I. fejezet: A mindentudás gyakorlása¹

Hódolat minden buddhának, bódhiszattvának, nemes hallgatónak és önfelébredettnek!

Ezt én magam hallottam egy alkalommal. A Magasztos² kétezer-ötszáz koldulószerzetesből álló gyülekezetével Rádzsagriha mellett, a Keselyű-hegy csúcsán tartózkodott. Az egyetlen Ánanda kivételével mindnyájan legyőzték ellenségeiket;³ kiölték magukból a szennyeződéseket, megszüntették és uralmuk alá hajtották a gyötrelmeket, felszabadultak a megismerés kötöttségei alól és kiképezték elméjüket. Akárcsak a kivénhedt elefántok, minden dolguk bevégezték, megtették tennivalójukat, terhüket ledobták és elérték a saját céljuk: letépték a létesülés bilincseit. Miután mindent megismertek, tudatuk teljesen felszabadult; tökéletes uralomra tettek szert a szellemi képességek felett.

Ekkor a Magasztos így szólt hű tanítványához, a tiszteletreméltó Szubhútihoz:

– Szubhúti! Indulj ki a nagyszerű bódhiszattvák önfelülmúló megismeréséből, és adj ihletett tanítást⁴ arról, hogyan bizonyosodnak meg a bódhiszattvák, e nagyszerű lények, az önfelülmúló megismerésben!

A tiszteletreméltó Sáriputra ekkor azt gondolta: „Vajon a tiszteletreméltó Szubhúti a saját megismerésének ihletésére, a saját bölcsességéből fakadó ihlet áldásából fog-e tanítást adni a nagyszerű bódhiszattvák önfelülmúló megismeréséről, vagy pedig a Buddha varázserejéből?”

A Buddha varázserejéből Szubhúti felfogta a tiszteletreméltó Sáriputra gondolatait, és így szólt hozzá:

− Ó, tiszteletreméltó Sáriputra! A Magasztos hallgatóinak minden szavát, tanítását, kijelentését és tanmagyarázatát a Tathágata⁵ személyes varázserejének kell betudni. Hogy miért? Mert azon nemes ifjak, akik a Tathágata által tanított dharmát gyakorolják, magát a dharmát⁶ tapasztalják és valósítják meg. S miután magát a dharmát tapasztalják és valósítják meg, egyetlen szavuk, tanításuk, kijelentésük és tanmagyarázatuk sem mond ellent a dharma szellemének. Az általuk adott tanítások csakúgy nem mondanak ellent a dharma szellemének, mint a Tathágata dharma tanításai.

Ekkor a Buddha varázserejéből a tiszteletreméltó Szubhúti így szólt a Magasztoshoz:

– A Magasztos arra kért, hogy a nagyszerű bódhiszattvák önfelülmúló megismeréséből kiindulva adjak ihletett tanítást arról, hogyan bizonyosodnak meg a bódhiszattvák az önfelülmúló megismerésben. Igen ám, de mire vonatkozik a „bódhiszattva” kifejezés? Én sehol sem látok olyasmit, amit így hívnának. Ráadásul olyasmit sem tapasztalok, amit önfelülmúló megismerésnek neveznének.

Ó Magasztos! Ha egyszer sem a bódhiszattvát, sem a bódhiszattva dharmáját⁷ nem látom, nem tapasztalom, és nem ismerem; sem pedig az önfelülmúló megismerést nem látom, nem tapasztalom, és nem ismerem, akkor miféle bódhiszattváknak, miféle önfelülmúló megismerésről adhatnék tanítást?

Mégis, Ó, Magasztos: ha valaki e tanítás hallatán nem csügged, nem bátortalanodik el, nem riad vissza, nem hátrál meg, nem gondolja meg magát, nem vonul vissza leverten, nem retten meg és kezd minden ízében reszketni, akkor éppen ő az a nagyszerű bódhiszattva, aki megkaphatja az önfelülmúló megismerés tanítását. A nagyszerű bódhiszattvák önfelülmúló megismerését éppen ebben kell meglátni. Éppen ez az önfelülmúló megismerésről szóló útmutatás. Ha valaki ezt megállja, éppen ez az ő tanítása és útmutatása.⁸

− Továbbá, Magasztos: az a nagyszerű bódhiszattva, aki az önfelülmúló megismeréssel foglalkozik, és azon szemlélődik, úgy gyakoroljon, hogy ne legyen öntelt a megvilágosodás tudatától! Hogy miért? Mert az a tudat nem tudat; a tudat természete fénylő világosság.⁹

Erre a tiszteletreméltó Sáriputra így szólt Szubhútihoz:

− Tiszteletreméltó Szubhúti! Vajon létezik-e olyan tudat, ami nem tudat?

− Tiszteletreméltó Sáriputra! Vajon lehet-e az a tudat, ami nem tudat, létező vagy nemlétező?

− Nem lehet, Szubhúti!

− Nos, tiszteletreméltó Sáriputra, akkor vajon helyes-e a kérdés, hogy létezik-e olyan tudat, ami nem tudat?

− Mégis, tiszteletreméltó Szubhúti, milyen az a tudat, ami nem tudat?

− Tiszteletreméltó Sáriputra! Az a tudat, ami nem tudat, változatlan és fogalommentes.

Erre a tiszteletreméltó Sáriputra így szólt Szubhútihoz:

− Jól van, Szubhúti! Nem hiába nevezett téged a Magasztos a megbékéltek legjobbikának!

Ennélfogva a nagyszerű bódhiszattvát olyasvalakinek kell tekinteni, akit már semmi sem tántorít el a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodástól. Azt is tudni kell róla, hogy sohasem válik meg az önfelülmúló megismeréstől. Aki a hallgatók ösvényén szeretne járni, annak is ezt az önfelülmúló megismerést kell meghallgatnia, megjegyeznie, felfognia, felolvasnia, elsajátítania és terjesztenie. Neki is ezt az önfelülmúló megismerést kell gyakorolnia és alkalmaznia. Aki az önfelébredettek ösvényén szeretne járni, annak is ezt az önfelülmúló megismerést kell meghallgatnia, megjegyeznie, felfognia, felolvasnia, elsajátítania és terjesztenie. Neki is ezt az önfelülmúló megismerést kell gyakorolnia és alkalmaznia.

