- 4 -
Milyen kár, hogy bár embernek születtél, mégis egész életedben aggódsz.
El kell jutnod arra a pontra, amikor már örülni tudsz annak, hogy embernek születtél.
Születés, öregség, betegség és halál: ezekkel a végső tényekkel nem lehet bolondozni.
A valóság: a célunk az kell legyen, hogy megbirkózzunk vele Ne ragadjunk bele a kategóriákba!
Furcsa, hogy egyetlen ember sem gondolja komolyan a saját életét.
Már régóta cipelünk magunkkal valami nyers dolgot. Aztán azzal vigasztaljuk magunkat, hogy ez a többiekkel is így van. Ezt nevezem én csoportos ostobaságnak: azt gondolni, hogy nekünk is olyanoknak kell lennünk, mint a többiek.
A szatori azt jelenti, hogy megteremtjük a saját életünket. Azt jelenti, hogy felébredsz a csoportos ostobaságból.
Mandzsúria egy részén a szekereket hatalmas kutyák húzzák.
A hajtó egy darab húst akaszt a kutya orra elé, és a kutya eszeveszetten rohan, hogy megpróbálja megszerezni azt. De persze nem sikerül neki. Csak akkor dobják elé a húst, amikor a szekér végre célba ért. Ekkor egyetlen harapással lenyeli húst.
Pontosan ugyanez a helyzet az emberekkel és a fizetésükkel. A hónap végéig az orruk előtt lógó fizetés után futnak. Amint megkapják a fizetést, lenyelik, és már indulnak is: futnak a következő fizetésnap után.
Senki sem lát messzebbre az orra hegyénél. Mindenki azt hiszi, hogy az életüknek valamilyen módon van értelme, de valójában semmiben sem különböznek a fecskéktől: a hímek gyűjtik az élelmet, a nőstények ülnek a tojásokon.
A legtöbb ember nem követ semmilyen világos életfelfogást. Nincs más megközelítésük az élethez csak szükségmegoldások, mint például a görcsös váll bekenése fájdalomcsillapító krémmel.
A kérdés az, hogy miért ráncolod ennyire a homlokod?
Ha nem vigyázol, az egész életed azzal fogod tölteni, hogy nem csinálsz semmit, csak várod, hogy a hétköznapi emberi reményeid egy napon beteljesedjenek.
A világban az emberek mindig azt mondják: „Ezt akarom csinálni, azt akarom csinálni”. De aztán amikor ténylegesen megteszik, egyáltalán nincs benne semmi.
Olvasod az újságban a tanácsok rovatot, csak vigyázz, nehogy te is ott köss ki a kis problémáddal!
Akárhogy is nézzük, a világon minden az étel és a szex körül forog.
Képzeljük el, hogy néhány kiscsirke talált egy földigilisztát, és harcolnak érte. Pontosan ez a helyzet az emberi társadalomban is.
Az emberek a világban csak azt értik meg, ami „hasznos”. És hová vezetett ez minket? Sehova!
Azt mondják, hogy egyesek a pénzük csapdájába esnek. Egyáltalán mit csinálnak a pénzükkel?
Az elégedettséget, amit mindenki keres a világon, elégedetlenség követi.
A boldogság, amiről a világ beszél, átadja helyét a boldogtalanságnak.
Az illúzió azt jelenti, hogy nincs iránya az életednek.
Mivel akiknél hiányzik az irány, csoportokba verőnek, természetes, hogy vannak bandák, amelyek egymást verik. Az sem csoda, ha minden ok nélkül háborúk törnek ki.
Az emberek olyan lények, akik okos arcot vágnak, miközben a sötétben tapogatóznak.
Amikor hozzászoksz a mulandóság e furcsa világához, teljesen normálisnak tűnik számodra. Bár nyilvánvaló, hogy a túlélés ebben a mulandó világban sokkal nehezebb, mint a zazen, számodra ez pont fordítva tűnik: mintha a zazen nehezebb lenne, mint az élet!
Megszoktuk ezt az életet. Ez az egyetlen ok, amiért normálisnak találjuk.
Még a koldus is nevet, még a lottónyertes is előbb-utóbb újra sír. Nem a pénz a lényeg.
Minden hasznos dolog illuzórikus. Bármilyen különlegesnek is tűnnek, a hasznos dolgok illuzórikusak.
A semmire sem jó dolgok azonban nem annyira mesterkéltek. Semmit sem lehet belőlük nyerni.
