Vizsgáld meg, milyen mentális állapotban vagy! Csak figyeld meg: így van ez. A paccuppanna-dhamma jelentése: itt és most, a valóság, ahogyan van, felismered a lelkiállapotod. Amikor hallgatod a tanítást, zavarba jössz: „Az ānāpānasati-t gyakorold? Koncentrálj a testre? Hallgasd a csend hangját? Mit tegyek ezután?” Csak figyeld meg az ilyen kételkedéseket, bizonytalanságot vagy zavart, mint mentális állapotot, ne próbáld megoldani, hanem csak ismerd el, hogy így van - nem tudod, mit kell tenned! Tehát miközben bizonytalannak érzed magad, nem tudsz valamit, felismered a nem tudás vagy zavar érzését.
Az értelemmel, a logikával világosságot akarunk, kérdésekre adott válaszokat, problémák megoldását. Arra vágysz, hogy tudd: „mit tegyek először”? Azt mondanám: „Nos, először csinálj ānāpānasati-t (légzés-figyelés), majd miután egy kissé megnyugodtál, figyeld a testet”. Szeretnél utasításokat végrehajtani vagy követni, mert biztonságot nyújt ha pontosan tudod, mit várok el tőled, mert nem bízol magadban, az ösztönös megérzésedben. Ha már nem ragaszkodsz a meditációs receptekhez, módszerekhez, és nem csak bizonyosságokat akarsz, és többet meditálsz, megértheted a helyes nézetet a bizonytalanságról és a nem tudásról. A bizonytalanság már nem olyasmi, aminek ellen kell állni vagy elutasítani, és nem a szenvedés forrása; olyan, amilyen. Ez az, amit közvetlenül tudhatsz ebben a pillanatban, és valószínűleg nem érted, hogy pontosan hogyan is működnek jelenleg a dolgok, de az biztos: így van. Rád hárul a felelősség, hogy visszatérj az intuícióba vetett bizalomhoz, ahelyett, hogy folyton kételkednél és azt kérd, hogy a tanító utasításokat adjon, hogy követhesd azokat. Ehelyett nyitottá válsz a változásra, a bizonytalanságra vagy zavar érzésére.
Vizsgálódás: a gyökér elérése, figyelem - Yoniso manasikāra-nak hívják a páli-ban. A Vipassanā azt jelenti, hogy vizsgálódunk, megfigyelünk, nem alakítunk ki álláspontot vagy feltevést - az a gondolkodás lenne -, de felismerjük a tudatosság azon képességét, hogy megfigyelje a Buddha-Dhamma jelenlétét. Ha szellemileg vagy érzelmileg zavart vagy, figyeld meg a zavart - így van ez.
Nagyon hasznosnak találtam a saját zavaromat, azt az érzést, hogy valami nem igazán tetszett. Biztonságot és pontosságot akartam. A zavar olyan lelkiállapot, amely általában ellenállást vált ki, szívünk szerint szabadulnánk vagy elmenekülnénk előle. A négy satipaṭṭhāna (az éberség alapjai): a kāyānupassanā, azaz a test, a négy elem, a lélegzet; a vedanānupassanā, az érzés alapja, amely a kellemes, fájdalmas, semleges vedanára azaz érzésre utal; és a cittānupassanā, ami a tudatállapotokra vonatkozik. Tehát a zavar megismerése, mint zavar, ilyen; a tudás, a menedék és a zavar mentális tárgy - vagy a kétség, veszély érzet, bizonytalanság, nem tudás: olyan, amilyen.
Más érzelmek - méreg, kapzsiság -, karakteresebb formákkal rendelkeznek, és könnyebben megfigyelhetők. Sok mentális állapotunktól igyekszünk megszabadulni, ilyen például a zavar, unalom, álmosság, nyugtalanság, aggodalom, bizonytalanság és kétség; azt érezzük, hogy valami baj van velünk, mert zavartak és bizonytalanok vagyunk. Mindez erős frusztrációt okoz, mert az ideális az, hogy ne zavarodj össze, és szereted tudni, hogy mi a biztos és világos az életedben. Ezek csak ideálok. Ez a világ amelyben élünk, alapvetően bizonytalan természetű, mi megpróbálunk biztonságot várni attól, ami természeténél fogva bizonytalan, és ez rettenetesen frusztráló lesz a számunkra. Ajahn Chah folyton hangsúlyozta a bizonytalanságot. Van egy thai kifejezés: „mai naer” – azt jelenti „bizonytalan, nem biztos”. Ajahn Chah szerette használni, annyira, hogy még Angliában is elterjedt. Még azt is hallhatod, hogy az angol emberek mondják: „mai naer”.
