2. fejezet: Sakra

Ekkor a gyülekezethez csatlakozott az istenek fejedelme, Sakra, a Harminchármak¹ világának negyvenezer ifjú istenével együtt; a négy világvédő isten a Négy Nagy Király² világának húszezer ifjú istenével együtt; Brahma, a Megrögzött Világegyetem³ fejedelme, a brahmák világának⁴ tízezer ifjú istenével együtt, valamint a Tiszta Lakhely⁵ ötezer ifjú istene. Ahogy az istenek helyet foglaltak, a Buddha dicsfénye teljesen elhomályosította az istenek erényes tetteiből származó fényeket.

Ekkor az istenek fejedelme, Sakra, így szólt a tiszteletreméltó Szubhútihoz, a rangidős szerzeteshez:

− Nemes Szubhúti! Ez a több ezer ifjú isten, aki a gyülekezethez csatlakozva helyet foglalt közöttetek, mind azért jött ide, hogy a Nemes Szubhúti önfelülmúló megismerésről szóló tanítását, útmutatását és magyarázatait meghallgassa. Kérünk hát, mondd el nekünk, hogyan alapozódjanak meg⁶ a nagyszerű bódhiszattvák az önfelülmúló megismerésben; hogyan tanulmányozzák, és hogyan gyakorolják azt!

Erre így szólt Szubhúti, a rangidős szerzetes:

− Kausika!⁷ Hadd adjak hát nekik útmutatást a Buddha hatalmából, méltóságából és áldásából! Azok az ifjú istenek, akik még nem keltették fel magukban a felülmúlhatatlan, teljes és végleges megvilágosodás gondolatát, most keltsék fel azt! Akik túlzottan önelégültek, azok nem képesek felkelteni a felülmúlhatatlan, teljes és végleges megvilágosodás gondolatát. Hogy miért nem? Mivel elhatárolták magukat a szamszára folyamától, nem képesek oda újra visszatérni, és felkelteni a felülmúlhatatlan, teljes és végleges megvilágosodás gondolatát. Ám ha mégis felébresztenék magukban, annak örvendezni fogunk. Ha a különleges érdemeiknél még különlegesebbeket szeretnének szerezni, én nem fogom őket meggátolni ebben.

Erre a Magasztos így szólt a tiszteletreméltó Szubhútihoz:

− Helyes, Szubhúti! Igen helyesen tetted, hogy fellelkesítetted e nagyszerű bódhiszattvákat!

− Nekünk nem szabad megfeledkeznünk a Magasztos jóságáról, hanem észben kell tartanunk azt – válaszolta Szubhúti a Magasztosnak. − Hogy miért? Azért, mert amikor a Magasztos a korábban megvilágosodott buddhák, beérkezett arhatok jelenlétében bódhiszattvává vált és a javunkra történő megvilágosodás érdekében tiszta életvitelt folytatott, tevékenységével felkeltette a felülmúlhatatlan, eredendő tudomást azokban a tanítványokban, akiknek az önfelülmúló gyakorlatokról szóló tanítást és útmutatást adott. Így aztán nekünk is gondoskodnunk kell a nagyszerű bódhiszattvákról, és tisztelnünk kell őket. Hogy miért? Azért, mert ha mi is gondoskodunk a nagyszerű bódhiszattvákról, és igazán tiszteljük őket, akkor gyorsan elérjük a felülmúlhatatlan, teljes és végleges megvilágosodást.

Ezután így szólt Sakrához, az istenek fejedelméhez:

− Jól figyelj hát, Kausika, és jegyezd meg, amit mondok! Elmagyarázom neked, hogyan alapozódjon meg a nagyszerű bódhiszattva az önfelülmúló megismerésben.

