ELŐSZÓ A HARMADIK KÖTETHEZ

Ezek a Dhammapada versek és kommentárok a sorozat első és második kötetének folytatásai. Mint a korábbiak, ezek is kissé átdolgozott változatai azoknak, amiket eredetileg a programban résztvevők globális hálózatának küldtek el. Ha szeretnéd kéthetente közvetlenül megkapni az e-maileket, kérjük, iratkozz fel a következő címen:

https://ratanagiri.org.uk/teachings/dhammapada-reflections

Bhikkhu Munindo

Aruna Ratanagiri Buddhista Kolostor

Northumberland, Egyesült Királyság

Esős évszak elvonulás (Vassa) 2015

DHAMMAPADA ELMÉLKEDÉSEK

Éberség az örök élet lakóhelye, hiánya a halálé.

Aki éber, nem hal meg.

Aki nemtörődöm módon él,

mintha már meg is halt volna.

v. 21

Mindannyian tudjuk, hogy a Buddha dicsérte a tudatosság művelését. De honnan tudjuk, hogy melyik a megfelelő dolog, aminek tudatában kell lennünk egy adott pillanatban? A tárgyak olyan sokfélék: látványok, hangok, szagok, ízek, érzetek és mentális benyomások. A tudatosság egyik gyakorlata lehet egyszerűen az, hogy odafigyelünk minden dolog változó, instabil természetére, amíg kezdjük belátni, hogy megbízhatatlanok, és nem igazán érdemes ragaszkodni hozzájuk. Ez a tapasztalat „tartalmának", jellegzetességének tudatosítása. Mi történik, ha a tudatosságot a tapasztaló felé irányítjuk? Vajon a tapasztaló tudat jellemzője, amelyben a figyelem minden tárgya megnyilvánul, ugyanolyan?

Bármi is az, semmi másért

önnön üdvét ne adja fel!

Ha ráébredt, mi a célja,

szentelje annak önmagát.

v. 166

Első pillantásra ez a vers úgy hangozhat, mintha azt tanítaná, hogy ne törődjünk másokkal, a Buddha azonban valójában arra mutat rá, hogy hova kell helyeznünk a helyes hangsúlyt a gyakorlásunk során. Ha például egy repülőgépen oxigénhiány van, a kapitány azt mondja az utasoknak, hogy először a saját maszkjukat tegyék fel, mielőtt megpróbálnának segíteni másokon. Ez nem azt jelenti, hogy a szülők ne segítsenek a gyerekeiknek, hanem helyesen tegyék azt. Stresszhelyzetben elveszíthetjük az ítélőképességünket, és úgy cselekedhetünk, ami csak ront a helyzeten. A Buddha látta, hogy a megvilágosulatlan emberek milyen könnyen kétségbeesnek, összezavarodnak, és amikor haldoklott azt mondta, hogy azok akik komolyan gondolják a tiszteletet, ne virágot hozzanak neki, ehelyett inkább arra összpontosítsanak amit tanított, és gyakoroljanak lankadatlanul.

Ezen az úton járva ti is

véget fogtok vetni a szenvedésnek.

Ezt az utat hirdettem ki nektek miután megértettem,

hogyan kell kihúzni a töviseket.

v. 275

Az élet fájdalmas. A legtermészetesebb dolog az, hogy arra törekszünk ebben a világban, hogy megszabaduljunk a fájdalmaktól. Akik előttünk jártak ezen az úton, a szabadság földjére érve a megkönnyebbülés leírhatatlan érzéséről beszélnek, de arra is rámutatnak, hogy ennek eléréséhez ügyes erőfeszítésre van szükség. A Buddha ezt a verset szerzetesek egy csoportjának mondta, amikor egy közös utazásukról beszélgettek. A beszélgetést az utakról és a folyón való átkelésről szóló fejtegetések helyett a belső világunkról való elmélkedés felé terelte. A Tanító azt tanácsolja, hogy úgy használjuk fel a korlátozott időnket és energiánkat, hogy az abba az irányba vigyen minket, amerre leginkább szeretnénk menni.

A nyílkészítő egyenes, sima nyílvesszőket készít;

a bölcs is kisimítja remegve vibráló, ingatag elméjét,

melyet oly nehéz szilárdan tartva irányítani.

v. 33

A test és a tudat összehangolása az igazsággal különleges képességet igényel. Amikor már azt hisszük, hogy rendben van a spirituális gyakorlásunk, újra megbotlunk és elesünk. De nem baj ha időről időre megbotlunk. A járás megtanulása is pont ilyen, a bukdácsolás is hozzátartozik. A készség amit érdemes fejleszteni, az az ügyesség, amely segít újra és újra felállni, és újrakezdeni anélkül, hogy visszanéznénk.

Megszabadulván a gyönyörtől és a kíntól lecsendesült;

a továbblétesülés írmagját is megsemmisítette,

legyőzött minden világot.

E hőst hívom én bráhmanának.

v. 418

A vonzalom és az ellenszenv olyan gyorsan megtörténhet, hogy úgy érezhetjük, nincs ráhatásunk a kialakulásukra. Valaki mond valami kellemeset, és nekünk tetszik. Egy másik ember mond valami bántó dolgot, és nem tetszik nekünk. Igaz lehet, hogy nem tudjuk megállítani a felmerülő vonzalom és ellenszenv kialakulását, de ha egy kicsit lelassítunk, észrevehetjük, hogy valójában van választásunk; követjük-e a két ellentétes érzést, és „ént" csinálunk belőlük vagy sem. Ha a tudatosság jól megalapozott, a tetszést és az ellenszenvet egy kiterjedtebb valóságban zajló mozgásnak tekinthetjük. Mi ez a valóság?

Az élet nehéz a szemérmesnek,

aki mindig a világosságot keresi,

semmihez hozzá nem tapad,

alázatos szívű, tiszta életű és belátó.

v. 245

Ha azon kapjuk magunkat, hogy azt gondoljuk: „Ez már túl sok, nem tudom elengedni", akkor kell különösen óvatosnak lennünk. A gyengébb kötődéseket könnyű elengedni, de az igazán súlyosak esetén már egészen más a helyzet. A Buddha tudott erről a vélekedésről, amit hajlamosak vagyunk elhinni, amikor mély kötődésekkel szembesülünk. De az igazság attól még az igazság, bármennyire is nehéznek érezzük; minden szenvedés a ragaszkodásban gyökerezik. Ezért adott nekünk a Buddha olyan tanításokat, mint ez a vers. Valóban nehéz igaznak maradni, amikor a káprázat erői rángatnak minket. Akár az érzéktárgyak külső hatásai, akár a szokások belső áramlatai mondják nekünk, hogy gyengék és képtelenek vagyunk, mi elszántan keressük az erőt, hogy felülkerekedjünk ezeken a hatásokon, a menedékekhez fordulva. Ez nem egyszerűen egy negatív történet lecserélése egy pozitív történetre, hanem a valóságot hívjuk segítségül, hogy az legyen a menedékünk.

