A barátságos hozzáállás segít abban, hogy ne zárkózzatok be, hanem nyíljatok meg a gyönyörű és csodálatos szent élet felé. Néha úgy gondoljuk, hogy a meditáció nem a nyitás, hanem a dolgok elengedésének a módja. Ne feledd, hogy a szavak korlátozott eszközök, tehát amikor azt mondjuk „engedd el”, akkor az csupán egy fogalom, és bármilyen értelemmel bírjon is számodra, semmiképpen ne ragaszkodj hozzá.
Minden vallási hagyományban sok a zavar, mert a más-más időpontban elmondott gondolatok ellentmondásosnak tűnhetnek: egyik pillanatban azt mondják, hogy engedd el, csukd be a szemed és összpontosíts a lélegzetre; máskor arra kérnek, hogy nyisd ki a szeretetet minden érző lény iránt. Ez csak a szavak és a konvenciók korlátozott voltára mutat rá. Ha beleragadunk a konvenciókba, akkor nézetekhez kötjük magunkat. A tanítók akár ösztönözhetik is ezt azáltal, ahogy különböző módon magyarázzák a szentírásokat. De ne felejts visszatérni a tudatossághoz, amelyet mindannyian egyénileg tapasztalunk meg, és ami a világmindenség központja.
Amikor személyként úgy tekintesz magadra, mint akinek valamit meg kell szereznie vagy meg kell szabadulnia valamitől, akkor arra korlátozod magad, hogy olyasvalaki légy, akinek meg kell szereznie azt, amivel még nem rendelkezik, vagy megszabadulnia attól, ami helytelen. Ha ezen elmélkedünk, megtanulunk tanúként létezni; Buddho-ként - mint aki ébren van és tudatos, aki figyeli és ismeri a személyiség-nézeteket és az érzelmi állapotokat anélkül, hogy azokat személyesnek tartaná. Ahelyett, hogy azt gondolnám: "meditálok" vagy "meg kéne szereznem valamit, amivel még nem rendelkezem; el kell érnem bizonyos koncentrációs állapotokat, hogy megvalósítsam a magasrendű meditációs célokat". Nem arról van szó, hogy ez a gondolkodás helytelen, de úgy korlátoz, hogy olyas valaki légy, akinek el kell érnie vagy meg kell szerezni valamit, amivel úgy érzed még nem rendelkezel. Van aztán a „tisztító” változat: „Bűnös vagyok, meg kell tisztulnom. Meg kell szabadulnom rossz gondolataimtól és szokásaimtól, gyerekes érzelmeimtől, vágyaimtól, mohóságomtól, gyűlöletemtől és téveszméimtől”. Ebben az esetben azt tételezed fel, hogy valaki olyan vagy, akinek az imént felsorolt negatív tulajdonságai vannak. Ezért a tudatosság, az ébrenlét a buddhista tanítás lényege. A Buddho egyszerűen felébresztett tudatosságot jelent.
Az egyszerűség felé való haladást ajánlom, nem a bonyolítást. Bonyolult személyiségek vagyunk. Kulturális és társadalmi meghatározottságunk meglehetősen összetett. Iskolázottak, olvasottak vagyunk: sokat tudunk és rengeteg tapasztalattal rendelkezünk. Ebből következik, hogy már nem vagyunk egyszerűek. Elveszítettük gyerekkorunk egyszerűségét, és igen bonyolult karakterekké váltunk. A szerzetesi életforma elmozdulás az egyszerűség irányába. Időnként bonyolultnak tűnhet, de a Dhamma-Vinaya összes tanítása inkább mindent egyszerűsít, mintsem bonyolítana.
