Most olyan a helyzetünk, hogy minden ellenőrzés alatt áll, és tökéletesen megfelelő a formális elvonuláshoz. Ezzel szemben a jövő héten sok jövés-menés lesz, olyan dolgok történnek majd, amiket nem tudunk ellenőrizni. Légy tisztában az elvárásaiddal és a véleményeddel, hogy milyen a megfelelő, formális elvonulás! Bármilyen véleményt vagy nézetet képviselhetsz, csak tudd, mik azok. Bármilyen irritációt, frusztrációt vagy dühöt érezhetsz, és használhatod valamennyit meditációs tárgyként. Fontos annak tudatosítása, hogy így van – ahelyett, hogy megpróbálnád elnyomni vagy figyelmen kívül hagyni az érzéseidet, vagy feldühítene és mérges lennél a dolgok miatt, amiért azok nem az elvárt módon történnek, és nem figyeled meg, nem használod ki a lehetőséget, hogy megvizsgáld azt, ahogy van. Ha ideges vagy valami miatt, ahogy van, akkor ezt felhasználhatod a meditáció során.
Minden elvonuláson történnek nem kívánt dolgok. Vegyük például a teremben található ablakot: az a motor, amely nyitja és zárja, elromlott. Csúcstechnológia, igaz? Használhatunk egy hosszú póznát, vagy foghatunk egy kötelet, átdobhatjuk a gerendán és felmászhatunk rajta, hogy így nyissuk és zárjuk az ablakot. Jó kis testmozgás lenne. Aztán kialudt a világítás. Rájöttem, hogy amikor a dolgok rosszra fordulnak, elromlanak, vagy az események által frusztráltnak, idegesnek érzem magam, akkor szeretem használni ezeket a helyzeteket. Ha az ablak nem záródik, és a lámpa nem világít, tapasztalom, hogy bizonyos módon érzem magam, tisztában vagyok azzal az érzéssel, hogy nem akarom, hogy a lámpa, vagy az ablak hibás legyen. Jön egy késztetés, hogy azonnal meg akarjuk javítani: „Jó lenne, ha valaki megjavítaná a dolgokat a szünetben, hogy ez ne zavarja a gyakorlásomat”. Mindezt észre kell venni, a tudatosság a fontos tényező. A koncentráció megszakadhat, de az éberség, ha bízol benne, megnyitja az élet áramlását, miközben megtapasztalod az öröm és fájdalom érzését.
A sati-sampajañña, a tudatosság, az érzékelés vagy az intuitív tudatosság; megismétlem, akkor tudod valóban érzékelni az intuitív tudatosság és a gondolkodás vagy elemzés közötti különbséget, ha valamit próbálsz megszerezni, vagy valamitől megszabadulni a kontrolláló elme segítségével. A gondolkodási folyamattal - ha belekapaszkodsz ebbe: „igen, ennek ilyennek kell lennie, és nem szabadna olyannak lennie”, és „ez a jó és rossz”, sőt azt mondod: „A Buddha tanításai helyesek”. Ezután hozzátapadunk a gondolathoz, hogy a buddhista tanítások helyesek, és ennek eredménye - ha nincs elég sati-sampajañña vele -, hogy buddhistákká válunk, akik úgy érzik, hogy mi vagyunk a jók, mert a helyes tanítást követjük. Így a ragaszkodás és a Buddha tanításának észlelése eredményeként hithű buddhistákká válhatunk. Úgy érezzük, hogy a buddhizmus bármely más formája, amely nem illeszkedik ahhoz, amit helyesnek tartunk, rossz, vagy hogy más vallások tévesek. Önelégült nézetek állnak az ilyen gondolatok mögött. Figyeld meg, mennyire korlátozó ez! Gyakran ragaszkodsz ezekhez a gondolatokhoz és nézetekhez, és sokszor nagyon rossz a véleményed önmagadról. Ragaszkodni tudunk önmagunk szörnyen negatív megítéléséhez, és meg vagyunk győződve arról, hogy igazunk van. A „tudatosulás” azt jelenti, hogy tudatában kell lennünk a tudatosságnak. A vélemény önmagamról, vagy hogy a buddhizmus helyes, „A Buddha tanításai helyesek” - mindez felmerül és megszűnik, és csupán a tudatosság marad. Mindig van éberség, tudatosság, felfogóképesség. Ez tiszta, de nem az „én” tisztaságom, mint személyes teljesítmény. Természetesen tiszta.
