Ez a könyv az öt kötetből a negyedik, amely Ajahn Sumedho életének és munkájának tiszteletére készült 80. születésnapján.
1. kötet - A béke egy egyszerű lépés
2. kötet - A megértés magjai
3. kötet - Azonnali megvalósítás
4. kötet - A csend hangja
5. kötet - Az igazság kereke
A tudatosság a menedéked: az érzések, testtartások, hangulatok, a testi és érzelmi változások tudatossága. Időzz benne, mert elpusztíthatatlan! Nem olyan valami, ami megváltozik. Ebben a menedékben megbízhatsz; nem valami, amit meg kell teremteni, nem egy alkotás, nem képzeletbeli. Nagyon is praktikus és nagyon egyszerű; nem könnyű észrevenni, könnyen elkerülheti a figyelmed. Amikor éber vagy, máris megtapasztalod, így van ez.
Előszó
Ez a kötet „A csend hangja” című könyv újrakiadása, amelyet a Wisdom Publications 2007-ben adott ki, és amelyet az Amaravati Publications számára ingyenesen terjesztésre átadtak.
„A csend hangja” egy meditációs tárgy, amelyet Ajahn Sumedho gyakran használ azóta, hogy az 1970-es években Nagy-Britanniába érkezett. A nyugati tartózkodása alatt, főleg az 1990-es évektől kezdve ezt tanította, és hatékony módszernek találta a tudat gondolatainak és érzelmeinek uralására.
A könyv azokat a beszédeket tartalmazza, amelyeket Ajahn Sumedho mondott el a 2001. évi Amaravati-i elvonuláson, és amelyeket Samanera Amaranatho gyűjtött össze. Ezeken kívül a könyvben szerepel további tizenhat Dharma beszéd 2005-ből, illetve korábbról; így adva teljesebb áttekintést Ajahn Sumedho Dhamma-felfogásáról.
Ebben a kötetben lerövidítettük a Wisdom kiadvány bevezető fejezetét, de Ajahn Amaro nyitó megjegyzéseit közreadjuk, hogy segítsünk az olvasóknak megérteni néhány Ajahn Sumedho által használt kifejezést.
Ajahn Sucitto
Bevezetés
Időről-időre a tanítók kiválasztanak egy adott Dhamma témát vagy meditációs technikát, és éveket, néha évtizedeket töltenek a téma kutatásával és bővítésével. Szokás továbbá, hogy a tapasztalt tanítók nemcsak a kedvenc témájukat ápolják, hanem a Dhamma-kifejezéseket is sajátos módon, egyedien használják. Ennek fényében hasznos lehet áttekinteni néhány olyan kifejezést, amelyet Ajahn Sumedho gyakran használ ebben a gyűjteményben – így például a „csend hangja”, „intuitív tudatosság” és „tudat” fogalmakat.
Ezek közül az első, a „csend hangja”, az ezen a címen elmondott beszédben található. Ez nem egy olyan meditációs módszer, amely a klasszikus Theravada kézikönyvekben szerepel, ezért hasznos lehet egy kis hátteret adni arról, hogy Ajahn Sumedho hogyan fejlesztette ki, és utalni néhány olyan spirituális hagyományra, amely ezt a meditációs gyakorlata részeként használja.
Ajahn Sumedho 1981. januári elvonulásakor, a Chithurst-kolostorban kezdte tanítani ezt a módszert a szerzetesi közösségének. Elmondta, hogy egy magas hangot hallott, amikor 1977-ben megérkezett Thaiföldről Angliába, és első telét töltötte, a Hampstead buddhista Vihara-ban. Thaiföld zajos ország volt, különösen az éjszakai erdőben hangosak a tücskök és kabócák (amikor a szokásos meditációs gyakorlatait folytatta); így ezt a belső hangot korábban nem vette észre. London annak ellenére, hogy nagy metropolisz, a késő esti órákban nagyon csendes, különösen amikor a zajokat tompítja a hótakaró.