Aki a saját boldogságát keresve

nem emel kezet másokra, akik

maguk is boldogságra vágynak,

az boldog lesz a halál után.

v. 132

Van úgy, hogy amit teszünk, boldogságot okoz. Máskor az vezet boldogsághoz, amit nem teszünk meg. A Buddha ebben a versben azt mondja, tudatában kell lennünk, hogy az élőlényeknek „nem ártani” igyekvésünk boldogságot hoz, nemcsak azoknak, akik így félelem és fájdalom nélkül élnek, hanem önmagunknak is. Egy olyan világban, ahol értékünket gyakran a termelékenységünkkel mérik, beleragadhatunk abba az érzésbe, hogy mindig tennünk kell valamit, hogy a dolgok jobbá váljanak. Időnként azonban a visszafogottság a legfontosabb.

Akik szüntelenül éberek,

akik keresve kutatnak éjjel és nappal,

akik a Nirvána felé törekednek,

azoknak végül megszűnik minden szenvedésük.

v. 226

Ha biztosak vagyunk abban, hogy milyen úton és milyen irányba haladunk, akkor nem töltünk időt céltalan bolyongással. Ezért a tanítások éberségre buzdítanak bennünket. A gyakorlásba fektetett energia és odaadás azonban nem elég. Életünket a helyes cél felé kell irányítani: a szenvedéstől való tökéletes megszabadulás állapotának saját magunk által történő megtapasztalására. Miközben az ösvényen haladunk, a tudat szennyeződéseinek megfigyelésével ellenőrizhetjük, hogy helyes-e haladásunk és annak iránya. Kapzsiság, rosszindulat, lustaság, aggodalom, tétovázás: vajon csökkennek vagy növekednek? A szennyeződések valóságát akkor és úgy ismerjük meg, ahogy és amikor megjelennek. Ugyanígy itt és most megismerjük eltűnésüket is.

Erőfeszítéssel, éberséggel

önmaga leigázásával, önuralommal

a bölcs olyan szigetet épít,

amit nem sodorhat el az áradat.

v. 25

Néha úgy tűnik, mintha a Buddha ellentmondana önmagának. Azt tanítja, hogy összpontosítsunk a szerető kedvesség fejlesztésére minden lény iránt, de ebben a versben úgy tűnik, mintha azt mondaná, hogy el kell szigetelődnünk. De a Buddha minden tanítása „rámutatás"; ezek nem rögzített álláspontok. Gyakran megkérdezték tőle, mi az álláspontja egy adott filozófiai nézettel kapcsolatban. Minden esetben igyekezett elkerülni, hogy a kérdezőnek bármilyen fix kinyilatkoztatással válaszoljon, amihez aztán az ragaszkodhatna. Nem foglalt állást semmi mellett; a Dhammával úgy hangolódott össze, ahogy az megnyilvánult. Az általa tanított út a dhammavicaya, a valóság vizsgálata. Azt mondta, hogy ő csak az utat mutathatja; rajtunk múlik, hogy az általa mutatott úton haladunk-e.

Magad készíts menedéket magadnak,

igyekezz, légy bölcs,

távolíts el magadból minden tisztátalanságot!

Bűntelen élj, s eléred a nemes emberek égi világát!

v. 236

Akkor jutunk el a nemes lét állapotába, amikor eggyé válunk azzal, akik igazából vagyunk. A mi munkánk az, hogy felismerjük, mikor válunk hamisakká - amikor úgy teszünk, mintha valami vagy valaki lennénk, ami vagy aki nem vagyunk. Foltok és szennyeződések jelennek meg, amikor elhisszük azokat a történeteket, amelyeket az elme mesél nekünk. Ha haragot érzünk, egyszerűen csak tisztán kell látnunk a harag érzését. Ha félelmet érzünk, egyszerűen csak tisztán kell látnunk ezt az érzést. Nem kell színlelnünk. „Szigetet készítünk" magunknak azzal, hogy a tudatosságot tesszük életünk alapjává. Ez a tisztánlátó tudatosság képes különbséget tenni a valódi és a hamis között, és ez szabadsághoz vezet.

Az értelmes ember számára egy pillanat

is elegendő a bölcs társaságában ahhoz,

hogy felismerje az Igazságot,

ahogyan a nyelv is felismeri a leves ízét.

v. 65

Az elvonulások száma nem annyira fontos, mint az igazság belátásának képessége. Az, hogy mennyi időt töltünk meditációban ülve, nem számít annyira, mint az a képességünk, hogy tisztán lássuk, mi van előttünk. Ha a tudatosságunk itt és most, egész testtel és tudattal, ítélkezéstől mentesen működik, akkor életünk minden helyzetéből tanulhatunk. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy bármilyen formában találkozunk a bölcsességgel, felismerjük majd azt. Nem kell buddhistának, naprakésznek vagy akár nyilvánvalóan bölcsnek tűnnöd. A tudat egyszerűen felismeri az igazságot és örvendezik majd.

Éljünk boldogan, kín nélkül

a betegségben szenvedők között!

Igen, éljünk kín nélkül

a betegségben szenvedők között!

v. 198

Amikor a körülöttünk élők küzdenek úgy érezhetjük, hogy nem egészen helyes, hogy boldogok vagyunk. A Buddha ennek az ellenkezőjét mondja nekünk. A túlzott öröm külső megnyilvánulása nem lenne helyénvaló, de a belső öröm fenntartása tökéletesen megfelelő. Valójában ez lehet a legjobb dolog, amit egy problémás helyzetben nyújthatunk.

Bár ártatlan, mégis elviseli

a gyalázkodást, a kínzást és a fogságot,

a türelem és a megbocsátás erejével

szembeszáll az erőszakkal: ő a bráhmana.

v. 399

Az önelégültség bennünk lévő erejét meg kell szelídíteni. Minél okosabbak vagyunk, annál óvatosabbnak kell lennünk. Minél ékesszólóbb a beszédünk, annál nagyobb önmérsékletre van szükség. Csak akkor tudjuk értékelni a türelmes kitartás átalakító erejét, ha tudjuk, hogy nem kell mindig győztesnek lennünk, és nemet tudunk mondani magunknak.

Mindig igazat szól, haragra nem gerjed,

ha kell, mindenét odaadja.

E három erény révén

az istenek színe elé kerül.

v. 224

Mi vagyunk a világunk teremtői. Testünk, beszédünk és gondolataink adnak formát a térnek, amelyben élünk. A tudatosságba való befektetés felszabadít bennünket az anyagi világtól való függés alól. Életünk külső körülményei jönnek és mennek: néha kellemesek és hasznot hoznak, máskor fárasztóak és kiábrándítóak. De mindig tehetünk erőfeszítést abba az irányba, hogy kimondjuk az igazságot. Mindig kivárhatunk, mielőtt engednénk a haragnak. És függetlenül attól, hogy sokat vagy keveset birtokolunk, mindig adhatunk. Így máris megvan az erőnk, hogy csodás maradandót alkossunk.