Sokféle vélemény van az erőfeszítésről. Például Krishnamurti hangsúlyozza a „semmiféle erőfeszítést”, majd elolvasod a Theravada írásokat, ahol többféle erőfeszítés is van. A nyolcrétű ösvényben a hatodik tényező a samma-vāyāma, ami helyes erőfeszítés. Mit értünk tehát erőfeszítés alatt? Bármit is teszünk, erőfeszítést kell tennünk; megragadjuk ezt a gondolatot, alkalmazzuk, teljes erőbedobással koncentrálunk és erőlködünk, - mondjuk ez az egyik véglet. Mások ellenben, mint például Krishnamurti, az erőfeszítés hiányát hangsúlyozzák. Ezek egyaránt vélemények, nem?
Krishnamurti bírálja az erőfeszítést, de vannak olyanok, akik ragaszkodnak az erőfeszítésekkel kapcsolatos véleményükhöz, akik szerint Krishnamurti nem tudja miről beszél. Ezek látszólagos ellentmondások, amelyekre a meditáció során derül fény. Fel kell ismernünk a jelenlegi helyzetet és feladatot, és úgy meghatározni az erőfeszítés mértékét. Ha nehéz munkát kell végeznünk - mondjuk egy nehéz fatörzset kell feltenni egy teherautóra -, egyszerre és nagyon gyorsan komoly erőfeszítést kell tenni, hogy a fatörzs a földről a teherautóra kerüljön. Ez a megfelelő erőfeszítés az ilyen feladat megoldása során. Ez csak a józan ész, nem igaz? Krishnamurti beszél az „erőfeszítés hiányáról”, de ha csak megérinti a fatörzset, akkor soha nem teszi fel a teherautóra. Tehát hatalmas erőt gyűjtesz, majd felhasználod, de nem tudod fenntartani hosszan, ugye?
Néha megpróbálunk kemény akaratot belevinni a meditációba, hogy megszabaduljunk a szennyeződésektől, és bizonyos állapotokat elérjünk. Fontos ismerned a karaktered működését, mit vár el, illetve hogyan szokott megközelíteni feladatokat. A meditáció, vagy az, hogy meg kell tennünk valamit, létrehozza az erőfeszítés szokásmintáját. Megtanulhatjuk hogyan kell erőnket összpontosítani, és képesek lehetünk egy pontig bizonyos energiát megtartani, de nem tudjuk hosszan fenntartani. A Dhammában egyensúlyt kell találnunk az erőfeszítés és a koncentráció között. Ez megérzés, és nem valami szabály betartása. Nem tudom megmondani, hogyan kell csinálni, csak utalni tudok rá. Bízd rá magad a tudatosságra!
Hajlamosak vagyunk, hogy rengeteg erőt és erőfeszítést fektessünk be, és közben nem vagyunk tudatában annak, mit is csinálunk. Hasznos tudatosnak lenni és meglátni azokat a feltételeket, amelyek alapján valamit meg kell tenni, meditálni kell, valamit meg kell szerezni, a szamādhit elérni, koncentrálni. Nos, ez jó tanács, de hogyan segít ez nekünk? Feszültté válunk, ha túl erősen próbálkozunk? Megkapjuk a tanítást a meditációról, megértjük a szavakat, próbáljuk megvalósítani, ragaszkodva a fogalmakhoz, majd csalódunk, pedig olyan egyszerűnek tűnik. Az emberek azt mondják: „Annyira egyszerűen mondod el, Ajahn Sumedho”, és ez könnyű. A Dhamma megértése ezen a szinten nem nehéz, de a gyakorlás, a meditáció szempontjából az értelem nem sokat ér, sokkal inkább segít a tudatosság – a sati. Ekkor működik az erőfeszítés, az éberség és a koncentráció.
A sati az éberség, a központ. A sati nélkül tévelygünk az egyik szélsőséges helyzetből a másikba, fel és le. A sati nem különleges dolog; megtanít figyelni, tanúnak lenni, észrevenni. Intuitív módon érzem, milyen a hangulatom, míg a kritikus érzés az, amikor rossz hangulatban azt gondolom, hogy „rossz hangulat”, és akkor próbálok megszabadulni tőle. Azt érzem, hogy a rossz hangulat nem jó, „meg kell szabadulnom tőle”. Létezik egyfajta logika, de a tudatosság a rossz hangulatot felismeri intuíció révén. Ez nem elutasítás, tagadás, és nem gondolkodás. Felismerni „így van ez”, így változik, bizonytalanság és zavar érzése.