Ne feledd, hogy a tudatosság magában foglalja a testet, az érzelmeket és az értelmet. Ez a nemes nyolcrétű ösvény - sīla, samādhi, paññā; erkölcs, koncentráció és bölcsesség. A Sati-sampajañña mindezt tartalmazza, tehát a test most is benne van. Nem utasítja el a fizikai állapotot, amelyet tapasztalunk, magában foglalja a lelkiállapotot és érzést a testedben, legyél akár egészséges vagy beteg, erős vagy gyenge, férfi vagy nő, fiatal vagy idős. Nem a minőség a kérdés; nem azt mondja, hogy miként kell lennie a testednek, hanem átfogja a testet ebben a pillanatban. A tudatos észlelés az a képesség, ami magában foglalja azt ami van, tehát a testet is, ahogy most van. Ez az élményem: a test itt van - minden kétséget kizáróan érzem. A tudatosság magában foglalja az érzelmi állapotokat, függetlenül attól, hogy mik azok. Nem számít, hogy boldog vagy szomorú, emelkedett vagy depressziós, zavart vagy világos, magabiztos vagy kételkedő, féltékeny vagy rémült, kapzsi vagy vágyakozó, mindegyik fajtát magában foglalja, csak észreveszi, nem minősítő módon. Nem mondjuk azt, hogy nem kellene érezni vágyakat, vagy bármi hasonlót. Nem hozunk erkölcsi ítéleteket, mert a sati-sampajaññát alkalmazzuk. Ha beleragadsz az agyadba, az intellektusba, akkor azt mondod: „Ó, buja gondolataim vannak ezen a szent helyen! Nem kellene ezt csinálnom. Nem vagyok nagyon jó szerzetes, ha ilyeneket teszek. Tisztátalan vagyok!” Nagyon tudunk ragaszkodni ezekhez az ítéletekhez, ezekhez a vélekedésekhez, a kritizáló működéshez, de a sati-sampajañña magában foglalja az ítéletet is. Nem ítéli el az ítéletet; csak észreveszi azt a zsarnok, önmagát erősítő ego-t, ami azt mondja: „Nem kellene olyannak lenned, amilyen vagy. Nem szabad önzőnek lenned! Légy könyörületes és szerető”! „A buddhizmusnak igaza van”, „Nincs sehol még egy ilyen jó gyakorlási módszer” - ezeket a sati-sampajañña mind magában foglalja. Csak észleli, ahogy van. Figyelem az intellektusomat, a szuper-egómat, az érzelmi állapotomat, a testet - „Tudom ezt, tudom azt”. Mindezekhez türelmesen viszonyul. Nem próbál befolyásolni és nem csinál problémát belőlük. Amikor nyugodtak és nyitottak vagyunk, megengedjük, hogy megváltozzanak a dolgok. Saját karmikus erejük van, és mi lehetővé tesszük, hogy a hatásuk érvényesüljön. Menedékünk nem a gondolkodásban, nem az érzelmekben és nem a fizikai testben van.
Menedékünknek tekintjük ezt az egyszerű képességet, hogy meglássuk és figyelemmel kísérjük a jelen pillanatot.
Mindig úgy gyakorolok, hogy hallgatom a csend hangját - ezt a finom, folyamatos, belső magas hangot, a tapasztalás hátterét -, minden alkalommal, amikor nyitott a tudatom, hallom ezt. Jelenléte egyszerre magában foglalja és átfogja mind a testet, az érzelmeket és a gondolkodó elmét. Nem olyan, mint az A-B-C, vagy bármi, ami egymás után sorakozik, hanem egészében magában foglal mindent, nem válogat, mint például: „Ezt akarom, de azt nem akarom”. Csak vedd észre, bízz benne és értékeld ezt a képességet, amely mindannyiunkban megvan. Igazi kincs és ápolható.