Ki meri őt szidni, a feddhetetlent,

akit a bölcsek naponta dicsérnek,

akiben igaz Tudás és Erény lakozik,

(230) aki olyan tiszta, mint a Dzsambu

színaranyából készült érme;

ki meri őt szidni, akit az istenek

szüntelen dicsérnek,

kinek dicséretét a Teremtő

is zengi?

v. 229-230

Kikhez hasonlítjuk magunkat? Az a mentális szokás, hogy másokkal hasonlítgatjuk össze magunkat, többnyire a zavarodottság kifejeződése, ami még több boldogtalansághoz vezet. Ahhoz, hogy valódi lényünk fénye szabadon ragyoghasson, fel kell hagynunk minden kényszeres összehasonlítással, de amíg szenvedünk ettől a szokástól, nem segít, ha csupán a népszerűbbek, gazdagabbak vagy szebbek képei lebegnek a szemünk előtt. Jobb, ha azokkal hasonlítjuk össze magunkat, akik kifogástalanul élnek, akik éberebbek. A Buddha legnagyobb tanítványai közül néhányan nem voltak sem népszerűek, sem szépek, mégis csodálták őket azok, akik tisztán láttak.

Ne vessétek meg, amitek van,

ne irigyeljétek másoktól, ami az övék!

Aki másokat irigyel,

nem éri el a szamádhit.

A koldus kevéssel is megelégszik,

nem becsüli le, amije van.

Az istenek is dicsérik őt,

a tiszta életűt, a fáradhatatlant.

v. 365-366

Ezt az egyszerű igazságot könnyen szem elől tévesztjük. Sajnos szívesen csodáljuk és utánozzuk azokat, akik nem túl bölcsek. Itt egy nagyon bölcs Tanító tükröt tart elénk, és megkérdezi: „Látod, mit csinálsz? Érted, miért vagy boldogtalan?" Nem bírál vagy ítél el minket, de nem is hagyja, hogy megússzuk a szokásainkat. Együttérzésből sürget, hogy lássuk meg tudatlanságunk következményeit. Időnként úgy tűnhet, hogy mindig van még valami, amit meg kell tennünk, meg kell szereznünk valamit, meg kell szabadulnunk valamitől. Még a spirituális gyakorlás is tűnhet fárasztó taposómalomnak. Mindig abban hinni, ahogy a dolgok látszanak, nem a békéhez vezető út. Az önsajnálat helyét átvehetné az elégedettség, ha abbahagynánk a másokkal való meggondolatlan összehasonlítást.

Pusztán erényes életmód, lemondás és sok tanulás.

a magányba vonulás és a révületbe merülés

ne töltsön el e tévhittel, szerzetesek: „Boldog vagyok,

megváltottam magam“ – amíg él bennetek az indulat.

v. 271-272

Ha ilyen mélyreható tanítást olvasunk vagy hallunk, sürgető érzés jelenhet meg, hogy gyakoroljunk, vagy arra késztethet, hogy feladjuk, mert úgy érezzük, nem tudjuk megcsinálni. Az, hogy hogyan viszonyulunk az ideálokhoz meghatározza, hogy megerősítenek vagy gyengítenek bennünket; maguk az eszmények nem felelősek. Fontos, hogy elképzeléseink összhangban legyenek az igazsággal, de épp ilyen fontos, hogy ne tévesszük össze a célról alkotott képet magával a céllal. A Buddha azt akarta, hogy törjünk magasra; olyan magasra, amilyen magasra csak lehet, majd még tovább, de nem akarta, hogy megragadjuk az ideált, és elfelejtsük a szerénységet. Mint az iránytű, a cél képe irányt mutat - de természetesen nem tartjuk szemünket állandóan az iránytűn. Amíg a helyes irányba tartunk, addig azzal gyakorolunk, ami közvetlenül előttünk van.

Aki megszabadult a szomjtól,

nem akar többé semmit megszerezni,

megelégszik azzal, hogy tudja és érti

a régiek nyelvét, felfogja az egymásra következő

betűkből összeálló szent szavak igazi értelmét;

akinek ez az utolsó teste,

azt igaz Megismeréssel bíró,

nagy bölcsnek hívják az emberek.

v. 352

Az elengedés nem olyasmi, amit teszünk, hanem olyasmi, ami akkor történik meg, amikor látjuk, hogy amit teszünk, szenvedést okoz. Amíg azon vagyunk, hogy megpróbálunk elengedni, addig az „én", amelyik megpróbálja, kiegyensúlyozatlanságot teremt. De a nem-próbálkozás sem helyes. Mit tehetünk, hogy teljesítsük a szabadság elérésének nagy feladatát? Mit jelent a helyes erőfeszítés? A helyes erőfeszítés egyik aspektusa annak vizsgálata, hogy milyen erőfeszítést teszünk már most is. Amit teszünk, az az önkeresés egy formája, vagy egy mélyebb, csendesebb helyről, az igazság iránti egyszerű érdeklődésből fakad? Tudjuk, hogy meg akarunk szabadulni a szenvedéstől, de vajon az a mód, ahogyan ezt a szabadságot akarjuk, valóban segít? Még a szabadnak lenni akarása is akadályokat teremthet, ha ragaszkodunk hozzá. A „formákon túli igazság" meglátására irányuló törekvésünk támogathatja a helyes erőfeszítést, ha lelassulunk, emlékezetünkbe idézzük a kedvességet és megvizsgáljuk, hogyan fogjuk fel a jelenben megjelenő tapasztalatainkat.

Leljetek örömet a fáradhatatlan éberségben!

Vigyázzatok, elmétek minden erejével törekedjetek!

Hisz olyanok vagytok, mint a sárba süppedt elefánt.

De húzzátok ki magatokat a sárból!

v. 327

Az inspiráció energiája bölcs elmélkedéssel teremthető meg. Megfelelő erőfeszítéssel a leküzdhetetlen helyzetek is kezelhetők, az elviselhetetlenek is elviselhetők. Az inspirációnak megvan az ereje, hogy átalakítsa az életünket és a világunkat. Amikor a bölcs elmélkedés megmutatja, hogy az éberség segít, a szétszórtság pedig hátráltat; tudatunk az éberség felé fordul. A kiegyensúlyozott tudatosság helyesen tárja fel az előttünk álló feladat nagyságát: belső világunkat a tudatlanság akadályozza, külső világunk pedig tele van igazságtalansággal. A fontos kérdés azonban az, hogy hogyan teszünk eleget a feladatunknak. Nem több erőre van szükség, hanem ok és okozat gondos mérlegelésére. Ha a tisztánlátás és a kedvesség motiválna bennünket, a figyelmetlen szokások mocsara kevésbé tűnne ijesztőnek. A képzett éberség megmutatja mi az, ami működik, és a bizalom természetes módon bekövetkezik.