A legegyszerűbb az ébredés - a „Buddha” azt jelenti, hogy „ébren van”, ez ilyen egyszerű. A legmélyebb tanítás az „ébredj fel” kifejezés. Ezt hallva az ember azt kérdezi: „Mit kéne tennem?” Megint bonyolítjuk, mert nem vagyunk hozzászokva, hogy valóban ébren vagyunk és teljes mértékben jelen vagyunk itt és most. Szokásunk a dolgokon gondolkodni és elemezni őket, megpróbálni megszerezni valamit vagy megszabadulni valamitől: elérés és megszerzés. Azonban vannak esetek, amikor a szentírások egy egyszerű passzusa vagy csak egy szó az embert megvilágosítja.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a múltban az embereknek több pāramī-juk (tökéletesség) volt, és nagyobb esélyük volt felébredni és teljesen felszabadulni, mint nekünk. Bonyolult emlékeken és észleléseken keresztül látjuk magunkat. Személyiségem nagyon komplikált: vannak szimpátiáim és ellenszenveim, boldognak vagy szomorúnak érzem magam és egy csettintésre váltani vagyok képes az érzések között. Ha azt hallom, hogy valaki valami irritáló dolgot mond, pillanatok alatt haragot tud kiváltani bennem. Amikor a feltételek létrejönnek, ezek hatására tudatállapotok alakulnak ki: harag, boldogság, felindultság. De a szati-sampajañña-val megtanulunk fenntartani egy olyan tudatosságot, amely meghaladja ezeket az érzelmeket.
Ha nem vagyunk erre képesek, akkor nincs remény, nincs értelme próbálkozni buddhista szerzetessé vagy apácává válni. Tehetetlen áldozatok leszünk; szokásainkban, és ismétlődő mintáink csapdájában vergődhetünk vég nélkül. A kiút az éberség, a figyelem. A jóindulatú kedvesség, boldogság, derű, barátságosság, nyitottság. Amikor jól érzem magam, nyitott vagyok. Amikor rossz kedvem van, bezárulok és az elmém azt mondja: "Hagyj békén, ne zavarj!"
Könnyű határozott véleményt kialakítani a meditációról, a Theravada buddhizmusról vagy bármilyen szokásról, amelyet használunk. Az emberek nagyon erős meggyőződéssel rendelkeznek, és ha bármilyen vallási hagyományhoz ragaszkodnak, hajlamosak nagyon merev nézeteket kialakítani. A Theravada körökben is vannak rigorózus nézetek: „Mi követjük az eredeti, a tiszta tanítást” vagy „ezt meg ezt kell tenni annak érdekében, hogy megszerezz valamit” vagy: „a saṁsāra és a nibbāna kibékíthetetlen ellentétek” - és még hosszan sorolhatnám. Ez csak néhány nézőpont és ötlet, amelyekkel a hagyomány betartása során azonosulunk. De a felébredt tudatban nincs konvenció. Ehelyett a tudat természetes módon érzékeli a jelenségeket. Az ilyen tudat nem keletkezik, és nem függ támogató feltételektől. Ha ragaszkodsz egy nézethez, akkor éppen az a dolog köt meg és korlátoz, amelyet megragadsz.
Felébredt tudatosságban nincs megragadás. Ez rendkívül egyszerű állapot: csak létezés és türelem. Bizalom kell hozzá, főleg önmagadba vetett bizalom. Senki sem teheti meg helyetted, nincs olyan mágikus erővel bíró ember aki megteszi helyetted. Ezért fontos bízni a jelen pillanatban. Én természetemnél fogva kérdező, kételkedő és szkeptikus vagyok. Hajlamos vagyok hitetlenkedni és gyanakodni. Ez egy kellemetlen állapot, mert szívesebben lubickolnék abban a meggyőződésben, amely mellett teljes mértékben elkötelezett vagyok.
Ezzel szemben a szkeptikus megközelítés igazi kihívást jelent. Először meg kell tanulni a bizalmat, nem a nézetek vagy a tanok iránt, hanem abban az egyszerű képességben, amellyel mindannyian rendelkezünk: ez nem más mint a tudatosság. A tudatosság része a koncentráció. Amikor koncentrációs gyakorlatokat végzel, egy dologra irányítod a figyelmed, és akkor minden mást kizársz. A szamatha gyakorlattal kiválasztasz egy tárgyat, majd rajta tartod a figyelmed. Ellenben a tudatosság kitágít, mint egy reflektor; nyitott és mindent magába foglal, bármi legyen is az.
Megtanulni bízni a tudatosságban a hit dolga, de nagyon is összhangban áll a bölcsességgel. Olyan ez, amivel kísérletezni kell és meg kell érezni. Nem számít, mennyire jól írom le és milyen bőven fejtem ki a témát, mégiscsak neked kell megtapasztalnod. A kétely az egyik fő problémánk, mert nem bízunk magunkban. Sokan kételkedés nélkül hisszük, hogy múltunk, emlékeink, személyiségünk korlátai határoznak meg minket; határozottan meg vagyunk erről győződve. Ám ebben nem bízhatunk. Nem bízhatok a személyiségemben; mondhat az bármit! Az érzelmeimben sem bízhatok; vibrálnak, és folyton változnak. Attól függően, hogy kisütött-e a nap vagy esik az eső, jól mennek-e a dolgok vagy minden összeomlik, az érzelmeim ezeknek függvényében reagálnak. Amiben bízom, az a tudatosságom. Ezt neked kell megtapasztalnod. Ne bízz abban, amit mondok. Bármi, amit most elmondok, csak bátorítás a bizalomra.
