- 28 -
Az elméletek azon alapulnak, hogyan állnának a dolgok, ha már minden el lenne rendezve. A buddha-dharma arról szól, ami még nem rendeződött el. A dolgok még mindig mozgásban vannak.
A vallás nem elmélet, hanem gyakorlás.
Ami a tudósok számára a kísérlet, az számunkra az igazi gyakorlás. Ugyanúgy, ahogy a tudomány értelmetlen kísérletek nélkül, a buddhizmus értelmetlen gyakorlás nélkül.
Ne vessz el a buddha-dharmáról szóló gondolatokban!
Vigyázzatok, hogy ne úgy kezeljétek a buddha-dharmát, mint a konzerveket, amelyeknek semmi közük a valósághoz!
A magyarázataid és az anekdotáid ostobák, mint minden, ami a szádból kijön. Már az arckifejezésed elárulja, hogy valójában mi a helyzet.
A buddha-dharma nem könyvekben van kimerevítve. Nem számít, hány szútra van felhalmozva a könyvtárban, emberi lények nélkül értéktelenek. A buddha-dharna az emberek között zajlik. Ezért mondjuk: „a buddha-dharma a gyakorlás”.
A gondolatok és eszmék tartalma minden pillanatban változik. Semmi sem állandó.
Ezért mondja a Hannya Singyó, hogy szem, fül, orr, nyelv, test és tudat nem létezik, és hogy minden jelenség és az érzékelés teljes folyamata üres.
Bárhová nézünk, nincs két egyforma dolog. Mindegyiküknek megvan a maga arca.
„A forma üresség, az üresség forma.” Amikor ezt szavakba foglalod, egy sorrendet állítasz fel. Amikor hangosan kimondod, egyik a másik után következik. A valóságban mindez egyidejű. A „valóságban” azt jelenti, hogy a gyakorlásban.
A valóságot teljesen szabadon kifejezheted szavakkal. Mégis ezek a szavak önmagukban nem a valóság.
Ha a valóság magukban a szavakban lenne, akkor megégetnénk a nyelvünket, amikor azt mondjuk, hogy „tűz”, és amikor a borról beszélünk, berúgnánk. A valóságban ez nem ilyen egyszerű.
Amikor a valóság előttünk áll, a szavak feleslegesek. A szavak valóság nélkül üres fogalmak.
Ha már megragadtuk a lényeget, szabadon használhatjuk a szavakat, vagy nem használhatjuk, ahogy nekünk tetszik.
Aki ezt nem tudja egyszerű szavakkal elmondani, az nem emésztette meg alaposan, amit tanult.
A buddhizmus professzorai egész életüket azzal töltik, hogy megszámolják az ideiglenes tanítások számát, anélkül, hogy valaha egy kicsit is a megérintené őket az igazság. Azt hiszik, megtanulni, hogyan kell aprópénzt számolni, egyenlő a meggazdagodással.
Az indiaiak szeretnek mindent pontosan megszámolni. Bármivel kapcsolatban meg tudják mondani a pontos számot: pontosan meg tudják mondani, hogy hányféleképpen lehet az orrot piszkálni, hányféleképpen lehet fingani, és így tovább.
A buddhizmus professzorai a buddhizmust forrásanyagnak tekintik, nem pedig önmaguk kifejeződésének.
Tisztában kell lenned azzal, nem mindegy, hogy teljesen készen állsz-e valaminek az elfogadására vagy sem! Ez igaz minden előírásra, minden szútrára, minden gondolatra és minden kultúrára. Minden helyzetben így van ez. Ez az életed egészére vonatkozik.
Semmi sem hamisabb, mint a buddhizmus tanítása valódi gyakorlás nélkül.
Ha azonban a szútrákat a gyakorlás szimbolikus kifejeződésének tekintjük, akkor nincs olyan művészeti forma, amely csendesebb és átláthatóbb lenne.
Az átadás a szútrákon kívül történik, anélkül, hogy szavakra támaszkodna. Azaz nincs a szútrákban semmiféle buddha-dharma.
Ez azt jelenti, hogy a szútrák egész gyűjteménye nem más, mint hazugság? Egyáltalán nem. Minden szútra igaz - ha igaz szemmel olvasod őket.
A cukor édes, még akkor is, ha nem mond semmit. Nem azt mondja, hogy „Higgyétek el, olyan édes vagyok”. Ugyanígy, ha azt mondjuk ki a szánkkal, hogy „cukor”, akkor sem édes az íze. Csak akkor édes, amikor a nyelvhez ér. A cukor nem egy szó.
Ez azt jelenti, hogy a szavaknak nincs jelentésük? Egyáltalán nem. Csak annyit kell mondanom, hogy „Hozd ide a cukrot!”, és te hoznád is nekem, ugye?
A buddhizmus azért nehéz, mert olyasmit tanít, amit nem lehet megmagyarázni.
Nem buddhizmus az, amit megértettél és kívülről megtanultál.
Az idős emberek régi szokásaikat régi tapasztalataikkal igazolják.
Az igazi bölcsesség az, aminek nem kell megváltoznia, amikor minden más megváltozik.
Amikor a második pátriárka Eka mester meglátogatta az első pátriárkát Bodhidharma mestert, az nem engedte be. December kilencedikén havas éjszaka volt, amikor a bejárat előtt várta a hajnalt. A régi szövegekben ez áll: „A hó a csípőjéig ért. A hideg a csontig hatolt.”
Bódhidharma ránézés nélkül megszólalt: „Valakinek, aki olyan beképzelt és felületes, mint te, nem kellene ilyen könnyelműen az igaz tanításról kérdeznie.” A csípőig behavazott, csontig átfagyott embert aligha lehetett beképzeltnek és felszínesnek nevezni. Vagy mégis?
Ekkor Eka levágta a bal karját, és Bodhidharmának nyújtotta. Azt írják, hogy Bodhidharma a következő szavakkal engedte be őt: „Minden buddha teljesen elfelejtette a formák világát, amikor először elindult az úton. Te, aki előttem vágtad le a karodat, keresni valód van itt”.
Miután a második pátriárka levágta a karját, sok vért veszíthetett. Félek megkérdezni, hogy a sebet legalább bekötötték-e, mielőtt a párbeszédre sor került.
Az emberek a világon a legjobb esetben is megértik, hogy a nehézségek segíthetnek nekik. A második pátriárka azonban teljesen alávetette magát Bodhidharmának, hogy még a karját is levágta, miközben a hóban állt. Mit ért el vele? Végül a buddhizmus üldözői tőrbe csalták és meggyilkolták. Nem éppen ez, amibe az emberek reménykednek.