Az intuíciót felfoghatod úgy, mint egy pontot, amelyben mindent benne van. Mind az intuitív képesség, mind a gondolkodás képessége, nem azonos azzal a fajta egypontúsággal, amelyet egy tárgyra összpontosítva érhetsz el. Egyetlen koncentrációs pontra összpontosíthatsz, hogy kizárd a nyugtalanságot, ám az intuitív tudatosság magában foglalja mindazt, ami ott van. Az egyetlen pont, amelyet a koncentráció során használsz, csak egy tapasztalat, nemde? Ha szó szerint vesszük azt jelenti, hogy természetesen kizár mindent, ami ebben a pontban nincs. Ez a racionális, logikus megfontolás. Az egypontúság úgy tekinthető egy pont szempontjából, amely kizár mindent, mert ez a fogalom jelentése. Az intuíció viszont nem verbális és nem elmélkedő; tehát ez a pont mindenhol megtalálható, és mindent tartalmaz. Ez sati-sampajañña, sati-pañña; ezeket a szavakat használta a Buddha a Halál-nélkülihez vezető út leírására. Ezért nem teheted ezt gondolkodással vagy elemzéssel, az összes tudás megismerésével és megszerzésével az Abhidhamma Pithaka-ban (a buddhista kánon analitikus tanításai), a szúttákban (beszédek), vagy a buddhizmus szakértőjévé válva, mert bár sokat tudhatsz róla, de nem ismered. Olyan, mintha mindent tudnánk a mézről, ízlelés nélkül - kémiai összetételét, különböző tulajdonságait, melyik fajta mézet tartják a legjobbnak és a legédesebbnek, melyiket tekintik közönségesnek, egyszerűnek és értéktelennek méznek. Lehet, hogy mindent tudsz róla, de nem ismered az ízét. A méz íze az intuíció szempontjából ilyen. Ha megkóstolod a mézet, akkor intuitív módon tudatában leszel annak, hogy milyen az íze.
Paññā (bölcsesség) az intuícióból származik, nem pedig az elemzésből. Mindent tudhatsz a buddhizmusról, és még mindig nem alkalmazod a bölcsességet az életedben. Nagyon szeretem a sati-pañña és a sati-sampajañña szókombinációkat, amint már észrevehetted. A Sati-sampajañña nem valami olyasmi, amit tanulás vagy akaraterő segítségével szerezhetsz meg. Felébredés, megtanulni bízni ebben az ébredésben, és figyelni az életre. Bizalom az ismeretlenben, mert nem tudod megszerezni. Az emberek ezt kérik: „Definiáld nekem, írd le, szólj, ha megvan!” De senki sem tudja leírni: „Nos, azt hiszem, hogy megvan, úgy néz ki, mint amikor éber vagy”. Az emberek, bár ébernek tűnnek, nem feltétlenül éberek. Nem az a fontos, hogy valaki elmondja neked, vagy megtanuld a szavak megfelelő definícióját, hanem az, hogy felismered a valóságot és megbízol abban.
Régebben próbáltam mindent meghatározni az előéletem miatt. Sok évet tanultam az egyetemen, és késztetést éreztem arra, hogy mindent meghatározzak és megértsek. Folyamatosan kétségek gyötörtek. Minél inkább próbáltam mindent definiálni (elég jó voltam ezen a téren), annál kevésbé voltam biztos abban, hogy helyesen értem, mert a gondolkodási folyamatból nem származik bizonyosság. Tiszta, ügyes és rendezett, de önmagában nem szabadít fel. Az érzelmi dolgok sokkal inkább rendezetlenek. Érzelmekkel sírhatsz; szomorúságot, bánatot, dühöt vagy féltékenységet; mindenféle rendezetlen érzést érezhetsz. Egy szép gondolatmenet élvezetes, mert tiszta és ügyes. Nem rendetlen, nem lesz ragadós, nyirkos és nedves - de semmit sem érzel. Ha megragad az értelem, elzár az érzéseidtől. Az érzelmi életed már nem működik. Elnyomod, mert ragaszkodsz a gondolathoz, az észhez és a logikához. Az értelemnek megvannak az örömei és ajándékai, de érzéketlenné tesz. A gondolatoknak nincs érzékenységük, ugye? Nem érzékeny feltételek.
Időnként beszélünk a „mindenség szeretete”, vagy az „egyetemes együttérzés” fogalmáról, ám a szavak nem tudnak érezni, együttérzést vagy hasonlót érzékelni. Ragaszkodunk a legszebb, legtökéletesebb ideálokhoz, de ez a kötődés elvakít. Beszélhetünk arról, hogyan kell szeretnünk egymást, vagy együtt érezni minden érző lénnyel, de valószínűleg ezt nem tehetjük meg, nem vagyunk képesek ezt érezni, még észre sem vesszük. Aztán bekúszik a szívbe - ami gyakran amorf, nem olyan tiszta, ügyes és takaros, mint az értelem - az érzelmek mindenütt megtalálhatók. Aztán az intellektus azt mondja: „Ó, az érzelmi dolgok annyira rendetlenek. Nem bízhatsz meg bennük”. És zavarba jössz. „Ez kínos! Nem akarom, hogy érzelmessé váljak. Ajahn Sumedho nagyon érzelmes. Állj! Nem akarom, hogy bárki is ezt gondolja! Én gondolkodó vagyok.” Most ilyen vagyok. „Intelligens, gondolkodó, kedves.” De mondjuk, „az Ajahn Sumedho érzelmes” úgy hangzik, hogy gyenge és tehetetlen, nemde? „Ajahn Sumedho érzelmes. Sír, könnyezik és gyenge. Az érzelmek mindenhol jelen vannak. Uhh!” Lehet, hogy azt gondolod: „Ajahn Sumedhó talán éber”. Ez jó.
