, az okos beszéd túlságosan lenyűgözhet minket. De ha elengedjük a próbálkozást, hogy biztosan tudjunk valamit és csendben bízunk az éber figyelemben, akkor saját józan eszünk vezethet minket.

Aki tiszteli azokat, akik méltóak

a tiszteletre: a buddhákat s tanítványaikat,

akik túljutva minden akadályon

átkeltek a bánat folyamán;

195.-196.vers

A bennünk lévő erény ismeri fel az erényt másokban. Amikor ezt vagy azt az erényt tiszteljük egy másik személyben, azok a tulajdonságok rezonálnak bennünk. A Buddha képeket magasan tartjuk, hogy felnézhessünk rájuk és arra amit szimbolizálnak. Milyen kiváltság, hogy menedéket találhatunk egy olyan gyakorlási módszerben, amely a bánattól és a félelemtől való megszabadulást tanítja! Ezek az érzések nem ki vagy mi vagyunk. Tanítónk, a Buddha előtt meghajolva megtanulunk tisztelegni az élet és a halál előtt, és mindezekből tanulhatunk.

Ha a világban úrrá lesz ezen

a nehezen legyőzhető, kínzó szomjon,

az elméről lehull a kín, ahogyan

a lótuszlevélről lepereg a vízcsepp.

336.vers

Az élet kellemetlenségei elhitethetik velünk, hogy igazán fontosak. Úgy tűnhet, hogy hatalmas figyelmet érdemelnek. A Buddha ellenben arra tanít, hogy a legfontosabbak az éberség és a bölcs elmélkedés. Ha érett az éberség gyakorlása, akkor képesek leszünk megfigyelni a szenvedést amikor az felmerül, anélkül hogy túlságosan beleragadnánk. Bölcsen elmélkedhetünk majd a hangulataink jellemzőin, nem csak reagálunk rájuk. Nem állandók - jönnek és mennek. Megjelenésüknek feltételei vannak. Miután ezeket felismertük, a Buddha szerint, a szenvedés egyszerűen szertefoszlik.

Nem emel kezet

semmilyen élőlényre,

nem öl, és másokat sem késztet ölni:

ő a bráhmana.

405.vers

Szeretnénk jósággal és bölcsességgel a tudatunkban élni. Pont ezekhez a szellemi erőkhöz kell fordulnunk, amikor megoldást keresünk egy konfliktusra. Olyankor, amikor nem úgy történnek az események ahogyan szeretnénk, kísértést érezhetünk erőszak alkalmazására. Személyiségünk egy része barátságtalan, ösztöneink késztetésére harcolni, irányítani akar. Azért gyakorolunk, hogy előre felkészüljünk: amikor fellángolnak a harag, a frusztráció és a csalódás tüzei, hűek maradjunk az igazsághoz.

„Sértegetett engem, megvert engem,

legyőzött engem, kirabolt engem!“

Akik nem ápolnak ilyen gondolatokat,

azokban meg fog szűnni a gyűlölet.

4.vers

Ha sokáig dédelgetjük a rosszindulatú gondolatokat, elfelejthetjük milyen érzés boldognak lenni. Amikor az elme hozzászokott a negativitáshoz, a boldogtalanság válhat normává. De ahogy a víz alapvető természete tiszta és áttetsző, úgy a szív önmagában nyugodt és világos. Fájdalmas dolgok történnek az életben és az emlékek nem feltétlenül tűnnek el olyan gyorsan, ahogy szeretnénk. De a neheztelés az emlékekhez hozzáad valami plusz dolgot. Ennek nem feltétlenül kell így lennie. A negatív gondolatoktól való megszabadulás nem olyan nehéz, mint amilyennek látszik. Őszintén elfogadni azt, hogy módunkban áll úgy látni, hogy az emlékek csak emlékek – semmi több – ez elengedéshez és továbblépéshez vezethet.

Akik lényegesnek látják a lényegtelent,

s lényegtelennek a lényegest, azok hiábavalóságokat követve

sohasem érik el Azt, ami igazán lényeges.

Akik a lényegest látják lényegesnek,

s lényegtelennek a lényegtelent,

azok helyes gondolatokra támaszkodva

elérik Azt, ami igazán lényeges.

11.-12.vers

Amikor utólag látva képesek vagyunk meglátni önteltségünket, értékeljük-e, amit ez a tudatosság feltárt? Vagy kétségbeesünk; attól tartunk, hogy a sok-sok éves gyakorlásunknak nincs semmi eredménye? Ebben a versben A Buddha azt mondja, hogy örülhetünk annak, amikor rajtakapjuk magunkat, hogy hibáztunk. Íme, a gyakorlás működik! Amikor megtanuljuk látni, hogy „a hiba csak hiba”, akkor esélyünk van elengedni és igaz életet élni.

