Valaki a csend hangját kozmikus zümmögésnek nevezte, amely szórt, szinte elektromos háttérhangként érzékelhető. Annak ellenére, hogy ez folyamatosan szól, általában nem vesszük észre, de amikor nyitott és nyugodt a tudatod, elkezded hallani. Nagyon hasznosnak tartom ezt a jelző-jelenséget, mert ahhoz, hogy meghalld és észrevedd, nyugodt tudatosság állapotában kell lenned. Amikor beszélek erről a hangról, az emberek igyekeznek meghallani. Tíznapos elvonulásokon próbálják megtalálni a csend hangját, majd azt mondják: „Nem hallom, mi baj van velem?” Próbálják megtalálni, de ez nem olyan dolog, amelyet meg kell találnod - inkább csak megnyílik benned az a képesség, hogy érzékeny állapotban meghalld, illetve a befogadó állapotban lehetővé válik a csend hangjának meghallása. Nem próbálsz megoldani semmilyen problémát, hanem csak hallgatod. A tudatod a befogadó tudatosság állapotába hozod. A tudatosság hajlandó befogadni bármit, és az egyik ilyen dolog amelyet ebben az állapotban felismersz, az a csend hangja.
Egyesek ódzkodnak a csend hangjától. Egy nő, amikor meghallotta, azt akarta, hogy álljon le, és ellenállt neki. Azt mondta: „Régebben békés meditációkat folytattam. Most csak ezt az átkozott hangot hallom, és próbálom megállítani. Azelőtt soha nem hallottam, most leülök és azonnal hallom a zzzzt”. Ellenszenvet érzett a jelenlegi helyzettel kapcsolatban: „Nem akarom ezt!” Szenvedést okozott a csend hanga. Azonban a csend hangja a szenvedés létrehozása helyett segíthet a tudat összpontosításában, mert amikor tudatos vagy, az egy tágas állapot. Ez a tudatállapot befogadja a felmerülő eseményeket; nem zár ki semmit. A csend hangja olyan, mint a végtelen tér, mert magában foglalja az összes többi hangot. Ez egyfajta kiterjesztés, a korlátlanság, a végtelenség. Más hangok jönnek és mennek, változnak és elmozdulnak, de ez maga a folytonosság, olyan, mint egy folyam.
Egyszer elvonuláson voltam Chiang Mai-ban, Thaiföld északi részén, egy gyönyörű hegyi üdülőhelyen, egy vízesés és egy patak mellett. A meditációs csarnokot közvetlenül a patak mellé építették, így a vízesés hangja folyamatosan zúgott és meglehetősen hangos volt. Valaki az elvonuláson kiborult a patak hangjától. „Nem tudok meditálni, túl nagy a zaj. A patak zúgása idegesít, nem tudom elviselni.” Hallgathatod, kinyithatod tudatod a hang felé, vagy ellenállhatsz neki. Ebben az esetben harcolsz és ellenállsz, és ez szenvedést okoz.
Olyan ez, mint a radar. A tudat a tudatosság széles és kiterjedt állapotában tartózkodik: befogadó, nyitott és fogékony, nem pedig zárt és kontrollált. Vedd észre és figyeld ezt a tapasztalatot, koncentrálj a csend hangjára. Ha gondolkodsz rajta, gondolj rá áldásként, kegyelemként vagy a nyitottság kellemes érzéseként, ne pedig úgy, mint a füled zúgására! Mert ebben az esetben azt gondolod hogy fülzúgás, vagy valami más betegség. Ha úgy fogod fel, mint a szférák zenéje, mint egy kozmikus ősi hang, ami minden egyes pillanatot megáld, miközben megnyitja azt, akkor áldottnak érzed magad. Az ilyen pozitív reagálás segít abban, hogy éberen figyeljük, és jó érzést okozzon nekünk.
A csend hangját hallgatva elkezdheted az elmélkedést a nem gondolkodásról, mert amikor a kozmikus hangot hallgatod, akkor nincs gondolat. Ez ilyen - üresség, nem én. Ha csak a kozmikus hanggal vagyunk, akkor csak a tiszta figyelem van, nincs értelme többé a személynek vagy személyiségnek, az én-nek és az enyém-nek. Rámutat az anattāra.