Aki a bódhiszattvák útján kíván járni, annak is ezt az önfelülmúló megismerést kell meghallgatnia, megjegyeznie, felfognia, felolvasnia, elsajátítania és terjesztenie. Ehhez az önfelülmúló megismeréshez kell értenie, és a bódhiszattva dharmák elsajátítása érdekében kell azt alkalmaznia. Hogy miért? Mert ebből az önfelülmúló megismerésből lehet részletesen megtanulni az összes bódhiszattva dharmát, amit a nagyszerű bódhiszattvának gyakorolnia és alkalmaznia kell.

Aki a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodást akarja gyakorolni, annak is ezt az önfelülmúló megismerést kell meghallgatnia, megjegyeznie, felfognia, felolvasnia, elsajátítania és terjesztenie. Ehhez az önfelülmúló megismeréshez való hozzáértés birtokában, az összes buddha-dharma elsajátítása érdekében kell alkalmaznia. Hogy miért? Mert ebből az önfelülmúló megismerésből lehet megtanulni részletesen az összes buddha-dharmát, amit a nagyszerű bódhiszattvának gyakorolnia és alkalmaznia kell.

Ezután a tiszteletreméltó Szubhúti így szólt a Magasztoshoz:

− Ó, Magasztos! Azt sem tudom, látom, tapasztalom, mit jelent a „bódhiszattva” kifejezés. Nem tudom, nem látom, tapasztalom, mi az önfelülmúló megismerés. Ha pedig egyiket sem tudom, látom, tapasztalom, akkor miféle bódhiszattvának, miféle önfelülmúló megismerésről adhatnék tanításokat? Ha ténylegesen nem ismerem, nem látom, nem tapasztalom, akkor a „bódhiszattva” csak egy elnevezés. Ám ez az elnevezés nem helyes és nem helytelen; nem alkalmazhatatlan, de nem is alkalmazható. Hogy miért? Azért, mert nem létezik. Az elnevezés ezért nem helyes és nem helytelen; nem alkalmazhatatlan, de nem is alkalmazható.

Ó, Magasztos! Arról a nagyszerű bódhiszattváról, aki e mélységes önfelülmúló megismerésről szóló tanítás hallatán nem csügged, nem bátortalanodik el, nem riad vissza, nem hátrál meg, nem gondolja meg magát, nem vonul vissza leverten, nem retten meg és kezd minden ízében reszketni, és őszintén hisz benne, azt kell tudni, hogy soha nem válik meg az önfelülmúló megismerés szellemétől. Ő az eltántoríthatatlan bódhiszattvák szintjén tartózkodik. Úgy tartózkodik ott, hogy semmiben sem tartózkodik.

− Ó, Magasztos! A nagyszerű bódhiszattva, aki az önfelülmúló megismeréssel foglalkozik, aki az önfelülmúló megismerésen szemlélődik, nem tartózkodhat sem a formákban, sem az érzetekben, sem a képzetekben, sem a késztetésekben, sem az ismeretekben. Hogy miért nem? Azért, mert ha valamiféle formában tartózkodik, akkor a forma összetételével foglalkozik, nem pedig az önfelülmúló megismeréssel. Hasonlóképpen, ha valamiféle érzetben, képzetben, késztetésben vagy ismeretben tartózkodik, akkor azok összetételével foglalkozik, nem pedig az önfelülmúló megismeréssel.

Hogy ennek mi az oka? Ha valamilyen összetétellel foglalkozik, akkor nem sajátítja el az önfelülmúló megismerést, nem alkalmazza az önfelülmúló megismerést, nem fejleszti tökélyre az önfelülmúló megismerést. Ha pedig nem fejleszti tökélyre az önfelülmúló megismerést, akkor megragadja azt, ami megragadhatatlan, és így nem bizonyosodik meg a mindentudásban.

Hogy miért? Azért, mert az önfelülmúló megismerésben sem formákat, sem érzeteket, sem képzeteket, sem késztetéseket, sem ismereteket nem lehet megragadni. A megragadhatatlan forma pedig nem forma. Hasonlóképpen, a megragadhatatlan érzet nem érzet, a megragadhatatlan képzet nem képzet, a megragadhatatlan késztetés nem késztetés, a megragadhatatlan ismeret pedig nem ismeret. Még az önfelülmúló megismerést sem lehet megragadni. Ekképp gyakorolja a nagyszerű bódhiszattva az önfelülmúló megismerést!

Ez a nagyszerű bódhiszattva „teljes megragadhatatlanság” elnevezésű tudatállapota¹⁰. Ez a tágas, mindenekelőtti, felmérhetetlen bizonyosság különbözteti meg a bódhiszattvákat a hallgatóktól és az önfelébredettektől.

A mindentudás is teljességgel megragadhatatlan, mivel nem lehet róla fogalmat alkotni.¹¹ Ha fogalmat lehetne alkotni róla, akkor Srénika, a vándoraszkéta, nem vált volna a hívévé.¹² Ám ő a mindentudó tudomásba vetett odaadó hiténél fogva a Buddha követője lett, és az egyoldalú tudomás¹³ állapotába került. Attól kezdve nem ragadta meg sem a formákat, sem az érzeteket, sem a képzeteket, sem a késztetéseket, sem az ismereteket. Ezt a megismerést nem tekintette sem örömnek, sem boldogságnak. Nem tekintette azt valamely külső forma megismerésének. Nem tekintette valamely belső forma megismerésének. Nem tekintette valamely külső-belső forma, sem azon kívül bármi más megismerésének. Nem tekintette sem belső érzetek, képzetek és késztetések, sem valamely belső ismeret megismerésének. Nem tekintette valamely külső ismeret megismerésének. Nem tekintette valamely külső-belső ismeret, sem azon kívül bármi más megismerésének.

Ebben a szövegrészletben¹⁴ Srénika, a vándoraszkéta, a Buddha odaadó hívévé válik. Olyan értelemben válik odaadóvá, hogy a mindentudó tudomásba vetett teljes hiténél fogva lesz a Buddha követője, és magát a dharmát teszi meg mércévé.¹⁵ Nem ragad meg semmit. Nem tapasztal semmit, amit akár megragadhatna, akár megtagadhatna.¹⁶ Még csak azt sem képzeli magáról, hogy nirvánába tért.

Ó, Magasztos! Ezt kell tudni nagyszerű bódhiszattvák önfelülmúló megismeréséről! Az sem ragadja meg sem a formákat, sem az érzeteket, sem a képzeteket, sem a késztetéseket, sem az ismereteket. Ők nem távoznak nirvánába mindaddig, amíg a Tathágata tíz erősségét, négy rettenthetetlenségét és tizennyolc sajátos buddha-dharmáját el nem sajátítják.¹⁷ Ó, Magasztos, ezt kell tudni a nagyszerű bódhiszattvák önfelülmúló megismeréséről!

