Soszor használom az „elmélkedés” szót, mert az elmélkedés képességén keresztül megismerhetjük a születést és halált, azaz a szenvedéstől való megszabadulást. Az emberi tudat gondolkodó tudat. Elemezhetjük és kifogásolhatjuk az emlékeinket, a beszédet és így tovább. Fogalmaink vannak a jó / rossz, a helyes / helytelen és hasonlókról, kettősségekben gondolkodunk. Ha van jóérzés, akkor baj is lesz; ha van férfi, akkor lesz nő; ugyanígy a nap / éj, jó / rossz, nagy / kicsi. Amikor elkap a gondolkodás lendülete, akkor elakadunk abban, amit dualista birodalomnak hívunk. Ez egyfajta lineáris birodalom, ahol az egyik dolog tovább folytatódik egy másikban; olyan, mint a belégzés és kilégzés. Ez a feltételek által mozgatott dolgok birodalma.
A „kondicionált birodalom” vagy a „jelenségek birodalma” kifejezéseket használjuk. Ezeket tapasztaljuk meg az érzékek és a gondolkodó tudat által. A test összetett jelenség, például vannak érzékszerveink - a szem, a fül, az orr, a nyelv, maga a test, és az agy. Mindezek a feltételek, jelenségek felmerülnek és megszűnnek. A test születik, felnő, öregszik és meghal. A belélegzésnek elérjük a végét, ez a kilégzés. Olyan ez, mint amikor megszületsz, felnősz, majd kezdesz öregedni. Így működik a saṁsarā, azaz a feltételektől függő jelenségek tartománya. A gondolkodó tudat is feltételektől függ.
Nem gondolkodásra születettünk, igaz? Amikor egy csecsemő megszületik, akkor már tudatos - egy különös formában, emberi formában. Egy csecsemő testileg tapasztalja meg a tudatot, de nincs önmagáról fogalma. Nem gondolja azt, hogy ő fiú vagy lány. Később azt mondják nekünk, hogy „fiú vagy”, vagy „lány vagy”, aztán megmondják a fajunkat, a nemzetiségünket, etnikai csoportunkat. Nem azzal a gondolattal születsz, hogy „Ó, én Srí Lanka-i vagyok”. Csak később mondják azt, hogy Srí Lanka-i vagy. Ezek olyan konvenciók, amelyeket mesterségesen teremtünk/építünk a test és a tudat tünékeny tapasztalataira. A nyelv mesterséges dolog. A tudatosság természetes - nem mi hoztuk létre. Nem az emberek hozzák létre. A test természetes jelenség, akárcsak a fák és a virágok, a madarak és a méhek. Minden, amit tapasztalunk, az érzékelés birodalmának természetes állapota. Ekkor létrehozzuk az én-érzetet: „Én vagyok, ez a testem, ez az enyém, én férfi vagyok, amerikai vagyok, buddhista szerzetes vagyok, Ajahn Sumedho vagyok, jó szerzetes vagy rossz szerzetes vagyok.”
Csak a konstrukciókra hívom fel a figyelmet - az ember által létrehozott konvenciókra, amelyekhez azután szorosan kötődünk. Amikor a lélegzetet figyeljük, és a lélegzetet állítjuk a középpontba, akkor nem mi hozzuk létre a lélegzetet. Természetes, csak működik, függetlenül attól, hogy gondolkodunk-e vagy sem - függetlenül attól, hogy azt gondolom, az én lélegzetem, vagy valami más, nem számít – csak az, ami. Maga a test is természetes - a négy testhelyzetet tudatosan megtapasztalva. A test ülő, álló, járó vagy fekvő helyzetben lehet. Esetleg csinálhatsz szokatlan dolgokat: például fejen állhatsz, egy fáról lóghatsz lefelé, és más ilyeneket. De mi a szokásos testhelyzeteket figyeljük meg, nem valamilyen különleges, szélsőséges állapotot, amelyben időnként kedvünket leljük, csak a légzés, az ülés, állás, séta, fekvés hétköznapiságát.