A nehezen megfékezhető,

csapongó, vágyűzött elme

ellenőrzése jó. A megfékezett

elme boldogságot hordoz.

35.vers

Ha megfelelően gyakorolsz, nehézségek adódnak. Ne érezd magad rosszul csak azért, mert küzdened kell! Így van ez mindenkivel, aki tudatos. Ne feledd, hogy a meggondolatlan szokásaink okoznak gondokat nekünk, nem a valóság, nem a Dhamma. Ezért rendszeresen határozzuk el, hogy életünk minden aspektusát összehangoljuk a Dhammával. Ne felejtsük el, hogy minél szilárdabb az elhatározásunk, annál több nehézséggel találkozhatunk; ami a szerénység erősítésére is jó lehet.

Álmatlannak hosszú az éj, a fáradtnak hosszú az út,

hosszú Lét sújtja azt, aki az Igaz Tant nem ismeri.

60.vers

Hol keressük a valóságot? Kereshetjük könyvekben, vagy egy másik ember elmondhat nekünk valamit, amit még soha nem hallottunk. Talán megkérdezhetnénk magunktól, hogy milyen típusú kérdések azok, amik leginkább érdekelnek, mint például: mi a legfontosabb az életben? Pusztán a valóságról alkotott nézetek gyűjteménye az élet, ha elszigetelődsz a valóságtól. A valóság nem rejtőzik könyvekben vagy a többi emberben. A valóság nem más, mint az akadálytalan befogadóképessége annak ami van, itt és most; nem több és nem kevesebb. Gyakorlásunk lényege az, hogy lassan felismerjük és eltávolítjuk a tisztán-látás akadályait, hogy a valóság feltárulhasson.

Serkenj fel! Rázd le restséged! Járd igaz törvény útjait!

Ki törvényben jár, boldog lesz itt e földön és odaát.

168.vers

Az igazi alázat azt jelenti, hogy amikor szükségünk van egy bölcs tanácsra, képesek vagyunk elfogadni azt. Ez azt jelenti, hogy ha eltévedünk az utunkon, nem állunk ellent a számunkra megmutatott igazságnak. Mi motiválta ezt az utat? Volt valamilyen életed megváltoztató élmény ami az út felé fordított? Vajon a hit inspirált arra, hogy olyan megvalósítást keressünk, amelyben megbízhatunk? A tisztánlátásra való törekvés arra késztet, hogy alaposan megvizsgáljuk, amit eddig tettük ahelyett, hogy megpróbálnánk valamivé vagy valakivé válni. Azon dolgozunk, hogy teljesebben megismerjük a valóságot, amely mindig jelen van, itt és most. Óvatosan cselekszünk, és ebben elégedettséget találunk. A hamis elégedettség önelégültségből fakad, és teljesen különbözik a bölcs reflexió szülte elégedettségtől. A tudatos elégedettség az igazi alázat megtapasztalásához vezet.

Szél ellenében sem a jázmin-illat,

sem más virág vagy szantál szaga nem száll,

de jótett híre a szelet legyőzi,

igazak híre betölti a földet.

54.vers

Az újságok, a televízió és az internet hatása az emberek életére meghatározó. Az erény ereje talán kevésbé nyilvánvaló. A becsületesség, a türelem, a jóakarat, a visszafogottság ereje első ránézésre nem drámai - de ha igaziak, félelmetes erők. Az erény hatása nem nyilvánul meg, és ez az egész világban így van. A szívből jövő megelégedettség szavai nem gyújtják fel a szenvedélyeket, bár lelkesedést válthatnak ki. Az egyszerű nagylelkű cselekedet nyoma soha nem tűnik el az adományozó szívéből. A jóság visszatér és örömöt okoz azoknak, akik jót cselekednek, akár elvárjuk, akár nem. Amikor elfelejtjük az erény erejét, megkockáztatjuk, hogy áldozatul esünk az ego önző forgatókönyvének. Ha erőfeszítéseket tehetünk arra, hogy akár csak egy pillanatra is visszafogjuk a helytelen szokások késztetését, erkölcsi energiát termelünk - és az energia soha nem vész el.

Az erényes örvend e világban,

s örvend a következőben,

öröme kétszeres, a szíve ujjong,

saját cselekedeteinek tisztasága ragyog vissza rá.