Lazulj bele a hangba, ne próbáld erőltetni a figyelmet! Csak érzed magad lazán, nyugodtan és békésen! Számolj tízig, hogy meghallhasd a csend hangját: „egy, kettő, három… kilenc, tíz”. A tudat nem szokott így pihenni, hozzászokott a gondolkodáshoz és a nyugtalan mentális tevékenységekhez. Beletelik egy kis időbe, míg végre megnyugszol, ellazulsz és pihenhetsz a csendben.
A csendben tudatában lehetsz a felmerülő érzelmeknek. Ez nem egy gyilkos üresség, nem egy steril semmi, hanem teljes és mindent átfogó. Tudatában lehetsz az érzelmeknek, a kétségeknek, az emlékeknek vagy az érzések változásának. A csend átöleli őket; nem ítélkezik, nem ellenzi, és nincs is lenyűgözve tőlük. Csak felismeri és elfogadja, ahogy vannak.
A „hang” szót azért használjuk, mert az elme észlelésre kondicionált. Összekapcsoljuk a hangot a fülekkel. Ezért hallatszik a csend hangja úgy, mint a fülzúgás, mert a hang hatása mindig a fülhöz kapcsolódik. De bedughatod a füled, és még mindig hallod. Amikor víz alatt úszol, még mindig hallod. Tehát mi is ez?
Ráébredsz arra, hogy mindenhol ott van, nem csak a füledben. A csend hangja, mint a fülben hallott hang észlelése, ugyanolyan téves észlelés, mint az agy gondolkodása. Az élet megtapasztalásának függő módjától, amely az én-érzés és a saját kulturális attitűdjeink által működik, erősen beszűkül a jelenségek megértése.
Olyan, mintha a tudat a testben lenne. Az intuitív tudatosság által láthatjuk, hogy a test van a tudatban. Most a tudatomban vagy; ebben a teremben mindannyian a tudatomban vagytok. Konvencionális szinten mindenki tudata a fejében van - ott ülsz fejedben egy tudattal - különböző fejek, amelyekben tudat van. De a tudat szempontjából itt ülök a magas ülésen, látlak benneteket a szememmel, a tudatomban vagytok és nem a fejemben. Nem mondhatom azt, hogy mind az agyamban vagytok. A tudat nem szorul korlátok közé.
Láthatjuk, hogy a test inkább olyan, mint egy rádió, egy tudattal rendelkező egység az univerzumban, amely veszi a dolgokat. Az univerzumban különálló egységként születünk, öntudattal rendelkező lényként, egyedi formában. Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy stabil, szilárd, fizikai személyek vagyunk, de vajon ennél nagyobbak vagyunk-e? Nem annyira korlátozott, nehézkes és stabil, ahogyan a kulturális kondicionáltságunk mondja, vagy ahogy hajlamosak vagyunk érzékelni.
A csend hangja nem az enyém, nincs a fejemben, mégis képes felismerni és megismerni a dolgokat, ahogy azok vannak. Ez a tudás nem kulturális tudás; nem olyan, mint a kulturális meghatározottságom alapján történő értelmezés; közvetlenül látja a dolgokat, ahogy azok vannak, nem függ kulturális attitűdöktől. Tehát valóban kezdjük megérteni az anattā-t, a nem én-t, ami lehetővé teszi számunkra, hogy észrevegyük- mindannyian kapcsolatban állunk egymással, mindannyian egyek vagyunk. Nem vagyunk olyanok, amint az látszik, teljesen különálló egyének halmaza. Ha szemlélődsz ezen, elkezded kibővíteni tudatosságod, befogadsz, nem pedig meghatározol.
A meditációval megalapozzuk a tudatosságot most, koncentrálunk, kitágítjuk a tudatunk, szemlélődünk a jelenben – figyelve a testre, a lélegzetre, a csend hangjára. Hozzáköthetjük ehhez a mettā (szerető kedvesség) hozzáállását, amely a feltételekhez kötött jelenségek megismerésének és felismerésének a módja, anélkül hogy megítélnénk őket. E hozzáállás nélkül hajlamosak vagyunk arra, hogy értékítéleteket hozzunk arról, amit a személyen keresztül tapasztalunk. Az egyik ember békésnek érzi magát, a másik nyugtalan, megint másik fel van dobva, vannak akik unatkoznak, egyik magas, másik alacsony; jó vagy rossz, buta vagy helyes gondolatokkal, nézetekkel rendelkezik; ezek ítéletek tapasztalataink minőségéről. Ami a tudást illeti, tudjuk, hogy a gondolat olyan feltétel, amely felmerül és megszűnik. Rossz gondolatok vagy szörnyű gondolatok merülnek fel és megszűnnek, akárcsak a jó gondolatok. Nem az a kérdés, hogy mennyire rossz vagy, mert rossz gondolataid vannak; a gondolat természetének megismerése a döntő, annak látása, hogy a gondolat természete a nem tartósság, változás, és az én-nélküliség. Használd ezt a kozmikus zümmögést, ezt a szelíd, áramló, szórt hangot. Barátkozz meg vele.