A kételkedés azt az érzést keltheti benned, hogy buta és félholt vagy. Ezek az állapotok formátlanok, ködösek, mint a felhők. Szeretjük a világosan meghatározott képeket, de amikor kétségek gyötörnek és zavarba jövünk, a képek meglehetősen homályossá és formátlanná válnak. A satí szintjén minden bizonyossá válik: fogékony, nyugodt figyelem, a mentális állapotok felismerése ilyen. Ekkor használhatod a türelmes kitartást. A türelem nélkülözhetetlen összetevő. Azt jelenti, hogy megengedjük, hogy valami az legyen, ami. Ha türelmetlenek vagyunk, ez egy olyan mentális állapot, amely nem tetszik nekünk és meg akarunk szabadulni tőle. Ez a türelem hiánya. A kitartás az, hogy képes vagy elviselni valamit – fájdalmat, szellemi kínt, vagy bármit. Legyen úgy, ahogy van. Ha hiányzik a kitartás, akkor próbálunk megszabadulni ezektől, vagy a lehető leggyorsabban túljutni rajtuk.
A meditációs elvonulás nagyrészt a türelmes állóképességről szól, - megtanulod fejleszteni a türelmet önmagaddal, a tested és a tudatod állapotaival kapcsolatban. Sokan azt gondolhatják, hogy nem tudnak meditálni, és csalódottnak érzik magukat, vagy körülnéznek és azt gondolják, hogy mindenki mély koncentrációban van, és csak nekik olyan a tudatuk, mint egy ugráló majom, és akkor elkezdenek gondolkodni: „Mindenki meg tudja csinálni, csak én nem”. Ez egy kép magadról. Azt gondoljuk, hogy képesnek kell lennünk erre, vagy attól félünk, hogy nem tudjuk megtenni, mert nem vagyunk elég fejlettek, vagy valami más okból. Azt hisszük, hogy túl sok problémánk van, vagy túl nyugtalanok vagyunk. Mindig azt gondoltam, hogy ilyen vagyok - fizikailag, szellemileg -, ez az én utam. A szokások, a kamma, a személyiség, a fizikai állapot, függetlenül attól, hogy pozitív vagy negatív ember vagy, okos vagy buta, boldog vagy szomorú, vagy bárhogyan is látod magad - mindezekhez nem szabad ragaszkodnod. Megtanuljuk milyenek vagyunk, és mi történik éppen most velünk.
Lehet, hogy nem olyanok vagyunk, mint azt szeretnénk. Számos dolog lehet a személyiségemmel kapcsolatban, amelyekre nagyon kritikusan reagálhatok. Nem nagyon szeretem magam, vagy elégedetlen vagyok a személyiségemmel. Ezt most az ösvény részeként látom, nem pedig mint akadályt. Nem számít, milyen vagy - függetlenül attól, hogy kritikusan látod magad, és mennyire vagy elégedetlen -, változtasd meg a hozzáállásod, és tanulj a jelenlegi állapotból! Ahelyett hogy megpróbálsz valamilyenné válni, és ahelyett hogy megpróbálnál szabadulni a negatívumoktól, nyugtalanságtól vagy zavartól, mert úgy gondolod, hogy ezek olyan hibák vagy hiányosságok, amelyek megakadályozzák a megvilágosodást, - ne hidd el! A kondicionált tudatod bármit is mond, teljesen megbízhatatlan. Amiben igazán bíznunk lehet, az a tudatosság.
A tudatosság segítségével megismerhetjük az önképünket, mint tárgyat; és már nem azonosulunk vele. Még akkor is, ha teljesen kétségbe esel önmagaddal kapcsolatban - „nem tudom megtenni” -, hallgasd meg ezt! Tégy úgy, hogy hallgasd, amit a személyiség mond, de már nem hiszel abban, amit mond, felismerve, hogy ez egy feltételezés és kreáció! „Nem tudom megtenni, nem tudok meditálni, túl sok az akadály, túl sok érzelmi problémám van.” Ezeket a feltételezéseket vagy hozzáállást te hozod létre, te alkotod meg a jelenben. De ha tudatában vagy ennek, ha hallgatod a gondolataid, akkor hátrább tudsz lépni és megérted, hogy a gondolat a tudatosság tárgya, nem valódi tárgy. A sakkāya-diṭṭhi (a személy tévképzete) sugallja ezt a gondolatot: „nem tudom megtenni, nem vagyok jó meditáló”. Ne hidd el! Légy tudatában ennek! Bármi, amit gondolsz, kondicionált; nem az, ami valójában vagy. Akár megkérdőjelezheted azt a nézetet is, hogy „nem vagyok megvilágosult ember, gyakorolnom kell a jövőben, hogy megvilágosodjak".