− Ó, Magasztos! Az önfelülmúló megismeréssel foglalkozó, az önfelülmúló megismerésen szemlélődő bódhiszattva jól vizsgálja meg és vegye fontolóra a következőket: Mi ez az önfelülmúló megismerés? Kié az önfelülmúló megismerés? Ez a nemlétező, megfigyelhetetlen valami az önfelülmúló megismerés? Ha e kérdéseket jól megvizsgálja, megfontolja, s mégsem csügged, nem bátortalanodik el, nem hőköl vissza, nem hátrál meg, nem gondolja meg magát, nem vonul vissza leverten, nem retten meg és kezd minden ízében reszketni, akkor a nagyszerű bódhiszattva nincs az önfelülmúló megismerés híján.

Erre a tiszteletreméltó Sáriputra így szólt Szubhútihoz:

− Tiszteletreméltó Szubhúti! Ha maga a forma híján van a forma lényegének, az érzet híján van az érzet lényegének, a képzet híján van a képzet lényegének, a késztetés híján van a késztetés lényegének, az ismeret híján van az ismeret lényegének; ha még maga az önfelülmúló megismerés is híján van az önfelülmúló megismerés lényegének, s ha még maga a mindentudás is híján van a mindentudás lényegének, akkor a nagyszerű bódhiszattva hogyhogy nincs az önfelülmúló megismerés híján?

− Így van ez, tiszteletreméltó Sáriputra! Maga a forma híján van a forma lényegének, az érzet híján van az érzet lényegének, a képzet híján van a képzet lényegének, a késztetés híján van a késztetés lényegének, az ismeret pedig híján van az ismeret lényegének. Tiszteletreméltó Sáriputra! Még maga az önfelülmúló megismerés is híján van az önfelülmúló megismerés lényegének. Még maga a mindentudás is híján van a mindentudás lényegének. Az önfelülmúló megismerés is híján van az önfelülmúló megismerés jellegzetességének. A jellegzetesség is híján van a jellegzetesség lényegének. A jellegzetesség alapja is híján van a jellegzetesség alapja lényegének. Még maga a lényeg is híján van a lényeg jellegzetességének.

Erre a tiszteletreméltó Sáriputra így szólt Szubhútihoz:

− Tiszteletreméltó Szubhúti! Az a nagyszerű bódhiszattva, aki ezt megtanulja, megbizonyosodik-e a mindentudásban?

− Meg bizony, tiszteletreméltó Sáriputra! Az a nagyszerű bódhiszattva, ki ezt megtanulja, megbizonyosodik a mindentudásban. Hogy miért? Azért, mert minden jelenség megnyilvánulatlan és keletkezetlen. Ó, Sáriputra! Az ezzel foglalkozó bódhiszattva a mindentudáshoz közelít. Minél közelebb kerül a mindentudáshoz, annál érettebbé teszi a lényeket. Ezért a testét, a tudatát, azok jellegét és a buddhamezejét is megtisztítja, és a buddhasághoz is közelebb kerül. Ó, Sáriputra! Az önfelülmúló megismeréssel ekképp foglalkozó bódhiszattva a mindentudáshoz kerül egyre közelebb.

A tiszteletreméltó Szubhúti a nagyszerű bódhiszattvával kapcsolatban ezután még hozzáfűzte:

− Ha a bódhiszattvát egy forma foglalkoztatja, akkor csak egy jellel¹⁸ foglalkozik. Ha a forma jele foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha „a forma jel” gondolata foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha a forma létrejötte foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha a forma megszűnése foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha a forma pusztulása foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha „a forma üres” gondolata foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha az „én foglalkozom vele” gondolata foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha az „én bódhiszattva vagyok” gondolata foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha azt gondolja, „én bódhiszattva vagyok”, akkor csak egy elképzeléssel foglalkozik.

Ugyanígy van ez az érzetekkel, a képzetekkel és a késztetésekkel is. Végül, ha a bódhiszattvát egy ismeret foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha az ismeret jele foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha „az ismeret jel” gondolata foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha az ismeret létrejötte foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha az ismeret megszűnése foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha az ismeret pusztulása foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha „az ismeret üres” gondolata foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha az „én foglalkozom vele” gondolata foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha az „én bódhiszattva vagyok” gondolata foglalkoztatja, akkor is csak egy jellel foglalkozik. Ha azt gondolja, „én bódhiszattva vagyok”, akkor csak a bódhiszattvaság gondolatával foglalkozik.

Ráadásul, ha a bódhiszattva azt gondolja: „Ha engem ez foglalkoztat, akkor az önfelülmúló megismeréssel foglalkozom, az önfelülmúló megismerésen szemlélődöm”, akkor is csak jelekkel foglalkozik. Az ilyen bódhiszattva a helyes módszerhez nem ért.

Erre Sáriputra így szólt Szubhútihoz:

− Ó, Nemes Szubhúti! Akkor mi foglalkoztatja a nagyszerű bódhiszattvát, aki az önfelülmúló megismeréssel foglalkozik?

− Ó, Nemes Sáriputra! − válaszolta Szubhúti. − Ha a nagyszerű bódhiszattvát nem foglalkoztatja sem a forma, sem a forma jele, sem „a forma jel” gondolata, sem a forma létrejötte, sem a forma megszűnése, sem a forma pusztulása, sem „a forma üres” gondolata, sem az „én foglalkozom vele” gondolata, sem az „én bódhiszattva vagyok” gondolata; ha ugyanígy nem foglalkoztatja sem érzet, sem képzet, sem késztetés, s végül, ha nem foglalkoztatja sem az ismeret, sem az ismeret jele, sem „az ismeret jel” gondolata, sem az ismeret létrejötte, sem az ismeret megszűnése, sem az ismeret pusztulása, sem „az ismeret üres” gondolata, sem az „én foglalkozom vele” gondolata, sem az „én bódhiszattva vagyok” gondolata; sőt, még az a gondolat sem, hogy „Ha engem ez foglalkoztat, akkor az önfelülmúló megismeréssel foglalkozom, az önfelülmúló megismerésen szemlélődöm”, akkor az a nagyszerű bódhiszattva az önfelülmúló megismeréssel foglalkozik.