Időnként érzelmi tapasztalataink felhergelnek, néha erős érzelmi harc dúl bennünk, például felháborodunk vagy idegesek vagyunk. „Ki nem állhatom ezt. Elég volt.” Amikor ez megtörténik, lépj a csend hangjába, számolj ötig, tízig, és figyeld meg mi történik. Kísérletezz! „Unatkoztam, elegem van, ennyi volt.” Akkor lépj be a csendbe. Szerettem ezzel játszani, amikor annak idején felháborodástól, izgalomtól és fáradtságtól szenvedtem. Szeretem az „unatkozni” szót, melyet olyan elítélően mondhatsz ki.
A kozmikus hang, a csend hangja, igazán természetes hang. Éppen ezért, ha meg tanulsz pihenni benne, fenntartható, mert nem te hoztad létre. Nem olyan, mintha egy finom állapotot hoznál létre, amely függ az őt fenntartó feltételektől. Bármilyen finom állapot fenntartását nagyon finom feltételekkel kell támogatni. Nem történhetnek durva, zajos, fülsértő, utálatos dolgok, és fenn kell tartanod a tudat finom állapotát. Finom mentális állapot eléréséhez csendnek, kevés vágynak, semmi zajnak, semmi zaklatottságnak, semmi vitának, háborúnak, robbanásoknak, csak nagyon kellemes jelenségeknek kell lenniük, miközben minden nagyon becses és ellenőrzött. Amikor ilyen állapotba kerülünk, ezek nagyon értékes pillanatok. Mindenki suttogva beszél egymással. Aztán amikor valaki felkiált: „Áh”, ez igazán megráz bennünket és feldühödünk, mert nagyon érzékenyek lettünk.
A csend hangját bárhol hallhatod - London közepén, egy Bangkok-i forgalmi dugóban, heves vitában valakivel, amikor a légkalapács, a fűnyíró és a láncfűrész sivít, vagy akkor is, ha zene szól. Tehát észrevenni és ráhangolódni, az egy kihívás. Sokszor mondják ezt az emberek: „Nem hallom; túl sok a zaj”. Ha ellenállsz a zajnak, akkor nem hallod a csend hangját, de ha kinyílsz, kezded meghallani a szelíd zümmögést, még akkor is, ha a légkalapács robaja minden más hangot elnyom.
A csend hangjának hallgatása lehetővé teszi, hogy az éberségi meditációt beillesszük a mozgásba, a munkába, az üzleti életbe. Ha a konyhában mosogatsz, vagy innen visszasétálsz a szobádba, vagy autót vezetsz, közben hallhatod a csend hangját. Nem válsz tőle figyelmetlenné. Lehetővé teszi, hogy teljes mértékben legyél abban, amit csinálsz; fokozza az éberséget. Segít, hogy az edényeket tökéletesen elmosogasd, és valóban az edények mosogatásával foglalkozz, ahelyett, hogy közben más dolgokra gondolsz. Visszafelé menet a szobádba bármin járhat az agyad. A csend hangjának használata segít hogy sétálj, éber légy, és csak a jelenben zajló tevékenységgel foglalkozz.
A csend e hangja néha kellemetlenül hangossá válhat, ám ez nem marad így. Emlékszem, hogy egy időben hihetetlenül hangos volt, hasogatta a fülem. Arra gondoltam, hogy „valami rosszul megy”. Aztán megváltozott, és megpróbáltam újra felhangosítani, de nem ment. Nem olyan jelenség ez, ami veszélyes. Attól függ, hogyan tekintesz rá. Ha ellenállsz, vagy negatívan állsz hozzá, akkor negatívitást teremtesz. Ha ellazulsz és kinyílsz, akkor finoman szórt háttér- hangot tapasztalsz, amely békés, ellazító és nyugodt. Kezded felismerni az ürességet – az nem valami homályos gondolat, hogy ha meditációt gyakorolsz, akkor egy nap ürességet tapasztalhatsz meg. Nem egy bizonytalan érzés, nagyon is valóságos tapasztalat.