A rendkívüli helyzetekben több tudatosság szükséges. Olyan, mint a sziklamászás - még soha nem csináltam, de mindig csodáltam ezeket az embereket, mert nekem meglehetősen félelmetes tevékenységnek tűnik. De ritkán kerülünk ilyen helyzetbe. Ha valami nagyon veszélyes dolgot választunk, azt hiszem, nagyon tudatosnak kell lennünk. Ha életed veszélyben van, vagy amikor valami fizikai veszély fenyeget, akkor azt veszed észre, hogy automata üzemmódra kapcsolsz. Legtöbbször így cselekszünk. Működésbe lép egyfajta ösztönös túlélési mechanizmus, amely nagyon tudatos. Tehát előfordulhat, hogy meglehetősen szokatlan dolgokat csinálsz, amelyeket én-érzeted lehetetlennek tartana. Úgymint egy hősies cselekedet egy háborúban, mások megmentése, vagy valami hasonló. Abban a ritka esetben, amikor a körülmények életveszélyesek, olyan módon reagálhatsz, hogy ha elgondolkoznál és azonosulnál vele, akkor valószínűleg nem lennél rá képes.
Úgy tudom, itt nincs különös, közvetlen fenyegetés. Nincs olyan fenyegető veszély, amire fel kell készülnünk – mint például egy légitámadás vagy terrortámadás. Az olyan meditációs központ, mint Amaravati, meglehetősen biztonságos hely. Valóban semmi különös nem történik itt - még egyelőre - ez egy buddhista központ, buddhista kolostor. Erkölcsösek vagyunk. A nyolc előírás, amelyek betartását az elvonulás elején megfogadtunk, biztosítja azt, hogy megbízhatunk egymás viselkedésében. Mindannyian megfogadtuk, hogy a cselekvésre, beszédre és viselkedésre vonatkozó előírások szerint élünk. Ez biztonságérzetet nyújt nekünk, nem úgy, mint a mókusoknak itt Amaravati-ban, ahol a fáról való leugráskor veszélyben vannak. Bármilyen hangra vagy mozgásra éberen figyelnek, mert a mókusok biztonságban érzik magukat a fákon, de a földön nem. Nyilvánvaló, ha egy fán kellene élnünk, nem éreznénk magunkat nagyon biztonságban - legalábbis én nem. A földön nagyobb biztonságban érzem magam. Vegyük észre, hogy az erkölcsi előírások és a viselkedésre vonatkozó megállapodások valamiféle biztonságot adnak az életünk során.
Nem vagyunk olyanok, mint az állatok a dzsungelben, nekik a túlélésre kell törekedniük. Bízhatunk egymásban, mert tapasztalataim szerint a meditációs elvonulások nem vonzzák a maffia gengsztereit, bűnözőit, drogárusait vagy a perverzeket. Ezek az emberek általában nem érzik jól magukat ilyen helyeken. Tehát ez meglehetősen biztonságos hely. A biztonság érzésének megteremtése fontos, mivel veszélyes környezetben élünk. Tudjuk, hogy nagyon sebezhető lények vagyunk. Nincs kemény bőrünk, sérülékenyek vagyunk, fizikailag is könnyen megsérülhetünk és szellemileg is érzékenyek vagyunk, tehát érzelmileg is megsérülhetünk. Ha valaki csúnya, sértő megjegyzést tesz ránk, a szívünk megremeg. Így vagyunk akkor is, ha valaki ellenséges pillantást küld felénk.
Ha figyelsz rá, az érzékelés tartományát tapasztalhatod meg - már nem az én-érzet összefüggésében, hanem úgy, ahogy van. Gondold csak meg, az élet nem más, mint tapasztalat, a születésedtől a jelen pillanatig, ez az érzékelés tapasztalata. A dolgok folyton ki vannak téve az érzékelésednek, - szemedben a látványok, a fülön keresztül a hallható hangok, vagy az orrodon át a szagok, az íz a szájban, a nyelveden keresztül zajlanak. Az öröm és a fájdalom, a hő és a hideg a testben, az érzelmek – ilyen az érzékelés. Ez nem pusztán az öröm élménye - látsz gyönyörű tárgyakat, dallamos hangokat, jó illatokat, csodálatos ízeket, és meleg, kellemes érzéseket a testedben és a bőrödön – bármi történik körülöttünk, ki vagyunk szolgáltatva neki. Nem tudjuk kontrollálni, hogy mit fogunk megtapasztalni.
