Amint éberen figyelek az ülés közben, tudatában vagyok annak a nyomásnak, amelyet a test ülés közben érez. A tudatosság magában foglalja az egész testet ebben a pillanatban: a testben nyomást érez, miközben ül, vagy csak érzékeli a kezet, a lábat ... bármilyen nyugtalanságot. Ha stressz vagy kellemetlen érzés van, akkor csak fogadd el, és ne gondold, hogy meg kell szabadulnod tőle! Mintha az elfogadást tanulnánk, észrevesszük ahogy van, anélkül, hogy szokásos módon reagálnánk.
Bíztatlak a test feletti szemlélődésre, mert a test nehéz és durva, mivel föld, tűz, víz és szél, a négy elem alkotja. Szilárdabbnak, valóságosabbnak tűnik, mint mondjuk egy gondolat vagy érzelem, amelyek igen gyorsan változnak. Felhívom a figyelmet az ülés élményére - a „test ül”, ahelyett hogy „én”, „az én testtartásom” és „az én ülő gyakorlatom”. A testet tárgyként kezelem és nem helyezem személyes kontextusba: „a testem, a testtartásom”, csak így: „a test ilyen,”. Ez segít személytelenebb módon látni, megvizsgálni, mi az. Tehát ez egy intuitív tudása annak, ahogyan van: „a test ilyen".
Figyeld meg a hasat és annak környékét! Nagyon sok feszültség keletkezik a hasi területen. Csak hagyd pihenni, engedd el a testet, ne próbáld akadályozni vagy irányítani! Most figyelj a szív területére, a mellkasra, ahol a szív van, irányítsd erre a figyelmet! És most a torok, - figyelj rá!
Figyelni a testet, vizsgálni ahogy van, - a test válaszol. Azt szeretnénk, hogy az akaratunkat és vágyainkat kövesse. Amikor fiatal vagy, mindenféle dolgot megtehetsz, amit igazán nem is akartál. Ez nem túl jó. A figyelem nem törekszik arra, hogy a testet valamilyen ideálhoz illessze, megtagadja vagy figyelmen kívül hagyja; a tudatában vagy a testnek, mint jelenségnek. Mert bárhol is vagy, a tested itt és most van, nem igaz? Ez egyfajta mettā (szeretet) gyakorlat, a test elfogadása. Nem kritikus, nem ítélkező. Elfogadja ezt a formát, ezt a természetes jelenséget a jelenlegi állapotában anélkül létezni, hogy feltételeket szabna. Még ha nem is olyan, mint amilyennek szeretnéd látni, elfogadod úgy ahogy van, - ez egy befogadó figyelem.
Ez lehet egy módja a betegség, a fájdalom és a test egyéb feltételei kezelésének, mert a vágy megpróbál megszabadulni a dolgoktól, megpróbálja figyelmen kívül hagyni a testet. Teljesen mesterséges gondolati világban élhetünk, amelyet mi hozunk létre, elfelejtjük a testet, amíg nem lesz annyira nyomorúságos, beteg és fájdalmas, hogy kénytelenek leszünk odafigyelni rá. Akkor érdemes a lehető leggyorsabban megszabadulni a fájdalomtól és a betegségtől, ha nagyon zavaró ez az állapot. Az öregség nagyon jó, mert a testedre vonatkozó megfigyelések eredményét élvezheted.
A testet a szemlélődés tárgyaként használva rájössz, hogy a test nem-én. Ügyesen alkalmazkodik a körülményekhez ha nem kényszeríted, nem próbálod megváltoztatni. A testnek egyfajta ösztönös intelligenciája van amely tudja, mire van szüksége. Emlékszem, hogy néhány elvonuláson a test végigsöprését gyakoroltam és nagyon hasznosnak találtam. Figyeld meg az érzéseket, kezdve az orrlyukakban a légzés-figyeléssel, majd a fej tetejéről, az arcról és a nyak hátuljáról lefelé haladva a vállakra, karokra, kezekre, a törzsre, a lábakra és a lábfejre, majd vissza. Így lehetősége van a tudatosságnak, hogy befogadja és tisztán felfogja testet.
Aztán ott van a lélegzet itt és most, a belélegzés és kilégzés. Ha nyugalmat keresel, akkor az orrlyuk az a hely, ahová összpontosítani lehet, az orrcsúcson figyelheted a belélegzést, majd a kilégzést. Fenntartod a figyelmet, miközben a test be- és kifelé lélegzik. Amikor a tudat elkalandozik a gondolataiba, csak vidd vissza a lélegzethez vagy a testhez, ahhoz, ami itt és most van, ami nem gondolat, ötlet vagy elképzelés. Ez egy módja annak, hogy a jelenben megvédd magad, és legyél együtt azzal ami van, a testtel, a testtartással, - így ülve, lélegezve. Ám ekkor a tudat ismét bolyongani kezd.
