A tudatosság, amit most mindannyian tapasztalunk - ez a
ragaszkodás élménye, amely mindannyiunkban megvan ebben a pillanatban. A
tudatosság a forma világáról szól. A formán keresztül tapasztaljuk meg a
tudatot. Ha a négy elemet (dhātu) - föld, víz, tűz és szél -, valamint a
teret és a tudatosságot szemléljük, ez a tapasztalatok összessége az egyes
emberi lények szempontjából.
A test fizikai állapota és a fizikai világ amelyben élünk, ez
a négy elem halmaza, ehhez jön még a tér és a tudat. A négy elemet testünk
feltételeiként szemlélhetjük, nem úgy mint személyes identitást vagy mint
valamit, ami hozzánk tartozik. A térnek és a tudatnak nincsenek határai;
végtelenek. A meditáció során a tudatosság segítségével szemléljük úgy a
dolgokat, ahogy azok vannak.
Nagyon elbizonytalanodhatunk, mert a tudatosság nem olyasmi,
amellyel megragadhatnánk a földet, a vizet, a tüzet és a szelet, sem a tudat
olyan feltételeit mint például az érzelmek. Tudatosak vagyunk, tehát észleljük
a gondolatokat, az érzelmeket és a testet, amint azok a jelen pillanatban
megjelennek és megszűnnek. Időnként beszűkülten, csak az érzékszervi
tudatosságként gondolunk a tudatosságra, úgy, mint ami olyan valami, ami a
szemen, a fülön, az orron keresztüli érintkezés során jön létre. Ebben az
esetben a tudatosság csupán az érzékeken keresztüli kapcsolódásra korlátozódik.
De elkezdhetjük felismerni az érzékekhez nem kötődő tudatosságot is; erre
utalok amikor a csend hangjáról beszélek. Amikor észreveszed ezt a hangot,
megtapasztalsz egy olyan tudatosságot, amely nem kötődik semmihez. Amikor
fenntartod a tudatosságot a csend hangjával azt tapasztalod, hogy reflektálni
kezdesz és rálátásod lesz a gondolataidra, érzelmeidre, érzéseidre, érzékszerveid
tevékenységére és tapasztalataidra, amelyek a jelenben a tudatosságodban
felmerülnek.
Fontos felismerni, hogy ez igazán csodálatos dolog, és aminek
mindnyájan részesei lehetünk. A samaṇa (remete) életének egész lényege
valójában erről a megvalósításról szól. Természetesen akadályok merülnek fel,
amiket téveszméink okoznak: ilyenek az erős, különálló én-érzetünk,
azonosulásunk a testtel, valamint érzelmi szokásaink, gondolataink és
érzéseink, amelyek által önmagunkat mint személy létrehozzuk és azonosulunk
vele. Olyan személyiség-tudatunk van, amellyel hajlamosak vagyunk azonosulni,
és amely körbe-körbe hajszol minket. Ezért arra biztatlak, hogy pihenj meg és
lazulj bele a tudatosságba, amely akkor jelenik meg, amikor felismered a csend
hangját! Csak pihenj a nyitottság és befogadás állapotában! Ne ragaszkodj az
elképzeléseidhez!
Igaz, ragaszkodhatsz a csend hangjához és felismerésének
ideájához is, így hamis illúziókat teremthetsz körülötte. Nem arról van szó,
hogy megpróbálunk bármit is csinálni, inkább próbáljunk megnyílni a jelen
pillanatnak, miközben nem ragadjuk meg azt! Ez a felismerés a nem-kötődésről
olyasvalami, amit a tudatosságodon keresztül ismerhetsz meg, nem pedig mások
leírása alapján. Csak annyit mondhatok: „ne ragaszkodj semmihez” és „mindent
engedj el!” De az emberek ragaszkodnak, és azt mondják: „Nem szabad
ragaszkodnunk semmihez” - és így kezdünk el ragaszkodni a „nem ragaszkodás”
ideájához. Annyira elkötelezettek vagyunk, hogy gondolkodunk és megpróbálunk
mindent kitalálni ötletek, elméletek, technikák, a hivatalos irányzat, a
Theravada-tanítás segítségével ... és ezekhez a feltételekhez kötjük magunkat,
miközben a tanítás az elengedésről és a nem ragaszkodásról szól. Ezért
bíztatlak a ragaszkodás megfigyelésére.
