- 17 -
Mindenki a saját álláspontjáról beszél, de kit érdekel igazán? Jobb lenne, ha befognád a szádat!
Néhányan azt mondják: „Mit gondolsz, ki vagyok én egyáltalán?” Egy átlagos ember, mi más?
Egyesek büszkék a vagyonukra, mások a nevükre és a pozíciójukra, megint mások a szatorijukra. Így csak azt mutogatják, hogy mennyire hétköznapiak. Az emberek manapság annyira ostobák!
Az embereknek mindig van valamijük, amit nem tudnak elfelejteni. Ha gazdagok, nem tudják elfelejteni a pénzüket. Ha intelligensek, nem tudják elfelejteni az eszüket. Ha tehetségesek, mindig arra gondolnak, hogy milyen jók ebben vagy abban. De bármi is az, mindig útban van.
Csak azért gondoljuk magunkat gazdagnak, szépnek vagy bármi másnak, mert annyira aggódunk emiatt a húsos zsák miatt. De amikor meghalunk, minden egy lesz. Semmi sem a tiéd többé.
Mindig az egónkat próbáljuk népszerűsíteni. A kérdés csak az, hogy hány évig tudjuk ezt fenntartani? Amikor meghalunk, a testünk csak egy darab hús lesz.
Ugyanaz a hold néha mosolyogni, néha pedig sírni látszik. Néha egyszerűen csak csodáljuk egy pohár szaké mellett. De akármelyik holdra is néznek az emberek, csak azt látják, ami megfelel a karmikus érzékelésüknek. Egyik sem valóságos.
Mindenki másképp olvassa az újságot.
Az egyik ember először a tőzsdei árfolyamokat nézi át, a másik a sportrovatot. Az egyik a folytatásos regénybe merül, míg a másikat elsősorban a politika érdekli. Azért különböznek ennyire, mert mindannyian elvesznek a saját megkülönböztető tudatosságukban. Csak ezeken a megkülönböztető tudatosságokon kívül tárul fel az a világ, amelyben mindenki osztozik.
Mert ezt a világot nem emberek találták ki. Nem illeszkedik a mi személyes nézeteinkhez.
Azt mondod: „A saját szememmel láttam!” Semmi sem olyan megbízhatatlan, mint a saját szemed. Azok csak egy hétköznapi ember szemei.
Magadat csapod be, ha azt hiszed, hogy a világ, ahogyan te látod, a valóság.
Mindenki csak azt látja, ami megfelel a személyes karmikus érzékelésének. Egy macska másképp lát, mint én. És mi a helyzet egy bacilussal, aki csak egy vécé légy ezredrészének a súlya, vajon mit gondol? Biztosan nem ugyanazokra a dolgokra, mint én. A bacilus és én másképp látjuk a világot és az életet.
Az valódi világ csak akkor jelenik meg, ha egyszer s mindenkorra végeztünk ezekkel a karmikus nézetekkel.
Az emberek agya teljesen merev. Minden „izmus” a merevség egy formája. Ez a merevség az oka annak, hogy nem ismerjük fel a buddha-dharmát - függetlenül attól, hogy milyen közel vagyunk hozzá.
Így rikoltozol: „Béke, béke!” De ha csak csendben lennétek, sokkal békésebb lenne a világ.
Azt mondod: „Véleményem szerint...” De éppen akkor kezdődik a civakodás, amikor a vélemények és elméletek kerülnek képbe.
Az emberek hagyják magukat befolyásolni a koruk törvényei által, amikor azt hiszik, hogy létezik jó és rossz. Régen a vérbosszú megengedett volt, ma már tiltott. A múltban a házasságtörés törvénytelen volt, ma legális.
Hisszük, hogy létezik jó és rossz, kellemes és kellemetlen, helyes és helytelen, hogy mindig két oldal létezik. De vajon tényleg van két oldal? Nem. A valóság csak egy - és még ez az „egy” is üres.
Az embereknek egyszerűen csak természetesnek kell lenniük, de még ezt a természetességet is megpróbálják egy keretbe beleszuszakolni. És mivel mindenkinek megvan a saját kerete, soha nem tudnak megegyezni.
Mindenkinek megvan a saját tudata. Senkinek a tudata nem olyan, mint bárki másé. Teljesen egyéni és különböző.
Az „én”-ben semmi sem mozdulatlan.
Ha nem lettem volna véletlenül szerzetes, akkor most valószínűleg nem beszélnék a buddha-dharmáról. Egy gengszterfőnök lennék, akinek nem lenne más mondanivalója, mint: „És most kitépem a beledet, te büdös kutya!”.
Az emberi történelem kezdete óta a civakodás soha nem szűnt meg. A legnagyobb háborúk is ebből a civakodó tudatból erednek. A háború egyszerűen ennek a legtúlzottabb formája.
„Te és én is csak hétköznapi emberek vagyunk.” (Sótoku herceg, 17 cikkelyes alkotmány)
Mivel csak hétköznapi emberek háborúznak egymás ellen, mindenki téved, barát és ellenség egyaránt. A győztes és a vesztes mindenképpen csak hétköznapi emberek.
Olyan szomorú nézni a világ konfliktusait. Annyira hiányzik a józan ész.
Az öntözésről szóló vita közepén hirtelen elered az eső. Mivel a vita csak a rizsföldjeik öntözéséről szólt, az eső minden problémát megold.
Egy szép nő és egy csúnya nő: mi a különbség köztük nyolcvanévesen?
Eredendően minden üres és tiszta.