Ez a befogadó tudatosság nagyon egyszerű és teljesen természetes. Az elme megáll; nyitott és befogadó vagy. Még akkor is, ha feszült és ideges vagy, csak nyisd meg magad úgy, hogy elfogadod és hagyod, hogy olyan legyél, amilyen. Feszültség, kétségbeesés, fájdalom - csak hagyd, hogy tapasztalataid pontosan olyanok legyenek amilyenek, és ne próbálj megszabadulni tőlük. Ha a nyitottságot boldog állapotnak képzeled el, akkor arra törekszel majd, hogy létrehozz valami olyasmit, amit esetleg nem érzel de szeretnél érezni. A kellemes lelkiállapot nem előfeltétele a befogadó tudatosságnak. Lehetsz a pokol és a nyomorúság legmélyén, és mégis nyitott vagy a tudatosság tapasztalataira, és így a legnyugtalanítóbb állapotok is lehetővé tehetik, hogy éppen azok legyenek, amik.
Ezt igazi kihívásnak találtam, mert olyan sok mentális és érzelmi állapot van, ami egyáltalán nem tetszik. Életemet azzal töltöttem, hogy próbáltam megszabadulni tőlük. Gyerekkorodtól kialakul az a szokásod, hogy megpróbálsz szabadulni a kellemetlen mentális állapotoktól úgy, hogy eltereled a figyelmed, és bármit megteszel, hogy távozzanak. Életed során sokféle módon fejleszted a figyelemelterelést az olyan érzésekről, mint a kétségbeesés, a boldogtalanság, a depresszió és a félelem, úgy, hogy ezt már nem is tudatosan teszed - szokásoddá válik, hogy eltereled a figyelmet a fájdalmas tapasztalatokról. Azt javaslom, hogy figyelj meg minden tapasztalatot, még akkor is, ha észreveszed, hogy igyekszel elterelni róluk a figyelmet. Ez a kinyílás a jelenlegi helyzet felé, nem pedig afelé ahogyan szeretnéd, és ahogy elképzeled. Ez egy olyan állapot, amihez nem kell semmiféle különösebb tudás.
A tudatosság nem azt jelenti, hogy bármit is tudnál. Csak megengeded, hogy a dolgok olyanok legyenek, amilyenek. Nem kell őket gondolatokkal vagy szavakkal megfogalmazni illetve elemezni; csak hagyod, hogy a tapasztalat legyen éppen olyan, amilyen. Inkább a megérzés fejlesztése ez, amit intuitív tudatosságnak hívok. Amikor kezdesz megbízni a tudatosságban, akkor lazíthatsz egy kicsit. Ellenben ha megpróbálod irányítani a tudatod, akkor visszatérsz ahhoz a szokásodhoz, hogy próbálsz megtartani bizonyos dolgokat, illetve igyekszel megszabadulni másoktól ahelyett, hogy hagynád, hogy a dolgok olyanok legyenek, amilyenek.
Intuitív tudatossággal az éberségben találunk menedéket, amely kiterjedt, korlátlan. A gondolat és a szellemi koncepciógyártás határokat hoz létre. A test egy határ; az érzelmi szokások határok; a nyelv határ; az érzéseket kifejező szavak szintén határok. Az öröm, a bánat és a semlegesség mind feltételekhez kötött, mind más feltételektől függ. Az ébredés révén kezdjük felismerni, hogy mi haladhatja meg ezeket. Amennyiben amit mondok ostobaságnak tűnik neked, légy tudatában ennek. Nyílj meg arra, hogy nem tetszik amit mondok. Így van ez. Nem arról van szó, hogy kedvelned kell; inkább lásd ahogy van, és nem kell véleményt alkotnod arról, amit mondok.