Bízz a tudatosságban. Ahelyett, hogy ragaszkodnál ahhoz a nézethez,
hogy nem szabad kötődnöd, csak figyeld meg, hogy a ragaszkodás ilyen. Az első
időkben szándékosan gyakoroltam a dolgokhoz való ragaszkodást azért, hogy
tudjam, milyen a kötődés ahelyett, hogy csak elképzelésem lenne arról, hogy nem
szabad semmihez kötődnöm, és kétségbeesetten próbálok mindenről leválni - ami
önámítás lett volna mindaddig, amíg az alapvető téveszmét, amely a kötődéshez
vezetett, nem meg nem szüntetem. „Olyan vagyok, aki kötődik, és nem kellene így
tenni”, ez ragaszkodás, nem igaz? „Szerzetes vagyok, akinek ezek a kötődései,
ezek az elégedetlenségei vannak, ezek mind-mind akadályok, nem szabad
ragaszkodnom hozzájuk. Meg kell szabadulnom tőlük, el kell engednem őket.” Így
csapod be magad és teljesen elkeseredsz, mert nem tudod megtenni – egyszerűen
nem működik. Ezért hangsúlyozom a tudatosság tiszta állapotát. Ne vedd magától
értetődőnek! Ne próbáld kitalálni vagy ne gondolkozz rajta túl sokat: tanuld
meg csak csinálni. Lépj kapcsolatba a csend hangjával, ezzel a rezonáló
hanggal vagy rezgéssel, tanulj meg tovább maradni vele míg ötig elszámolsz,
gyakorolj úgy, hogy megszokod és tudatában vagy! Ha így gyakorolsz, akkor a
tudatosság megjelenik, anélkül, hogy ragaszkodnál hozzá, és ebben a
tudatosságban felmerülő feltételek a keletkezés és megszűnés összefüggésében
láthatóvá válnak.
Amikor elengedünk mindent és csak a tiszta, független
tudatosságban időzünk, ez a szeretet - a feltétel nélküli szeretet élménye is.
A tiszta tudatosság mindent elfogad. Nem egy megosztó állapot; nincs semmiféle
preferenciája. Minden feltételt elfogad, legyen az rossz, jó, démoni, bármilyen
is. Tehát amikor elkezdesz bízni a tudatosságban, a mettā
bhāvanā (szeretető-kedvesség gyakorlat) életre kel. Ahelyett hogy csak
jó és önzetlen gondolatokat szajkóznál, praktikus és valóságos lesz. Mert mit
is értünk a „szeretet” alatt?
Sok ember számára a szeretet a végtelen ragaszkodás: ha
valakit szeretsz, akkor birtokolni akarod. A modern világban a szeretet gyakran
nem más mint nagyon erős kötődés a másik emberhez, dologhoz vagy élőlényhez.
Azonban a mettā nem ragaszkodik, nincsenek preferenciái és mindent
elfogad, mindent összetartozónak tekint.
Amikor bízni kezdesz a tudatosságban, a tudatos pillanatban
amely végtelen, abban minden benne van. Ebből a szemszögből nézve bármi is
merül fel a tudatban, azt örömmel elfogadod, akár kívülről, akár belülről, az
érzékek felől érkezzen - az érzelmi és fizikai állapotok, amelyek tudatossá
válnak ebben a pillanatban. A szeretet, az elfogadás és az ítéletmentesség
olyan érzések, amelyek befogadják mindazt amit gondolsz, érzel és tapasztalsz;
megengedik, hogy minden olyan legyen, amilyen. Amikor nem engedjük meg, hogy a
dolgok olyanok legyenek amilyenek, akkor megpróbálunk megszerezni valamit,
amink nincs meg, vagy törekszünk megszabadulni attól, amit elutasítunk. A tudat
megtisztítása szempontjából a tudatosság már tiszta. Nem kell megtisztítania;
nincs semmi teendő.