Erről szól az érzékenység. Szeretnénk, ha csak öröm és szépség lenne körülöttünk, gyönyörű zene, finom ételek és illatok, a biztonság érzése, a béke, a harmónia és a boldogság. Ezt hívjuk mennyországnak. De ez a tartomány, ahol vagyunk, nem a mennyország, igaz? Az érzékek birodalma, nem földöntúli birodalom. A testünk nem túl légies. Nem éterből áll össze, hanem a négy elemből: a föld elemből, a tűzből, a vízből, a szélből. A test ilyen durva, ezekből a durva elemekből készül, és érzékeny. Ha a testre és az érzékekre összpontosítunk, vizsgálhatjuk az érzékenységet. Tudatában lehetsz az örömnek és a fájdalomnak, tudatában lehetsz a jelenlegi érzelmi állapotodnak. Ez a tudatosság tehát az, amire a Buddha azt mondta, hogy a menedékünk. Ugyanis a tudatosság lehetővé teszi számunkra, hogy a szokásos reakciók helyett inkább megfigyeljünk, és bölcsen működtessük az életünket.
Amikor csak a tapasztalatra hagyatkozunk, rögtön reagálunk a történésre. Ha boldogságot tapasztalunk, akkor még többet szeretnénk. Hajlamosak vagyunk megragadni a boldogságot, és amit csak lehet, igyekszünk elérni. Szeretnénk biztonságot, sok pénzre vágyunk, és gyönyörű dolgokkal vesszük körül magunkat. Szeretnénk egy stabil társadalmat, jól vezetett országot, jó kormányt, jó gazdaságot, stabilitást. Így jól érezhetnénk magunkat, mindig kellemes érzést tapasztalhatnánk. De az élet természete a változás és a bizonytalanság. Nem lehet csak belélegezni, hanem a kilégzést is el kell végezni. Nem maradhatsz tökéletes formád csúcspontján, amikor a legszebb, a legegészségesebb vagy a legfiatalabb vagy. Sokan próbálkoznak ezzel! Soha nem lesznek nagyon sikeresek.
Az öregség, a betegség és a halál természetes - csak így vannak a dolgok az érzékelés tartományában, ebben a létben, amelyet tapasztalunk, ez az érzékek birodalma. Az életre, a test természetére, az érzékek által közvetített tapasztalatra, az érzékenységre gondolok. Látom, mennyire feltételektől függ a létem, személyiségem kondicionált. Szeretnék harmóniát és békét. Szeretnék szerzetesek és apácák közösségében élni, ahol soha nem lesznek nehézségek, segíthetnénk egymást, együtt menetelnénk a nibbánába. A hely, ahol soha nem merülnek fel problémák, nincsenek félreértések ... ez egy mennyei kolostor ideálja. A mennyben van ilyen kolostor, itt a földön egészen másmilyenek.
Nagyon igyekszünk! Egyetértünk abban, hogy vannak erkölcsi szabályok, és vállaljuk, hogy így élünk; vannak olyan viselkedési módok, amelyek egyszerűbbé teszik az életet. Legalábbis mi nem vitázunk végtelenségig a jogokról és kötelességekről, az emberi jogokról és így tovább. Annak ellenére, hogy a rangidősség alapján van egy hierarchikus struktúra, az együttélés alapja az együttérzés. Még a legjobb kolostorban is – az elképzelhető legjobb szerzetesekkel és apácákkal - vannak váratlan és meglepő események, amelyek nem tetszenek, dolgok, amelyeket nem akarsz; a kígyó a kertben, a féreg az almában, a légy a kenőcsben. Szeretnénk, ha az alma nem lenne férges, és a kertünkben nem lenne mérges kígyó - de ez idealizmus, nem igaz? Valami olyasmit szeretnél, ami idegen az élettől. Tapasztalatokat szerezni emberként, ezt jelenti érzékenynek lenni.