A nagyszerű bódhiszattva úgy alapozódjon meg az önfelülmúló megismerésben, hogy az ürességre alapozzon! Ezért kell felöltenie a nagy páncélzatot.⁸ Ne alapozzon se a formákra, se az érzetekre, se a képzetekre, se a késztetésekre, se az ismeretekre! Ne alapozzon se a szemre, se a látott formákra, se azok ismeretére! Ne alapozzon se a szemmel való érzékelésre, se a szemmel való érzékelésből fakadó érzetekre! Ugyanígy ne alapozzon se a fülre, se az orra, se a nyelvre, se a testre, se az elmére! Ne alapozzon se a hangokra, se a szagokra, se az ízekre, se a tapintható, se a tudati ismeretekre, se a fül és a többi érzékszerv vagy az elme ismereteire, se a füllel és a többi érzékszervvel vagy az elmével való érzékelésre, se az öt érzékszervvel vagy az elmével történő érzékelésből fakadó érzetekre! Ne alapozzon a föld, a víz, a tűz, a szél, a tér elemre, se a tudati összetevőre!

Ne alapozzon az éber tudatosság gyakorlására, se a helyes igyekezetre, se a csodás képességekre, se az erőkre vagy készségekre, se a megvilágosodás kellékeire, se az ösvényre!⁹ Ne alapozzon a folyamba lépés gyümölcsére, se az egyszeri visszatérés, se a vissza nem térés, se az arhatság gyümölcsére!¹⁰ Ne alapozzon se az önfelébredettségre, se a buddhaságra!

Ne alapozzon arra az elképzelésre, hogy ezek formák, ezek érzetet, ezek képzetek, ezek ismeretek! Se arra, hogy ez a szem és a többi érzékszerv, ezek pedig a tudati érzékelésből fakadó érzetek! Ne alapozzon arra az elképzelésre, hogy ez a föld és a többi elem, ez pedig a tudati összetevő! Ugyanígy, ne alapozzon arra az elképzelésre se, hogy ez az éber tudatosság gyakorlása, ez a helyes igyekezet, ezek a csodás képességek, ezek az erők és a készségek, ezek a megvilágosodás kellékei, ezek az ösvény tartozékai! Ne alapozzon arra az elképzelésre se, hogy ez a folyamba lépés gyümölcse, ez az egyszeri visszatérés gyümölcse, ez a vissza nem térés gyümölcse; ez az arhatság, ez az önfelébredettség, ez a buddhaság!

Ne alapozzon arra az elképzelésre, hogy a formák állandók vagy állandótlanok, se pedig arra, hogy az érzetek, a képzetek, a késztetések és az ismeretek állandók vagy állandótlanok! Ne alapozzon arra, hogy a forma boldogság vagy szenvedés-e; se arra, hogy az érzet, a képzet, a késztetés és az ismeret boldogság-e, vagy pedig szenvedés! Se arra, hogy a formák üresek-e vagy nem; se pedig arra, hogy az érzetek, a képzetek, a késztetések és az ismeretek üresek-e vagy sem! Se arra, hogy a formáknak és a többi halmaznak van-e, vagy nincs birtokosuk! Se arra, hogy azok kellemesek-e, vagy kellemetlenek! Se arra, hogy a formák és a többi halmaz üres! Se arra, hogy a folyamba lépés, az egyszeri visszatérés és a többi gyümölcs attól olyan kiváló, hogy feltétel nélküli! Se arra, hogy a folyamba lépett¹¹ tiszteletre méltó! Se arra, hogy a folyamba lépettnek már legfeljebb csak hét élete van hátra! Se arra, hogy az egyszer visszatérő tiszteletre méltó, se arra, hogy az egyszer visszatérő még nem járta végig teljesen az ösvényt, ezért egyszer még visszatér ebbe a világba, és csak azután vet véget a szenvedésnek! Se arra, hogy a vissza nem térő tiszteletre méltó, és nem tér vissza erre a világra, hanem a következő alkalommal teljes nirvánába tér! Se arra, hogy az arhat tiszteletre méltó; se arra, hogy az arhat még ebben az életében a teljes nirvána birodalmába jut anélkül, hogy a halmazok maradványát hátrahagyná! Se arra, hogy az önfelébredett meghaladja a hallgatói szintet, és végső nirvánába távozik anélkül, hogy elérné a buddhaság szintjét! Se arra, hogy a buddha tiszteletre méltó; se arra, hogy a közönséges lények, a tanítványok és a magányos buddhák szintjét felülmúlva felmérhetetlen, számtalan élőlény javára cselekszik és felmérhetetlen, számtalan élőlények milliárdjaid juttatja teljes nirvánába! Se arra, hogy felmérhetetlen, számtalan élőlényt tesz hallgatóvá, önfelébredetté vagy teljesen tökéletes buddhává; se arra, hogy a buddhaság szintjén tartózkodik és buddhatevékenységet folytat; se pedig arra, hogy teljes nirvánába távozik anélkül, hogy a halmazok maradványát hátrahagyná!