Az érzelmeket gyakran figyelmen kívül hagyjuk vagy elutasítjuk, és nem értékeljük azokat igazán; nem tanulunk belőlük, mert elhárítjuk vagy tagadjuk őket. Én azonban nagyszerűnek találtam őket. A sati-sampajañña olyan, mint megnyílni és hajlandónak lenni a rendetlenségre. Legyen a rendetlenség csak rendetlenség; a rendetlenség ilyen. Nyirkos, gyenge, mindenhol ott van, ostoba és őrült, féleszű; ilyen. A Sati-sampajañña mindent befogad. Nem ítélkezik, nem próbál meg ellenőrizni vagy választani, hanem csak látja, hogy ez így van. Bármi legyen is az érzelem, ez így van, ez ilyen.
Szóval a lényeg, lásd át és figyeld meg az itt és mostot (paccuppanna-dhamma), csak kapcsold be ezt a magadban lévő figyelmet. Ez egy kis elmozdulás, csak nyugalom és megnyílás a jelenre, figyelem és éberség. Egyáltalán nem lépsz be valamiféle csodálatos szamādhiba, ez csak ilyen. Nem tűnik túl különlegesnek. Amint megnyugszol, megbízol és pihensz benne, rájössz, hogy fenntartja saját magát. Természetes képesség, amit nem te hozol létre. Ebben a nyitottságban, ebben az egy pontban amelynek tudatában vagy, tudatosulnak azok az érzelmek, amelyek nem zavarnak többé, mint például magányosság vagy szomorúság, vagy olyan finomabb érzelmek, mint a harag vagy a csalódottság. A szélsőséges dolgok meglehetősen egyszerűek, mert betolakodnak a tudatba; amikor kinyílsz, észreveheted a finomabb érzelmeket is. Nem minősíted ezeket, csak átöleled, nem csinálsz problémát abból ami van, csak tudod, hogy ez van. Ez ilyen, ebben a pillanatban az érzés, a vedanā-saññā-saṅkhārā (érzés-érzékelés-mentális alakzat) ilyen, a test (rūpa) ilyen.
Vedd észre, milyen érzés nyitottnak lenni az érzelmekre, hangulatokra, anélkül, hogy megítélnénk őket, anélkül hogy problémát okoznának nekünk, megkísérelnénk megszabadulni tőlük, megváltoztatnánk őket, vagy gondolkodnánk róluk. Csak fogadd el a hangulatot amelyben vagy, ezzel a jó közérzettel, átölelve az érzelmi állapotot vagy a fizikai érzéseket, például fájdalmat, viszketést vagy feszültséget. Amikor ezt teszem, észreveszem a „változékonyságot”. Ha hagyod, hogy valami olyan legyen amilyen, akkor megváltozik. Kezded látni és megvalósítani a nem-ragaszkodást. Azt mondjuk, hogy „átfogó”: A sati-sampajañña nem ragaszkodik (upādāna), hanem magában foglal. Ez az érzés befogadó, nem válogat. Nem mondja azt: „Csak a jó dolgokat választom, a rosszakat pedig nem”. A rosszat a jóval, az összes dolgot, a féreggel, az almával, a kígyóval és a kerttel,- mindent befogad. Lehetővé teszi, hogy a dolgok olyanok legyenek amilyenek, nem helyesli őket. Nem azt jelenti, hogy szeretni kell a férgeket és az almában jó ha benne vannak, nem kell úgy szeretned őket, mint az almát. Nem azt kérem tőled, hogy hülye, nevetséges vagy lehetetlen alak légy, hanem arra ösztönözlek, hogy engedd meg a dolgok létezését, még azokét is, amelyeket nem igazán szeretünk; mert ha léteznek, akkor csak ezt teszik: léteznek. Az egész, a jó és a rossz, mind beletartozik. A sati-sampajañña képessége felismeri ezt, direkt módon tudja, majd a folyamatok fenntartják önmagukat. Nem úgy van ez, hogy Ajahn Sumedho próbálja kontrollálni a cselekedeteit, megpróbálja megtisztítani az elméjét, megszabadulni a szennyeződésektől, foglalkozik éretlen érzelmeivel, igyekszik kijavítani téves és helytelen nézeteit, megpróbál jobb szerzetessé válni és a jövőben megvilágosodni. Ez így garantáltan nem működik, - kipróbáltam!