Amikor azt mondom, hogy "ilyen", ez a jelen pillanat tükröződése, a test ilyen, a tudat, a kedélyállapot, amelyet tapasztalok, ilyen. Nem azt mondom, hogy jó vagy rossz a kedélyállapotom - nem akarom leírni a hangulatomat, amelyben jelenleg vagyok - ez van most. Annyit mondhatok, hogy meglehetősen jó hangulatban vagyok. A Buddha egyik állandó-jelzője a lokavidū - a világ ismerője. Ne gondolj valamiféle elvont Buddha fogalomra - úgy értem, hogy Buddhában keresel menedéket. Buddha a menedékünk, tehát a Buddho - ismeri a világot, ahogy az van. Visszatükrözi, és nem tartja a világot rossznak. Nem vagyunk a világ ellen - nem próbáljuk elpusztítani azt. Nem vagyunk a megsemmisülés hívei - nem ítéljük el a jelenségeket. A buddhizmus úgy tűnhet, hogy mindent elítél: „Ez nem tartós, nem önálló, és szenvedéshez vezet”. Találkozol a buddhistákkal, megragadod a buddhizmus kijelentéseinek felszínét, majd ragaszkodsz ehhez az értelmezéshez, mint például: (nagyon komor hangon beszél) „az élet szenvedés, és minden halállal ér véget”, (szomorú hangon folytatja) „és nincs Isten, nincs én!” - Ez nem tükrözi a világ természetét, ugye? Mert a világ változó élmény.
A jelenségek természete a változás - felmerülnek, megszűnnek, megszületnek és meghalnak – a mozgás, amit anicca-nak vagy állandótlanságnak nevezünk. Használjuk az anicca fogalmát, ám nem minősítjük a tapasztalatot. Nem úgy használjuk ezt a kifejezést, hogy „minden átmeneti”, mint valamilyen ítéletet. Az aniccára való hivatkozás csak felhívja a figyelmet a változásra. Figyeld meg a lélegzeted mozgását. Nincs semmi baj a lélegzettel, igaz? Ez nem ítélet, hanem csak rámutat a változás valóságára, amelyet érzékeinkkel tapasztalunk meg.
Amikor megismered a jelenlegi hangulatodat, észreveszed, hogy nem tudod fenntartani sokáig. Ha megfigyeled, akkor látod ahogy megváltozik. Mozog, felmerül és megszűnik. Minden érzékszervi tapasztalat, amit látunk, hallunk, érzünk, ízlelünk és megérintünk, gondolataink és az érzelmeink, az összes feltételektől függő jelenség állandótlan. Ez nem okoskodás vagy kinyilatkoztatás. Ez a kutatásról szóló tanítás, hogy valóban megismerjük az állandótlanságot. Nos, mi az, ami megismerheti az állandótlanságot? Képes-e egy feltételekhez kötött dolog megismerni egy másik feltételekhez kötöttet? A tudatosság használatával ismerhetjük meg - mivel azt nem feltételek által teremtjük meg, igaz? Csak az éberség, az „itt és most"-ra történő figyelem teszi lehetővé, hogy elmélkedjünk, észrevegyük, ahogy a dolgok vannak, és megfigyeljük azokat.
Tehát a Buddho - vagy a Buddha - az, aki ismer, a megismerő. Buddhának hívjuk, de nem mondom: ”Ó, én egy Buddha vagyok!” Nem akarjuk meggyőzni magunkat arról, hogy van egy kis Buddha bennünk, vagy ilyesmi. Nem próbálunk semmit elképzelni Buddháról; hogy mi ez a tudás, mi ez a tudatosság. Ezért ezen az elvonuláson erősítjük ezt a tudást - a közvetlen megismerés iránti bizalom érzetét. Legtöbbünk számára ez a legnehezebb. Mivel olyan erősen kötődünk gondolatainkhoz, nézeteinkhez, véleményünkhöz és azonosulásainkhoz, hogy soha nem látunk rájuk más nézőpontból. Folyamatosan ítélkezünk. Ítéletet mondunk saját magunkról, a világról, amelyben élünk. „Hogyan kellene, vagy nem kellene lennie”, gondoljuk újra meg újra. „Nem kellene rosszakat gondolnom. Csak szerető, kedves gondolataim kellene hogy legyenek. Magas rangú szerzetes vagyok, tehát csak együttérző és kedves gondolataim kellene hogy legyenek, soha negatív, önző vagy gyerekes gondolatok és érzelmek!” Ez az ítélkező tudat, igaz? Azonosítom magam a test korával: „Idősebb szerzetes vagyok, öreg vagyok, idősebb vagyok”, és „ilyennek kellene lennem ...” vagy „nem ilyennek kellene…” Észre kell venni, hogy ez egy teremtés, így teremtem meg az én-érzetemet. Tehát az önmagad megfigyelésével észreveszed a különbséget a tudatosság - amelyet nem te hozol létre, amely éntelen - és a saját magad létrehozásának módja között. Hogyan hozom létre a személyiségemet? El kezdek gondolkodni: „Én vagyok Ajahn Sumedho”. Ha csak megfigyelem, akkor a tudatomban nem létezik „Ajahn Sumedho”.