Ekkor a tiszteletreméltó Sáriputra azt gondolta magában: „Ha a nagyszerű bódhiszattva még a buddhasággal kapcsolatos elképzelésekre sem alapozhat, akkor hogyan alapozódjon meg az önfelülmúló megismerésben, és hogyan gyakorolja azt?”

A tiszteletreméltó Szubhúti a Buddha varázserejéből felfogta Sáriputra gondolatát, és így szólt hozzá:

− Mit gondolsz, Sáriputra? Mire alapoz a Buddha, a teljesen megvilágosodott, beérkezett arhat¹²?

− A Buddha, a teljesen megvilágosodott, beérkezett arhat, nem alapoz semmire – válaszolta Sáriputra. – Hogy miért nem? Azért, mert a teljesen megvilágosodott, beérkezett arhat buddhatudata semmin sem alapszik. Nem alapszik sem az összetett, sem a nem összetett jelenségek birodalmán,¹³ és nem is azokból merül fel.

− Tiszteletreméltó Sáriputra! – szólt Szubhúti. – A nagyszerű bódhiszattváknak is éppen így kell megalapozódniuk az önfelülmúló megismerésben, és így kell gyakorolniuk azt. A következőképpen kell gondolkodniuk: „Ahogy a Buddha, a teljesen megvilágosodott, beérkezett arhat, nem alapoz, de nem is nem alapoz semmire; akinek a buddhatudata nem alapszik, de nem is nem alapszik semmin, nekem is ugyanúgy kell megalapozódnom az önfelülmúló megismerésben! Nekem is arra kell alapoznom, amire a Buddha alapozott, és a szerint kell gyakorolnom. Ha ugyanarra alapozok, mint a Beérkezett, akkor a semmin sem alapuló megismerésben alapozódom meg.” Így gondolkodjon, ezt gyakorolja a nagyszerű bódhiszattva! Az a nagyszerű bódhiszattva, aki ezt gyakorolja, az önfelülmúló megismerés alapján alapozódik meg, és nem feledkezik meg a fenti a megfontolásról.

Ekkor némely ifjú istenek a gyülekezetből ezt gondolták magukban: „A jaksák¹⁴ beszédjét, a jaksák nyelvét, a jaksák szavát és mondanivalóját meg lehet érteni, de amit Szubhúti beszél, tanít és magyaráz, azt nem lehet megérteni.”

A tiszteletreméltó Szubhúti a Buddha hatalmából tudatilag felfogta azon ifjú istenek gondolatainak lényegét, és így szólt hozzájuk:

− Ifjú istenek! „Nem lehet megérteni, nem lehet megérteni.” Ezen nincs mit megérteni, hiszen én semmit sem mondtam, ti pedig semmit sem hallottatok.

Erre az ifjú istenek azt gondolták magukban: „Nahát! A Nemes Szubhúti ezzel mindent megvilágított. Nahát! A Nemes Szubhúti ezzel mindent megmagyarázott. A Nemes Szubhúti a messzinél is messzebbre jutott; a Nemes Szubhúti még a kifinomultnál is kifinomultabb, még a mélységesnél is mélységesebb tanítást ad nekünk!”

A tiszteletreméltó Szubhúti a Buddha varázserejéből ismét olvasott a gondolataikban, és így szólt hozzájuk:

− Ifjú istenek! Aki a folyamba lépés gyümölcsét szeretné elérni, és arra szeretne alapozni, azt sem teheti meg anélkül, hogy ezt el tudná fogadni. Aki az egyszeri visszatérés, a vissza nem térés, az arhatság vagy az önfelébredettség gyümölcsét szeretné elérni, és azokra szeretne alapozni, azt sem teheti meg anélkül, hogy ezt el tudná fogadni. Aki a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodás elérésére törekszik, és arra szeretne alapozni, azt sem teheti meg anélkül, hogy ezt el tudná fogadni.