Aki Hozzá hasonlóan lecsendesült,

akit a Tökéletes Tudás megszabadított,

annak csend a gondolata,

csend a szava, és csend a tette.

v. 96

A bizonytalansághoz való alkalmazkodás legjobb módja a helyes megértés, vagy helyes nézet. Naivitás lenne elvárni, hogy mindig jól érezzük magunkat a bizonytalanságban, de nem szabad elfogadnunk, hogy a bizonytalanságnak kellene meghatároznia bennünket. Az élet, a változás, és minden más túl soknak tűnhet, de maga az élet soha nem túl sok; mindig „csak úgy" van. Ha tényleg túl sok lenne, a Buddha soha nem valósíthatta volna meg a szabadságot. Az általunk vallott nézet az, ami a különbséget jelenti. Ha túl komolyan vesszük magunkat, a helyzet elviselhetetlennek tűnhet; feszültek leszünk, ami korlátozza a belátás és az érzékenység lehetőségeit. Ehelyett megpróbálhatunk ellazulni, és elképzelni egy feltétel nélküli valóságot, amelyben minden változó körülmény egyszerűen felmerülni és megszűni látszik. A bölcs elengedés kiterjesztett tudatossághoz és új látásmódhoz vezet azzal kapcsolatban, hogy mit is csináltunk, ami miatt úgy tűnt, hogy problémánk van.

Nehéz és fájdalmas embernek születni,a halandók élete fájdalmasan nehéz.

Az Igaz Törvényt oly nehéz meghallani,

nehéz ébredés a Felébredetteké.

v. 182

Ami az itt és mostot illeti, emberi lényekként születünk meg valahányszor megvan bennünk az éberség és a feddhetetlenség. Mivel hajlamosak vagyunk megalkuvó módon alkalmazni a Dhamma elveit, a feladat nehézzé válik; a szokások követése sokkal könnyebb. Azonban ez pusztán a tetszés és nemtetszés követése, nem úgy élünk, ahogyan élhetnénk. Ehelyett elgondolkodhatnánk az ok és okozaton, azon, hogy mi történt legutóbb, amikor megengedtük magunknak, hogy elvesszünk a tapasztalatokban. Manapság szerencsések vagyunk, hogy könnyen hozzáférhetünk a Dhammához, de a Dhammát nehéz meghallani, mert akadályokat hoztunk létre azzal, hogy oly sokáig követtük a tetszés és nem-tetszést. Amikor a Buddha élt, számos tanítványa azonnal megvilágosodott egyszerűen azáltal, hogy hallgatta, ahogy tanította a Dhammát. Miért nem tudunk mi is ugyanígy hallgatni, átvenni az üzenetet és ledobni a terheket? Ha ezt tennénk, a Buddha itt és most megjelenne.

Sem az apánk, sem az anyánk, sem bármely

rokonunk nem tehet értünk annyit,

mint amekkora szolgálatot

a jól irányított elme nyújthat nekünk.

v. 43

Ha a tudatunk jól irányított, úgy érezzük, hogy van valami, amire támaszkodhatunk, amikor a dolgok nehézzé válnak. Ha kétségbeesést, csalódást, kiábrándulást tapasztalunk, a tudatnak nem kell reménytelenségbe süllyednie. De a reményben sem kell keresni a biztonságot. A menedék, ahová megtérhetünk nem egy dolog vagy állapot, hanem az út. Miután elég sokáig vizsgáltuk a ragaszkodás következményeit, most a megrögzött álláspontok elengedésében keresünk menedéket. Továbbra is vannak nézeteink és preferenciáink, de már nem gondoljuk azt, hogy biztonságot találhatunk bennük. Az elengedés megtanulása az út az áldások megteremtéséhez.

Nektek kell kitartóan küzdeni,

a Beérkezettek csupán tanítómesterek.

Akik meditációba merülve végigjárják az utat,

megszabadulnak a Gonosz bilincseiből.

v. 276

"Milyen erőfeszítéseket tegyek? Tegyek valamit a helyzet ellen, vagy egyszerűen csak figyeljem a tudatomat?” A nem-tudás ilyen pillanatai értékes pillanatok. A bizonytalanságot nem kell kudarcnak tekinteni. Valójában lemaradhatunk valami fontos dologról, ha sietünk túltenni magunkat rajta. Tény, hogy nem tudjuk mit tegyünk, de ebben nem feltétlenül van hiba. Ha azonban teljesen elragad bennünket a szenvedés elől való menekülés lendülete, akkor lehet, hogy elmulasztjuk a helyzet igazságából való tanulást. Azzal a bizalommal, amely a szabályok iránti elkötelezettségünkből fakad, megengedhetjük magunknak, hogy bízzunk a türelemben, valamint a „nem tudás" és az ezzel járó kellemetlen érzések tudatosításában. Érezzük a lendület erejét, hogy el akarunk szabadulni tőle, hogy "megoldjuk”, de makacsul elutasítjuk, hogy magunkkal rántson. Kísérletezhetünk azzal, hogy megvárjuk, amíg a késztetés érzése alábbhagy, majd csendben meghallgatjuk, mit javasol a megérzés, mit tehetnénk.

A Gótama valóban-felébredett

tanítványai szüntelenül éberek,

éjjel és nappal mindig

a Törvényre irányul a figyelmük.

v. 297

Amire a Buddha és minden megvilágosodott tanítványa ráébredt, az a valóság volt, ami közvetlenül előttük volt. Mint sok más kereső milliói, a leendő Buddha is technikákban és hitrendszerekben kereste a választ alapvető kérdéseire. A lemondás szigora még a halál közelébe is sodorta, de végül egyik sem vált be. Ami azonban működött az az volt, hogy lemondott a szenvedés elkerülésére irányuló minden erőfeszítésről, úgy az élvezetek, mint a fájdalomban való elmerülés útján, és magát a szenvedés tapasztalatát tekintette tanítójának. A Buddha által tanított négy nemes igazság a módszer arra, hogy segítsen abban, hogy ne vesztegessük el az időnket. Azt akarta, hogy tanítványai meglássák az itt és most létező valóságot; hogy felfedezzék maguknak az örömöt és a tisztánlátást, amely a helyes megértésből fakad.

Mihelyt valóban felfogja

a szkandhák keletkezését és pusztulását,

öröm és boldogság lesz osztályrésze:

megismeri a Halál Nélkülit.

v. 374

A Buddha összes tanítása arra mutat ami változatlan, halál-nélküli, eredendően kielégítő. Ahhoz, hogy felébredjünk az álomból amelyben élünk, elmélkedve elidőzünk a feltételekhez kötött létezés változó, haldokló, nem-kielégítő természetén. Álomvilágunkban azt hisszük, hogy ha úgy ragaszkodunk a dolgokhoz mintha azok véglegesek lennének, az boldoggá tesz minket. A Buddha átélte a feltétel nélküli valóságot, ezért tudta, hogy a feltételekhez kötött valóság bármely jelenségéhez való ragaszkodás egyenes út a csalódáshoz. Nem azért tanította ezt, hogy mi filozófiát alkossunk arról, hogy minden mennyire megbízhatatlan és nem-kielégítő. Ő ugyanúgy élt ebben a világban mint mi, de nem szenvedett és nem siránkozott, hogy milyen nyomorúságos minden. Az élet mindaddig szomorúnak és nem-kielégítőnek tűnhet, amíg a test-tudattal azonosítjuk magunkat. A Buddha nem azonosult semmivel, mert nem ragaszkodott semmihez, boldogsága rendíthetetlen volt, mert nem függött semmitől.