Időnként felmerül bennem: „Én vagyok Ajahn Sumedho”. De általában nem így gondolkodom. Nem forognak állandóan ekörül a gondolataim, hogy „én vagyok Ajahn Sumedho”. Tehát ha nem figyelek magamra, akkor azt gondolom: „Idősebb szerzetes vagyok”, és kezdek belezavarodni a múlt emlékezetébe, gondolkodni kezdek az általam elkövetett hibákról. Hajlamos leszek a gondolatokat rossznak vagy jónak ítélni - mindezt a kritikus tudat gyártja, igaz? Ez a bíráló képesség. A gondolkodás minősítő adottság. Nem ítélem el a gondolkodást, nagyon hasznos funkció. De mint identitás-képző, hibásan működik. Egyáltalán nem vagy az, amit gondolsz, és amit gondolsz, az nem az, ami valóban vagy. És mégis hajlamosak vagyunk elhinni azt, amit gondolunk. Cipeljük magunkkal ezeket a korlátolt véleményeket, amelyeket magunkról, mint személyiségről alakítottunk ki, és ennek megfelelően ítélkezünk: „Nem vagyok túl jó, nem kellene így éreznem, felelősebben kellene viselkednem, nem kellene önzőnek lennem, ilyen lennék, nem lennék ilyen, nem kellene így éreznem”. Ezek csak gondolatok, igaz?
A gondolat; létrehozás. Ebben a pillanatban mi az, ami nem egy gondolat? A tudatosság nem gondolat. Amikor megpróbálsz tudatos lenni, megragadod a tudatosság gondolatát - hogy te valaki vagy, aki nem tudatos, és meg kell próbálni tudatossá válni. Ez egy másik létrehozás. Látom, hogy az emberek kétségbeesetten próbálnak tudatosak lenni, és nem veszik észre mit csinálnak. Van valami elképzelésük az éberségről a fejükben, ez egy képzelt éberség, és megpróbálnak ilyenné válni. Természetesen ez így nem működik. Minél inkább azt gondolod, hogy ébernek kell lenned, annál figyelmetlenebb leszel. Nevetséges hibákat ejtettem, amikor próbáltam magamat éberré tenni. Ha akarod, hogy éber légy, könnyen megbotolhatsz a saját lábadban.
Az éberség nem valami nehéz, vagy kifinomult létállapot, ami nagyon különleges feltételektől függ. Nagyon hétköznapi - a leghétköznapibb! Ha nem volnál éber, akkor már halott lennél. Úgy értem, az éberség tart mozgásban, függetlenül attól, hogy észreveszed-e vagy sem. De nem veszed észre. A tudatosság nem egy fogalom. Annak ellenére, hogy úgy gondoltam értem ezt a szót, amikor először elkezdtem meditálni, nem igazán tudtam, mi az. Beszélnek arról, hogy „tudatában vannak”, majd beszélnek a „koncentrációról”. Az első módszer, amelyet Bangkokban laikus gyakorlóként láttam az volt, hogy minden tevékenységet lassítva hajtottak végre. Tehát arra gondoltam, hogy akkor leszek éber, ha mindent túlzott lassúsággal teszek meg. Így gyakoroltam. Ez nem túl hatékony módja az életnek. Csak bizonyos feltételek mellett tehető meg. Ha megpróbálod időben elkapni a vonatot, és eljutni a Heathrow repülőtérre, lassú mozgással soha nem fogsz odaérni. Tudsz lassan futni a busz után? Ez az éberség gyakorlata, egy módszer a test lassú mozgásának intenzív összpontosítására, és ezért azt hittem, hogy ez jelenti az éberséget, de hamar rájöttem, hogy nem így van.