Amikor évekkel ezelőtt elkezdtem meditálni, éreztem, hogy szétszórt vagyok. Teljesen összezavarodtam az életemben, nem tudtam, mihez kezdjek magammal. „Gyakorolni kell a meditációt, és remélhetőleg a jövőben valamikor rendbe tudom tenni az életemet, sőt megvilágosodhatok. Nem számítok rá, hogy így lesz, mert szétszórt vagyok.” Sok volt bennem a kétség, tele voltam önváddal, csalódással, kétségbeeséssel, abban reménykedtem, hogy a meditáció segít majd megbirkózni ezekkel a kérdésekkel és érzelmi problémákkal.
Abban az időben azt kerestem, hova mehetnék, - Délkelet-Ázsia és Thaiföld volt egy lehetséges úti cél. Malajziában éltem, de Malajzia akkoriban nem a legjobb hely volt a meditáció gyakorlása szempontjából, ezért Thaiföldre mentem. Itt kezdtem el meditálni. Legalább iránymutatásom és hitem volt; szerettem a buddhista tanításokat. Életemben ez volt az egyetlen tanítás, ami elbűvölt, nevezetesen a buddhizmus; akkor Thaiföld egy buddhista ország volt, kedves, meleg, és a közelben volt, tehát ez tűnt a legmegfelelőbb helynek. Elkezdtem gyakorolni a meditációt azzal az elhatározással, hogy „ezt kell tennem azért, hogy valamit a jövőben megszerezzek”. Folyton valami kifejlesztéséért és eléréséért gyakoroltam. Mivel erős az akaratom, sok mindent el tudok érni. Fegyelmezett tudok lenni; nem okoz nehézséget a kitartás. De mégis, bár teljes erőbedobással gyakoroltam, csak nem éreztem magam jobban. Volt néhány nyugodt pillanatom, de ez volt a legtöbb, amit elértem.
Aztán kezdtem jobban érteni a Dhammát. Kezdtem felismerni, hogy nem az akarat és az elérés a kérdés, hanem a helyes szemlélet és az éberség. Az ”éberség” szó megtévesztett. Mi az éberség? És akkor nyilvánvalóvá vált, hogy ez a tudatosság, itt és most. Azt mondjuk, amikor a Dhammára gondolunk: „Sandiṭṭhiko akāliko ehipassiko opanayiko paccattaṁ veditabbo viññūhi” (látható, időtlen, felszólító, célhoz vezető, a bölcsek maguk ismerik meg). Sandiṭṭhiko jelentése látható itt és most; akāliko: időtlen; és ehipassiko, a megismerés ösztönzése. A „megismerés ösztönzése” kifejezés nem tükrözi pontosan az „ehipassiko” szellemét. Inkább az mondhatjuk: „Jöjj és lásd meg most”, „ébredj fel azonnal”! Az Ehi a páli „jöjj és nézz”. A „vizsgálat ösztönzése” kifejezés nem jelent sürgetést a Dhamma vizsgálásával kapcsolatban, ezért a „Jöjj és lásd azonnal” egy kicsit pontosabb.
Tehát ehipassiko-dhamma: Most vizsgáld meg a Dhammát! Mit tegyek először a vizsgálat érdekében? Minden bizonnyal tanácsot adni jó, de észre kell venni, hogy a Dhammával kapcsolatos gondolatok nem elméleti tanítások, inkább megláthatók „itt és most”. „Rendben van, meg kell vizsgálnunk a helyzetet, ami itt és most látható, beszélhetünk róla”, de „Mi látszik itt és most ebben a pillanatban?” Akāliko-dhamma: időtlen. Időben kondicionáltak vagyunk. A személyiség arról szól, hogy „történetem van, emlékszem a gyermekkoromra, több mint hetvenéves emlékeimre”. Amikor az emberek meghívnak, hogy beszéljek, az önéletrajzomat akarják: az amerikai szerzetes - a washingtoni Seattle-ben született - a haditengerészetben szolgált (néha tévednek, és azt mondják, hogy pilóta voltam, vagy ilyesmi). „Washingtonban, Seattle-ben születtem” - ez egy emlék, nemde? Ez nem személy. Mit jelent a „most látható”? Ha azt mondom, hogy „hetven évvel ezelőtt születtem Washingtonban, Seattle-ben”, ez emlékezet. Tehát a „látható” azt nézi, hogy mi az, ahelyett hogy beleragadna a memóriába, a memória minőségét vizsgálva. Hetven éves vagyok. Ez az idő. Amikor megszülettem, fiatal voltam, később középkorú, és most már öreg vagyok. Az időről, a születésről, a felnövekedésről és az öregedésről van szó. Dhamma látható itt és most, időtlen. Az „időtlenség” egy szó, de az időtlenség valósága, amely az időtlenség felismerésének egyetlen lehetséges módja, a tudatosságon, nem pedig elemzésen vagy valamilyen gondolkodási folyamaton keresztül történik. Visszatérni a sati középpontjába.