Ne vess meg senkit! Ne árts

senkinek! Az engedelmességben

győzd le önmagad! Légy mértékletes

az evésben! A magányban lakj,

a meditációt gyakorold szüntelen!

Ez a Buddhák tanítása.

v. 185

A szerénység és az elégedettség nem része a fogyasztói kultúrának, azonban a buddhista kultúrának igen. Igaz, hogy lelkesedésre és energiára, elkötelezettségre és koncentrációra van szükségünk, ha el akarjuk érni a megszabadulást. De ha túl sok van ezekből a „kemény erényekből", akkor felesleges akadályokat állítunk magunk elé. Amikor figyelmesek vagyunk lehetséges, hogy felismerjük ha kibillentünk az egyensúlyunkból, és ennek megfelelően korrigálunk. Az elégedettség, a szerénység, az alázat 'puha erényei' kevésbé vonzóak egónk számára, de lehet, hogy éppen ezekre van szükség a teher ledobásához.

Ha nem talál megértő, erényes életet élő, bölcs társra,

folytassa egyedül az útját, mint az a király, aki miután

legyőzte az ellenséget, lemondott annak országáról,

vagy mint a vadonban egyedül kószáló elefánt!

v. 329

Az erényesség a gyakorlásunk alapja. E nélkül semmi sem fejlődik. Lehet, hogy ékesszólásunk van, és talán cikkeinket népszerű folyóiratokban vagy az interneten publikáltuk, de ha hiányzik az erényesség, a gyakorlás nem kezdődött el. Egyedül járni a spirituális úton nem a kudarc jele, sőt, éppen az ellenkezőjét jelentheti. Ha a körülöttünk lévők nem igyekeznek feddhetetlenül élni, akkor jobb, ha egyedül vagyunk.

A Törvény nem tárulhat fel,

amíg az elme ingatag;

A megismerés nem teljes,

amíg a Csend el-elszakad.

v. 38

Ez a Dhammapada-vers sokunkat jellemezhet: úgy neveltetek bennünket, hogy tudatunk folyamatosan gondolkodik, és képtelenek vagyunk teljes szívvel hinni bármiben is. Mégis bízunk abban, hogy létezik valódi bölcsesség, és hogy van esélyünk megvalósítani azt. Ez a „kezdő" hit, ami elindított bennünket, és eddig jutottunk. Most erre kell építenünk. Amint megízleltük a gyakorlás előnyeit, a hit beigazolódik, és egészen másképp nyilvánul meg. Megbízható energiaforrássá válik. Kezdetben egy ötlet vagy megérzés motivált. Most arra ösztökél a hit, hogy bízzunk a tapasztalatok által megerősített tudatosságban. Olyan érzés ez, mintha a saját erőfeszítéseinkkel megkeresett pénzt költenénk, nem pedig a valaki mástól kapottat.

A csapongó, vágyűzött elmét

a bölcs irányítsa arra, ami mélyen rejtett,

amit oly nehéz meglátni.

A jófelé irányított elme boldogságot hordoz.

v. 36

Amikor a szív-tudat felett őrködünk, akkor a belső fényt ápoljuk. Ha a külső világunkban halvány a fény, hajlamosak vagyunk megbotlani dolgokban, vagy esetleg összekeverni egy kötéldarabot egy kígyóval, és teljesen felesleges pánikban elfutni. Hasonlóképpen, a belső megvilágítás hiánya arra késztethet bennünket, hogy meggondolatlanul reagáljunk, tönkretéve tudatunk természetes könnyedség-érzetét. Azért reagálunk és rontunk a helyzeten, mert nem látjuk tisztán a tudatállapotokat. Például lehet, hogy még mindig megbántva érezzük magunkat valami miatt, ami évekkel ezelőtt történt, és azóta is keserűségben élünk, mert nem láttuk meg reakciónk valóságát. A megbocsátás nem egy műanyag erény, amivel be lehet ragasztani a sérüléseinket. Bár a történtek emléke megmaradhat, mindig választhatunk, hogy ezt az emléket nehezteléssel töltjük meg, vagy sem. Ez a gyakorlat finom és nehezen látható, de megéri az erőfeszítést.

Tudd meg, ó ember, hogy önmagad

meg-nem-fékezése bűnös dharmákat hordoz;

ne engedd, hogy a sóvárgás és az erény hiánya

hosszantartó szenvedést okozzanak!

v. 248

A Buddha tudja, hogy az élet nem mindig könnyű. Tudja, hogy még az öt szabály betartásának gyakorlása is nehéz lehet. Az ehhez a vershez kapcsolódó történet egy öt laikus tanítványból álló csoportról szól, akik az öt buddhista szabály közül egyet vagy kettőt tartanak be. Mindannyian ragaszkodnak ahhoz, hogy az övék a legnehezebb gyakorlat, következésképpen a legméltóbb. Egymás között vitatkozva fordulnak a Buddhához. Mindegyikük azt akarja, hogy az ő gyakorlatát dicsérje meg, és támogassa elképzelését, miszerint az általa betartott szabályok a legfontosabbak. Ehelyett a tanító figyelmezteti őket, mondván, hogy egyik előírást sem könnyű betartani, és egyik sem jelentéktelen, és hogy mindenkinek mind az ötöt gyakorolnia kell.

Nem a haj, nem a családi kötelék,

nem a kaszt tesz valakit bráhmanává.

Akiben igazság és erény lakozik,

az az áldott, az a bráhmana.

v. 393

A felszabadult lényeket soha nem téveszti meg az, ahogyan a dolgok látszanak. Tudják a különbséget a külső „forma", amit a szem lát, és a „valóság" között, amit a tudat ismer. Természetes módon tisztelik és gyönyörködnek a „valóság" eredendő szépségében. A mi tudatosságunk azonban korlátozott a megrögzött nézeteink miatt, és vigyáznunk kell, hogy ne kövessük figyelmetlenül tudatunk beidegződéseit. Amíg nem vagyunk tudatában az igazságnak, addig fogékonyak vagyunk arra, hogy a külső formák lenyűgözzenek bennünket. A múló szépség, az intenzív érzelmek, a gazdagság; mindezek és még sok minden más félelemmel tölthet el bennünket, és arra késztet, hogy haszontalan vágyakat tápláljunk, hogy olyasmit akarjunk, ami nem hoz tartós hasznot. Amikor tiszteletet tanúsítunk az igazság iránt, amely túl van a félelmen, egyre erősebben vonzódunk az igazsághoz.

Jó a nemes embereket látni,

velük élni mindig boldogság.

Boldog, aki mindvégig

ostobák látványa nélkül élhet.

v. 206

A Buddha ezt a rövid tanítást a külső világ állapotaira utalva adta, és nem nehéz egyetérteni vele. Elmélkedhetünk ezen üzenet szelleméről a belső világunkra, tudatállapotainkra vetítve is. Milyen érzés, amikor ostoba gondolatokat hozunk létre? Mi történik, ha felhagyunk velük? Milyen hatása van annak, ha tanúi vagyunk tudatunk üdvös törekvéseinek? Lehet hosszabb ideig nemes szándékokban időzni?