Azzal foglalkozik, mégsem gondolja azt: „foglalkozom vele”, sem azt: „nem foglalkozom vele”, sem azt: „foglalkozom is vele, meg nem is”, sem azt: „nem foglalkozom vele, de nem is nem foglalkozom vele”. Nem gondolja sem azt: ez „engem foglalkoztat”, sem azt: „nem foglalkoztat”, sem azt: „foglalkoztat is, meg nem is”, sem azt: „nem foglalkoztat, de nem is nem foglalkoztat”.

Hogy miért nem? Azért, mert minden jelenség elgondolhatatlan és megfoghatatlan. Ez a nagyszerű bódhiszattva „teljes megfoghatatlanság” elnevezésű tudatállapota. Ez a tágas, mindenekelőtti, felmérhetetlen bizonyosság különbözteti meg a bódhiszattvákat a hallgatóktól és az önfelébredettektól. Az a nagyszerű bódhiszattva, aki ebben a tudatállapotban tartózkodik, egykettőre eléri a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodást.

Ezután a Buddha varázserejéből a hű tanítvány, a tiszteletreméltó Szubhúti így szólt:

− Ó, Magasztos! A múltban érkezett megszabadult és tökéletesen megvilágosult buddhák megjósolták, hogy az a nagyszerű bódhiszattva, aki ebben a tudatállapotban tartózkodik, el fogja érni a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodást. Ezt az állapotot azonban nem lehet felfedezni. Ezt az állapotot lehetetlen elsajátítani.¹⁹ Soha, senki, semmilyen körülmények között nem gondolhatja: „én most ebbe a tudatállapotba szeretnék kerülni”, „én most ebbe a tudatállapotba kerültem”, „én most ebben a tudatállapotban vagyok”.

A tiszteletreméltó Sáriputra erre így szólt Szubhútihoz:

− Ó Szubhúti! Lehet-e ezt a tudatállapotot tanítani?

− Nem lehet, Sáriputra! Hogy miért nem? Mert ezt még a bódhiszattvák sem ismerik valójában.

− Nagytiszteletű Szubhúti! Azt mondod, hogy még ők sem ismerik valójában?

− Igen, azt mondom, hogy nem ismerik valójában. Hogy miért nem? Azért, mert ilyen tudatállapot nem létezik. Ezért nem ismerik valójában.

Erre így szólt a Magasztos:

− Helyes, Szubhúti! Amit a Tathágata varázserejétől ihletve, a Tathágata áldásából tanítottál, helyénvaló. Így van ez, Szubhúti! A nagyszerű bódhiszattvának eszerint kell gyakorolnia! Hogy miért? Azért, mert ha a nagyszerű bódhiszattva eszerint gyakorol, az önfelülmúló megismerést gyakorolja.

Erre Sáriputra megkérdezte a Magasztost:

− Ó, Magasztos! Ha a nagyszerű bódhiszattva eszerint gyakorol, az önfelülmúló megismerést gyakorolja?

− Igen, Sáriputra. Ha a nagyszerű bódhiszattva eszerint gyakorol, az önfelülmúló megismerést gyakorolja.

− Ó, Magasztos! Mit tanul meg a nagyszerű bódhiszattva, ha eszerint gyakorol?

− Semmit, Sáriputra. Ha a nagyszerű bódhiszattva eszerint gyakorol, nem tanul meg semmit. Hogy miért nem? Mert a jelenségek nem akképp léteznek, ahogyan a gyermeteg átlagember tudatlanságból képzeli.

− Ó, Magasztos, akkor miképpen léteznek?

− Valójában akképpen, hogy nem léteznek. Ezért tudatlanság azt képzelni, hogy léteznek. A gyermeteg átlagemberek a tudatlanságuk folytán ragaszkodnak a létező és nemlétező jelenségek képzetéhez. A saját maguk által elképzelt két véglethez való kötődésük miatt nem ismerik, nem látják a valóságot. A valójában nemlétező jelenségekről alkotott elképzeléseikhez ragaszkodnak, s emiatt a képzeletük világában élnek. Megalkotják a múlt-, jövő- és jelenbéli tapasztalatok képzetét, majd nevekhez és formákhoz kezdenek kötődni. Mindenféle nemlétező jelenségekről képzelegnek, és valójában nem ismerik, nem látják a helyes ösvényt.²⁰ S mivel a helyes ösvényt nem látják, és nem ismerik, nem találnak kiutat a három birodalomból és nem járnak a valóság végére.²¹ Azért nevezzük őket gyermetegnek, mert a valóságot még csak nem is sejtik. Velük szemben, Sáriputra, a nagyszerű bódhiszattva nem kötődik semmiféle jelenséghez.

− Magasztos! Ha a nagyszerű bódhiszattva eszerint gyakorol, a mindentudást tanulja meg?

− Igen, Sáriputra. Ha a nagyszerű bódhiszattva eszerint gyakorol, a mindentudást tanulja meg. Ha a nagyszerű bódhiszattva eszerint gyakorol, mindent megtanul. Ha a nagyszerű bódhiszattva eszerint gyakorol, a mindentudást tanulja meg, a mindentudást közelíti meg, a mindentudásban bizonyosodik meg.

Ekkor Szubhúti így szólt a Magasztoshoz:

− Mit válaszolna a Magasztos, ha valaki azt kérdezné tőle: „Egy képzeletbeli ember hogyan gyakorolhatja a mindentudást? Hogyan közelítheti meg a mindentudást? Hogyan bizonyosodhat meg benne?”

Így szólt a Magasztos:

− Hadd válaszoljak egy kérdéssel, és felelj rá, Szubhúti, a legjobb tudásod szerint!

− Rendben van, Magasztos! – válaszolta Szubhúti, és figyelmét a Magasztosra szegezte.

− Mit gondolsz, Szubhúti? Ama képzeletbeli ember vajon különbözik-e a formáktól, az érzetektől, a képzetektől, a késztetésektől és az ismeretektől?

− Nem, Magasztos. Ama képzeletbeli ember nem különbözik a formáktól, az érzetektől, a képzetektől, a késztetésektől és az ismeretektől. Maguk a formák képzeletbeliek, a képzelet pedig nem más, mint a formák. Maguk az érzetek, képzetek, késztetések képzeletbeliek, a képzelet pedig nem más, mint az érzetek, képzetek és késztetések. Maguk az ismeretek képzeletbeliek, a képzelet pedig nem más, mint az ismeretek.

− Mit gondolsz, Szubhúti? Vajon az azonosulás öt halmazát illetjük a „bódhiszattva” kifejezéssel? Erre az öt halmazra vonatkozik a „bódhiszattva” fogalma? Ezekre aggatjuk rá ezt az elnevezést?