Az elválás gondolata bizonyos hatással van a tudatra. Bármi történik is, most számodra az ilyen; így van ez. Az elválás aktusa és az elválás gondolata ilyen. Fontos felismerni mi ez, és nem megítélni azt, amit tapasztalsz. Amint valamit hozzáadsz, több lesz, mint ami; személyessé, érzelmessé, bonyolulttá válik. Ez az érzéki világ amelyben élünk, ez a Földbolygó, ilyen. Az ember egész élete a találkozás és az elválás végtelen folyamata. Annyira megszokjuk, hogy alig vesszük észre, esetleg nem is reflektálunk rá. A szomorúság a természetes válasz arra, hogy elszakadunk attól amit szeretünk vagy a szeretett emberektől. De ennek a szomorúságnak a tudata önmagában nem szomorú. Az érzelem, amelyet érzünk, szomorúság, de ha az érzelem tudatos, akkor maga a tudatosság nem szomorú. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha valamilyen gondolat nyugtalanságot vagy örömet okoz. A tudatosság nem nyugtalan; tartalmazza a nyugtalanságot. A tudatosság magában foglalja a nyugtalanság vagy a szomorúság érzését, de nem nyugtalan vagy szomorú. Tanulj meg bízni ebben a tudatosságban, és ne küzdj vég nélkül az érzéssekkel amelyek felmerülhetnek!
Észrevetted, hogy még a teljesen zavart állapotban is van valami, ami nem veszik el? Tudatában vagy a zavartságnak. Ha nem vagy tisztában ezzel, könnyen bele lehet ragadni a zavart állapotba, még jobban belesodródhatsz, még több bonyodalmat okozva ezzel. Ha bízol abban, hogy nyitott vagy a zavartságra, akkor meg fogod találni a módját, hogy megszabadítsd magad attól, hogy beleragadj a feltételek világába, és megszabadulj a félelemből és a vágyból fakadó érzelmi szokásoktól.
A vágy természetes része világunknak. Miért ne lenne tehát vágyunk? Egyáltalán mi a baj a vággyal? Küzdünk azért, hogy megszabaduljunk minden vágyunktól. Próbáljuk megtisztítani a tudatunkat, és a vágy meghódítása személyes kihívássá válik, nem? De meg tudod csinálni? Nem tudom megtenni. Néha el tudom nyomni a vágyakat, és meggyőzni magam arról, hogy nincsenek is, de nem tudom fenntartani sokáig ezt az állapotot. Ha úgy látod a dolgokat ahogy azok vannak, belátod, hogy a világ ilyen - ami kedvedre való és szép, az vonz és megragadásra késztet; ami csúnya és visszataszító, arra ösztönöz, hogy távolodj el tőle. Így van ez; nem valamiféle személyes hiba. A vonzódás és az idegenkedés mozzanatában benne van egy tudatosság, amely mindkettőjüket magába fogadja. Tudatában lehetsz annak, hogy vonzanak a dolgok, és annak is, ha taszítanak.
Ez a tudatosság légies és egyszerű. De ha valaki nem mutat rá, akkor nem tanulunk meg bízni benne, és a meditációhoz kötjük az elért és elérendő magasabb tudatállapotokat. Nagyon könnyű visszatérni ehhez a dualista küzdelemhez: megpróbálni elérni valamit, illetve megpróbálni megszabadulni valamitől. Helyes és helytelen, jó és rossz - nagyon könnyen megjelenik az „igazság tudásának” érzése. Amikor vallással van dolgunk, olyan könnyű megigazulni. Bizonyos szempontból igazunk van - el kell engednünk a vágyat, és felelősséget kell vállalnunk életünkért, be kell tartanunk az előírásokat, és szorgalommal kell törekednünk. Így van, ez helyes.
Egyesek azzal vádolhatnak, hogy egy olyan utat tanítok, ami szerint nem számít hogyan viselkedsz, hogy bármit megtehetsz, csak figyelned kell: kirabolhatnál egy bankot, miközben tudatosan figyelnéd a tetteidet; kísérletezhetsz alkohollal és drogokkal, vagy megvizsgálhatod, mennyire éber és tudatos vagy amikor hallucinálsz a varázsgombától. Ha ezt tanítanám, bármit megtehetnél, igaz? De nem ezt hirdetem. Valójában nem azt mondom, hogy figyelmen kívül kell hagynod az erkölcsi előírásokat. De láthatod, ha ragaszkodsz a tanítás szószerinti jelentéséhez, akkor feltételezheted hogy az ellenkezőjét hirdetem, mondván; az embereknek nem kell úgy cselekedniük, ahogy a helyes szemlélet ösztönözi őket.