Erre az ifjú istenek azt gondolták: „Vajon milyennek kell lennie annak, aki a Nemes Szubhúti dharmatanítását szeretné hallgatni?”

A tiszteletreméltó Szubhúti a Buddha erejéből ismét olvasott a gondolataikban, és így szólt hozzájuk:

− Ifjú istenek! Az én dharmatanításomat olyanok hallgassák, akik káprázat- és varázslatszerűek! Hogy miért? Azért mert ők meg sem hallgatják, és meg sem valósítják azt.

− Tiszteletreméltó Szubhúti, – kérdezték erre az ifjú istenek – hát azok az élőlények, akik káprázatszerűek, nem merő káprázatok?

− Ifjú istenek, – szólt Szubhúti – bizony, azon élőlények káprázat- és álomszerűek. Ezért aztán nincs kettősség a káprázatok és az élőlények között – nem lehet köztük különbséget tenni. És ezért aztán nincs kettősség az álmok és az élőlények között – nem lehet köztük különbséget tenni. A tanítások pedig, ifjú istenek, szintén káprázatszerűek és álomszerűek. A folyamba lépő és a folyamba lépés, az egyszeri visszatérő és az egyszeri visszatérés, a vissza nem térő és a vissza nem térés, az arhat és az arhatság, az önfelébredett és az önfelébredettség, sőt még a teljesen tökéletes buddha és a teljesen tökéletes buddhaság is káprázatszerű és álomszerű.

− Azt mondja, Nemes Szubhúti, − szóltak az ifjú istenek − hogy még a teljesen tökéletes buddha és a teljesen tökéletes buddhaság is káprázatszerű és álomszerű?

− Bizony, ifjú istenek! – mondta Szubhúti – Sőt, még a nirvána is káprázatszerű és álomszerű! Nem is beszélve a többi tanításról!

− Azt mondja, Nemes Szubhúti, hogy még a nirvána is káprázatszerű és álomszerű?

– Azt mondom, ifjú istenek, – válaszolt Szubhúti – hogy ha lenne valami, ami még a nirvánánál is magasabb rendű, az is káprázatszerű lenne és álomszerű. Ezért aztán nincs különbség a káprázat és a nirvána között. Nem lehet őket megkülönböztetni és kettéválasztani. Ugyanígy nincs különbség az álom és a nirvána között sem; nem lehet őket megkülönböztetni és kettéválasztani.

Ezek után a tiszteletreméltó Sáriputra, Púrna Maitrájaníputra, Mahákosthila, Mahákátjájana, Mahákásjapa és más rangidős szerzetesek, több ezer bódhiszattvával együtt, így szóltak a tiszteletreméltó Szubhútihoz:

– Tiszteletreméltó Szubhúti! Kik foghatják fel helyesen az önfelülmúló megismerés ilyetén tanítását?

Erre a tiszteletreméltó Ánanda így szólt hozzájuk:

– Tiszteletreméltó szerzetesek! Az önfelülmúló megismerés ilyetén tanítását helyesen csak az eltántoríthatatlan, nagyszerű bódhiszattvák, a tökéletes szemléletűek, vagy azok az arhatok foghatják fel, akik nem állnak érzelmek befolyása alatt.

A tiszteletreméltó Szubhúti azonban így szólt hozzájuk:

– Ó, Tiszteletreméltók! Az önfelülmúló megismerés ilyetén magyarázatát senki sem foghatja fel helyesen. Hogy miért nem? Azért, mert ebben semmiféle tanítás sem hangzik el, semmi sem kerül megvilágításra, semmiféle tanítás sincs lefektetve. Így aztán olyan sincs, hogy az önfelülmúló megismerés ilyetén tanítását valaki helyesen foghassa fel.

Ekkor az istenek fejedelmének, Sakrának, a következő gondolata támadt: „Virágokat fogok elővarázsolni, hogy a Nemes Szubhútinak, e dharmabeszéd előadójának felajánlást tegyek, és a fejére szórom azokat!” És így is tett: virágokat varázsolt elő, és a tiszteletreméltó Szubhúti fejére szórta őket.