„Ha keményen gyakorolok, megvilágosulhatnék a jövőben” - egy újabb én-illúzió, ugye? „Most nem vagyok megvilágosítva - ha keményen gyakorolok, megvilágosodhatok a jövőben.” Ez egy kreáció: szavak, fogalmak rólam, mint személyről, arról, hogy mit gondolok, mi vagyok, és mit kell tennem ahhoz, hogy valamivé váljak. Ez az időről és a személyiségről szól, nem a Dhammáról. Amikor hozzátapadok a személyiséghez és az időérzékhez, akkor nincs sati, sokkal inkább van ítélkezés, remény, kétségbeesés – mindezek megjelennek. A sati a kapu a Halál-nélkülihez. Ehhez nem kell a jövőbeli megvilágosodást megtanulni, csak felismerni, megérteni az éberséget, mint természetes állapotot. Arról szól, hogy létezik: maga a fény, önmagában a tudatosság, felismerés és nem próbálkozás olyan személyiséggé válni, aki már tud valamit, a nyitottság, a befogadás, az éberség érzése.
A bhikkhu-k (szerzetesek) első felavatása a Buddha idején, még mielőtt minden bonyolultabbá vált volna, egyszerűen az „ehi bhikkhu” volt, ami azt jelenti, hogy „gyere, bhikkhu”, ennyi volt csak. Most egészen hosszú szertartást kell elvégeznünk. Ven. Subhaddo vasárnap bhikkhu lesz, és ezen az eljáráson megy keresztül. De a szentírások szerint az eredeti csak „Gyere, bhikkhu” volt, éppen csak ennyi. Ez egyfajta sürgetés. Tehát ehipassiko: „gyere és lásd meg”. Ebben az értelemben: „ébredj fel, figyelj!”. A meditációt gyakran félreértik. Sokan azt gondolják, hogy csak a köldököt vagy a levegőt bámuljuk, és nem a valódi világ felé tekintünk. Kint kellene lenned, megpróbálni mindent rendbe tenni a társadalomban, és itt ülsz az Amaravati-ban egész nap, és figyeled a lélegzeted! Mire jó ez? Világi szinten mindenféle dolgot meg kell tenni. Annyi probléma van manapság, elképesztő. Teljesen összeomolhatsz és elkeseredhetsz, amikor elkezdesz gondolkodni a bolygóról, és az emberiség előtt álló problémákról. Tehát nem utasítjuk el, hanem belátjuk, hogy a világ jobbá tételének megkísérlése végtelen folyamat. Menj le a rossz gyökeréig: a téveszmék, a tudatlanság, a szenvedés az igazi okok! Most itt figyelünk, és többé nem a kormányt hibáztatjuk, hanem az okokat vizsgáljuk; nem valakit hibáztatunk, hanem felismerjük az életünk tudatlanságát, az illúziókat, amelyeket mi hozunk létre és amik alapján működünk. Megtanuljuk megismerni a valóságot. Ez lehetővé teszi, hogy türelmes légy magaddal, fogékony és nyitott legyél bármire, amit érzel, függetlenül attól, hogy mi a gyakorlásod eredménye; nem számít, hogy nyugodtnak vagy zavartnak, békésnek vagy dühösnek érzed magad. Nem azt kérem, hogy változz valami mássá, hanem ezt: ehipassiko - jöjj és láss - bízz egyre inkább a tudatosságban, ismerd fel! Ez az igazi Dhamma. Ez lehet a menedékem, mert egyre jobban bízom benne, egyre éberebb vagyok. Tehát légy tudatos!