Az éjszakák csendjében vette észre a folyamatosan jelenlévő belső hangot, amely látszólag kezdet és vég nélkül szólt, és hamarosan rájött, hogy egész nap észleli, függetlenül attól, hogy nyugodt vagy tevékeny volt. Arra is rájött, hogy már tapasztalta a hangot régebben is, amikor az 50-es évek végén partra szállt az Egyesült Államok Haditengerészetének hajójáról, és a hegyekben sétálva tudata rendkívüli módon kitisztult. Emlékezett erre a csodálatosan tiszta és békés állapotra, és emlékei szerint akkoriban a hang nagyon hangos volt. Ezek a pozitív emlékek arra ösztönözték, hogy kísérletezzen, és megnézze, vajon hasznos meditációs tárgy lehet-e. Ideális szimbólumnak tűnt az érzékek kondicionált világában azoknak a tudatállapotoknak a meghaladásához, amelyek felülmúlják az érzéki tartományokat; nem váltható ki akaratlagosan, mindig jelen van, de csak akkor lehet észrevenni, ha figyelsz rá, látszólag kezdet és vég nélküli, formátlan és nincs helyhez kötve.
Amikor először tanította ezt a módszert a szerzeteseknek, télen Chithurstban, a „csend hangjának” nevezte, és az elnevezés rajta maradt. Később, amikor a laikus közösségnek tanította a módszert, a hindu és szikh meditációs gyakorlatokban jártas emberektől hallott annak alkalmazásáról. Kiderült, hogy ezekben a hagyományokban a belső hangra való koncentrálást nada jógának, vagy „belső fény és hang jógának” nevezik. Megtudta, hogy a témáról könyveket és kommentárokat írtak, valamint ősi szentírásokban is szerepelt, nevezetesen Salim Michael: Belső éberség útja című könyvében (később „A belső hagyományok figyelmének törvényeként” jelent meg). 1991-ben, amikor Ajahn Sumedho a „csend hangja” meditációt tanította az amerikai kínai kolostorban, az egyik résztvevő megjegyezte: „Azt hiszem rábukkant a Shurangama samādhi-ra. Van egy meditációs módszer ami a hallást használja, amelyet a szútra leír, és a gyakorlat, amelyet tanítottál nekünk, úgy tűnik, tökéletesen azonos az ott leírtakkal”.
Látva, hogy ez egy olyan gyakorlat volt, amelyet sok ember ismerhetett, és ahogy a saját tapasztalatai elmélyültek az évek során, Ajahn Sumedho tovább fejlesztette egy központi meditációs módszerré, a gyakorlás olyan klasszikus formái közzé sorolva, mint a tudatos éberség, a légzés és a test figyelése.
A második kifejezés, amely Ajahn Sumedho-nál különös jelentéssel bír, az „intuitív tudatosság”. A „csend hangjá”-hoz hasonlóan a beszédekben sokszor szerepel, különösen magában az „Intuitív tudatosság” fejezetben, ahol megmagyarázza, hogyan használja ő ezt a kifejezést. Hasznos lehet azonban egy kicsit körbejárni a kifejezés sajátos használatát.
Ebben a könyvben az „intuitív tudatosság” a sati-sampajañña páli kifejezés fordítása. A sati-sampajañña folyamata három részből áll. Az első elem a sati, a tárgy nyers, éber észlelése. A második elem a sati-sampajañña, amely a tárgy összefüggéseinek gondos, ráérző tudatosságára utal. A végső elem a „sati-paññā” – melyet általában „tudatosság és bölcsesség”-nek fordítunk, és azt jelenti, hogy megérteni egy dolog lényegi természetét, azt, hogy átmeneti, nem kielégítő és önmagátlan/én-nélküli. Ajahn Chah e három elem kapcsolatát úgy jellemezte, hogy olyan, mint a kéz, a kar és a test: a sati az, ami felveszi a dolgokat, a sampajañña olyan, mint a kar, amely lehetővé teszi, hogy a kéz odaérjen a kívánt helyre, paññā a test, amely biztosítja az életerőt és az irányítást.
A beszédekben Ajahn Sumedho kifejti a sati-sampajañña kifejezés és az intuitív tudatosság kapcsolatát. Igyekszik tisztázni és kibővíteni a sampajañña általános jelentéseit, úgymint „világos megértést” vagy akár „öntudatot”. Legfőbb aggodalma az, hogy ezek a fordítások nem adják vissza a világosság szó jelentésének teljes spektrumát. Így kísérletezik egy olyan kifejezéssel, amellyel igyekszik kibővíteni a jelentést, hogy az magában foglaljon egy titokzatos elemet is, mert fontos, hogy a megfogalmazás írja le a szív azon tapasztalatait is, amelyeket a gondolkodó elme nem képes megérteni, vagy amelyekre azt mondja, „ködösek, zavarosak vagy bizonytalanok”. Az „intuitív” szót azért használja, mert pontosan közvetíti a valóság igazi érzékelésének keverékét/többrétegűségét, ugyanakkor azt is jelenti, hogy annak oka, hogy a dolgok olyanok amilyenek, egyáltalán nem nyilvánvaló.