− Úgy bizony, Magasztos! A nagyszerű bódhiszattvának, aki az önfelülmúló megismerést gyakorolja, képzeletbeli lényként kell a teljes és tökéletes, felülmúlhatatlan megvilágosodásra törekednie. Hogy miért? Mert az azonosulás öt halmazát képzeletbeli lényként kell felfogni. Hogy miért? Mert a Magasztos tanítása szerint a forma káprázatszerű – és ez mind a hat érzékre és a többi halmazra is igaz.

− Ó, Magasztos! Vajon az újonc bódhiszattvák e tanítás hallatán nem fognak megijedni, megrettenni, megrémülni?

− Ha az újonc bódhiszattvák rossz barátok kezei közé kerülnek, akkor bizony könnyen megijedhetnek, megrettenhetnek, megrémülhetnek. Ám ha jó barátok kezébe kerülnek, akkor nem fognak megijedni, megrettenni, megrémülni.

− Ó, Magasztos! Kik a nagyszerű bódhiszattvák jó barátai?

− Azok, akiktől megkapják az önfelülmúlók tanítását, és akik figyelmeztetik őket a Kísértő²² cselekedeteire, mondván: „Tudjátok meg, hogy ez a Kísértő fondorlata, ez a Kísértő műve, ez a Kísértő kísértése! Ismerjétek föl és hárítsátok el a Kísértő cselszövéseit!” Ők a nagy páncélt felöltött, a nagy kocsira felszállt, a nagy útra felkerekedett, nagyszerű bódhiszattvák jó barátai.

Erre Szubhúti a Magasztostól azt kérdezte:

− Ó, Magasztos! A „nagy páncélt felöltött, a nagy kocsira felszállt, a nagy útra felkerekedett, nagyszerű bódhiszattva” kifejezésben mi a „bódhiszattva” szó alapjelentése?

− Ó Szubhúti! A „bódhiszattva” szónak nincsen alapjelentése. Hogy miért? Azért, mert a bódhiszattva a semmihez sem ragaszkodást gyakorolja. Ha a nagyszerű bódhiszattva a jelenségek tökéletes megértése érdekében semmihez sem ragaszkodik, eléri a felülmúlhatatlan, teljes és végleges megvilágosodást. Azért hívják nagyszerű bódhiszattvának, mert a megvilágosodásra törekszik.²³

Szubhúti erre megkérdezte:

− Magasztos! Miért nevezik a bódhiszattvát nagyszerűnek?

− A bódhiszattvát azért nevezik nagyszerűnek, mert így gondolkodik: „Álljak a lények nagy tömegeinek, a lények nagy csoportjainak élére!”

Erre a tiszteletreméltó Sáriputra így szólt:

− Magasztos! Nekem is van egy ihletett tanításom arról, hogy miért nevezik a bódhiszattvát nagyszerűnek!

− Ha tudod, hogy eljött az ideje, akkor add elő!

− A bódhiszattvát azért nevezik nagyszerűnek, mert így gondolkodik: „Azért tanítom nekik a Dharmát, hogy megszabaduljanak az énség, a lénység, a lélek, a személyiség, a keletkezés, a pusztulás, a megszűnés, az állandóság, valamint a saját testük fontosságának nézetétől”.

Erre Szubhúti is így szólt:

− Magasztos! Nekem is van egy ihletett tanításom arról, hogy miért nevezik a bódhiszattvát nagyszerűnek.

− Ha tudod, hogy eljött az ideje, akkor add elő!

− Magasztos! A bódhiszattvát azért nevezik nagyszerűnek, mert még a tiszta és világos tudathoz, a mindentudó tudathoz, a szennyeződésmentes tudathoz, a semmihez sem fogható tudathoz, a semmihez sem foghatóhoz fogható tudathoz, a hallgatók és önfelébredettek tudatához nem mérhető tudathoz sem ragaszkodik. Hogy miért nem? Azért, mert a mindentudó tudat szennyeződés nélküli és teljesen megfoghatatlan. A bódhiszattvát azért nevezik nagyszerűnek, mert még ehhez a szennyeződés nélküli és teljesen megfoghatatlan mindentudó tudathoz sem ragaszkodik.

Erre Sáriputra megkérdezte Szubhútitól:

− Miért van az, hogy még ehhez a tudathoz sem ragaszkodik?

­− Azért, Sáriputra, mert ez a tudat nem tudat.

− Tiszteletreméltó Szubhúti! Vajon létezik-e olyan tudat, ami nem tudat?

− Tiszteletreméltó Sáriputra? Vajon az a tudat, ami nem tudat, lehet-e akár létező vagy nemlétező?

− Nem lehet, Szubhúti!

− Nos, Sáriputra, akkor hogyan kérdezhetsz olyasmit, hogy létezik-e olyan tudat, ami nem tudat?

− Ó, Szubhúti! Bizony, találóan mondotta rólad a Magasztos, hogy Te vagy a megbékéltek legjobbika!

Ekkor a tiszteletreméltó Púrna, Maitrájaní fia, ekképp szólt a Magasztoshoz:

− Ezek szerint a nagyszerű bódhiszattva olyasvalaki, aki felölti nagy páncélzatát, felhág a nagy kocsi bakjára, és felkerekedik a nagy útra. Emiatt hívják őt nagyszerűnek.

Erre Szubhúti megkérdezte a Magasztost:

− Ó, Magasztos! Mit jelent az, hogy a bódhiszattva felölti nagy páncélzatát?

− Nos, Szubhúti, a nagyszerű bódhiszattva a következőképpen gondolkodik: „Szabadítsam meg a szenvedéstől a lények felmérhetetlen, megszámlálhatatlan sokaságát! Tegyem ezt abban a tudatban, hogy nincsenek is lények, akiket bárki bármitől is megszabadíthatna!”

Meg kell szabadítania az összes lényt, de abban a tudatban, hogy nincsenek sem megszabadítandó lények, sem olyasvalaki, aki megszabadíthatná őket. Hogy miért? Mert ilyen a valóság természete. Úgy bizony, Szubhúti: minden jelenséget káprázatszerűnek kell tekinteni!

Mit gondolsz, Szubhúti? Ha egy nagy varázsló vagy a segédje egy útkereszteződésbe egy hatalmas embertömeget varázsolna oda, majd azután eltüntetné őket, akkor ott meggyilkolna, megölne, elpusztítana, eltűntetne bárki bárkit is?

− Nem, Magasztos.