Ha megkedvelünk valamit, bánatot szül,

a megkedvelés félelmet terem.

Aki megszabadul tőle, nem bánkódik többé,

s ugyan mitől félne?

v. 212

A szöveg egyik olvasata az, hogy rosszul tesszük, ha kedves dolgokat tartunk meg: a családot, a barátokat, az emlékeket. Ez a kezdeti értelmezés magukat az érzéseket teszi felelőssé a szenvedésünkért. De a Buddha nem csak az érzésekről beszél; arra mutat rá, hogyan lehetnénk szabadok. Lehetséges-e egyszerre szeretetet érezni és szabadnak lenni? Amikor meghallotta, hogy két fő tanítványa, a tiszteletreméltó Sariputta és Moggallana meghalt, a Buddha megjegyezte, hogy ez olyan, mintha a Nap és a Hold eltűnt volna az égről. Ez nem úgy hangzik, mint aki nem érez semmit. Az érzések igazságának megismerése azt jelenti, hogy többé nem azonosítjuk magunkat velük, de az elengedésük nem jelenti azt, hogy eltűnnek. Miként keletkeznek, és hogyan szűnnek meg ezek az érzések? Ez volt a Buddha felismerése; ezért tudott teljesen és szabadon, szenvedés nélkül érezni.

Fel nem fogott szavak közül

hiába hall meg ezret is,

ezer haszontalan szónál

több egy, ha az lecsendesít.

v. 100

Sokórányi Dhamma-beszéd meghallgatása hasznos lehet, de a Buddha azt mondja, hogy akár egyetlen Dhamma szó is elég lehet. Az számít, hogy ez a szó valóban megérinti-e a tudatunkat. Igaznak hangzik-e? Az igazság az, ami meggyógyít minket, nem a puszta szavak. Egy olyan világban élve, amelyben az anyagiasság elvonja a figyelmünket, gyakran azt feltételezzük, hogy a több jobb. Pedig egy kis útlevél kényelmesen átsegíthet minket a bevándorlási hivatalon, és többet ér, mint egy teherautónyi könyv. Mindkettő papír - mi a különbség? Már tudjuk, hogy a minőségre kell figyelnünk, nem csak a mennyiségre. Ez a Dhammapada-vers arra buzdít bennünket, hogy mélyítsük el a megértésünket.

Elkerülni minden rosszat,

de a jót tenni szüntelen,

S megtisztítani az elmét.

Ez a Buddhák örök tana.

v. 183

Az út első szakaszán tartózkodunk attól, hogy bármi rosszat elkövessünk. Arról van szó, hogy megtanulunk nemet mondani magunknak, amikor az szükséges. Ennek eredményeként később felfedezzük, hogyan tudunk „igent" mondani anélkül, hogy elveszítenénk önmagunkat. Ha nem ismerjük fel nem-üdvös késztetéseinket annak amik, akkor azt hihetjük, hogy a rossz csak más emberekben van. Az út második szakaszán következik annak kifejlesztése, ami jó. Még ha ez csak egy kis pillanatnyi jóság is, ne bagatellizáljuk el. A harmadik lépés az, hogy megtisztítjuk erőfeszítéseinket az „én" szennyétől. Még ha teljesen befejeztük is egy szoba festését, a festékszag megmarad. Bár a gyakorlásunk erősödhet, az én-érzetünk is vele erősödhet.

Megitta a magány, a lecsendesülés italát,

megszabadult a félelemtől,

megtisztult a bűntől,

a Törvény öröméből iszik örökkön át.

v. 205

Az orvosok azt tanácsolják, hogy egészséges táplálkozással és rendszeres testmozgással tápláljuk a testünket. A Buddha azt tanácsolja, hogy tápláljuk a szívünket az igazsággal. Ha hagyjuk, hogy túlságosan elfoglaltak legyünk, elfelejtjük milyen felüdülés lehet egyedül lenni, időt szánni magunkra, így az elégedetlenség érzése fokozatosan növekszik, míg végül azt hisszük, hogy eredendően hiányosak vagyunk. Ez a felfogás talán tetszhet a fogyasztói kultúrának, de nem ad belső erőt. A spirituális gyakorlat néha azt jelenti, hogy merjünk kevesebbet venni, és bízzunk szívünk természetes, romlatlan állapotában.

(197) Éljünk boldogan a gyűlölködők között,

nem gyűlölve senkit!

Igen, éljünk gyűlölet nélkül

a gyűlölködők között!

v. 197

Általában a boldogságot azzal azonosítjuk, hogy megkapjuk, amit akarunk. Lehet, hogy a boldogságnak más formái is vannak? Mindannyiunk számára vannak olyan időszakok, amikor nem kapjuk meg amit akarunk, vagy azt kapjuk, amit határozottan nem akarunk. Ebben a versben a Buddha a boldogság olyan minőségére mutat rá, amely attól függetlenül keletkezik, hogy megkapjuk-e amit akarunk, vagy sem, egy olyan boldogságra, amely a bölcsességgel keletkezik. A bölcsesség tudja, hogy egyes körülmények megváltoztathatók, mások viszont nem. Nem tudjuk például megakadályozni, hogy mások gyűlöletet érezzenek, de erőfeszítéseket tehetünk azért, hogy ne hagyjuk magunkat belerángatni a haragjukba. És annak ellenére amit egyesek mondanak, ez nem a minden iránti közömbösség. Ez a felelősségvállalás azért, ami a miénk, és a higgadtság fenntartása azzal szemben, ami nem a miénk.

Sem a testével, sem a szavával,

sem a gondolatával nem okoz szenvedést,

mindhármon uralkodik,

őt hívom én bráhmanának.

v. 391

A nagyságot a hatalom, vagy a birtokunkban lévő vagyontárgyak alapján is meg lehetne határozni, de a Buddha szerint a nagyságot inkább az határozza meg, hogy az emberek hogyan viselkednek. Ez egy nagyon gyakorlatias módja annak, hogy felmérjük, mennyire megbízhatóak az emberek. Vajon visszafogottak-e abban, ahogyan viselkednek, és abban, amit mondanak? Kedvesek-e? Nem tudjuk megmondani, hogy mi történik belül, de megfigyelhetjük, hogy milyen hatással vannak a körülöttük lévő világra.

Ha az élvezeteknek él, nem ellenőrzi az érzékeit,

mértéktelen az evésben, lusta és erőtlen,

akkor a Kísértő biztosan legyőzi,

ahogyan a szél is ledönti a gyenge fát.

v. 7

Honnan tudhatjuk a megfelelő mértéket? Érzékeink és a társadalom gyakran azt mondják, hogy többre van szükségünk. A globális gazdaság arra épül, hogy elhitetik velünk, hogy hiányt szenvedünk. Ha menedékünk egy tág tudatosságban van, megszabadulva az oldalválasztás kényszeres szokásától, akkor lehetővé válik, hogy felismerjük az előítéletek működését. Lényeges meglátni, hogy nem kell környezetünk rabszolgájává válnunk. A belső elmélkedés a hiedelmektől vagy a kulturális előítéletektől független magabiztossághoz vezethet. Kísérletezhetünk azzal, hogy nem eszünk olyan sokat, vagy hogy ne legyen mindenről véleményünk. Jó ha csendben maradunk, és ápoljuk az elégedettséget. Az elégedettség nem jelent lemondást. Az számít, hogy amikor lecsap a vihar, vajon elragad-e minket? Honnan merítünk erőt?