Az upāya (ügyes eszközök) használhatók bizonyos körülmények esetén. Azt mondhatjuk, hogy „mindig légy óvatos”! Ez igaz, de néhány dolog meglehetősen gyötrő vagy fenyegető számunkra, ezért ügyes eszközöket fejleszthetünk ki ezekkel kapcsolatban. Ajahn Chah folyton bátorított, hogy fejlesszek ki ügyes módszereket, és ezt a pañña (bölcsesség) segítségével tehettem meg, nem igaz? A paññā segítségével ismerheted meg, hogyan kell kezelni az érzelmi állapotokat, különösen a bonyolult érzelmi berögződéseket. Ne félj kísérletezni. Nézd meg mi történik, ha a katarzist használod, vagy beszélj a nehéz helyzetekről valakivel, vagy szándékosan gondolj rájuk.
Az egyik ügyes eszköz az volt, hogy úgy hallgattam a gondolataimat, mintha szomszédok lennének, akik a kerítés túloldalán beszélgetnek. Csak ártatlan szemlélőként hallgatok, miközben folytatják a beszélgetést. A pletykákat, véleményeket és nézeteket a saját gondolataim állítják elő, de én csak hallgatom őket. Nem vagyok érintett, nem érdekel a téma, hanem csak hallgatom, amint folyik a beszéd: mi a jó vagy mi nem tetszik, mi a baj ezzel az emberrel, miért szeretem a másikat jobban, és hogy mi a véleményem ezekről. Csak hallgattam a belső hangokat, ezeket a nagyképű, arrogáns, elfogult, ostoba szavakat, amelyek előtörnek. Légy tudatában annak, ami a tudatodban van; vedd észre, jegyezd meg. A tudatosság a menedékem, nem a pletykálás, nem ezek a gőgös hangok, vélemények és nézetek. Ez egy ügyes eszköz, amit kitaláltam.
Megtanulhatunk segíteni a másiknak, csak hallgatással. Valakire csak hallgatni a kapcsolat kialakításáról szól, nem pedig a prédikálásról és arról, hogy megpróbálod elmondani valakinek, hogyan kell gyakorolni és mit kell tennie. Időnként csak annyit kell tennünk, hogy megtanuljuk, hogyan kell valakire hallgatni a sati-sampajañña segítségével, hogy a másik embernek lehetősége legyen megfogalmazni félelmeit vagy vágyait, anélkül, hogy elítélnénk azokat, vagy bármilyen tanácsot adnánk azzal kapcsolatban. Ezek nagyon ügyes eszközök lehetnek. A gyógymód bizonyos fajtái ügyes eszközök lehetnek, amelyek segítenek megbirkózni azzal, ami általában érzelmi probléma. Az érzelmek birodalmában vagyunk leginkább vakok és tudatlanok.
Az Upāya, ügyes módszer azt jelenti, megtanulod, hogy bölcsesség segítségével hogyan tedd a dolgod. Ha úgy gondolod: „nem vagyok elég bölcs ahhoz, hogy ezt megtegyem”, ne hidd el! De ne félj segítséget kérni! Nem azt jelenti, hogy az egyikünk jobb lenne, mint a másik, csak bízz a saját szenvedésed tapasztalatában. Ha zaklatottnak érzed magad, a dolgok bűntudatot ébresztenek. Felmerülnek az emlékek, bizonyos érzelmek. Ha igazán ostoba dolgok üldöznek, bolond gondolatok, vagy bármi hasonló, azt mondjuk: „Nem akarlak zavarni ezzel az ostobasággal, megpróbálom elérni a szamādhit, alkalmazni a szerető kedvességet, és igyekszem helyes dolgokat tenni”. Nem látjuk, mit csinálunk valójában: igyekszünk valamilyenné válni, megpróbálunk illeszkedni egy irreális képhez, valamiféle idealizált elképzeléshez. A Buddha természetesen nem várta el ezt. Bármilyen állapotban vagy, tanuld meg: ott van a megvilágosodás - pont ott -, amikor érzelmi roncs vagy!