− Nos, Szubhúti, ugyanígy szabadítja meg a bódhiszattva a lények fölmérhetetlen, megszámlálhatatlan sokaságát anélkül, hogy akár a megszabadítandó lények, akár ő maga léteznének. Ha a bódhiszattva ennek hallatán sem retten vissza, nem ijed meg, és nem kezd minden ízében reszketni, abból derül ki, hogy felöltötte a nagy páncélzatot.

− Ó, Magasztos! Ha jól értem, ebből az derül ki, hogy a bódhiszattva nem öltött fel semmiféle páncélzatot.

− Úgy van, Szubhúti! A nagyszerű bódhiszattva nem öltött fel semmiféle páncélzatot. Hogy miért nem? Azért. mert a mindentudás nem alkotott, megváltoztathatatlan és feltétel nélküli. A lények pedig, akikért a páncélzatát felöltötte, szintén meg nem alkotottak, megváltoztathatatlanok és feltétel nélküliek.

Erre Szubhúti így szólt:

− Úgy van, Magasztos! Úgy van, Beteljesedett! Hogy miért? Azért, mert a forma nem kötött vagy kötetlen. Ugyanígy az érzet, a képzet, a késztetés és az ismeret sem kötött vagy kötetlen. Továbbá, Magasztos, a forma valódi természete sem kötött vagy kötetlen. Ugyanígy az érzet, a képzet, a késztetés és az ismeret valódi természete sem kötött vagy kötetlen.

Erre a tiszteletreméltó Púrna, Maitrájaní fia, így szólt Szubhútihoz:

− Tiszteletreméltó Szubhúti! Ha sem a forma, sem az érzet, sem a képzet, sem a késztetés, sem az ismeret, sem azok valódi természete nem kötött vagy kötetlen, akkor milyenek ezek a halmazok, és milyen a valódi természetük?

− Tiszteletreméltó Púrna! Sem a képzeletbeli ember formája, érzetei, képzetei, késztetései és ismeretei, sem azok valódi természete nem kötött vagy kötetlen. Hogy miért? Mert nem valóságosak. A halmazok és azok valódi természete azért nem kötött vagy kötetlen, mert mindkettő üres és kezdet nélküli. Ez a nagy páncélt felöltött, a nagy kocsi bakjára fölhágott, a nagy útra felkerekedett, nagyszerű bódhiszattva páncéltalan páncélzata.

Erre a tiszteletreméltó Púrna, Maitrájaní fia, elhallgatott.

Ezután Szubhúti így szólt a Magasztoshoz:

− Mi az a nagy kocsi, amire a nagy páncélt felöltött, nagy útra felkerekedő, nagyszerű bódhiszattva felszáll? Hogyan kell e nagy kocsi bakjára fölhágni? Honnan vezet ki, ki utazik rajta, hová vezet, és kit juttat célba?

A Magasztos így szólt:

− Ó Szubhúti! A nagy kocsi felmérhetetlenséget jelent – azért felmérhetetlen, mert végtelen. Az önfelülmúló gyakorlatok segítségével kell a bakjára fölhágni, a három világból vezet ki, a láthatatlan ember utazik rajta, mindentudáshoz vezet, és a nagyszerű bódhiszattvát juttatja célba. Mégsem juttat ki sehonnan, nem utazik rajta senki, és sehová sem vezet. Ám azzal, hogy nem vezet sehová, mégis mindentudáshoz vezet. A nagy kocsin soha senki nem jut célba, nem jutott célba, és nem fog célba jutni. Hogy miért nem? Azért, mert sem cél, sem célba jutó nem létezik. Ha egyáltalán nem létezik semmi, akkor hogyan juthatna célba bárki is?

Erre így szólt Szubhúti:

− Ó, Magasztos! Nagy kocsinak azt nevezik, ami az emberek, istenek és félistenek világából is kivezet. Azért nevezik azt nagy kocsinak, mert végtelen, akár a tér. Ahogy a térben elfér a lények mérhetetlen, számtalan nagy sokasága, úgy a nagy kocsin is a lények felmérhetetlen, végtelen nagy sokasága fér el. Ó, Magasztos! Ezen oknál fogva nevezik a nagyszerű bódhiszattvák kocsiját nagy kocsinak. Ez a kocsi nem indul sehonnan, nem halad semerre, és sehová nem érkezik. E kocsinak sem kezdete, sem vége, sem közepe nem található. E kocsi a múltban, a jelenben és a jövőben mindig ugyanaz marad. Ezért nevezik azt nagy kocsinak.

− Így van, Szubhúti! – helyeselt a Magasztos. – Pontosan így van. Ezért nevezik a nagyszerű bódhiszattvák kocsiját nagy kocsinak. Azok a nagyszerű bódhiszattvák, akik ezt gyakorolják, elérték, elérik, el fogják érni a mindentudást.

Erre a tiszteletreméltó Púrna, Maitrájaní fia, így fordult a Magasztoshoz:

− Ó, Magasztos! A nemes Szubhúti csakugyan az önfelülmúló megismerés szellemében szólt a nagy kocsiról?

Erre Szubhúti így fordult a Magasztoshoz:

− Ugye, Magasztos, a nagy kocsiról szóló tanításom nem mond ellent az önfelülmúló megismerésnek?

− Nem, Szubhúti! Valóban az önfelülmúló megismerés szellemében szóltál.

− A Buddha varázserejéből történt.

− Továbbá, Magasztos, a bódhiszattvát nem lehet felfedezni sem a múltban, sem a jövőben, sem a kettő között. Hogy miért nem? Mert a forma határtalan, s ezért a bódhiszattva is határtalan; s mivel az érzetek, a képzetek, a késztetések és az ismeretek is határtalanok, ezért a bódhiszattva is határtalan.

A bódhiszattvát semmiféle formában nem lehet felfedezni, mivel forma sehol sem található. A bódhiszattvát ugyanígy nem lehet felfedezni az érzetekben, a képzetekben, a késztetésekben és az ismeretekben sem, mert azok sem találhatóak sehol.

Ó, Magasztos! Ha egyszer soha, sehol, semmilyen körülmények között nem látok semmiféle bódhiszattvát; ha sehol sem találok semmit, amit bódhiszattvának lehetne nevezni; ha még önfelülmúló megismerést, sőt mindentudást sem tapasztalok; ha egyszer soha, sehol, semmiféle körülmények között, semmiféle formában nem találok semmit, akkor ki miféle tanítást adhatna kinek?