Az éberség hétköznapi állapot. Csak a test helyzetének és mozgásának - ülés, állás, séta, fekvés, légzés - vagy hangulatának, illetve tudatállapotának ismerete. Időnként megpróbálunk gyakorolni, de szétszórtak vagyunk - és akkor megpróbáljuk az ānāpānasati-t (légzésfigyelést). Ez egy vég nélküli, reménytelen feladat, mert amikor a tudat szétszórt, lehetetlen összpontosítani olyan finom dologra, mint a légzés érzése. Ezért azt tanácsolom, hogy inkább figyelj a hangulatra, amelyben éppen vagy. Figyeld meg a hangulatod minőségét! – Lásd meg: "Nos, így van ez”. Amint ezt felismered, békéssé válsz - és ha békés és nyugodt vagy, könnyű gyakorolni az ānāpānasati-t, a légzés-figyelést. Kialakul a szamáta (nyugalom), a jhāna (meditációs elmélyedés), az összes koncentrációs állapot - de ha a tudatod szétszórt, zavart vagy izgatott állapotban van, nyugtalan, esetleg fizikai kellemetlenséget érzel, mérges vagy, mert valami feldühített, ne végezz ānāpānasati-t. Mit csinálhatsz ilyenkor?
Menj ki és fuss néhány kört a mezőn! Vagy légy türelmes, és csak fogadd el ezt a lelkiállapotot, amiben most vagy! Mert ha csak békén hagyod, akkor rendeződhet. Nem állandó, meg fog változni. Tehát kapcsolódj hozzá bármilyen hangulathoz, amelyben éppen vagy, légy tanú és ne bíró! Amikor ítélkezel, akkor visszatérsz a személyiség világába, ahol jönnek a gondolatok: „Nem szeretem ezt a hangulatot, amiben vagyok - meg akarok szabadulni tőle. Hogyan lehet megszabadulni tőle? Nem akarom!” És akkor harcolni kezdesz. Nem elég a hangulat, ahogy éppen vagy, de még negatív érzéseket is kapcsolsz hozzá: „Nem tetszik! Nem akarom!” Tehát rossz hangulatban vagy, és most már nem is kedveled ezt a rossz hangulatot - a helyzet tovább bonyolódik. Egyre zavarodottabbak vagyunk, és ezért vagyunk annyira idegesek a modern életben. Ilyen országokban, mint például ez, nem fogadjuk el a természetes erőket és a körülményeket, ahogy azok vannak; beragadtunk egy bonyolult szövedékbe, az illúziók hálójába, amelyet magunk szőttünk, ítéletekkel, kritizálással, ideálok kergetésével. Ezeknek a természetes körülményeknek a megfigyelése – tudomásul véve azokat, ahogy vannak, és nem megpróbálni mindent ellenőrizni és befolyásolni - türelmet igényel.
A türelem és a kitartás azt jelenti, hogy még ha fájdalmas és nemkívánatos dolgot hozunk is létre, és nem szeretjük azt, megengedjük, hogy olyan legyen amilyen. Amikor azt mondom: „Fogadd el, ahogy van”, nem azt kérdem, hogy tetszik-e. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy szeretsz valamit. Azt jelenti, hogy ebben a pillanatban, ha szétszórt és zavarodott is vagy, akkor elfogadod ezt, - azt jelenti, hogy megengeded, hogy az legyen ami. Megpróbálhatod megakadályozni, hogy így legyen. Ha szándékosan meg akarod változtatni, akkor kiderül, hogy nem fog sikerülni. Ha kapálózni kezdesz, olyan érzésed lesz, hogy soha nem fogsz többé megnyugodni. Olyan, mintha vízzel kevernénk az iszapot - ha folyamatosan kevered a vizet, akkor sáros marad. Ha egy ideig csak békén hagyod, a sár leülepedik. Ezért fontos, hogy megismerjük önmagunkat, például a formális meditációs gyakorlatok során - csak éberen figyelni; a hangulat vagy a lelkiállapot ilyen.
A test ilyen. A lélegzet ilyen. A test ismerete azt jelenti, hogy tudatában vagyunk annak érzékenységével. Az egész test érzékeny, minden részletében. Ujjhegyek, lábujjak - minden. Egy teljesen érzékeny formáció. Sok dolog, amit érzünk - például a ruha érintkezése a bőröddel -, teljesen semleges. Alig vesszük észre a semleges érzést, mert nem hívja fel magára a figyelmünket. A szélsőség kelti fel a figyelmünket, mint például a fájdalom. Ha a ruhád vagy az öved túl szoros, kényelmetlenül érzed magad, és ezt észreveszed. Ha a nadrágodon az öv tökéletes - nem túl szoros, nem túl laza -, valószínűleg soha nem veszed észre, amíg meg nem figyeled. Nem várjuk meg, hogy valami szélsőséges állapotba kerüljön, ezért figyelünk oda rá. Éberen figyeljük a test hétköznapi működését, itt és most - mind a kellemes, mind a fájdalmas érzéseket. Fejlesztjük a tanúskodást, a Buddhót.