Ne azonosulj, ne ragaszkodj az „én” megrögzött nézetéhez, a
személyhez, a testhez! Ekkor lemorzsolódnak a téveszmék, mert nem valódi
dolgok. A meditáció során, miközben bízol a tudatosságban, mindenféle
megjelenik a tudatban: aggodalmak, neheztelések, öntudat, emlékek, ragyogó
ötletek vagy bármi más. A jelenségekkel kapcsolatban elfogadók, átfogók,
megengedők vagyunk. Tettekben és beszédben egyaránt elfogadjuk mind a jót, mind
a rosszat, kritika nélkül. Számomra ez a kritikátlanság a szeretet. Arra
irányul, ami felmerül a tudatosságomban, a karmámban, az érzelmekben, az
érzésekben és az emlékekben. Mindezek mögött a csend hangja van. Ez olyan, mint
a hatalmas, mérhetetlen, végtelen tér, ami lehetővé teszi, hogy a dolgok
olyanok legyenek, amilyenek, mert mindent befogad. A feltételeknek természetük
szerint fel kell merülniük és meg kell szűnniük. Így van ez. Tehát nem várjuk
el hogy másként legyenek, és nem panaszkodunk azért, mert szeretnénk a jó
dolgokhoz kötődni, illetve elpusztítani a rosszakat. A valódi természetünk
tiszta. Amikor ezt felismerjük, teljes mértékben bízni és értékelni kezdjük;
belátjuk, hogy valódi. Ez nem elmélet, elvonatkoztatás vagy egy elképzelés - ez
a valóság.
A tudatosság tökéletes. Nem valami olyasmi, amit te hozol
létre. Ez a jelen pillanat tudatossága. Az, hogy tudatos vagy, az a valóság;
egyszerűen csak így van. Azok a feltételek, amelyeket tapasztalhatunk, eltérőek
lehetnek. Egyik ember lehet boldog, a másik szomorú, zavart, fáradt,
depressziós, aggódik a jövő miatt, sajnálja a múltat stb. Ki ismerheti
mindazokat a feltételeket, amelyek mindannyiunkban zajlanak most? Csak te
tudod, mit tapasztalsz ebben a pillanatban. Bármi is legyen - jó vagy rossz,
akár akarod, akár nem - olyan, amilyen. Viszonyulj hozzá a lét tisztaságán
keresztül, nem pedig úgy, hogy azonosulsz a feltételekkel! Soha nem
tisztíthatod meg a feltételeket. Nem tudod magad „tiszta emberré” változtatni.
A tisztaság nem itt van. Magadnak személyként való megtisztítása
reménytelen feladat, pont olyan, mint egy tégla csiszolgatása azért, hogy
tükörré változtasd. Lehetetlen célkitűzés, ami azt jelenti, hogy elbuksz és
csalódni fogsz. Az ébredt állapot a valódi, eredeti tisztaság. Más szóval,
mindig is tiszta voltál. Soha egyetlen pillanatig sem voltál tisztátalan. Még
ha sorozatgyilkos is vagy, az univerzum leggonoszabb szörnyetege, akkor is
tiszta vagy, mert ezt a tisztaságot lehetetlen megsemmisíteni. A probléma nem a
tisztátalanná válásban, hanem az illúzióhoz való kötődésben rejlik, amelyet mi
hozunk létre a tudatunkban: a szörnyeteg annyira ragaszkodik a szörnyeteghez,
hogy megfeledkezik eredeti tisztaságáról, a jelenlétről itt és most.