Ó, Magasztos! A „buddha” csupán elnevezés. A „bódhiszattva” is csak elnevezés. Az „önfelülmúló megismerés” is csak elnevezés, ám valójában még az sem létezik. Az „én” szót is hiába mondogatom, attól még nem létezem. Ugyanígy van ez.

Ugyanígy nincs lényege semminek; a megfoghatatlan, valójában nemlétező formák, érzetek, képzetek, késztetések és ismeretek lényegtelensége pedig szintúgy nem létezik. A jelenségek nemlétezése sem olyasvalami, amit tanítani lehetne. Ha pedig még önfelülmúló megismerés sem létezik, akkor miféle tanítást lehetne adni olyasvalamiről, ami nincs?

Ó, Magasztos! Ha valójában nem létezik semmi, akkor sem buddhaság, sem bódhiszattvaság, sem a megvilágosodás útja nem létezhet.

Ó, Magasztos! Arról a nagyszerű bódhiszattváról, aki ilyesfajta tanítások és magyarázatok hallatán nem csügged, nem bátortalanodik el, nem hőköl vissza, nem hátrál meg, nem gondolja meg magát, nem vonul vissza leverten, nem retten meg és kezd minden ízében reszketni, tudnivaló, hogy az önfelülmúló megismeréssel foglalkozik, az önfelülmúló megismerésen szemlélődik, az önfelülmúló megismerést kutatja. Az a nagyszerű bódhiszattva az önfelülmúló megismerésen elmélkedik.

Hogy miért? Azért, Magasztos, mert ha a nagyszerű bódhiszattva az önfelülmúló megismerés fényében veszi szemügyre a jelenségeket, nem talál semmiféle formát, nem tapasztal semmiféle formát, s nem észleli sem a forma kezdetét, sem annak megszűnését. Ugyanígy nem talál, nem tapasztal semmiféle érzetet, képzetet, késztetést vagy ismeretet sem; nem észleli sem azok kezdetét, sem azok megszűnését.

Hogy miért nem? Azért, mert a forma kezdet nélkülisége nem forma, és a forma meg nem szűnése sem forma. Így aztán a kezdet nélküliséget és az úgynevezett formát nem lehet megkülönböztetni és kettéválasztani. Ugyanígy, a meg nem szűnést és az úgynevezett formát sem lehet megkülönböztetni és kettéválasztani. Így tehát az, amit formának nevezünk, kettősség nélküli.

Ugyanígy az érzet, a képzet, a késztetés és az ismeret kezdet nélkülisége, valamint azok meg nem szűnése sem érzet, képzet, késztetés, illetve ismeret. Így a kezdet nélküliséget és az úgynevezett érzetet, képzetet, késztetést és ismeretet sem lehet megkülönböztetni és kettéválasztani. Ugyanígy, a meg nem szűnést és az úgynevezett érzetet, képzetet, késztetést és ismeretet sem lehet megkülönböztetni és kettéválasztani. Ezért mindaz, amit érzetnek, képzetnek, késztetésnek és ismeretnek nevezünk, kettősség nélküli.

Így hát, Magasztos, ha az önfelülmúló megismerés fényében minden oldalról megvizsgáljuk a jelenségeket, nem találunk, nem tapasztalunk semmiféle formát; nem észleljük sem a forma kezdetét, sem annak megszűnését. Ugyanígy nem találunk, nem tapasztalunk semmiféle érzetet, képzetet, késztetést vagy ismeretet sem; nem észleljük sem azok kezdetét, sem azok megszűnését.

Hogy miért nem? Azért, mert a forma kezdet nélkülisége nem forma, és a forma meg nem szűnése sem forma. Így aztán a kezdet nélküliséget és az úgynevezett formát nem lehet megkülönböztetni és kettéválasztani. Ugyanígy, a meg nem szűnést és az úgynevezett formát sem lehet megkülönböztetni és kettéválasztani. Így tehát az, amit formának nevezünk, kettősség nélküli.

Ugyanígy az érzet, a képzet, a késztetés és az ismeret kezdet nélkülisége, valamint azok meg nem szűnése sem érzet, képzet, késztetés, illetve ismeret. Így a kezdet nélküliséget és az úgynevezett érzetet, képzetet, késztetést és ismeretet sem lehet megkülönböztetni és kettéválasztani. Ugyanígy, a meg nem szűnést és az úgynevezett érzetet, képzetet, késztetést és ismeretet sem lehet megkülönböztetni vagy kettéválasztani. Ezért mindaz, amit érzetnek, képzetnek, késztetésnek és ismeretnek nevezünk, kettősség nélküli.²⁴

A tiszteletreméltó Sáriputra erre így szólt:

− Ha jól értem a tiszteletreméltó Szubhúti szavait, ezek szerint a bódhiszattva is kezdet nélküli. Ám ha a bódhiszattva kezdet nélküli, akkor mi hajtja arra, hogy a lények érdekében fáradozzon, s hogy átérezze a lények szenvedéseit?

− Ó, Sáriputra! Én nem állítom, hogy a bódhiszattva a lények érdekében fáradozik. Aki ezt fáradozásnak fogja fel, abból nem lesz bódhiszattva. Hogy miért nem? Azért, mert aki ezt nehéz dolognak véli, az nem képes mérhetetlenül és megszámlálhatatlanul sok élőlény javára cselekedni. Aki viszont könnyűnek tekinti azt, és mindenkire úgy gondol, mint a saját anyjára, apjára, fiára vagy lányára, az a nagyszerű bódhiszattva bódhiszattvai szellemben cselekszik.

Úgy gondoljon hát a nagyszerű bódhiszattva az összes élőlényre, mint a saját anyjára, apjára, fiára és lányára, sőt: mint önmagára! Ekképp gondoljon rájuk: „Ahogy én mindig, mindenáron, mindenféleképpen szabadulni szeretnék az összes szenvedéstől, ugyanúgy az összes lény is mindig, mindenáron, mindenféleképpen szabadulni szeretne az összes szenvedéstől! Ne hagyjam soha cserben e lényeket! Szabadítsam meg mindnyájukat a szenvedések mérhetetlen tömegétől! Még ha száz darabra aprítják a testem, akkor se akarjak nekik semmi rosszat!” Ha így gondol a lényekre, akkor nem tekinti azt fáradozásnak, és nem gondolja, hogy ez nehéz dolog.