Aki ostoba elméletek kedvéért

elutasítja a szentek, a nemes emberek,

az Erénynek élők tanítását,

az önnön pusztulásának

gyümölcsét termi,

akár a katthaka

v. 164

Könnyű kritizálni mások gyengeségét. Nehéz felismerni és orvosolni a bennünk lévő hibákat. Egy bizonyos szinten még jól is érezhetjük magunkat, ha magunkat emeljük miközben másokat lealacsonyítunk, de az ilyen érzésekben nem lehet bízni. Az egymással való versengés nem valószínű, hogy hozzájárul a harmóniához. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor a kritikára szükség van, de ahhoz, hogy építő jellegű legyen, egészséges szándékkal kell rendelkeznünk. Szándékunk pontos ismerete azt jelenti, hogy mielőtt megszólalunk, kicsit lelassítunk, várunk és befelé figyelünk.

Nem tud akkora kárt okozni

ellenség az ellenégnek, gyűlölködő

a gyűlölködőnek, mint amekkora kárt

a rosszul irányított elme okozhat nekünk.

v. 42

A rosszul irányított tudat kárt okoz nekünk, amikor megakadályozza az elégedettség természetes állapotának elérését. Amikor a tudatosság kudarcot vall és ragaszkodunk, a ragaszkodás zavart gondolkodáshoz és megosztó tettekhez vezet. Az igazi, önmagában létező jólétet könnyedén elérhetik azok, akik eggyé válnak azzal ami van; a Dhammával. Egy felszabadult lénynek nem kell azzal próbálkoznia, hogy elégedett legyen, vagy hogy ne legyen elégedetlen. Miután látta a ragaszkodás okozta szenvedést, megszűnt minden hajlama a megrögzött szokásokhoz való ragaszkodásra. Ez az akadálytalan tudat megértéshez és könnyedséghez vezet.

A bűnös szenved e világban,

s szenved a következőben,

kétszeresen szenved, fájdalom kínozza,

saját cselekedeteinek gonoszsága sújtja.

v. 15

Ha beütnénk a lábujjunkat és nem éreznénk fájdalmat, akkor bajban lennénk. A fájdalom egy üzenet, amely azt üzeni: „Figyelj oda!". Hasonlóképpen, ha kegyetlenül cselekednénk vagy beszélnénk anélkül, hogy bűntudatot éreznénk, nagy bajban lennénk. Hogyan tanulhatnánk így? A látszat ellenére a bűntudat nem azt jelenti, hogy valami rosszul megy. Azért van, hogy megvédjen minket, egyfajta immunrendszer. Hallgathatunk rá, elfogadhatjuk, hogy a szívünkben lévő fájdalom megtanítson minket arra, hogyan ne kövessünk el könnyelműséget a jövőben. Ha beleragadunk a bűntudatba, az csak további bűntudathoz vezet; elszalasztottuk a lehetőséget. Nem tanulunk ha örömünket leljük abban, hogy gyűlöljük magunkat vagy másokat egy hiba miatt.

Aki a saját boldogságát keresve

kezet emel másokra, akik maguk is

boldogságra vágynak,

az nem lesz boldog a halál után.

v. 131

Az önzés segíthet a helyes cselekvésre való törekvésünkben. Ha veszélybe kerülünk fenyegetésként éljük meg, szívünk lángra lobban, és a bölcs belátás elhomályosul. Ahelyett, hogy védekeznénk, a helyes gyakorlás emlékeztethet arra, hogy mindannyian egyformák vagyunk. Mindannyian arra vágyunk, hogy megszabaduljunk a szenvedéstől. Valószínűleg a támadó elfelejtette ezt a tényt, ezért akar ártani nekünk; de ha mi visszavágunk neki, csak a kölcsönös szenvedés fokozódik. A szenvedés egyetemességének rendszeres felidézése megvédhet attól, hogy ebbe az örvénybe kerüljünk. Ha minden nap rövid időt azzal töltünk, hogy elgondolkodunk azon, hogy mindannyian elégedettségre törekszünk, az megértést és együttérzést kelthet bennünk. Ez nem egy olyan vélekedés, amelyről pusztán az elmélkedés által győződhetünk meg, ám ha elmerülünk ebben a szemlélődésben, magunk számára is felfedezhetjük a hasznát.

Amikor sok kincset szállít és nincs erős kísérete,

a kereskedő megpróbálja elkerülni a veszélyes utat;

aki szereti az életét, igyekszik elkerülni a mérgeket –

ugyanígy a bölcs is távol tartja magát a bűntől.

v. 123

Értékes rakományunk van, az emberi tudatosság. Szeretjük az életet, ezért teszünk erőfeszítéseket a védelmére. A Buddha azt mondja, hogy vigyáznunk kell erre a jó szerencsére amelyet örököltünk, elkerülve minden rossz cselekedetet. Komoly előnyökhöz juthatunk ebben az életben, ha óvatosak vagyunk és fejlesztjük a bölcsességet. Ám éppolyan nagy szenvedést is élhetünk meg, ha figyelmetlenek vagyunk. A gonosz erős szó, nem is szívesen használnánk, de naivak vagyunk, ha nem gondolkodunk rajta. Ha a tudatot mohóság vagy gyűlölet szállja meg, azok a gonosz cselekedetek melegágyai. Ha egyszer gonoszul cselekszünk, fájdalmas következményekkel jár. Senki nem menthet meg minket a figyelmetlenségtől, még a Buddha sem. A kedvességgel és a bölcs elmélkedéssel hozzájárulunk minden lény védelméhez.

A szavaiban nincs durvaság,

a megértést segítik és igazak,

soha nem sért meg senkit sem:

őt hívom én bráhmanának.

v. 408

Vannak időszakok, amikor határozottnak kell lennünk, mint ahogy szervezetünk immunrendszere is határozottan lép fel a betegségekkel szemben. De ne ez legyen létezésünk egyetlen módja. Erősnek és lenyűgözőnek tűnhet ez a hozzáállás; eredményeket ér el; de korlátai vannak. Van amikor a szelídség az, amire szükség van. A szelíd beszéd, amely igaz és bátorító, meghozza az eredményét.