Amikor rájössz, hogy gondolkodsz, óvatosan térj vissza a lélegzéshez vagy a testhez. Ha azt mondod: „Nem akarom, hogy az elmém össze-vissza vándoroljon, ki kell fejlesztenem ezt a gyakorlatot”, akkor programozni akarod magad, amiben kudarcot vallasz és kétségbeesel. Tehát nem az a feladat, hogy sikeres légy e gyakorlatok bármelyikében, - csak pillanatról pillanatra, itt és most, tartsd fenn a jelenben való tartózkodás érzését, majd amikor a tudat vándorolni kezd, ismerd fel, és térj vissza a testhez, mint jelenbéli tapasztaláshoz!
Gyakran próbáljuk elérni a samādhit vagy az egyik jhánát, mert azt gondoljuk, hogy ezek valami olyasmik, amik elérhetők. Csak figyeld meg ezeket a célkitűzéseket és ötleteket, amelyek a koncentráció, a szamādhi vagy jhāna elérése érdekében megjelennek a tudatban. Ha nem vesszük észre ezeket, akkor hajlamosak leszünk arra, hogy vágytól és kényszerektől vezérelve működjünk; így a meditáció meglehetősen erőltetett lesz és ellenőrzötté válik. Amit most ajánlok az nem kontrollálás, hanem inkább a felszabadulás, egyfajta pihenés, kinyílás, megnyugvás a pillanatban. A meditáció gyakorlása során nem kell semmit megszerezni, elérni vagy megvalósítani! Ezek mind világi célok és törekvések.
A mettā-t „szerető kedvesség” vagy „feltétel nélküli szeretet” kifejezésekkel fordítjuk le. Ez nem minősítő tevékenység. Úgy értem ezt, hogy nem szerető gondolatok kivetítéséről van szó, hanem az elfogadó hozzáállásról, a dolgok megengedéséről, hogy a dolgok legyenek olyanok, amilyenek, nem válogatásról, választásról, megítélésről vagy kritikáról szól. Tehát ez egy elfogadó, barátságos hozzáállás, lehetővé téve, hogy minden az legyen, ami. Még ha nem is tetszik, fogadd el az ellenérzést, a bölcs, a Dhammát ismerő Buddha hozzáállásával, ahelyett hogy negatív gondolatokkal, kellemetlen lelkiállapotokkal vagy fizikai problémákkal kellene megküzdened! Tehát a mettā mentalitás nem csak egy érzés, amelyet létrehozunk; ez egy nem-elutasító és nem-idegenkedő magatartás.
Összpontosítsunk most a testre és a lélegzetre, úgy, mint az ezeket alkotó négy elemre! A szubjektum és az objektum kapcsolatának tapasztalata az élet maga, nem igaz? Ez az, amiben élünk - a szubjektív és az objektív. A szubjektív tudás ebben az értelemben a testtartás ismerete - a test ilyen, a lélegzet ilyen, a mentális állapot, a hangulat, amelyben éppen most vagy, ilyen. És akkor csak pihenj ebben a tudatosságban, a csend hangjában, ebben a vibráló hangban, akármi is legyen ez - az univerzum kozmikus hangjában! Ez nem egy tárgy, nem úgy kell tekinteni rá, mint amire összpontosítani kell, de fel kell ismerni.
Fejlesszük a tudatosságot annak érdekében, hogy úgy lássuk a dolgokat, ahogy azok vannak! Rendelkezésünkre áll a négy nemes igazság, amelyet a Buddha mondott el a megvilágosodása utáni első tanítóbeszédében az öt tanítványának Sarnathban, Indiában. Az első beszéd nagyon érdekes, a szenvedésről, annak okáról, a megszabadulásról és a Nemes Nyolcrétű Ösvényről tanít. Amikor ezeken szemlélődünk, kezdjük felismerni a valóságot. Van egy természetes szenvedés, mint például a fájdalom érzése, amelyet megtapasztalunk. De az első nemes igazság szenvedése nem önmagában a fájdalom, hanem az, amit mi körülötte teremtünk - akarunk valamit ami nincs, nem akarjuk azt ami van, és nem akarjuk, hogy olyan legyen, amilyen.