Továbbá, Sáriputra, a nagyszerű bódhiszattva így gondolkodjon: „Ahogy én magam soha, semmikor, semmiféleképpen nem vagyok, nem létezem, úgy soha semmi, semmikor, semmiféleképpen nincs, és nem is létezhet.” Az összes belső és külső jelenségről ekképp gondolkodjon! Ha ebben a szellemben cselekszik, akkor nem képzeli úgy, hogy az összes lényért cselekedni nehéz dolog, és nem véli azt fáradozásnak. Válóban úgy van tehát, ahogy a tiszteletreméltó Sáriputra mondta: a bódhiszattva kezdet nélküli.

Erre Sáriputra megkérdezte:

− Tiszteletreméltó Szubhúti! Ha a bódhiszattvának nincs kezdete, akkor a bódhiszattva tapasztalatainak sem lehet kezdete.

− Valóban, Sáriputra, a bódhiszattva tapasztalatainak sincs kezdete.

− És vajon csak a bódhiszattva tapasztalatainak nincs kezdete, vagy magának a mindentudásnak sincs kezdete?

− Bizony, Sáriputra, még magának a mindentudásnak sincs kezdete.

− És vajon, Szubhúti, csak a mindentudásnak nincs kezdete, vagy a mindentudás tapasztalatainak sincs kezdete?

− Bizony, Sáriputra, a mindentudás tapasztalatainak sincs kezdete.

− És vajon csak a mindentudás tapasztalatainak nincs kezdete, vagy a közönséges lényeknek sincs kezdete?

− Bizony, Sáriputra, még a közönséges lényeknek sincs kezdete.

− És vajon csak a közönséges lényeknek nincs kezdete, vagy a közönséges lények tapasztalatainak sincs kezdete?

− Bizony, Sáriputra, még a közönséges lények tapasztalatainak sincs kezdete.

− Tiszteletreméltó Szubhúti! Ha sem a bódhiszattvának, sem a mindentudásnak, sem a közönséges lényeknek, sem azok tapasztalatainak nincs kezdete, akkor hogyan érheti el a nagyszerű bódhiszattva a mindentudást?

− Tiszteletreméltó Sáriputra! Én nem állítom, hogy a bódhiszattva elérhet vagy felismerhet egy kezdet nélküli tapasztalatot. Olyasvalaki, akinek nincs kezdete, nem érhet el olyasvalamit, aminek nincs kezdete.

− No és olyasvalaki, akinek nincs kezdete, elérhet-e olyasvalamit, aminek van kezdete? És olyasvalaki, akinek van kezdete, elérhet-e olyasvalamit, aminek nincs kezdete?

− Tiszteletreméltó Sáriputra! Vajon annak, aminek nincs kezdete, van-e kezdete, vagy nincs?

− És vajon annak, aminek van kezdete, van-e kezdete, vagy nincs?

− Tiszteletreméltó Sáriputra! Nem mondhatjuk meg róla, hogy van-e kezdete, vagy nincs.

− Ezek szerint még azt sem mondhatjuk el róla, hogy nincs kezdete?

− Tiszteletreméltó Sáriputra! A kezdet nélküliség csak egy kifejezés. A kezdet nélküliség közönséges látszat. A kezdet nélküliség egy ihletett tanítás, ám valójában nem más, mint közönséges látszat.²⁵

Erre Sáriputra így szólt:

− A tiszteletreméltó Szubhúti a legkiválóbb az összes dharmatanító közül! Hogy miért? Mert bármiről is kérdezik, mindenre azonnal válaszol. Mindeközben nem tér el a dharma szellemétől, nem mond ellent a dharma szellemének.

− Tiszteletreméltó Sáriputra! – válaszolt Szubhúti. – Ez a valóság igaz természete, amit a Magasztos semmiben sem tartózkodó hallgatói tapasztalnak. Ezért tudnak azonnal válaszolni bármire, amiről csak kérdezik őket. Mindeközben soha nem mondanak ellent a dharma szellemének, nem hazudtolják meg a valóságot. S hogy miért nem? Azért, mert nem azonosulnak semmivel.

Erre a tiszteletreméltó Sáriputra így szólt a tiszteletreméltó Szubhútihoz:

− Helyes, tiszteletreméltó Szubhúti! Milyen a nagyszerű bódhiszattvák önfelülmúló megismerése, amely nem azonosítható semmivel?

− Tiszteletreméltó Sáriputra! Az önfelülmúló megismerés egyetlen irányzattal vagy tanítással sem azonítható, ezért a gyakorlója sem azonosul semmivel. Arról a nagyszerű bódhiszattváról, aki e mélységes önfelülmúló megismerésről szóló magyarázatok, tanítások és fejtegetések hallatán nem jön zavarba, nem bátortalanodik el, nem zavarodik össze és nem gondolja meg magát, tudvalevő, hogy az önfelülmúló megismerés szellemében él, és soha sem feledkezik meg erről az elgondolásról.

− Tiszteletreméltó Szubhúti! Hogy lehet az, hogy a nagyszerű bódhiszattva, aki az önfelülmúló megismerés szellemében él, soha nem feledkezik meg erről az elgondolásról? Hiszen ha nem feledkezik meg róla, akkor nem él az önfelülmúló megismerés szellemében, ha pedig az önfelülmúló megismerés szellemében él, akkor megfeledkezik róla.

Tiszteletreméltó Szubhúti! Ha a nagyszerű bódhiszattva nem feledkezik meg erről a meggondolásról és az önfelülmúló megismerés szellemében él, akkor az összes lény is az önfelülmúló megismerés szellemében él, és soha senki sem feledkezik meg róla.

− Úgy van, tiszteletreméltó Sáriputra! Ám a tiszteletreméltó Sáriputra is tévedésben van, amennyiben teljesen szó szerint fogja fel ezt a dolgot. Hogy miért? Mert mivel az élőlények lényegiség nélküliek, ez a meggondolás is lényegiség nélküli. Mivel az élőlények ténylegesen nem léteznek, ténylegesen ez a meggondolás sem létezik. Mivel az élőlények üresek, ezért ez a meggondolás is üres. Mivel az élőlények elgondolhatatlanok, ezért ez a meggondolás is elgondolhatatlan.

Tiszteletreméltó Sáriputra! Amennyiben az élőlények nem ébredtek rá teljesen a valóságra, annyiban erre a meggondolásra sem ébredtek rá teljesen. Amennyiben az élőlények teljes mértékben ráébrednek arra, hogy valójában nem léteznek, annyiban arra is ráébrednek, hogy ez a meggondolás sem létezik.

Tiszteletreméltó Sáriputra! Így értem azt, hogy a nagyszerű bódhiszattva az önfelülmúló megismerés szellemében él, és soha sem feledkezik meg erről az elgondolásról.