Minden relatív. Még a világ legfontosabb dolga is csak relatív. Ami mindezeken túl van, az az abszolút.
Nem kis dolog emberként születni erre a világra.
Szóval nagy baj lenne, ha megőrülnél, és elmegyógyintézetben végeznéd, ha állandóan arról panaszkodnál, hogy nincs pénzed, vagy ha elvesztenéd az eszed, mert éppen szerelmes lettél, majd teljesen eluralkodna rajtad a gyász, mert elhagyott a kedvesed, és így tovább és így tovább.
Most, hogy emberként születtél, olyan életet kell élned, amely valóban megérdemli az élet nevet.
A buddhizmus azt tanítja nekünk, hogy öröm, hogy emberi lényként születtünk erre a világra.
A szamádhi azt jelenti, hogy komolyan feltesszük magunknak a kérdést: „Hogyan kell ezt az életet élni?”.
Mindenki azt hiszi, hogy az elégedettség nem jelent többet, mint a kanapén heverészést vagy a forró fürdőben való szunyókálást.
Nem, a megelégedettség azt jelenti, hogy öröm, stabilitás és boldogság árasztja el az embert. Csak akkor fogod megtapasztalni az igazi örömöt, stabilitást és boldogságot, ha teljesen megérkeztél a jelen pillanatba.
A hétköznapi emberek számára csak szeretet vagy gyűlölet, nyereség vagy veszteség, jó vagy rossz, győzelem vagy vereség létezik.
Végül fel kell ismernünk, hogy mindez nem jó semmire, és végül eljutunk a zazen gyakorlásához - egyszerűen annak gyakorlásához, ami semmire sem jó.
A „hétköznapi ember” kifejezés arra utal, aki a sötétben tapogatózik, a zavarodottságtól félrevezetve. Mi is ez a zűrzavar valójában? Végül is nincs semmi lényege. Ezért a zűrzavar által félrevezetve lenni olyan, mintha kötélhúzást játszanánk a felhőkkel.
Nincs semmi végleges a győzelemben vagy a vereségben. Ezért hülyeség örömtől sírni ha nyersz, és bánatodban sírni, ha veszítesz. A lényeg-nélküliség, a győzelmen és a vereségen túl, minden jelenség igazi formája.
Egy buddha az, aki kibogozza a zavaros dolgokat.
Az az ember, aki megérti a dolgokat, nem hagyja magát félrevezetni a személyes koholmányai és karmája által.
Azok az emberek, akik nem értik a dolgokat, folyamatosan keresik a kikapcsolódást: néha szerelembe esnek, néha berúgnak, néha az olvasásnak szentelik magukat, néha sportolnak. De mindezt csak félszívvel teszik azért, hogy valahogy becsapják magukat.
Az, hogy a mindennapjainkat azzal töltjük, hogy ilyen félszívvel bolondítjuk magunkat, ezt hívják „életnek a lebegő világban”. Ez azt jelenti, hogy ingatag lábaink letérítenek minket a helyes útról.
A világ összes nemzete elkábult az unalomtól, ezért mondják: „Jobbra át, balra át, lépés indulj!”. És a következő pillanatban a gyerekek megint a játékaikért veszekednek.
Az emberek egész életükben zihálnak kimerültségtől, anélkül, hogy tudnák, miért fárasztják magukat. Csak úgy tűnik nekik, mintha lenne céljuk. Valójában azonban egyáltalán nincs ott semmi. Csak a sírunk vár ránk.
Csak akkor lehetünk békében, ha megértjük a dolgokat úgy, ahogy vannak. Amikor megértjük a dolgokat, egyetlen pillantással átlátjuk a világegyetemet, és eltűnik a szakadék köztünk és a világegyetem között.
Egyszerűen megszülettünk, és egyszerűen meg fogunk halni - és te az élet értelméről kérdezel. Azt kérdezed, hogy mire jó a zazen? Pedig nem lenne okod panaszkodni, ha már tavaly meghaltál volna.2
Hát nem világos már a kezdetektől fogva, hogy az élet semmire sem jó? Egyszerűen csak jön és megy, ennyi az egész. A te problémád az, hogy van benned valami, ami ezt nem tudja elfogadni.
A tudósok megfigyelik a terráriumban élő rovarokat, amint táplálékukat vagy egymást fogyasztják, párosodnak vagy ciripelnek. Ugyanígy vagyunk mi is - mindenben, amit teszünk - a valóság szeme előtt.