Akik bűnt látnak ott, ahol nincs bűn,

ahol viszont bűn van, ott nem látnak bűnt,

azok hamis tanítást követve

a rossz úton járnak.

v. 318

Néha emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy a szenvedés okai - a sajátunké és a világé - összetettek. Gyakran nem a külvilágban történtek vezetnek a küzdelmeinkhez, hanem az, ahogyan látjuk a dolgokat. Nem bölcs dolog feltételezni a nézetek és vélemények érvényességét csak azért, mert általánosan elterjedtek; talán kényelmes, de ez nem jó ok arra, hogy elkötelezzük magunkat irántuk. Végletes leegyszerűsítés a kollektív vélekedések elfogadása anélkül, hogy megvizsgálnánk a következményeket. A szimpátiák megléte természetes, de a hozzájuk való ragaszkodás és a velük való azonosulás előítéletekhez és zavarodottsághoz vezet, mind belsőleg, mind külsőleg.

Aki mások szenvedése árán kíván

magának boldogságot szerezni,

belegabalyodik a gyűlölet kötelékeibe,

s nem tud megszabadulni a gyűlölettől.

v. 291

A boldogság olyan, mint az étel; táplál bennünket. Ahhoz azonban, hogy a boldogság egészséges és valóban fenntartható legyen, erőfeszítéseinknek empátiával kell járniuk. Ha arra törekszünk, hogy boldogok legyünk, de nem vagyunk tudatában annak, hogy milyen hatással vagyunk másokra, az szűklátókörűség. Lehet, hogy azt hisszük, a jólét okozói vagyunk, de a szívünk mélyén féltékenységet vagy ellenségeskedést táplálunk.

Bár elkopik a szép királyi hintó,

s a testet megérinti az öregség,

a jók erényét nem érinti semmi,

mivel a jók mindig egymást tanítják.

v. 151

Nemcsak a testünk, hanem minden fizikai tárgy a mulandóság törvényének van alávetve, ahogyan a társadalmi struktúrák, intézmények, kapcsolatok és szervezetek is. Minden körülöttünk és bennünk az állandó változás állapotában van. Kiegyensúlyozott fejlődésük érdekében szükséges a gyermekeket némileg megóvni ettől a ténytől. Például nem emlékeztetjük őket ismételten arra, hogy a szüleik halandók. De ahogy felnövünk, előbb-utóbb be kell látnunk, hogy ez valóban így van. Sőt, nem csak el kell ismernünk ezt az igazságot, hanem el is kell fogadnunk, ha bölcsen akarunk alkalmazkodni a változó körülményekhez. A Buddha felismerte, hogy a mulandóság törvénye egyetemes; stabil és biztos, egy olyan igazság, amelyet ha belátunk, minden helyzetben segítségünkre lehet.

Mindenki fél a büntetéstől,

mindenki reszket a haláltól.

Aki úgy tesz másokkal, ahogyan önmagával tenne,

az nem öl, és másokat sem késztet ölni.

v. 129

Az együttérzés a harmónia alapja. Életünk során különböző mértékben függünk másoktól. Ha elfelejtjük, hogy mindannyian boldogságra vágyunk és félünk a bajtól, akkor azt kockáztatjuk, hogy az énközpontú aggodalmak dominálnak, ellenben megtanulhatjuk felismerni azt, amiben mindannyian osztozunk. Az empátia támogatja az önzetlenségre való rálátást. Az empátián keresztül átlátjuk, hogy hozzánk hasonlóan mások is remélik, hogy nem keserednek el, és attól félnek, hogy elveszítik a számukra kedves dolgokat. Még az a vágy is, hogy kárt okozzunk egy másik embernek, a szenvedés egy olyan formája, amelyben osztozunk másokkal. Mindazok, akiknek azonosságtudata a testükhöz-tudatukhoz való ragaszkodásból ered, kénytelenek elviselni a diszharmóniát, és az ennek következtében kialakuló torz gondolatokat és érzéseket. Ha elengedjük a test-tudathoz való ragaszkodást és felismerjük a tudatosságban rejlő identitásunkat, akkor a diszharmónia egyszerűen elkerül minket.

Nehéz követni az égen a madarak röptét,

épp ily nehéz kifürkészni az útját azoknak,

akiknek tapasztalását már nem táplálja étel,

akiknek feltárult a táplálék valódi természete,

akiknek étele a kiszabadulás,

az ok és támaszték nélküli Üresség.

v. 92

Tudunk-e olyan tökéletesen, olyan makulátlanul cselekedni, hogy nem hagyunk nyomot magunk után? Valószínűleg nem. Szokásainkhoz ragaszkodás miatt hajlamosak vagyunk tökéletlenül cselekedni. A beszédünk manipulatív lehet, bizonytalanságot hagy maga után. Tetteink lehetnek önzőek, a befejezetlenség érzését hagyva maguk után. Gondolataink pedig össze-vissza járhatnak, ami zavart hagy bennünk. A versben szereplő finom kép az égen átrepülő madarakról, amelyek nem hagynak maguk után nyomot, arra biztat bennünket, hogy ragaszkodás nélkül éljünk. Ezzel az erőfeszítéssel azokat a nagyszerű lényeket követjük, akik megtették amit meg kellett tenniük, és nem hagytak maguk után mást, csak az igazságot.

A Gótama valóban-felébredett

tanítványai szüntelenül éberek,

éjjel és nappal mindig

a Buddhára irányul a figyelmük.

v. 296

Csodálhatjuk a tanítónkat, a Buddhát anélkül, hogy feladnánk azt, hogy kik és mik vagyunk most. Vannak olyanok, akik feladják önmagukat és megpróbálják utánozni a tanítómesterüket. A Buddha nem akarta azt, hogy felejtsük el akinek érezzük magunkat, és tegyünk úgy, mintha valaki mások lennénk; inkább arra bátorított, hogy nyitott szívvel, tiszta elmével fogadjuk „ezt" a személyt, itt és most, beleértve minden korlátoltságunkat és rögeszménket. A szenvedéstől való megszabadulásra tett kísérlet során új szokások átvétele lemondás, nem pedig felszabadulás. A gyakorlás során bekapcsoljuk önmagunkat a tudatosság hatalmas, megkülönböztetéstől és előítéletektől mentes mezejébe, ezáltal felajánljuk önmagunkat a Dhamma szolgálatára.

Tépd el az átmanhoz-ragaszkodás kötelékét,

ahogyan a hófehér, őszi lótuszvirágot leszakítja kezed;

ápold a béke útját, a Nirvánát,

amit megmutatott a Beérkezett.

v. 285

Nem fogunk megszabadulni a kötődésektől, ha ragaszkodunk az elképzeléseinkhez azzal kapcsolatban, milyennek kellene lennie az „életnek". Az „élet” itt mindenre vonatkozik: önmagunkra, másokra, anyagi javakra. Még a vallási elképzelések is szenvedéshez vezetnek, ha ragaszkodunk hozzájuk. A szabadság abból fakad, hogy felismerjük, hogyan ragaszkodunk a dolgokhoz, hogy megtartsuk azokat. Miért állunk ellen a változás igazságának? A változás állandó, mégsem ismerjük fel. A felszabadulás felé vezető úton járni azt jelenti, hogy megvizsgáljuk minden tapasztalathoz való viszonyunkat, legyen az kellemes vagy kellemetlen. Életünk minden egyes pillanata lehetőséget teremt annak megtanulására, hogyan engedjük el, hagyjuk békén a dolgokat, ahogy vannak, és megértsük azokat.