A viselkedési előírások leegyszerűsítik életünket és korlátozzák viselkedésünket. Ha nincsenek határok, hajlamosak vagyunk eltévedni. Ha nem ismerjük a korlátokat, akkor minden olyan impulzust vagy ötletet követünk, amely megjelenik az adott pillanatban. Tehát Vinaya és Sīla a korlátozás egyik formája. Eszközök, melyek az elmélkedést segítik. Ám ha hozzátapadsz az előírásokhoz, olyanná válsz, aki betart valamennyi szabályt anélkül, hogy megértené amit csinál. Ez a másik végletes működés, szemben a teljesen hedonista úttal: bezáródsz a szerzetesi formába, megtartod az előírt irányt és betartod az összes szabályt, eközben jó szerzetesnek illetve jó apácának érzed magad, tudod hogy ezt vagy azt kell tenned - de nem vagy nyitott, és nem vagy tudatában annak, amit csinálsz. A kételkedő, gondolkodó, tisztességes és gyanakvó elme mindig kérdéseket tesz fel.
Néhányan valószínűleg így gondolkodnak: „Nos, erre még nem állok készen. Ez a tanítás a haladóknak szól. Nekem csak azt kell megtanulnom, hogyan legyek jó szerzetes illetve jó apáca.” Rendben van, megtanulom, hogyan legyek jó szerzetes vagy apáca, de közben kapcsolódnom kell a tudatosságomhoz. A lényeg nem az, hogy megpróbáld még tovább bonyolítani önmagad egy másik szerep vállalásával, inkább tanuld meg figyelni, hogy a szabályok korlátozásai hogyan nyitják meg az ember ellenállását, az ellenérzést, ragaszkodást és idegenkedést, és lásd meg, hogy ezek a reakciók ilyenek. Így léphetsz túl a gondolkodás és a feltételekhez kötött jelenségek kettős szerkezetén. Menedéked a Halál-nélküliben, a Feltétel-nélküliben van - magában a Dhammában, és nem valaki más vélekedésében a Dhammáról.
Az évek során a tudatosságot úgy fejlesztettem, hogy most a tudatomat tágasságként élem meg. Hatalmas térességet tapasztalok, amelyben megpihenhetek. Mind a testileg, mind az érzelmileg átélt állapotok ebben a tágasságban tükröződnek; tartalmazza és támogatja azokat, megengedi, hogy olyanok legyenek amilyenek. Ha nem alakult volna ki bennem ez a tudatosság, akkor nehéz lenne, mert gyakran küzdök az érzéseimmel. Van úgy, hogy a szangha jól működik, és az emberek azt mondják, hogy szeretik az Amaravatit, és egész életükben szerzetesek illetve apácák akarnak maradni, és vallják, hogy a Theravada buddhizmus az egyetlen út. Aztán egyszer csak megfordulnak; azt mondják, hogy elegük van ebből a közösségből, és át akarnak térni valamilyen más vallásra. Ekkor lehet hogy elkeseredsz és azt gondolod, meg kell győznöd őket arról, hogy a más valláshoz való csatlakozás nem a buddhista út, az „igazság” keresésére. Elgondolkodhatunk azon, hogy mindenünk megvan itt, ez csodálatos, és ezért hálásnak kell lennünk.
Azt lehet mondani: „Ne légy önző, ne butáskodj!” Érzelmeink ilyenek. Ha érzelmileg kötődünk egy dologhoz, fenyegetve érezzük magunkat ha valaki megkérdőjelezi azt. Azt tapasztaltam, hogy felbosszant ha valaki kritizálja a Theravada buddhizmust, a szanghánkat, vagy ahogy a dolgunkat tesszük; ilyen a személyiségem, erős a hajlamom ezekhez a dolgokhoz kötődni és azonosulni velük. Ebben egyáltalán nem lehet megbízni. De a tudatosságban megbízhatsz. Amint kezded felismerni és megismeri, megpihenhetsz, ha tudatos vagy és hallgatod a csend hangját. Amint így fenntartod a tudatosságot, a tudat kitágulhat és végtelenné válhat. Amikor ez bekövetkezik, csak a tudatos pillanatban tartózkodsz, és elveszik az „én vagyok” érzése – ez a személy, ez a test. Csak lehullik, már nem tudja fenntartani önmagát.