Az utolsó, és talán legfontosabb kifejezés, amelyet tisztán látnunk kell, a „tudatosság”. A páli „viññāna” szót szinte mindig „tudatosság”-nak fordítják. A buddhista pszichológiában a viññāna általában olyan megkülönböztető tudatosságot jelent, amely a hat érzékkapu egyikén keresztül fejti ki a hatását: szem, fül, orr, nyelv, test vagy tudat. Ez nem más, mint egy jelenség megismerésének folyamata. A Buddha azonban nem csak így használta a kifejezést. Amint Ajahn Sumedho megjegyzi, a Buddha beszédeiben két olyan hely van, ahol lényegében eltérő jelentés kapcsolódik a kifejezéshez. Az általa idézett mondat, a „viññāṇaṁ anidassanaṁ anantaṁ sabbato pabhaṁ”, szerepel egyrészt a Dīgha Nikāya 11.85-ben, valamint a Kevaddha Sutta-ban és a Majjhima Nikāya 49.25-ben. A korábban leírt mondat egy színes és hosszú tanítóbeszéd végén hangzik el a Buddha szájából.
Mesél egy szerzetesről, akinek a gondolataiban felmerült a kérdés: „Kíváncsi vagyok, hova tűnik a négy nagy elem - a föld, a víz, a tűz és a szél –, amikor nyom nélkül megszűnik?” Mint képzett meditáló, a szóban forgó bhikkhu belépett az elmélyedés állapotába és: „Az istenekhez vezető út kinyílt számára”. Először feltette a kérdését azoknak az isteneknek, akikkel először találkozott, akik a Négy Mennyei Király kíséretéhez tartoztak. Kevés gondolkodás után azt mondták, nem tudják a választ, de valószínűleg a Négy Mennyei Király válaszol majd, kérdezze meg tőlük. Úgy is tett, de választ ekkor sem kapott, így folytatta a keresést.
Az egymást követő égboltokon utazott keresztül egyre feljebb és feljebb, és ugyanazzal a válasszal találkozott: „Nem tudjuk, de próbáld megkérdezni…”, és az égbeli hierarchia következő magasabb szintjére küldték. Türelmesen viselte az elhúzódó kozmikus utazást, végül megérkezett Maha-Brahma környezetébe és feltette a kérdést itt is. Ismét nem tudtak választ adni neki, de biztatták, hogy magától a Nagy Brahma-tól minden bizonnyal megkapja a keresett tanítást. Kisvártatva megjelent a Maha-Brahma, de ő sem ismerte a választ, és megrótta a szerzetest, hogy bár a Buddha tanítványa, miért nem kérdezi meg a saját tanítóját.
Amikor végre találkozott a Buddhával és megkérdezte, a következő választ kapta:
Szerzetes, a kérdést nem így kell feltenni: „Hova tűnik a négy nagy elem - a föld, a víz, a tűz és a szél –, amikor nyom nélkül megszűnik?” Ehelyett a következőképpen kell feltenni a kérdést:
Hova tűnik a föld, a víz, a tűz és a szél
És hosszú és rövid, és finom és durva,
Tiszta és a szennyezett?
Hová tűnik az összes nāma (név) és az összes rūpa (forma) amikor
megszűnik,
Nem hagyva nyomot hátra?
És a válasz:
'A felébredt tudatosságban -
ami láthatatlan, korlátlan, sugárzó,
[viññāṇaṁ anidassanaṁ anantaṁ sabbato pabhaṁ],
Itt van a föld, víz, tűz és szél,
És hosszú és rövid, és finom és durva,
Tiszta és szennyezett.
Itt van az összes nāma és az összes rūpa, amikor megszűnik,
Nem hagyva nyomot hátra.
Amikor a megkülönböztető tudatosság véget ér,
Itt őrzik ezeket.
Az anidassana-viññāṇa kifejezést több módon fordítják: „ahol a tudatosság jeltelen” (Walshe), „az a tudat, amely nem mutatkozik meg” (Ñāṇamoli). Talán a legmegfelelőbb fordítás Bhikkhu Ñāṇananda könyvében a „Concept and Reality” –ban (59. o.) jelenik meg: mint „nem manifesztálódó tudat”. Nem valószínű, hogy egyetlen kifejezés lenne, ami pontosan átadhatja az „anidassana-viññāṇa” jelentéseinek halmazát, Ajahn Sumedho azonban általában erre a kifejezésre hivatkozik, amikor egyszerűen a „tudatosság” kifejezést használja.