Ekkor a tiszteletreméltó Szubhúti ezt gondolta válaszul az istenek fejedelmének, Sakrának: „Én eddig még a Harminchármak isteni világában sem láttam olyan virágokat, amilyeneket az istenek fejedelme, Sakra a fejemre szórt. Ezek nem akármilyen virágok – ezek varázslatok! Ezek a virágok nem fáról, cserjéről vagy folyondárról, hanem az elméből fakadtak!”

Sakra olvasott Szubhúti gondolataiban, és így szólt hozzá:

– Tiszteletreméltó Szubhúti! Ezek a virágok sehonnan sem fakadtak. Hogy miért nem? Mert elméből fakadó virágok nincsenek. Mert ezek a virágok nem az elméből, de nem is fáról, cserjéről vagy folyondárról fakadtak.

– Kausika! – szólt Szubhúti Sakrához – Ha szerinted ezek a virágok sehonnan sem fakadtak – nem elméből, de nem is fáról, cserjéről vagy folyondárról fakadtak – akkor ezek a virágok nem is virágok!

„Ejha! – gondolta Sakra. – A Nemes Szubhúti igen mély bölcsességű! Arra utal, hogy a virág névleges, nyelvi megjelölés, mégsem ellenkezik vele. Ezt is megvilágítja, és azt is bemutatja.”¹⁵

– Úgy van, Nemes Szubhúti! – válaszolta neki. – Bizony, a nagyszerű bódhiszattváknak éppen úgy kell gyakorolniuk az önfelülmúló megismerést, ahogyan te bemutattad azt!

– Úgy van, Kausika! – mondta Szubhúti. – A nagyszerű bódhiszattváknak pontosan így kell gyakorolniuk az önfelülmúló megismerést! Ha ezt gyakorolják, akkor nem azért gyakorolnak, hogy elérjék a folyamba lépés, az egyszeri visszatérés, a vissza nem térés, az arhatság, az önfelébredettség vagy a buddhaság gyümölcsét. Akik pedig nem azért gyakorolnak, hogy ezeket a szinteket elérjék, azok magát a buddhaságot és a mindentudást gyakorolják. Akik magát a buddhaságot és a mindentudást gyakorolják, azok számtalan és mérhetetlen buddha- dharmát gyakorolnak. Akik számtalan és mérhetetlen buddha-dharmát gyakorolnak, azok nem azért gyakorolnak, hogy a formákat gyarapítsák vagy csökkentsék, illetve hogy az érzeteket, a képzeteket, a késztetéseket vagy az ismereteket gyarapítsák vagy csökkentsék. Akik nem azért gyakorolnak, hogy a formákat és a többi halmazt gyarapítsák vagy csökkentsék, azok nem azért gyakorolnak, hogy bármilyen formát, érzetet, képzetet, késztetést vagy ismeretet megkaparintsanak vagy kiküszöböljenek. Nem azért gyakorolnak, hogy bármit is megkaparintsanak, előidézzenek, vagy eltüntessenek. Akik nem azért gyakorolnak, hogy bármit is megkaparintsanak, előidézzenek, vagy eltüntessenek, azok még csak nem is azért gyakorolnak, hogy a mindentudást kaparintsák meg, idézzék elő vagy tüntessék el. Azok a nagyszerű bódhiszattvák, akik ezt gyakorolják, a mindentudást gyakorolják, és a mindentudásban bizonyosodnak meg.

Ekkor a tiszteletreméltó Sáriputra így szólt Szubhútihoz:

− Tiszteletreméltó Szubhúti! Azok a nagyszerű bódhiszattvák, akik nem azért gyakorolnak, hogy bármit is megkaparintsanak, előidézzenek, vagy eltüntessenek – még csak nem is azért, hogy a mindentudást kaparintsák meg, idézzék elő vagy tüntessék el, – mégis a mindentudást gyakorolják, és abban bizonyosodnak meg?

− Úgy van, tiszteletreméltó Sáriputra! – szólt Szubúti. – Azok a nagyszerű bódhiszattvák, akik nem azért gyakorolnak, hogy bármit is megkaparintsanak, előidézzenek, vagy eltüntessenek – még csak nem is azért, hogy a mindentudást vagy a buddha-dharmákat kaparintsák meg, idézzék elő vagy tüntessék el, – a mindentudást gyakorolják, és abban bizonyosodnak meg.