A tudatosság sati-sampajañña, sati-paññā (éberség és bölcsesség), és ez a képesség nem ítélkező jellegű. Nem értékeli a dolgok minőségét, - mondván, hogy ez jobb, ez rosszabb. Látja, ahogyan van. Ezt hívjuk intuitív tudatosságnak. Az „intuíció” és az „észlelés”, vagy az „intuitív pillanat” szavakat használom, hogy átöleljek a jelenben mindent. Amikor elkezdek gondolkodni, akkor kirekesztek. Odamegyek valamihez és megítélem annak minőségét. Véleményt alkotok: „ez tetszik” vagy „nem tetszik”. De a tudatos észlelés, az intuitív tudatosság nem kritizál, és nem ítélkezik. Természetesen tiszta és éles, tehát ebben a megismerésben történik a bölcsesség fejlődése. Így lehet megismerni, hogy milyenek a függő jelenségek. Van anicca, dukkha, anattā (állandótlan, nem kielégítő, nem én) - a létezés, vagyis minden jelenség három jellegzetessége. Ezek nem minőségek, igaz? Nem a jelenségek minőségei, hanem jellegzetességek. Ezek jellegzetességek, nem a jelenségek ítéletei vagy kritikái, hanem a jelenségek megfigyelésének módjai, amikor már nem bonyolódunk bele azok minősítésébe.
Megfigyeljük, hogy így van: „minden feltételes jelenség állandótlan” - ”sabbe saṅkhārā aniccā” a páli kifejezés. A "sabbe saṅkhārā" „minden feltételtől függő dolog, jelenség”-et jelent, és tartósan nem marad fenn - anicca. Tehát ez egy reflektív észlelés, észrevétel, és ez segít megszüntetni azt az azonosulást - azt a személyes elkötelezettséget, a megszokás lendületét -, amely a test és a tudat feltételeihez köt bennünket, mert itt szenvedünk, nem? Személyes szinten szenvedünk. A második mondat: „sabbe dhammā anattā”, „minden dhamma én-nélküli” - mit jelent ez? A páli dhamma szónak nincs jó megfelelője angolul. Ezért kell ezt elfogadni és használni az angolban - dhamma -, ez „mindent” jelent. Kondicionált, kondicionálatlan és mit jelent mindez?
Van a „feltétel” szó, ha azt mondjuk: „feltétel nélküli” - egy feltétel tagadása. Vagy a „Halál-nélküli” - Amaravati, ennek a kolostornak a neve. Az Amaravati jelentése „Halál-nélküli birodalom”. Halál-nélküli - mit jelent ez? Minden kondicionált jelenség meg fog halni vagy megszűnik. Ahogy a páli énekben szerepel: „Aparutā tesaṁ amatassa dvārā ye sotavantā pamuñcantu saddhaṁ (Mahāpadāna Sutta, Dīgha Nikāya 14), ami azt jelenti: „A Halál-nélküli kapui nyitva vannak. ” Mi a kapu a Halál-nélküli-hez? A tudatosság a kapu. A tudatosság az egyetlen olyan lehetőség, amellyel kijuthatunk a saṁsárából - a születés és halál körforgásából. Minden másfajta út illúzió; kivéve a tudatosság - itt és most. Ez az oka annak, hogy a „holnap megcsinálom” egy újabb illúzió, amelyet itt és most hozol létre.
Figyelj, ne hozz létre, ismerd meg! Erre mutatok rá állandóan, felismerve ezt a Buddhót, ezt a tudást. Ez ilyen - a hangulat ilyen, a test olyan, a lélegzet ilyen. És minél többet vizsgálódsz így, akkor a „magam mint személy” érzése is ilyen. Amikor elkezdem „én”-nek érezni magam, és elkezdem magam létrehozni, akkor az „én” ilyen. „Én”, mint személy. Van egy személyiséged, ami feltételektől függ. Bizonyos jó tulajdonságokkal és bizonyos nem túl jó tulajdonságokkal rendelkezik. Mint ember, meglehetősen racionális és ésszerű lehetek, máskor teljesen makacs, irracionális és érzelmileg egyfajta kezét-lábát vesztett hadirokkant! (Nevet). A meditáció során figyelni kell/figyelem, ahogy megőrülök. Valóban többször is őrült voltam a személyes szintemen.