16.vers

Amikor elkezdjük elengedni a ragaszkodást - amely magában foglalja a nem ragaszkodással kapcsolatos értékes eszméinkhez való ragaszkodást is - , nem az egészséges törekvésünk tűnik el, hanem az itt és most valóságával kapcsolatos tudatlanság. Azok, akik bölcs kapcsolatba kerültek az élettel nem félnek attól, hogy elveszhetnek az örömben, amikor az felmerül. Akik valóban tudatosan találkoznak ezzel a pillanattal, képesek elviselni a szomorúságot és a bánatot, amikor azok megjelennek. Megtanuljuk, hogyan engedjünk el, miközben megfigyeljük a ragaszkodás következményeit. Bízhatunk abban, hogy az előírások betartásából fakadó feddhetetlenség megóv bennünket. Ha nem utasítjuk el a jelen pillanat valóságát, akkor rátalálunk az alázatra és benne az erőre, és így teljes mértékben elfogadjuk önmagunkat.

Bizony, a fösvény nem jut el az istenek lakhelyére.

Hiába becsmérlik az ostobák a nagylelkűséget,

a bölcs az adásban leli kedvét,

s ezért boldog lesz a túlvilágon.

177.vers

Függetlenül attól, hogy hiszünk vagy sem az égi birodalmakban, fontos, hogy értékesnek tartsuk a nagylelkűséget. Amikor a szívet elhomályosítja a sóvárgás, óhatatlanul arra gondolunk, hogyan lehetne elérni azt, amire szükségünk van. Ha a szív tele van hálával, akkor természetes módon gondolunk a nagylelkűségre. A varázslat pedig az, hogy minél önzetlenebbek vagyunk, annál elégedettebbnek érezzük magunkat. Másrészt, ha mindig aggódunk a többért, még akkor is ha rengeteg van, ritkán vagyunk elégedettek.

Ó koldus, ürítsd ki ezt a csónakot!

Lám üresen milyen könnyedén mozog!

Ha a gyűlölet s a szenvedély kötelékét elvágod,

eléred a Nirvánát.

369.vers

A szívünk megkönnyebbül amikor megértjük, milyen nehéz teher a meg nem szelídített szenvedély. Lehet, hogy azt kérdeztük magunktól: „Mi az, ami állandóan lehúz?” Amikor meglátjuk az elménkben lévő gondolatok és a létünk minősége közötti kapcsolatot, akkor sürgető érzésünk támad. Nem akarunk olyan gondolatokat gondolni, amelyek lehúznak bennünket. Amikor tudjuk, hogyan engedjük el azt ami akadályokhoz vezet, akkor a csónak amellyel a szabadság felé hajózunk, gyorsabban mozog.

Ezért:

az igaz megismeréssel bírót, a küldetését

teljesítőt, a szent tudásban jártasat, a bölcset,

aki szívós mint az öszvér, aki nemes,

úgy kövesd e tiszta embert, ahogyan az égen

útját a Hold a csillagok között!

208.vers

Az éjszakai égboltra tekintve láthatjuk úgy, mint fényfoltok véletlenszerű szóródását, vagy felismerhetjük a csillagok rendjét. Attól függ, mennyire vagyunk járatosak a témában. Hogy világunk látszólagos káosza befolyásolja-e az élettapasztalatunkat attól függ, hogy mennyit tanultunk az Igazságról, a Dhammáról. A látszólagos káoszban rend van, de alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy felismerjük. A Buddha legelső beszéde, a „Tan kerekének megforgatása” közvetlenül tárja fel a káosz azon rendjét, amelyet fel kell ismerni az élet értelmének meglátása érdekében. Ez a kifinomult és mély tanítás a négy nemes igazság.

Bevégezte útját, túljutott a szomorúságon,

minden béklyót lerázva magáról

végleg kiszabadult:

számára nincs többé szenvedés.

90.vers

Utazni akarunk, és van egy út. A cél az, hogy megszabaduljunk attól a tapasztalattól, amikor szokásaink gúzsba kötnek minket. Ha túl erősen próbáljuk megragadni a cél ideálját, megpróbáljuk elkerülni a pillanat valóságát, stresszt generálunk. Ha egyáltalán nem próbáljuk meg, csupán újra és újra elveszünk az érzéki ingerekben, akkor még több stresszt generálunk. A megfelelő erőfeszítés alkalmazása ügyességet igényel. Ez egy készség, amelyet fejleszthetünk: elveszíthetjük az egyensúlyunkat, de ahelyett, hogy szokásos módon ítélkeznénk önmagunk felett, megfigyeljük magunkat - mit csinálunk, ami a problémát okozza. A „megfelelő mértékű” erőfeszítéssel történő gyakorlás komoly esélyt ad arra, hogy befejezzük az utazást.