Ekkor Sakra, az istenek fejedelme, a következő szavakkal fordult Sáriputrához:

− Nemes Sáriputra! Hol keresse a nagyszerű bódhiszattva az önfelülmúló megismerést?

– Kausika! – válaszolt Sáriputra. − A nagyszerű bódhiszattva a tiszteletreméltó Szubhúti szavaiban keresse az önfelülmúló megismerést!

– Nemes Sáriputra! – szólt Sakra. – Kinek a hatalmából, kinek az áldásából fakad mindaz, amit a Nemes Szubhúti az önfelülmúló megismerésről előadott?

– Kausika! – szólt Sáriputa – Mindaz, amit a Nemes Szubhúti előadott, a Beérkezett hatalmából és az Ő áldásából fakad.

Erre a tiszteletreméltó Szubhúti így válaszolt Sakrának:

– Kausika! Arra a kérdésre, hogy kinek a hatalmából, kinek az áldásából fakad mindaz, amit a Nemes Szubhúti az önfelülmúló megismerésről előadott, az a válaszom, hogy mindaz, amit az önfelülmúló megismerésről előadtam, a Beérkezett hatalmából és az Ő áldásából fakad. Arra a kérdésre pedig, hogy hol keresse a nagyszerű bódhiszattva az önfelülmúló megismerést, az a válaszom, hogy ne a formákban, de ne is a formákon kívül keresse azt. Épp így ne az érzetekben, ne a képzetekben, ne a késztetésekben és a ne az ismeretekben, de ne is azokon kívül keresse azt!

Hogy miért? Azért, mert a forma nem önfelülmúló megismerés, még sincs önfelülmúló megismerés a formán kívül. Épp így az érzet, a képzet, a késztetések és a tudatosulás sem önfelülmúló megismerés, még sincs önfelülmúló megismerés azokon kívül.

– Tiszteletreméltó Szubhúti! – szólt Sakra – Ez az önfelülmúló megismerés hatalmas, végtelen, határtalan, felmérhetetlen tökéletesség!

– Úgy van, Kausika! – válaszolt Szubhúti – Ez az önfelülmúló megismerés hatalmas, végtelen, határtalan, felmérhetetlen tökéletesség. Azért hatalmas tökéletesség, mert a formák hatalmasak, valamint az érzetek, a képzetek, a késztetések és az ismeretek is hatalmasak. Azért végtelen tökéletesség, mert a formák végtelenek, valamint az érzetek, a képzetek, a késztetések és az ismeretek is végtelenek. Azért határtalan tökéletesség, mert a formák határtalanok, valamint az érzetek, a képzetek, a késztetések és az ismeretek is határtalanok. Azért felmérhetetlen tökéletesség, mert a formák felmérhetetlenek, valamint az érzetek, a képzetek, a késztetések és az ismeretek is felmérhetetlenek.

Eszerint, Kausika, nem ragaszkodhatunk ahhoz az elképzeléshez, hogy ez az önfelülmúló megismerés hatalmas, végtelen, határtalan, felmérhetetlen tökéletesség. Ezért van az, hogy az önfelülmúló megismerés hatalmas, végtelen, határtalan, felmérhetetlen tökéletesség.

Kausika! Ez az önfelülmúló megismerés azért végtelen tökéletesség, mert a tárgyai is végtelenek és az élőlények is végtelenek.

Mit jelent az, hogy az önfelülmúló megismerés azért végtelen tökéletesség, mert a tárgyai végtelenek? Azt, hogy a tárgyaknak nincs kezdetük, végük és középpontjuk. Az önfelülmúló megismerés azért végtelen tökéletesség, mivel a tárgyai e megfontolás szerint végtelenek.

Továbbá, ez az önfelülmúló megismerés azért is végtelen tökéletesség, mert minden jelenség végtelen, hiszen semminek sincs kezdete, vége és középpontja. Hogy miért? Azért, mert a formának nincs kezdete, vége és középpontja; az érzetnek, a képzetnek, a késztetéseknek és az ismereteknek pedig szintén nincs kezdetük, végük és középpontjuk. Így az önfelülmúló megismerés azért is végtelen tökéletesség, mivel a tárgyai e megfontolás szerint is végtelenek.