Megfigyelem, amikor az őrült vagy az okos gondolatok belépnek a tudatosságba. Van egy észlelés, amely nem ítélkezik. Amint felmerül egy ostoba gondolat, és elítélem - „Ez egy buta gondolat!” - ekkor a személy ágál. Hülye gondolatok, intelligens gondolatok, érzelmi érettség, érzelmi éretlenség, most a tudatossághoz és a bölcsességhez kapcsolódnak; ez az, ami most van, ami keletkezik és megszűnik. Tehát „én-nélküli”: anata. Annak ellenére, hogy azt mondja, hogy „én”, nem az. Az a szokása, hogy azt mondja: „Te tényleg ilyen vagy!”. A személyiség az oka, hogy ezt mondja.
Menedéket keresek a személyiségemben, amely minden bajban velem lesz, bármit csinálok; vagy inkább a tudatosság legyen a menedékem? Nyilvánvalóan nincs más választásom. Minden alkalommal, amikor személyes érzéseim, nézetem és véleményem elől menekülök, mindenféle bajba kerülök. Végtelen szenvedést, szükségtelen szorongást hozok létre. Miért csinálod? Különösen akkor, ha tudod, hogy nem muszáj. Tehát ez az út - a meditáció hatalma. Ahogy felébreszted ezt a tudatosságot, megszabadítod magad a rabszolgaságtól, a megrögzött szokásaidtól. Már nem vagy szokásaid áldozata. Nem kell megszabadulni tőlük; nem próbálsz személyiség nélkül létezni. Megismered a dolgokat, ahogy azok vannak. Tehát bármit is gondolsz vagy érzel a jelenben, fogod és felismered azt, és elfogadod olyannak, amilyen. Türelmesek vagyunk vele, kézbe vesszük és hagyjuk, hogy csak az legyen, ami. Ennek következtében megváltozhat. De nem próbáljuk megsemmisíteni.
. A Buddha tanítása itt van, ilyen tiszta. Mindig az „itt és most”- ra mutat. Tudatosság itt és most, felszabadulás itt és most, nibbāna itt és most. Nem arról szól, hogy „ha keményen gyakorolsz ezen az elvonuláson, akkor a végén elérheted a nibbánát”. Ez egy másik módszer, nemde? Ez a valóság felismerésének, megismerésének és meglátásának gyakorlása: „minden feltételes jelenség állandótlan, - én-nélküli”. A feltétel nélküli tehát nem valami olyan dolog, amit magadon kívül találhatsz meg, - te magad vagy az. A feltétel nélküli tudatosság, a „Halál-nélküli” a menedékünk. Ez egy ráérzés, és az intuíción keresztül, a tudatosság révén felismerjük, megismerjük a „Halál-nélküli”-t vagy a Dhammát: az amata dhamma vagy a " Halál-nélküli igazság"-ot.
Nos minden, amit elmondtam, a vizsgálatra és a szemlélődésre szolgál. Nem várom el, hogy higgy nekem, csak megosztom azt, amit megtanultam, és remélem, hogy hasznos lesz számodra. A tudatosságra biztatlak. Bátorításra van szükség, mert nagyon kritikusak vagyunk magunkkal szemben. Odakötjük magunkat a negatív gondolatokhoz, és nem igazán bízunk magunkban. Néha magabiztosak vagyunk, máskor hajlamosak a bizalmatlanságra, vagy vég nélkül kételkedünk, kritizáljuk és becsméreljük magunkat. Ez az elme szokása - ez egy olyan szokás, amelyet a gondolkodás, önmagad ilyenként vagy olyanként azonosítása hoz létre. Tehát minden felsőbbrendű, amit tudatosan megtapasztalsz. Ilyen az igazi természeted; ez a béke és a nyugalom. Csendként tapasztalod meg - mint a csend, amelyet fel kell ismerni. Természetes csend - nem egy múlékony csend, amelyet azonnal megsemmisít a hangos zaj. Ez egy természetes nyugalom, amelyet nem veszünk észre, mert bele vagyunk ragadva a születés és halál, a szeretet és gyűlölet forgatagába.