Az érzelmi szokások nem képesek fenntartani önmagukat, mert állandótlanok, természetük szerint felmerülnek, majd meg kell szűnniük. Kezded felismerni a tágasság értékét, amelyet egyesek ürességnek neveznek. Bárhogy nevezed is, nem igazán számít, amennyiben felismered. Ez egy természetes állapot, nem jön létre - nem én hozom létre az ürességet. Nem arról van szó, hogy hosszú folyamaton kell végigmennem: valamire összpontosítom a tudatom, majd miután ezt megtettem, ott tartom a tudatom, hogy minden mástól elzárkózhassak. Amikor koncentrációs gyakorlatokat folytattam, mindig csalódott voltam, mert éppen akkor, amikor valahová elértem volna, valaki becsapta az ajtót. Az ilyen típusú gyakorlat arról szól, hogy megpróbáljunk mindent kizárni, ellenőrizni és korlátozni. Hasznos lehet ilyen gyakorlatot végezni, de ha beleragadsz, akkor korlátokat állítasz, nem veheted úgy az életet, ahogy az jön, ehelyett elkezdesz mindent irányítani. Az ilyen gyakorlat eredménye az, hogy úgy gondolod, az életnek egy bizonyos módon kell folynia: „Ezen a helyen kell lennem, ezekkel az emberekkel kell élnem, nem pedig másokkal, és ezekre a körülményekre és feltételekre van szükségem ahhoz, hogy elérjem a samādhi-t.” Ekkor megmerevíted az életed szerkezetét.
Azt látod amint a szerzetesek egyik helyről a másikra vándorolnak, és próbálják megtalálni a tökéletes kolostort, ahol elérhetik a szamādhit. Ám a teres tudatosság mindent tartalmaz, ezért nem igényel speciális környezetet, amelyben művelhető. Az intuitív tudatosság lehetővé teszi, hogy az életet áramlásként fogadd el, ahelyett, hogy vég nélkül bánkódnál, amikor az élet nehéznek vagy kellemetlennek tűnik.
Ma este csodálatos érzés volt bejönni a templomba. A hely csendje fantasztikus. Ez a legjobb hely az egész világon! Ez csak egy vélemény, tudod, nem egy kinyilatkoztatás. Úgy tapasztalom, hogy a nyugalom és csend ezen a helyen már abban a pillanatban érezhető, amint belépsz. De akkor tölthetem-e életem hátralévő részét itt ülve? A csend itt van a szívben. A nyugalom a jelenlétről szól; nem templomtól vagy helytől függ. Bízva a tudatosságodban, kezded észrevenni, hogy még olyan városok közepén is mint London és Bangkok, zavaros vagy éles helyzetekben, mindig felismerheted ezt a mozdulatlanságot, ha egyszer megbecsülöd és méltányolod. Elhatározásra van szükség ahhoz, hogy ezt megtehesd. Ez nem tűnik semmi különösnek, a célorientált gyakorlatok sokkal vonzóbbnak tűnhetnek: „Szeretnék valamit csinálni, valamit, ami kézzelfoghatóbb!” Arra vagyunk kondicionálva, hogy valamit csináljunk, ne csak bízzunk és kinyíljunk a jelen felé. Ebből akár komoly célkitűzés is lehet: „Mindig nyitnom kell a jelenre!” Aztán csak megragadjuk az ötletet, és nem törődünk az igazi jelentésével.
Barátságosság, nyitottság és nyugodt magatartás az életben: belelazulás az életbe és a légzésbe, a jelenlét abban, ami a tudatban keletkezik. Ha megragadod a gondolkodásmódot, „kellemesen kellene érezni magam”, akkor elmulasztottad a lényeget - amit mondok, az csupán biztatás, ellazulás és elengedés ösztönzése. Élvezd az itteni életet, légy nyitott rá, és ne próbáld vég nélkül tökéletesíteni, ami a hely iránti kritikus hozzáálláshoz kötődhet. Nyiss az idegenkedés felé, legyen az idegenkedés az, ami. Nem arra kérlek, hogy ne idegenkedj tőle, hanem nyílj ki az idegenkedés, a nyugtalanság, illetve bármilyen pozitív vagy negatív érzés felé.