Az egészség a legnagyobb nyereség,

a megelégedés a legnagyobb kincs,

a bizalom a legnagyszerűbb rokon,

a Nirvána a legnagyobb boldogság.

204.vers

Saját tapasztalatai alapján a Buddha azt mondta, hogy a tökéletes felszabadulás a végső nyugalom állapota. A jó-közérzet más forrásait is meghatározta. A test és az elme egészsége áldás. Ugyanígy az elégedettséggel teljes élet is ilyen, mert nem a kritizálás és panaszkodás szokásai vezérlik. Megbízható az, aki méltó a bizalomra, és ez azt jelenti, hogy úgy érzi, a legjobb társai vannak. A bizalom olyan mértékben növekszik, amennyire becsületesek vagyunk, és olyan mértékben csökken, amennyire tisztességtelenek vagyunk önmagunkkal vagy másokkal szemben. A növekedés vagy csökkenés pedig változhat. Az igazságra való törekvés minden apró pillanata számít. Üdvös lesz az eredmény.

Akárhány szent himnuszt zenghet az ajka,

ha rest megfelelően cselekedni,

nem vallásos. Olyan, mint az a pásztor,

aki más marháit számolgatja.

19.vers

Rendelkezhetünk a legújabb nagy sebességű számítógéppel, de ha nem tanuljuk meg a kezelését, nem túl értékes számunkra. Ennek a tanításnak az üzenete az, hogy bár számít, hogy mit gondolunk és hiszünk, de az a fontosabb, hogy hogyan éljük meg a tanításokat a test, a beszéd és az elme általi cselekedeteink során, vagyis hogyan gyakorolunk. Ha képzett a gondolkodásunk, szerencsések vagyunk. Most az a feladatunk, hogy fejlesszük tovább a „dolgokról” való gondolkodás képességét, amíg ez el nem vezet minket a dolgok valódi „megismeréséhez”. A Buddha nem azt akarta, hogy egyszerűen elégedjünk meg azzal, hogy felmondjuk a szentírásokat és pörgetjük az imagyöngyöket; azt akarta, hogy képesek legyünk elengedni a téves gondolkodást, és valóban „tudjuk” a békét. Ez kétség nélkül a célunk kell legyen.

Többet ér egyetlen kitartó,

mindent vállaló nap is,

mintha száz éven át élnénk

rest és erőtlen életet.

112.vers

Időnként a lelkesedés motiválja gyakorlásunkat. Máskor a kétségbeesés ösztönözhet minket arra, hogy erőfeszítéseket tegyünk. Bárhogy is legyen, vállaljuk elkötelezettséggel ezt az utat: az itt és most tudatosságát. Ha csak azért ingadozunk, mert nem azt kapjuk amit szeretnénk, vagy azt kapjuk amit nem akarunk, elbizonytalanodhatunk. Ha maradéktalanul a jelen pillanatban időzünk, az nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyjuk a múltat, vagy úgy teszünk, mintha nem lenne jövő. Azt jelenti, hogy nem tévedünk el az elme által létrehozott történetekben. Tanulhatunk a múltból és felkészülhetünk a jövőre, ha a lábunk szilárdan az itt és most talaján áll. A tudatos törekvés növekvő erejével az önsajnálat hajlama elapad. Felüdülést találunk önzetlenségünk valóságában.

A Tan adása győz más adományon.

A Tan íze győz valamennyi ízen.

A Tan öröme más örömökön győz.

A Szomj kihunyta győz a szenvedésen.

354.vers

Ez a vers igaz, bárhol is tartunk a Dhamma-gyakorlása közben Azok, akik a felszabadulás útjának kezdete közelében vannak, csodálatos ha bíznak a kezükben tartott térképben. Mások az úton haladva megismerik azt a feltöltődést és örömöt, amelyet akár az igazság apró pillanatai is hozhatnak. A felébredetteknek pedig, akik elérték a célt, a Tan a szenvedés terhe alóli mentesség örömét táplálja. Amikor a sóvárgásban tévelygő szokásaink lehúznak minket, a tiszta tudat szépsége rejtve marad; az élet ízei ízetlenek, és elfelejtjük a sok ajándékot, amelyet kaptunk. Ezekben a pillanatokban képzeld el a tanító mosolyát és szelíd figyelmeztetését: „Kezdd újra, most.”

1