Továbbá, Kausika, az élőlények is végtelenek és határtalanok. Hogy miért? Azért, mert az élőlényeknek sincs kezdetük, végük, sem középpontjuk. Így az önfelülmúló megismerés azért is végtelen tökéletesség, mivel e megfontolás szerint az élőlények is végtelenek.

– Tiszteletreméltó Szubhúti! – kérdezte Sakra – Mit jelent az, hogy az önfelülmúló megismerés azért végtelen tökéletesség, mert az élőlények is végtelenek?

– Kausika! – felelte Szubhúti – Ez az önfelülmúló megismerés nem azért végtelen tökéletesség, mert az élőlények száma végtelen és határtalan.

– Nemes Szubhúti, – kérdezte Sakra – akkor miért mondjuk azt, hogy az önfelülmúló megismerés azért végtelen tökéletesség, mert az élőlények végtelenek?

– Mit gondolsz, Kausika, milyen jelenségre vonatkozik az „élőlény” kifejezés?

– Nemes Szubhúti, – válaszolt Sakra – az „élőlény” kifejezés nem vonatkozik semmiféle létező, sem nemlétező jelenségre. Ez az elnevezés tetszőleges, nem pedig tényleges. Ez az elnevezés nem valakinek a sajátja. Az „élőlény” elnevezés nem is létezik.

– Mit gondolsz, Kausika, utal ez az elnevezés bármiféle élőlényre?

– Nem, Nemes Szubhúti!

– Nos, Kausika, ha ez az elnevezés nem utal semmiféle élőlényre, akkor vannak végtelen számú élőlények? Ha a teljesen megvilágosodott Buddha, a beérkezett arhat, annyi világkorszakon át tartózkodna e világon, mint ahány homokszem van a Gangesz medrében, és végtelenül közlékeny hangján, a buddhabeszéd mélységes hangján, állandóan az „élőlény” szót mondogatná, azzal létrehozhatott volna bármiféle élőlényt? Létrehozhatna bármiféle élőlényt? Egyszer majd létrehozna bármiféle élőlényt? Megszüntethetett volna bármiféle élőlényt? Megszüntethetne bármiféle élőlényt? Egyszer majd megszüntetne bármiféle élőlényt?

– Nem, Nemes Szubhúti! – válaszolta Sakra. – Hogy miért nem? Azért, mert az élőlények eredendően tiszták és üresek.

– Kausika! – szólt erre Szubhúti – Az önfelülmúló megismerés azért is végtelen tökéletesség, mert az élőlények e megfontolás szerint is végtelenek. Így értendő az, hogy az önfelülmúló megismerés az élőlények végtelensége miatt is végtelen tökéletesség.

Ekkor a fejedelmüket kísérő istenek, továbbá Brahma, Pradzsápati és a bölcsek, valamint a gyülekezetben lévő férfiak és nők, háromszor elzengték az alábbi szózatot:

– Milyen csodálatos ez a dharma! Ez a dharma milyen csodálatos! Ebből a dharmából jönnek világra a beérkezettek, amit a Nemes Szubhúti ily ékesszólóan ecsetelt és előadott! Ó, Magasztos! Azt a nagyszerű bódhiszattvat, aki nincs az önfelülmúló megismerés híján, és annak alapján alapszik, mostantól igazi beérkezettnek fogjuk tartani!

– Jól teszitek, ifjú istenek! – mondta a Magasztos. – Amikor Dípavatin, a királyi palota melletti piactéren Dípamkara, a teljesen megvilágosodott buddha, beérkezett arhat jelenlétében elválaszthatatlanná váltam az önfelülmúló megismeréstől, ő a következő jóslatot adta nekem: „Ifjú brahmin, egyszer a jövőben, megszámlálhatatlan világkorszakok múlva, Sákjamuni néven, eléred a teljes és végleges megvilágosodást! Te leszel mindenek tudója, a beérkezett, a világ ismerője, a megszelídítendő lények vezetője, az istenek és emberek tanítója, a magasztos buddha!” Így jósolta meg nekem a teljes és végleges megvilágosodást.

– Csodálatosak azok a nagyszerű bódhiszattvák – szóltak az ifjú istenek -, akik ezt az önfelülmúló megismerést a mindentudás eléréséig fenntartják és gyakorolják! Csodálatosak ők, Tathágata!