Amint azt mondja: „a viññāṇanaṁ anidassanaṁ anantaṁ sabbato pabhaṁ", ez a hosszú kifejezés rámutat a természetes tudatosság ezen állapotára, a valóságra. Tehát az olvasónak szem előtt kell tartania, hogy a szerző általában szándékosan használja rövidítésként a „tudat” szót az „anidassana-viññāṇa” kifejezésre. Természetesen használja a szót a „megosztó megismerés” szokásos kánoni jelentése szerint, valamint az „újjászületési tudat” (patisandhi-viññāṇa) értelemben is - például: „Amikor a fizikai testbe megszületünk, akkor tudatunk van, ez a forma.” Ezenkívül Ajahn Sumedho a szokásos angol értelemben is használja ezt a szót, vagyis a tudatalatti, ébrenlét, a környezet és az identitás tudatosságának állapotára.
Az Ajahn Sumedho „tudatosság” szavának egyértelmű megfelelője a thai „poo roo” kifejezés, amelyet sok erdei Ajahn használ. A „poo” szó szerinti fordítása ember, a „roo” tudás. A „poo roo”-t fordítják még „tudás”– nak, ”aki tudja”, „tudatosság” vagy akár „buddha-bölcsesség” -nek is. Ez egy olyan kifejezés, amely különböző jelentések nagyon széles skálájának közvetítésére alkalmas, mint például a jelenségeket felismerő elme egyszerű tevékenysége (ami a viññāṇa klasszikus meghatározása), vagy finomabb szinteken (például a felmerülő és megszűnő jelenségek tanújaként), vagy a teljesen felébredt tudat teljesen akadálytalan tudatosságaként.
Tehát a „poo roo” sok mindent jelenthet, az egyszerű megismeréstől a teljesen megvilágosodott Buddha bölcsességéig. Csakúgy, mint Ajahn Sumedho „tudatosság” szavának használatakor, a „poo roo” kifejezésnél is annak környezetét kell figyelembe venni, és ismernünk kell a szóban forgó Ajahn kedvenc kifejezéseit, hogy megértsük a jelentés árnyalatait.
Mivel ebben a könyvben olyan sokféle jelentésben szerepel a „tudatosság”, ezért bölcs dolog, ha az olvasó mindig figyel a szó környezetére, amelyben azt használják. Néhányan úgy érezhetik, hogy hasznosabb lett volna, ha a „tudatot” nem használják ilyen sokféle értelemben, mert úgy a hallgatók és az olvasók számára talán könnyebb lenne ragaszkodni az ismertebb terminológiához - talán az „anidassana-viññāṇa” helyett egy olyan szót használva, mint a „citta", a „tudat” tiszta tudatosságának meghatározójaként. De az ilyen organikus és szabad-stílusú tanítási módszerek általában nem így működnek.
A könyv szerkesztője kifejezetten arra törekedett, hogy fenntartsa Ajahn Sumedho beszédeinek spontán és kötetlen stílusát. Az összes beszéde rögtönzött, és a jelenlévő hallgatók igényei szerint alakul. A tanítás módszertanának része az, hogy megköveteli a hallgatóktól, illetve az olvasóktól, hogy kibővítsék nézeteiket arról, hogy mi a tanítás és a gyakorlat, és hogy bizonyos szavakat hogyan tudnak, és hogyan kellene használni. Ezenkívül ez a spontán és közvetlen módszer a Dhamma megismerésére ösztönzi a hallgatóságot, arra, hogy engedje el és tekintse másként azt, amit lát és hall, és ne ítélje meg annak alapján, hogy megfelel-e az ismerős és kedvelt gondolkodási mintáinak.
Tehát miközben Ön, olvasó, tanulmányozza ezeket az oldalakat, és felfedezi Ajahn Sumedho tanításainak e kis gyűjteményét, reméljük, hogy olyan szavakat és képeket talál itt, amelyek segítenek felébreszteni és megszabadítani a tudatát. Bármi, ami értelmes és jó, kérjük, vegye át és illessze be az életébe, és ami nem, hagyja el, és engedje el békében.
Ajahn Amaro