Ekkor az ürességben mérlegeld, mi az „én”! Mi történik, amikor személyiséggé válsz? Gondolkodni kezdesz, megragadod az érzéseidet, majd szerzetessé vagy apácává, férfivé vagy nővé, személyiséggé „válsz”, Halak-ká vagy Kos-sá, ázsiaivá, európaivá vagy amerikaivá, öreg férfivé, fiatal nővé, vagy bármi mássá változol. A gondolkodás és a szkandák megragadásával kezdünk beléjük bonyolódni, és így válunk „valamivé”. Ám az ürességben nincs nemzetiség. Ez tiszta tudatosság, sem egy személyhez, sem egyetlen csoporthoz nem tartozik. Felismered, hogy mikor válsz valakivé illetve senkivé, ha megmutatkozik az attā (én), illetve az anattā (én-nélküliség).
Az ürességben nincs én, nincs Ajahn Sumedho. „El akarom mondani neked személyes történetemet, képesítéseimet, és az elmúlt harminchárom év során elért eredményeimet a szerzetesi életben. Egy kolostor apátja vagyok, akit NFSZ-nek tartanak, Nagyon Fontos Szerzetesnek, és azt akarom, hogy tisztelj engem és bánj velem illendően, mert érdemeket szerezhetsz ha kedves vagy az öreg emberekhez! ” Ez Ajahn Sumedho! Vagy: „Egyáltalán nem kell tisztelned, nem számít nekem, ha semmibe veszel, nem veszem magamra, ha nem kedvelsz, vagy ha kritizálsz és hibákat találsz bennem. Rendben van, hajlandó vagyok ezt elviselni, mert feláldozom magam a közösségnek". Ez is csak Ajahn Sumedho. Újra megszületett, majd eltűnt! Üres.
Ennek vizsgálatával valóban megértheted, hogy mi az attā, hogyan válsz személyiséggé, és azt is megláthatod, hogy amikor nincs személy, akkor is van a tudatosság. Intelligens tudatosság, nem tudatalatti unalmas butaság. Világos, tiszta, intelligens üresség. Személyiséggé válsz azáltal, hogy ilyen gondolataid vannak: sajnálod magad, nézeteid és véleményeid vannak, önkritikus vagy stb. Amikor abbahagyod - ott marad a csend. A csend világos és tiszta, intelligens. Inkább ezt a csendet részesítem előnyben, mint a végtelen, vég nélküli locsogást, ami az elmémben folyik.
Régebben volt egy rossz szokásom, amit „belső zsarnoknak” hívok, hogy folyamatosan kritizáltam magam. Igazi zsarnok - a világon senki sem volt kegyetlenebb, kritikusabb vagy utálatosabb hozzám, mint én magam. Még a legkritikusabb ember is, bármennyire bántott és tett nyomorulttá, soha nem tehetett annyira szerencsétlenné, mint én magamat ezzel a belső zsarnokkal. Egy mindenre kiterjedő kegyetlen zsarnok volt. Nem számított mit csináltam, soha nem voltam elég jó. Még ha mindenki azt is mondta: „Ajahn Sumedho, csodálatos desanát adtál (Dhamma beszédet)”, a belső zsarnok azt mondta: „Nem kellett volna ezt mondani, nem mondtad azt helyesen”. Így folytatódott a kritika és hibáztatás végtelen, állandó köre. Ám ez csak egy szokás. Megszabadítottam a tudatom ettől a szokástól, már nyoma sincs. Pontosan tudom mi az, és már nem hiszek benne, sőt nem próbálok megszabadulni tőle. Ismerem, nem üldözöm, csak hagyom, hogy feloldódjon a csendben.
Ez a módja annak, hogy sok olyan mentális szokást megsemmisítsünk, amelyek meggyötörhetik és felzaklathatják a tudatunkat. Képezheted a tudatod, nem elutasítás vagy tagadás által, hanem a csend megismerése és fenntartása segítségével. Ne használd arra ezt a csendet, hogy megsemmisítsd vagy megszabadulj attól, ami a tapasztalatok során felmerül, hanem használd arra, hogy eloldd és megszabadítsd tudatod az olyan rögeszmés gondolatoktól és negatív attitűdöktől, amelyek vég nélkül megronthatják a tudatos tapasztalatokat.