A második nemes igazság szerint a szenvedés oka a vágy (taṇhā) - a vágyhoz való ragaszkodás, ami a tudatlanságból ered. Itt most nem próbálunk megszabadulni a vágytól, vagy olyanokká válni, akiknek nincs vágya. Felismerjük a vágyat: a vágy ilyen, egy érzés. Észreveszed a vágyakozást, a vágyat, hogy megszabadulj a vágytól. Észreveszed az érzéki örömökre való vágyakozást. A vágy egyfajta energia, leigáz minket. Ha nem tudunk róla, ha nem ismerjük fel és nem értjük meg, akkor rabszolgájává válunk. Ha cinikus vagy és le akarod írni az emberiséget, akkor minden emberre gondolhatsz úgy, mint puszta vágy-képződmény. A Buddha, a Buddho, azaz a tudatosság ebben az esetben a vágyban tárgyiasul; könnyen észreveheted. Ez egy kényszerítő érzés,- szeretnék valamit. Egy törekvés, nem igaz? Egy ösztönző érzés: „Meg kell szereznem valamit magamnak, ami nincs” vagy „Meg kell szabadulnom a vágytól, haragtól vagy kapzsiságtól”. Ezek a valamivé válás vágya, illetve a megsemmisítés vágya. Az érzéki vágyak jól szemléltetik, hogyan hozzuk létre a vágyakat. Amikor valami gyönyörűt látunk, akkor vágyat hozunk létre: „Azt akarom..”. Vagy csúnya dolgot látunk, és meg akarunk szabadulni tőle.
Ismerd meg, ahogy van! A vágy felmerül és megszűnik, megváltozik. Tehát nem-én. A vágy természetes állapot, felmerül, megszűnik. Akkor teremtjük meg, amikor figyelmetlenek vagyunk és elkap az érzékiség ereje – beleragadunk az érzékvilágba és a szokásokba. Ha elkap a vágy nincs menekvés, nincs megértés. A bölcsesség pozíciójából, a tudatosság-pozícióból felismerni a vágyat – ez a második nemes igazság; felismered és megérted, mi az. Ez nem minősítés. Jó dolgokra is vágyhatunk: világbékére és ember-szerető célokra. A vágy nem mindig negatív vagy rossz. Ám az a fontos, hogy inkább légy a vágy ismerője, és ne vágyakozó!
A második nemes igazság belátása elengedhetetlen. Ha egyszer belátod, hogy a vágyhoz való ragaszkodás okozza a szenvedést, nem igyekszel megszabadulni a vágytól, hanem hagyod, hogy legyen. Látod a szenvedést, amelyet létrehoz ha követed, vagy ha próbálsz megszabadulni tőle. Megismered a vágyat - nem okoz problémát, hagyod, hogy az legyen ami. Megismered annak természetét; a vágy nem tartós, nem-én, megszűnik. A vágyak nem tudják fenntartani önmagukat - megszűnnek. A harmadik nemes igazság a vágytalanság, a létezés természetes állapotának felismerése és megismerése.
Amint elkezded ápolni a tudatosságot, a vágy már nem jelent problémát. Többé nem vakít el, nem leszünk áldozatok és nem válunk rabszolgává, nem leszünk kizsákmányolva és üldözve a vágyak által. A Nemes Nyolcrétű Ösvény a negyedik nemes igazság, a tudatosság útja. Ezt csinálom: befogadom a négy nemes igazságot és visszatükrözöm, amikor megvan a nyugalomnak egy bizonyos szintje, és nem rángat az elme, mint egy őrült majom. Megkezdhetjük azután a dukkha visszatükrözését és megfigyelését, az első nemes igazság kiindulóját - a szenvedés vagy az elégedetlenség érzését - sati-paña-val, azaz az éber tudatossággal és éber belátással, nem pedig nézetekkel és véleményekkel.
Tehát itt az alkalom a kutatásra, kísérletezésre és fejlesztésre - a tudatosság felismerésének megkezdésére. Ez az, amiben valóban megbízhatsz. Ez maga a tökéletesség. Becsülni és tisztelni kell valamit - nem valamiféle személyes tulajdonságot, hanem a tapasztalatot, az emberi alakban megjelenő tudatosságot. A szenvedéstől való megszabadulás éppen ez az egyszerű figyelem az életre. Világi szempontból nem tűnik soknak. A világi elméd azt mondja: „Mi van? Magasra akarok kerülni, boldogulni akarok egy olyan birodalomba kerülve, ahol el tudom felejteni az élet minden durvaságát és szenvedését, és az örök boldogság világában élhetek”. De nem így van. Minden, ahogy van, csak ilyen. Tehát a tudatosság nem feltételek megfogalmazásáról, alkudozásról vagy panaszkodásról szól, hanem a megfigyelésről. Úgy látom, hogy az emberi lét célja, hogy megértsük a leckét, amit meg kell tanulnunk, szabaduljunk meg a tudatlanságtól, és ez ami csak a tudatosság révén lehetséges, nem pedig valamilyen személyes teljesítmény révén.